Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Atlasz ellen

2015. április 27. - ZorróAszter

Karancskeszi idill II.

 

Nagymamám valósággal istenítette a bátyját.

 

Nővérét is nagyon szerette, de a bátyját túlzás nélkül mondhatni valósággal istenítette még idős korában is.

Úgy emlegette, hogy „Édesbátya vagy ritkábban csak úgy, hogy Bátya. Azt hiszem, életében is Bátyának szólította szemtől-szembe is. Nővérét meg úgy, hogy Nene.

 

És épp ilyen nyolc éves kora körül jártak lánypajtásokhoz közösen különféle házimunkákban segíteni egymásnak, például kukoricát morzsolni. Mikoris egyszer sötétedés után mennek haza, a kis domb oldalán ott virított egy kísértet.

Egy igazi kísértet. Szép fehér lepelben ahogyan kell.

A lányok sivalkodva futottak le a dombocskáról és jó nagy kerülővel mertek csak hazamenni.
Az eset meg is ismétlődött, úgyhogy nagymama kérte a Bátyá-t hogy jöjjön este elibé, mert félnek.
István bácsikám - akkor úgy tizennégy éves körüli legény lehetett - kihúzta magát és vállalkozott is a dologra.

A megbeszélt időre odamenet betért egyik távoli rokonunkhoz (Karancskeszi kis falu volt. Szinte mindenki legalábbis távoli rokona mindenkinek), aki vadászott is, és akinek a pitvarában éppen szép nyúlbőrök voltak kiakasztva száradni. És kért kölcsön két jó nagy, jó zörgős nyúlbőrt.

A mai napig nem tudom, a dolognak volt-e valami ősi pogány mitológiai vonatkozása is, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy alkalmasabb fegyver nem akadt.

És mint ismeretes, a palóc igen babonás népség volt akkoriban. S tán még ma is az.

A lényeg, hogy imigyen felfegyverkezve néztek a hazaút elibe. És mikor odaértek az említett kis domboldalhoz, hát ott is a híres kísértet.

Tetőtől talpig fehér lepelben. Karjait mereven előrenyújtva mint ahogyan az egy jólnevelt kísértettől elvárható.

Az esti szél hátborzongatóan borzolta, lebegtette a lepelt a csaknem mozdulatlan rémen.

István bácsikám, mint zerge szökellt fel a domboldalra veszettül forgatva a lábaiknál összefogott két kölcsönnyúlbőrt, vagy inkább mint vitéz őseink a buzogányt forgatva, és beérve a gyanútlan kísértetet lesújtott.

Az még valamelyest stimmelt, hogy a kísértet siránkozásba és jajgatásba kezdett, merthát vannak ilyesfajta kísértetek. Irodalmi példák is vannak erre a kísértethistóriában. Főleg a briteknél. De az már felette szokatlan volt, hogy mindebbe a nyúlbőrrel cséplestől kezdjen bele.

Az még szokatlanabb volt, hogy futásnak eredt, miközben a hátán puffogtak az ütlegek a zörgős nyúlbőrrel, és közben ezt kiabálta:

 

- Pista! Hagyd abba! Én vagyok az, Jóska!

- Anyám agyonüt ha széthasigatod a lepedőt!

 

Hát így esett a híres karancskeszi kísértethistória. No tán annyira nem híres, mint a canterville-i, de nékünk ez is kedves.

 

István bácsikám híres ördögűző lehetett volna, ha pályát nem téveszt.

 

A kísértet mindenesetre nem tért többé vissza Keszibe.

Soha többé.

 

Pedig ennek lassan már száz éve.

 

 

2015. 04. 27.

 

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

 

Még Karancskeszi:

 

Mikoron először voltam misén

 

Atlasz olvtárs inspiratív bejegyzése:

 

Fegyvernek látszó tárggyal

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr88907120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marijja 2015.04.27. 15:54:23

Kisértet-ügyben igen tapasztalatlan vagyok, ennek dacára nyomtam egy meget!

ZorróAszter 2015.04.27. 15:58:50

Kedves Marijja!

Köszi szépen.

little 2015.04.27. 16:04:01

Én csak a címet nem értem. De nem kell mindent értenem...

ZorróAszter 2015.04.27. 16:12:04

Kedves Little!

