Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

Gróf Tisza István öngyilkossága

2014. június 13. - ZorróAszter

Mint közismert tény, gróf Tisza István az őszirózsás forradalom befejező aktusaként 1918. október 31-én délután budapesti otthonában, a Hermina úton álló Róheim villában öngyilkosságot követett el.

 

Persze nem saját mutatóujja húzta meg a ravaszt.

 

Saját öngyilkos politikájának az áldozata lett.

 

Halálának körülményei máig tisztázatlanok.

 

A huszas évek legelején a Bethlen rezsim megpróbálkozott egy Károlyit, vagy legalább Károlyi körét besározni próbáló pert végigvinni. Ám a mohón kitűzött túl sok propagandacél egyetlen bírósági eljárásban megkísérelt megvalósítása teljesen hiteltelenítette a pert minden vádpont tekintetében.

 

Ám sokat mondó, hogy mind a mai napig mindenki teljesen elképzelhetőnek tartja azt a variációt is, hogy nem Károlyi, nem is Friedrich István parancsára, megrendelésére és nem is nemzetiségi katonák ölték meg Tiszát.

 

Hanem akár az is történhetett, hogy egy budapesti laktanyában a magyar katonák közül valaki felvetette, menjünk és lőjük le azt a disznó Tisza Pistát. Erre a katonák ezt remek ötletnek tartva egyszerűen felkerekedtek, megkeresték, ... és lelőtték.

 

Márpedig a hadseregnek és Magyarországnak ezt az állapotát nem Károlyi áskálódása vagy Kun Béla gyújtó hangú beszédei, hanem közvetlenül az ő, gróf Tisza István, Magyarország felelős miniszterelnökének politikája állította elő.

 

Úgyhogy egyáltalán nem túlzást azt állítani: önkezével vetett véget az életének.

 

 

Valamelyik kínai bölcs, talán Mo Ti azt a tanácsot adja a császárnak, az Ég Fiának, hogy kilenc évig tanítsd a népet, ha háborúba akarod vinni.

 

Csak praktikusan nehéz XXI. századi honi körülmények között kiszámolni, hogy Orbánnak ez most az ötödik éve vagy éppen a kilencedik.

 

És hogy a háborús uszítóknak szép sorban szobrot állítani az lenne a tanítás betetőzése az első puskalövés előtt? Vagy készülnek még más kínai esetleg dakota meglepetések is?

 

2014. 06. 13.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr98907180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kokó 2014.06.13. 13:08:12

Kedves 'Aszter, nem becsüli Ön túl a mi kedves vezetőnket?
Ilyesféléket ő nem tanulmányoz, mint Mo Ti meg Lao Ce,meg Konfúcius... Messze vannak ők időben is meg távolságban is, bölcsességben meg pláne tőle...
Horthy, Szálasi, Gömbös,esetleg Franco az ő példaképei, meg talán a "harmadik birodalom" eszmeisége...
Nekem ezt sugallja a szoborállítási szisztémája...:-))

lord 2014.06.13. 13:14:31

Minden esetre, ha a wikipédiában leírtak szerint történt az "öngyilkossága" családi körben, akkor az elég brutális lehetett.
Brutális, mint amilyen BRUTÁLIS VOLT MAGA AZ I. világháború is, melyből szinte egyenesen következett a II.

Virág elvtárs s.k. 2014.06.13. 13:54:15

....akkor miért is neveztek el teret a kommunisták John Lassen (alias Lékai Jánosról?)...talán azért, mert az akasztófára jutott Kéri Pált gáz lett volna az ifjúság elé példának állítani.

Valéria 2014.06.13. 13:58:50

Jók ezek a kínai tanmesék, igaz? Kedves ZorróAszter :)

ZorróAszter 2014.06.13. 18:10:57

Ejnye, kedves Kokó!

Ne legyen ilyen kegyetlen szegény miniszterelnök úrhoz.

Látja, milyen szépen kiigazodik a dakota közmondások között is.

ZorróAszter 2014.06.13. 18:33:04

Kedves Lordom!

Tök érdekes, hogy mennyire elfelejtődik, hogy Tiszának már korábban is legalább egyszer voltak katona látogatói. Ugyanúgy betörtek hozzá, elküldték a büdös francba és távoztak.

