Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Borítékos sorsjegy - Fidesz lutri - életek pár szavazatért

2014. március 31. - ZorróAszter

Jobboldali kormányzás csak az elmúlt évszázadban kétszer is romhalmazt, hullahegyeket, menekülőket százezrével hagyott maga után.

A világháború alatt például felbiztatta Erdély, a Délvidék, a Felvidék magyarságát a régiúj rend (vérbenforgó szemű szerbek/szlovákok/románok intenzív figyelmétől kísért) ünnepeltetésére, zászlólengetésre, zászlótaposásra, hálaadó szentmisékre és minden más szépre és jóra, amivel csak a szomszédokat minélinkább fel lehet dühíteni.

Egy batyuval menekülő magyarok

 

A nagymagyarkodók persze akkor se törődtek vele, mi lesz az ünneplőkkel, ha nekik hanyatt-homlok pucolni kell és a nyomukban bevonul például Tito partizánserege.

 

A mellüket döngető magyarkodók most pár tíz vagy legfeljebb százezer szavazatelőny reményében sokmillió magyart veszélyeztetnek a környező országokban.

 

Most a kettős állampolgárság felvételére biztattak és különféle kedvezményekkel kecsegtettek.

 

Évekig vagonokban lakó délvidéki magyar menekültek

 

És persze szarnak rá, mi lesz, ha a környező országokban a hozzájuk hasonló vagy mégolyanabb nacionalisták kerülnek hatalomra, akik esetleg hazaárulónak, ötödikhadoszlopnak bélyegzik a magyar kettős állampolgárok százezreit, megvonják tőlük szlovák, román, szerb, ukrán állampolgárságukat, és nemkívánatos elemként egy szál bőrönddel kiutasítják, kikergetik őket az országukból.

 

Akár majd százezrével!

 

 

Mint ami ugye már nemegyszer előfordult az utóbbi száz esztendőben.

 

 

Még ugye nincs is válság, még mindenki EU és NATO tagállam, még ugye „értékközösség” van, és még nem is állt fel a Matyica/Vátra/... kormány Szlovákiában/Romániában/..., de a kettős állampolgároktól már most megvonták a szlovák állampolgárságot, és már a romániai magyar szavazók névsorát is államtitokként kell kezelni, és sutyiban trükkös szavazásra kényszeríteni őket.

 

Hol van az a baloldali sajtó, ami felhívná a figyelmet az ótvaros hazug magyarkodás eddigi és újabb eredményeire?

Vagonlakó magyar menekültek

 

És hol van a felelős politika, ami merné, merte volna figyelmeztetni a környező országok magyarságát a „magyar”, „nemzet”, „haza”, „kokárda”, „korona” kisajátításával kormányzó enyveskezű tolvajcsorda ismét az alapvető magyar érdekeket veszélyezteti megint csakis a hatalma megtartása érdekében - akár magyar életeket is feláldozva, de minimum felelőtlenül kockáztatva?

 

Mint már annyiszor a magyar történelemben.

 

 

Nos hol van?

 

 

Tán csak nem külföldi pénzemberek kezében? Mint az összes többi is?

 

Akkor értjük: szabad hazában a szabad sajtó arról ír, amit szabad.

 

Nemde?

 

 

 

 

 

 

2014. 03. 31.

 

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr258907192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osszián 2014.03.31. 15:32:16

Kedves Zorro:

2005-ben az akkori normális sajtó és a normális pártok felhívták erre a figyelmet. De olyan átok zuhant a nyakukba az őszinte és racionális szavakért, hogy már 1000-szer is meggondolják, hogy kockáztassanak-e újabb átkokat.

Ezért inkább kussban vannak.

A fidesz az első kormányzása idején még látta a hátulütőket, és ki is jelentették, hogy "nem időszerű" a kettős állampolgárság (Kövér, Orbán, Németh Zs) - aztán 2010-re hirtelen időszerű lett, amikor meglátták a + szavazatokat a buiban, amire hazafias mázt kentek.
Sok haszna nem lesz: már kezd kiderülni, hogy rengeteg hibás "levél" jött, érvénytelen lesz a fele (vagy több) - és mindez elképesztő milliárdokba került.

