Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

FelszabadÚlás

2012. október 15. - ZorróAszter

Sokan igyekeznek úgy bállítani, mintha a szovjet hadsereg gondolt volna egyet 1944 végén, és megtámadta a vétlen Magyarországot. És ezzel elkezdődött a magyar-orosz konfliktus súlyos magyar sérelmekkel.

Azonban mint esetleg néhányan még sejtik 20 év népnevelés után is, a történteknek előzményei is voltak.

 

A történet egyik előzménye, hogy uraink 1933-tól elkötelezték magukat a náci Németország mellett.

 

A náci Németország ideológiája Hitler agresszív és fajgyűlölő nézetein alapuló nemzeti szocializmus lett.

 

A náci fajelmélet szerint alacsonyrendű népek által lakott országok megszerzésével kell életteret szerezni a felsőbbrendű germán fajnak.

 

A fajelmélet nemcsak a zsidókat és cigányokat tekintette kiirtandó aljanépnek, hanem a szlávokat és más más európai és Európán kívül élő népet is.

 

Ám nézetei szerint maga a német nép is fazonigazításra szorult. Hatalomrakerülése után rögtön megkezdte fajnemesítő programják rokkantak, fejlődési rendellenességben szenvedők és elmebetegek tömeges kiirtásával, illetve tömeges sterilizálással.

 

Hitler nemcsak lengyel testvéreinket tekintette leigázandó, és rövid rabszolgasorsot követően kiirtásra méltó aljanépnek.

 

Hitler a magyarokat elcigányosodott zsidó-török népnek tartotta, akiket vissza kell telepíteni oda, ahonnan jöttek, az Uralon túlra.

 

Nos ehhez az emberhez kötötték uraink Magyarország sorsát. Horthy is. Szálasi is. És mindenki, aki kiszolgálta őket, és hazánkat a náci Németország csatlósává tette.

 

Horthy is, Szálasi is jól tudta, hol foglal helyet a magyarság Hitler fajelméletében.

 

Kérdés, hogy Hitler győztes háborúja után bibelődött volna-e a magyarság Ural mögé deportálásával, vagy felhasználta volna a zsidók kiirtásánál már bevált infrastruktúrát.

 

Hát ettől szabadította fel Magyarországot a Vörös Hadsereg.

 

És Németország?

 

A németek sem szivesen gondolnak bele, hogy hány millió német esett volna áldozatul Hitler 1941-ben felfüggesztett fajcsinosítási programjának, ha egy győztes háború után újrakezdi.

 

Ha a Vörös Hadsereg és a szövetségesek le nem fogják a kezét.

 

2012. 10. 15.

 

 

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr318907280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2012.10.16. 09:37:23

62. Virág elvtárs s.k. 2012. 10. 16. 8:09

Kedves Virág elvtárs!

Néha tényleg nem ártana, ha tájékozódna: ez pont a Curzon vonal.

A szövetségesek azért nem üzentek hadat a Szovjetuniónak is, mert Lengyelország keleti hódítását sosem támogatták. Épphogy szemet hunytak Ha megnyerte had vigye! alapon.

A varsói gettólázadást Erich von dem Bach-Zelewsky SS-gruppenführer, majd Jürgen Stroop SS-Obergruppenführer verte le.

Ön összetéveszti a gettólázadást a varsói felkeléssel.

ZorróAszter 2012.10.16. 09:39:21

Kedves Didgeridoo!

Nem egészen értem, mit akar ezzel mondani.

ZorróAszter 2012.10.16. 09:43:36

59. Virág elvtárs s.k. 2012. 10. 16. 7:44

"Hitlert élet-halál harcba Churchill kényszerítette bele.
Tisztességes békét kellett volna kötni 1941-ben. Mennyivel előrébb tartanánk......?"

Igen. Ön Uszty-Ilimszkben dolgozna. és meg Novoszibirszkben.
Feltéve, ha a szüleink túlélik a vonatutat az Uralig.

Bár nem tudom: Szüleimnek eléggé árja fizimiskája van. No de az a turáni beütés! Csak az ne volna. :o)

Didgeridoo 2012.10.16. 10:18:14

65.
Azt értem alatta, hogy az Antant által támogatott, katonai puccsal a nyakunkra ültetett középszerű Horthy tetteit a magyar társadalom egészének bűneként tálalják, amitől az igazságtalan trianoni béke 25 évvel később változatlan formában már igazságos békévé alakult át.

ZorróAszter 2012.10.16. 10:48:56

Kedves Didgeridoo!

A világ már csak ilyen igazságtalan. Nekünk kellett volna elkergetni Horthyt. Ha nem tettük, akkor nyilván egyetértettünk azzal, mint amit művelt.

Ezt úgy hívják, történelmi felelősség.

Megnyugtatlak, most se nézik, hogy Orbánt már a saját macskája se támogatja.
Amíg hatalmon van, addig a nevünkben végzi az összes ökörséget.

Nem kellett volna kétharmaddal megválasztani.

Késő bánat.

Didgeridoo 2012.10.16. 10:51:26

66.
Hitler nem elnépteleníteni akarta Kelet-Európát, hanem árjákkal benépesíteni. Ez azért nem ment volna rögtön. Itt jóval kisebb német népesség élt, mint Sziléziában, vagy a Szudéta vidéken, ráadásul nem is egy tömbben, hanem szétszórva a Dunántúlon, a Délvidéken és Dél-Erdélyben. Meg aztán a sváboknak nem volt összeütközésük a magyar parasztokkal, vagy a magyar közigazgatással. Semmi sem indokolta volna, hogy ezt az együttélést megzavarja.
Egyébként a magyar társadalomban a felvilágosult, polgári erők, akik szót emelhettek volna Horthy politikája ellen németek és zsidók voltak. A parasztság nem egy forradalmi osztály, a dzsentri hivatalnok és katonatiszt szintén nem.

Virág elvtárs s.k. 2012.10.16. 11:00:07

66. még megtörténhet amit ír, csak ezúttal az EU zászlaja alatt......ja úgy mennyivel más?

ZorróAszter 2012.10.16. 11:06:39

70. Virág elvtárs s.k. 2012. 10. 16. 11:00

Hááát! Azért valamennyire csak-csak.

Didgeridoo 2012.10.16. 11:06:50

68.
Tudom én, hogy igazságtalan az élet, csak legalább saját magunknak ne hazudjunk. A parasztság félte a csendőrt, kalapot emelt az uraságnak, és számára a zsidó kereskedő mérhetetlenül gazdag volt. A gazdag svábok fennhordták az orrukat, amióta Hitler fenyegetése erősödött. Ebben a társadalomban kinek kellett volna fellázadnia és miért?

Hogy jön ide Orbán? De ha már kérdezed, őt 51%-kal választották meg, csak a mandátumok 2/3-át kapta.

ZorróAszter 2012.10.16. 11:13:09

69. Didgeridoo 2012. 10. 16. 10:51

Nemcsak a T4 program fajcsinosítgató németirtásai voltak.

Hitler fajnemesítési programja szélesebb körű volt.
Ott volt például a Lebensborn program, aminek a keretében ezerszám születtek a janicsárnak szánt babák. Szegények többségének szomorú volt a sorsa.

Aztán a háborús veszteségeket látva volt árjásítási program: lengyel és ukrán gyerekeket válogattak ki és vittek SS nevelőotthonokba.

Aztán Mengele kísérletezett ikerterhességek mesterséges létrehozásával.

Ezek mind arra irányultak, hogy a német élettérből kiirtott népek helyét elfoglalhassák néhány évtized alatt.

A nácik nem vicceltek. Komolyan gondolták az agyrémeiket.

Virág elvtárs s.k. 2012.10.16. 11:17:42

A Szovjetunió terjeszkedései mind legálisak voltak, mint Lengyelország megszállása a Curzon vonalig, Lettország, Litvánia és Észtország bekebelezése egy bábkormánynak adott segítségnyújtás címén, Finnország megtámadása, a Szovjetunió Grál-lovagként viselkedett.....igazán.....az angolszász győzők meg asszisztáltak mindehhez.......ugyanúgy mint Magyarország megszállásához 1956-ban.....

ZorróAszter 2012.10.16. 11:27:32

Hát! Mindenesetre a náci Németország viselkedéséhez képest valóban grál lovagként.

Didgeridoo 2012.10.16. 11:47:50

73.
Ezek érdekességek, talán még komolyan is gondolták, de nem működött.

zili 2012.10.16. 12:03:32

Tudod Zorro mi a baj az eszmefuttatásoddal? Az, hogy 100 évre visszamenőleg könnyű nagyon okosnak lenni! Mikor Mo. összeállt a németekkel, addigra ismert volt mit műveltek a Vörösök a Polgárháborúban, ismertek voltak a Gulag storyk, az ukrán éhinség okai és borzalmai,egész népek deportálása, később Katyn.....Budapesten zsidó fiatalok is beléptek a Hitrerjugendbe! (a német iskola diákjai) A "végső megoldásról" Hitler csak 1942.-ben hozta meg a titkos döntést.
Ha a zsidók azt hiszik, hogy ha Sztálin tovább él, velük kesztyüsebb kézzel bánnak, hát tévednek. Emlékeztetnek Birobidzsánra. Az oda deportáltak túlélési aránya nem volt valami fényes!

navigator 2012.10.16. 12:07:56

57.

Félreért, kedves ZorroAszter! Hiszen számomra a nácik szándéka, terve - tény. Én a tev megvalósításáról fogalmaztam, amely a Szovjetuniónak köszönhetően nem történt meg (a magyarság életben hagyott részének Ural mögé telepítése). A "ha" megközelítés Solidenak tulajdonítandó. Egyáltalában, amennyiben nem veri le a Vörös Hadsereg a náci Németországot (mert a győzelem egészében és döntően a Szovjetunió népeinek helytállásán múlott...), akkor a rossz alternatíva valósul meg, ami a világnak - nem alternatíva. Különben pedig belinkelt dolgozatomban én - pontosan fogalmazva - nem "alternatívakutatásba" bocsátkoztam, hanem rámutattam, hogy Horthy reális lehetőségekkel nem élt az ország német megszállásakor. Jeszenszkytől azért idéztem, hogy jelezzem, Solide ellenvetésemetodikai tekintetben is képtelenség.
Ne vegye vonatkozó felfogásomat, kedves ZorroAszte, egy kalap alá éppen azzal, amelyet én vitattam...

