Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

KGBéla, MIfáj Viktor, Mosza Delma, C. I. Éva, és a többiek

2014. június 23. - ZorróAszter

Vejek és vejjelöltek - apósok és apósjelöltek

avagy

miért mondta Papinek Pakocsánnak, hogy Rablóhús már Gromek?

 

 

A hárombetűs szavak hangulata kicsit más, mint a négybetűseké. De nem sokkal.

FBI, CIA, KGB, UDB, ÁVH, AVH, SVR, MI5, MI6, FSB, stb., stb ...

 



Mikor Nagy Ferenc miniszterelnök disszidált, óriási botrány kerekedett belőle.

 

Világbotrány.

 

Nagy Ferenc és Rákosi Mátyás

Önjelölt vejjelöltjét, Saláta Kálmánt pedig egy ország (najó: nem az egész ország, csak az ávó, a rendőrség és a hadsereg ) kergette hiába körbe-körbe kishazánkban. Még Péter Gábor puszipajtása, Csillag százados is belepusztult. Mégis kereket oldott. Hnaja!: vannak még csodák.

 

Esetleg szakemberek.

 

Ám Rákosi jól számított. Mindezzel betetőződött a szalámipolitikája. A kisgazdapárt végképp összerogyott.

Az amerikaiak a propagandasikereken felbuzdulva nekiláttak a Tildy projectnek.

Ám a főnökök közben meggondolták magukat: a szökött miniszterelnök után unalmas lenne még egy szökött államelnök is.



Legyen inkább egy felakasztott államelnök.

Sokkal jobban mutatna a világlapok címoldalán.


Felvették hát a kapcsolatot Tildy vejével, hogy lehetőség lenne Tildy egész családjának külföldre juttatására.


Ám amikor kiderült, hogy változott a koncepció, és inkább egy felakasztott államelnök kellene, akkor - tudva hogy a kairói nagykövetet az ÁVH elhárítás állandó megfigyelés alatt tartja, hazautazóban kértek tőle egy találkozóval egybekötött kiruccanást Rómában.

A találkozót a kairói nagykövet, Tildy veje természetesen nem jelentette és ezzel végképp kompromittálta magát.

A történetnek szomorú vége lett, de nem lett világszenzáció.

Csornokyt kémként letartóztatták, elítélték, kivégezték. Tildyt lemondatták, háziőrizetbe helyezték.


A Tildy project tehát befuccsolt. Sőt Rákosinak lehetőséget adott az utolsó számottevő kisgazda politikus eltávolítására.


Ám égetően szükség volt már végre egy felakasztott államelnökre, úgyhogy beindult a Szakasits-project.


Akkoriban Rákosiék éppen munkába vették a volt szocdemeket. Főleg akik annak idején ellenezték az egyesülést. Vagy nem olyan szépen lelkesedtek, mint az egy jó házból való szocdemtől elvárható lett volna.

A vádak között szerepelt többek között a különböző ipari szabotázsakciók végrehajtása.

A brit követségre kinevezték hát kulturális attasénak Basil Davidsont.

 

Basil Davidson nem volt ismeretlen az ÁVH elhárítás számára. És ehhez még csak nem is volt szükség a korábban baráti, gyümölcsöző együttműködésre a jugoszláv titkosszolgálattal, az UDB-vel.

 

Basil Davidson

 

Enélkül is lehetett tudni, hogy Basil Davidson a SOE magasrangú tisztje, szakértője volt a második világháború alatt, és a szabotázs és egyéb, finoman fogalmazva nem reguláris hadviselésben szerzett tapasztalatait korábban Titot segítve Jugoszláviában is kamatoztatta. (Egyébként a britek küldték haza korábban hamis papírokkal azt a háborús bűnösként kőrözött katonatisztet is, aki aztán kompromittálta a fél kisgazda pártot.)



A mi LMP-s elnök Schiffer Andrásunk dédije beugrott. Nem azért mert hülye volt, hanem mert egy civil a legritkábban képes felismerni egy hírszerzési agytröszt kevésbé rafinált trükkjeit is.

Valószínűleg jól felismerhetően (ordítóan) konspiratívnak álcázott találkozót kért Szakasitstól. Szakasits persze nem tudta, hogy Basil Davidson ezt szándékosan az ÁVH-nak mutatva konspiratív jellegűre maszkírozta.

És valamilyen trükkel, például személyes kockázatot is vállaló szívesség nyújtásának a lélektani helyzetét kihasználva kérte, hogy ne említse senkinek se ezt a találkozót. (Például baráti információkat hozott azzal kapcsolatban, mely volt szocdem vezetőket pécézte ki az ÁVÓ.)



Szakasits beugrott. És ezzel kompromittálta magát.

 

Vejét letartóztatták, halálra is ítélték, de szerencsére nem végezték ki. Előbb háziőrizetbe, majd börtönbe került.

 

 

Schiffer Pál, Szakasits Árpád veje. Szerencsére szép
kort élhetett meg annak ellenére, hogy halálra ítélték.