Akik meg odaát megszívják... nos maguknak köszönhetik.

lusta 2014.03.31. 15:45:24

1. Osszián
Tévedsz..
Valóban lesz olyan levélben érkező szavazat, amely érvénytelen lesz és pont ezeket a mutatóban érkező levelekkel lesz mivel bizonygatniuk többi hamis levélben érkező szavazatok valódiságát. Egy kis szemétségért nem kell ennek a tolvaj, hazug bandának a szomszédba menni.

ZorróAszter 2014.03.31. 16:12:53

Kedves Osszián!

Bocs. Lehet hogy csak én nem figyeltem eléggé. De mintha ezt a veszélyt csak én mantráznám mint egy meghülyült imamalom. A kettős állampolgársággal kapcsolatos szavazáson a baloldal is mindenről beszélt csak erről nem.

Nekem mindigis az volt a véleményem, hogy a Ceausescu-sokk múltával a határon túli magyarok előbb-utóbb felismerik, hogy a jobbos nacionalistákra nem számíthatnak Romániában/Szlovákiában ..., és ha ott a baloldallal kell szövetkezniük, akkor egyre hülyébben néz ki, ha itthon meg a Fidesszel, JOBBIKkal bratyiznak.

bozontoskopasz 2014.03.31. 17:04:49

Kedves ZorróAszter!
Azért talán még a határon túli magyar vezetők eminensei ismerik a történelmet, és időben szóltak a polgáraiknak, milyen csenevész kóklerek üzérkednek, pávatáncolnak, és a fennmaradásuk rá a bizonyíték, hogy politikai rutinjuk sokkal fejlettebb mint a miénk, és két újjal teszik a csikkzsebbe az Orbán, Kövér ármánykodást.
Az viszont igaz, hogy rájuk hivatkozva idehaza, még lehúzzák a sápot az itthon nyomorgókról, az elcsalt szavazatokra hivatkozva!

ZorróAszter 2014.03.31. 17:30:10

Kedves Bozontoskopasz!

Az a baj, hogy némi konfliktust én is láttam például az RMDSZ és a FIDESZ között, de az elsősorban az RMDSZ belső ügyeibe való beavatkozási kisérletek illetve a rivális pártok létrehozása és támogatása miatt volt.

Arról nem hallottam, hogy mondjuk az RMDSZ vezetői figyelmeztettek volna a magyar állampolgárság felvételével kapcsolatos veszélyekre.

Kokó 2014.03.31. 17:37:53

'Aszter kérem, a határon túli ügyekben azért vagyok szkeptikus, mert az ő vezetőik, semmivel sem különbek mint a mi vezetőink...
Ha a mi vezetőink orientálják, (pl támogatják a labdarúgásukat, stb.) az ő vezetőiket, az ő vezetőik rávezetik őket a "hasznosabbik" útra...
Mint ahogyan a mi vezetőinket is rávezette a nyugat, hogy verjék szét a gazdaságot, és lám megtették...

ZorróAszter 2014.03.31. 18:37:29

Kedves Kokó!

Ez bizonos fokig biztosan így van. Én sem tudom, hogyha egy szocialista politikussal találkoznék az utcán, vajon megtudnám-e állni, hogy seggbe ne rúgjam.

És most nemcsak Simonra gondolok.

De azért mégiscsak ők azok, akiket rá lehetne kényszeríteni baloldali politika folytatására.

Mert mondjuk a Fideszt vagy a Nácipártot ugye reménytelen lenne.

Ezen kívül az RMDSZ-szel a hazai jobboldalnak mégiscsak volt valami baja, ha ellenpártot voltak kénytelenek létrehozni az ellenében.

nyúlürege 2014.03.31. 19:21:58

Jéééé! Ilyen vagonos képet magyar vonatkozásban még nem láttam! Hiába! Mindig vannak fehér foltok az ember tudásában.
Menekülőset igen, mert a családom is áldozat volt e téren...

Valéria 2014.03.31. 19:41:05

A Tőkés-féléknek még mindig elég nagy hitele van Romániában ahhoz, hogy jó pár érzelmileg fűthető magyar embert megszédítsenek.