Funyi1 2012.10.16. 12:35:23

Ajajj! - és ajjajjaj!
..., csŰrhetitek-csavarhatjátok, - DE akármi is lesz, 2014-ben a Magyar Parlamentbe, A '19-es azaz A DICSŐSÁGES 133NAP-nak nevezett Kommunista ZSIDÓTERROR ÖRÖKÖSEI, és azoknak a LIBERÁLIS ZSIDÓ ÖRÖKÖSEI NEM KERÜLNEK, nem kerülhetnek be, - ez a kÓrszak VÉGLEG LEZÁRULT!
- Majd a HÜLYE MAGYAR csinálja valahogy, ... vagy jól, vagy rosszul, - de "HONTALAN ZSIDÓORSZÁGOT, vagy BUZIZSIDÓORSZÁGOT nem csinálhatnak többé Magyarországból!
..., aki hontalazsidó akar lenni, az mennnyen Franciaországba-Kanadába! - OTT NAGYON SZERETIK ŐKET!/Magukat ....
A Magyarkodást és a Baloldaliskodást TESSENEK VÉGRE MIRÁNK HAGYNI! ..., s nem cseszegetni sem a Koronát, sem a Turult! ..., mert akkor ÉN IS elkezdem baszogatni a maguk Tóráját ... satöbbi!
............................
S akinek "NEM TECCIK A RENCCCER", az még FASIZTÁZHAT EGY KICSIT, .... - DE AZ MÉGTÖBB GYŰLÖLETET FOG SZÜLNI .... , még egy kicsit .....

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 12:46:13

nos, érdekes cikk, még érdekesebb hozzászólásokkal.
a legérdekesebb benne az, hogy javarészt - mivel személyesen kizárt dolog, hogy érintett lett volna bármelyik hozzászóló - azonos agymosásban részt vettekről van szó - velem együtt. nem hiszem, hogy bármelyikünk más történelemszemléleti oktatásban részesült volna, mint a szocreálé:-)
persze, ha ifjú titán, az más. de úgy sejtem, még népünk boldogsága is ezt tanulta:-)))
úgy néz ki, egyesek agymosása még nem fejeződött be, hejjesírásilag sem:D

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 12:49:30

ha jól értem: hitlernek másodrendű nép voltunk, sztálinnak se volt más értékrendje.
jó sok év múltán most is vannak árjáink, fajmagyarjaink, turulban születetteink és másodrendű állampolgáraink.
csakhogy, se hitler, se sztálin, még csak szálasi se.
most akkor, mi is változott?

ZorróAszter 2012.10.16. 12:54:02

77. zili 2012. 10. 16. 12:03

Kedves Zili!

"Tudod Zorro mi a baj az eszmefuttatásoddal? Az, hogy 100 évre visszamenőleg könnyű nagyon okosnak lenni! "

A náci fajelmélet részletei 1933-ra kidolgozottak voltak. Alapjait Hitler meghírdette a Mein Kampfban már 1925-ben.

Eszerint a magyarság helyzete világos: nem árja - durvábban fogalmazva alacsony rendű nép/faj, még durvábban: aljanép.

Ezzel a minősítéssel mind Horthy, mind Gömbös, mind Szálasi, mind az egész magyar úri osztály tisztában volt.

Ennek tudatában választották - nem az angol orientációt, nem a franciát, nem az oroszt, hanem azt a náci Németországot, aminek az ideológiája szerint a magyar aljanép, alacsonyrendű faj.

Rabszolgának való, áttelepítésre, kiirtásra való faj.

Barátaink, a lengyelek is.

Nos ezek figyelembe vételével ítélje meg Horthy politikáját, és hogy kell-e neki szobrot állítani, érdemes-e fenntartani Gömbös díszpolgárságát, és a többit.

A két világháború közötti kommunistaellenes propagandáról most azért nem beszélnék, mert annak igazságtartalmával kapcsolatosan is pontosan tájékozódtak Horthyék.
Például a hadüzenet előtt részletekbe menően meghallgatták Szombathelyi Ferencet, aki írásos tanulmányt is készített a kormánynak és a vezérkarnak.

ZorróAszter 2012.10.16. 12:57:17

78. navigator 2012. 10. 16. 12:07

Kedves Navigátor!

"Ne vegye vonatkozó felfogásomat, kedves ZorroAszte, egy kalap alá éppen azzal, amelyet én vitattam..."

Isten ments! :o)

ZorróAszter 2012.10.16. 13:16:46

81. Bagdadi Kalifa HCJD 2012. 10. 16. 12:49

Kedves Bagdadi Kalifa!

"ha jól értem: hitlernek másodrendű nép voltunk, sztálinnak se volt más értékrendje."

Nem teljesen. Egyrészt Sztálin minden bűne ellenére sem volt híve semmilyen fajelméletnek.
A nácinak pláne.

Másrészt a náci fajbiológusok vitái nyomán a következő kép alakult ki:
- vannak a tiszta vérű árják, a németek. De ők is némi csinosítgatásra szorulnak.
- vannak az árja népek, a germánok távolabbi rokonai - norvégok, svédek, dánok, hollandok
- vannak az ilyen-olyan mértékben degenerálódott árja népek: britek, franciák, vallonok, olaszok .

- vannak a nem árja fajok, amelyektől meg kell szabadítani a német életteret.
Ezek a szlávok, lengyelek, oroszok, fehér oroszok, ukránok, magyarok, stb. Ezek amíg szükség van rájuk, végezzenek rabszolgamunkát, aztán lassan maguktól leépülnek, megfogyatkoznak, kihalnak, a maradékot vagy áttelepítik, vagy kiirtják őket.

És vannak a zsidók, cigányok, akiket minden fenntartás nélkül és a lehető leggyorsabban akár rabszolgamunka kihasználása nélkül is megölendőnek itéltek.

A két utolsó kategória faji megítélés szempontjából azonos, csak a munkájuk kihasználása szempontjából más a terv velük. A mögötte meghúzódó náci érvelés azt hiszem, nem érdekes.

ZorróAszter 2012.10.16. 13:19:21

79. Funyi1 (látogató) 2012. 10. 16. 12:35

Ja bocs.

Kedves Funyi!

Nekem nincsen is Tórám! Egy sem.

navigator 2012.10.16. 13:20:42

"ha jól értem: hitlernek másodrendű nép voltunk, sztálinnak se volt más értékrendje" (81.).

Nem jól érti az illető. A nácizmus és a sztálinizmus nem azonos, sőt lényegüket tekintve - nem is hasonlóak.

Röviden. Hitler - győzelme setén - az Ural mögé deportálja a zsidóságában már elpusztított magyarságot, Szálin viszont hagyta saját hazájában. Igaz, alávetett országként, de nem csinált belőle szovjet tagköztársaságot. Népirtással se sújtotta. Kényszerű gyámsága alatt pozitív társadalmi változások is végbementek.

Bővebben, de olvassák már el mindazok, aki a fenti csacskaságot terjesztik:

http://www.demokrata.info/index.php/velemenyek-publicisztika/148-liberalisok-antifasizmus-miert-kommunistaznak-a-liberalisok

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 13:37:08

ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 10. 16. 13:16
a náci fajelmélettel tisztában vagyok. csak a jelenlegi hazaival nem.
nem mellesleg, ha sztálinnak nem is voltak fajelméleti nézetei, de, hogy voltak szerinte másodrendűek - így a saját szovjetuniójában az összes ázsiai "tagköztársaság" - az nem vitatható.
nem véletlenül használta tömegeiket ágyútölteléknek.
magyarországot sem az elit hadserege foglalta el, hanem az ázsiai "horda".

Funyi1 2012.10.16. 13:38:46

85. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 10. 16. 13:19
.., NEM IS a "Maga Tóráját akartam gyalázni-dehonesztálni"!
:)))))))))))
.., hanem CSAK a Bolond- ÉS Buzi Zsidókét! :)))

navigator 2012.10.16. 13:53:40

>magyarországot sem az elit hadserege foglalta el, hanem az ázsiai "horda"< (87.) - Újragondolás kéretik e kijelentés megfogalmazójától.

ZorróAszter 2012.10.16. 13:59:36

87. Bagdadi Kalifa HCJD 2012. 10. 16. 13:37

A régi és a mai hazai fajelmélet elhallgatja azt, hogy mi a fajelméletek egyikének sem vagyunk kedvezményezettjei.

A Mein Kampf hazai terjesztői azt a hamis állítást teszik, miszerint a fajelmélet szerint mindenki árja, aki fehér és nem zsidó. Ez a háború előtti hazai hazugság jogfolytonos továbbéltetése.

Mi érdeke fűződik ilyen sok embernek ennek a hazugságnak a fenntartásában?

Horthynak talán egyetlen sikereként a revíziós sikereket lehet felhozni.

De mit érnek egy halálra vagy kitelepítésre itélt nép revíziós sikerei?

navigator 2012.10.16. 14:00:10

88.

Mitől irritálóbb a "bolond" zsidó a nem "bolondnál"?

Mi az, hogy "bolond"? - a komment beküldőjének.

Miért zavarja inkább a "buzi" zsidó a heteroszexuális zsidónál a kommentezőt?

Valamitől megfosztják a "bolondságggal" és a "homoszexualitással" a hozzászólót? Netán valamit irigyel? Valamit megtenne, de szégyelli?

Egy sor kérdést vet föl.

ZorróAszter 2012.10.16. 14:44:08

87. Bagdadi Kalifa HCJD
2012. 10. 16. 13:37

Ja még a kik foglalták el Magyarországot -hoz:

Magyarországot a II és a III Ukrán front szabadította fel. A megszállásban részt vettek a III? Bjelorusz front katonái is.

Ezeknek a hadseregcsoportoknak kb. a harmada volt ukrán illetve bjelorusz.

Először nem akartak Magyarországon hagyni az ukránokat. Csak miután kiderült, hogy az ukránok nem nagyon vannak tisztában azzal, hogy Ukrajnában a magyar hadsereg is harcolt, és részt vett partizánvadászatokban, gyilkosságokban és zabrálásokban.

Viszont attól féltek, hogy mivel minden bjelorusz katonának legalább valamelyik hozzátartozóját meggyilkolták, ezért bosszút állnak a németeken, és tömegvérengzést rendeznek.

Ezért egy részüket Magyarországra vonták vissza.

Viszont teljesen demoralizálódtak. Plusz az ukránok is megtaláltak zabrált alpakka szamovárokat meg ilyen-olyan szir-szarokat, és közülük is sokan bezizzentek.