A halálánál viszon miután letette a pisztolyát, a szóváltás közben elkapta a hozzá közelebb álló katona puskájának a csövét, és a másik katona ezután lött.

Nem tudni, hogy valójában a lövések nem a dulakodás következtében történtek-e.

Mert a rokon hölgyek nyilván azt nem akarták, hogy az a látszat alakuljon ki, hogy voltaképpen Tisza reakciójá váltotta ki esetleg a lövöldözést.

Ők ugyanis nem tudhatták, hogy az események a szervezettség jeleit mutatják.De nem feltétlenül a kitervelt gyilkosságét. Lehet, hogy csak törvényes vagy önkényes őrizetbe vételét, aminek a nyomait aztán eltüntették a felelősök.

ZorróAszter 2014.06.13. 18:40:00

Kedves Virág elvtárs!

Nem keveri Ön az eseményeket?

Lékainál méginkább felmerül, komolyan gondolták-e a merényletet, vagy csak figyelmeztető gesztusnk szánták Tiszának.

Lékai egy beteges, katonai szolgálatra alkalmatlan, szemüveggel is vaksi fiatalember volt egy ócska, becsődölt pisztollyal.

ZorróAszter 2014.06.13. 18:42:47

Kedves Valika!

Igen. Én is nagyon csípem őket.

De bevallom, bajban lennék, ha igazolnom kéne, hogy ezt tényleg Mo Ti mondta.

lord 2014.06.14. 09:43:05

Még egy érdekesség:

Ahogyan itt a blogban is "Tisza Pistának" nevezték a katonák, az én Öregem is - aki részt vett az I. világháborúban, orosz hadifogoly is volt - Tisza Pistának hívta Tisza Istvánt.
Ez egyszerre lehet a közvetlenség, barátság jele, de lehet a lebecsülésé is. Az Öregemnél nem emlékszem, hogy bármely érzelem felé hajlott volna, egyszerűen csak Tisza Pistáról beszélt.

maiman 2014.06.14. 12:55:51

Tetszett, kedves Zorró!

Nálam pontot ér...:-)

Virág elvtárs s.k. 2014.06.14. 16:26:41

"Lékai (Leitner) egy beteges, katonai szolgálatra alkalmatlan, szemüveggel is vaksi fiatalember volt egy ócska, becsődölt pisztollyal."

Igen, egy valódi példakép a szocializmusban! Iskolákat és közterületeket kell róla elnevezni. Bizonyosan megérdemli. Majdnem akkora hős, mint Morozov Pavlik.......az 1. sz. pionír......majdnem akkora, mert operát még nem írtak Lékai elvtárs önfeláldozásáról....

....persze hogy egy beteges vaksi lúzer példakép, de egy kiemelkedő politikust pocskondiázni lehet......meg Pistázni.....nagyapám sohasem pistázta.....pedig a koronázást az erkélyéről nézte végig, 1916-ban.......(sebesült tiszként éppen nem volt a fronton)

Virág elvtárs s.k.

Virág elvtárs s.k. 2014.06.14. 16:30:01

....ja...végül is Kéri Pálnak rosszabb sorsot szánt a sors, a Szovjetunió figyelmét felkeltette egy ekkora bajkeverő. (is).....úgy hogy megmenekült a kötéltől.....

ZorróAszter 2014.06.14. 17:26:06

Kedves Virág elvtárs!

Hát persze hogy Önöknek minden háborús uszító, aki pusztulásba vitte a hazánkat, példakép.
Tisza Istvántól Horthy Miklóson át Szálasi Ferencig.

Mert tőlük várnak valami kis csurranást-cseppenést akár Magyarország és a magyarok pusztulása árán is.

Egy kis vitézi címet szép telekkel akár a Duna-Tisza közére zsugorodott Magyarországon is. Persze nem frontszolgáltért, hanem akasztgatásért.

Weisz néni lakását és szép smukkjait, amit már jóelőre kinéztek maguknak.

És minden más szépet és jót amit seggnyalással, törtetéssel és más hasonló eszközökkel ki lehet csikarni.

