Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

A fúziós reaktor összeesküvés és szabotázs

2014. február 11. - ZorróAszter

Mostanság, mikor lassacskán őszente Párizsba is beszökik egy-egy tornádó,

és Grönland végre tényleg kigrőnül,

és hamarosan Londonban, New Yorkban sárga gondolákat állítanak be a taxik helyébe,

a világ urai a tőlük megszokott felelősségérzettel és szakértelemmel kezelik a klímaváltozás kérdését.


Konferenciáznak, megújuló energiaforrásokkal kísérleteznek a világ kábítására.

Közben rendületlenül folyik a kőolajkitermelés, a kéményeken és kipufogócsöveken pedig rendületlenül dől a széndioxid.

 

 

 

ITER - Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktor terv
(International Thermonuclear Experimental Reactor)

Holott a világ legalább fél évszázada tudja, mi a megoldás. Mi az az energiaforrás, ami valóban képes kiváltani az emberiség sok-sok ezer gigawattos energiaigényét.

 

A fúziós energia.

 

A többi úgynevezett alternatív energiaforrás csak a világot ámítja. Összes remélt hozama sem képes fedezni a tényleges energiaigényeknek legfeljebb a töredékét.

Ha az egész Földet beültetnénk szélpapramorgókkal akkor sem.

A többi, csak a felszínén zöld energiaforrásról nem beszélve.

Ha megkapargatjuk rajtuk a vékony zöld festéket, kiderül, hogy mögötte veszélyesebbek még az atomnál is.

A zöldek világszerte általában csak annyira zöldek, hogy zöldségeket beszélnek.

Főként azzal okoznak kárt, hogy a választókat meggyőzik, a dolgok immár alapvetően jó kezekben vannak.

 

Hátra lehet dőlni, és más fontos kérdésekkel foglalkozni.

A környezetvédelmi kérdések megoldódtak.


Jó példa az energiatakarékos izzók gyártása és elterjesztése.

A világ olyan tájain a legelterjedtebb, ahol a hagyományos izzók hatásfokát rontó hő egyáltalán nem elveszett hulladékenergia, hanem fűtésként hasznosult, míg a környezetkárosító, mérgező anyagokat tartalmazó kompakt fénycsövek alig pár százalékát sikerül visszagyűjteni.

 

A többi megy a kommunális hulladékba talajvizet mérgezni.

Vagy ott a híres biodízel. Hatalmas területeken folyik az ipari olajnövény termesztés, miközben az emberiség jelentős része éhezik, a termőföldet pedig a termelés nemcsak lefoglalja, de hosszú időre ki is meríti.

Brávó!

Amerikában környezetkímélés címén megkezdték a hőerőművek széndioxidjának a talaj mélyrétegeibe való belepumpálását.

 

A világ a füle botját sem mozdítja a veszélyre.

 

A kőzetnyomás kismértékű megnövekedése következtében a bepumpált széndioxid visszabugyoghat a felszínre, és töredéke is akár több száz négyzetkilométert boríthat be megfojtva minden élőt.

De ahhoz, hogy a veszély tudatosodjon valamennyire, ahhoz hollywoodi rémfilmnek kellene készülni belőle.

De az nem fog.

Talán majd a katasztrófa után.


A fúziós energia mint közismert, nukleáris energia. A Napban lejátszódó folyamatokat utánozzák le földi körülmények között úgynevezett fúziós reaktorokban.

A TOKAMAK rendszer elve

Azonban a hagyományos, atommag hasadáson alapuló atomreaktorokkal ellentétben a fúziós reaktorok minimális mennyiségű és alacsony radioaktivitású mellékterméket produkálnak, ami akár a reaktor területén is pihentethető amíg a radioaktivitását teljesen el nem veszíti.

Tehát nem keletkeznek évszázadokig, évezredekig elzárandó magas radioaktivitású hulladékok.

Azon kívül a fúziós reaktor működési feltételei csak nagyon kihegyezett fizikai körülmények között jöhetnek csak létre.

 

Az ITER vákuumkamrájának építése


Ezeknek a körülményeknek a legkisebb megváltozása is azzal jár, hogy a plazma egyszerűen megszűnik, az energiatermelés egyszerűen leáll.

Lehetetlen, hogy a fizikai folyamatok úgy megfussanak, mint az atomreaktorok esetén elvben - sőt sajnos a gyakorlatban is - lehetséges.



A fúziós reaktorok megépítése azonban éppen ezért első pillantásra szinte megoldhatatlan problémákat vetett fel.

A hidrogén fúzióhoz szükséges hőmérséklet iszonyatosan nagy. A folyamat további hatalmas hőenergiát generál.

A létrejött plazma hőenergia termelését folyamatosan el kell vezetni. A szerkezetnek ki kell bírnia ezt a hatalmas energiát.

Az ITER környezete


További problémát jelent a plazma elszennyeződése, a hidrogénfúzió során keletkező hélium feldúsulása, ami egy bizonyos mennyiségnél megszünteti magát a plazmát. Komoly feladat megoldani, hogy a reaktort emiatt ne kelljen rendszeresen leállítani és újraindítani.

A fúziós reaktor teljesítménye a többi atomreaktorhoz hasonlóan csak kis mértékben szabályozható. Azonban lehetőség van arra, hogy a pillanatnyilag fel nem használt energiát üzemanyag hidrogén előállítására használják fel.

A problémákat a világszerte évtizedek óta folyó kísérleteknek köszönhetően lényegében sikerült megoldani.

Azonban ipari reaktor továbbra sem épül. Továbbra is csupán kísérleti reaktorok készülnek.

 

Szabotázs.

 

A szabotázs eszközei az erőforrások szétaprózása és visszafogása, a résztvevő szakemberek elcsábítása, átirányítása más kutatási területekre.

A nemzetközi szabotázsba legalább a nyolcvanas évek óta becsatlakozott a Szovjetunió is.
Bár az általa kifejlesztett Tokamak technológiát csatlakozásként behozta az ITER projectbe.

Az ipari reaktorok megépítése immár csupán pénz kérdése.

Ám az első ipari fúziós reaktor megépítését évtizedek óta tudatosan szabotálják.

Legutóbb a költségvetés lefaragásával akadályozták meg az első ipari fúziós reaktor megépítését.

A CERN több pénzt kapott a Föld fekete lyukká változtatására, mint az ITER project.

Pedig hát nem volt az emberiség történetében sürgetőbb technikai fejlesztés ennél.

A világ összes elérhető fizikusának, mérnökének ezzel kellene foglalkoznia megkapva minden szükséges anyagi forrást.

Az ipari fúziós reaktorra igényelt pénz körülbelül annyi volt, mint amennyit Magyarország költ Paks bővítésére, és töredéke például a mostani téli olimpia költségeinek.

 


Úgyhogy ismétcsak egy kísérleti reaktor épülhet. Az első ipari fúziós reaktor, a DEMO megépítése a legbizakodóbban szerint is 2050-re tolódott.



Persze az emberi felelőtlenségnek is marad terep ezután is.

A csaknem ingyen energia szokás szerint felelőtlenségre fog csábítani, úgyhogy lehet, hogy a bevezetését követő évszázadnak már nem a közvetett, széndioxid kibocsájtás okozta felmelegedés lesz a problémája, hanem az erőművek közvetlen hőkibocsájtása.


Megjelenhetnek a sivatagban a tízemeletes mesterséges szántóföldek sótalanított tengervízzel öntözve, a légkondicionált nyílt utcák délen, északon télen a fűtöttek.

A tenger mélyéről felhozott iszapból épített kontinensek és az egyéb vadhajtások.

És még amit az emberi lelemény csak ki képes fundálni.

 



De miért a szabotázs?

 

 

A nagy olajtársaságok profitérdeke érdekes módon  valójában csak másodlagos.

A fúziós reaktor a többi energiatermelési módszerrel ellentétben nem birtoklás hanem elsősorban tudás alapú.

