Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

Petőfi Széchenyi lánya volt?

2015. július 16. - ZorróAszter

Mindannyiunk kedvence, Morvai végre genetikai bizonyítékokat tett le az asztalra azzal kapcsolatosan, hogy valóban Petőfit találták meg a távoli Burjátiában.


Mindannyiunk kedvence, Morvai végre genetikai bizonyítékokat tett le az asztalra azzal kapcsolatosan, hogy valóban Petőfit találták meg a távoli Burjátiában.


És hajszálra van annak bizonyításától is, hogy Petőfi valójában Széchenyi házasságon kívül született titkolt gyermeke volt.


Sőt Széchenyi titokban szülte meg lányát, Petőfit későbbi örökbefogadó nevelőszüleinél, Petrovicséknál.




Miért nem szeretnénk mi, és speciel én sem, ha esetleg valóban kiderülne, hogy Petőfi fogságban halt meg távoli országban?


Mert Petőfi minden magyar vitathatatlan hőse.


Rövid élete, versei és legendás halála mindannyiunké.

Mintha közeli rokonunk lenne.


És szimbolikus az is, hogy holttestét se őrizhetjük kegyelettel, mert hiszen valahol ott nyugszik egy tömegsírban. De legalább honvédtársai között.

Még ha esetleg egy-két orosz neadjisten osztrák is van közöttük.


A tömegsírban nincs több harc. Ott már ők is csak társak.



Ezt venné el tőlünk aki esetleg valóban megtalálná Petőfit, az elfogott és elhurcolt, majd szerelmét, feleségét feledő bigámistát a világ végén.


Morvai tehát nem visszaadni akarja nekünk Petőfit, hanem elvenni tőlünk.


Vajon miért?



És miért nem örülnek még a nyilasok se igazán?


Mert Morvai olyan színvonalon űzi ezt az ipart, ami már karikatúrája még az ő sumer-szittya-hun, Jézus magyar volt, 60 ezer éves magyar történelem, .... és a többi baromságaiknak is.


2015. 07. 16.

 

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr668907110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre 2015.07.17. 09:54:09

Ebben az ügyben nem az a kérdés, hogy Petőfi milyen szimbólum és milyen hatást keltene, ha itt, vagy ott halt volna meg, hanem egyedül az, hogy MI AZ IGAZSÁG? Ez gúnyolódással sosem derülhet ki, csak tudományos vizsgálatokkal.
Én sok cikket elolvastam ebben a témában és arra hajlok, hogy Barguzinban tényleg Petőfi maradványait találták meg. Erre vannak antropológiai és DNS bizonyítékok, ill. az ott élők közötti szájhagyomány. Vajon azoknak a barguzini embereknek, akik számára semmit sem jelentett a Petőfi név, miért lett volna érdekük, hogy kitaláljanak maguknak egy Magyarországról odahurcolt Petrovics nevű költőt?
Ugyanakkor az is furcsa, hogy a magyar "Tudományos" Akadémia miért nem végez komoly kutatásokat, amik vagy megerősítenék, vagy megcáfolnák Morvait? Na, ez az igazi rejtély! :)

Frady Endre 2015.07.17. 09:56:03

NÉPSZAVAZÁS!!!

Március 15-re népszavazást kezdeményezek az alábbi kérdésben:

Egyetért-e Ön azzal, hogy „Éljen Petőfi Sándor!”?

IGEN válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és feltámasztásáról, valamint szigorú intézkedéseket foganatosít az felélesztett költő(k) újbóli halálának megakadályozására, azaz sem fújó paripák által beszáguldozott harcmező, sem párnákkal telezsúfolt ágy közelébe nem engedi ő(ke)t.

NEM válaszok győzelme esetén az Országgyűlés kötelezettséget vállal, hogy időt és költséget nem kímélve haladéktalanul intézkedik Petőfi Sándor mindkét tetemének (ti. a segesvári fiatalnak és a barguzini idősnek) felkutatásáról és gyorsított törvényalkotással rendelkezik arról, hogy tárgyi tetemek még a későbbiekben megnépszavaztatandó utolsó harsonaszóra sem fognak feltámadni.

Esőnap: márc. 14.

Nyírfa2 2015.07.17. 10:20:42

94. Osszián

Nem ér el a hangjuk a közvéleményhez. A közt talán nem is érdekli, mert Petőfit elkönyvelte annak, ami, és ebbeli státuszából sem Morvai, sem az Atyaisten sem tudja kimozdítani. Még ez a szimpatikusabb feltevésem: a magyarok többsége legyint ennyi bugyutaságra.
Csak, amikor már kezd hivatalossá válni néhány fantaszta - üzleti körök - ügyködése egy , az egész nemzetet érintő témában, akkor legalább az állam részélről határozott intézkedéseket kívánna.

Osszián 2015.07.17. 10:21:44

"Ugyanakkor az is furcsa, hogy a magyar "Tudományos" Akadémia miért nem végez komoly kutatásokat, amik vagy megerősítenék, vagy megcáfolnák Morvait? Na, ez az igazi rejtély! :)"

Ejnye Frady!

Ott a link, ami ha nem is teljes részletességgel, de részben igazolja. hogy nagyon komoly kutatásokat végzett az Akadémia!!! Az, hogy nem olvastad, nem jelenti, hogy nem voltak. Több ezer oldal tanulmányt, könyvet kellene elolvasnod.

Hivatalos a csontvázból vett DNS vizsgálat kettő volt, Amerikában, és mind a kettő megállapította, hogy nőé a csont. Eleve kizáró ok, nem gondolod? Te milyen DNS vizsgálatokra gondolsz? Amiről Morvai hadovál bizonyíték nélkül, mikor senki se tudja kik mit vizsgáltak?
Még egyszer egy összegzés:

mta.hu/tudomany_hirei/tovabbra-sincs-bizonyitek-az-allitolagos-petofi-csontokra-136069/
És az én 14 évvel ezelőtti kutatgatásom, amikor végig olvastam 10 ezer oldal (vagy több) biográfiát, kortársi leírást, összevetettem Kiszely hazugságaival, és már CSAK A FOGAK alapján kiderült, hogy kizárt, hogy Petőfi legyen.(Ennek szanaszét álló, hézagos, rossz fogai vannak, Petőfinek rendes fogsora volt, ép, csak egy szemfog nőtt ki az ínyéből. Egészen máshogy nézett ki egy ilyen fogsor). De a többi se stimmel,:
osszian.nolblog.hu/archives/2014/12/21/Petofi_es_Barguzin/
Ha valamiben biztosak lehetünk e földi létben, az az, hogy az a kiásott csontváz NEM Petőfi!

Nyírfa2 2015.07.17. 10:27:13

97. Frady Endre

" Ebben az ügyben nem az a kérdés, hogy Petőfi milyen szimbólum és milyen hatást keltene, ha itt, vagy ott halt volna meg, hanem egyedül az, hogy MI AZ IGAZSÁG? "

Eddig oké. :)

Azonban, mivel Petőfi egész lénye ellentmond a Morvai-féle történetnek , meghagyom magam abban a hiszemben, hogy úgy távozott, ahogyan azt magára nézve méltónak találta.

Valéria 2015.07.17. 10:29:40

97. Frady Endre
2015. 07. 17. 9:54

"az is furcsa, hogy a magyar "Tudományos" Akadémia miért nem végez komoly kutatásokat, amik vagy megerősítenék, vagy megcáfolnák Morvait? Na, ez az igazi rejtély! :)""


Fontos, ha nem a legfontosabb kérdés kedves Frady

Ezért (is) tettem a kérdést: Kiknek érdeke és kiknek nem? Ha nem, miért nem?

ZorróAszter 2015.07.17. 10:36:05

96. Valika
2015. 07. 17. 9:53

Kedves Valika!

