Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Vona Gabi emberarcú nácizmusa és az ATV

2016. szeptember 23. - ZorróAszter

Régóta mondogatom mély meggyőződéssel, hogy gyarmatosítóink Magyarországon igencsak rövidke pórázon és keményen kézben tartják a teljes politikát és a teljes médiát.

Oldaltól függetlenül.

És talán már a kezdetek óta.

Vagyis német helytartóink már a kezdet kezdetén megmondták az MSZP-nek, hogy eszükbe ne jusson a dolgozó emberek, bérből és fizetésből élők pártja lenni. Helyette fű alatt a liberális párt útitársává, fiókpártjává kell válniuk a parancs szerint. (Parancs értettem. Bokacsattogás. Miegymás...)

Gyanús volt, ahogy a baloldali média szó nélkül hagyta, hogy a FIDESZ sajtókiegyensúlyozás címen a lopott pénzből felvásárolja a média túlnyomó többségét. Mert ezt a gyarmattartóink kifejezett parancsa nélkül kizárt, hogy szó nélkül hagyták volna. Főleg ennyire testületileg.

 

És az is egyértelműen látszik mára, hogy most a gyarmattartóink azt vették a fejükbe, hogy Vona Gabit és nyilas bandáját ültetik a nyakunkba.

 

 

Én jó rég óta foglalkozom internettel, de a nameserver (internetes névkiszolgáló) téma valahogy mindig elkerült.

Így több mint tíz éve hallottam ugyan az új négybetűs és egyéb új csúcsdomainek ( .info, .tv, ... stb. ) bevezetéséről, de elengedtem a fülem mellett. Szerintem műszakilag nem okozott semmi zökkenőt a bevezetésük, így már ezért sem hallottam különösebben többet.

 

Így aztán több mint egy évig tanácstalanul nézegettem városszerte a lelkes rajongók által ide-oda felfirkált kuruc.info feliratokat.

Jó sok időbe tellett ezután is, mire leesett a tantusz, hogy ez egy internetes domainnév. És el is határoztam, hogy rákukkantok, de mindig elfelejtettem.

 

Aztán a gyarmattartóink elveszítették a türelmüket:

az mégse járja, hogy ezek a derék nácik évek óta törik magukat, és a kutya se kíváncsi rájuk! Ráparancsoltak hát a sajtójukra, médiáikra, köztük az úgynevezett baloldaliakra is, hogy tessék népszerűsíteni, hamár ennyit feccöltek bele.

Az ATV és nyomában a többi baloldali médium tehát rögtön fel is háborodott egy cikken - nagyon - sőt nagyonnagyon - ami egyébként mint kiderült, a korábbiak némelyikéhez képest egészen szolíd kis cikkecske volt, nem beszélve az azóta születettekről.

Emlékeznek ugye?

Még akció is indult a portál betiltására. Holott ugye egy elsőéves joghallgatónak is tudnia kellett, hogy felesleges a nagy felhajtás - úgyse fog menni.

 

Namármost mire gondoltam én mikor az ATV-n minapában végignéztem a sármos JOBBIK szóvivővel (Mirkóczki Ádám) készült szolid beszélgetést?

Hogy a gyarmattartóink úgy látszik tényleg azt vették a fejükbe, hogy a FIDESZ után a Nácipártot ültetik a nyakunkba.

Képtelenség másként értékelni azt az egyre jobban látható, már nemcsak fű alatti sztárolást, amit Vona kap a baloldalinak mondott médiáktól. Legutóbb az ATV-n Havas Henrik szeptember 17-i műsorában és a Magánszféra tegnapi adásában. Nyilvánvalóan  úgy gondolják, hogy a magyar választók olyan barmok gyülekezete, hogy a legnyilvánvalóbb jelek elrejtésére se kell ügyelni.

 

Aki nem hiszi, járjon utána.

 

És kezdjék el gyakorolni a köszönést karlendítéssel, hogy elég meggyőző legyen majd ha szükség lesz rá.

 

 

2016. 09. 23.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

 

Melegen ajánlott linkek:

 

 

 

Magánszféra - Vona Gábor, ATV 2016. szeptember 22., 1. részElső rész

 

Magánszféra - Vona Gábor, ATV 2016. szeptember 22., 2. részMásodik rész

Magánszféra - Vona Gábor
ATV, 2016. szeptember 22.

 

 

Havas a pályán, második rész, ATV 2016. szeptember 17., 2. rész

14. perctől - Havas a pályán, második rész
ATV, 2016. szeptember 17.

 

Mirkóczki Ádám az Egyenes beszédben, ATV 2016. szeptember 20.

Mirkóczki Ádám - Egyenes Beszéd
ATV, 2016. szeptember 20.

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr7811734669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.09.24. 06:32:58

A
A háttérhatalom mindig azzal él, amilye van.

Lám, az arab világban nem ahelyi liberálisokat használja fel saját céljaira, hiszen ilyenek nincsenek, hanem a radikális iszlamistákat.

Ami a Jobbikot illeti, ez a színjáték Szerbiában mér meg lett csinálva.

A szerb politikai politikai kép kb. ez volt a kommunizmus bukása utáni időszakban:
- nemzeti reformkommunisták,
- kőkemény nacionalisták,
- mérsékelt nacionalisták,
- nyugatpárti liberálisok.

A nyugatpárti liberálisok ellen volt mindenki, idővel még szövetségeseik, a mérsékelt nacionalisták is ellenük fordultak. A liberálisok elvesztettek minden szerepet lassan.

A nyugat célja a reformkomcsik és mérsékelt nacionalisták által alkotott tömb szétzúzása volt. Hát elővették a kőkemény nacionalistákat, ott sikeresen elindítottak egy bizony centrum felé húzódást, s kész is lett pár év alatt. Ez a Szerb Haladó Párt. Pont megfelel, mert nem zavarja a fő nyugati politikai irányt, cserébe viszont a nyugat elnézi neki mindazt, ami másodlagos: azaz ma is keresztény, homofób, albánellenes, oroszbarát párt, még ez utóbbi se gond, hiszen az égvilágon semmit se jelent nyilatkozatokon kívül.

Mo-on már sínen van a ballibek és a Jobbik koalíciója, a Jobbik vezetésével. Ennyi az egész. A Fidesz eltávolítása a hatalombóül Washington fő érdeke, mivel jelenleg a Fidesz támogtaja a legkevésbé az amerikai célokat.

ZorróAszter 2016.09.24. 09:48:07

Kedves MaxVal!

Az a probléma azzal, amit mond, hogy Magyarország nem amerikai gyarmat, hanem főként német. (A hollandok, osztrákok, franciák nem sok vizet zavarnak.)

Elvben persze lehetséges, hogy a nem azonosítható vagy vegyes tulajdonú 50% többsége mögött amerikai tulajdonosok vannak, de nem valószínű.

És látszani is az látszik, hogy a nemzetközi nagytőke a németekre bízta Magyarország sorsát.

ZorróAszter 2016.09.24. 09:56:17

A cikkből egyébként kifelejtettem, hogy az is jól látszik, hogy a liberális sajtó szépen, finoman elkezdte azt etetni, hogy a bérből és fizetésből élők érdekeit a JOBBIK képviseli.

ZorróAszter 2017.03.25. 15:41:45

Nem furcsa?: azóta Kálmán Olga is, Péterfi Judit is a JOBBIkhoz pártolt Simicska HírTV-jében kötött ki.
süti beállítások módosítása