Megépítéséhez és üzemeltetéséhez nincs szükség nehezen beszerezhető ritka alapanyagokra, amiktől elzárhatók a renitens országok.

Az üzemanyag hidrogén (vízből kinyerhető deutérium és tricium hidrogénizotóp).

Megépítése után pár évtizeddel olyan bevett és megszokott technológia lesz, amit a legszegényebb országok is megengedhetnek maguknak. Nem lehet őket olyan egyszerű eszközökkel megfojtani, mint ma.



Mi az egyetlen reményünk?



Hát már legfeljebb csak az, hogy megunja a tili-tolit a kipufogógázban és szmogban fuldokló Kína, és kínjában ellopja és gyártani, terjeszteni kezdi a technológiát a nagyvilágban.

 

 

És ezzel véget vet az évtizedek óta folytatott nemzetközi, sőt rendszereken átívelő szabotázsnak.

 

2014. 02. 11.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr478907208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyúlürege 2014.02.12. 05:30:58

"a világ urai a tőlük megszokott felelősségérzettel és szakértelemmel kezelik a klímaváltozás kérdését."

A világ összes problémájára van Kalmopyrin megoldásuk: "tartsd a világ népességét 500 millió alatt".

ZorróAszter 2014.02.12. 05:49:26

Kedves Lujza!

Az emberiség lélekszáma volt már 500 millió alatt.

A római birodalom idején?
Vagy 1000 körül?

Szegénység, nyomor, járványok, háborúk, gyarmatosítás, rabszolgaság.

És kímaváltozások.

A Föld tízszer ekkora népességet is el tudna tartani ha a cél valóban a nyomor enyhítése és a körnezetszennyezés megszüntetése lenne.

Sőt ha a nyomor megszűnne, akkor Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában is egy vagy legfeljebb két generáción belül divatba jönne az egykézés, és máris az elöregedés lenne a probléma.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2014.02.12. 07:51:19

Igen, ez jó. Ez a jövő. Amíg pedig nincs, addig az atom a megoldás.

ZorróAszter 2014.02.12. 07:54:48

Kedves MaxVal!

Jó-jó! Nincs.

De miért nincs?

lord 2014.02.12. 09:15:46

Kedves Zorró!

Lenyűgöztél.
Nagyon jó szakmai anyagnak tartom az írást..

ZorróAszter 2014.02.12. 09:35:02

Kedves Mylord!

Köszi szépen.

Mit szólsz, hát nem disznóság?

Ha egy hidrogénbombánál is veszélyesebb fegyverről lenne szó, már ötven éve elkészült volna.

Öntötték volna bele a pénzt és a tudósokat.

Sőt már talán le is dobták volna valakikre.

Kokó 2014.02.12. 09:56:05

'Aszter kérem ne túlozzon, a hidrogénbombát is csak "Bikinire" dobták le, "demonstrációs" jelleggel..... :-)))
Mellesleg ha kicsit továbbgondoljuk, a jelzett szindikátus lehet, csak felelősen gondolkodik... Képzelje mekkora felfordulás lenne a Föld nevű bolygón ha egyik napról a másikra átrendeződnének az erőviszonyok....
Pont olyan mint az atombomba hatása! Ha Amerika építi meg az első fúzióst, akkor "energiamonopol" helyzetbe kerül, tehát a szó szoros értelmében uralná a világot....
Ha az Orosz maci akkor meg ők tennék ugyanezt....
Amerika ráadásul még így is, szinte leplezetlenül, erre törekszik....
És akkor még nem kalkuláltunk Kínával meg az Unióval....

ZorróAszter 2014.02.12. 10:26:39

Kedves Kokó!

Hát igen. De hát az ITER project végülis ma még közös.

És a fúziós reaktorok építéséből egy jó ideig azért szépen meg lehetne élni. Csak az a baj, hogy a várakozások szerint az áruk is rohamosabban csökkenne, mint az atomreaktoroké.

Viszont a számuk is sokkal nagobb lenne. Nem csak egy nagyságrenddel.

Az atomerőművek építését az is akadályozza, hogy magasak az üzemeltetési költségek, drága az urán, és el kell valahová sózni a kiégett fűtőelemeket.

No meg az ezekhez kapcsolódó környezetvédelmi cirkusz.

Ezek a visszatartó erők viszont nem akadályoznák a fúziós reaktorok terjedését.

És ott a további melléktermék, az üzemanyag hidrogén.

Szerintem a fő ok, hogy nagyon meggorsítaná a feltörekvő országok fejlődését , felzárkózását és függetlenedését.

Vagy Ön nem így látja?

szazados90 2014.02.12. 11:31:31

Kedves ZorroAszter,
fogadd legnagyobb elismerésemet ezért a bejegyzésért.

ZorróAszter 2014.02.12. 11:50:43

Kedves Százados úr!

Köszönöm a kedvességét, és örülök, hogy tetszett.

Gordon. 2014.02.12. 12:01:00

Sajnos meg kell jegyeznem, hogy az az álljtás, miszerint ma rendelkezésre áll a lehetőség technológiai és gazdasági-gazdaságossági szempontból működő fúziós reaktor építésére és üzemeltetésére, pusztán fikció! Ennek semmi alapja! Iszanyatos költségekkel éppen hogy önmagát fenntartó folyamatot tudnak produkálni nevetséges teljesítménnyel, nevetséges időre. A gazdaságosan energiát termelő megoldás még messze van.
Ugyanakkor pusztán napenergia felhasználásával már ma biztosítható lenne egész Európa elektromos energia igénye, amire konkrét számjtások és tervek vannak. Technikailag sem nehéz az ügy, a technológia már rég rendelkezésre áll és folyamatosan fejlődik. Afrika másra nem használható területein (Szahara) elhelyezett napelemek símán megoldanák a kérdést. Mindez pusztán pénzkérdés és megállapodás kérdése. Jövője van a fúziós energiának természetesen (nem semmiért ruháztak be milliárdokat a kjsérleti tevékenységbe), de szó sincs arról, hogy a dolog készen állna a gyakorlati alkalmazásra.

napos 2014.02.12. 12:11:59

Szóval ezt összeesküvésnek látod. Én még komolyabb dolgokat is, amiben nem osztjuk véleményünket.
Nehezen átlátható téma a fúzió, de az én tudomásom szerint még messze van a megoldás. Nem tudok olyan kísérletröl, ahol huzamosan fenn tudták volna tartani a folyamatot. Addig azért elég merész dolog kijelenteni, hogy csak pénz kérdése.
A fúzió ugyancsak centralizált energiatermelest biztosítana, így továbbra is megmaradna a kapcsoló hatalma.
Ellentétben a napenergia hasznosításával, ami decentrális rendszereket is lehetövé tesz.
A Föld eltartóképességéröl már vitatkoztunk, most láthatóan attól függetlenül elöjössz ugyanazzal a hibás állítással.
Abból pedig, hogy valaha 500 millió ember is nyomorgott a Földön, miképp következik valami is a mai lehetöségekre?
Nyomod a szöveget a zöldek ellen. Amiben - amennyiben a politikusi erkölcsöket tekintjük, lásd Illés paksi akcióját -, bizonyára igazad van.
Nem lenne szabad ezt azonban összekeverni a környazetvédelem fontosságával. Ma már az állatvilág nagy része csak mutatóban létezik, ami türhetetlen. Az állatoknak is van "joguk" élettérhez, nem csak az embernek. Ennek tagadása az igazi fajgyülölet.
Véleményem szerint a biokatalizátorokkal, napaenergiával gyártott szénhidrogéneké (mesterséges fotoszintézis) lenne a jövö, melynek kutatására a fúzióval összehasonlítva is sokkal kevesebb pénzt adnak az összeesküvök.
Ráadásul a fúzió is termelne radiaktív szennyet, ami szintén 10ezer évekre okoz problémát.
Az emberiség hosszútávú túlélésére egyetlen esély van, ha létre tudunk hozni a környezetünkkel egy szimbiotikus együttélési módot.
A jelenlegi létszámmal, a jelenlegi jóléti fogalomnak megfelelöen ez lehetetlen.
Az összeesküvöknek ráadásul vannak eszközeik a probléma nekik megfelelö megoldására.
Az olcsó, korlátlan energia elsösorban a környezet még gyorsabb felélését vonná magával, a hatékonyabb "láncfürészek" használatával.
Szóval összeesküvések valóban vannak, de pont a fúzióval kapcsolatban szerintem nem meghatározóak. Sokkal inkább a GMO támogatása és a megújuló energiák visszaszorítása a probléma.
Na meg persze az, hogy a napenergia ismét elsösorban az iszlám világnak állna hatékonyan rendelkezésre. Amit ugye egyesek nem szeretnének.
Azt pedig inkább számold át, hogy mekkora felület kellene mondjuk 50% hatásfok mellett energiatermelésre. Egyik oldalon az összezsúfolt embereket akarod számolni, a másik oldalon pedig nem is tudom mit.