A lövészárokba meg persze minket szánnak. És csodálkoznak, ha kissé dühösek vagyunk, amikor négy év után kimászhatunk a sáros sírgödörből, ahová a szennyes önzésükben beletaszítottak.

ZorróAszter 2014.06.14. 17:30:19

10. maiman
2014. 06. 14. 12:55

Köszi szépen, kedves Maiman.

ZorróAszter 2014.06.14. 17:48:40

9. lord
2014. 06. 14. 9:43

Biztosan ismered a Megy a gőzös Kanizsára refrénjét a krumplifejű Tisza Pista változttal.

Amit szerettem volna még mondani, hogy a történelemben a nyilvánvaló kérdések elhallgatása a legárulkodóbb és amire a leginkább oda kellene figyelni.

Konkrétan a Tisza István gyilkosság esetében ez a Tisza védelmére kirendelt csendőrök leváltása körüli kenegetés, figyelem elterelés.

Miszerint higgye csak mindenki azt, hogy a csendőrök megúnták, hogy nem kapnak kaját a zsugori Tisza Pistától, telefonálni nem tudtak, fogták a sátorfájukat és leléptek.

Más változat szerint az érkező katonák lefegyverezték és elzavarták őket.

Vagyis itt van egy elhallgatott, senki által nem forszírozott ellentmondás.

Mi van, ha a kiküldött váltás lett gyilkos?
Megérkeznek, összetűzésbe keverednek a mindenki által utált csendőrökkel. Azok elmennek. Felpaprikázva bemennek bejelentkezni a házigazdához, ami félreértés, düh és egyebek következtében elfajul.
A katonák távoznak. Felejtsük el, hogy valaha is itt jártunk. A parancsnokuknak azt mondják nem találtak oda. A parancsnok meg jobbnak látja nem forszírozni a kérdést.

Lehet, hogy hülyeség, de ordít, mennyire senki se akar hallani ezekről a nyilvánvaló kérdésekről.

Atlasz 2014.06.14. 19:29:15

Tisza István valóban jelentős, személyében is nemzetközi szinten elismert politikus volt. Senkinek nem szabad megtapsolnia a gyilkosait, bármilyen motiváció vezette is őket.
Napjainkban Raffay Ernő forgalmaz piacképes kitalációkat a haláláról. Lesz még több is, hiszen helyzet van. Akarom mondani: szobor van.

ZorróAszter 2014.06.14. 19:42:09

Kedves Atlasz!

Biztos benne, hogy innen hallotta azt a tapsot?

Én nem szeretnék teóriákat gyártani. Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a történlemben nagyobb figyelmet kellene szánnunk azoknak a momentumoknak, amiket szemlátomást mindenki kerülget pedig úgy tesz, mintha ott sem lennének.

Ilyen motívum szerintem ebben a történetben az, hog mindenki készpénznek veszi, hogy a csendőrök nem tudtak kapcsolatba lépni a feletteseikkel, és ezért nem érkezett váltás, ezért aztán magára hagyták Tiszát.

Mintha bizony mind a heten? oda lettek volna celluxozva a Róheim villához, és se küldöncöt nem tudtak volna küldeni, se átmenni a szomszédba telefonálni.

Nos vajh miért keltik ezt a képzetet? És mi miért vagyunk ilyen engedelmes történelemszemlélők?

Atlasz 2014.06.14. 21:00:33

Az éppen felbomlóban lévő Monarchiában történt. Én a tévészékház ostromakor, azaz a demokráciánk felbomlásának jelei láttán is értetlenül álltam, azaz ültem a tévé előtt.

ZorróAszter 2014.06.14. 21:51:47

Én bevallom, nem. Számomra teljesen természetes volt, hogy azok után, hogy a nyilasokat 56 dicsőítése kapcsán kiengedték a budiból, előbb-utóbb aktivizálódni fognak.

Az, hogy Csurka Pista a maga 20-as évekbeli Németh László epigon alakításával nem fajult idáig, az nem volt csoda.

De mellettük már ott volt az utánpótlás, a friss ropogós skinhead-futbalhuligán-neonáci eresztés.

Virág elvtárs s.k. 2014.06.15. 10:14:18

13. állításait tételesen visszautasítom.
Virág elvtárs s.k.