"Beszélhetünk-e érdekekről? Kiknek érdeke és kiknek nem érdeke Petőfi Sándor hagyományos mítoszának fenntartása?"

Igen. Beszélhetünk érdekekről.

Kinek érdeke? Akinek érték a magyar kultúra, benne irodalom, költészet, a magyarság boldogulása, a társadalmi haladás.

Kinek nem?

Akik irtóznak mindezektől, benne a magyarságtól és a társadalmi haladástól. Az ennek irányába mutató forradalmaktól.

A Habsburgok, a lakájaik, a konzervatívok, akik életükben nem olvastak semmit, akiknek a magyar kultúra mucsai, a magukat forradalmárnak mondó nácik, akikről Petőfi forradalmisága leordítja a mázt.

Aki a témát a kazánjai reklámozására használja fel.

"Akiknek érdeke, elegendő erővel rendelkeznek-e (tudományos, anyagi és támogatói bázis) a bizonyításhoz?"

Igen. De mint Ossziánnak is mondtam, az ész barátai abban a tévedésben vannak, hogy az ész barátaival vitatkoznak, és nem a hazugságokban lubickoló csalókkal.

Tehát ennek megfelelően kellene őket célirányosan sarokba szorítani.

"Akiknek nem érdeke mire használják/használnák a hőskép lerombolását?"
Erre szerintem ugyanaz a válasz mint fentebb.az érdekeknél.

"Milyen következményekre lehetne számítani, ha Petőfi Sándorról valami olyan dolog derülne ki, ami szembemegy a szimpatikus - elfogadott, tanított - képpel?"

A költészete magáért beszél. De a forradalmisága jórészt hitelét vesztené. A szerelmi költészete szintúgy.

Maradna a színtiszta esztétikum.

Mint egy ismeretlen külföldinél.

ZorróAszter 2015.07.17. 10:42:42

100. Osszián
2015. 07. 17. 10:21

Jajj, kedves Osszián!

Lécci ne nyomd be többször. Már webre raktam az elsőt.

Azért mentek moderálandóba, mert egynél több link volt bennük.

osszián 2015.07.17. 10:51:03

102. Valika
2015. 07. 17. 10:29
97. Frady Endre
2015. 07. 17. 9:54

"az is furcsa, hogy a magyar "Tudományos" Akadémia miért nem végez komoly kutatásokat, amik vagy megerősítenék, vagy megcáfolnák Morvait? Na, ez az igazi rejtély! :)""

Fontos, ha nem a legfontosabb kérdés kedves Frady

Ezért (is) tettem a kérdést: Kiknek érdeke és kiknek nem? Ha nem, miért nem?"

Édes Valika, neked is csak azt tudom mondani, mint Fradynak: eszméletlen mennyiségű bizonyítás van, csak győzzük olvasni. A neten is, de könyvalakban egy kisebb könyvtárnyi.

Demégeccer:

Kovács László a Természet Világa című folyóiratban foglalta össze a kortárs Petőfi-legendák és a barguzini ásatás történetét. A cikk első része innen, második része pedig innen tölthető le. A szibériai Petőfi-kutatás történetéről szóló könyve Csalóka lidércfény nyomában címmel jelent meg 2003-ban (Argumentum Kiadó, Budapest). A kötet számos könyvtárban megtalálható. Ugyanő a Folia Anthropologica szakfolyóirat 2012-ben megjelent 11. kötetében számolt be arról, mi történt 2003 és 2011 között a témában. A tanulmány címe: A szibériai ál-Petőfiről és a fehéregyházi hitelesről, szövege itt elérhető.

A témáról készült Szibériai halott című dokumentumfilm itt tekinthető meg. A filmben megszólal: Farkas Gyula antropológus, Eduard Viktorovics Gyomin burját helytörténész, Hermann Róbert hadtörténész, Kerényi Ferenc irodalomtörténész, Kovács László régész, Mende Balázs antropológus, Woller János igazságügyi genetikus...

És még sokan mások.

Csokifalat 2015.07.17. 10:51:43

Csak kérdem, hogy egy klimaxos, hülye kurva megér egy posztot?

ZorróAszter 2015.07.17. 10:51:57

97. Frady Endre
2015. 07. 17. 9:54

Kedves Mester!

Nem hiszem, hogy rejtély. A tudósok kutatással foglalkoznak és nem csalókra vadásznak.

És amikor csalóval találják szembe magukat, akkor meg nem tudnak úgy gondolkodni, hogy hogyan kell a csalókat sarokba szorítani, hanem mindenki előhozza az ő legfőbb érvét, amiből egy hatalmas káosz lesz.

Abban pedig lubickolnak a csalók.

A külvilág pedig főleg ha lusta utána olvasni, csak kapkodja a fejét.

osszián 2015.07.17. 10:53:02

Zorró, aszittem, hogy az átalakítás után már lehet több link is, nálad is volt hanti témában 4 vagy 5...:-DDD

Hejába, nem vagyok kompjúterzseni.

ZorróAszter 2015.07.17. 10:56:10

Semmi gond. Engedélyezem, amikor észreveszem.

Az enyém is moderálandóba ment, és onnan kellett "webre tenni".

ZorróAszter 2015.07.17. 10:59:30

106. Csokifalat
2015. 07. 17. 10:51

Kedves Shakespeare!

Ezt most miért tetszik mondani?

Úgy emlékszem egyébként, ez a szegény burját asszony azt hiszem, nem is túl idősen halt meg.
Már csak ez se stimmel azt hiszem.

Csokifalat 2015.07.17. 11:01:37

Én is kínlódásba vagyok a laptoppal.

Csokifalat 2015.07.17. 11:06:47

Kérem szépen, meleg van. A TEK-ekről is csöpög a víz.Meg laptop van, meg minden.
A kutya is ugat
És akkor Morvai!

Valéria 2015.07.17. 11:07:02

105. osszián (látogató)

"Édes Valika, neked is csak azt tudom mondani, mint Fradynak: eszméletlen mennyiségű bizonyítás van, csak győzzük olvasni. A neten is, de könyvalakban egy kisebb könyvtárnyi."



Osszián,


hát akkor semmi gond...egyszerű ez...ahogy ZorróAszter írja a 107-ben:


"A külvilág pedig főleg ha lusta utána olvasni, csak kapkodja a fejét."


De a MTA-nak az a lusta, örökké a hülyeségre figyelő külvilág nem oly fontos, hogy szembeszálljon Morvaival?

Akkor kinek fontos, hogy az utána olvasni lusta külvilág mit ért meg az egészből?

Valéria 2015.07.17. 11:09:04

103. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 17. 10:36



Hú.....ez komoly. Erre nem lehet csak bólogatni, vagy lájkolni, vagy mittudomén.


Ez egy részletes állásfoglalás volt kedves ZorróAszter :)

ZorróAszter 2015.07.17. 11:16:41

Kedves Valika!

Nekem ugyan irtó kevés az élettapasztalatom, dehát annyi még nekem is van, hogy lássam ezt a sunyiságot, sötétben tangózást, rodolfózást a leletekkel, meg az összes trükközést, ami legkevésbé sem jellemző az őszinte emberekre, és leginkább a csalókra.

A Tudományos Akadémia nem az áltudományos csalók kergetésére lett létrehozva.

A kutatók kutatnak és nem a csalókat cáfolnak.

Amit tettek, az is túl sok.

Káoszt és össze-vissza vitát okozott.

Elég lett volna egy antropológus szaktekintély aki azt hajtogatja, hogy
"Ez egy nő! A lépés pedig, hogy megmagyarázd, hogy akkor hogy lehet Petőfi, nálad van."

ZorróAszter 2015.07.17. 11:17:31

114. Valika
2015. 07. 17. 11:09

Elnézést.

Azt hittem, azt tetszik erre várni.

