Aki elolvassa a Tiszaeszlári eset vizsgálóbírájának, Bary Józsefnek a visszaemlékezéseit, megrökönyödik azon, milyen magabiztossággal terelgette az ügyet a zsidók rituális gyilkosságának irányába.
Fel sem merült benne, hogy valaki beleköphet a levesébe. És igaza is volt.
Ki venne a védelmébe 1882-ben néhány zsidót, főleg ilyen vádakkal a nyakukban?
Eötvös Károly fellépése baleset volt, amivel épeszű vizsgálóbírónak nem kellett számolnia.
Bary e baleset következtében kényszerül félszívű mentegetőzésre. Mentegeti is magát, hogy szó sem volt vérvádról, ám nem tud kibújni a bőréből, így visszaemlékezésében folyamatosan lebegteti az ezzel kapcsolatos homályos gyanúsítgatásait is.
Ezzel kezdi:
„Eszemágában sem volt a vérvádat bebizonyítani, mert hiszen ha ez lett volna a célom, nem igyekeztem volna a per folyamán mindenképen megszabadulni a vizsgálóbírói megbízatástól. Egyébként a vérvádban sohasem hittem, sem akkor, amikor a vizsgálatot megkezdtem – hiszen akkor még azt sem tudtam, mi az a vérvád? –, sem amikor a vizsgálatot lefolytattam és befejeztem, sem később soha. Akkor is középkori babonának tartottam, ma is annak tartom.”
És bőlére eresztett fejtegetéseivel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy milyen vallomásokra alapozta a gyanúsítottak letartóztatását, megvádolását, bíróság elé állítását:
Scharf Samunak, a röviddel később letartóztatott, és később bíróság elé állított Scharf József öt éves kisfiának a vallomására.
„Ε kihallgatások után magam elé hivattam a kis 5 éves Scharf Samut. A gyermek kérdéseimre elbeszélte, hogy az eltűnt Esztert ismerte s látta, amikor az bement hozzájuk, az apja fehér rongyot dugott a leány szájába, azután teknőben megmosdatták és egy nagy zsidó bácsi egy hosszú késsel a nyakát megvágta, úgy, hogy a feje leesett. A testvérbátyja, Móric fogta a leány fejét és tartott egy tányért, amibe piros vér csurgott. Azután megfogták a leányt és vitték a pitvaron át a templom felé, kezét, lábát s a fejét fogták, Brenner és a fia, Soványkakas (Lusztig Sámuel csúfneve) és a fia, meg Móric. A templom ajtajáig ő is ment velük, de ott Móric bezárta az ajtót. Sokan voltak ott, ott volt Korbács is (Grosz Márton gúnyneve). Azt mondották, hogy a Tiszába viszik Esztert, de ő csak a szekeret látta, amely a veréce alatt állott, két kereke volt s a Brenner bácsié volt. A szekér arra ment, amerre Soványkakas lakik. (9. sz. jzkv.)
Amint a kis Samu ezt az elbeszélését befejezte, behivattam a községházára az általa említett zsidókat s a megválasztott új metszőt, Schwartz Salamont s a kisfiú elé vezettem őket. A gyermek gondolkozás és habozás nélkül azonnal reámutatott Schwartz Salamonra: »Ez az a hosszú bácsi, aki a leányt megvágta.«
(...)
Ezek után minden indok és alap meg volt arra, hogy Scharf Józsefet Móric fiával együtt, továbbá Schwarcz Salamon metszőt és Brenner Braun Ábrahámot a községházán őrizetbe vétessem és hogy a zsidótemplomban és környékén helyszíni vizsgálatot tartsak.”
Ez gyors munka volt. Bary május 19-én reggel érkezett Tiszaeszlárra, és még sötétedés előtt őrizetben a fővádlott, csaknem minden további gyanúsított, a későbbi koronatanú és kész a vádirat is. A több mint egy évvel későbbi főtárgyalásra alig módosul.
A községházáról ki se kellett lépnie.
Nem véletlen, hogy a mai nyilasok is nosztalgiával tekintenek e korra. Mit kell annyit lacafacázni, nemde?