Brumm Brumi 2014.06.15. 10:25:14

Tisza István meggyilkolása ill. felbújtás vagy bűnrészesség vádjával perbe fogott személyek: Fényes László újságíró (Az Est), Kéri Pál (Károlyi titkára), Pogány József, volt kommunista hadügyi népbiztos, Dobó tengerészőrmester, Hüttner Sándor főhadnagy, (Horváth-)Sztanykovszky Tibor hadapród,Friedrich István, és még két személy.

A Tisza-perben Gadó István kúriai bíró ítélkezett 1921. október 6-án. Fényes Lászlót, bizonyítékok hiányában, szabadon engedte. Kéri Pál a szovjet kormánnyal kötött fogolycsere egyezmény alapján Moszkvába került. Pogány Józsefet nem sikerült letartóztatni, mert ő a proletár forradalom bukása után Bécsbe, majd Moszkvába szökött( Sztálin 1937-ben kivégeztette.)
A vádlottak közül végül csak ketten maradtak börtönben: Hüttner Sándor, aki 1923-ban a börtönkórházban meghalt, és Sztanykovszky Tibor, aki letöltötte a hadbíróság által rá kiszabott 18 éves fegyházbüntetést, és 1938-ban szabadult a szegedi Csillag-börtönből.
( Pölöskei Ferenc: A Tisza-gyilkosság jogi következményei.)

Virág elvtárs s.k. 2014.06.15. 13:15:30

A merénylők Kéri Pál és Csernyák Imre százados ( a katonatanács elnöke) vezetésével két autón indultak az Astoriából Tisza lakására Pogány (Schwarz) József újságíró, utóbb kommunista népbiztos, valamint Dobó István, Horvacsanovics Tivadar Sándor és Müller(más néven Kudaecker) nevű tengerészek, Sztanykovszky Tibor tartalékos zászlós, Hótter Sándor főhadnagy, Gaertner Marcel állítólagos vegyészmérnök, és egy Lánz nevű zászlós, valamennyien zöld katonaköpenyben.

Kéri Pál kinn maradt a villa előtt, Csernyák benn a kapunál állt meg, Hüttner, Müller illetve Kudaecker és Láng a villa körül a kertben helyezkedtek el, míg Pogány, Dobó, Sztanykovszky a villa előcsarnokába mentek s a szobájából felesége és az unokahúga (gróf Almásy Denise) társaságában szembejövő Tiszát rövid szóváltás után agyonlőtték.

Tiszánál revolver volt, de ezt letette. Akkor nyitottak rá tüzet.

A gyilkosok közül Dobót halálra ítélték, és a börtönben halt meg.
Csernyák, Pogány, Horvacsanovics és Láng megszöktek.
Kérit később más gonosztevők társaságában a Szovjetuniónak kiadták a magyar zászlókért cserébe.
Hüttnert 15 évre ítélték, a börtönben halt meg.
Fényes László újságíró ellen is vádat emeltek, de ezt később ejtették.

Nyírfa2 2014.06.15. 13:21:38

Üdv., kedves ZorróAszter!

Ahogy figyelem , akár az '56-ot , akár a Horthy-Magyarországot, most éppen Tisza Istvánt éltető, mentegető bloggertársak mentalitását, tágabb körben általában a magyarok viselkedését , újból és újból az az érzésem, hogy valami különös, ködös misztifikummal vonzódnak az úri attitűdökhöz.
Az odáig rendben van, hogy a magyarok óriási komplexustárházzal bírva nem működnek, ugyanis ez a természetes, de, hogy még csak a jelét sem látni az önvizsgálatra utaló hajlandóságnak, no, ez katasztrófa, méghozzá, nemzeti.

ZorróAszter 2014.06.15. 16:32:01

Kedves Virág elvtárs!

Nehéz Tiszánál kártékonyabb bűnözőt találni a magyar történelemben. Csak Horthy és Szálasi tudta relatívizálni ebbéli pozícióját.

A háború négy éve alatt a közös hazának 1,5 millió polgára halt meg a lövészárkokban. Több mint 3,5 millió ember megsebesült, megrokkant. Akik nem, azok is mérhetetlenül szenvedtek. A lövészárkokban a katonák, a hozzátartozók itthon.

A perhez veréssel csikarták ki a vallomásokat.

