Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Búcsú a NOLBLOGtól

2016. január 28. - ZorróAszter

Pár hét óta nézegetem ezt a búcsúzkodást itt a NOLBLOGon.

Amiből leginkább és általában az szűrhető le, hogy micsoda nagyszerű, okos és derék ember vagyok én, a búcsúzkodó. És mennyire örülhettek neki, hogy leereszkedtem ide közétek a NOLBLOG mocsarába brekegni.

A szerényebbek, hogy mégse egyszemélyben dicsérjék tenmagukat, nosztalgiázva idézik a szebb napokat, amikor még grállovagok kűzdöttek nemesen eszméikért a NOLBLOG párás Aranykorában.

 

A NOLBLOG hőskora

A NOLBLOG Aranykora

 

Kár hogy az erre utaló írások elvesztek mint az alexandriai könyvtár kincsei, ám ha valaki találomra belelapoz az öt-tíz éves, gazdáik számára hozzáférhetetlenné tett és így nem törölhető cikkekbe, ugyanúgy szimpla kurvaanyázásra lel mint mainapság.

 

Miért szűnik meg a nolblog?

 

Legfőképpen azért, mert roppant ciki, hogy pár nolblogos hülye cikkét minden próbálkozás ellenére többen olvassák, mint a Népszabadság hivatásos újságíróinak a cikkeit.

 

Grállovagok a NOLBLOGon

 Grállovagok a NOLBLOGon

 

És a tapasztalatok szerint hatékony ugyan a nézettség manipulálása bizonyos határok között, de a végeredmény mégis siralmas. Sőt ennek ordító jelei mellett így még siralmasabb.

 

Nem vezetett eredményre a nolblog.hu megszüntetése és beintegrálása a lapba http://nol.hu/nol_blog alá sem.

 

A NOLBLOG alkonya

 A NOLBLOG alkonya

 

Pedig úgy tűnik, korábban volt akció az újságírók beküldésére a bloggerek közé a dühöngőbe. Ami kockázatos lépés volt, de mivel a kutya se olvasta őket itt sem, ezért nem lett baj belőle.

 

Pedig lett volna lehetőség.

 

Az újságírók beszállhattak volna vitákba, és ezzel érdeklődést válthattak volna ki nemcsak saját blogjuk, hanem a Népszabis cikkeik iránt is.

 

De úriember nem alacsonyodik idáig.

 

A NOLBLOG vége

 A NOLBLOG vége

 

Mikor az iwiwet megszüntették, akkor a nagy szőrös lópata akkor lógott ki, mikor valaki tekintélyes összeget ajánlott fel az iwiw további üzemeltetésére.
Az, hogy az iwiw tulajdonosa a lekapcsolást választotta a tekintélyes összeg helyett, világosan megmutatta, hogy annál is tekintélyesebb összeget kapott a nyilvánosság szemei elől takart módon. Nyilván a facebooktól.

 

Úgy tűnik, ez a Népszabi sorsa is.

 

Mire megy ki a játék?

 

Arra, hogy Magyarországon a dolgozó emberek, panelprolik, balosok képviselet nélkül maradjanak. Sértődjenek meg, menjenek haza és főleg ne mozduljanak ki még választásokkor sem.

 

Vagy ha igen, akkor ne maradjon más lehetőség csupán valamelyik kollaboráns globálburzsujlakáj társaságra szavazni ha nem akarják a nácipárt országlását.

 

Ezért vásárolták fel a gyarmattartóink a honi sajtót, médiát. És azóta úgy játszanak rajtunk (elménken) mint Ördög az orgonán.

 

 

 

 

2016. 01. 28.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr178907032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pettra1 2016.01.28. 19:00:25

Azért ha nem ördöngősség, tényleg nem értem, hogy akinek itt van képessége, miért nem csinál egy blogot. Nem kellene ennek szentelnie az életét, talán nem lenne tökéletes, de legalább lenne. Regisztráltam a blogger.com-on, hát az pont olyan, mintha naplót írnék magamnak, persze, biztos, hogyha ajánlgatom magam a Fb-n meg minden létező helyen, akkor odatéved egy-két ember, de nincs közösség. A Nolblogban ez volt az egyedi, ezt kellene valahogy átmenteni. Az meg, hogy a szerkik nem irkáltak leveleket nekünk, hát azt hiszem, nekik is megvan most a maguk baja, elég nagy lehet a riadalom a szerkesztőségben.

Quick 2016.01.28. 19:05:50

aLEx!

Szerintem ez most már olyan mindegy, kár rajta rugózni! Ha téged a szerkik tahósága nem zavar, attól engem még igen. De ez sem oszt, nem is szoroz... De éppen ezért, ha a nol is megszűnik bontok egy pezsgőt! Csak, úgy civil bloggerként... :-))))) Mert megérdemlem - meg megérdemlik, ők is!

ZorróAszter 2016.01.28. 19:09:21

Kedves Pettra!

