Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

Isten, vagy tudomány? (Science Vs God?)

2016. december 14. - ZorróAszter

Nemrég a youtube-on megnéztem az Isten, vagy tudomány? (Science Vs God?) című három részes, 2012-es ismeretterjesztő filmsorozatot.

Karácsonykor ismétlik meg a Spektrum tévében a három egymást követő napon.

Én nem vagyok hívő: tudni szeretek és nem hinni. Persze azt is nagyon jól tudom, hogy sok minden van földön-égen, amit tudni nem lehet.

Még? Vagy talán sohasem.

A sorozat látszólag tárgyilagos. Ám mégsem teljesen.

Ugyanis két nagyon fontos dolog mindenképpen hiányzik belőle.

Valláskritikai oldalon az, hogy a földön lévő vallások mindegyike - a legnagyobb vallások is - tisztán és szorosan csak az Isten vagy az istenek leírása tekintetében is élesen ellentmondanak egymásnak. A vallások tehát nem csak az ateizmussal vitatkoznak, hanem elsősorban egymással. Holott lehetséges, hogy Isten vagy az istenek léteznek, csak éppen a leghalványabban sem emlékeztetnek egyetlen vallás istenképére sem.

Ateizmus kritikai oldalon hiányoltam azt a felvetést, hogy ha évmilliárdok alatt bármi bekövetkezhet, akkor lehetséges-e, hogy egyszer egy ősi kőzetben találunk egy zsebórát, ami a természet szeszélye folytán három milliárd év alatt véletlenül alakult ki és nem valaki készítette? Márpedig hol van egy zsebóra bonyolultsága akár egy baktériuméhez képest is?

 

De legfőként azt az úgy tűnik, végképp ki nem mondható kérdést hiányoltam mindebből, hogy szerintem sokan lehetnek olyanok mint én: akik nem hiszik, hogy van Isten vagy istenek, és azt sem hiszik, hogy nincsenek. Hanem tudni szeretnének.

Legfeljebb belátják, hogy tudni nem mindig lehet.

 

2016. 12. 14.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

http://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr1312047415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pettra01 2016.12.14. 16:17:23

Nagyon jó a zsebóra-példa. Ha az élethez szükséges lenne, a természet megalkotta volna, a különféle technikai csodákat mind az ember alkotta meg a saját kitalált szükségleteinek kielégítésére. Valójában egyáltalán nem fontos, hogy mérjük az időt, nem fontos, hogy autózzunk, nem fontos, hogy röpködjünk a földrészek meg a bolygók között, és így tovább. Isten valami olyan lehet, mint ahogyan mi vagyunk a saját sejtjeinknek az istene, tény, hogy függnek tőlünk, de hogy megadunk-e nekik mindent vagy éppen pusztítjuk őket, az egyáltalán nem függ attól, hogy ők fohászkodnak-e hozzánk és hogy miben hisznek, vagy milyennek képzelnek minket.

ZorróAszter 2016.12.14. 16:53:01

Kedves Pettra!

A zsebórás példa kicsit más szóösszetételben de régi példa, nem az enyém.

Viszont a sejtes példa tetszik. Az az Öné?

Viszont a vallások nem egyeznek meg abban, hogy Isten hol van illetve hogy konkrétan mit jelent a mindenhol jelenvalósága, ha éppen az adott vallás azt állítja.

Mert ugye az lehet szó szerinti is, de jelentheti pusztán azt, hogy máshol van, de a földi világban mindenről tud és mindenre van hatása.

CsipkeRózsa 2016.12.14. 18:29:48

Tisztelt ZorróAszter,

"szerintem sokan lehetnek olyanok mint én: akik nem hiszik, hogy van Isten vagy istenek, és azt sem hiszik, hogy nincsenek. Hanem tudni szeretnének."

Ez a gondolat hasonló lehet ahhoz, hogy sokan nem hiszik, hogy van Isten, de nem merik igazából azt beismerni még saját maguknak sem. Mert, mi van akkor, ha mégis van? Az rossz fényt vet rájuk Isten szemében.

Szerintem, a zsebóra hasonlat nem jó, mert láthatjuk annak megalkotását a munkáskezek által.

A sejt példája is sántít, mert az is látható, ill. vizsgálható. A sejt nem gondolkozik azon, hogy van e neki embere?

ZorróAszter 2016.12.14. 19:05:27

Kedves CsipkeRózsa!