Valéria 2015.07.17. 11:26:43

115. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 17. 11:16


Na, végre...hogy eljutottunk idáig :)

"A Tudományos Akadémia nem az áltudományos csalók kergetésére lett létrehozva.

A kutatók kutatnak és nem a csalókat cáfolnak."

Kinek volna dolga felvállalni az áltudományos csalók kergetését?

Kinek a megbízásából?

Kinek érdeke, hogy a társadalom és a MTA között lényegi dolgokról kapcsolat, érthető kommunikáció és iránymutatás alakuljon ki?

Kinek érdeke, hogy a lusta - ilyen olyan néppel - megértesse az általuk képviselt örök és aktuális értékek fontosságát, hogy azok képessé váljanak különbséget tenni?


A köznép - érthető - tájékoztatása, az egyszerű emberekhez igazított eszközökkel lehetetlen küldetés?

Valéria 2015.07.17. 11:27:49

116. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 17. 11:17


Miért kér elnézést??? Háááá dehogynem jó, hogy leírta, megmondta! Ez a jó!!!




:)

ZorróAszter 2015.07.17. 12:15:50

117. Valika
2015. 07. 17. 11:26

A társadalom elvárásai a tudománnyal szemben hasonlók, mint a XIX. században, holott a tudomány is és a társadalom is nagyon nagyot változott.

És sok akkori elvárás is irreális volt.

Szinte felsorolni se lehet a különbségeket.

Hogy például az általános iskolázottság hiába nőtt sokat, a tudomány ehhez képest is nagyságrendeket fejlődött, úgyhogy bizonyos területeken egy nem kifejezetten ugyanazon a területen dolgozó kutató se ért egy szót se a másik szövegéből, pláne egy azt alkalmazó mérnök vagy pláne egy laikus.

Tehát kéne egy összekapcsoló tudomány, aminek a feladata lenne kifejezetten a népszerűsítés lehetőségeinek a kutatása és gyakorlása.

De ilyen nincs, sőt nem is beszél róla senki, hogy kéne.

Tehát elvben sem lenne a tudósoknak ez a feladata.

Itt szemmel láthatóan Morvaiék rövid idő alatt igyekeztek minél több szakterületet egyszerre bevonni épp azért, hogy minél nagyobb legyen a káosz.

Néhány feltehetően csak nyilvánosságra vágyó tudós meg beugrott ennek.

Kinek lenne ez a feladata, hogy a csalókkal foglalkozzon: hát a nem tudós szakértőknek és ezeknek a köztes népszerűsítő tudomány ma még nem létező képviselőjének.

Nekik lenne a házi feladat hogy azt is tanulmányozzák, milyen módszertan szerint hazudoznak a csalók, és ezt milyen módszerekkel lehet minél nagyobb közönségnek megvilágítani.

Erre egy szobájából épp kihívott kutató nem alkalmas.

Osszián 2015.07.17. 12:18:50

A Nöri az MTA véleményét osztja

Ez utóbbiból azonban lehet, hogy semmi sem lesz: a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) ugyanis szerdán közölte: továbbra is a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleményét tekintik mérvadónak, mely szerint a „kazánkirály” Morvai által az Oroszország részeként létező Burját Köztársaság Barguzin nevű településénél megtalált állítólagos Petőfi-maradványok valójában egy nőhöz tartoznak. Emellett a Magyarok Világszövetsége – amelyhez a Megamorv-Petőfi Bizottság elviekben tartozik – teljes mértékben elhatárolódott Petőfi „meggyalázásától”.

Vagyis van szakvélemény, Tiszát lehetne velük rekeszteni, volt is, és lehet, hogy még lesz is. Tlán jobban kellene nyomulni, ebben Valikának igaza lehet - na de tudósok és nem dilettáns délibábkergetők.
A Népszava szerint az 58-as parcellában vásárolt sírhelyre pedig nem is jelentettek be temetést.

Morvai egy blogbejegyzésben már arról írt, hogy „cselhez kell folyamodniuk” a temetés lebonyolítása során. Az MNO telefonon már nem érte el a szervezőket, így csak annyit mondhatunk: pénteken kiderül, milyen véget ér a Petőfi-ügy.

Szerintem meg nem derül ki. Most a nagy blöff megint kipukkan, mint már 1988 óta mindig.

Osszián 2015.07.17. 12:20:31

Baszódjál meg kdnp és te is nolblog szerver.

A firefox-ról nem tudok belépni (rossz név vagy jelszó), a chromról igen, de minden adatom, könyvjelzőm amazon van.

Valéria 2015.07.17. 12:33:16

Ha jól értem, a kommunikációtudomány egy a meglévőnél speciálisabb, még nem létező szegmensére gondol. Merthogy a társadalomtudományban már létezik a kommunikációs képzés.

Alapként több egyetemen lehet ilyen irányú diplomát szerezni.

Olvasom, hogy az itt végzettek

"Alkalmasak az információk kritikus elemzésére, a társadalmi kommunikáció alapvető elméleteinek megfelelően érvelni, helytálló véleményt megformálni. A kommunikátor képes az események mögött rejlő összefüggések felkutatására és felismerésére, ezeket a különböző sajtótermékekben, rádióban, televízióban, honlapokon érdekesen és érthetően közzé tudja tenni. "

Nos úgy gondolom, az "események mögött rejlő összefüggések felkutatása, felismerése" c. részhez kapcsolható az Ön által megfogalmazott igény....vagy legalábbis alapban, speciális irányultság nélkül.

A pórnép ma az aktuális eszközökkel és technikákkal, mára nagyrészt bevált módon tájékozódik egy olyan vitás téma, mint Petőfi Sándor halálának körülményei jelenlegi állásáról.

Festett parasztház, népviselet, Petőfi-póló, Petőfi zászló...stb..

static.origos.hu/s/img/i/1507/20150717petofi-emlekmusor6.jpg?w=644&h=429


De vajon ezzel a mai rendezvénnyel nem - e éppen Morvai lesz kifigurázva?

napos 2015.07.17. 12:49:05

Jól adja itt mindenki önmagát.
- álomképhez kell ragaszkodni, a valóság érdektelen
- elegendö a sok nyilatkozat, meg usa- génvizsgálat, a hazai összehasonlító génvizsgálat felesleges, söt káros
- Morvai - aki amúgy nem egészen hülye- valami titokzatos okból költ milliókat marhaságra

Ez körülbelül ugyanaz a szint, mint a bevándorlási ügy. Csak ebben egyetért az álbal, állib meg a Fidesz.

Valéria 2015.07.17. 12:50:00

120. Osszián
2015. 07. 17. 12:18


Osszián



"Vagyis van szakvélemény, Tiszát lehetne velük rekeszteni, volt is, és lehet, hogy még lesz is. Tlán jobban kellene nyomulni, ebben Valikának igaza lehet - na de tudósok és nem dilettáns délibábkergetők. "




..pedig a cirkuszi mutatványra hajazó megoldások, a bombasztikus eszköztár közelebb áll a "néplélekhez" és talán ebben Petőfi is igazat adna nekem :)


Hajh, ha egyszer fontos, értékes és haladó eszméket, célokat mernének cirkuszi eszközökkel reklámozni!! Akár egy, vagy több tudós támogatásával... Na persze ez a legnehezebb. Ehhez nagyon komoly tehetség és pénz, kell...sok, sok pénz!!

napos 2015.07.17. 12:59:01

122. Valika
2015. 07. 17. 12:33
A "nem - e" azért töled is túlzás.

Valéria 2015.07.17. 13:01:31

124. Valika
2015. 07. 17. 12:50

..ide még egy kérdés kívánkozik:

"Hajh, ha egyszer fontos, értékes és haladó eszméket, célokat mernének cirkuszi eszközökkel reklámozni!! Akár egy, vagy több tudós támogatásával."