Mondám: tudnék írni egy olyan PHP programocskát, ami kvázi egy nolblog frissülő.

Feltenném mondjuk oda, hogy exNOLBloggerek.uw.hu

vagy valami másik ingyenes szájtra.

Mint mondám, valamikor február táján úgyis vissza kellene szoknom a webprogramozásra.

Kezdhetném akár ezzel is a felelevenítést.

Csak kurva lusta vagyok.

hecketapper 2016.01.28. 19:20:28

Kedves Zorro,rajtad kívül Emilke,Pupu,FSP és Méhesjános miatt olvastam a nolbogot,a nolra pedig csak a blogja miatt tévedtem.
Remélem,új helyeden is megtalállak,addig is elvtársi üdvözletem!

CsipkeRózsa 2016.01.28. 19:35:01

38. ZorróAszter (szerkesztő),


máshol még nem jelentkeztem be, ha sikerül, akkor maradok CsipkeRózsa.

Atlasz 2016.01.28. 19:44:18

Kedves ZorróAszter: Eszembe sem jutott mindezt (24., 26. 29.) magamra venni.
Évente egyszer sem linkeltem be saját produktumaimat másokhoz, nem hivatkoztam önmagamra, mit egyes blogprimadonnák, nem írtam nosztalgiázó búcsúposztot sem.
"Kár hogy az erre utaló írások elvesztek mint az alexandriai könyvtár kincsei, ám ha valaki találomra belelapoz az öt-tíz éves, gazdáik számára hozzáférhetetlenné tett és így nem törölhető cikkekbe, ugyanúgy szimpla kurvaanyázásra lel mint mainapság."
Mindhárom blogom fent van épségben, egyikbe sem írtam sem kurvaanyázást, sem faszorrút. Részemről nincs harag. Néha kellemetlen voltál, néha szellemes. Ezért néztem be hozzád.

ZorróAszter 2016.01.28. 19:54:46

Kedves Atlasz!

Isten ments, hogy haraggal váljunk el.

És igaza van: néha a poént nem tudom kihagyni.

A rosszat se.

Bocsánatot kérek.

A két (három?) tartozásomat:
1. Milyen nyelven beszélt Szent Márton a franciákkal? Lehet hogy kelta nyelven?
2. A szellemi nyomorékképzés (oktatás) nem tud szabadulni a középkori teológiai oktási gyökereitől.
3. Volt harmadik is, de hirtelen nem jut eszembe

le fogom róni.

Mindegyik nagy része meg van. De szokásom szerint majdnem teljesen készen abbahagytam.

Most a blog.hu -n van szerintem mindegyik piszkozatban.

De szerintem nem mondtam határidőt.

ZorróAszter 2016.01.28. 19:55:48

43. CsipkeRózsa
2016. 01. 28. 19:35

Nem fogom elfelejteni.

ZorróAszter 2016.01.28. 19:58:58

42. hecketapper
2016. 01. 28. 19:20

Kedves Hecketapper!

Köszi szépen.

Ökölbe szorított felemelt jobbal üdvözöllek:

¡No pasarán!

CsipkeRózsa 2016.01.28. 20:02:14

46. ZorróAszter (szerkesztő),

köszönöm.

Nyírfa2 2016.01.28. 20:42:53

Azt mondja, aLEx, hogy Önt senki nem búcsúztatja. Ez először is, nem igaz. Másodszor, aki akarja, megtalálja a neki kedves bloggereket a jövőben is, így valójában nem is egymástól köszönünk el, hanem attól a korszaktól, amelynek a történelmét együtt írtuk.
Harmadszor, itt nminden blogger tudja, hogy kik ügyködtek a blogtér szétverésén - megbízásból vagy a személyiségük okán, már mindegy. De, hogy ők mutogassanak kárörvendően, az több, mint visszás.
De a Nolblog nem ezért szűnik meg.

Maradok Nyírfa - és, ha bárki vissza akarna élni a nicknevemmel, Ön tudni fogja, hogy csalóba futott.

De még itt is van két napunk. :)

ZorróAszter 2016.01.28. 21:34:38

Kedves Nyírfa!

Nem is néztem. De tényleg mókás.

És mit szólna egy ilyen külső frissülőhöz exNOLBlogosoknak -hoz?

Nyírfa2 2016.01.28. 21:51:10

Tetszik. :)

ZorróAszter 2016.01.29. 01:01:42

Akkor ha ez kifut, leírom külön posztban, hogy mi lenne és hogy nézne ki.

pettra1 2016.01.29. 01:07:04

Az jó lesz, de hamar-hamar, mert mindjárt vége a világnak!

grincs 2016.01.29. 05:01:06

52. ZorróAszter (szerkesztő)
Miért kell megvárni? :-)

maxval 2016.01.29. 05:35:52

Gazdasági érdek a NolBlog megszűnése, a hátsó ok politikai. A hanyatló liberalizmus egyre kevésbé tűri a nyílt vitát.