Most az első soráról jutott eszembe, hogy az a kérdés se lett még tán sosem tisztázva, hogy honnan tudjuk, hogy Isten igényt tart mondjuk az ilyen módon való tiszteletre? Például a muzulmánok honnan tudják, hogy Allah megköveteli a leborulást? Vagy a keresztények istene a térdepelést?

Amit a zseboráról tetszett mondani, azt nem igazán értem. A kérdés az lett volna, hogy lehetséges-e, hogy találjunk egy őskövületben egy órát, amit nem elkészített valaki, hanem spontán jött létre a sok milliárd év alatt véletlenül, az anyag spontán és véletlen játékaként?

CsipkeRózsa 2016.12.14. 19:32:39

@ZorróAszter:

szerintem, azt nem tudjuk, hogy Isten mire tart igényt. A térdre borulást, és egyéb megnyilvánulást, vagy azt, hogy Isten mit gondol, tulajdonképpen mi képzeljük úgy, hogy ezt kell tennünk és hinnünk.
Egy káromkodás elhangzásánál is azt mondjuk, hogy Isten nevét hiába ne vedd szádra.

Az órával kapcsolatban: annak előállításához később felfedezett anyagok, eszközök lettek felhasználva, mint pl. egy képződött ásványra.

ZorróAszter 2016.12.15. 00:23:05

Sajna nem emlékszem, hogy melyik neves teológus volt, aki ezt az órás példát mondta. De nyilván azt értette rajta, hogy a természetben nem lehetséges, hogy ilyen-olyan okokból például villámcsapás vagy más miatt a kőzetekből kiolvadt fémekből fogaskerekek, stb. álljanak össze, pláne hogy egy működő órává álljanak össze véletlenül. Ezzel azt akarta mondani, hogy az élettelen anyagokból se állhat össze élő szervezet még milliárd évek alatt sem, mert még a legprimitívebb sejt is jóval bonyolultabb, mint egy zsebóra.

Én ugyan nem értek egyet vele, de szellemes példának tartom.

pettra01 2016.12.15. 01:13:24

Ez a sejtes-dolog csak egy ötlet, hát végül is, ha el tudjuk képzelni, hogy a világegyetem végtelen, akkor miért ne képzelhetnénk el, hogy a végtelen nemcsak kifelé, hanem ellentétesen is létezik, tehát miért ne lenne lehetséges, hogy az, amit most mi tudunk mindenféle mikroszkópokkal vizsgálni, az még sokkal kisebb valamikből állhat, hogy akár egy-egy sejt is lehet egy egész kis parányi világegyetem, csak mi azt már nem vagyunk képesek észlelni. Ha mondjuk a világűrből nézi valaki a Földet, messziről csak egy porszem, és ezen a porszemen egy-egy ember végképp nem észlelhető, szóval Istennek azért nincs könnyű dolga :)

ZorróAszter 2016.12.15. 08:03:13

Hát igen. Ez a teológiák egyik legnehezebb pontja. De a zsidó és a keresztény teológiák szerint Isten nincs jelen a Földön, csak az angyalokon keresztül avatkozik be. Illetve a keresztényeknél a Szentlélek.

Ha jól emlékszem, valahol a Bibliában a zsidók mondták Mózesnek, hogy saját szemükkel akarják látni az Urat. Erre Isten leszállt a Sion hegyre, a zsidók meg összecsinálták magukat ijedtükben, és mondták Mózesnek, hogy najó, mégis inkább közvetítsen ő.

Pedig asszem a zsidó teológia szerint az sem az Isten volt valójában, hanem az is csak egy angyal. Persze nem a szelídebbek közül.

Xilit 2016.12.15. 10:33:45

@ZorróAszter:

Miért is kellene a természetnek zsebórát létrehoznia? Nincs rá szüksége. Az embernek viszont az idő mérésére igen, hiszen viszonyítások nélkül elveszíti a tájékozódási képességét.