Ugyanez a helyzet Szlovákiában is. Hogy Magyarországról józan felvilágosítás miért nem hangzik el nagyobb hangerővel? Asszem a pozícióféltés is közre játszhatott ebben.

Kokó 2014.03.31. 20:24:06

'Aszter, csak azt az eszközt kellene már körvonalazni, amellyel rá tudnánk venni őket ezekre a "természetellenes"dolgokra...
Még azt is elképzeltem már, hogy valami félreértés következtében, ők azt hiszik, hogy balos értékek mentén politizálnak... De mind???

ejmiakő 2014.03.31. 20:45:47

7.
Ez csak látszólagos probléma.
Hiszen a Fidesz baloldalibb, mint az álbal, a globalisták kedvence.

ejmiakő 2014.03.31. 20:52:36

5.
Az a baj, hogy CSAK a veszélyeket látjátok.
Azt viszont nem, hogy sokan ettöl érzik magukat embernek, nem pedig bozgornak.
Ha valamelyik szomszéd fasizálódik, akkor állampolgárság nélkül is tudni fogják, ki a magyar.
Vagy gondolod, akkor könnyebb lenne megtagadni?

relatív 2014.03.31. 21:07:29

Kedves 'ZorroAszter' Te mindig valamiféle ésszerűség mellett kardoskodsz, de azt azért tudnod kellene, hogy itt a közéletben az emberek önző tulajdonságai vezérlik a történéseket.

Ezért egyetlen párt sem ( legjobb példák azok a bizonyos beszédek.... ! ) fogja a tényeket zászlajára tűzni, mert annak csak hátrányos odalát érezné, támogatása a minimumra csökkenne.

Még azok, akiknek van valamiféle becsületes törekvése, és értelme a tények felismeréséhez azok IS az ' érdekük' mentén foglalnak állást a tényekkel szemben IS akár !

A közélet tisztasága helyett pedig ennek függvényeként a minél gyorsabb meggazdagodás lehetőségének délibábjaként vezérli a többség állásfoglalását.

ZorróAszter 2014.03.31. 21:27:03

8. nyúlürege
2014. 03. 31. 19:21

Kedves Lujza!

Tök érdekes, hogy alig található kép a neten. Magarországra menekült lengyelekről és Magyarországról deportált németekről szinte több, mint magyarokról.

A kisbabás kép az a Délvidékről menekültekről készült.

Az az érzésem, hogy ezt az epizódott ki akarják teljesen törölni a történelemből, és most valami félúton kaptuk el a folyamatot.

Régebben sok vagonos fotó volt fenn, és a Trianon környéki időkről és a 45 utáni időkről szóló könyvekben is voltak szép számmal vagonlakókról készült képek.

ZorróAszter 2014.03.31. 21:33:09

9. Valika
2014. 03. 31. 19:41

Én egy erdélyi jobbikos, nálam fiatalabb srácnak mondtam el annak idején, miért nem mentem el erre a népszavazásra, illetve ha el kellett volna mennem, akkor miért szavaztam volna ellene.

A dühe egy pillanat alatt elszállt, de csak hümmögött arra, amit mondtam.

Az volt az érzésem, ezekről a dolgokról egyáltalán nem hallott korábban, és zavarban volt emiatt. Azt érezte, hogy azért ez tényleg fontos szempont. De otthon a körében nem ezt hallotta.

Sajna nem tudom, azóta változott-e valamit a véleménye, mert azóta nem találkoztunk.

ZorróAszter 2014.03.31. 21:42:41

Kedves Ejmiakő!

Egyáltalán nem azt látom, hogy a FIDESZ a dolgozók érdekeit egy pillanatra is figyelembe venné. Az alamizsna, amit felkínál, az csak mézesmadzag.

Az adók, a Niggertartási Törvény (Munka Törvénkönyve), a rokkantak sanyargatása .... min-mind ellentmond ennek.

Azonkívül a Nyugatnak igenis kedvence Orbán. A multik duplán kaszálnak: fizetik a különadót, de az egéb, ennél sokkal súlyosabb adókat a fű alatt nem, ráadásul a különadókat is bevasalják a kuncsaftokon.