Amit viszont szeret ez a rend: ha fanatikus fideszesek és fanatikus ballibek szidják egymást, Ez belefér, ez része a cirkusznak.

Megfigyeltem: sosem moderálnak vezérblogok amolyan "Orbán cigány" meg "Gyurcsány zsidó" és "Orbán/vagyona 99999 milliárd dollár" típusú szövegeket. De az értelmes vitát igen gyakran. Ebben az előörs a Index Fórum volt, ahová évek óta értelmetlen írni emiatt.

ZorróAszter 2016.01.29. 07:28:52

54. grincs
2016. 01. 29. 5:01

"Miért kell megvárni? :-)"

Hát mert én egyesekkel ellentétben nem szeretek túltengeni, és két cikket is futtatni a frissülőben. Úgyhogy minimum megvárom, amíg kifut.

Vagy hármat-négyet, ahogy Alex, MaxVal, Only, Cuba Libre és még páran.

Régebben azt is megvártam, ha a Vitatottak közé kerültem. Azt ma már azért nem, mert néha onnan hol eltűnök, hol meg újra felbukkan benne ugyanaz a cikkem.

:o)

ZorróAszter 2016.01.29. 07:31:06

55. maxval (látogató)
2016. 01. 29. 5:35

Szerintem inkább a fidesz vásárol be mohóságában a lopott pénzből mindent.

Futja a 100 milliárd dolláros EU pénzből 8 év alatt.

Bár az én tippem inkább a facebook.

ZorróAszter 2016.01.29. 07:34:52

53. pettra1
2016. 01. 29. 1:07

"Az jó lesz, de hamar-hamar, mert mindjárt vége a világnak!"

Jó. Igyekszem. 38 volt a lázam, úgyhogy ki se mozdulok.

Úgyhogy "lázasan" fogok rajta dolgozni.

:o)

pietnik 2016.01.29. 07:47:45

Aszter,kérem,merre is fog leledzeni!?
Én speciel útálom a faconbukkot,mert széttöredezett,sokszor érthetetlen formáció,tolakodó,és tele van titkolt,vagy nagyon is nyilvános nácikokkal!
Kéretlenül tolakodik elénk minden fázisban,és nem tom,tudja-e ,hogy a Rohtschild unoka-tulaj vastagon cenzúráztat!?Na,nem a rokonyság miatt,hanem amúgy,olyan jószándékból?!

pietnik 2016.01.29. 07:55:45

A 35-ben ez az szemét kertitörpe mennyire magára úszult!
Nem tudni,hogy sokakat mi vezényel ilyen mérvű pofátlanságra,de nagyon eredeti,ahogy hazudik!
És még ez a szarházi mondja magát baloldalinak?!
Az,aki nem röstell Onlyval,Virággal nyalakodni,és azt hangoztatni,hogy a nácik-fasisztákok mennyire őszinték,igazságosak a baloldaliakhoz képest!
Ez a csökött termetű,és csökött agyú spermahajder nem törődik azzal,hogy azért olvasták sokan a szineváltozásait,és ráadásul emlékeznek is rá!!
Na,de fánylat rá,erre a baromra meg úthengert!!

maiman 2016.01.29. 08:33:37

Üdv, Zorró!


Nem búcsúzom, megtalállak, olvasni foglak, ahogy eddig.

(Hogy én hol folytatom, még nem tudom, talán csinálok egy weblapot...)

:-)

ZorróAszter 2016.01.29. 09:32:34

Kedves Pietnik!

Pár éve feltettem a cuccaimat a zorroaszter.blog.hu -ra. Azt fogom folytatni. Pontosabban ott.

De előbb felteszem még oda az azóta írt cikkeket. Szerintem még a hétvégén.

Ha meg az olvtársaknak tetszik ez a NOLBLOG frissülő-szerűség, akkor azt meg a exNOLBloggerek.uw.hu címre fogom feltenni.

És Ön? Döntött már?

ZorróAszter 2016.01.29. 09:33:48

Kedves Maiman!

Nem lenne jobb egy nolbloghoz hasonló blog?

Mit szólnál mondjuk a maiman.blog.hu -hoz?

ZorróAszter 2016.01.29. 09:37:27

60. pietnik
2016. 01. 29. 7:55

Ja még!:

"A 35-ben ez az szemét kertitörpe mennyire magára úszult!
Nem tudni,hogy sokakat mi vezényel ilyen mérvű pofátlanságra,de nagyon eredeti,ahogy hazudik!"

Áh! Csak a szokásos.

Néha kitudja milyen megfontolásból megjelenik aztán elsündörög.

Ha jól számolom, úgy két-három havonta próbálkozik.