A Róheim villa lakói nem ismerték fel a vádlottakban a támadókat.

A csendőrök szerepét nem tisztázták, pedig az egyik variáció szrint a katonák fegyverezték le és zavarták el őket, és akkor nekik is látniuk kellett volna a támadók arcát.

Több vádlottnak volt alibije. Pogánynak is volt több, független tanúja is arra, hogy nem lehetett a gyilkosság időpontjában a Róhejm villában. Mégis azt erőltették végig, hogy ő volt a harmadik jelenlévő, előszobában várakozó katona.

ZorróAszter 2014.06.15. 16:40:41

Kedves Nyírfa!

Van ennél nagyobb baj is.

A háborús uszítók megint elérkezettnek látják az időt arra, hogy egy jó kis háborúban megsüssék a maguk pecsenyéjét. És megint az egész haza kárára.

Nem vagyunk olyan messze ettől. 15%-os párt duruzsolja a fülekbe, hogy Kárpátalja akár visszaszerezhető is lenne.

A 2/3-os meg vállvetve velük sorban rehabilitálja sőt szobrot állít a háborús uszítóknak, háborús bűnösöknek.

Virág elvtárs s.k. 2014.06.15. 17:37:07

....Úgy beszél mint ha bármelyik világháborúból kimaradhatott volna Magyarország. A felsoroltak közül Szálasi valóban kártékony figura...majdnem olyan kártékony és elvakult, mint Ön.

Virág elvtárs s.k.

Nyírfa2 2014.06.15. 18:20:10

Kedves ' Aszter, a háborúzás a végtelenül ostoba magyar virtus , nagyravágyás következménye. Ez így volt a múltban, és így van a jelenben is. A baj, az igazi baj a saját mentalitásunk.
Ha csak a jobbik kapott volna vérszemet az ukrajnai események kapcsán! De az egész fidesz becsatlakozott Orbán mögé, aki máris követeli a kárpátaljai autonómiát.
Nem furcsállja, hogy a magyar sajtó vajmi keveset foglalkozik az orosz-ukrán háborúval? Mintha nem is a szomszédunkban lenne.
Közben újabb diktátor érkezik gyümölcsöző kapcsolatot építeni , a türk elnök. Legjobb költőjük szobrát még nem hozza magával, de vélhetőleg el fog férni a szétcseszett Városligetben.

Nyírfa2 2014.06.15. 18:27:26

Virág et. a műveltség álarca mögött.

ZorróAszter 2014.06.15. 18:56:47

26. Virág elvtárs s.k. (látogató)
2014. 06. 15. 17:37

Tisza politikája nélkül Magyarország nem keveredhetett volna korlátozott dél-szláv kalandba se. Egy ember miatt, aki lefüggönyözte a kupéját átutazóban Magyarországon, hogy ne is lássa ezt szar országot, és azt igérgette, hogy legyen csak császár, majd megtanítja ezeket a disznókat (magyarokat) kesztyűbe dudálni.

Tisza politikája nélkül nem jöhetett volna létre a német szövetség.

Tehát Tiszának kulcsszerepe volt a világháború elkerülésében vagy kirobbanásában.

Ő a politikájával a világháborút robbantotta ki.

Horthy nélkül nem érezték volna a kelet-európai kis népek, hogy egyenként és egyedül vannak a náci Németországgal szemben. Hitler hódító politikájában és első sikereiben, ami világháború kirobbanásához vezettek, abban Horthynak jelentős szerepe volt.

A háborús uszítók az Ön példaképei Tiszától Horthyn keresztül Szálasiig.
Rajongása abból az utolsó mondatából is kiolvasható.

Szálasit ugye legszivesebben már most rehabilitálná. Csak annyi esze még Önnek is van, hogy ez most még nem időszerű. Fő a fokozatosság.

Talán majd pár hónap múlva.

ZorróAszter 2014.06.15. 19:02:57

Kedves Nyírfa!

Nem magyar virtus. Ezek a szemetek most is arra számítanak, hogy helyettük majd engem hívnak be és rámbíznak pár tucat kölyköt, hogy vigyem én őket a háborúba.