zili 2014.02.12. 12:12:12

Sajnos úgy fest a dolog, hogy az emberiség úgy 100 évre van a fúziós reaktortól. (a fúzió mai ismereteink szerint (kapacitástól függően 10-100 millió fok közt megy végbe. A mai fémötvözetek max 3000 fokot birnak (a nagyságrend miatt mindegy, hogy Celsius vagy Kelvin), A létrejövő hőmennyiséget nincs az a mai technika, mely el tudná vezetni. LÉTREHOZTAK FÚZIÓS REAKTOROKAT, MELYEK NÉHÁNY MIKROSECUNDUMIG MŰKÖDTEK. aNNO A LEGELKAPOTTTABB A tOKOMAK (sZu) VOLT, MELYET MINDENKI ÁTVETT (usa, fO. IS). Bocs nem irom ujra. Egy volt Debrecenben is. A probléma sehol nem a fúzió létrehozása, hanem a hő. A "hidegfúzió" (pár ezer fok) lehetőségét nemhogy a gyakorlatban, de matematikailag sem tudták bizonyitani. A nagy dérrel-durral bejelentett "áttörések" sehol nem voltak valósak. Az összesküvéselméletet nem hiszem, ugyanis a világban szanaszét túl sok ellenérdekű fél foglalkozik a témával, hol zajosan (franciák), hol csendben (oroszok)
Ugyhogy a következő száz évre maradnak a derék atomreaktorok.

napos 2014.02.12. 12:13:28

11.
A Szahara nem pusztán pénz kérdése. Éppen neked mondjam?

ZorróAszter 2014.02.12. 13:47:29

11. Gordon. 2014. 02. 12. 12:01

Kedves Gordon!

Nem tartja furcsának, hogy az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország, Kína, India nem tudott csak 10 milliárd eurót összedobni az ITER-re, de az ITER helyett tervbe vett első ipari reaktor tervét nem finanszírozta?

Pedig hát mi ez az összeg akárcsak az atombomba kifejlesztéséhez képest is.

Mennyi is az az 1945-ös 2 milliárd dollár?

Vagy mennyi is lesz csak Paks bővítésének a végszámlája?

Vagy mennyibe kerül a Szocsi Olimpia?

Mi ez, ha nem szabotázs?

Amit az energiatermelő képességről ír, így igaz már ötven éve. Csak éppen szélpapramorgóra, napelemre meg biodízelre, és az összes többi játszadozásra a többszörösét költötték mint a fúziós reaktor kifejlesztésére.

Pedig már ötven évvel ezelőtt minden kapacitást erre kellett volna beállítani.

Az összes többi új eljárás csupán ábránd.

Mi a gond például a Szahara napelemekkel való beborításával:
- a napelem hatásfoka
- egyenetlen termelés
- óriási karbantartási költségek
- óriási távolság a fogyasztóktól
- pont akkor eshet ki, amikor pont a legnagyobb szükség van energiára (pl. vulkánkitörés, meteorbecsapódás okozta tél)

És mennyi energia nyerhető az egész Szahara beborításából? Néhány ezer megawatt átlagban.

little 2014.02.12. 13:47:35

Tipikus Zorró poszt.
Kedves Zorró Science Fikció.
Az hogy eme ipar, mármint a fuzió miért van "szabotálva" az annak dedikált fejezetben egyáltalán nincsen meg magyarázva, mert persze nem lehet, nem igaz.

ZorróAszter 2014.02.12. 14:25:04

12. napos 2014. 02. 12. 12:11

Kedves Napos!

Én Lujza olvtársnőnek azzal az állításával vitatkoztam, miszerint minden probléma megoldódna, ha a világ népessége 500 millió alatt lenne.

Csak az a kérdés, hogy népirtáson kívül milyen módszerek lehetségesek ennek elérésére?

Hát pérsze semmi. Vagis ez nesze semmi fogd meg jól.

"de az én tudomásom szerint még messze van a megoldás."
Igen. Az én tudomásom szerint is.

50 év óta 50 évre vagyunk a megoldástól. Most is.

Csakhog nem véletlenül.

Elég megnézni az ITER költségvetését.

Azért nincs harminc éve fúziós reaktor, mert szándékosan visszafogták az ezzel kapcsolatos kutatásokt és fejlesztéseket.

Éppen erről írtam.

"A fúzió ugyancsak centralizált energiatermelest biztosítana, így továbbra is megmaradna a kapcsoló hatalma.
Ellentétben a napenergia hasznosításával, ami decentrális rendszereket is lehetövé tesz."

Ezt végképp nem értem.
A naperőművek nem telepíthetők bárhová, mert rossz a napelemek hatékonysága, a terület növelésével meg nőnek a létesítési, üzemeltetési és karbantartási költségek.

Fúziós reaktorokkal kapcsolatban nincs megkötés. Persze nem célszerű a Csendes Óceán közepére telepíteni az összeset.

"Ráadásul a fúzió is termelne radiaktív szennyet, ami szintén 10ezer évekre okoz problémát."

Nem. A fúziós energiatermelés nagyságrendekkel kisebb mennyiségű és sokkal kisebb radiaktivitású és felezési idejű hulladékot termel.
Nagy rádióaktivitású és hosszú felezési idejű hulladékot egyáltalán nem.

És nem, nem becsülöm le a környezetvédelem szükségességét. Csupán azt állítom, hogy beépült a kapitalizmus általános politikai rendszerébe és a szokásos szemfényvesztéssé vált mint minden más is.

Politikai biznisz, semmi más.

ZorróAszter 2014.02.12. 14:27:20

16. little
2014. 02. 12. 13:47

Kedves Little!

Mindig ezt írja :o)

Mit nem lehet? Mi nem igaz?

aser 2014.02.12. 14:44:47

ITER az első lépés.
Marseille-től hatvan kilométerre, Cadarache-ban épül a világ legnagyobb kísérleti fúziós reaktora. Az építkezés 2005 óta zajlik, az alapozás és a szeizmikus szigetelés mára nagyrészt elkészült. A reaktor építési költsége körülbelül 15 milliárd euró, ezt az Európai Unió, India, Japán, Kína, Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok adták össze. A fúziós erőmű várhatóan a 2021-es év végén indulhat el. Az ITER feladata többek között annak bizonyítása, hogy a fúziós reaktor alkalmas gazdaságos áramtermelésre.
Magyarországon 1998-ban állították le és szedték szét az egyetlen, 1979-től működő kísérleti fúziós reaktort, amely a KFKI-ben működött. A plazmafizikai kutatások azonban alig több mint egy évre torpantak meg, mert az ország 2000-ben csatlakozott az Euratomhoz, a kutatóintézet munkatársai a Magyar Euratom Fúziós Szövetség keretében pedig ezzel lehetőséget nyertek nemzetközi kutatási programokban való részvételre.az ITER 2021-ben kezdené meg működését, a DEMO a 2030-as évek elején készülne el, az első, tisztán energiatermelésre szolgáló, ipari kivitelű példányt pedig 2050-re szeretné megépíteni az EU.Vagyis mindenki nek célja a sikeres fúziós erőmű! Ezért érthetetlen,hogy orbán miért akar új atomerőművet építeni?

napos 2014.02.12. 15:31:07

17.
de.wikipedia.org/wiki/Kernfusionsreaktor
~"2006-ban a 30-éves üzemidö alatt keletkezö rádióaktiv anyag mennyiségét összesen 65-95e tonnára becsülték. Miközben a radióaktív hulladék mennyisége összehasonlítható a hasadásos reaktorokkal, a környezeti tulajdonságai jelentösen kedvezöbbek."