Jókat szoktunk röhögni :o)

professzor gubkaferi 2016.01.29. 10:06:54

nem kis megelégedéssel olvasom,hogy végre oda kerültök, ahol a helyetek van nemzet germicidjei......LOL

Nyírfa2 2016.01.29. 10:37:35

Kedves ZorróAszter, sürgetném, de hogy tehetném meg egy lázas emberrel? Legalább mondott volna 37.9-et, az még nem számít láznak, és biztathatnám, hogy hagyjon fel nemes hagyományával, és nyomuljon a Frissülőbe, de ízibe! :))

Szóval, jobbulást, és most, hogy előkerült maiman is, akár össze is foghatnának. Be jó is lenne!
Bocsánat, hogy , de tegnap még két nap volt, ma már csak kettő. :)

ZorróAszter 2016.01.29. 10:45:45

Kedves Nyírfa!

Az a vicc, hogy nem szoktam lázat mérni, de a múltkor (két-három éve) rájöttem, hogy amikor borzongok, akkor az már 39 fölötti láz. Tehát valószínűleg már korábban is sokszor volt lázam, mert a 38-at szinte meg se érzem.

Most sincs kutya bajom se.

Úgyhogy "lázasan" készülődök a munkára. :o)

ZorróAszter 2016.01.29. 10:46:49

65. professzor gubkaferi (látogató)
2016. 01. 29. 10:06

Node kedves Professzor Úr! ! !

Nem ilyen volt köztünk a nexus ezidáig!

:o)

maiman 2016.01.29. 11:00:10

63. ZorróAszter

Kösz a tippet, telitalálat, magam is erre gondolék. :-))

Az anyagom megvan, bár három blogomat már harkiriztem, az utolsót holnap fogom.

Nyírfa2 2016.01.29. 11:25:37

67. ZorróAszter

Akkor hálás köszönet - és hajrá! :)

ZorróAszter 2016.01.29. 12:08:13

Kedves Maiman!

Akkor szerintem használd ugyanazokat a blogneveket a blog.hu alatt is mint a nolblog.hu alatt.

Remélhetőleg nem foglaltak.

A kommentekkel az a baj, hogy nem a név jelenik meg a kommentnél, hanem a nolblogos user azonosító szám. És a kommentek tördelése is elromlik.

Úgyhogy szerintem a kommenteket ne importáld be.

Leírjam, hogy csináld a blogok betöltését a blog.hu -ra?

ZorróAszter 2016.01.29. 12:12:38

70. Nyírfa2
2016. 01. 29. 11:25

Erről az a sztori jut eszembe, hogy Suka Sándor a Nemzetiben bement a dirihez, Major Tamáshoz fizetésemelést kérni.

Major hímezett-hámozott, hogy nincs pénz. Nem is lesz pénz. Plusz nagyon unta már az egészet.

Aztán mikor befejezte, Suka teljesen elcsüggedt. Aztán azt mondja:

- Dehát Direktor úr! Mondjon legalább valami bíztatót!

Major majd fel robbant, nézett körbe-körbe a mennyezeten, majd kirobbant belőle:

- Hajrá, Suka!

:o)

pietnik 2016.01.29. 12:58:27

64!
Hogy milyen megfontolásból jelenik meg itt?!Abból a megfontolásból,amiben tavaly óta nagyon egyetértünk: a nolblog szétverése okán!
Nagyon is stimmelnek azok a gondolataink,amelyekben ön fogalmazta meg,hogy pár emberrel összefogva a szerkik tették,szándékosan taccsra a nolblogot!
Elmentettem a blogcímet,majd keresni fogom!Viszont ezekről a senkiháziakról a jövőben sem szabad megfeledkezni!
Akármennyire baloldali szinekben tündökölnek is!!

maiman 2016.01.29. 13:16:51

71. ZorróAszter

"Leírjam, hogy csináld a blogok betöltését a blog.hu -ra?"


Ha megtennéd, pár sorban itt, megköszönöm.

Elég jól elboldogulok a számítógéppel, szoftverekkel, de ez más.

Voltam kis ideig ott is, az origón is, kommentelgettem, de mára az is ... lett, számomra
érdektelen.

ZorróAszter 2016.01.29. 13:38:57

Kedves Maiman!

Ugye csináltál mentést a nolblog-os blogjaidról. És le is mentetted őket.

Ha már regisztráltál Maiman néven a blog.hu -n, akkor tudsz csinálni blogokat:

Szerintem csinálj ugyanolyan nevű blogokat az "új blogot nyit"-tal.

pl. http://arte.blog.hu/

Aztán például
arte.blog.hu/admin

Itt Beállítások / Motorháztető alatt / Import / Browse

alatt kikeresheted a laptopodra lementett adott zip file-t.

Import gomb

Ha nem akarod hogy a kommentek a nolblogos számmal legyenek jelen, akkor azt hiszem, mondhatod, hogy kommentek importálását nem kéred, csak a cikkekét

Az importálás után ott lesznek a cikkek. Szerintem nézd át őket. Néha kell egy kis igazítás a szerkesztővel, mert pl. a kép nem középen van, hanem oldalt.