Ellenposzt Atlasz olvtárs "Fegyvernek látszó tárggyal" című írására:

hordo.nolblog.hu/archives/2015/04/26/Fegyvernek_latszo_targgyal/
Itt a fegyvernek nem látszó tárgy, mégis "fegyver" a nyúlbőr :o)

Quick 2015.04.27. 17:19:40

Nagyon kedves kisértet történet, Zorró kérem! Én is nyomtam egy pluszt! Nem hittem volna, hogy a nyúlbőr is veszélyes lehet! :)))))

ZorróAszter 2015.04.27. 17:49:13

Kedves Quick!

Köszi szépen.

Bevallom, ez a nyúlbőr dolog mindigis rejtély volt a számomra. Kizárt, hogy nem kérdeztem rá annak idején kissrác koromban a Nagymamámnál, hogy miért éppen nyúlbőr, de sajnos nem emlékszem, mit válaszolt.

Lehet, hogy éppen a rokonunk háza előtt elhaladva jutott eszébe, hogy elkélene valami szerszám is a kísértet ellen. De miért nem választott egy szép nagy botot?

A dologban az a zavaró, hogy a babonában a nyúllábnak igenis van bajelhárító, betegséget, démonokat elűző, kiűző hatása, csak azt nem tudom, hogy a palócok hiedelemvilágában is ott volt-e ez a motívum.

Azonkívül a palócok tényleg piszkosul babonásak, de például éppen István bácsikám híresen nem volt az. Még gyerekkorában sem.

Mint azt a fenti ábra is mutatja.

ZorróAszter 2015.04.27. 17:51:54

Közben az is szeget ütött a fejembe, hogy a palócoknál inkább volt tornác, mint pitvar.

Azt se tudom, miért pitvar jut eszembe és nem tornác.

De az se kizárt, hogy szó szerint ezt mondta a Nagymama is.

4elefánt 2015.04.27. 18:00:01

Én temetői kísértésről is hallottam. A kísértet a keresztet is kivette, és a sikeres akció után vissza akarta szúrni a helyére, de a lepedőt is leszúrta vele! Így amikor távozni akart úgy érezte, mintha a sírból húznák lefelé, és infarktus lett a vége!

De én tudom, hogy a setét anyag vót:-OOOO))))

Quick 2015.04.27. 18:03:00

Zorró, kérem!

A palócok valóban babonásak, sokszor hallottam tőlük ilyen történeteket. A pitvar és a tornác között nem tudom mi a különbség, de a néprajzi lexikon ezt írja:
mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-650.html Ahogy ezt olvasom, úgy gondolom, hogy a ház előtti hosszú oszlopos, nyitott folyosó volt inkább a tornác. Sok-sok muskátlival díszitve... a pitvar meg inkább zárt helyiség, ahol lehetett a nyúlbőrt is úgy tartani, hogy megkíméljék az időjárás viszontagságaitól!

Hogy miért nem boto választott? Jó nagyot lehet ám ütni száraz nyúlbőrrel! Nemcsak üt, csíp is! :))))

ZorróAszter 2015.04.27. 18:08:47

8. 4elefánt
2015. 04. 27. 18:00

Tyű! Most hogy mondja, ismerős a történet.

De nékem homályosan mintha valami betyártörténet rémlene.

ZorróAszter 2015.04.27. 18:25:38

Kedves Quick!

Ki tetszett szúrni velem, mert ebben a cikkben szerepel a "hambit" szó, amit Nagymamámtól gyakran hallottam, és lehetséges, itt is ezt a szót használta.

A tornác egyfajta oszlopos nyílt előszoba volt végig a ház hosszanti fala mentén.
A másik szélsőség, ahol a pitvar egyszerűen a konyhát jelentette ahová a ház bejárati ajtaja nyílott mindenféle egyéb előszobaszerű építészeti megoldás nélkül.

A zavart az okozza szerintem, hogy a két "szélsőséges" építészeti megoldás között, - aminek az elnevezése egyértelmű: tornác és pitvar - számtalan átmeneti megoldás létezik:

Hagyományos tornác de az oszlopok között derékmagasságig felfalazott változat.

A pitvar előtt pici nyitott helyiség, amit túlzás lenne tornácnak nevezni.

De ennek is vannak nagyobb változatai. Nem a ház teljes hosszanti hosszával megegyező, de nem is csak egy-két négyzetméteres nyílt előtér esetleg még egy-egy oszloppal is.

Atlasz 2015.04.27. 18:31:04

Tetszik a történet! A terjeszkedő, a valaminek indokolatlanul nagy feneket kerítő forma a hatalmas sor- és bekezdés-közökkel persze idegen tőlem. De ez is csak ízlés dolga.

ZorróAszter 2015.04.27. 18:44:16

Kedves Atlasz!

Nem baj. Köszönöm hogy elolvasta, és örülök, ha tényleg tetszett.

Quick 2015.04.27. 19:21:56

Zorró, kérem!

Nekem az a változat tetszik legjobban, amikor olyan a tornác, hogy az oszlopok között derék magasságig fal van: Nagyon valószínű, hogy mások is így vannak vele, mert az ilyen tipusú házakból látni a legtöbbet vidéken, ahol megőrizték ezeket... Régebben, nekem mikor a pitvar szót mondták, mindig egy ház melletti, zárt baromfiudvarral azonosítottam... Én sem tudom, hogy miért...

doremi 2015.04.27. 19:38:35

Kedves Zorró!
Kiműveltem magam nyúlláb ügyben íme:
"Mivel a nyúlláb viselete jó ómen, gyakorta hordják talizmánként. Aki nyúllábat hord a zsebében, annak nemcsak termékenységet, hanem jó szerencsét is hoz, védi gazdáját a gonosz szellemektől, kellemetlen eseményektől, jó lapjárást biztosít kártyázásnál, ráadásul jó kapcsolatokat garantál a hatalmasságokkal. Igen szerencsés, ha a bal zsebünkben teliholdnál, egy bandzsa ember által megölt nyúl bal hátsó lábát hordozzuk. Ebben az esetben a sátánnal szembeni védettséget jelent, mert az erős nyúlláb megrúgja a gonoszokat. Régi walesi hiedelem, hogyha az újszülött testét végigdörzsölik egy nyúl lábával, felnőve az egész életében szerencsés lesz."

A forrás pedig itten vala, sok érdekesség található még nyúl ügyben:

www.erzsebetrosta.hu/Hiedelmek-babonak-nepszokasok/a-nyul.html

ZorróAszter 2015.04.27. 19:42:16

14. Quick
2015. 04. 27. 19:21

Nékem az is tetszik, ahol nemcsakhogy fel vannak falazva az oszlopközök, hanem még fent boltívesek is.

Az az egy baj van ezekkel, nagyon keskenyek, és néha nincsenek is megemelve a talaj szintjétől.

A keskenység hátránya, hogy nem nagyon fér el bennük egy körbeülhető asztal.


Ahogy én kivettem, a pitvar jelentése hogy szobák közötti helyiség.
Amit praktikusan leggyakrabban főzésre is használtak, tehát praktikusan leggyakrabban a konyha.

Ez az összekötő helyiség néha nyitott volt de fedett. Néha meg teteje se volt. Kvázi egy belső udvar.

A dolgot bonyolítja, hogy néha a szobaszerű változatnak is volt az épületbe ékelve nyitott előtere, ami viszont néha csak pár négyzetméteres. Tehát nem nevezhető nagy jóindulattal sem tornácnak. Ezt ma ereszaljnak nevezik a néprajzosok, de régebben ezt a pitvar eredeti "közszerű helyiség" értelmében szintén pitvarnak nevezték.

Vagy valami ilyesmi.

ZorróAszter 2015.04.27. 19:48:13

Kedves Doremi!

Tyűha! Köszi szépen.

Mikor az elébb leírtam, hogy rejtélyes ez a nyúlbőr dolog, rákerestem, de hirtelenjében semmi érdekeset sem találtam így feladtam.

Különösen mivel közben eszembe jutott, hogy István bácsikán egyáltalán nem állt babonás hírben, sőt.

De azért az mégis rémlett, hogy a nyúllábnak van valami misztikus funkciója.

Köszi szépen.

doremi 2015.04.27. 19:57:21

Könnyű dolgom volt, mert nekem is van nyúllábam. Sokáig ez volt a kulcstartóm, de elkezdett hullani a szőre, s így most a könyvespolcon sasol, és hozza nekem a szerencsét.
Az egyik volt kollégámtól kaptam, amikor elejtett egy nyulat vadászat okán, no és az sem elhanyagolható tény, hogy bandzsára tudta inni magát :)

Quick 2015.04.27. 20:07:50

Doremi, szia!