Kokó 2012.10.16. 16:56:43

Üdv 'Aszter,
Magam részéről Kalifával értek egyet, mert a "sztálinizmus" sem volt jobb a "hitlerizmusnál" ...
Akit az egyik, vagy a másik érintett, annak egyértelmű volt.... Szélsőséges, barbár, módszer volt mindkettő...
Valahogy mindegy, hogy a himlőbe halsz bele vagy a pestisbe. a végeredmény ugyanaz....
Az viszont igaz hogy Sztálin csak szolgálót csinált belőlünk, egy kis szocialista mázzal leöntve, Hitler viszont megszüntetett volna bennünket....
Sztálin azért elkövette azokat a bűnöket amit elkövetett, és ha mi kerültünk volna érdekellentétbe vele, velünk is megteszi....Nem voltak gátlásai...

navigator 2012.10.16. 17:56:53

>a "sztálinizmus" sem volt jobb a "hitlerizmusnál" < (93.)

Cáfolat

Az antikapitalista államszocializmust és a kapitalizmust védő fasizmust egy kalap alá vevő liberális alaptézis tényszerű értékelése.

A nácizmus, már mielőtt megragadta volna a hatalmat, nyíltan célul tűzte ki számos nép és népcsoport leigázását, megsemmisítését (vö. Hitler: Mein Kampf), a kommunista vezetés viszont – legalábbis eleinte – a szabadság-egyenlőség-testvériség voluntarista kiteljesítésével próbálkozott. Ám még a despotikus államszocializmus szakaszában sem „realizált” a holokauszthoz hasonló szisztematikus, csecsemőktől az aggastyánokig minden ember elpusztítására törő népirtást. (A fiatalabb olvasóknak magyarázatként, értelmezésként – nem mentségül. A náci faji terror elől tényleg nem volt legális menekülési lehetőség. Az osztályterror elől ellenben – igen. Ha nem is garantáltan, illetve normákkal szabályozva.)

A helyes ítéletalkotás tekintetében rendkívül fontos szempont, hogy a kommunizmus/marxizmus elmélete és állami intézményesülése egymással nem esik egybe.

Döntő jelentőségű, hogy esetében – ellentétben a nácizmussal – az elvek és a gyakorlat viszonyát nyilvánvaló és mély hasadás uralja. Az ellentmondás kibékíthetetlenségét az államszocializmus pártelitje igyekezett tagadni, a mindenkori ellenzéke pedig – attól függően, hogy a kritikában hová helyezte a hangsúlyt, a megreformálásra vagy a megsemmisítésre – hol túlnyomatékosította, hol meg lekicsinyelte. Ez a sajátosság alapvetően járult hozzá ahhoz, hogy az államszocializmus kitermelje önmaga meghaladásának belső mozgatórugóit. Tudniillik – eltérően a nácizmustól/fasizmustól – a benne foglalt elvi célok valóban progresszívek, az emberiség örök ideáit testesítik meg (kizsákmányolás nélküli, elidegenedéstől mentes társadalom, gazdasági egyenlőtlenség által nem korlátozott szabadság, a közösség és individuum szerves egyensúlyának megvalósulása). Végső soron ezért lehetett dinamikusabb a fasizmusnál. Ezért szembesülhetünk a történelem fintorával, miszerint Kelet-Európában az államszocialista kísérlet – minden visszássága és bűne dacára – tett annyit a feudális béklyók és zárványok eltüntetéséért, mint a maga korában a Nagy Francia Forradalom, hiszen a Dózsa trónusával/kozák kancsukákkal jobbágyi alázatba égetett/vert népben pontosan az „Átkos” ébresztette fel a méltóság igényét, még ha paradox módon is (amely büszkeség aztán elvezetett – hogy hazai példát vegyünk, de a sort indíthatjuk Kronstadttal is! – 1956-hoz és annak kisugárzásaihoz).

Az elvek és a gyakorlat egymásnak feszüléséből következett az is, hogy – éppen a kommunista elvek megvalósulását reklamálva – számosan kommunistaként lázadtak fel, és fordultak szembe a hatalommal, míg a náci államon belül az elvek efféle számonkérésére – talán a Röhm-puccs kivételével – nincs példa. (A Hitler-ellenes Fehér Rózsa csoport egyértelműen elutasította a náci eszméket, az 1944. július 20-i merényletbe torkollott összeesküvés esetében pedig talán csak a vezetőt, Stauffenberg ezredest befolyásolhatták efféle tagadások is.)

Ezzel szemben nálunk a panteonban helye van a kommunista voltát a siralomházban se megtagadó Angyal Istvánnak, az Auschwitzot túlélt, majd mártír 1956-os felkelőparancsnoknak vagy Nagy Imrének és még sok más kommunistának...

A mindkét rendszert jellemző „tudategyengetés” (gleichschaltolás) sem egyforma. Például az államszocializmus nem egy olyan műalkotásnak és programcsírának adott teret, amely a dosztojevszkiji „megalázottak és megszomorítottak” pártját fogta. Volt némi helye a társadalom önreflexiójának, még ha manipulált/tűrt megoldásokkal is. Ellenben, mikor volt a nácizmusban a gyengébbeknek vagy fogyatékosoknak és egyáltalában a hátrányos helyzetű embertársainknak a figurája pozitív? – leölte őket, a holokauszt főpróbájaként…

Említést érdemel, hogy a náci/fasiszta jellegű modernizáció mindvégig és szervesen háborúra épült, ugyanakkor az államszocializmusnál ezt a kapcsolódást ilyen általánosnak és folyamatosnak nem találjuk (úgy is fogalmazhatunk, hogy a háború az egyiknél cél, a másiknál eszköz).

További történeti tény, hogy a sztálini Szovjetunió nélkül nem szabadultunk volna meg a fasizmustól. Dacára, hogy Hitler hatalomra jutását a sztálinizmus bizony elősegítette (harc a „szociálfasiszták” ellen, a „minél rosszabb, annál jobb” elve stb.), ám a történelem így zajlott.

Hogy lehetne hát azonos a nácizmus a kommunizmussal (államszocializmussal), amikor az előbbi felgyújtotta szinte az egész világot, romba döntötte – kevés országtól eltekintve – teljes Európát, míg az utóbbi hagyott kiutat önnön magából, megteremtve a modern kapitalizmus történelmi előfeltételeit Kelet- és Közép-Európában, úgymint: az eredeti tőkefelhalmozás kiteljesítése, az iparosítás és az urbanizáció végigvitele, a feudalizmusból örökölt kötöttségek radikális feltépése, a falu civilizálása, a társadalmi mobilitás meglódítása, a tömegoktatás létrehozása, a társadalmi struktúra megváltoztatása (vö. a „take off” szakasz az amerikai közgazda tudós Rostownál és az állami szerepvállalás angol kollégájánál, Gerschenkronnál).

ZorróAszter 2012.10.16. 18:23:38

93. okok 2012. 10. 16. 16:56

Kedves Kokó!

Szerintem aki ismeri a tényeket, az nem hasonlítja össze a náci megsemmisítő táborokat a Gulággal, vagy nem mondja Recskre, hogy haláltábor volt.

Hacsak nem áll közvetlen érdekében, hogy ilyeneket hitessen el az emberekkel, mondván:

Tulajdonképpen nem is kell olyan hálásnak lenni a Szovjetuniónak, hogy megmentett minket, lengyeleket vagy magyarokat a teljes kiirtástól, mert hiszen Hitler-Sztálin eben-guba.

Szovjetunió=náci Németország.

Csakhogy ez a propaganda nem cél nélküli. És nem is eredmény nélküli.

Nézze meg a nyilasok népszerűségi adatait. A meghamisított történelmünk hizlalta fel őket ilyen szép kövérre 65 év után.

Ezért nem teljesen ebenguba, kit hogyan itélünk meg a történelemben.

Akik ilyesmivel mosdatják a nácikat, nem ok nélkül teszik. És nekünk érdekünk, hogy eltüntessük őket a politikai süllyesztőben mielőtt rasszista polgárháborúba, irredenta revansháborúba vagy valami hasonlóan kellemes dologba sodornának bennünket, mint annak idején.

Funyi1 2012.10.16. 19:18:54

..., azért AZ "Megliberálisodott orosznyelvű zsidó ÁVÓsok" lassan kikopnak/kihalnak ... , nem lesz szükség polgárháborúra, - elintézi a gerontológia ....
- és a 2014-es választás!
:))))

navigator 2012.10.16. 19:46:53

Funyika, valami nóvumot...

Kokó 2012.10.16. 19:47:11

'Aszter ezzel csak azt akartam érzékeltetni hogy aki a gulág áldozata volt, az nem a náci haláltáborok áldozata volt, tehát nem tudta a különbséget...
Egyik halálos áldozat sem halt meg jobban mint a másik....
Az hogy az egyik politikai ellenség volt, a másik meg genetikailag volt nem kívánatos, az más lapra tartozik. Azt viszont nem engedhetjük meg még magunknak sem hogy a "nagyobb bűn negligálja a kisebbet...
Mind a kettőt a súlyossága mértékében kezeljük, vagy legalábbis kíséreljük meg a kezelését és a megítélését.
Kategorizálhatjuk számszerűen, behatárolhatjuk időben, egyet nem tehetünk le nem tagadhatjuk. Nem elhallgatnunk kell hanem relativizálni, és arra törekedni hogy soha ne térhessen vissza egyik sem....
És bizony most azt látom hogy az egyik, méghozzá a súlyosabb igencsak törekszik a visszatérésre....
Ha megemlíted a másik bűnt, akkor már kevésbé érvelhet vele a rosszabbik oldal...:-)))
Ezt csak azért írtam hogy le ne nácizzanak hirtelen felindulásból, se az elnácisodott kommunisták, se az elkommunistásodott nácik....:-)))

Funyi1 2012.10.16. 19:52:08

97. navigator
2012. 10. 16. 19:46
NE SZÓLÍTSÁL meg MÉGEGYSZER, mert tudod, hogy nem vagyok szégyenlős fasiszta! ..., és megínt olyat találok mondani, hogy évekik fogy ütni a guta ... , s a TE korodban és állapotodban már ....
:))))))))))))))))))

navigator 2012.10.16. 19:55:40

99.

Otthon tegeződjön. És hiába fenyegetődzik, mert ha szükséges, ha megint embertelenségre vetemedik, ugyanúgy eljárok cselekedete ellen, mint korábban. Ne zsidózzon!

navigator 2012.10.16. 19:58:25

98. "Nem elhallgatnunk kell hanem relativizálni" írja ezt a blogger a nácizmusról és az államszocializmusról szólva. Elfelejti, hogy a történettudományi értékelés nem Mari néni és Pista bá egyéni megélése.