Ki győzi meg a tudósokat a nyomulás, vagy minimum egy ügy támogatásának fontosságáról?
Előbb őket kell meggyőzni ahhoz, hogy a népet a kommunikátorok tájékoztathassák..nem?

Valéria 2015.07.17. 13:03:53

123. napos
2015. 07. 17. 12:49

"- Morvai - aki amúgy nem egészen hülye- valami titokzatos okból költ milliókat marhaságra"

Kérdés, hogy Morvai egyéni harcos, vagy csak eszköz egy nagyobb játszmában?



(amúgy a "nem-e" kérdésben igazad van :)

Valéria 2015.07.17. 13:17:14

Osszián,


na ehhez mit szólsz?

"Morvai Ferenc barátja, Orosházi Ferenc az Origo tudósítójának azt nyilatkozta, hogy már hat héttel ezelőtt eltemették Petőfi Sándor állítólagos maradványait a Fiumei úti temető 58-as parcellájában. Ehhez a sírhoz vonul majd a tömeg délután 5 órakor.(...) Morvai Ferenc az Origo tudósítójának megerősítette, hogy a csontokat már eletemtték a Fiumei úti temető 58-as parcellájában. Állítása szerint törvényes keretek között helyezték örök nyugalomra Petőfi állítólagos földi maradványait. Ez azonban nem lehetséges, mert ahogy azt korábban megírtuk, a Megmorv Petőfi Bizottság nem kapott engedélyt a hatóságtól. Morvai azt is elmondta, hogy ma 11 órakor két különböző felekezetű pap jelenlétében vettek örök búcsút a barguzini költőtől." (Origo)


Most akkor mi van? A 83. sz kommentedben az ATV műsorában akkor miről beszélt Morvai?


Nem értek semmit.

Osszián 2015.07.17. 14:13:47

Valika, mondom, hogy a besúgó barátjával, akit közben elvitt az ördög 1988 óta hazudoznak eszméletlen mértékben. Blöff blöff hátán. Két tonnás szarkofágban a csontok, nincsenek is csontok, Morvai háza kertjében van eltemetve, a Fiumei uti temetőben már eltemették, 2015 július 15-én lesz a temetés, 100 ezer ember várnak, Morvai meg Borzák viszi a koporsót, "nálam van Petőfi koponyája" nyilatkozta Morvai - egy hét múlva ugyanott: Kiszelynél volt a koponya, de a többi csont megvan, 3000 eredeti dokumentum az elhurcoltakról (egy se lett bemutatva sosem), lehetne a blődliket vég nélkül folytatni.

Németh Miklós akadályozta (kisebb gondja nagyobb volt akkoriban), aztán az Akadémia, aztán Demszky, aztán a firkászok, a tudós pacákok, most Orbán akadályozza - miért tenné, rejtély.

Morvai annak idején valahogy bedőlt az aljasnál aljasabb Kiszelynek, hinni akart neki. Van egy fotó 1989-ből, még Barguzinból, hogy ül Morvai egy asztalnál, azon van az ominózus koponya, Morvai meg bőg, mint egy gyerek.

Pénzt, energiát fektetett bele, és az egyiket se akarja veszni hagyni, sem a dicsőséget, hogy ő volt a nagy hazafi, aki felkutatta, megtalálta, eltemette a nemzet legnagyobb költőjét.

pettra1 2015.07.17. 14:18:48

128. Valika: Ez az egész egy jó kis komédia lenne, ha nem szerepelne benne Petőfi, még ha csak névleg is. Nem érzik ezek, hogy mennyire méltatlan ez az egész? Ami engem illet, nekem Petőfi Segesváron fejezte be a pályafutását, hogy aztán egy hülye kazángyáros meg a sleppje mit handabandázik össze, nem érdekel. De azért felháborító, hogy mindenféle elmebetegek megtehetik, hogy bárkinek a csontjaival szaladgálnak a világban, hol betonba öntik, hol különféle temetőkben parádéznak vele, hát azért van egy határ, amit megközelíteni se lenne szabad, nemhogy átlépni.

Osszián 2015.07.17. 14:32:51

index.hu/tudomany/tortenelem/2015/07/17/morvai_petofi_temetes/

Hát ez tényleg hibbanda.

Odacsempésztek valami szarkofágot, és rávésették: "Petőfi Sándor költő, forradalmár
Született Magyarországon 1823-ban
Meghalt Szibériában, 1856-ban
Eltemette 2015. július 17-én a Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület"

Eltemette....

Valéria 2015.07.17. 14:34:42

129. Osszián

Gondolod, ezért van az egész? Morvai egyszerűen nem bírja ki, hogy a fixa ideája ne úgy teljesedjen be, ahogy anno elképzelte? Innentől az ő neve is szerepel a Petőfi kutatásban és vágyálma szerint a legtöbbet teszi, temetést rendez a költőnek.

Hát...lehet...

Bár szerintem még jöhet egy újabb Kiszely, vagy akár Morvai. Ki tudhatja ezt?

Valéria 2015.07.17. 14:39:16

130. pettra1
2015. 07. 17. 14:18

hát, most bevallom...nekem elsősorban költő volt és marad Petőfi. Nem fájna annyira, ha bármikor valami mást tudnék meg róla, mint amit a tankönyvből tanultam anno. Nem törné össze rajongásomat.

Szégyen ide, szégyen oda, evvan.


De amit itt írtál, avval egyetértek:

"hol betonba öntik, hol különféle temetőkben parádéznak vele, hát azért van egy határ, amit megközelíteni se lenne szabad, nemhogy átlépni."

Osszián 2015.07.17. 15:10:00

Csak külföldről 12 ezer vendéget várnak" nyilatkozta Morvai.

Ehhez képest az ingyenes hókusz pókuszra 1500-an voltak kíváncsiak - hogy mennyien maradtak a dög melegben, nem tudni.

Origó

ZorróAszter 2015.07.17. 17:36:06

122. Valika
2015. 07. 17. 12:33

Kedves Valika!

Nem teljesen. Inkább a pedagógia tudomány speciális része lenne ez a népszerűsítéstudomány vagy nemtudom minek nevezzük.

Azért nem kifejezetten pedagógia tudomány, mert az inkább az alapkészségek, alapismeretek fejbeverésével foglalkozik.

Ez meg a tudományok, mármint a mai szint megértetésével foglalkozna.

Olyan speciális kérdésekkel, mint például hogy amikor egy eredményt elmondanak, szükségképpen egyszerűsítik a dolgokat.

Ami a hülyéket mindig arra ingerli, hogy abból vonjanak le további következtetéseket, ami szükségképpen hülyeségekre vezet.

De a szakember tudná, hogy milyen erre ingerlő szálakat kell elvágni, hogy ne ezt tegyék.

Mert ha minden ilyen szálat el akarnak vágni, akkor ott az elmélet a maga eredeti bonyolultságában.

Ha meg egyet sem, akkor a hülyék a leegyszerűsített képen kezdenek el hülyeségekről spekulálni.


Na meg még száz másik probléma.

ZorróAszter 2015.07.17. 17:40:23

123. napos
2015. 07. 17. 12:49

Kedves Napos!

Mint mondtam, őszintén érdekelne részletesen kifejtve, hogy a szélsőjobb miért akarja tőlünk elvenni Petőfinket. Főleg hogy ordít, hogy ezt akarja. Elvenni, és helyette egy elhurcolt, hazájával feleségével többé nem törődő bigámista csontvázát tenni a helyére.

Nem mondhatja, hogy eddig se érdekelt a véleménye.

De most kifejezetten nagyon szeretném, ha részletesen kifejtené, hogy miért?

ZorróAszter 2015.07.17. 17:47:58

Régi kedves kollégám mondta nemrég telefonon, hogy megdöbbentően sokan nyomulnak a temető felé. Akkor ment éppen hazafalé.