Szóval valóban jobb mnt pl. Paks, de nem problémamentes.
Aztán:
Fúziós reaktort építeni nagyon drága lesz, mindig hatalmi kérdés marad a beruházás. Ugyanúgy a felügyelete (kikapcsolható) hatalmat biztosít.
Ha a háztetödön termeled a tárolható gázt, azt nem lehet központilag kikapcsolni, csökken a függöséged.
Én természetesen támogatnám Pakssal szemben a fúzió létesítését elvileg is, de nem gondolom, hogy az lesz a megoldás.
Kies hazánkban teljesen elment a józan ész, hogy azért nem támogatják a környezetvédelmet, mert az azzal foglalkozó politikusok nagyobbrészt szemetek.
Pakssal kapcsolatban sem a valódi környezeti dolgokról folyik a vita, hanem hogy melyik politikusi banda a mocskosabb.
Szóval errefele a környezettudatosság nagyon alacsony szintü.
Lehetne tanulni az osztrákoktól, akik se Zwentendorfot nem engedték üzembe helyezni, se a Hainburgi vizierömüvet megépíteni.
Ilyen feltételek mellett valóban csak a világnépesség aljas drasztikus lecsökkentése látszik az egyetlen reálisan járható útnak a emberi civilizáció fennmaradásához.
Látni kell, hogy az energia csak 1 db eröforrás. A termöföld, az óceánok, az édesvíz, a fajok diverzitása, a tiszta levegö, mind fogyóban van.
Nem lesz ennek jó vége.

santakutyus 2014.02.12. 15:43:27

Bár nem vagyok atomellenes, az mégis elgondolkodtató, ha London, és New York elvelencésedik, a Duna meg egy időszakos vízfolyássá válik. Érdekes belegondolni, ahogyan a Duna feneke cserepessé válik, a Balatonról meg homokvihar zúdul Paksra, mi kétségbeesetten pumpáljuk a legutolsó csepp talajvizet is a blokkoknak, miközben a csecsemők csak sugár szennyezet zacskós vizet kapnak!
Az emberiség nem szereti a pénzt arra fordítani amire szüksége van. Jó példa erre az amerikai anyahajóflotta. Akár egyetlen darabja is képes finanszírozni a kutatásokat.

ZorróAszter 2014.02.12. 15:52:40

Kedves Aser!

"ITER az első lépés."

A korábbi első lépések:
TOKAMAK
JET
DIII-D
TFTR
EAST
K-Star
JT-60
TCV
T-15

Az ITER helyett eredetileg ipari fúziós reaktor épült volna. De nem kapták meg rá a pénzt.

Összehasonlírtásul: Paks bővítése ugye 10 milliárd $ + kamat + az apró

Az atombomba project (Manhattan terv) mai áron 30 milliárd dollár.

Szocsi Olimpia: 51 milliárd dollár.

ZorróAszter 2014.02.12. 16:09:31

20. napos
2014. 02. 12. 15:31

Kedves Napos!

Nem mindegy, hogy mi az a 100 tönna vagy 1 tonna.

1 tonna hagyományos reaktorból származó kiégett fűtőelem még tízezer év múlva is megöl mindenkit, aki tíz méterre megközelíti.

A fúziós reaktorok hulladéka meg néhány év pihentetés után mehet akár a kommunális hulladékba.

Keletkeznek továbbá kis mennyiségben közepes radioaktivitású és felezési idejű rádioaktív hulladékok is. De ezeknek sem kell olyan atomtemető, mint a hagyományos reaktorok fűtőelemeinek.

A különbség minden tekintetben több nagyságrend.

Mint mondtam, nem vagyok a környezetvédelem ellen. Csak éppen a mai környezetvédelem politikai biznisszé vált, amitől az emberek egyrészt menekülnek, aki meg nem, elhiszi, hogy végre jó kezekben vannak a dolgok.

És a faji változatosság ellen sem vagyok, csak éppen pár milliárd ember életét többre becsülöm, mint például pár milliárd hóvirágét, vagy pár ezer nádi poszátáét vagy pár tucat pörölycápáét.

Az ő ellenségük se vagyok, csak furcsállom, ha valaki értük eltüntetne pár milliárd embert.

ZorróAszter 2014.02.12. 16:12:28

21. santakutyus
2014. 02. 12. 15:43

Kedves Santakutyus!

Igaza van. A katonai kiadások még elrettentőbbek. Köszi hogy előhozta. Nekem nem jutott eszembe csak a Manhattan terv.

napos 2014.02.12. 16:22:00

23.
Nem öértük.
A legmagasabb szintü érdek az emberiség hosszútávú fennmaradása. Ez az érdek olyan erös, hogy ezzel szemben pár milliárd ember élete se számít.
A másik a jelenlegi hatalom érdeke, hogy fenntartsa uralkodását. Ez ugyan nem legitim, de minden eszköz rendelkezésükre áll a saját fennmaradásuk, valamint ugyanakkor az emberiség fennmaradásának biztosítására. Ez adja a dolog realitását.
A pörölycápákat rádásul nem emberi életek fentartása miatt irtjuk ki, hanem a fogyasztói társadalom fenntartása érdekében.
Az emberi élet pedig nem sokat ér, némi gazdasági elönyért már az utakon is feláldozunk évente itthon néhány ezret. És akkor még az olajháborúkról nem is beszéltem.
A világot alapvetöen erkölcstelen liberális elvek vezérlik. Annak minden következményével együtt. (Az egyén szabadságjogai kontra közösségi érdekek.)

ZorróAszter 2014.02.12. 17:12:08

25. napos
2014. 02. 12. 16:22

Kedves Napos!

"A legmagasabb szintü érdek az emberiség hosszútávú fennmaradása. Ez az érdek olyan erös, hogy ezzel szemben pár milliárd ember élete se számít."

Az emberiség növekedésének közel exponenciális jellegéből és a függvény integrálási szabályából können belátható, hogy minden harmadik ember, aki valaha élt, ma is él.

Vagyis eddig a Földön kb. 21 milliárd ember született, 14 milliárd már meghalt, 7 milliárd ma is él.

Vagyis itt az emberiség jelentős részéről van szó, akit az absztrakt emberiség nevében feláldozhatónak vél. Holott akit feláldozhatónak vél, az maga az emberiség. Vagy legalábbis annak egy nagyon jelentős része.

Különösen ha a gyógymód részeként a populáció félmilliárdra csökken, mert akkor az egész jövőbeni emberiség tekintetében is jelentős hányad marad.

Mint legutóbbi vitánkban is mondtam, a Föld ennél sokkal nagyobb népességet is el tudna tartani éhínség nélkül is. Sőt anyagi jólétben.

A nyomort nem az erőforrások szűkössége szüli, hanem szándékosan létrehozott világrend része.

És ha az iszonyatos nyomor megszűnne, a népesedés is egy-két generáción belül visszaesne, mert Afrikában és a többi elmaradott vidéken is általánossá válna a legfeljebb egy-két gyermek családonként, mint a fejlett világban.

oldalborda 2014.02.12. 18:11:57

Azt gondolom a felvetésed - és kapcsolt kérdésed IS - reális ismeretek, valamint a folyamatosan, és világszerte hiábavalóságok - az un. 'zöld' energiaellátás már a röhejest súrolja, mind a lehetőséget, mind a hatékonyságát tekintve - sokaságára szórt támogatásra figyelemmel.

