Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
Kicsit unalmas már ez a vészmadár TGM. Kitudja hányadszor vizionálja a magyar demokrácia, Magyarország halálát Orbán valamelyik beszéde kapcsán.
Már a legijedősebb kismalac se dől be neki, annyiszor kiáltott farkast.
Múlt szombati posványosi beszédében Orbán tulajdonképpen teljesen visszafogott volt.
A megcélzott magyar fejlődés vetítésével se mondjuk Pol Pot Kambodzsájának, Kim Ir Szen Koreájának vagy Pinochet Chiléjének honi adaptációját vázolta fel.
Mint volt liberális azonban igencsak lukra vetődött ám nem véletlenül.
A liberalizmus, liberális szót mint a hitehagyottak oly gyakran, olyan vehemenciával tették szitokszóvá, hogy lassan a mérlegelés (libra - mérleg), a szabad művészetek, a szabadnap de akár a librettó is tiltó listára fog kerülni minden jobb fideszes-jobbikos társaságban. A puszta szabadságról már nem is beszélve.
A liberó pelenka esetleg megmaradhat, merthát nem lehet beszéd közben folytonosan füttyöngetni ilyen intelligens társaságban.
Orbánék ugyanahhoz a liberális generációhoz tartoztak, akik elfelejtették liberalizmusuk hangoztatását megelőzően tisztázni, voltaképpen miben is liberálisak.
De szakasztott így járt el az SZDSZ és a mai apró szilánkjai is.
Mert ugye ott van a gazdasági-gazdaságpolitikai liberalizmus, amely a szabadpiacot és szabadversenyt isteníti. Elfeledkezve arról, főleg a neológ változata, hogy ilyen ma már rég nincs és nem is lehet. A globális világpiacon gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a Behemótok és Leviatánok egymással való fű alatti megegyezése működik szabadverseny helyett. Ami tehát minden, csak nem SZABAD verseny vagy SZABAD piac. És valójában a liberálisok, neoliberálisok ezt az állapotot kívánják elfedni és konzerválni és nem a lehetetlent megvalósítani.
Aztán ott vannak a szabadgondolkodó liberálisok, akik elsősorban eleik nyomán a bigott keresztény dogmáktól, babonáktól megtisztított gondolkodásban érdekeltek. Ám eközben leggyakrabban sikeresen szakítanak nemcsak a keresztény erkölcs bigottságával és álszentségével, hanem magával az erkölccsel mint olyannal is. Ezzel besorolódnak de Sade márki kései követőinek a sorába, ami ugyan roppan szórakoztató, de politikai pártnak nem túl vonzó program.
És végül ott van a szintén több évszázados múltra visszatekintő, az emberi jogok, köztük emberi szabadságjogok mibenlétét, érvényre juttatását vizsgáló, érvényre juttatni kívánó és az egész emberiség számára kiterjeszteni próbáló liberalizmus.
A probléma csak az, hogy e három liberalizmus páronként ellentmond egymásnak.
Ezért aztán a liberálisok arra a kérdésre, hogy ők valójában miben is liberálisok, általában azt a kitérő választ szokták adni, hogy hát mindenben.
Amíg valakinek eszébe nem jut, hogy aki mindenben liberális az semmiben sem az, addig is rájuk fog szavazni.
Orbán unintelligens és illogikus fejtegetése mögött nyilván az búvik meg, hogy a szitokszó okán véli megtisztítandónak a demokráciát a liberalizmustól.
Azonban ebben a szóösszetételben a liberalizmus szó a belül méhkasként zümmögő kobakjában csúnyán összekeveredik a liberalizmus említett irányzataival.
Holott a liberális demokráciának semmi köze a liberalizmus említett megjelenési formáihoz és nem is a politikai liberalizmus találmánya.
Az a felismerés hozta életre, hogy a demokrácia önmagában hordozza annak a lehetőségét, hogy társadalmilag jelentős és potens rétegek, akár osztályok érezhetik úgy, hogy érdekeik érvényesítésére a rendszer keretein belül hosszú távon sincs semmi remény.
Ezek számára a demokrácia a többség diktatúrája lesz, amiben érdekeik érvényesítéséhez meg kell dönteni magát a rendszert.
A liberális demokrácia tehát nem a politikai liberalizmus fix beépítését jelenti a parlamentáris rendszerbe, hanem azoknak a technikáknak az összességét nevezzük annak, amik elhitetik az akár folytonosan kisebbségbe szoruló csoportokkal, rétegekkel, osztályokkal azt, hogy érdekeik érvényesítésére van mód a rendszer keretein belül is, nem kell feltétlenül a rendszer megdöntésére törniük.
Enélkül a tapasztalatok szerint a polgári demokratikus rendszer is folytonos zavargások, általános sztrájkok, ne adj Isten forradalmak terepe maradna. Méginkábbneadj Isten időnként némi nyakazással, lámpavassal és egyéb jólismert pótcselekvéssel tűzdelve rendszeres időközönként.
Mi tehát Orbán Viktor mikor meghirdeti a illiberális demokráciát mint államcélt?
Túl azon, amit már rég a homlokára tetováltathatott volna, hiszen Occam villanyborotvája szerint ne tételezz fel fondor rosszindulatot olyan jelenségekkel kapcsolatosan, amik tökéletesen magyarázhatók emberi hülyeséggel is.
Konkrétan: ne higgyük, hogy Orbán fondorlatos, amikor összemossa a bourgeois-t a citoyennel, vagy bevezeti a visszamenőleges hatályú törvénykezést. Nem diktatúrára készül, mikor illiberális demokrácia bevezetéséről szól.
Egész egyszerűen fogalma sincs róla, hogy mit beszél. A mondatok jó vagy rossz hangzása alapján ítéli meg hogy igaznak mondja-e majd őket. A jelentésükkel ugyanis többnyire nincs tisztában. Legfeljebb homályos sejtésekre hagyatkozik.
Ám nem csak ő. Mi valamennyien.
Ezért lehet 2/3-os többsége a Parlamentben.
Hülyéknek hülye dukál. Ez a természet rendje.
2014. 08. 05.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
Ajánlott linkek:
Liberalizmus? - Miért nem kelendőbb portéka a politikai piacon?