Aztán meg magyarázgassam én a velem egykorú mamáknak, hogy hol van elkaparva gyereke, vagy hol gyerek keze vagy lába.

Ők meg osztogatnák egymásnak a vitézi címeket meg jó kis állásokat a sok hős akasztgatásért meg gyönyörű hazafias buzdító szavakért.

Nyírfa2 2014.06.15. 23:59:29

Kedves ' Aszter, nem egyszer végig futtattam magamban, hogy ez a kormány bele lavírozna-e minket katonai eseményekbe, és mindig arra jutottam, hogy, ha csak rajtuk állna, akkor, igen.
Virtusból is, nagyravágyásból is, koncért, a mi bőrünkre, ahogy Ön is látja.
Úgyhogy, én félve tekintek az orosz-ukrajnai konfliktusra - nagyon közel kerülhetünk, akár a világháborúhoz is.
Bízom , hogy nem így lesz!
Annyiszor léptünk ugyanabba a folyóba, ugyanazzal a lábunkkal, és mindig ugyanúgy elvitt minket a víz - egyszer muszáj mást választani. És talán most van az az egyszer.
Hangsúlyozom, most sem a magyarokon múlik, ami rettenetesen lehangoló.

ZorróAszter 2014.06.16. 08:23:17

Kedves Nyírfa!

Az a probléma, hogy kevesen látják, hogy minden hazugságnak megvan az ára. Amit többnyire a legrosszabb pillanatban és a legváratlanabb helyre kell megfizetni.

Orbán akkora de akkora nagy marha, hogy azt hiszi, bedob valamit, besöpri a népszrűségi jutalomfalatokat, oszt jónapot - el lehet felejteni.

Azt hiszi, hogy kieresztheti a szellemet a palackból és ő irányíthatja.

Mint amikor az ősSZDSZesek Kádár ellenében összefeküdtek az 56-os nyilasokkal, mindenkit letorkoltak, aki rámutatott, hogy itt maguk nyújtanak segédkezet a nyilasoknak hogy kimásszanak a pöcegödörből.

Most meg csodálkozó pofával kérdezgetik, miért van itt ilyen rémes szarszag.

Szóval igen, ennek a Tisza Pistás-Horthy Mikis hazugságoknak is meg kell fizetni majd az árát.
A náizmus, irredentizmus növekedésével biztosan.

Rossz esetben pedig úgy, hogy ezek a szemetek megint háborúba taszítják az országot.

Nyírfa2 2014.06.16. 12:16:30

Egyet vagyunk értve. Mindazonáltal biztató jelnek tartanám, ha az Ön cikkei az ajánlóba kerülnének. Gyakorlatilag, Péter kivételével, éppen azok nem nyernek szélesebb körű olvasottságot, akik felverik a pocsolyák vizét.

ZorróAszter 2014.06.17. 21:13:44

Kedves Nyírfa!

Néha vicces dolgokat tetszik mondani :o)

Én már azon is csodálkozom, hogy az utóbbi pár hónapban nem tiltottak le, és nem törölték rögtön a bejegyzésemet a listákról mikor meglátták.

Egyébként is: ha megjelennék a címlapon a Szerki ajánlásával, az élő cáfolata lenne ama nünükémnek, miszerint baloldali sajtó már nincs. Ami nem fideszes, az liberális és nem szocialista.

Beleértve a Népszabadságot is.

De nekem mégis az a véleményem, hogy amíg ezt nem deklarálják nyíltan, és nem mondják, hogy minden cuci-komcsi-bolsi takarodjon innét, addig nekem is jogom van ide írkálni.

De nem is fogják deklarálni, mert akkor annyi olvsójuk se marad, mint ami még most van.

Ezért aztán inkább kerül a topra egy jobbos vagy nyilas, mint én. De ez így van jól.

Nyírfa2 2014.06.18. 08:44:12

Hmhm....:)) Néha-néha én is tetszikelhetek viccesnek lenni. :))

Gondolom, Ön sem bánná azt az élő cáfolatot.

ZorróAszter 2014.06.21. 09:02:16

Kedves Nyírfa!

Hát ...

Hacsaknem akkor, ha tényleg azt jelezné, hogy a Népszabi végre tényleg nem baloldali bőrbe bújt liberális, hanem tényleg szoci.