A 2008-ban Franciaországban megkezdett 'kísérleti' ( ilyen volt már világszerte több IS ! ) 'fúziós' reaktor várhatóan 2018-ra ad végleges választ ( kis teljesítménye miatt IS csak részben ! ) az iparszerű lehetőség kivitelezésére, mert a szakemberek sem ismerik a tényleges ( számítások tömkelege van rá, de a gyakorlat ... ? ) megvalósítás teljes - rentábilis - üzemeltetés során várható problémáját.

Mindezen ismertek alapján azonban felvetésed nagyon IS egy sok előnnyel járó megoldás sürgetésére vonatkozóan a szükséges energia szükségletek kielégítésére vonatkozóan ésszerű. Az IS egy logikusan felvethető kérdés, hogy a jelenlegi atomreaktorok - bár minden lehetséges védelem, biztonság ismeretében készülhetnek - a későbbiekre vonatkozóan egy sok hibával járó túlhaladott ( mert ismeretes már a továbblépés ) konstrukció későbbi konzerválását idézi elő a fejlesztés gyorsítása helyett !

A világ kialakult státuszkóinak megváltoztatása mind a tudomány, mind a társadalmi környezet tekintetében igen nagy nehézséget generál, így a bejegyzésedben felvetett kérdésre adott lehetséges válasz bizony ezzel magyarázható ... szerintem.

A bejegyzésed - hasonlóan a korábbiakhoz - érthetősége, ismeretanyaga igen színvonalas, és ezért IS illene a sürgetést széles körben - ellenkezően a zsákutcának tűnő 'zöld' javaslatokkal - támogatnunk.

pietnik 2014.02.12. 20:05:15

Érdekes kérdés!Fúziós reaktor!Kisérletek folynak ,igéretes is,és nem is!
Tesla nullponti energiája ma napirenden van szinte az egész interneten,a fúziós reaktor pedig nincs!
Skalárháború!Ajánlom olvasásra!Semmi mást nem kell,mint a google-ba beütni eztz a szót!
Másik!Mióta is próbálkozunk a szénhidrogén alapú üzemanyagok vízzel való helyettesítésével?!
A napokban bemutattak egy vizzel hajtott autót!Aztán megy a múzeumba,ahol már legalább öt társa alussza tetszhalott álmát!
Talán többre ment volna az emberiség azzal,ha párhuzamosan fejleszteni kezd több vonalon,hiszen az elméletek megvannak,elfelejtve atomot,benzint,kőolajat!
Az csak hab a tortán,hogy amig a láthatatlan hatalmak tartják kezükben a pénzvilágot,és a petrodollárokat,addig nehezen lesz ebből fejlődés!
És mindeközben,míg mi nyavalygunk a páksi vaksiberuházásról,addig senkinek nem jut eszébe,hogy azon gondolkodjon,hogy mi lenne egy újabb özönvíz esetén a világ újraéledésével!?
Ahány atomerőmű működik a Földön,és atomtemető,valamint a vegyiüzemek sokasága,titkos vegyi-és biologiai fegyver-labor,stb!Azt hiszem,hogy Noé bárkáját nem lehetne,illetve meg sem kellene építeni!Minek?!Minden úgy elszenyeződne,hogy évmilliókra lakhatatlan lenne a Föld!
És ha csak addig!!

napos 2014.02.12. 20:30:21

26.
Nem értem a következtetést, hogy feáldozhatónak vélném az emberiséget.
Amúgy nem az én meglátásom a kérdés, hanem a hatalomé.
Márpedig láthatóan néhány millió emberélet nem sokat nyom a latban.
Azt hittem, hogy a múltkor lezártuk, hogy az emberiség lábnyoma már ma is túl nagy.
Ráadásul a lassú folyamatokat nagyon nehezen érzékeljük, ezért a termöföld kimeríthetetlennek tünik.
Már a mai intenzív mezögazdaság esetén sem az.
Veszélyes dolog a továbbiakban tékozolva eljárni, ami a fenti felfogással egybevág.
A gyerekszám lecsökkenése láthatóan sehol sem müködik, esetleg csak azon az áron, hogy az idöseket nincs aki gondozza, ellássa.
Már Kína is lazít a gyerekszám korlátozáson.
A 3. világ nyomorának megszüntetése a fejlett világ szegényedésével járna együtt. Ez pedig komoly érdekekbe ütközik.
Ráadásul a környezeti problémák csúcsát hozza pl. a kínai fogyasztás növekedése.
Szép lenne persze valami humánus hosszútávú megoldás, csak szerintem nincs realitása.

little 2014.02.12. 23:34:05

www.theguardian.com/science/2014/feb/12/nuclear-fusion-breakthrough-green-energy-source
A fenti egy idetartozó cikk a mai Guardian-ből. Mindenesetre nem úgy néz ki hogy a "szocsi olimpia költségéből" ez a probléma megoldható lenne.

ZorróAszter 2014.02.13. 01:21:38

Kedves Little!

Mindig mondtam, Ön az ideális állampolgár. Csak azt hiszi, amit a Világsajtó megír. Az ezzel ellentétes tényeket úgy ereszti el a füle mellett, mintha sosem léteztek volna.

Például azt, hogy az évek óta folytatott amerikai gyakorlat, hogy a hőerőművek széndioxidját a talaj mélyrétegeibe vezetik, életveszélyes bűntett Ön majd akkor hiszi csak el, ha egy földrengés után egész Kaliforniát megfojtja a felszínt pár méter magasan beterítő széndioxid az utolsó tengerimalacig és macskáig bezárólag.

Addig nem.

És akkor is csak ha megírja a világsajtó.

Például pár hónappal Snowden előtt is sci-finek mondta, mikor azt írtam, hogy az amerikaiak a világ összes telefonbeszélgetését lehallgatják. Nemrég már nem is emlékezett rá.

Hát persze: Ön az ilyeneket meg se hallja.

De nem tartja furcsának, hogy az ITER eredetileg nem kisérleti reaktor lett volna, hanem ipari?
Csak azért lett egy újabb kisérleti, mert nem adtak rá pénzt.

És milyen nagyságrendű pénzekről van szó? Tízmilliárdosokról.

Nem tartja furcsának?

Tudom: Nem.

Még nem írta meg a Guadian.

ZorróAszter 2014.02.13. 01:44:32

Kedves Zili!

Bocs a késedelmes válaszért.

A hőmérséklettel nincs megoldhatatlan gond. A mágnesek távol tartják a plazmát a vákuumkamra falától, a hőenergiát meg folyamatosan el kell vezetni.

Nem a hőmérséklet a lényeges, hanem a hőmennyiség.

Szoktak mutatni olyat, hogy a pacák odateszi a tenyerét a lézer elé. Halk kattogás kis felvillanások kiséretében.

Aztán a pacák fekete filccel fest a tenyerére egy fekete kőrt. Akkor egy lézerimpulzus is jó nagyot szól és a pacák dörzsölgeti a tenyerét.

Aztán a lézer elé ejtenek egy 1 mm átmérőjú pici üveggömböt hidrogénnel (deutérium-tricium keverékkel) töltve: akkor meg akkorát szól mintha ágyúval lőttek volna.

A pacák tenyerén pár atom több millió fokra hevült, de az energia gyorsan szétoszlott. Így csak kis bizsergést okozott a hatalmas hőmérséklet.

Fúziós reaktornál akkor lehet gond, ha a primerkörben leáll a keringés mondjuk szivattyúhiba miatt, és a plazmát nem sikerül időben vészleállítani.

Akkor az energia leolvaszthatja a vákuumkamra falát, amitől persze leáll a plazma, de újjá kell építeni a reaktort.