Ha nem lenne Orbán a kedvenc, akkor már rég hagyta volna az Európai Jegyban bezuhanni a forintot, amikor ezek a marhák belengetik a pénzpiacot.

Az hogy nem engedik - márpedig ez látszik a forint kopogása adott euroárfolyamon - azt bizonyítja, Orbán az ő igazi jó emberük.

Kicsit hülye, kicsit savanyú. De az övék.

ZorróAszter 2014.03.31. 21:57:17

12. ejmiakő (látogató)
2014. 03. 31. 20:52

"Az a baj, hogy CSAK a veszélyeket látjátok.
Azt viszont nem, hogy sokan ettöl érzik magukat embernek, nem pedig bozgornak."

Láttam én már olyan filmet, ahol a vonat mellett a beszálló katonák szájáról le lehetett olvasni, hogy "Megállj, megállj kutya Szerbiát!" kiabálják.

Mellé kellene tenni azokat a filmeket, amik azt mutatják, hogy másztak le a vagon tetejéről meg vánszorogtak ki a marhavagonokból 18-ban. Vagy hogy cipelték a kezüket lábukat vesztett rokkantakat meg az egymást támogató vakok sorát.

Persze. Nagy dolog a büszkeség. De arra kellene büszkének lenni, ami van. És nem arra, ami sosem volt.

Az igazi őseinkre és nem a szumírokra, hunokra meg etruszkokra meg ilyenekre.

"Vagy gondolod, akkor könnyebb lenne megtagadni?"
Magyarországról se deportálták azokat a német családokat, ahol valaki a munkáspártok, nyilván főleg szocdem párt tagja volt, meg a hűségmozgalom tagjait és családjaikat.

Elsősorban a bundisták és SS-eket és családjukat deportálták. Ami persze sokszor nagy igazságtalanság volt, mert hiszen akinek a családjában bundista volt, attól még a család többi tagja nem biztos, hogy náci volt. És az SS Magyarországon hála Horthyéknak erőszakkal is sorozhatott. Még jóval a megszállás előtt is.

ZorróAszter 2014.03.31. 22:01:00

10. Kokó
2014. 03. 31. 20:24

Bocs, hogy átugrottam.

Hát itt szokott blogolni néha Szanyi olvtárs. Jól be kell olvasni neki. És megmondani neki, hogy mutassa meg a többieknek, miket kommentelnek itt a kurva balosok seggberúgásokról meg efélékről.

ZorróAszter 2014.03.31. 22:11:23

13. relatív
2014. 03. 31. 21:07

Kedves Relatív!

Minden elhallgatásnak, hazugságnak meg szokott lenni a böjtje.

A következménye.

Legtöbbször összeomlás, háború.

A liberális ellenzék engedte, hogy 56 kapcsán a nyilasok legyenek a hangadók. Együtt üléseztek, ünnepeltek, szónokoltak velük.

A következmény: a nácik kimásztak a pöcegödörből, ma meg már a Parlamentben csücsülnek, és dől a szarszag az Országházból.

Valéria 2014.04.01. 06:13:56

15. ZorróAszter (szerkesztő)
2014. 03. 31. 21:33

erről van szó. nincsenek kiegyensúlyozott tájékoztatók, nincsenek józan elemzők és nincsenek becsületből őszinték...bocsánat a tiszteletet érdemlő kivételektől...

ZorróAszter 2014.04.01. 07:45:02

Kedves Valika!

Bevallom, én a világ sok jelenségét teljesen értetlenül nézem. Amit itt leírtam, abban semmi nóvum. Ahogy elnézem, másoknak se mondtam vele tulajdonképpen semmi újat.

Akkormeg hogyhogy mégis ennyire kiesik a közgondolkodásból?

Mintha valamennyien hipnotizálva lennénk.

pietnik 2014.04.01. 08:35:12

Yorró!
Szanyinak legalább vagy ötször elmagyaráztam,hogy egy magát baloldali pártnak fel kell vállani a baloldali értékeket,fel kell vállalni a szocialista múltat ,erényeivel,eredményeivel,és persze,hibáival együtt is.Fel kell vállalni a munkásmozgalmi múltat, a fasizmus elleni harcot,az ellenállást,és a mozgalom mártírjainak emlékét is!És nem utolsó sorban a dolgzók érdekeit kell képviselnie tűzön-víyen át!!
Szanyi mindannyiszor otthagyott,legutóbb azzal amegjegyzéssel,hogy menjek a francba az ósdi hülyeségeimmel!Szanyi,és az mszp baloldaliságáról ennyit!Meg az Összefogáséról is!!