Vagy ha használtad a címlapi pár soros rövid összefoglalót, akkor az a lap elején kétszer szerepel. Azt ki kell törölni. (Megnéztem: használtad)

Vigyázz, mert a piszkozatolt meg félkész cuccok is megjelennek a blogban. Azokat piszkozatold egyenként utólag ha nem akarod hogy látsszanak.

A kezelőfelület meg a szövegszerkesztő kb. ugyanolyan mint a nolblogon.

ZorróAszter 2016.01.29. 13:48:52

Ja! Képzeld, pont a arte.nolblog.hu/archives/2014/09/19/Egy_filmrendezorol/ cikkedbe kattintottam.

Azóta nagy nehezen kiderítettem, hogy a nevelőanyja neve Wágner Anna volt.

Aztán mikor keresgéltem bővebb infót, találtam is anyagot. Plusz hogy valaki mástól is kérdeztem, és Kopácsi Judit válaszolt is, de mivel nem számítottam rá hogy valaki válaszol, ezért nem néztem vissza akkor.

Nagy pech.

ZorróAszter 2016.01.29. 13:52:48

Ja még: Kopácsi Judit egyébként itt is kommentelt, csak pechemre itt meg korábban, és ő nem nézett vissza, mikor én később forszíroztam a kérdést.

Ce la vie

:o)

maiman 2016.01.29. 14:12:52

75.-77. Zorró

Köszönöm, világos minden, csak az importálást nem tudtam.

Voltam már ott, más nicken, de onnnn is, sőt néhány más portálról is "leszedtem magam".
Ennek személyes okai voltak.

Más.

Holnapig maradnak elérehetőek ezek a bejegyzéseim, csak mert a fb.-on is van fönn néhány, ezért nem töröltem még.

Gyakran jártam így, ha kiment valamim a frissülőből, nem nagyon néztem vissza. Sokszor kár volt, jöttek remek kommentek...
Köszi az infót, ezt már nem teszem oda frissként, de még jól jöhet!

Igen, Ce la vie... :-)

ZorróAszter 2016.01.29. 14:53:00

Szivesen. Akkor tehát Maiman vagy a blog.hu -n is?

maiman 2016.01.29. 15:05:05

79. ZorróAszter

Épp most írtam solide-nak, még nem döntöttem, hol folytatom.

Nem, a maiman csak az itteni nickem volt, az egyetlen, amit használtam.
S mivel vége, máshová nem biztos, hogy viszem...

Bárhová írtam, kommenteltem, minden felületen más nicket használtam.
maiman a Nolblogé volt. Egyszer s mindenkorra.

ZorróAszter 2016.01.29. 15:22:11

Jó, de akkor hogy ismerlek meg?

Nyírfa2 2016.01.29. 15:23:23

72. ZorróAszter

Hát elég fura megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy vasárnaptól nélkülöznöm kell, többek között, az Ön humorát (is).

Úgyhogy, ha csodát akar és bír tenni, ne késlekedjék! :)

maiman 2016.01.29. 15:38:20

81. ZorróAszter

A stílusról biztosan, de sok barátom lett itt, egy utalás lesz, félreérthetetlen, Ti tudni fogjátok! :-)

ZorróAszter 2016.01.29. 16:52:18

Rendicsek. Bízom benned :o)

ZorróAszter 2016.01.29. 16:52:52

Kedves Nyírfa!

Örülök ha tetszett :o)

doremi 2016.01.29. 19:32:00

Kedves ZorróAszter mindenkinek mást jelent a blogolás, míg nekem játék, másnak esetleg önmegvalósítást, és nem veszi észre, hogy a piedesztál amire önön magát helyezi csupán egy sámli...
Nem tagadom az utóbbi időben amikor benéztem és olvasnivalót kerestem, már fordultam is ki.

Régen írtam erre a felületre, de az elmúlt napokban én is szöszszentem íme:

mezzoproba.nolblog.hu/archives/2016/01/25/A_Nol-blog_margojara/

Geo 2016.01.30. 17:38:21

Hazug minden szavad, te patkányozó, emberi mivoltából kivetkőző álszentség

Nyírfa2 2016.01.30. 18:19:38

Itt valaki nagyon visszaél Geo nevével. Pfuj, de undorító.

ZorróAszter 2016.01.31. 04:55:38

Kedves Geo!

Egyelőre ugye ott tartunk, hogy azt hazudta először
bircahang.nolblog.hu/archives/2016/01/25/toleraszta/ -nál, hogy nem moderált engem. (54. kommentje)

Aztán meg az 59.-ben azt hazudta, hogy tényleg megmoderált, de azért mert "IRL adatot" írtam abban a bizonyos megmoderált kommentben.

Így hát fenntartom: Ön egyik szavával csapja agyon a másikat:

Vagyis Ön egy hazudozó patkány.

Bárki ellenőrizheti.

Illetve lementem hogy később ha valakiben kétség merülne fel, meg tudjam mutatni.

ZorróAszter 2016.01.31. 04:56:33

88. Nyírfa2
2016. 01. 30. 18:19

Kedves Nyírfa!