Ezért az egyik legnagyobb feladat a plazma gyors vészleállítása volt.

A megbízható primerkört már a hőerőműveknél kitalálták, mert a túlhevülés már ott is olvadáshoz vezet.

Atomreaktoroknál meg méginkább kritikus volt.

ZorróAszter 2014.02.13. 02:00:04

27. oldalborda (látogató)
2014. 02. 12. 18:11

Kedves Relatív!

Néked is mondanám, hogy az ITER azért kezdődött, mert nem kaptak pénzt ipari reaktor építésére.

Az, hogy itt még mik kellenének, az csak kamuduma.

1990-re már régen lehetett volna ipari fúziós reaktor ha nem vonják el a forrásokat, hanem annak megfelelően kezelik a kérdést, hogy ez az emberiség legfontosabb kérdése.

És annak megfelelően adnak rá pénz és fizikusokat a megfelelő mennyiségben.

Tehát már rég lehetne ipari fúziós reaktor.

És az ITER se századik kisérleti reaktornak indult eredetileg, hanem ipari reaktornak.

És milyen pénzösszegekről volt szó mindösszesen az elmúlt 50 évben?

Pár tízmilliárd.

Pár Paksi bővítés.

Legfeljebb egy Szocsi Olimpia.

Stb.

Hát mi ez, ha nem szabotázs?

Vagy ha ez sem, hát akkor semmi.

ZorróAszter 2014.02.13. 02:06:04

Kedves Pietnik!

"Tesla nullponti energiája ma napirenden van szinte az egész interneten,a fúziós reaktor pedig nincs!"

Hát ez az!

:o)

Remélem, nincs igaza, és előbb-utóbb csak lesz felhördülés a témában.

Én csak azt nem értem, hogy a tudorok alig nyavajognak.

Talán a világsajtó hallgattatja el őket, vagy túl jól fizetik őket és hagyják játszadozni őket homokozóban és így végülis jól elvannak.

ZorróAszter 2014.02.13. 02:27:07

29. napos 2014. 02. 12. 20:30

"Nem értem a következtetést, hogy feáldozhatónak vélném az emberiséget."

Ezekből a szavaiból:
"A legmagasabb szintü érdek az emberiség hosszútávú fennmaradása. Ez az érdek olyan erös, hogy ezzel szemben pár milliárd ember élete se számít."

Én továbbra is úgy gondolom, hogy az 1:10 arányú gazdagság/nyomor arányt mesterségesen tartják fenn, hogy a világ urainak hátországa ezt látva nyugton maradjon.

És azt is, hogy a nyomor enyhítése már rég elvezetett volna a népességnövekedés megállásához már ötven évvel ezelőtt.

És azt is, hogy a Föld még a mai népesség tízszeresét is képes lenne kielégítő módon eltartani.

És hogy a megoldás nem az emberiség 9/10-ének kipusztítása, hanem a társadalmi igazságosság.

Az emberiség tizedére csökkentése a társadalmi igazságtalanságok mellett ugyanazokat a problémákat vonná maga után. Beleértve a túlnépesedést is.

Mert a nyomort nem a források szűkössége hanem egy jól átgondolt, létrehozott és fenntartott világrend okozza.

pietnik 2014.02.13. 07:39:13

Napos!
Hogy a Föld túlnépesedett(ha!!),azért senki más nem felelős,mint az a világhatalmat,a világ gazdaságát,pénzét zsebében tudó elit,amely rabszolgasorba taszította az emberiséget!
És ha jól odafigyeltél,akkor onnan származik az az ötlet is,hogy a Föld népességét le kell csökkenteni 500 millióra!Azért,hogy az azn elit,amelyik megteremtette ezt a hatalmas tömeget,az valahogy át tudja vészelni azt a katasztrófát,amelyet gazdálkodásával,garázdálkodásával rövid száz év alatt idézett elő!!
Ez nagyon szép törekvés!Elszennyezi a katasztrófa szélére juttaja az emberiséget,utána annak az élete árán akarja menteni saját,koszos bőrét!És hogy tudd,az az 500 millió úgy oszlana meg,hogy 50 millió elit,a többi szigorúan kordában,szellemi,és testi elnyomásban tengődő rabszolga lenne!
Az mindegy,hogy úgy mentené át magát az elit,hogy elhagyja a bolygót,vagy föld,víz alá menekül,csak ennyi rabszolgát tud szolgálatába állítani,a többbi a felesleg!
Az az érdekes az egészben,hogy egyetlen milliárdos elit sem gondolja úgy,hogy neki kéne pusztulni a földről,,azt nem !Annak a nyomorult embertömegnek kell pusztulni,amelyiknek a gazdagságát,pofátlan nagyképűségét köszönheti!
A szavaidból úgy veszem ki,hogy azért ,ha egyoldalúan is,de azért tájékozódsz a világban,már úgy jobbikos szemmel.Onnan pedig nem áll távol egyes "haszontalan" népcsoportok kiirtása!De azt se felejtsd el,hogy te is rajt vagy a listán!Ugyanis anygilag,és a társadalomban elfoglalt helyed alapján nem vagy benn a felső százezerben,de még a felső egymillióabn sem!És képzeld el,az az egymillió lenne átmentve!Nem te!!És akkor számold ki,hogy az életben maradó,a fentiek alapján erősen rétegelt elit alsó 400 milliójából lesznek majd az inteligens rabszolgák,akik a felső 100 milliót kiszolgálják!
És ha 500 millióval számolunk,akkor kiirtásra kerül az a tömeg,amelyik kellő irányítás,és felvilágosítás mellett újra élhetővé tehené ezt a földet,mert a menekülő ötszáz milliónak csak a saját ,puszta életének megmentése lehet a feladata!Hozzáteszem,reménytelenül,ismerve az elit(lófasz ez,nem elit!!parazita,minden értelemben!)"rátermettségét!

pietnik 2014.02.13. 07:50:33

Zorró!
A tudorok nem nyavalyognak!
Teljes mértékben a parazita elit szolgálatában áll!
Manapság a ott tartunk,hogy pl. a skalár-energia hadi célokat szolgál(ez kérdéses,mert sok az álhír ,a megtévesztés,a bizonytalanság)állítólagosan teljesen feleslegessé téve minden eddigi haditechnikát a legmodernebb anyahajótól kezdve a legutolsó töltényig!Holott az emberiség valós célját szolgálná,akkor megoldódna minden energia-probléma,felszámolható lenne a környezetszennyezés,és és és és..!
A múltkor láttam egy videót,mely a Keshe-alapítvány ténykedését mutatja be!Ez a szervezet állítólagosan Tesla nyomán újra felfedezte (a katonai célokon kívül,mert ott már 50 éve létezik!)a EM energiát,és nyilvánosságra hozta a működését,de nem szabadalmaztatta,hanem nyilvánossá tette,nehogy valaki tudjon rajta nyerészkedni!
A bemutató után legalább tíz tudós ugrott rá a témára,és ,érdekes módon,egyik sem sem az alkalmazása,használatának előnyeire,hanem az alapítvány,és az energiát elérhetővé tevő tudosokat,mérnököket tették,vagy próbálták nevetségessé tenni,és a technikát a lehetetlenség kategoriájába sorolták!Ugyanígy járt a fúziós energia!Nézd csak meg!A nagyokos zili már mondja,hogy az sincs sehol,csak bárgyú ,elvetélt kísérlet!És ők akarják továbbvinni a hatalmukat!Pl. olvastál zilitől egy haladó kommentet is?!

ZorróAszter 2014.02.13. 08:44:07

Kedves Pietnik!

Az a probléma, hogy én nem hiszek a nullponti energia hasznosításában, meg Tesla csodatalálmányaiban, meg az Egely-féle igéretekben meg ilyenekben.

Tesla egyébként nagy kedvencem.

Nem tudom, tudta-e, hogy Puskás Tivadarunk alkalmazta hálózattervező mérnöknek a telefonhálózat fejlesztéséhez. És ő ajánlotta be Edisonnak is.