Ismét feltüntetem neki:

Az antikapitalista államszocializmust és a kapitalizmust védő fasizmust egy kalap alá vevő liberális alaptézis tényszerű értékelése.

A nácizmus, már mielőtt megragadta volna a hatalmat, nyíltan célul tűzte ki számos nép és népcsoport leigázását, megsemmisítését (vö. Hitler: Mein Kampf), a kommunista vezetés viszont – legalábbis eleinte – a szabadság-egyenlőség-testvériség voluntarista kiteljesítésével próbálkozott. Ám még a despotikus államszocializmus szakaszában sem „realizált” a holokauszthoz hasonló szisztematikus, csecsemőktől az aggastyánokig minden ember elpusztítására törő népirtást. (A fiatalabb olvasóknak magyarázatként, értelmezésként – nem mentségül. A náci faji terror elől tényleg nem volt legális menekülési lehetőség. Az osztályterror elől ellenben – igen. Ha nem is garantáltan, illetve normákkal szabályozva.)

A helyes ítéletalkotás tekintetében rendkívül fontos szempont, hogy a kommunizmus/marxizmus elmélete és állami intézményesülése egymással nem esik egybe.

Döntő jelentőségű, hogy esetében – ellentétben a nácizmussal – az elvek és a gyakorlat viszonyát nyilvánvaló és mély hasadás uralja. Az ellentmondás kibékíthetetlenségét az államszocializmus pártelitje igyekezett tagadni, a mindenkori ellenzéke pedig – attól függően, hogy a kritikában hová helyezte a hangsúlyt, a megreformálásra vagy a megsemmisítésre – hol túlnyomatékosította, hol meg lekicsinyelte. Ez a sajátosság alapvetően járult hozzá ahhoz, hogy az államszocializmus kitermelje önmaga meghaladásának belső mozgatórugóit. Tudniillik – eltérően a nácizmustól/fasizmustól – a benne foglalt elvi célok valóban progresszívek, az emberiség örök ideáit testesítik meg (kizsákmányolás nélküli, elidegenedéstől mentes társadalom, gazdasági egyenlőtlenség által nem korlátozott szabadság, a közösség és individuum szerves egyensúlyának megvalósulása). Végső soron ezért lehetett dinamikusabb a fasizmusnál. Ezért szembesülhetünk a történelem fintorával, miszerint Kelet-Európában az államszocialista kísérlet – minden visszássága és bűne dacára – tett annyit a feudális béklyók és zárványok eltüntetéséért, mint a maga korában a Nagy Francia Forradalom, hiszen a Dózsa trónusával/kozák kancsukákkal jobbágyi alázatba égetett/vert népben pontosan az „Átkos” ébresztette fel a méltóság igényét, még ha paradox módon is (amely büszkeség aztán elvezetett – hogy hazai példát vegyünk, de a sort indíthatjuk Kronstadttal is! – 1956-hoz és annak kisugárzásaihoz).

Az elvek és a gyakorlat egymásnak feszüléséből következett az is, hogy – éppen a kommunista elvek megvalósulását reklamálva – számosan kommunistaként lázadtak fel, és fordultak szembe a hatalommal, míg a náci államon belül az elvek efféle számonkérésére – talán a Röhm-puccs kivételével – nincs példa. (A Hitler-ellenes Fehér Rózsa csoport egyértelműen elutasította a náci eszméket, az 1944. július 20-i merényletbe torkollott összeesküvés esetében pedig talán csak a vezetőt, Stauffenberg ezredest befolyásolhatták efféle tagadások is.)

Ezzel szemben nálunk a panteonban helye van a kommunista voltát a siralomházban se megtagadó Angyal Istvánnak, az Auschwitzot túlélt, majd mártír 1956-os felkelőparancsnoknak vagy Nagy Imrének és még sok más kommunistának...

A mindkét rendszert jellemző „tudategyengetés” (gleichschaltolás) sem egyforma. Például az államszocializmus nem egy olyan műalkotásnak és programcsírának adott teret, amely a dosztojevszkiji „megalázottak és megszomorítottak” pártját fogta. Volt némi helye a társadalom önreflexiójának, még ha manipulált/tűrt megoldásokkal is. Ellenben, mikor volt a nácizmusban a gyengébbeknek vagy fogyatékosoknak és egyáltalában a hátrányos helyzetű embertársainknak a figurája pozitív? – leölte őket, a holokauszt főpróbájaként…

Említést érdemel, hogy a náci/fasiszta jellegű modernizáció mindvégig és szervesen háborúra épült, ugyanakkor az államszocializmusnál ezt a kapcsolódást ilyen általánosnak és folyamatosnak nem találjuk (úgy is fogalmazhatunk, hogy a háború az egyiknél cél, a másiknál eszköz).

További történeti tény, hogy a sztálini Szovjetunió nélkül nem szabadultunk volna meg a fasizmustól. Dacára, hogy Hitler hatalomra jutását a sztálinizmus bizony elősegítette (harc a „szociálfasiszták” ellen, a „minél rosszabb, annál jobb” elve stb.), ám a történelem így zajlott.

Hogy lehetne hát azonos a nácizmus a kommunizmussal (államszocializmussal), amikor az előbbi felgyújtotta szinte az egész világot, romba döntötte – kevés országtól eltekintve – teljes Európát, míg az utóbbi hagyott kiutat önnön magából, megteremtve a modern kapitalizmus történelmi előfeltételeit Kelet- és Közép-Európában, úgymint: az eredeti tőkefelhalmozás kiteljesítése, az iparosítás és az urbanizáció végigvitele, a feudalizmusból örökölt kötöttségek radikális feltépése, a falu civilizálása, a társadalmi mobilitás meglódítása, a tömegoktatás létrehozása, a társadalmi struktúra megváltoztatása (vö. a „take off” szakasz az amerikai közgazda tudós Rostownál és az állami szerepvállalás angol kollégájánál, Gerschenkronnál).

ZorróAszter 2012.10.16. 20:15:22

Kedves Kokó!

A gulágon több évtized alatt összesen 28 millió ember fordult meg, és 3 millió ember halt meg. Ez jóval nagyobb arány, mint például az amerikai kényszermunkatáborok veszteségei ma. Bár az ottani repertoárba is beletartozott legalábbis régebben az útépítés a sivatagban.

Ennek több oka volt: a rossz bánásmód, rosszultápláltság, a rossz egészségügyi viszonyok és egészségügyi ellátás, a munkavédelmi hiányosságok, a veszélyes munka, a köztörvényesek összezárása politikai foglyokkal, a büntetés magas átlaghosszúsága, és hogy nem volt életkori korlát.

Kifejezett kivégzésekről nem tudok, bár a fegyelmi büntetéseket és itéleteket is itt hajtották végre. Például ha egyik rab megölt valakit.

Mégis talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ez mégis más volt, mint amikor az SS katona összetereli pl. a kórházból a 4-6 éves gyerekeket, kioktatja őket, hogy álljanak szépen sorba egymás kezét fogva, és átkiséri őket a tábor másik végébe a gázkamrákig.

navigator 2012.10.16. 20:23:43

Rákontrázok 102-re (egyetértve!):

Mészáros Márta apját likvidálták az 1930-as évek végén. Ám lányát iskolába járatták, s Leningrádban filmrendezőnek tanulhatott.

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 20:29:31

89. navigator
2012. 10. 16. 13:53
felesleges. elég utána olvasni az akkori vörös hadsereg hadrendjének, az ide vezényelt frontok - nem hadsereg, front - etnikai összetételének.

Kokó 2012.10.16. 20:35:10

'Aszter én Navigátorral nem beszélek, de ön azért levághatná, hogy nem hozom egy kalap alá a két "eseménysort". Egyszerűen csak annyit mondok, hogy nincs olyan ideológia, ami mentén ne követtek volna el bűnöket. És ha az egyiket elhallgatjuk, akkor azzal a másikat is negligáljuk....
Ha viszont mindkettőt feltárjuk akkor már igazán el lehet dönteni melyik volt az igazán embertelen. Ha ezt nem tesszük ezzel csak muníciót adunk a náciknak....
Szerintem ez nem "szentségtörés" mégha némelyek azt is akarják belemagyarázni....

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 20:36:06

"Szerintem aki ismeri a tényeket, az nem hasonlítja össze a náci megsemmisítő táborokat a Gulággal, vagy nem mondja Recskre, hogy haláltábor volt."
hát, mintha faludy györgynek némiképp más véleménye lett volna.
nem okvetlenül haláltábor volt, de a kiszabat, és a vele szemben álló kalória bevitel nem kifejezetten üdülőtábori körülmény volt, no meg, a büntetési rendszer sem. nem volt ugyan stehbunker, de volt más.
és korántsem ideológiai átnevelést szolgált, mi több, nem nevezték védőőrizetnek sem.
mégis belehaltak, pedig nem volt haláltábor.
gondolom, gyógyszanatórium volt.

ZorróAszter 2012.10.16. 20:38:50

Köszönöm, bár tudomásom szerint a letartóztatottak családja nehéz helyzetbe került. Sokszor a férjet/feleséget is kirúgták az állásából.
Mészáros Márta úgy tudom, már Magyarországról ment vissza tanulni.

Feltehetően akkor még másként vélekedett a Szovjetunióról, mert ellenkező estben a nevelőanyját megkérte volna, hogy a színművészeti Főikolán tanulhasson.

Akkoriban valamiért egy ávós alezredesnek nem szerettek ellentmondani az emberek, még a színészek sem. Ki tudja, miért.

A likvidálás szót viszont nem szeretem.

Funyi1 2012.10.16. 20:42:28

100. navigator
2012. 10. 16. 19:55
MAGA csak a SEGGEMET FÚJHATJA SZALMASZÁLLAL!
:)))))))))))))))))))))))

ZorróAszter 2012.10.16. 20:48:26

105. okok 2012. 10. 16. 20:35

Engem is érdekelnek a kommunizmus bűnei, okai, méretei. Ám ez a kérdés szemlátomást a politikai és propagandaharc egyik legfontosabb csatatere.

Amikor elsősorban a világsajtónak köszönhetően alapvető tények is elsikkadhatnak.

Például hogy mikozben mi kelet-európában sínylődtünk a kommunizmus igájában például itt Kádár alatt a szovjet előkertjében, akkor pl. dél-amerikában az amerikaiak hátsó udvarában tízezrével gyilkolták az amerikaiak által kiképzett halálbrigádok az embereket.

navigator 2012.10.16. 20:51:41

107.