Téved. Ez tényleg Geo.

Nyírfa2 2016.01.31. 09:06:28

90. ZorróAszter

Ön tudja, milyen pengeváltásuk volt, csak nekem nem fér össze a róla kialakított képpel.
Kár, ha (hogy) mégis ő.

Geo 2016.01.31. 09:08:33

89. ZorróAszter

Hááát.... Lehet, hogy patkány vagyok - mert bár az egy intelligens állat, de valóban nem emlékeztem, hogy megmentettelek egy eltiltástól.

Az ottani egyéb kommentjeiddel együtt mentsd le - hogy látszódjon, milyen bunkó egy féregállatka vagy.

Beteg vagy, beteg....

ZorróAszter 2016.01.31. 10:04:22

Kedves Geo!

Ide hallik, ahogy kattog az a kis agyacskája, hazudozhat-e arról, hogy mit moderált meg?

Nyilván arra a következtetésre jutott, hogy annak nem maradt semmi nyoma, úgyhogy arról hazudozhat bármit.

De ne legyen olyan biztos benne.

:o)

ZorróAszter 2016.01.31. 10:06:57

91. Nyírfa2
2016. 01. 31. 9:06

Kedves Nyírfa!

Ott a link. Ha akarja, megnézheti.

Vagy ideírom.

bircahang.nolblog.hu/archives/2016/01/25/toleraszta/

Geo 2016.01.31. 11:28:27

88. Nyírfa2

Valóban én voltam - nem tudtam belépni.

Az előzményekről: valóban elfeledkeztem arról, hogy egyszer kitöröltem ZA hozzászólását - de ez a hozzászólás semmivel sem volt durvább, személyeskedőbb, mint ZA egyéb hozzászólásai a posztjaimban - viszont IRL adatokat tartalmazott, felsorolta (felsőfokú) tanulmányaimat. Én még ahhoz szoktam hozzá, hogy az ilyen lépések a legsúlyosabb internetes bűnök közé tartoznak - ezért töröltem, nem volt abban vélemény, más vélemény szabadságának a korlátozása.
Nos, ezt ZA minősítheti hazugságnak is, lelke rajta, de hogy emiatt lepatkányozzon - azt nem tűrhetem, ez még az ilyen nickek részéről sem. Meggyőződésem, hogy minden képzett pszichiáter súlyos lelki betegséget diagnosztizálna ZA nivk mögött lévő emberke esetében.

Nézd meg, kérlek, miről van szó, hogyan szerepel ZA:

geo.nolblog.hu/archives/2015/03/24/Miert_nem_lehetek_jo_-_baloldali/
Nos, ennek a végéről töröltem az alábbi hozzászólást:

Akkor ha jól értem a magyarázkodását, ott sem csipegetett fel annyit.

Esetleg ha elvégezte volna még az ELTE Formális logika és szemantika posztgradját is a xxxxx Egyetem és a xxxxx Egyetem után.

:o)

ZorróAszter 2016.01.31. 11:41:03

Kedves Geo!

Ön mint minden csípőből hazudozó megrögzött meg van győződve róla, hogy elég valami baromságot brekegnie és máris ragyog mindenki arca a megvilágosodástól.

Pontosan ilyen aLEx is, meg az összes Önökhöz hasonló megrögzött hazudozó

Elárulná, honnan tudhatok "IRL" adatok Önről?

Például ezeket amiket itt kiixelt, azokan vajon honnan tudtam, maga balfasz?

Maga tényleg azt hiszi ezt nem tudja majd mindenki, aki ezt elolvassa?

Geo 2016.01.31. 12:05:16

96. ZorróAszter (szerkesztő)

Nézd, hogy patkányozol - csak bunkóságod bizonyítéka - de hogy aLEx-szel veszel egy kalap alá, az már tényleg a sértések sértése.

Mivel tudatlan vagy: nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a nickem mögött ki a valóságos személy - ennek ellenére az IRL adat az, amit az illető magáról közöl.

Nézd, el tudom képzelni, hogy nehéz gyerekkorod volt - irodalmi élményeimből tudom, hogy pl van olyan, aki felnőtt korára sem tudta feldolgozni, hogy felmenőjének Sanghaj utcáin kellett megkeresnie a betevőt, de persze bármi más is állhat a dolog mögött - de attól nem kellene teljes szabadságban élned, vagyis megszabadulnod a gondolkodás nehéz terhe alól...

Sok rosszat el lehet mondani rólam - de hogy odáig aljasodnék, hogy neked hazudjak, na azt már nem. Persze, ezt is csak akkor tudnád megérteni, ha tisztában lennél a "hazugság" fogalom jelentésével - de ez túlzott elvárásnak tűnek veled kapcsolatban.

Pá, kis aranyom!

Nyírfa2 2016.01.31. 12:31:15

Két felnőtt ember iszapbirkózása. Engem elszomorít. Mindent elolvastam.