És kint a Margit-szigeten beszélgettek arról, hogy a váltakozóáram nem jó semmire. A villanymotorokat is csak oda-vissza rángatja. Szóval semmire se jó. Amikoris Tesla a pad előtti porba felvázolta Puskásnak a váltakozóáramú motor elvét.

Zili olvtárs:
Azt hiszem, nem volt vele soha különösebb gondom. Mindigis szivesen látott vendég ő is. Most sem volt. Csak véletlenül elfelejtettem neki időben válaszolni.

Viszont érdekes, hogy előhozta a hidegfúzió témát.

Én erről teljesen elfeledkeztem. Pedig nem is olyan régen még sztártéma volt.

Én sem hiszek benne.

Nem mintha érteném a kvantummechanikát.

Eléggé borzalmas a matematikája.

Pedig ezek már kb. 70 éves dolgok.

Na majd esetleg ha nyugdíjas leszek, majd akkor nekilátok. :o)

Gordon. 2014.02.15. 08:56:07

Korábban már kifejtettem, hogy irreálisnak tartom azt a kifogást, ami szerint az ITAR-t ipari (termelő) reaktorként kellett volna megépíteni. Erre hiányzanak az alapvető feltételek, termelő reaktort eddig nem építettek, mert nem tudnak. (Épp a napokban jelent meg a hír, hogy egy kis a lépéssel közelebb kerültek a megoldáshoz az USA-ban. Egyelőre a dolog kísérleti és kutatási stádiumban van és ezen pénz sem változtat.
De nem erről akartam írni, hanem a szaharai napenergia-felhasználásról ,jrott tévedésedről.
Azt ,jros, hogy a Szahara beborjtás napelemekkel is csak néhány ezer MW teljesjt,ényt adna. Na, ez óriási tévedés! Egy röpke általános iskolai számjtás is már mutatja az ellenkezőjét.
' m2-re arrafelé kb 1000w, azaz 1 kw teljesítményt juttat a napsugárzás. Számoljunk mondjuk 30 %-os felhasználási hatékonysággal (ma már erre felé tendál a fejlődés és ezt idővel biztosan túl is haladja), így egyetlen m2 napelem is 0,3 KW energiát szolgáltat. 1 km2 napelemfelület egymilló m2, ami tehát 300 000 kw-ot, azaz 300 MW-ot szolgáltat. 1000 MW teljesítmény eléréséhez mindössze 3-4 km2 napelemfelület szükséges. Ha a talaj mondjuk felét használják napelemek telepítésére, mindössze 6-8 km2 terület szükséges. Ilyen feltételekkel akár 100 000 MW teljesítmény nyerhető mindössze 6-800 km2 terület 50 %-os beborításával napelemekkel. Egymillió MW így mindössze 6-8000 km2 területet igényelne. Mekkora is a Szahara???
Tehát semmi probléma nem lenne akár több milliós MW előállíására, a néhány ezer helyett, amiről Te beszéltél.
A többi probléma csak technikai jellegű, ami sokkal egyszerűbb, hétköznapi megoldásokat igényel a fúziós energiatermelés problémáihoz képest.

Gordon. 2014.02.15. 09:12:29

Elnézést az "í" - vel kapcsolatos furcsaságokért, ezért a klaviatúra a felelős, ami nálam sajátosan műxik.

ZorróAszter 2014.02.15. 09:13:29

Kedves Gordon!

Szabotázs:
Nem gondolkodtatja el Önt az, hogy hány tudos és menni pénzből foglalkozik az elmúlt fél évszázad óta a témán?

És mennyit áldoztak mondjuk a hadron ütköztetőre vagy a Manhattan tervre?

A számok - a pénz és a tudósoké - ordítja, hogy szándékosan lassították a reumás csigáé alá a kutatás sebességét.

Szahara:

tudja mekkora a karbantartási költsége mondjuk egy 300 négyzetméteres szerverteremnek?

Mekkora az üzemeltetési és karbantartási költsége egy 1 négyzetkilométeres napelem mezőnek?

Ahol folyamatosak a meghibásodások, a sivatagi por betakarja a teljes mezőt. Stb.

A napelem táblák nem lehetnek szorosan egymás mellett, mert hát folyamatosan közlekedni kell a mezőn. Nem lehet helikopterről szerelni.

Szóval ez is egy nagy zöldkamu, amit egy egy négyzetméteres napelemtábla alapján vetítenek a jónépnek, de ha megkaparhatjuk a megvalósítást, akkor kiderül, hogy iszonyatosan drága, egyáltalán nem környezetbarát a gyártás egészére nézve, és kicsi a teljesítménye az emberiség igényeihez képest. Ráadásul ezer kilométerekre van a felhasználóktól.

Mert ugye a felhasználók túlnomó többsége a 45. foktól északra él.

Ezek a zöldkamuk is azt hivatottak feledtetni, miért szabotálják a fúziós reaktort.

Gordon. 2014.02.15. 09:33:28

Az 50 %-os területfelhasználás elég a kezeléshez.
Az üzemeltetés és karbantartás egyáltalán nem olyan drága, semmi köze egy klimatizált, klinikai tisztaságú szerveterem űzemeltetéséhez.
Sok ilyen napelem telep működik már, pl Californiában, semmi vész velük és semmi misztikum. A problémák átlagosak.
Mint ahogy nincs semmi misztikum elektromos energia távvezetéken, vagy akár tenger alatti kábeleken történő továbbításában, akár 1000 km-eken át. Persze mindez pénzbe kerül, mint ahogy ugyanez jó kis pénzbe kerülne fúziós energiatermelés esetében is. De semmi misztikum, vagy áthághatatlan akadályok, vagy horribillis, aránytalan költségek. Ma olcsóbb a fosszilis energia, de ez bajt okozhat sőt okoz és egyszer kimerülnek a lehetőségek ezen a téren. Ha meg kell oldani az energiatermelést más módon, akár napelemek telepjtésével és erre van anyagi és technikai lehetőség (már ma is van), meg kell tenni, függetlenül attól, mennyibe kerül. Amúgy az ilyen beruházás már ma sem elrettentően gazdaságtalan és ez a jövőben csak javulni fog. A fúziós energiaelőállítás meg be fog indulni, ha a feltételek megérnek erre. Ma még nem ez a helyzet és nem "szabotázs" miatt, hanem több tényező együttes hatása miatt. Nem segítene az sem, ha erőltetnék ezt vagy azt a szegmenst. Ma itt tart a világ, beleszámjtva a tudományos és technikai szintet, a z egyéb energiatermelés lehetőségeit, az anyagi hátteret és a kényszerítő körülményeket. Aztán jön, aminek jeönnie kell!

Gordon. 2014.02.15. 09:48:38

Végül is csak arra a tévedésre akartam rámutatni, hogy a szaharai telepítés esetén nem 1000 MW nagyságrendű teljesíjtményről van szó, hanem milliósról, ami azért pici különbség!

Kokó 2014.02.15. 09:58:44

Itt még egy dolgot kevesen vettek számításba...
Az úgynevezett "zöld" energia a legtöbb előállítási formája szakaszos...
Napenergia: nappal -éjjel....
Szélenergia: szélcsend
Stb...
Az aktív és a passzív időszakokat az energia tárolásával kell megoldani ami a legjobb hatásfokkal vegyi úton érhető el /akkumulátorok/
Az viszont köztudott, hogy az egyik legkörnyezetszennyezőbb szerkezet, a felhasznált vegyületek következtében...
Tehát az ár/energia összefüggésben egyáltalán nincs kiemelkedő előnye ezeknek a megoldásoknak sem...

ZorróAszter 2014.02.15. 10:03:38

Kedves Gordon!

Az, hogy az ipari fúziós reaktor megépítését szabotálják, az ordít a számokból.

