Minden nagy társadalmi változás beindítja azokat a léhűtő karrieristákat, akik úgy gondolják, itt az alkalom, hogy végre közel kerüljenek a tűzhöz, most hogy újra osztják a lapokat, most, hogy fordul a kocka, most, hogy közel lehet furakodni a húsos fazékhoz.
Minden nagy társadalmi változás beindítja azokat a léhűtő karrieristákat, akik úgy gondolják, itt az alkalom, hogy végre közel kerüljenek a tűzhöz, most hogy újra osztják a lapokat, most, hogy fordul a kocka, most, hogy közel lehet furakodni a húsos fazékhoz.
Megrohanják az aktuális Vezért, körbenyalják-falják, és potyognak is a jó állások, vezetői kinevezések, állami kitüntetések, potyognak az aranycsillagok a vállapokra. Költözhetnek a szép bútorozott villákba, az asszony mehet a Rotschild Klárához, a gyerek az elit gimnáziumba.
Nincs Magyarországon ember, akinek szerencséje lett volna elkerülni az okádtató látványt egész életében.
Bármely korban élt elegendő hosszú ideig. És bármilyen alacsonyan is helyezkedett el a társadalmi rangsorban.
Félreértés ne essék hát, nemcsak Rákosival fordult ez elő. Előtte is, utána is így ment ez minden jelentős hatalomváltásnál.
Nekünk még nagyobb szerencsénk van: mi már a tévéképernyőn is végigkövethetjük a hajbókolást, bokacsattogást, a csepegő nyelvek liffenését, a negédes vigyort:
- Gratulálok, Vezérem!
- Isten Éltessen, Elnök uram!
- Csodálatos volt ez a beszéd, Államtitkár Úr! Jól megadta nekik!
És a többi, és a többi ...
De az ötvenes években hamar jött a változás, már alig hét év után repülő re ültették a Nagy Osztogatót, és elküldték a bús fenébe.
A sok seggnyaló tanácstalanul nézett össze, hogy most kinek a seggét kell kinyalni? Egymásét ugye felesleges.
Aztán fordulni látszott a kocka. Előbb Imre bácsi így, Imre bácsi úgy, Imre bácsi ismét miniszterelnök lett.
Először el kellett hitetni, hogy ők sosem voltak sztálinisták. Mindigis utálták Dzsó bácsit és Matyi bácsit is.
Ezt szépen el is hitték egymásnak.
De a nagy igyekezetben, hogyha egyszermár közel kerültek a húsos fazékhoz, többet el ne eresszék, sokan - persze a hülyébbek - túl messzire mentek.
Olyan messze, ahonnan már nem volt visszaút.
Ki volt hát Kopácsi Sándor?
Nem a legrosszabb.
Csak ezek egyike.
Ezért nem hihetjük Kopácsi Judit egyetlen szavát sem.
Akkor sem, ha nem üvöltene minden sorából, hogy ezeket a rémtörténeteket bosszúból ő maga találja ki.
Ennyire utálja a rég meghalt Kádárt?
Dehogy!
Csakhogy feledtesse, amit itt most leírtam. És amit valójában mindenki tud.
2012. 06. 27.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
Az utolsó 100 komment: