Ötven évvel ezelőtt egy amerikai család téli vakációra indult egy kis repülőgépen Új-Guinea fővárosából, de nem érkezett meg.
Ötven évvel ezelőtt egy amerikai család téli vakációra indult egy kis repülőgépen Új-Guinea fővárosából, de nem érkezett meg.
Az indonéz rendőrség a légierő segítségével végigkutatta az útvonalát, és repülőgép roncsokat fedezett fel egy őserdővel be nem nőtt tisztáson.
Ha az őserdő mélyén csapódik be a gép, talán soha meg nem találják.
Túlélésre több okból sem lehetett remény. Egyrészt a roncs állapota semmi jót sem ígért, másrészt a terület a pápua mértékkel is a legvadabbnak, legkegyetlenebbnek tartott, szó szerint kőkorszaki körülmények között élő, a civilizációtól teljesen elzárt népé volt, és ma is az.
Rossz hírükön cseppet sem javított, hogy a környékbeliek szerint állandóan háborúztak, hírhedt fejvadászok és kannibálok voltak. Még rokonaik sem igen látogattak hozzájuk, nem még idegenek, pláne európaiak.
Ám a hadsereg légifelvételén az elemzők három felnőtt és egy gyermek sírját vélték kivenni a roncs közelében. Egy gyermek tehát feltehetően túlélhette a katasztrófát.
A család rokona kérésére az indonéz hadsereg és rendőrség kommandója hatolt be a területre.
A távoli rokon pápuákkal foglalkozó etnológus volt, így már előre borsózott a háta. Ugyanis a törzs további kedves, egyedi szokása volt, hogy a gyász jeleként a gyászolóknak levágták egy-egy ujjpercét. Elhunytakként és ujjanként egyet. A csekély számú öregeknek egyáltalán nem volt már a kezén ujja.
A közeli faluig nem történt semmi ellenséges fellépés, bár a katonák is nagyon idegesek voltak. Gépfegyvereik nem sokat védtek volna az út menti bozótosból érkező mérgezett nyilak zápora ellen.
De semmi ellenséges dolog nem történt.
Út közben találkoztak néhány pápuával. A falu szélén pedig a bámészkodók gyűrűjéből előszaladt a kisfiú. Teljesen sértetlenül.
Az antropológus a magukkal vitt, az egyik közeli nyelvet beszélő, civilizált pápua tolmácson keresztül szerette volna megtudni, hogy mi az oka, hogy szerencsére nem hajtották végre a gyászelőírást?
A törzsfőnök elmondta, hogy először végre akarták hajtani, és már jött is a sámán, a törzsi varázsló a késsel, hogy végrehajtsa a négy ujjperc levágását.
Azonban előállt egy fiatal harcos és megállította.
- Nem szabad! Ezek a fehér emberek nem úgy gyászolnak, mint mi.
- Honnan veszed ezt a marhaságot? - kérdezte a törzsfőnök és a varázsló egyszerre.
- Onnan, hogy a felnőttek még fiatalok voltak. De az egyik férfi (a pilóta) már nem. Az ősz hajú volt. A fiataloknak lehet hogy nem volt még soha hallottjuk, de az ősz férfinek már biztosan kellett lennie. Mégsem hiányzott egy ujjperce sem.
Számomra nem is annyira a fiatal pápua harcos kristálytiszta és elegáns logikája volt a meglepő.
Hanem hogy a minden civilizációtól elzárt, szó szerint kőkorszaki törzs minden komoly ellenkezés nélkül átadta magát a logika erejének. Talán sok évezredes, betonkeménnyé szilárdult, gyökeresedett szokásuk ellenére is.
2012. 08. 29.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