Kokó 2014.04.01. 08:40:26

'Aszter, 21,:
Lehet, az lenne a megoldás, hogy minden politikusnak kötelező olvasmánnyá kell tenni Thomas Mann-t?
Külön kiemelve "Mario és a varázslót"?

ZorróAszter 2014.04.01. 09:40:44

Kedves Pietnik!

Az, ami most van, az kisértetiesen hasonlít a Bethen-Peyer paktum utáni szociáldemokráciára.

Ott volt a felbőszült tagság amin a szocdem vezérkar úgy egyensúlyozott, mint egy mesehős a hétfejű sárkány hátán.

A szocialista párt szemlátomást paktumot kötött a nemzetközi nagytőkével, hogy nem csinál tömegpártot, nem engedi a párt radikalizálódását és kordában tartja tagságát és a potenciális választóit.

Annak idején a rendőrséggel vitették el, akit például pártszakítási kisérletért kirúgtak.
Ma ilyen még nincs.

Ha nincs radikális baloldali párt Magyarországon, akkor az azt jelenti, hogy nincs rá igény.

Akkor meg marad az, hogy a szocialista pártot kell rávenni, hogy teljesítse azt, ami a nevében van.

ZorróAszter 2014.04.01. 09:42:39

Kedves Kokó!

A legfőbb kötelező olvasmány ezekben a körökben A fejedelem.

A Mario és a varázsló csak könnyed illusztráció.

Atlasz 2014.04.01. 16:41:50

Igaza van: 12. ejmiakő-nek " ettöl érzik magukat embernek, nem pedig bozgornak.
Ha valamelyik szomszéd fasizálódik, akkor állampolgárság nélkül is tudni fogják, ki a magyar."

A személyiségünk része, ha nem is elsősorban, hogy magyarok vagyunk. Itthon, de a határainkon túl még inkább, mert nap, mint nap eszébe juttatják a magyaroknak. Legutóbb 15 éve vették elő az elásott puskákat a néphősök, és mindegyik tudta, ki ellen kell használni.
Itt belül pedig a magyar értelmiség New York és ki tudja még milyen haladó és racionális irányba tekintve fütyül a nemzeti érzésre. Mintha nem létezne. Okos, mi?
Orbán tudja: A magyarnak szíjat lehet hasítani a hátából, ha az nemzeti színű!
És hasítja is!

ZorróAszter 2014.04.01. 18:00:22

Kedves Atlasz!

Igen, a személyiségünk része. De nem mindenkinek ugyanúgy.

Az egyik embernek ez azt jelenti, hogy minden kötelességét lerótta a hazával szemben, ha záráskor a Fradi Sörözőben részegen elordítja a Székely Himnuszt miután szégyent hozott a meccsen a magyarokra azzal, hogy a román vagy izraeli ellenfelet lecigányozta, lezsidózta.

A másik meg a maga módján igekszik a hasznára válni a társadalomnak. Nem blicceli el a katonaságot akkor sem, ha tehetné és jobban is el tudná tölteni azt a másfél évet, igyekszik nem adót csalni, nem kihasználni a protekciót, kontraszelekciót, korrupciót.

És más módon politizálni, mint a Belváros felgyújtásával.

És pláne megpróbálni széllel szemben menni, ha egyesek megint a vesztébe akarják sodorni az országot mint amire most is készülnek jópáran némi személyes nyereség reményében.

Atlasz 2014.04.01. 20:59:05

27. ZorróAszter: Igen.
12. Másfelől: Jelenleg háborús helyzet nélkül is konfliktusokba sodorták a kettős állampolgársággal Orbánék az ukrajnai, szlovákiai magyarságot. - ejmiakő talán tud róla.

ZorróAszter 2014.04.01. 21:35:22

Én abba, hogy mi lenne egy háborús helyzetben, én abba bele sem merek gondolni.
süti beállítások módosítása