 

 

 

Ezek a részletek hasonlóan hatalmas titkok máig is, mint például az is, hogy mi szerepe volt a Rajk ügyben annak, hogy Rajk spanyolországi kiruccanása után ugyanúgy a La Vernet d'Ariége francia internálótábor vendégszeretetét élvezte, mint a sokak által angol kémnek tartott Kösztler Artúr (Arthur Koestler).

 

Rajk László és Kösztler Artúr (Arthur Koestler)

 

Titok, miért nem hallgatták ki Rajkot erre a kapcsolatra vonatkozóan, és titok az is, hogy miért titok ez mind a mai napig.

Mikor Rajk megemlíti "Berné"-t (így!), mintha maga a kihallgató tiszt terelné el a témát ám igen sürgősen.

 

 

A lényeg: a titkosszolgálatok dupla, tripla és mégrafináltabb csavaros világában óvatosabban kellene kezelni az ilyesmiket.

 

Merthát a Csornokyt tőrbe csaló újságíróCIAügynökből hőst faragtak a rendszerváltás után, Basil Davidsont pedig még a kommunista állam tüntette ki a brit-magyar kulturális kapcsolatok feledhetetlen mélységű ápolásáért. (Dehát ugye Reagan elnöknek és Teller Edénknek is állítottunk szobrot a sok szép hidrogénbombáért, aminek  célpontjait ők jelölték ki, és ha rajtuk múlik, minden gonosz komcsit kinyírtak volna, és ma csak csupa becsületes magyar ember élne e hazában.)

És hát az ÁVÓ is a nyilasok kergetéséhez csikarta ki azt a felhatalmazást, amit aztán a nép ellen is fordított.

Péter Gábor a Mátyásföldi repülőtéren az amerikai hatóságoktól átveszi a nyilas háborús bűnösöket
Péter Gábor, Szálasi Ferenc. Balra prémgalléros kabátban Csillag százados?

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Orbán Viktor olyan lesz mint Rákosi, ha kitör II. Hidegháború.

 

Lehet, hogy sokkal rosszabb lesz.

 

Ám azért a jó moszkvai nagynénikéjét Putyinnak is, ha tényleg ő pénzeli a Nácipártot.

 

 

2014. 06. 23.

 

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr758907178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atlasz 2014.06.23. 15:35:21

Rég nem hatalmas titkok ezek, kedves Zorró, ám jól adod elő! Ehhez gratulálok!

ejmiakő 2014.06.23. 15:41:55

Ez is arra példa, hogy az emberiség történelme összeesküvések története.
Csak mindenki a saját világlátása szerinti összeesküvéseket fogadja el.
Meg egy kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy az összeesküvöknek manapség lehetösége van nevetségessé tenni a róluk szóló elméleteket.
Éz a dezinformációs csúcstársadalom.
A Jobbik pl. arra szolgál, hogy ellehetetlenítse az adósrabszolgaság elleni hatékony fellépést.

osszián 2014.06.23. 16:05:04

Rosszabb lesz, amennyiben a buta, műveletlen, unintelligens emberek rosszabbak a művelteknél, intelligenseknél. Rákosi művelt, intelligens kis zsarnok volt. Narcissztikus volt, mint a kései tulok, kondás - az utód - de kb ennyi a hasonlóság (nem mellesleg R. a sajátmaga és családja számára nem lopott).

osszián 2014.06.23. 16:08:38

"A Jobbik pl. arra szolgál, hogy ellehetetlenítse az adósrabszolgaság elleni hatékony fellépést."

Jééé.

A jobbik tehát megakadályoz valakiket (kiket?) sőt ellehetetleníti, hogy fellépjenek az adósrabszolgaság ellen - ergo a jobbik fent akarja mindenáron tartani az adósrabszolgaságot.

Jó tudni.

ZorróAszter 2014.06.23. 16:19:22

Kedves Atlasz!

Rég nem titok, hogy hogyan lóghatott meg Saláta Kálmán?

Vagy hogy mi köze volt Rajknak Kösztler Artúrhoz?

De hát még az az adat is titok, hogy egy internálótáborban voltak egy időben!

Még soha sehol le nem írta senki.

ZorróAszter 2014.06.23. 16:28:11

Kedves Ejmiakő és Osszián!

Hát igen. Mikor egyszer Csurka Pista javasolta a Parlamentben, hogy az Országgyűlés itélje el Izraelt valami csúnyaságért, azzal gyakorlatilag elintézte, hogy semmiképpen se itélhesse el.

Mert ha esetleg lett is volna rá esély, ingerencia, egy náci javaslatára egészen biztosan nem fogja.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Csurka Pista szegről-végről Moszad ügynök lett volna.

lord 2014.06.23. 16:30:35

Kedves ZA!
Ez nekem egy kicsit zavaros: „Dehát ugye Reagan elnöknek és Teller Edénknek is állítottunk szobrot a sok szép hidrogénbombáért, aminek célpontjait ők jelölték ki”

Ugyanis – legalábbis én - nem tudok arról, hogy akár Reagan elnök, akár Teller Ede hidrogénbombáknak célpontot jelölt volna ki.
Truman idejében dobtak le az amcsik két atombombát Japánra, de a célpont kijelölésében Tellernek – aki akkor még javában élt – semmi köze nem volt.
Sőt!
Az amerikai atomtudósok – köztük Teller is – anno – ahogyan én tudom - utólag még tiltakoztak is az atomenergia ilyetén felhasználása ellen.