ZorróAszter 2016.01.31. 13:34:09

97. Geo
2016. 01. 31. 12:05

"Sok rosszat el lehet mondani rólam - de hogy odáig aljasodnék, hogy neked hazudjak, na azt már nem."

Itt hazudozik össze-vissza napok óta. Egyiket a másik után sorozatban.

"Mivel tudatlan vagy: nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a nickem mögött ki a valóságos személy - ennek ellenére az IRL adat az, amit az illető magáról közöl."

Gőzőm sincs hogy kicsoda maga. És nem is érdekel. De árulja már el, honnét tudhatnám vagy tudhattam volna?

A névből amit odabiggyesztett az avatarja mellé? Amiből csudálkoznék ha csak ezer lenne a facebookon?

És aminek a keresztneve nem egyezik meg a mailcímben szereplő keresztnévvel?

Szóval akkor mi van azokkal az "IRL" adatokkal amiről eddig hazudozott?

Egyébként meg bazd meg a hazudozó kurva anyádat!

Geo 2016.01.31. 13:41:49

98. Nyírfa2

Engem is, bevallom. S biztos nem vagyok hibátlan - de legyen annyi tanulsága, hogy valahol mégsem korlátlan az a szólásszabadság, hogy egy önmagát minden bizonnyal sokra tartó ZA eljusson a G.Fodor -i magasságokba - s patkányozni kezdjen.

Geo 2016.01.31. 13:51:55

99. ZorróAszter (szerkesztő)

Az ÉN édesanyám, aki már sajnos elég régóta nem él, világéletében tisztességes munkával kereste a pénzt - a tied? Tán ettől vagy olyan frusztrált? A te dolgod. De akkor mág mindig nem értem: kinek a hazudozólásával van bajod? Mert ebből a gyönyörű szép, irpdalmi mondatodból nem derül ki.

Engem nem érdekel, hogy honnan tudtad - egy korábbi csörtékhez képest amúgy teljesen ártatlan hozzászólásodat töröltem - melyben ott szerepeltek az iskoláim megnevezései. Korlátoztam ezzel a szólásszabadságodat? Nem. IRL adat? Igen. Jobb helyeken eltiltják az ilyeneket? Igen.

Azt már meg se kérdezem, hogy mi jár a patkányozásért és az ilyen G.Fodor-i, bayerzsótis irodalmi magasságokért. Összenő, ami összetartozik?

Pá, kis aranyom!

ZorróAszter 2016.01.31. 14:58:03

"tisztességes munkával kereste a pénzt "

Sanghaj utcáin?

Csak azért kérdem, mert nagyon erre jár az agya.

És még adós egy kis hazugságkiegészítéssel is:

Tehát honnét tudtam, hogy Ön "a xxxxx Egyetem és a xxxxx Egyetem"-re járt?

Geo 2016.01.31. 15:18:07

102. ZorróAszter (szerkesztő)

Te, más édesanyját lekurvázó, emberi mivoltát elvesztő nick mögött megbújó bayerzsóti, G.Fodor egyben: semmit nem mondtam arról, hogy mit honnan tudtál - csak azt, hogy IRL adat volt, ezért kitöröltem. Szó-ta-gol-jam, vagy esetleg megérted így is?

Te, gondolkodás-nélküliség világbajnoka: ha azt írod "Gőzőm sincs hogy kicsoda maga. És nem is érdekel." - akkor hogy van képed olyan kijelentést tenni, hogy "Ön megteszi, amit elvártak és elvárnak Öntől." Ez nyelvtani és minden egyéb szempontból: állítás. Ahogy édesanyám szavahihetőségére, foglalkozására vonatkozó kijelentés is az.

Nagy-Bandó széttört egy seprűt Menyhért Mészáros Lászlón - nos, túlértékelnélek, ha egy seprűt tönkretennék miattad.

ZorróAszter 2016.01.31. 16:13:54

Kedves Geo!

Nálam nem olyan a Fogadjisten mint az Adjonisten.

Hanem mindig kettővel durvább. Miheztartás végett.

Ha maga azt mondja "aljas", akkor arra én durvábban válaszolok.

Ha elkezdi Sanghajt meg felmenőket emlegetni, akkor arra azt mondom, hogy Bazd meg a kurva anyádat.

Ha maga durván szereti, rajtam ne múljon.

Bennem nincs harag senkivel szemben.

Nincs sok ember a világon, akinek ilyet mondtam.

Maga az egyik.

Egyébként akinek mondtam, azok mindannyian nagyon hasonlítanak egymásra. (Alex például)

A pofátlan hazudozásban is.

Amit maga itt előadott.

Geo 2016.01.31. 16:32:09

104. ZorróAszter (

"Nálam nem olyan a Fogadjisten mint az Adjonisten.

Hanem mindig kettővel durvább. Miheztartás végett."