Már csak egy apró szépséghibát kell frastromoznia: a kukacoskodó bíróságot zavarhatja a koronatanú életkora.
Két nap múlva Samu bátyját, a 14 éves Scharf Móricot útba indítja a nyíregyházai börtönbe Recsky Andrással, Nagyfalu csendbiztosával, és Péczely Kálmán törvényszéki írnokkal. De útközben, Nagyfalun Móric váratlanul vallomást tesz.
„A feljegyzés, amelyet Recsky mondott tollba és Péczely foglalt írásba, így szól:
»Solymosi Eszter szombaton délben 12 óra körül édesapám hívására, amidőn az Ófaluból jött haza, bejött házunkba. Apám azzal hívta, hogy a gyertyatartót vegye le az asztalról. Solymosi Eszternek, midőn apámmal a házunkba bejött, kopottas fehéres kendő volt a fején, vöröses kendő a nyakán, fehéres forma vizitke és valami – ha jól emlékszem – kékes szoknya volt rajta. Hogy Solymosi Eszternek hívták, onnan tudtom, mert apám Eszternek szólította. A leánynak gazdasszonya Huri Andrásné volt, mert mama megkérdezte, hogy kinél lakik? Megnevezte, hogy Huri Andrásnénál lakik. Solymosi Eszter arcba majd úgy nézett ki, mint testvére, Solymosi Zsófia. Solymosi Eszter a gyertyatartókat amint levette asztalunkról, föltette atyusom meghagyása folytán a sifonra. Midőn a leány a székről leszállott, akkorra a templomból egy koldus zsidót beküldtek a leányért, a koldus zsidó megfogta a lánynak a kezét és kicsalta magával a templomba. Ott a templom pitvarában a magas barna koldus zsidó a lányt megragadta és a földre terítette. Ekkor kezdett a leány jajgatni és ordítani, de ekkor hirtelen, a már ott volt téglási és tarcali metszők a leányt a földön megnyomták és a Tiszalökről jött jelenlegi tiszaeszlári metsző – Schwarcz Salamon – megmetszette a leány nyakát és veres cseréptányérba eresztette a vérét, s midőn a tányér telefolyt vérrel, a vért fazékba öntötte. È jelenetnél nem voltam bent a templomban, hanem kívül a templom ajtaja kulcslyukán néztem. Apám ott nem volt, hanem bent volt a házunkban. Midőn a leányt bevitték a templomba, a templomajtót belülről bezárták. A templomban a föntebb említetteken kívül jelen voltak: Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Ábrahám.”
Vajon miért nem tudjuk meg, mi lett, vagy mit terveztek a gondosan tálban felfogott vérrel?
Miért nem terjedt ki a nyomozás arra a magától értetődő további konstrukcióra, miszerint a ravasz zsidók azért találták ki a vérvádas mesét, hogy hiteltelenítsék az egyéb lehetséges vádakat?
Mert a cél eredetileg is a vérvád volt. Bármilyen más vád alkalmatlan lett volna széles körű zsidóellenes gyűlöletkeltésre.
A cél ez volt akkor is, most is.
„A vádirat gyilkosság bűntettével, mint tetteseket vádolta Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót metszőket és Wolnor Herman koldust, bűnrészességgel pedig Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt, végül a holttestcsempészet által elkövetett bűnpalástolás vádjával terhelte Vogel Amselt, Smilovics Jankelt, Herskó Dávidot, Grósz Mártont és Klein Ignácot.”
És hát mivel kezdődik a főtárgyalás érdemi része 1883. június 20-n?
Hát azzal, hogy Scharf Móric mint koronatanú elismétli vallomását zsidó húsvéttal, a zsinagógába csalással, nyakelvágással, piros edénybe gyűjtött vérrel.
Nos hát akkor a vád vérvád volt-e, vagy egyszerű gyilkossági ügyről volt csak szó?
Igazat mond-e Bary, amikor azt mondja, soha, szóba se került rituális gyilkosság, vérvád?
És igazat mondanak-e a mai nyilasok, amikor ugyanezt akarják lenyomni a torkunkon?
2012. 04. 11.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