Másodszor olvas engem félre.

Mert, én nem dicsőítettem a sztálini rendszert. Nem kell ez. Egyébként meg nem az a lényeges, hogy Mészáros Márta mit tudott a Szovjetunióról, hanem az, hogy ŐK tudták, kinek a gyereke, még se gázba került, mint az Ön példájában a zsidó gyerekek...

A likvidálás szót meg nem eufemizmusból használtam. Nem tudni, hogy volt-e legalább trojka-ítélet (esetleg bíróság),m avagy csak úgy "simán"...

Inkább törölné a zsidózó szövegeket felületéről. Mert hiába ellenpontoz. Azok ott virítanak. Nem beszélve a durva trágárságokról, hogy ne menjek messzire...

navigator 2012.10.16. 20:52:18

108.

Ez maguknál valamiféle otthoni szertartás?

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 20:54:20

99. Funyi1 (látogató)
2012. 10. 16. 19:52
neked csak állapotod van. méghozzá, rosszabbodott.:-)
elgondolkodhatnál azon, hogy mennyi energiát venne ki belőled lehajolni, bekötni navigátor cipőfűzőjét.
mert csak annyit érsz.

navigator 2012.10.16. 20:54:54

105.

"'Aszter én Navigátorral nem beszélek, de ön azért levághatná, hogy nem hozom egy kalap alá a két "eseménysort" Késő bánat. Azzal, hogy nyílt térben közzétesz véleményt, hozzászólhatóvá teszi. Bárkinek, illetve a felület felett diszponáló szabályozása szerint.

Egyébként azt írta, amitől most visszatáncol.

Bagdadi Kalifa HCJD 2012.10.16. 20:55:47

108. Funyi1 (látogató)
2012. 10. 16. 20:42
baromarcú, téged egyszer még megtalál valaki.
na, akkor bajod lesz a seggeddel.

navigator 2012.10.16. 20:58:29

104.

Nekem e kérdésben megfelel ZorroAszter válasz (92.)

ZorróAszter 2012.10.16. 20:59:06

106. Bagdadi Kalifa HCJD 2012. 10. 16. 20:36

Recsk internálótábor volt, amiben rendőrhatósági őrizetben tartottak embereket fogva, vagyis akiket a bíróság nem itélt el. Összesen körülbelül kétezer embert.

Ennek ellenére rosszab volt, mint a börtön. És törvénytelenül dolgoztatták az embereket nehéz és veszélyes munkára.

A körülmények és az ellátás borzalmasak voltak.

De nyílvánvalóan nem volt megsemmisítő tábor.
Érdekes, hogy ezek ellenére mégis széleskörben fenntartható ez a hazugság a mai napig.

ZorróAszter 2012.10.16. 21:17:22

110. navigator 2012. 10. 16. 20:51

Nem mondtam, hogy dicsőitette a sztálini rendszert, csak elmondtam, amit Mészáros Márta sorsáról tudtam.

Nekem egyébként nem tetszett, ahogyan a nevelőanyjáról beszélt.

Akármilyen ávós is volt, mégiscsak magához vette és felnevelte, támogatta.
Tán még szerette is.

Pedig sok beszari nem merte volna magához venni a Nép Ellensége gyerekét.

Kokó 2012.10.16. 21:33:40

'Aszter, Ha néhány évvel ezelőtt követte volna Erlauerrel a vitámat, amikor pont erre hivatkoztam a "demokrácia" bűnei taglalásakor, akkor nem kételkedne az irányultságomban....
A "tánctanár" meg mindjárt megmondja hogy mit kell tennie a postjában....:-)))
Abban végül is igaza van hogy a post nyilvános, hiszen még önérzet nélküli alakok is irkálhatnak bele....
Bocs az offért, de nem szólítottam meg az urat, tehát nem is kellett volna válaszolnia...

Bundi-Bandi 2012.10.16. 21:34:47

Őszintén, így mindenki írhatna egy blogot, hogy az ellenoldal véleményét feltételezésekben fogalmazza meg, majd arra válaszokat gyárt, ha vita lesz belőle. Sőt a személyeskedő hang is el van tűrve, bár talán a Hyde Park-i szólásszabadság biztosítva van. Mindenki szerencséjére a téma a múlté, bár újra megforgatni a tudatban emlékezetből mégsem a Grimm testvérek meséi. Talán szervezni kellene társasutazásokat az érdeklődőknek és szimpatizánsoknak Észak Koreába, ott még minden folyamatban van, az igen meggyőző lenne, ahogy elnézem, még pénz is van benne…

ZorróAszter 2012.10.16. 22:29:01

118. okok 2012. 10. 16. 21:33

Kedves Kokó!

Nem minősítettem Önt, csak igyekeztem megválaszolni a kérdését.

Egyébként se ma találkoztunk először. :o)

ZorróAszter 2012.10.16. 22:33:57

Kedves Bundi-Bandi!

Észak Koreával csak az a baj, hogy kevés olyan marxistát talál, aki a helyes útként határozná meg azt, ami ott folyik.

A másik probléma, hogy ha kirándulnánk a legpocskékabbul működő kapitalista országok nyomornegyedeibe, talán Ön is elgondolkodna azon, hogy nem mondjuk a Manhattan az átlag.

ZorróAszter 2012.10.16. 22:35:34

Ha már az nem gondolkodtatta el, ami az elmúl 22 évben itt folyik.

little 2012.10.16. 23:02:51

re 121. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 10. 16. 22:33
Kedves Zorró, melyik marxista országba menjünk hogy jólétet lassunk?
Marxista ország már nem lesz. Az a vonat elment.
A szocializmussal kacárkodó Venezuela is kapitalista. A kommunista Kina is kapitalista.
Csak Kuba és É. Korea állja a sarat állítom a lakosság nyomban a kapitalizmus fele fordulna ha tudna.

Bundi-Bandi 2012.10.16. 23:17:51

Most volt 42 éve, hogy elhagytam Magyarországot, a szülőföldemet. Arra igyekszem úgy visszagondolni, hogy amit kaptam tanáraimtól és szüleimtől az a javamra vált. Meg is könnyezte beszélgetésünket egykori osztályfőnököm, amikor elbeszélgettem vele. Küldj, egy képeslapot onnan ahol élsz, mert ez öregségem egyik legszebb élménye volt.

A hazai 22 év gyalázatos erkölcsileg, szemben azzal, amin én mentem át, de az én környezetemben nincsenek szélsőségek, tartalmilag annyira más a hazai hangulattól, hogy tapasztalatlan embereknek nincs értelme elmesélni. Tessék a világot a nyakába venni, aki véleményt mond az élet örömeiről és keserveiről, de aki begubózott, öncélú véleményekkel rendelkezik, az demagóg.

Én abbahagyom a társalgást, ha a téma vakvágányra fut, nem várhatom el, hogy megértsenek azok, akiknek nincs hasonló tapasztalatuk, tehát még a demokráciát is másképpen gyakorlom. Ismerem, biztosan jobban, mint otthon a világ szegénységét és gazdagságát, de a legnagyobb szegénységnek az emberi rugalmatlanságot tartom.

navigator 2012.10.16. 23:22:48

ZorróAszter úr, maga időnként Kállay-kettőst jár. Vívja tovább nélkülem harcát. Viszont megismétlem, hiba, hogy nem törli a zsidózó beírásokat. És személyeskedőkkel kokettál. Az antiszemita garázda is (aki most kapott nem jogerősen két évet) azzal védekezett, hogy sok zsidózást olvasott a Hálón...

navigator 2012.10.16. 23:29:43

118.

Nem érti, tehát megismétlem.
Azzal, hogy nyílt térben közzétesz véleményt, hozzászólhatóvá teszi. Bárki számára, illetve a felület felett diszponáló szabályozása szerint.

Önhöz, a blogjába ellenben nem megyek, s én se eresztem be Önt az enyémbe. Különben bár értenék úgy a tánchoz is, mint a történelemtanításhoz és a mentálpedagógiához... Mindazonáltal köszönöm a bizalom megelőlegezését képességemet illetően. Mit lehet tudni? Nem kizárt, hogy beújítok egy harmadik hivatást is. Táncórámon Ön kedvezményt fog kapni...

Adieu!

ZorróAszter 2012.10.16. 23:29:48

Kedves Little!

Ön szerint tudnék olyan kapitalista országot mondani, ahol Ön nem szeretne átlagemberként átlagfizetésből éldegélni?

Persze hogy jó dolog a világ kirablóinak a pénzén jól élni, és mindenkit rábeszélni ennek a csodáira. Hisz épp ezért engedik Önöket is a húsos fazékhoz, hogy tudják, kire kell szavazni.

Tulajdonképpen kockázatmentes is volt eddig.

De tudja Ön, hogy miket kotyvasztanak nekünk parázslószemű háromdiplomás iszlám fanatikusok mondjuk egy beyruthi pincében, hogy halálba rántsák magukkal az egész emberiséget?

Ha érdekli, megkeresem Önnek az "Amerikai tudósok mesterséges vírust állítottak elő nukleotidokból" című cikket.

De nem szeretném, ha rosszul aludna a kényelmes ágyán, amit valami gyarmaton gyártottak hogy Ön jutányos áron juthasson hozzá.

ZorróAszter 2012.10.16. 23:45:22

Kedves Bundi-Bandi!

Ha ennyire nyugodt és békés a környezete, akkor feltehetően nem egy kiszipolyozott gyarmaton él egyre dühösebb nyomorultak között, hanem valamelyik gyarmattartó országban abból a pénzből, amit annak az országnak a gazdasági vezetői azért juttatnak a polgáraiknak, hogy fogják be a szájukat és tudják, kire kell szavazni.

Magyarország meg egy gyarmat egyre több és egyre dühösebb nyomorulttal.

Ezért ingerlékenyebb itt a hangulat, mint mondjuk egy előkelő klubban egy brandy mellett a Pall Mall-en.

ZorróAszter 2012.10.16. 23:57:14

125. navigator 2012. 10. 16. 23:22

"maga időnként Kállay-kettőst jár. Vívja tovább nélkülem harcát. Viszont megismétlem, hiba, hogy nem törli a zsidózó beírásokat. És személyeskedőkkel kokettál."

Kedves Navigátor!