Kb. fél órája, órája.

Valéria 2015.07.17. 18:20:16

136. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 17. 17:36


"Ami a hülyéket mindig arra ingerli, hogy abból vonjanak le további következtetéseket, ami szükségképpen hülyeségekre vezet."


hát itten van a kutya elásva! Az ember ugyanis mindegy milyen szinten tartózkodik éppen, de kombinálni kezd. Dolgozik az agya. Kinek rövidebb ideig, kinek hosszabban.

:)

Valéria 2015.07.17. 18:23:28

138. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 17. 17:47


állítólag a sportcsarnokban kábé 1500-an voltak, a temetőnél lehet, hogy többen.


Talán nem is annyira lényeges ez, sokkal inkább az, hogyan volt lehetséges egy temetésnek mondott rendezvényt engedélyezni akkor, amikor állítólag a Temetkezési Intézet elutasította?

ZorróAszter 2015.07.17. 18:25:38

De! Szerintem nagyonis.

ZorróAszter 2015.07.17. 18:26:46

A mostani temetés meg egyéb csak apró epizód.

A lényeg apró következményei.

Valéria 2015.07.17. 18:29:58

Már hogy a létszámra érti ezt "De! Nagyonis"???


Ha igen, akkor aszondom, no persze...ez egyfajta mutató a mozdíthatók létszámát mutatja. Egyrészt. Másrészt a sajtóban tényleg nem láttam én sem, csak aki következetesen figyelemmel kísérte az éve eleji mozgolódást - már úgy értem Petőfi-temetés ügyében - az tudott erre a rendezvényre készülni.


Egyfajta "kemény mag" jelent meg?

ZorróAszter 2015.07.17. 18:50:16

Ja bocs! Nem arra mondtam, hanem félreértettem. Azt hittem, azt tetszik mondani, hogy a tudomány népszerűsítésre tetszik gondolni, hogy az nem annyira fontos.

De most gőzöm sincs, miből spekuláltam ezt ki.

:o)

ZorróAszter 2015.07.17. 18:51:27

"Egyfajta "kemény mag" jelent meg?"

Majd a tudósításban megszámoljuk az árpádsávos zászlókat :o)

ZorróAszter 2015.07.17. 18:51:44

Meg a többi jobbost.

ZorróAszter 2015.07.17. 22:24:06

Áh! Alig volt néhány árpádsáv. Tiszaeszlár tábla is csak egy.

Meg egy szellem napvilágos idézetes.

Csalódott vagyok.


nol.hu/galeria/PetUfit_eltemettek_a_hulyeseg_feltamadt

pettra1 2015.07.18. 02:36:22

Láttam a Hír Tv-n, élmény volt. A félcédulások találkozója. Az Álmos Király Televízió történésze is nagy volt, de a versmondó nő elvitte a fődíjat. Kár, hogy Morvai nem szólalt meg, már csak ő hiányzott.

ZorróAszter 2015.07.18. 03:35:00

Szintén NY-i illetőségű tetszik lenni, vagy csak a meleg miatt nem tetszik tudni visszaaludni? :o)

Én is ki lennék váncsi, hogy milyen fazonokat trombitáltak oda. Eddig csak a fotókat láttam.

De nem tetszett válaszolni 79.-re.

Valéria 2015.07.18. 07:41:28

148. pettra1


Élmény volt, az ember egy pillanatra azt hihette, hogy ilyen nincs, ez valami film forgatás....

A versmondó nő szenzációs volt, de még szenzációsabb volt a konferanszié reakciója, aki a hölgyet a szavalás berekesztésére kérte fel. Azt mondta, hogy Szabolcska Mihály már Petőfi idejében is háááát...szóval nem volt szalonképes, hagyja ezt. Aztán észbe kapott, hogy azért mégsem sértheti meg egy direkt a rendezvényre látogató érzelmeit és helyesbített : Ne éljünk vissza a többi vendég türelmével, ne vegyük el másoktól az időt.

Egyébként Morvai megszólalt...csak nem a temetőben, hanem a nagyszabású koncerten. Nem semmi volt az sem.

ZorróAszter 2015.07.18. 07:54:07

Gyanakodtunk is Valikára mi itten, hogy csak színleg ért velünk egyet, de első dolga lesz minden apró mozzanaton részt venni :o)

Valéria 2015.07.18. 08:06:38

151. ZorróAszter

Hát most képzelje kedves ZorróAszter! Majdnem a teljes ceremóniát képes voltam végignézni! Na, csak úgy lájtosan, időnként elkapcsoltam, mert mindennek van határa :)


De most komolyan. Felcsigázták az érdeklődésemet a plakát hívónevei és egyáltalán. Kíváncsi lettem, hogyan zajlik le egy ilyen nem-temetés, vagy hogy is mondjam.

:)


Opssz...Gyanakodtunk?? Ráadásul többes számban???

Amúgy sem értem. Mi az hogy színleg egyet ért? Mi az, hogy első dolgom minden apró mozzanaton részt venni? Már hogy hol részt venni? A tévé előtt?

ZorróAszter 2015.07.18. 08:10:50

"elkapcsoltam"

meg

"A tévé előtt?"

Hisziapiszi!

Ott láttuk Valikát mindenhol az első sorban :o)

Valéria 2015.07.18. 08:23:32

153. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 8:10



He-he..jó vicc :)


Ami az első sorokat illeti. Nem voltak az operatőrök a helyzet magaslatán, mert igen rossz felvételeket lehetett látni a koncertről és a temetőből.

Teljesen kitakarták egymást a koszorúzók és egyáltalán. Persze ez nem nagyon zavarta a rendezvény szellemiségét, sőt a látványt sem nagyon :)


Oppsz..nemde Ön talán részt vett a megemlékezésen? Ha már "mindenhol-t" emleget...

ZorróAszter 2015.07.18. 08:28:56

Hát persze! A koncerten balra két sorral feljebb ülten Valikától. A fiumein meg jobbra egy sorral hátrébb álltam.

:o)

ZorróAszter 2015.07.18. 08:31:25

Egyébként tök kevés árpádsáv volt. Akkor ez inkább volt szimplán jobbos rendezvénysorozat és a nyilasok csak ráépültek.

Nem?

Valéria 2015.07.18. 09:01:10

155. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 8:28


Nem vettem észre, pedig igencsak figyeltem, nehogy mááá észrevegyenek :)...bár ami azt illeti, az avatarja után nehezen ismerném meg. Az én avatarom után meg pláne nincs könnyű dolga :)

Valéria 2015.07.18. 09:04:17

156. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 8:31


A közvetítésen nemigen láttam árpádsávosokat, ami azt illeti annyira azért nem nyerte meg a tetszésemet, hogy a felvételt - gondolom készült róla - visszanézzem :)



De néhány megjegyzésnél megfordult a fejemben a kérdés: Hogy jön ez ide?


Például nekem fura volt az, hogy a szavaló nőt nem engedték érvényesülni, viszont az ősmagyar keresztény egyházat (vagy mit), viszont teljes terjedelmében. Biztos előzetes engedélyt kértek.

ZorróAszter 2015.07.18. 09:38:44

Kedves Valika!

Azt szerettem volna kérdezni, hogy ez az egész érzésre ez milyen politikai irányultságúnak tűnt?

Mert nekem érzésre ez olyan volt, mint egy nyilasgyűlés amin érthetetlen módon nem engedték túltengeni a nyilas zászlókat. Alig volt egy kis árpádsáv itt-ott.

Vagy voltak a nyilasoknál mérsékeltebbnek tűnő jobbosok is?

Azt egyszerűen nem tudom feltételezni, hogy balosok ilyenen részt vegyenek.