Nekem az a fura, hogy az emberek mindent önmagukon kívül keresnek. Istent, szeretetet, boldogságot, sikert, támaszt, erőt.
A minap Hujber Ferenc azt találta mondani a Lakástalkshow egy adásában, hogy ő isten. Nem Ő Az Isten, hanem, csak egyszerűen, hogy isten. És milyen igaza van. Csak egy valamiről feledkezik meg, mégpedig arról, hogy nagyon nem mindegy, hogy a választásaival a létezés mely minőségét éli meg.

pietnik 2016.12.15. 11:00:16

Azt hiszem,hogy a végtelen(Ha kezdetleges eszközeinkkel 4,5 milliárd fényévre látunk el!?)univerzum
végtelen energiáival szembesülve a földi vallások mindegyike eltörpül annak szellemisége mellett!
Ennek a végtelen energiának,és végtelen anyagi világnak az eddig meg nem ismert összefüggései olyan
mélyek lehetnek,hogy az Univerzumot méltán ruházhatjuk fel isteni tulajdonságokkal!
És a térdreborulás,és a leborulás ,a vakhit helyett meg kellene ismerni fokozatosan ,és alkalmazkodni hozzá,hogy az emberi méltósághoz,az Univerzum méltóságához hű életet tudjunk élni.
Auz én istenhitem valahogy így néz ki.Materialista vagyok,és végtelen hülyeségnek tartom a szocializmus,és eszmeiségének tagadása folytán előtérbe került spiritualizmus azon tételét,hogy a materializmus röghöz kötött,fejlődésképtelen "vallás".Ha figyelemmel kísérjuk a kvantumelméleti kutatásokat,akkor láthatjuk,hogy az anyagi világon ,annak aspektusain,megnyilvánulásain keresztül próbálják megismerni az addig ismeretlent,és miközben egyre újabb,és újabb,korábban isteninek tartott jelenségeket fedezne fel,és nagyban ugatják,hogy "hülye materialisták"
Igaza volt Géza néninek,a filozófia tanárunknak,hogy a végtelen anyagi világ megismerhető, de egy embernek egy életen át is megismerhetetlen lesz,mivel végtelen!
Az anyag felmérhetetlen változatai ,és az anyaghoz kapcsolódó mérhetetlen energia végtelen variációja milliárdnyi változatban létezhez,amelyben a nullponti energia,és a mitológiai szörnyek semmiségnek,mindennaposnak fognak tűnhetnek!
És ha ezek az összefüggések egy ,vagy akár több isten létét bizonyítják is egyszer majd ,akkor is sok-sok esztendő fog eltelni az emberiség felett,és csak akkor fogjuk ezt megismerni,ha az emberiségen nem hatalmasodik el a ma még egyre sűrűsödő ostobaság,kivagyiság,és kapzsiság!

Xilit 2016.12.15. 11:52:20

@pietnik:

A végtelen energiából származó végtelen anyagi világ...........igen.

ZorróAszter 2016.12.15. 12:23:35

@Xilit:

Tyű, kedves Nyírfa! Pedig én tök úgy hittem, hogy ez a zsebórás példa tök jó. Pedig akkor mégsem.

A zsebórás példában a hangsúly a bonyolult szerkezeten lenne. Vagyis hogy a természet ugyanannyira képtelen irányítás nélkül olyan bonyolult szerkezetet alkotni önmagától, véletlenek folytán, mint egy sejt, mint ahogyan egy zsebórát sem.

Mondjuk ha nekem valaki azt találná mondani, hogy ő Isten, akkor igyekeznék kicsit messzebb ülni tőle :o)

Xilit 2016.12.15. 12:59:10

@ZorróAszter:

Többnyire azért beszélünk el egymás mellett, mert más a kiindulópontunk. Pedig......

Felfogásom szerint a létezés alapvetően tudati teremtő energiarendszer, amelyből bármi és bárki létrejöhet. Amennyiben Hujber ezt nevezi isteninek - úgy értelmeztem a szavaiból, hogy igen -, nincs benne semmi kivetnivaló vagy rendkívüli. Magával a nevezett színésszel azonban eddig sem rokonszenveztem, ezután sem fogok.

ZorróAszter 2016.12.15. 20:14:42

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Nem beszélünk el egymás mellett. Amit tetszett írni, miszerint "a létezés alapvetően tudati teremtő energiarendszer", egyszerűen nem jelent semmit. Ezoterikus halandzsa.

A központi fűtés például egy energiarendszer. Mégsincs tudata. Sem ilyen, sem olyan.

Persze ennek a gondolatnak, hogy van, nemcsak madame Blavatsky és követői fejében létezik. A legősibb vallások szerint mindennek van lelke sőt tudata. Még a köveknek is. Ezért bocsánatot kell kérni a kőtől, ha felveszi az ember valamiért, vagy a medvétől, ha lelőttük.

