A visszamenőleges törvények honában persze falra hányt borsó a jogászkodás.
A visszamenőleges törvények honában persze falra hányt borsó a jogászkodás.
Az ártatlanság vélelme mögött meghúzódó gondolat felemlegetése.
Egy olyan országban, ahol a sztárügyvéd is kiböki főműsoridőben, hogy ő bizony nem vállalná el a védelmét olyan vádlottaknak, akiket öregek, gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel vádolnak.
Megerősítve azt a közkeletű nézetet, miszerint a védőügyvédnek gyakorlatilag az a feladata, hogy a pénzes gyilkost, rablót, pedofilt kimossa a bíróság előtt aki aztán szabadon, priusszal sem terhelve vigyorogva hagyja el a tárgyalótermet súlyos milliókra perelve az államot és az őt hírbe hozó újságokat.
Miért is vannak egyáltalán védőügyvédek a világon? Le velük! (is)
Amikor elfeledkezünk arról, hogy milyen keserves tapasztalatok vezették az emberiséget az ártatlanság vélelmére, és hogy kit is véd valójában a védőügyvéd, akkor minden korábbinál sebesebb léptekre váltva haladunk az újközépkori barbárság felé.
Ezekkel az intézményekkel ugyanis az ártatlan embereket védjük az állammal szemben. Hogy az állam ne tehesse meg azt semmilyen trükkel, hogy a valamiért, legtöbbször politikailag esetleg személyes okból nem tetsző embereket könnyedén eltüntethesse. Lincselésre méltó váddal illesse aztán meglincseltesse.
Esetleg hogy a közvéleményt izgató bűntettek, például gyilkosságok, terrorcselekmények akkor se maradjanak megtorlatlanul, ha a rendőrség nem találja a valódi elkövetőt.
Persze az emberekbe már évezredek óta belecsepegtették az ellenkezőjét is. Hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja szél, és hogy őneki nem kell félnie a lincseléstől, mert hiszen ő fehér. És fehérként ő bármikor elordíthatja magát, hogy „A nigger volt!!!!”
Azonban a szerencsére egyre kevesebbet olvasó, történelmet pláne egyre kevesebbet olvasó társadalom mentes a történelmi tanulságoktól. Attól is, hogy nem csak négereket lincseltek, sőt!, és hogy a népharagnak látszó indulat éppen azokat sújtja akik a legkevésbé sejtették volna. Néha a bársonyruhában pöffeszkedőket, néha a rongyosokat. De legtöbbször a sem ilyeneket sem olyanokat - az egyszerű embereket. Akik egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.
A bűnüldözés hatékonyságát nem a vélelmezett elkövetők illetve ügyvédeik jogainak a csorbításával lehet növelni, hanem a rendőrség és bíróságok szaktudásának a növelésével.
Konkrétan ebben az esetben mi lett volna a helyes eljárás?
Ha nem hallgattunk volna a bulvársajtó lincselésre uszítására. Beleértve az elévüléssel hergelésére.
Hanem önként magunk álltunk volna az ártatlanság vélelme pártjára.
Talán majd legközelebb.
Ugyanis többek között éppen ez a részleteken csámcsogó nyilvánosság tartja vissza a hasonló áldozatok 90%-át attól, hogy valaha is feljelentést tegyen.
Hanem kamatoztatva azt a szintén régi tapasztalatot, miszerint főleg a sikeres, büntetlen elkövetők sosem hagynak fel a bűnözéssel, a rendőrség szép csendben alapos gyanú alapján megkezdte volna a lehetséges, még el nem évült esetek áldozatainak a felkutatását.
Így viszont azok tapsikolhatnak, tapsikolnak is, akik már negyed százada várják a pillanatot, hogy ők mondhassák meg, ki a bűnös és ki ártatlan, ki a hígmagyar és ki a mély, kit kell meglincselni és kit kitüntetni.
2014. 07. 12.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
Ajánlott linkek:
A Rendőrség megköszöni - felejtse el
A botrányt elindító és a Sipost néven nevező cikk:
Magyari Péter - Utána minden állat szomorú
A Privát Kopó leleplezi a pedofil televíziós vezetőt: Sipos Pál zaklatta szexuálisan tanítványait