Osszián 2015.07.18. 09:49:45

Futóbolondok rémísztő gyülekezete volt. Láttam egy öreget subában... a 40 fokban.

De itt a lényeg. (Nem az a lényeg, hogy van-e csont és hogy kit vagy mit temetünk).


"A Mindenható Egy Szent Isten Hívása!
Áldott és Szent Magok Magyarok!!!
Petőfi forradalmi LELKÉVEL ismét felragyogott Betlehemi csillagunk.
Nem az lényeg van-e csont és hogy kit vagy mit temetünk.
Nem temetni megyünk, hanem ÜNNEPELNI. Ünnepelni a Magyar Nép újjá éledő forradalmi eszméjét. Születésünket segítjük elő a FÉNY SZERETETÉNEK és AKARATÁNAK EREJÉVEL JÉZUS URUNK ZÁSZLAJA ALATT.
Jézus és Petőfi szelleme egy tőről fakad és LELKÜK ugyanazon eszméért harcolt és harcol ma is napjainkban.
Végre elérkezett a mi cselekvésünk napja, amire oly régen vártunk és ezért a pillanatért ( ÉV-SZÁZADOK ) illetve évek óta, közösen sokat dolgoztunk.
Hozd magaddal láng lelkű szellemed a Magyar Nép Lélek iránti szeretetedből.
Öltözz fehér ünnepi ruhába, tűzd ki a kokárdádat a SZABADSÁG szimbóluma és ereje ként. Hozd a dobodat amivel egységbe hívjuk az ősi sámán, táltos, mágus erőket.
Ezennel a mi Urunk Jézus fegyvereként megindítjuk az IGAZSÁG a SZABADSÁG és a SZENT FORRADALOM FÉNYESSÉGES ESZMÉJÉT és EREJÉT!
Találkozunk a Papp László Aréna előtt, 2015. Július 17-én fél 10-kor itt eligazítást tartok a további feladatokról, hogy egységben mozogjunk.
A napi program ingyenes mindenki szabadon mehet be az arénába.
Délután 16 óra körül indul a menet a Kerepesi úton át a Fiumei sírkertbe, ennek a díszmenetnek az élén haladunk.
A Nemzeti Panteonunkban IMÁDKOZNI fogunk az ŐSÖK SZENT SZELLEMI ELŐTT ÉS KÉRNI FOGJUK ŐKET TÁMADJANAK FÖL PORAIKBÓL és SEGÍTSÉK a MEGGYALÁZOTT, KIFOSZTOTT, ELBUTÍTOTT és TÖRTÉNELMÉT MEGHAMISÍTOTT Magyar LELKEK sokaságának tudatának megtisztulását.
Álljanak élére SZENT ügyünknek és segítsék PANNÓNIA MEGÚJULT szellemiségét és NEMZETTSÉGÉT MEGTEREMTENI, ILLETVE TÖRVÉNYRE EMELNI!
A Kárpát-Haza mindig is SZENT-SZAKRÁLIS KIRÁLYSÁG volt, van és lesz. Ez a MI KÖZÖS OTTHONUNK HAZÁNK. Itt akarunk élni FÜGGETLEN ÁLLAMKÉNT, EGYSÉGBEN , BÉKÉBEN, EGÉSZSÉGBEN és BŐSÉGBEN, EZEN A FÖLDÖN.
A MAGYAROK ISTENÉNEK EREJE ÉS A MINDENHATÓ ISTEN SZENT LELKÉNEK AKARATA SEGÍTSEN EBBEN MINDANNYIUNKAT!
ÍGY LEGYEN MERT MI IS ÍGY AKARJUK, AKARJUK, AKARJUK!!!
ÁLDÁS ÁLDÁS ÁLDÁS
" FÖL TÁMADOTT A TENGER A NÉPEK TENGERE "
LÁTJÁTOK ŐK EL - INDULTAK A VILÁGBAN ÚJ HAZÁT, ÚJ ISTENT, ÚJJÁ SZÜLETŐ FÖLDET KERESNI..... FIGYELJÉTEK A JELEKET......

Az üzenetet vette A MI URUNK ÚTMUTATÁSA ALAPJÁN és a HÍVÁST KIKÜLDTE Szelei Magdolna Mária "

Álmos király tévé, vagy mi a szakramentum...

Sámán, táltos, mágus és Jézus Krisztus.
Na meg Petőfi és Morvai.
Hiszékenység, ostobaság, délibábkergetés.

Osszián 2015.07.18. 09:53:14

Tulajdonképpen a tegnapi felhajtás ÖSSZES szereplőjét bolondokházába kellene záratni.

Nyírfa2 2015.07.18. 10:29:31

Péter cikkének címére utalva: Magyarország nem ilyen.........én már nem tudom, milyen országban élünk. Talán félreismertem, beleláttam, ami nekem kedves - de ez is régen volt, nagyon régen -....ma rémisztőnek érzem. Ha fiatal lennék, vagy felkötném a nyúlcipőt, vagy összetrombitálnám az értelmes embereket, hogy pártosodjunk. Értelmes Emberek Pártja. Hogy tetszik? Ti jönnétek?

Nyírfa2 2015.07.18. 10:32:12

A helyzet itthon olyan, amilyen, de a poszt és benne a riposztjaitok nagyon élvezetesek! :)

pettra1 2015.07.18. 12:02:01

ZorróAszter: Petőfit elvenni vagy visszaadni? Valójában ez a dolog nem róla szólt, tény, hogy képek, feliratok voltak, de hozzá magához köze nem volt az egésznek, Szólt Morvairól, aki valami nagyon nagyot szeretett volna cselekedni, hogy aztán köztársasági elnök lehessen végre, aztán szólt a jelmezbál összes résztvevőjéről, akik mindössze megragadják az ilyen alkalmakat, hogy a magyarságukat fitogtassák. Mindenesetre Petőfi sajnálhatja, hogy ezt nem érhette meg, mert csinos kis újratemetése volt. Végre egy kérdés, amiben már látszik a valódi nemzeti egység, úgy tűnik, abban, hogy ez a barguzini lázálom egy baromság, szinte mindenki egyetért.

maiman 2015.07.18. 13:32:17

Üdv, akiket illet!

Az írás jó, gratula, Zorró!

Amit Ossi idézett a 160.-ban, elképesztő.

Ilyen szöveget, dumát a '40-es években lehetett olvasni, totál rabulisztika, röhejes lenne, ha
nem a mai Magyarországon jelenne meg. Ezek tényleg barmok, s még finom voltam...

Másik, Pettra 164.-ben írtakkal teljesen egyetértek.
Semmi köze a felhajtásnak Petőfihez, ezt a szélhámos bandát már rég "OPNImalizálni" kellett volna...

osszian 2015.07.18. 15:26:51

Maimanom, ezt a élbolond, hazug, álságos brancsot, akik ott szerepeltek, felvonultak, vonultak, Petőfi Sándor úgy rúgta volna szét, mint tyúk a töreket.

maiman 2015.07.18. 17:47:23

Ebben is van egy remek kis videó, érdemes megnézni.

hvg.hu/kultura/20150718_Petofi_temetes

Valéria 2015.07.18. 17:59:24

Sziasztok, pfff...egész nap nem volt netem..


159. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 9:38


őszintén mondom, nem tudom. Nekem jobbosnak tűnt, némi túlzott különcködéssel. Nem tudom jobban megfogalmazni, valami ilyesmin gondolkodtam, miközben néztem. De a hangulat az olyan volt, hogy aki nem számított Petőfi újratemetéséért rajongó fannak, szerintem a haja is égnek állt.

Mint néha nekem, de a kacaj erősebbnek bizonyult nálam :)

Valéria 2015.07.18. 18:01:32

164. pettra1


" Szólt Morvairól"

Igen..szerintem is. De szólt a konferansziéról, aki nagyon fontos ember lehetett, sajnos nem ismerem, de látszott, a helyzet magaslatán vezényelte a ceremóniát.