Nem szeretek táncolni. Kállay kettőst se.
Viszont cenzúrázni sem,

Ha nem hiszi, nézze meg, miket irogatnak nekem címezve valamelyik régebbi bejegyzésem kommentjei között találomra. Találni fog párat, ami után azt mondja, ehhez képest itt csak csupa dicséretet kapott ma.

Azokat sem töröltem.

Nem hiszem, hogy az antiszemitizmus ellen cenzúrával lehet és kell fellépni.

Azonkívül láttam már néhány hevesvérű nyilaslegényt elkullogni innen, miután én is elővettem a proligyerek stílusomat. Ön is láthat, ha utána néz.

Az sokkal hatásosabb.

navigator 2012.10.17. 00:16:53

129.

Most keressem elő akár itteni szövegeiből, a "Kállay-kettőst" - még ha tipegve is - bizonyító passzusokat? Ennyire nem lettem internet- és vitakényszeres. Inkább Magára hagyom.

A zsidózás pedig nem enyhült - Önnél sem. A cenzúra fogalmát pedig hic et nunc inadekvátan használja.

Kiszálltam. Úgyis Öné az utolsó szó. Meg egyébként se szorul rá, hogy támogassam. Menetközben rájöttem. Minden jót.

Bundi-Bandi 2012.10.17. 00:24:30

Mint nyugdíjas elmondhatom, hogy megélek jövedelmemből, nem érzek semmi szégyenérzetet, mert nem egy nyomortanyán tengődöm, amit elértem azért megdolgoztam. Szintén kívánom önnek is, hogy megfelelő körülmények között élje életét. Szomszédjaim etiópok, szenegáli is feltűnik néha köztük, de sok a bevándorló, ázsiaiak. Persze többnyire európai környezetben.

Középső fiam legjobb barátai két laoszi testvér, akik a számítógépek ismeretében jeleskednek, meg voltak valamikor lepődve, hogy mennyire is ismertem hazájuk történetét. Ha rákerül a sor, megkérdem tőlük, akik amúgy reggeltől estig dolgoznak, hogy ti is a gyarmatosítás kihasználtjai vagytok? Most szombaton, mert talán lesz egy kis brandy ívás, sajnálom, higgye el, de én nem ihatom, túl sok a betegségem, emberi nyugalom és értelem mellett még azzal is megfertőzött a kapitalizmus. Gyanakszom, de otthonélő öcsém és húgom ugyan azokat a betegségeket mondhatja magáénak. Megemlítem majd a társaságnak – magyarok is lesznek benne jócskán –, hogy egy feltehetően sokat látott otthoni honfitársam úgy értékeli az emberi nyugalmat és békét, mint egy hamis kapitalista adományt, csak hogy rájuk szavazzunk. Én például a szociáldemokratákra.

A hazai állapotokat is ismerem, legutoljára két és fél hónapot voltam otthon, ismerem az ingerlékenységet, a gerjesztőit, mert lehet szegénységben élni, de nem kell feltétlenül lezüllve élni. Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem alkoholistákra gondolok, bár elképesztő, hogy mennyi van belőlük, hanem azokra, akik számára a másik ember véleménye miatt vér tolul a szemükbe, trágárak lesznek, vádaskodva kérdeznek, tömegvéleményt sulykolnak ideológiájuknak megfelelően. Hintik a gyűlöletet, megrekedtek évtizedek előtti értéknek vélt állapotokban. Remélem baráti körét, kedves ZorroAszter az elkövetkező választáson felszólítja, hogy szavazzanak hitük szerint. Amennyire megosztott a hazai baloldal és amennyire elmaradott, mind a neki tetszőre fog szavazni, garantálva a mai kormány folyamatosságát évekre.

ZorróAszter 2012.10.17. 00:47:43

Kedves Bundi-Bandi!

Ha tényleg ennyire ismeri a laoszi kultúrát, akkor fel se teszi nekik ezt a kérdést. Vagy ha igen, akkor tudja, mi fog történni: pár másodperc mosolygás közben felmérik, mit szeretne hallani, és aztán szóról szóra azt is mondják.

Egyébként minden okuk meg is van rá: mostmár ők sem azon az oldalon állnak, mint ahonnan jöttek.

"a másik ember véleménye miatt vér tolul a szemükbe, trágárak lesznek, vádaskodva kérdeznek, tömegvéleményt sulykolnak ideológiájuknak megfelelően. Hintik a gyűlöletet, megrekedtek évtizedek előtti értéknek vélt állapotokban."
Túl nagy a tét, és túl reménytelen, hogy valaha is jobb lesz.

Amit a szavazatok elaprózódásáról és következményeiről mond, én is ezt szoktam mondani, de senki se hallgat rám.


"Én például a szociáldemokratákra."
Akkor elvárom a Miért szakított a szociáldemokrácia Marxszal? című bejegyzésemhez.

Kapcsolódik a mai témánkhoz :o)

little 2012.10.17. 00:50:19

re 127. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 10. 16. 23:29
"parázslószemű háromdiplomás iszlám fanatikusok"
Kedves Z. a fennti a kedvenc kifejezése...már nem először írja.
Ám maga nem buta ember, látott, utazott is kicsit, csavart a világnézete.
Csendesen figyelmeztetem hogy amellet hogy a fennti idézet marhaság, hasonlóakat - az iszlám helyett egy más vallással - mondtak ugy 1937-ben.
Akkor se volt az igaz, ma sem ez....

ZorróAszter 2012.10.17. 00:50:57

130. navigator 2012. 10. 17. 0:16

Kedves Navigátor!

Pedig már magam is kíváncsi lettem.

ZorróAszter 2012.10.17. 01:00:43

133. little 2012. 10. 17. 0:50

Kedves Little!

Igen. Mindig elröhögöm magam, amikor leírom.

Vizuális típus vagyok.

Amit írtam, azonban az csak félig vicc.

Az említett eredményt nem véletlenül nyilvánították hadászati titoknak sok évre még a hírt is.

Ezzel ugyanis lehetővé válik tetszőleges tulajdonságú vírus legyártása.

Ha jól emlékszem, az első gyártmány egy hibával jelölt dohány mozaik vírus volt.

A parázslószeműek célja nyilván egy hosszú lappangási idejű, nagyon fertőző, 100%-os mortalitású vírus lesz.

Ennyit a marhaságról.

Bundi-Bandi 2012.10.17. 01:13:28

Kedves ZorroAszter!

Ön nem ismeri jól a világot, a különböző társadalmak együttélését egy új világban. És azt sem ismeri, hogy az új milyen hatással van az egyénre egy soknemzetiségű országban. Ide az emberek nem ellenszenvüket, aggályaikat hozzák, hanem a szorgalmukat, a másikkal való együttműködést, mert az létkérdés. Pláne nem vezetnek félre. Nem honfitársaikból élnek meg, hanem egy nemzetközösségből. Itt nem lehet gyűlölettel, előitélettel élni. Az hazamegy.

ZorróAszter 2012.10.17. 01:36:15

Kedves Bundi-Bandi!

Csak azt tudnám, melyik mondatom volt az, amire Ön ezt válaszolta :o)

Bundi-Bandi 2012.10.17. 01:57:26

"Ha tényleg ennyire ismeri a laoszi kultúrát, akkor fel se teszi nekik ezt a kérdést. Vagy ha igen, akkor tudja, mi fog történni: pár másodperc mosolygás közben felmérik, mit szeretne hallani, és aztán szóról szóra azt is mondják.

Egyébként minden okuk meg is van rá: mostmár ők sem azon az oldalon állnak, mint ahonnan jöttek."

Ez a megállapítás nem állja meg a helyét - gyerekként érkeztek az országba -, pláne, hogy nem részleteztem a beszélgetést.Amúgy örömmel beszéltek hazájukról. A fentebb említetteket gyanakvást és nem ismeretet sugalnak. Rossz a társalgási stílusa ZorroAszter, blogjait és hozzászólásait néha olvasva ön előítéletes ember.

Egy társalgásnak mindig úgy kell alakulnia, hogy feltételezzük, hogy a másik még mindig tud véleményt fűzni a beszélgetés menetéhez, valójában talán soha nem lesz vége. Sajnos hazai stílus, hogy szentenciákban beszélnek. Véleménydominálás, de ritkán működik külföldön élőkkel, be kell látni, hogy más kultúra vesz körül bennünket. Udvariasabbak vagyunk, de néha ráfelelünk.

navigator 2012.10.17. 03:53:44

134.

Semmit nem használ, ha én mutatok rá. Amíg valaki teljesen elzárja magát az önkételkedéstől vagy ennek tökéletes látszatát mutatja, addig minden külső intervenció, bármily jó szándékú és esetleg némi objektivitással is igazolható, improduktív.

emléklépegető 2012.10.17. 06:02:14

Borzalmasan unalmas a non-stop nácizás, fasisztázás, nyilasozás. Karcos a lemez: serceg. Valami újat, Főúr! Beszéljünk pl. arról, hogy a Szovjetúnió (és fegyveres ereje, a Vörös Hadsereg) nem tartotta be a párizsi békeszerződést azzal, hogy nem takarodott el Magyarország területéről. Maximo calculo 1955-ben, az Ausztriából való kitakarodáukkal egyidjeűleg olajra kellett volna lépniük! Nem tették. Az itteni állomásozásukat (1944 ősze - 1991 nyara) pedig a magyar költségvetés fizette, beleértve az 1956-os intervenciójuk összes károkozáásnak költségét is!!! És annak a kármentesítését, helyreállítását is, amit maguk után hagytak. A takarodásuk közben pedig amit tudtak, azt mind elvitték magukkal. Amit pedig itt hagytak, azt szétverték, szétrombolták. Hej, ha azok a laktanyák mesélni tudnának (főleg az utolsó napokról)... Gyermekkorom egyik undorító emléke, amikor egy részeg szovjet kiskatona erősen bebaszva, bepiálva balhézott egy vidéki tó szabadstrandján, családok, gyermekek előtt. A két társa alig tudta visszafogni és elvonszolni. És ezek elődeinek legyek hálás, mert 1944-1945 idején kiverték innen a nácikat és a nyilasokat? Erre csak egy klasszikust idézve tudok válaszolni: "Lófaszt, mama!".

emléklépegető 2012.10.17. 06:18:28

81. Bagdadi Kalifa 2012. 10. 16. 12:49

Neked agyadra ment az Orbánfóbiád. A fenti blogpost NEM Orbán Viktorról szól. Kezeltesd a dilidet!