Akár abból is, mennyit költöttek a különféle alternatív megoldásokra a dagály erőműre, szélkerekekre, napelem mezőkre, napkollektoros erőműre, biodízelre és a hülyébbnél-hülyébb megoldások támogatására.

És ezzel szemben a fúziós reaktorra?

A Manhattan projectre 30 milliárd dollárt költöttek, pedig csak a chicagoi baseballpálya lelátója alatt összeeszkábált kisérleti reaktor okozta Geiger-Müller ketyegés valószínűsítette a dolog lehetőségét.

30 milliárd dollár és akkori vagy későbbi Nobel-díjas fizikusok tucatjai.

Ezzel szemben az ITER?

Az alternatív energiaforrások beruházási költségeit lenyeli az állam, a sokszoros árú energia átvételére utasítja a villamosenergia cégeket, akik a többszörös árat elmossák az olcsóbbal.

De ezt csak addig tehetik, amig a forrásarányok 1:100 körül vannak.

Németország is szépen kamuzik a szélerőműveivel, közben az energiaigényét francia atomerőművek biztosítják.

Kedves Gordon!

Hunyja be a szemét. Dőljön hátra. (Ne féljen. Nem vágom fejbe :o)

És képzeljen egy csak egy 100 négyzetkilométeres napelem mezőt.

Lehetséges ez Ön szerint?

Na ugye hogy nem.

Csak ha el is alszik hozzá.

Gordon. 2014.02.15. 10:08:14

"Az, hogy az ipari fúziós reaktor megépítését szabotálják, az ordít a számokból."

Nem építik meg, mert nem tudják megépíteni. Még nem működik a dolog. Ez szerintem elég egyszerű!.

Én könnyen el tudok képzelni egy 100 km2-es mezőt. Semmi különös, bár nem ingyen van.

ZorróAszter 2014.02.15. 10:10:46

Kedves Kokó!

Az atomenergia és a fúziós energia is nehezen szabályozható. Vagyis folyamatosan kell termelnie ugyanazon az optimális teljesítménnyel.

Viszont a fúziós reaktorral akkor, amikor nem közvetlen fogyasztásra termeli a villamos energiát, a fölösleggel vízet lehet bontani autóüzemanyag hidrogénnek és más eszközökhöz, például akár gombelemekhez. De akár tartaléknak is. Hogy amikor az energiaigény meg túl nagy, akkor a felhalmozott hidrogént hidrogénerűműben elégetve lehessen plusz áramot termelni.

Bár ez sokak szerint veszélyes, mert veszélyes ennyi hidrogént egy helyen tárolni.

Míg az autóüzemanyag hidrogént folyamatosan elszállítják és szétterítik.

ZorróAszter 2014.02.15. 10:13:47

Kedves Gordon!

Az ITER eredetileg ipari erőmű terv volt.

De nem kapták meg rá a pénz, hanem csak 10 milliárd eurót.

Persze ezt ország-világ előtt erősen titkolják, de ez tény.

Valójában már 1990-re lehetett volna ipari fúziós reaktor. De az ITER is az lett volna.

Hát erről szól a bejegyzésem.

Gordon. 2014.02.15. 10:57:43

Kedves Zorro, én azt tökéletesen megértem, hogy erről szólna a bejegyzésed, csak arra bátorkodtam több ízben rámutatni, hogy az ipari fúziós reaktor nem azért nem létezik ma még, mert lehetséges lenne már jó ideje, de elszabotálják, hanem mert ilyet ma még nem tudnak építeni és működtetni. Akár ITER, akár más néven. Mert még nem tartunk ott! Az ide vezető út egy szükséges állomása az ITER.

santakutyus 2014.02.15. 11:19:42

Azért nem régen olvastam, hogy a dánok decemberben volt olyan nap amikor 102%-át termelték az országos fogyasztásnak szélenergiából. Az átlagos termelésük 40% körüli! A németek is 10%-on felül vannak!
A másik fele is érdekes a dolognak ezt írta a nyáron a HVG:
"Miközben idehaza hivatalosan és szakmai megfontolásból is csak a fanyalgásig jut el a magyar energetika, Németországban július 7-én egy ideig a teljes országos energiaigény 40 (!) százalékát a minimális fenntartási és üzemeltetési költségű solar cellákból állították elő. Az új rekord: 23,9 GW, - ami majdnem 12 Paksi Atomerőmű teljesítménynek felel meg."
Talán ez a valódi oka és alapja a rezsicsökkentésnek, mert míg a tőlünk északra fekvő németek képesek ezt tenni min másfajta sugárzással igyekszünk delejezni! Az igaz, hogy a földnek csak adott felén érhető el megfelelő hatásfok, de mint látható, a komplex megoldásokkal elérhető a cél. A nukleáris erőművek szerepe viszont arra jó lehet, hogy az időjárási tényezőt kiegyensúlyozza!
Szerintem most egy gyors hatékony stádiumban van a zöld energia termelés felfuttatása, és logikusnak tűnik, hogy nem teszünk fel mindent egy lapra a fúzióval, aminek elterjesztése nem csak egyszeri megvalósítást jelent nagy költséggel, de még a bizonytalansága is nagy a bonyolultsága okán.

Napos, kezdhetnéd a ritkítást magaddal!

ZorróAszter 2014.02.15. 11:29:31

Kedves Gordon!

Nem vagyok naív, és eszembe sem jutott, hogy én akárcsak a legszűkebb körön kívül bárkit akárcsak el tudnék gondolkoztatni ezekkel a tényekkel kapcsolatosan.

Ám az konkrétan tényleg érdekelne, hogy Ön hogyan gondolkodik minderről.

Itt van például a Manhattan terv.
Kb. 3 év alatt mai összegen 30 milliárd dollárból megépítették az atombombát, holott 1942-ben még azt se lehetett tudni biztosan, nincs-e valami megkerülhetetlen fizikai effektus, ami miatt mégsem lehet robbanásszerű láncreakciót létrehozni.

Aztán itt a fúziós reaktor terv.

A hatvanas évek óta tudjuk, hogy ez az igazi megoldás.

Senki nem tagadja.

És még itt a nyakunkon a globális felmelegedés is. Nemcsak a várható energia ínség, mint ami a hatvanas években, hanem a globális katasztrófa.

No és akkor mit látunk?

Költségvetési lefaragást. Jött-ment kutatók jönnek-mennek. ...

Milyen pénzekből? Tízmilliárd dolláros nagyságrendű költségvetésekből 50 év óta.

Mennyi is kerül a Szocsi Olimpia? 51 milliárd dollár + az apró.

Hát hová teszik Önök a szemüket hogy ezt nem látják?

HÁT EZ ORDÍT!!!!

Hát nem volt még fontosabb és sürgetőbb feladat az emberiség előtt mint ez.

ZorróAszter 2014.02.15. 11:47:17

Kedves Santakutyus!

Nem most nem teszünk fel mindent egy lapra, hanem fél évszázad óta.

A fúziós energia nem egy a sok lehetőség közül, hanem az egyetlen lehetséges.

A szél, nap és egyéb energiaforrások rendkívül drágák és semmi esetre sem fedezhetik a mai igényeket sem.

Ha pedig akárcsak Kína is a gazdasági szerepének megfelelő fogyasztásba is kezd, akkor egyrészt megfullad a füstben a világ mielőtt a tengerszint emelkedése emiatt az óceán ellepi a manhattani felhőkarcolók legfelső szintjét.

Mit mondanak a tudorok, hogy mitől lesz ez a zöldenergia megközelítően olyan árú, mint a mai hőerőművek, atomerőművek által termelt energiájé?

Semmit.

Ezek sosem lesznek olcsóbbak, és a bármikor várható össztermelésük sem fedezik a mai igényeket sem, nemhogy a jövőbenieket.

Mégis ezekbe öntik a tízmilliárdokat.

Nem beszélve az olajlelőhely kutatásokról.

Hát ezt mondom. Ez a szabotázs.
süti beállítások módosítása