Úgyhogy, egyetértek :)

Valéria 2015.07.18. 18:05:20

160. Osszián


Osszián


" Láttam egy öreget subában... a 40 fokban."


ez is milyen volt :)

De komolyan, mit keresett ott egyáltalán az Ősmagyar Keresztény Egyház, vagy mi??

Többször is említette egy fehér ruhás hölgy az Öregistent.

Ha jól emlékezem, valamikor régen még hallottam otthon emlegetnii, de korántsem szentségként. :)

Valéria 2015.07.18. 18:05:54

165. maiman
2015. 07. 18. 13:32

szia :)


hát élmény volt, az egy igaz :)

ZorróAszter 2015.07.18. 18:21:39

Jó-jó! De továbbra is az a kérdésem, hogy kik voltak ezek?

Mert a FIDESZ meg a Nácipárt is hivatalosan távol maradt ugye.

Dehát ebben vastagon benne volt például a Magyarok Világszövetsége, amit a FIDESZ már rég behálózott, és csak most az utolsó fázisban maradtak távol.

Nem?

ZorróAszter 2015.07.18. 18:33:01

Kedves Maiman!

Köszi.

Valéria 2015.07.18. 19:59:37

172. ZorróAszter(szerkesztő)

Kedves ZorróAszter,

ezt találtam.


"Sem elvben, sem részvételünkkel nem támogatjuk” a július 17-re Morvai Ferenc által meghirdetett sportarénás rendezvényt, amelyet sem tiszteletadásnak, sem temetésnek, sem kegyeleti aktusnak nem lehet nevezni. Az MVSZ óva int Petőfi Sándor meggyalázásától. Ez az üzenet rajzolódik ki a Magyarok Világszövetsége vezetőinek – Patrubány Miklós, Fuksz Sándor, Kiss Endre József – tegnapi sajtótájékoztatójából és a Szövetség által e témában kiadott közleményekből. Petőfi Sándor hamvainak méltatlan sorsáért első sorban a magyar államot és a Magyar Tudományos Akadémiát terheli a felelősség,"

www.egipatrona.hu/mvsz/

ZorróAszter 2015.07.18. 20:22:24

Igen, de ez a legutóbbi fejlemény.

Korábban nem ez volt.

Ez inkább annak szólt, hogy a nyilas kisgazdákon keresztül rávetették magukat a témára a nyilasok.

Mert mintha felednénk Morvai korábbi kisgazda kapcsolatait. Még tán párttag és képviselő is lett volna.

Valéria 2015.07.18. 20:51:18

175. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 20:22


Hm...nekem csak erről van tudomásom.
Úgy látszik, valami már számukra sem szalonképes. Többet veszítenének a vámon, mint amit nyernének a réven..Vagy fordítva?


Morvai volt képviselő? No, ezt sem tudtam.

Még sírva is fakadt, úgy elérzékenyült. Néhány merész mondatban még Orbán is támadta, személyesen... Utóbb pártot alapít és indul a választásokon.

De inkább nem vészmadárkodom itten.

ZorróAszter 2015.07.18. 21:19:36

Nem Morvai volt akit kisgazda képviselőként állítólag megvertek? És ott rinyált a TV Híradóban?

Szerintem ő volt.

Szerintem itt eredetileg benne volt a jobboldal nagyobbik része. Aztán szép lassan, óvatosan kihátráltak.

De szerintem csak azért, mert belenyomultak az eche nácik.

Most meg még ők se képviseltették magukat hivatalosan, mert Morvai túlságosan begorombult.

Meg nehogymá a ballibsibolsikocsik véggyék má egyedül Petőfi emlékét ettől a sok hülye jobbostól meg nácitól.

Hogyvenné ki az magát külföldről nézve?

ZorróAszter 2015.07.18. 21:36:06

Dehogynem. Itt van. Kisgazda képviselő.

Miért nem néztem meg korábban?

www.parlament.hu/kepviselo/elet/m283.htm

Valéria 2015.07.19. 10:11:37

177. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 18. 21:19

Le a kalappal a memóriája előtt kedves ZorróAszter :)


A következtetése valszeg helyes, a dolog vagy elfajult, vagy hiteltelenség miatt elbizonytalanodott sok, korábban még Morvaival együtt kardoskodó.

Magára maradt Morvai, vagy hogy is mondjam.

doremi 2015.07.19. 20:34:24

Szegény Petőfi volt népnemzeti költő, sőt Kállai Gyula szerint kommunista költő -ezt saját fülemmel hallottam márc.15-ei ünnepségen 1974-ben, majd kicsit szaladósra vettem az iramot, nem hiába énekelte meg Vörösmarty Mihály az ősön futását...
Szóval Arany János szavaival élve: gondolta e fene...

ZorróAszter 2015.07.19. 22:03:13

179. Valika
2015. 07. 19. 10:11

Áh! Már rég nem az igazi. Például ebben a megveretéses dologban sem vagyok teljesen biztos.

ZorróAszter 2015.07.19. 22:07:50

180. doremi
2015. 07. 19. 20:34

A kommunisták sokmindenkit előfutáruknak, kvázikommunistának tekintettek, akit az emberi haladás képviselőjének tartottak.

Még burzsujokat is.

De szerintem már akkor is sokan mondták, hogyha Petőfi kommunista akart volna lenni, akkor lehetett volna. De a kedvence Camille Desmoulins volt és nem Babeuf.

Szóval Kállay ezzel akkor is eléggé egyedül lehetett.

Frady Endre 2015.07.22. 15:11:14

Miért van az, hogy Petőfi szüleinek a sírját a pont a magyar hivatalok nem engedik kinyittatni? (Hogy a hivatalon itt most az akadémia, az fővárosi önkormányzat, vagy ki más értendő, azt nem tudom, mert fogalmam sincs, ki lenne az illetékes?)
Pedig ezzel az egy művelettel perdöntő DNS összehasonlítás válna lehetővé, ami egyértelművé tenné, hogy a barguzini csontváz Petőfié-e, avagy sem. Morvai kinyittatná, a honi hivatal nem engedi.
Vajon ez kinek az igazát sugallja? ;-)

ZorróAszter 2015.07.22. 16:37:19

Kedves Mester!

Én figyelemmel kísérem az Ön költészetét már mióta mégha nem is kommentelem mindig.

DNS:

Morvainak kéne végre megmutatni, hogy a DNS teszt hol készült, és hogy az elhunytnak XX vagy XY kromoszómapárja volt-e.

De ugye ez valamiért titok. Mindent tudunk a vizsgálatokról csak ezt a két apróságot nem.

Ezért Morvai előáll mindenféle extra dologgal tudván, hogy annyi hülye szaladgál ebben a szerencsétlen országban, hogyha minden habókosnak megengednék, hogy azt tegyen ami az eszébe jut, már a Vár és a Szent Jobb se lenne már meg.

Frady Endre 2015.07.22. 16:59:02

#185: Hááát... lehet, hogy megköveznek érte, de nekem a szent jobb nem hiányozna...
Valahogy mindig is borzadtam az utólag ki tudja milyen arányban szentnek megszavazott és kinevezett figurák leoperált testrészeitől... :)))

Osszián 2015.07.22. 18:47:19

Frady, 1990-ben a magyar és az orosz akadémia antropológusai Moszkvában tüzetesen megvizsgálták a csontvázat, és megállapították a koponya, a mellkas és a medence alapján, hogy női csontvázról van szó. Kiszely is ott volt! és aláírta a team megállapítását!
Aztán hazajött. Morvai szörnyen dühös volt, összevesztek, mire Kiszely (aki nem mindennapi módon zsarolható féreg volt egyébiránt) visszakozott és újra a régi nótát fújta.
Elvitték Amerikába (egy sportszatyorban). Mintát adtak az amerikai fegyveres erők laboratóriumának, ahol megállapították a DNS alapján, hogy nőről van szó.