86. navigator 2012. 10. 16. 13:20

Mi van, öreg? Mosdatod Sztálin atyádat? Mert? Közben azért gondolj azokra is, akiket Sztálin atyád jutattott a Gulágra és írtatott ki! Mert nem csak a nácik KZ-jai léteztek a Földön. Voltak Gulágok is. És azok nem Hitler művei, hanem Sztálin atyádé! Akármennyire is tagadod, akármennyire is mosdatod Sztálin atyádat, - vén muskétás - Sztálin atyád nagyobb gyilkos, mint Hitler. És ez nem számháború, mielőtt légszomjad keletkezne ezen sorok olvastán, hanem konkrét, valós tény, amit történészektől hallani. Legfeljebb neked zsenánt elfogadni és tudomnásul venni. Nagy különbség!

emléklépegető 2012.10.17. 06:27:58

86. navigator 2012. 10. 16. 13:20

"Sztálin (...) Népirtással se sújtotta." - mármint a magyarokat, teszem hozzá én.

Viccelsz, öreg? Mond az neked valamit, hogy málenkij robot? Nem mindenki tért onnan vissza élve! Pláne nem kétheti "üdülés" után... Két Don-kanyarozás és Horthyzás között azért jusson eszedbe ez is! Amúgy az ezt megelőző kommentemben beszéltem a Gulág(ok)ról. Munkatáborok, haláltáborok, koncentrációs táborok szovjet módra. Ne védd a komcsikat és a szovjeteket! Ne védd! Csak azok védik azt a "fajtát", akiknek a szívük helyén méregbomba van.

emléklépegető 2012.10.17. 06:40:34

87. Bagdadi Kalifa 2012. 10. 16. 13:37

Mondtam már, hogy kezeltesd az Orbánfóbiád okozta dilidet, te bazári, szürke majom!

94. navigator 2012. 10. 16. 17:56

Ja, hogy te kommunista vagy? Mondhattad volna előbb is. Tudod, az olyan hibbant gondolkodásúak (itt értsd: marxisták, leninisták, kommunisták, kollektivizálók, ellenforradalmazók, megtorlók, verőlegények, sztálinista, rákosista, kádárista seggfejek), mint te, nullázták le a családomat a háború utáni évtizedekben, nota bene nem is egyszer. (Pl. állásvesztés, államosítás, 1956 megtorlása, verések, REF, korai halál, ilyesmik.) Pedig azt mondták, hogy a legfőbb érték az ember! Az anyjuk picsája! Az. Az a retkesre toszott, ágyúlyukká tágított. Az. Megvetjük, utáljuk a magatokfajtákat. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ti soha többé ne kerüljetek a halalomba, de még annak a közelébe sem! A kommunisták még egyszer már nem fognak a hatalomba kerülni, amíg világ a világ! Erre mérget vehetnek.

emléklépegető 2012.10.17. 06:49:12

94. navigator 2012. 10. 16. 17:56

Ja, és ajánlott filmek a témában (avagy a komcsi haverjaid rémtetteiről) - a teljesség igénye nélkül. Jó mozizást, "Tanár Úr"!

A tanú

Zöldár

A halálraítélt

Soha, sehol, senkinek

Te rongyos élet

Törvénysértés nélkül

Recsk - egy titkos kényszermunkatábor története

Pócspetri

Szerencsés Dániel

Eldorádó

Szamárköhögés

Megáll az idő

Szabadság, Szerelem

A temetetlen halott

emléklépegető 2012.10.17. 07:02:52

94. navigator 2012. 10. 16. 17:56

Nochdazu:

Mansfeld (ez egy nagyon fontos film!!!)

Stb., stb. Ma már Dunát lehet rekeszteni a témába vágó filmekkel. Egy időben tilos volt, aztán csak óvatosan, hogy az elvtársak meg ne sértődjenek! Kádár kultúrpápája (Azczél elvtárs) tíz évre betiltotta A tanút. Érted? A tanút! Na ja. Kurva kényelmetlen volt a viplafogúnak szembesülni a filmben azzal, hogy 1949-ben a szeme láttára akasztották fel azt a választási csalót (lásd: 1947, a kékcédulás), akinek 1956. október 6-i újratemetésén Apró elvtárs (lásd: ma a Gyurcsány(i) vonalat) azt bírta magából kinyögni, hogy idézem, "Soha többé!". 17 nappal később már lövették a népet. 1956. október 25-én, az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren pedig kifejezetten az ő parancsára. (Mondd már Feri! Igen, te, ott, fennt a Rózsadombon. Kértetek ti már valaha is bocsánatot a magyar népet ért bántalmazásaitok és népírtásaitok miatt? Nem? Mert? Ilyenkor egy percig sem szégyelld magad? Te szemét rohadék!)

Nos, kurz und gut: Kommunisták! Az anyátok picsáját! Azt!

ZorróAszter 2012.10.17. 10:26:26

138. Bundi-Bandi 2012. 10. 17. 1:57

Kedves Bundi-Bandi!

Már másnál is megfigyeltem, hogy külföldi útlevelüket úgy lengetik, mint valami nemesi kutyabőrt.

Hogy ők már attól megnemesedtek és megtisztultak, hogy annak idején itthagytak minket a hazai rögvalóságban.

Tudják, mi az igazi demokrácia és az igazi élet.

Ráadásul még az autójuk is szebb, mint a miénk.

ZorróAszter 2012.10.17. 10:38:54

140. emléklépegető (látogató) 2012. 10. 17. 6:02

Kedves Emléklépegető!

Az Ön harciasságából feltételezem, az a típus, aki rögtön rohant a pincébe, mikor Grisa elszellentette magát, nemhogy lött egy oroszosat a kalasnyikovjával, pláne T72-esével.

Most meg tapicskol a két tenyerével, milyen keményen kirúgtuk innét az oroszokat.

De ha dörren egy kipufogó az utcán, ma is fejest ugrik az ágy alá.

A felsorolt filmek túlnyomó többségéhez a kommunisták adták a pénzt.

Amihez meg nem ők, az nézhetetlen szar.

Nem is nézi a kutya sem.

Bundi-Bandi 2012.10.17. 15:21:35

A párhúzamokkal baj van..........

"Már másnál is megfigyeltem, hogy külföldi útlevelüket úgy lengetik, mint valami nemesi kutyabőrt"

Rosszindulatu hasonlítás, taxisofőrök is állítják....külföldröl kevesen írnak itt...,

"Hogy ők már attól megnemesedtek és megtisztultak, hogy annak idején itthagytak minket a hazai rögvalóságban."

Az új ismerete valóban felemel............

"Tudják, mi az igazi demokrácia és az igazi élet."

A demokrácia alkalmazása, és a mefigyelt élet................

"Ráadásul még az autójuk is szebb, mint a miénk."

Soha sem vezettem, vagy bírtokoltam autot, de terveztem hozzá alkatrészeket.........

ZorróAszter 2012.10.17. 15:59:14

Kedves Bundi-Bandi!

Ön itthagyta Magyarországot, kiköltözött a gyarmattartóin egyikébe, és élvezi azt a gazdagságot és nyugalmat, amit a gyarmattartók a gyarmatokról kiszipkázott pénzből Önöknek biztosít.

És ezek után azt mondja nekünk, hogy legyünk okosak és ügyesek, és emelkedjünk fel a saját erőnkből mi is.

Igen. Ezt a honfitársaink is beszopták 90-ben, és gyarmattá szavazták Magyarországot, és most csodálkoznak, hogy 20 év után kezdünk úgy kinézni, mint egy gyarmat, és nem mint egy gyarmattartó.

Szóval ne legyen olyan büszke arra az usque 2000 dollárra, amit csak azért folyósítanak az asztal alatt Önöknek új uraink, hogy Önök legalább nyugton maradjanak, ugyanis egyre többen tudják, honnan származik az a pénz, amit Önök egészségügyi ellátásban, oktatásban, infrastruktúrában és egyébekben avatatlan szemek elől jól elrejve zsebbe kapnak ingyen.

ZorróAszter 2012.10.17. 16:01:14

Én legalábbis azon leszek, hogy tudják.

emléklépegető 2012.10.18. 01:16:01

147. ZorróAszter 2012. 10. 17. 10:38

Már hogy lőhettem volna? Hiszen az ittlétük idején még nem voltam katonakorú.

A filmekről és az állami támogatásról. Valóban a magyar állam pénzelte azok elkészítését, ámbátor minden forgatókönyv és maga a forgatás, nochdazu a forgalmazás is engedélyköteles volt. A készre vágott kópiát pedig belső szemlézésnek vetették alá. Ha elnyerte az elvtársak tetszését, akkor indulhatott a sorozatmásolás és a forgamazás. Ha úgy itélték meg, hogy bizonyos részeket ki kell vágni, akkor kivágatták azokat a részeket. Aztán ismét újranézték és úgy mehetett csak a mozikba. A legdurvább pedig a teljes betiltás. Ez lett a sorsa Bacsó Péter A tanújának is. Tíz (10(!)) évre dobozba került a film, de tíz év után is csak bizonyos helyen és időben vetítették, előbb még viszonylag zárt körben, aztán a szélesebb nyilvánosság előtt is. A tévépremierje a rendszerváltozás idején(!) volt. Szóval az nem válasz, hogy a komcsik pénzelték a filmgyártást. Mert valóban ők pénzelték, de éltek is rendesen a cenzúrával. A cenzúra pedig a művészi alkotótevékenység - egyik - fő gátja: a művész kigúnyolása, megcsúfolása, lejáratása, ellehetetlenítése. Ismerek olyan avantgárd filmrendezőt (B. G.) és színészkirályt (L. Z.), akik az állami cenzúra és a befolyásoltság (pl. ügynökké való beszervezés, valamint a rendszeres megfigyelések és megfigyeltetések) miatt beleőrültek a szocializmusba és inkább öngyilkosok lettek. (M. G. P., a ma már halott színikritikus rendszeresen jelentett a magyar államnak L. Z.-ról, míg ugyanezt tette B. G. is (a magát egyébként egy életrajzban marxistának valló, tehetséges, de igen öntörvényű filmrendező a filmes szakma tagjairól...) Ma - már - nincs állami cenzúra. Ha ma van pénzed filmezésre, akkor azt filmezhetsz belőle, amit csak akarsz. Így kerülhetett moziforgalmazásba a Nemzeti Színház leköszönő igazgatójának aberrált filmje is: legfeljebb erősen korhatáros, oszt jó napot. Milyen jó - hozzájuk is - a demokrácia, mi?