Olyan kedvet csináltál a nyúllábhoz. hogy esküszöm szerzek egyet! Bár nem nagyon vagyok babonás, de ahogy öregszik az emberlánya, sosem lehet tudni mit hoz a holnap! :)))))

solide 2015.04.27. 20:33:56

Ön kérem az örök kötekedő! Hol a szellemekkel van gondja, hol az argentin táncosok tangózási szokásaival. Akkor kérem jöjjön egy tangó, olyan táncosok előadásában, akik erős kapcsolatot tartanak fönn a szellemvilággal is.

www.youtube.com/watch?v=6vm4TYFzUH0

grincs 2015.04.27. 20:57:15

8. 4elefánt
Ugyan, Tesók!
Bár ez "témaidegen", de Fletó volt az! :-)

ZorróAszter 2015.04.27. 21:06:08

Kedves Doremi!

Én asszem még sosem láttam igazi mágikus nyúllábat. Csak talán filmen. És talán valami voodoo-s hollywood-i történetben.

De hallottam róla. És ha valami elháríthatatlannak látszó probléma, hiba adódik, a kollégákkal mi is azt szoktuk mondani, hogy majd körbeugráljuk a problémát egy nyúllábbal. :o)



Kedves Quick!

Ne tessék szabadkozni. Valamelyik nagy atomfizikus ajtaján is ki volt szegezve egy patkó. És mikor kérdőrevonták, hogy csak nem babonás, azt válaszolta, hogy

- ÉéÉén?!?!? Dehoooogy!!!! ..... De azt mondják, annak is szerencsét hoz, aki nem hisz benne.
:o)

ZorróAszter 2015.04.27. 21:33:24

20. solide
2015. 04. 27. 20:33

Nalássa hogy ráérzett arra, miféle elegancia hiányzott nékem az argentín tangóból Little olvtársnál!

:o)

Quick 2015.04.27. 21:49:59

Solide!

Ez tényleg haláli jó zene volt! :)))))

nyúlürege 2015.04.27. 22:04:11

Na de kérem! Mindezt az én bőrömre????

nyúlürege 2015.04.27. 22:06:11

Na megálljatok csak! Doremi linkjében olvastam: "...nyúl bogyóját pedig köhögés csillapítására ajánlják."
Úgyhogy nyúlbogyó az orrotok alá!! (Csak azért, hogy csillapítsa köhögéstek.)

Cuba Libre c.C. 2015.04.27. 22:13:11

Kedves ZorróAszter !

Nekem így tetszik ! A túlbonyolított kérdésekre csak túlbonyolított válaszokat lehet adni.
Nincs annak semmi értelme. Vannak ilyen sokkal egyszerűbb, de sokkal jobb megoldások...
Szép történet...:-)

ZorróAszter 2015.04.27. 23:00:18

Kedves Lujza!

Hát persze!!!

Nekem is rögtön eláll a köhögésem, ha azzal fenyegetnek, hogy ellenkező esetben nyúlbogyót kell ennem. :o)

ZorróAszter 2015.04.27. 23:03:31

Kedves Cuba Libre!

Így igaz. :o)

Köszönöm és örülök, hogy tetszett.

pityu 2015.04.27. 23:37:13

Gyönge erőlködés, mint a többi.

ZorróAszter 2015.04.28. 00:48:48

Kedves Only!

Ön egy jellem.


Mégha silány is.

:o)

ZorróAszter 2015.04.28. 14:34:13

Kedves Nyírfa!

Köszi szépen.

pietnik 2015.04.28. 18:25:01

Kisértetek márpedig vannak?!
A temetőn keresztül tántorog a részeg hazafelé éjféltájt,és beleesik a temető árkába,ahol elalszik,és álmában nyöszörög,hogy:fázom....fázom!!
Ivócimborája arra támolyogva hallja a nyöszörgést,és odatántorog hozzá,miközben hallja,hogy:fázom...fázom!
Mire botladozó nyelvvel motyogja a földön fetrengőnek:ukkő neked,minek rugtad le magadrul a fődet!!

ZorróAszter 2015.04.28. 20:28:38

Jó vicc. :o) Jobb, mint az, hogy egy hölgy megszólít egy férfit a temetőben:

- Kedves uram! Csatlakozhatnék Önhöz kifelé menet? Olyan félelmetes ez az elhagyatott temető főleg így sötétedéskor

- Természetesem asszonyom. És cseppet se szabadkozzon: én is féltem amíg éltem
süti beállítások módosítása