Itthon újra a Petrovics sírhely felnyitását követelték, és Demszky nem is tiltakozott. Csupán:

"1996-ban Demszky Gábor akkori főpolgármester megszabta azokat a tudományos feltételeket, amiknek teljesítése mellett megnyitható lett volna a Petőfi-kripta. A feltételek szerint be kellett volna mutatni az amerikai DNS-vizsgálati eredményeket, majd a hivatalos letétbe helyezett csontváz azonosítását követően újabb három DNS-vizsgálatra került volna sor. Ha mindegyik vizsgálat eredménye férfi csontvázat állapít meg, a sírt felnyithatták volna. Ezeket a feltételeket az MPB nem vállalta."

Hazudtak, blöfföltek, félre vezették a közvéleményt. Egyetlen dokumentumuk nem volt az elhurcolásról (Morvai 3000-et ígért), két dns vizsgálat bizonyított:

" Kiszely István bűnlajstromához újabb tételt adhatunk, mivel mint kiderült, 1996-ban tájékoztatva lett, a Cleveland Clinic és az AFDIL (Az USA Fegyveres Erőinek DNS-azonosító Laboratóriuma) vizsgálatainak eredményeiről, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy mindegyik csontvázdarab ugyanattól a személytől származik és ez a személy nő. Így már világos, hogy az MPB miért nem fogadta el Demszky Gábor feltételeit."

Most mondd meg, mire fel bolygatták volna fel Hrúz Mária, Petrovics és Petőfi István, Petőfi Zoltán és Szendrei Júlia nyughelyét?

Amúgy is túl volt bizonyítva az Akadémia részéről. Földvizsgálatoktól kezdve, csontszövet vizsgálat (ahol az derült ki, hogy a tetem csak pár éve, vagy egész életében ott élt, és azt evett, amit a szibériaiak - nos ott élt, és sosem Európában), aprólékos anatómiai vizsgálatok, összevetésaek - 1000 és 1000 oldalakon keresztül: holott cak azt kellett volna mondani, ahogy Zorró a másik blogban írja: nőről van szó, tehát nem lehet a költő, aki férfi volt, gyermeket nemzett, katona volt, szabadságharcos volt és nem ő volt Lebstück Mária.

Nem harangozunk, mert nincs harangunk, a többi ezer okot nyugodtan mellőzhetjük.

Ha nekem nem hiszel:

www.nyest.hu/hirek/engem-mindig-mindennel-megfenyegettek

Osszián 2015.07.22. 18:56:41

Direkt Neked, Frady!

November végén
Még nyílnak a sírok a morvai síkon,
"Még vár soraimra a büszke Kazány.
De én, íme, daccal az égre sikítom,
Hogy Barguzin, itt van a drága hazám!
Itt nincs magyar ajk már, Júlia sincsen.
Mily nagyszerű nélkülük! Élni de jó!
Hogy még oda vissza? No, mentsen az isten!
Inkább legyek asszony s pláne zsidó."

Az utolsó sorhoz magyarázat: A sír a hajdani zsidó temető közvetlen közelében volt. Az inkriminált tetemet egy burját férfi koporsójára temették, koporsó nélkül - hajdab talán lepelbe csavarva. Innan jött a gondolat: talán zsidó nő volt, aki egy burjáthoz ment feleségül, de őt zsidó szokások alapján temették el.
Ez persze hipotézis...a nő nem mongol. Talán valami száműzött leszármazottja.

Itt egy egész google ajánló, szemezgethetsz:

www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=usa%20laborat%C3%B3rium%20dns%20pet%C5%91fi

ZorróAszter 2015.07.22. 19:34:00

186. Frady Endre
2015. 07. 22. 16:59

Mondjuk kissrác koromban én is roppant elcsudálkoztam, mikor megmondták, hogy Szent Iván az a szegény fejetlen, és nem a volt Rettegett.

Pedig őis hogy megérdemelte volna.

Osszián 2015.07.22. 19:55:50

Ja, a vers Tímár György költő, műfordító munkája.

Ez ideillik Zorró blogjába, aki utálja az áltudományt:


"Az egész ügy szót sem érdemelne, ha nem volna benne minden, ami az akadémiai történetírásnak nemcsak eredményeit, részeredményeit, hanem alapvető módszereit és axiómáit is megkérdőjelező, megdöbbentő, ám triviálisan hamis állításokkal előálló, legegyszerűbben talán csak a mitikus-ezoterikus történelemírásnak nevezhető jelenségre olyan jellemző. Szépen bele is illik a hasonló áltörténelmi gondolkodással felépített, egyre szélesebb körben elterjedt alternatív valóságba."

ZorróAszter 2015.07.22. 20:23:14

Inkább az újabba.

ZorróAszter 2015.07.22. 20:24:05

Egyébként ezt ki írta?

Szeretném megcsókolni a kezét.

Osszián 2015.07.22. 20:37:21

www.komment.hu/tartalom/20110713-velemeny-petofi-barguzini-halalanak-altortenelmi-elmelete-es-kovetkezmenyei.html

Gondoltam, hogy egyetértesz...:-)

Mellesleg én is. És nem csak ebben a témában...

Ez a gondolat is összecseng a véleményeddel (kinek az érdeke Petőfit lejáratni bigámista trottlivá tenni):

"Ráadásul Petőfi esetében végképp felesleges azon igyekezni, hogy a "hivatalos" álláspont megváltozzék, mert az ő történetét nemcsak a szakma, hanem a közösségi hagyomány is úgy fogadta el, ahogy azt ma ismerjük: Petőfi, a hősies költő, aki eltűnt a csatában. Nem pedig Petőfi, a szibériai hadifogoly, aki utána második családot alapított. Márpedig a közhagyományt igen nehéz megváltoztatni, akár összhangban áll a valós eseményekkel (ahogy mondjuk Petőfinél), akár nem (ahogy mondjuk Kossuthnál, aki korántsem volt a legtehetségesebb politikus)."

ZorróAszter 2015.07.22. 23:02:56

Köszi szépen.

Azért jó tudni, hogy vannak még legények a gáton rajunk kívül is.

:o)

Én egy kicsit beijedtem Morvaiék magabiztosságától.

Azt hittem, sokkal rosszabb a helyzet és már mindenki megőrült egy maroknyi immunis emberen kívül.

Osszián 2015.07.22. 23:49:18

Uppsz!

Most olvasom, hogy Grespik jóvoltából volt Morvaiéknak 2001-ben 3 hetük, amikor hivatalos engedélyük volt a Petőfi család kriptájának megbontására, a Tem.Váll. tárt karokkal várta őket, de a fülük botját se mozgatták. Aztán a főváros visszavonta, de 3 hét bőven elég lett volna mintavételre... több itt a titok, mint gondolnánk.
Szerintem Kiszelí már rájött, hogy szó sincs Petőfiről, de született hazugként klptelen volt bevallani a szakmai tévedését. Inkább elsunnyogták a dolgot, amikor épp zölt útat kaptak, aztán megfelezték a csontokat, Kiszely a nagy részét valami kolostorba rejttette, hová, minek, mikor, nem tudni - a másik szélhámos meg ki tudja mit temetett 4 tonna beton alá,m talán tényleg csirkecsontokat.

http://leleplezo.eu/?modul=oldal&tartalom=1193448

ZorróAszter 2015.07.23. 00:02:26

Én úgy tudom, hogy a törvényszéki antropológia van annyira fejlett, hogy a pacák ránéz a csontokra, és megmondja, hogy Kérem ez egy nő.

A DNS vizsgálat már csak hab a tortán.

Kár volt ezen a ponton továbbereszteni őket.