A ma reggeli itteni kommentjeim erősen indulatosak. Ennek oka a navigator nevű alak megjelenése. Amikor nevezett egyén megszólal, nálam kinyílik a bicska a zsebemben...

emléklépegető 2012.10.18. 01:38:37

147. ZorróAszter 2012. 10. 17. 10:38

"Amihez meg nem ők, az nézhetetlen szar.

Nem is nézi a kutya sem."

Nos, ez nem így van. A felsorolt filmek közül azok, amik a rendszerváltozás után készültek, kaptak támogartást a magyar államtól is (MMA-ból lett MMKA, NKA, MKM-ből lett NKÖM, filmes szakmai alapítványok, stb.) és a magántőkétől is (pl. privatizált és egyéb magáncégek támogatásai). Ennek ellenére nézhetőek, sőt sokkolóak. Engem pl. A temetetlen halott és a Mansfeld (készültek 2003 és 2006 között) teljesen kiakasztott (értsd: sokkolt). Nem a pénz származási helye dönti el, hogy hitelesen lehet-e ábrázolni a kort (amivel foglalkozik és amikor játszódik a film), hanem a cenzúra hiánya. A cenzúra hiánya pedig a demokrácia léte. Így van ez jól.

ZorróAszter 2012.10.18. 01:56:21

Kedves Emléklépegető!

Jelzem nem kell ahhoz pilótavizsga vagy diploma, hogy valaki sóspuskával seggbedurrantson egy ruszkit.

A Kádár-rendszerben akit el akartak intézni, azt elintézték. Nem ölték meg, de egy életre lapátra tették, mindenki elhagyta, és senki se hall róla ma sem.

Ezért aztán aki ma azt mondja, hogy őt üldözték, mert csak 10 filmet csinálhatott, és azt is megvágták, az hazudik.

A filmeket úgy csinálták meg - ezeket is - ahogy a rendszer kérte. Ami nem tetszett, azt meg újravetették vagy kivágták.

Ami nem ilyen volt, mert a rendező mondjuk azt akarta kihozni, hogy dögöljön meg minden kommunista, az kb. 10 métert tudott leforgatni, aztán eltűnt a süllyesztőbe. Mehetett figuránsnak, vagy könyvtári kisegítőnek.

Cenzúra régen és ma:
Ha már a katonaságnál és filmnél tartunk: a hollywoodi filmek eléggé szeretik a reális díszleteket és a korhű párbeszédeket.

Egyszer szolgálatban voltam, amikor egy tábornokot vártunk. A laktanyaügyeletes tiszt nem akart botrányt, így végigjárta a szolgálatokat, hogy mit mondunk, ha netán odaeszi a fene a tábornokot, A helyes válasz ez volt: a tábornoknak, és nem a laktanyaparancsnoknak, vagy az ügyeletes tisztnek kell jelenteni, így:

- Vezérőrnagy elvtárs! Kovács honvéd alegységügyeletes jelentem, szolgálatom alatt esemény nem történt.

Nos ezt a formát és stílust mindenki ismeri, de sosem jelenhet meg egy hollywoodi filmben sem, és most már magyar filmben sem.

Ennyit a cenzúráról, pedig ez igazán csekélység.

emléklépegető 2012.10.18. 01:58:16

95. ZorróAszter 2012. 10. 16. 18:23

"Szerintem aki ismeri a tényeket, az nem hasonlítja össze a náci megsemmisítő táborokat a Gulággal, vagy nem mondja Recskre, hogy haláltábor volt."

Na, amit írtál, az tömény hazugság. Nem tévedés, hanem szándékos valótlanság állítás. A Gulág egyaránt tartalmazott munkatáborokat és haláltáborokat is ugyanúgy, ahogy a náciknál a KZ-k is. Mindkét birodalomban iparszerű népírtás zajlott. Sztálinra történészek rábizonyítottak kb. 20 usque 60 millió halottat (megöltet). Recsk pedig olyan munkatábor volt, ahol sokan meghaltak, vagyis felfogható, sőt, minden különösebb haccacáré nélkül mondható haláltábornak is. Élnek még túlélők onnan: ők a szemtanúk arra, hogy Recsk bizony haláltábor volt. (Különben mi a francnak állna ma ott az (az) emlékmű? Nem?) Recsk legismertebb foglya Faludy György volt, aki a Pokolbéli víg napjaimban írta le az ott történteket. A Gulagról pedig Szolzsenyicin beszélt hitelesen. Ha ezek a most nevesített személyek neked nem elég meggyőző tanúk, akkor nem tudom, hogy mire alapozod a kijelentésed. Te talán ott voltál? Vannak onnan személyes tapasztalataid? Mert ha nem, akkor hanem? Fel nem fogom, hogy miért vagytok ennyire elfogultak a kommunistákkal, holott ők - történelmileg bizonyítottan - több embert öltek meg, mint a nácik. Nincs értelme és az áldozatok megcsúfolása, ha kölönbséget teszünk a két diktatúra között úgy, hogy a nácik bűneit magasabbra emeljük, mint a kommunistákéit. A navigator nevű alak (máris nyílik a bicska a zsebemben!) még azt is ki merte jelenteni, hogy a Szovjetúnió ukrajnai részén, a harmincas évek elején volt Holodomor (mesterséges éhínség, avagy konkrét népírtás) nem Sztálin bűne. Ez már aztán több a soknál!!!

ZorróAszter 2012.10.18. 02:06:26

Kedves Emléklépegető!

Ön hazudik.

Bizonyítás: kérem, adjon névsort, vagy egy linket a Recsken meghaltak névsoráról.

emléklépegető 2012.10.18. 02:22:12

95. ZorróAszter 2012. 10. 16. 18:23

Még valami A szovjetek 1943-tól 1990-1991-ig azt állították, hogy a katyni vérengzés (a lengyel katonsaág elit tagjainak, értelmiségi vezetőinek tömeges kivégzése) a nácik műve. Aztán 1990 környékén megnyíltak a levétárak és kiderült, hogy Katyn Sztálin parancsára történt. Nyilvános a Sztálin sk. aláírását tartalmazó ukáz. Tarkólövés: szovjet módszer. Hát így szeressétek a kommunistákat és a Szovjetúniót, meg a Vörös Hadsereget és Sztálin atyátokat! A félreértések elkerülése végett: ezzel persze nem mentem fel a nácikat, de az igazság előbb vagy utóbb mindig utat tör.

153. ZorróAszter 2012. 10. 18. 1:56

Elbert Jánost megölték (hivatalosan: ismeretlen körülmények között vizbefulladt a 30 cm-es Balatonban). (Lásd: Halál sekély vízben). Ries Istvánt agyonverték a börtönben. Rajk Lászlót és társait, köztük Sólyom László tábornokot felakasztották. Nagy Imrét és társait detto, holott Kádár azt ígérte, hogy nem indítanak ellenük eljárását. Aztán Mansfeld Péter, Tóth Ilona, Tánczos Gábor, Brusznyai Árpád, Angyal istván és még megannyi 1956-os hős forradalmár. És ők csak néhányan a sok közül. A tanút pedig tíz évre betiltották. Kádár János a függöny mögül személyesen nézte végig Rajk László kivégzését, aztán pezsgőzött Péter Gáborral. A film erre is utal. Kínos volt neki(k) szembesülni az igazsággal. Végül 1951-ben ő került börtönbe. A kommunista nem csak a nem kommunistát gyilkolja, hanem saját maga közül is szelektál. Undorító, undorító, undorító!

ZorróAszter 2012.10.18. 02:26:19

Kedves Emléklépegető!

Egyelőre ott tartunk, hogy Ön hazudik.

Kérem, hozza a Recsken meghaltak névsorát, aztán beszélhetünk a többi hazugságról is.

Túl sok hazugságról fárasztó párhuzamosan elmélkedni.

Menjünk sorban.

emléklépegető 2012.10.18. 02:27:20

155. ZorróAszter 2012. 10. 18. 2:06

Visszautasítom, egyben rendre utasítalak! (Tegeződjünk, ha lehet!)

Képekben az élet és a halál. Szemezgess pajtás!

http://bagyinszki.eu/archives/400

emléklépegető 2012.10.18. 02:32:37

157. ZorróAszter 2012. 10. 18. 2:26

Ugye tisztában vagy azzal, hogy MA MÁR a kommunista bűnök tagadása IS bűncselekmény? Recsk haláltábori tagadása bűncselekmény. Tőlem ne tarts, én nem vagyok egy házmestertípus, csak igyekezlek rávenni arra, hogy ne hazudj! A feljelentgetősdi a harunalrasid féle módszer.

Van még link: hu.wikipedia.org/wiki/Recski_kényszermunkatábor

ZorróAszter 2012.10.18. 02:35:51

Hol a Recsken meghaltak névsora, száma?

emléklépegető 2012.10.18. 02:35:53

Nevek, történetek, sorsok:

lexikon.katolikus.hu/R/recski%20k%C3%A9nyszermunkat%C3%A1bor.html
Remélem, nem zavar, ha a katolikus egyház is meg merészel emlékezni az áldozatokról?

emléklépegető 2012.10.18. 02:41:42

160. ZorróAszter 2012. 10. 18. 2:35

Vaknak méltóztatol lenni? Link a 158-as hozzászólásban (158. emléklépegető 2012. 10. 18. 2:27)

Adok még egy linket, szigorúan tudományos alapon vizsgálva a kérdést:

A recski kényszermunkatábor története (1950-1953)

Richter Csaba

Ma, tizenhét esztendővel a rendszerváltás után, még mindig az elmúlt rendszer „átkos” örökségét nyögjük. Bár a többpárti parlamentarizmus győzelme, a szocializmus társadalmi rendszerének lebontása és a piacgazdaság kiépülése a keleti blokk országai közül Magyarországon egyedülálló módon következett be az 1980-90-es évek fordulóján, a kommunista és szocialista diktatúra még napjainkban, a síron túlról is szedi „áldozatait”.

www.publikon.hu/htmls/tanulmanyok.html?ID=36&essayID=265
A linken belül újabb link van, amire rákkantitva, PDF formátumban letölthető a tanulmány.

(A NolBlogon egy hozzászólásban csak egy linket vesz be a rendszer.)

Most viszont lepihenek. Sajnálom, ha valós tényekkel nem sikerült tudatosítani veled a valóságot...

ZorróAszter 2012.10.18. 06:40:24

Ön kamuzik.

Hol a lista a Recsken meghaltak neveivel?

Nem fogok még több ökörséget elolvasni oldalszázszám.

Másolja be ide a neveket.
süti beállítások módosítása