A Köztársaság téri börtön kazamaták obskurus titka
Furcsa, hogy akik abban a korban éltek (én nem), teljesen tisztában voltak azzal, hogy a letartóztatások, fogvatartások, kihallgatások, verések nem a pártházakban történtek. Sosem találkoztam olyannal, aki az ellenkezőjét mondta volna. Vagy akár azt, hogy de igen, az 50-es években még ezt hitte. Senki. Sem személyes beszélgetésben, sem irodalomban.
Mindenki tudta, hogy az embereket a rutinos szakemberek igyekeztek feltűnés nélkül meglepni. Lehetőleg úgy, hogy az illető semmi ellenállást ne fejthessen ki. Leggyakrabban a koraesti órákban a lakásukon.
Csengőfrász.
A korabeli vicc szerint:
Éktelen dörömbölés az ajtón.
- Ki az?
- A Halááál!
- Hál'Isten! Már azt hittem, az ÁVÓ!
Vagy kicsit későbbi időből József Attila halhatatlan szavait felhasználva:
Érted jöttünk, elvtárs! Nem ellened!
Érzékeny mikrofonokkal kutatják a Köztársaság téri titkos föld alatti börtönt.
1956 november 1.
És a letartóztatottat sem a pártház pincéjébe vitték, hanem az ÁVH által üzemeltetett vizsgálati börtön cellájába. Persze voltak ritka kivételek is. Például A tanúban is megörökített, Bilkey-Paptól rekvirált villa.
Ezután a hosszú bevezető után nyilván meghökkentő lesz, mikor azt mondom:
A Köztársaság téri pártházban igenis volt börtön.
Mikor 1945-ben Péter Gábor átvette a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának a vezetését, és egyszersmint őméltósága Péter Gábor rendőr főtanácsos úr lett, épületet keresett a frissiben megkapott szervezetnek. Akkoriban a sok elpusztult középület miatt nehéz volt üres épülethez jutni. Elsősorban az immár betiltott szervezetek, pártok épületeit lehetett kiigényelni.
Péter Gábor a romos, de viszonylag mégis épen maradt nyilas Hűség Házát szemelte ki magának. Más források szerint a kisgazdák egyszerűen ezt utalták ki neki, és még választása sem volt.
A KMP a Tisza Kálmán (Köztársaság) téri Volksbund házat kapta.
Később az ÁVÓ átterjedt a szomszédos Andrássy úti házakra, mint egy betegség, Péter Gábor gyönyörű irodája hajdan Gosztonyi Péter családjának a kisszalonja volt. Kicsi a világ.
A javításokat, a cipekedést maguk az ÁVÓsok végezték.
De előjött Péter Gábor zsigeri főintrikusi hajlama, és rögtön bepanaszolta Az Öregnél riválisát, a vidéki PRO vezetőjét, hogy emberei nem segítenek a felújítási munkákban.
Tömpe igen ravasz ember hírében állt. Úgy törlesztett, hogy vidékről felküldetett pár teherautónyi összefogdosott nyilast Péter Gábor nyakára. Arra számított, Péter olyan buta, hogy megint elmegy Rákosihoz, és feljelenti. Ám abból az fog kiderülni, hogy míg Péterék az ajtókat, ablakokat festik és a padlót vikszelik, addig ő dolgozik, szorgalmasan bővíti nyilasgyűjteményét.
Péter nem tudott ennyi embert elhelyezni. A légópince összes átjáró alagútja meg volt nyitva a szomszédos házak felé. A fogvatartottak, például Péter Gábor „ személyes foglya”, keresztapja, Demény Pál is nappal adminisztrátorként dolgozott, éjjel az irodában aludt.
Mindenki eldobott szekrényt, ecsetet, és lázasan kereste a megoldást, járta a várost, telefonálgatott, hová lehetne elhelyezni néhány szolíd nyilast, de semmi.
Exkavátorral hatalmas gödröt ásnak. 1956. november 2.
Hamarosan sötétedett, mikor Péter Gábornak eszébe jutott, hogy a Volksbundház üres hűtőkamrái minden igényt kielégítenének. Felhívta Rákosit, de az Öreg azt válaszolta, hogy kitekeri a nyakát, ha oda meri cipelni azt a rakás nyilast.
De nem volt más megoldás. Sötétedés után odaálltak a teherautók, és feltűnés nélkül begyömöszölték a nyilasokat hűtőházba.
Péter Gábor két legmegbízhatóbb emberét hagyta ott velük, civilben, állig felfegyverezve. A kiváncsiskodókat azzal küldték el, hogy Rákosi elvtárs cuccát őrzik, aki akkoriban költözött fel Debrecenből.
Közben az ÁVÓsok eldobták a pemzlit, és lázasan falazták a áttört légóátjárókat a pincében. Cellák kialakítására már nem is volt idejük.
Végül ide szállították vissza a nyilasokat. A Volksbundház utolsó vendégei Rotyis és Szívós volt.
Végül a történet elfelejtődött. Az ÁVÓsok tartották a szájukat, a hűtőkamrákat meg lebontották.
A történet el is felejtődött volna, de 56-ban újra felmerült. Az ostromlók napokig keresték a börtönöket. Hatalmas, sok emelet mély gödröt ástak a Köztársaság téren. De nem találtak semmit.
Legutóbb 90-ben a Magyar Televízió vette rá az egyik túlélő volt ÁVH-s sorkatonát, hogy mutassa meg a börtönök helyét. Mutogatott is valamit a pincében, de még talán a legfanatikusabbak se hittek neki.
Talán úgy gondolta, elfelejtik neki, hogy volt szives az ÁVH Karhatalomhoz bevonulni sorkatonának, pláne túlélni a vérengzést.
A kutatás eredménytelen maradt. Köztársaság tér, 1956. november 2.
Ám mi az oka, hogy a valójában történészi körökben is ismert történetet sohasem hozzák fel? Sőt! Gosztonyitól Bill Lomaxig, Méraitól Schmidt Máriáig sem.
Pedig mindegyikük ír a témáról pár áltanácstalan, tétova sort.
Hát azért, mert a nyilasok részvételét az 56-os eseményekben el kell hallgatni. Még ha ezzel a kazamatákat legalább szőrmentén igazoló tény is elsikkad.
Ez sokkal fontosabb!
Nyilasokról szó ne essék!
Legalábbis 56-tal kapcsolatban.
Mi tehát a Köztársaság téri pártház kazamatáinak igazi titka?
Hát az, hogy az 56-os eseményekben szép számmal szerepeltek nyilas legények, csak szorgos kezek szép fehérre radírozták át az életrajzukat.
2012. 06. 29.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!