ZorróAszter 2014.06.23. 16:41:20

Kedves Lordom!

Teller régóta tagja volt a célpont kijelölő bizottságnak, több elnök alatt is.

És Teller nagyobb hiéna volt még Reagannél is.

Magyarországra öt hidrogénbombát dobtak volna. Budapesten kívül Szolnokra, Miskolcra 10-10 megatonnást.

A másik kettőre nem emlékszem.

lord 2014.06.23. 17:02:43

8.-ra

Kedves ZorróAszter!

Ez nekem újdonság!
Mármint hogy egy atomtudós jelölne ki atombomba célpontot.

Eddig abban a tudatban éltem, hogy ez a katonai vezetés dolga.
Nem hiába tartja a közmondás: "A jó pap is hótig tanul!"

ZorróAszter 2014.06.23. 17:17:02

Bizottság jelőlte ki amiben ott ültek a katonák mellett a különféle tudósok is.

Mert a támadásnak voltak domborzati meg ipari/közgazdasági, stb. vonatkozásai is.

Többféle támadáskészlet is volt, amik közül az elnök választhatott különféle szempontok szerint.

Vagy adhatott parancsot egy vagy csak néhány célpontra egyénileg is.

Virág elvtárs s.k. 2014.06.23. 20:59:08

Ez a kép Szibériában készült, 1916-’17 telén, ahol apám orosz fogságban volt az első világháborúban. Ő ül jobboldalt egy hölgy mellett. Érdemes nézni, hogy a kezét hogy rakta le – egy fényképész tudja, hogy kell egy kezet lerakni –, szépen beállította magát is. Mellette a bajszos-szakállas a későbbi üzlettársa, Ábrahám bácsi. Tudomásom szerint a karácsonyfa mellett van baloldalt Károlyi Mihály gróf, mellette pedig Kun Béla. Apám mondta, hogy ő volt.
(Martin Szipál)

tte.hu/media/pdf/interjuk10-szipal_marton.pdf 39. oldal.
Az elvakult kommunisták mai napig tagadják Károlyi aknamunkáját, és hogy mi a fenét keresett egy hadbanálló ellenségnél.......a másik ellenségnél (Franciaország) tett látogatásait ne is firtassuk.......

Virág elvtárs s.k. 2014.06.23. 21:02:15

A Nagy-Rákosi kép szövege:
- Rákosi elvtárs, magának nincs is nyaka.......hogy fogják magát az elvtársai fölakasztani?

Bundi-Bandi 2014.06.23. 23:27:01

Ezt mintha Kovács Béla mondta volna.., Mátyás emlékezett is reá...

Az anyámnak is válaszolt, miután testvérei ügyében eljárt.

A Magyar Dolgozók Pártja központi bizottsága nem foglalkozik hazaárulók ügyével.

Rákosi Mátyás
s.k.

A levél még mindig megvan...

ZorróAszter 2014.06.24. 08:18:46

Kedves Virág elvtárs!

A jobber hazudozók pedig akkor is mantrázzák a hazugságaikat, amikor már mindenkinek nyilvánvaló a dolog igazságtartalma, hátha valakit be lehet még palizni azzal a hazugsággal. Nem veszhet kárba egy jó kis hazugság se ugye.

Például éppen Önnek készítettem ezeket a fotópárokat mikor még azt hittem, csak téved, és nem szándékosan hazudik:

zorroaszter.uw.hu/files/0000/Kun_Bela_es_Szippal_foto.jpg
zorroaszter.uw.hu/files/0000/Karolyi_Mihaly_es_Szippal_foto.jpg
De persze értem Önt: Ilyen hazugságok nélkül nem lehetne újra és újra vágóhídra küldeni a magyar népet, amiknél Önök meg szokták sütni a pecsenyéjüket.

Például Tisza Pista gatyájának a mosogatásával. És persze ezt szolgálják azok a hazug kisérletek is, amikkel Károlyit próbálják besározni.

Károlyi Mihály apja volt a Magyar Vöröskereszt alapítója és első elnöke. Károlyi Mihály vöröskeresztes kapcsolatainak a részleteit nem ismerem, de kizárt, hogy ha kért egy vöröskeresztes megbízólevelet akkor ne kapott volna.

ZorróAszter 2014.06.24. 08:24:17

12. Virág elvtárs s.k. (látogató)
2014. 06. 23. 21:02

Azt ugye már ne is mondjam, hogy ez is hazugság:

Nagy Ferenc nem azt mondta, hogy Rákosit az elvtársai fogják felakasztani, hanem azt, hogy majd ők, Nagy Ferencék.
süti beállítások módosítása