Sőt az agyban szintén vannak energiák, energiaátalakulások, csakhogy annak a tudat lényegéhez nem sok köze van. A tudat semmiképpen sem energia. Pláne nem valami kozmikus energia.

Ezek csak madame Blavatsky összefüggéstelen halandzsái.

Nem is önmagában veszélyesek. Bár nyílegyenes út vezet tőle Hitlerig. Hanem abban, hogy széles körökben hitette el, fogadtatta el szép lassan, hívei terjedésével, hogy halandzsafogalmakra és légből kapott tényekre alapozva lehet gondolkodni.

Xilit 2016.12.15. 22:28:52

@ZorróAszter:

Már ismerem az elméletét. Hát, csak keresse az igazságot.

ZorróAszter 2016.12.16. 14:20:58

Kedves Nyírfa!

Ez nem az én elméletem. Ez elemi logika.

A hallucináció nem valóság. A homályos, halandzsaszerű fogalmakból levont következtetések semmi másra nem jók, csak az emberek félrevezetésére.

Még csak nem is érdekesek. És roppant veszélyesek.

Néhány ember hasznáért romba dönthetik a világot.

Xilit 2016.12.16. 19:57:41

@ZorróAszter:

Kedves 'Aszter, azt nem tudom eldönteni, hogy az Ön félelme vagy vonzódása erőteljesebb-e a spiritualitás iránt, de nem is tisztem ezt megállapítani. Mindazonáltal figyelemreméltó az az inkvizítori vehemencia , amellyel reagál az Önétől eltérő életfelfogásra. Véleményem szerint ez az attitűd a melegágya minden diktatórikus eszméletlenségnek. No, ez a veszélyes.
Hogy mi a halandzsa , azt Ön megítélheti a saját szakterületén, de a létezést illetően , már megbocsásson kedves-jó ZorróAszter, Ön olyan jelenségeket tagad, amelyeket fel sem ismer.
Az elemi logika szabályaira való tekintettel kérdem: ezt így hogy? :)

ZorróAszter 2016.12.16. 22:31:00

Kedves Nyírfa!

Nem ígérhetem meg, hogy ha ilyen típusú kijelentésekkel tetszik jönni, én afelett udvariasan hallgatok.

Számomra ez nem udvariasság lenne. Én ha nem értek valamit, akkor visszakérdezek. Ha meg biztos vagyok benne, hogy valami halandzsa, akkor nem fogom elhallgatni. De ez kizárt, hogy újdonság lenne Önnek.

Márpedig ennek a kijelentésnek nincs semmi értelme:
"Felfogásom szerint a létezés alapvetően tudati teremtő energiarendszer, amelyből bármi és bárki létrejöhet."

A létezés nem energiarendszer. Sem tudati, sem teremtő. Sem a létezésből, sem energiarendszerből nem jöhet létre bármi és bárki. Egyrészt a létezés nem egy dolog. Például egy gyár. Vagy egy keltetőgép.
Az energiarendszer sem szokott például gumikacsát vagy porcelánbögrét előállítani.

Ezen kívül általában, mindettől függetlenül sem jöhet létre bármi és bárki. Például nem jöhet létre egy 100 méter magas ember, vagy kőkorszakban vert Lajos arany.

Egy olyan kijelentést, ami ennyi ellentmondást tartalmaz, jóindulatúan halandzsának szoktuk nevezni.

Mindez akkor sem veszélytelen, ha valaki csak hírnevet akar mint madame Blavatsky. De az egész emberiséget ilyesmikkel vezetgetik orránál fogva évezredek óta szakadékból szakadékba.

A lényeg: mindez nem jópofa játék. Sok emberrel hiteti el, hogy ezt lehet. Sőt jó, hasznos.

Ez pedig szükségképpen vezet el a milliós hullahegyekhez.

Aztán meg az álnaív kérdésekhez: Hát ez hogy lehetett? Hogy történhetett meg mindez?

Xilit 2016.12.17. 00:27:09

@ZorróAszter:

Kedves ZorróAszter, majd, ha eltávozik a földről, megint emlékezni , és tudni fog. Most pedig jó éjszakát kívánok.

Xilit 2016.12.31. 08:04:31

Boldog új évet kívánok, kedves 'Aszter!

ZorróAszter 2017.01.08. 15:30:45

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Én is boldog új évet kívánok Önöknek.