Hogy kettővel vagy többel - ez most mellékes. Igen, erről van szó - már egy poszthoz is így szokott belépni - anélkül, hogy annak mondanivalóját, szintjét képes lett volna felismerni, megérteni - kérdés helyett egyből emelte a tétet.

Mindenestre látványosan sikerült túllépnie azt a szintet, melyre még alkalmazható a "humán" jelző - maradjunk G.Fodornál, bayerzsótinál. Örülök, hogy másoknak is nyilvánvalóvá tette.

Beismerése - nem mentő körülmény.

Nyírfa2 2016.01.31. 16:52:12

Még mindig gyepáljátok egymást. Hát, ez megy nagyban is.
Mondtam már nektek, hogy az anyaság szent? Nem, itt még nem. Az ember azt hinné, ez nyilvánvaló. Hogy mennyire fontos , mekkora érték , mi sem bizonyítja jobban, minthogy , amint kifordulunk magunkból, rögtön meggyalázzuk.

No, ha túlestetek rajta, van egy halaszthatatlan közös dolgunk - jövőt teremteni. De nem így, és nem ilyet, ebben talán egyet fogtok érteni velem.

Geo 2016.01.31. 17:48:27

106. Nyírfa2

Ugyan, ezek a posztok 1-2 óra múlva - eltűnnek. Nem nagyon szoktam átjárni más posztokba veszekedni, személyeskedni. Csak meg akartam mutatni, hogy ha valaki velem szemétkedni kezd - akkor ahhoz vegyen magához több muníciót, mint ami ZA-nek a rendelkezésére áll. Talán tanul belőle, hogyan, milyen szinteken kezdjen s folytasson vitát. Ha éppen tudja, ez mit jelent...

Nyírfa2 2016.01.31. 17:57:27

107. Geo

Annyira sajnálom, hogy Ti ketten ölre mentetek. Benned is, 'Aszterben is látom azt, amit látni jó egy emberben.
Legyen ez a végszó, jó? :)

ZorróAszter 2016.01.31. 18:31:00

Kedves Geo!

Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy eltűnik örökre a pofátlan hazudozása.

Ez szépen fennmarad a neten.

Plusz ott lesz a zorroaszter.uw.hu alatt is.

Aki pedig érdeklődne, megtekintheti a többi lementett anyagot is.

Csak áltatja magát ha azt hiszi, ezt olvasva bárki azt látná, hogy megijedtem egy ilyen pofátlan kis hazudozó patkánytól.

Geo 2016.01.31. 19:34:53

108. Nyírfa2

Sajnos, elkéstél - nem tudom, honnan veszi ZA a (minimum) két fokozattal való rátevést, ez miből ered - sosem láttam, hogy nyitott lett volna más legalább megértésére, vagy hogy érvelni próbált volna az azonnali vagdalkozás. Egy komoly pszichiátriai, pszichológiai kivizsgálásra lenne szüksége az ilyen stílusú ... kinek is?

S látod, szinte büszke a kurvaanyázására. Majd unalmas estéin olvasgathatja....

Osszián 2016.01.31. 19:43:47

Zorró haver, egy dologra kérlek.,
Vége a dalnak meg izé, meg ecet - de volt egyszer egy Medve. Nekünk.
Meghalt,
Kevés a szó, ami kifejezi: hiányzott, hiányzik.. Három éve hiányzik.

Ha ma a szerki, vagy webmester, vagy bárki leoltja az utolsó villanyt - Te kapcsolj ki egy percre és gondolj:

Barátodra, barátomra, Székely Andrásra, Medvére.
Egy perc.

Köszönöm.

grincs 2016.01.31. 20:03:14

Zorró!
A "Blogspot.hu-n megjelenő írás miért nem jelenik meg a Te általad létrehozott "blogajánlóban"?

ZorróAszter 2016.01.31. 20:10:18

Nini!!! Kedves Osszián!

Az a baj, hogy valahogy nem tudom miért de nekem furcsa a viszonyom az elhunytakhoz. Nem teljesen tudom tudomásulvenni.

Ez lehet hogy valami látens vallásosság.

De az is lehet, hogy csak menekülés. Mert amikor meg nem lehet nem tudomásul venni, akkor meg nagyon megvisel.

De rendicsek.

Láttad mit találtunk ki?

exnolbloggerek.uw.hu/
Önkiszolgáló NOLBLOG frissülő a diaszpórába szóródott exNolBlogosoknak.

Te hol folytatod?.

ZorróAszter 2016.01.31. 20:15:41

112. grincs
2016. 01. 31. 20:03

Kedves Grincs!

Sejtettem, hogy nem mindenki értette meg. Ez nem automata hanem önkiszolgáló.
Mindenki maga ajánlja a saját új bejegyzését a "Blog hozzáadása" alatt kitöltött mezőkkel.

Ha nem lenne nagyon sokféle blogszolgáltató teljesen különböző struktúrával, akkor bevállaltam volna a regisztráció utáni teljesen automatikus működést. De így az hatalmas munka lenne.

Így marad az önkiszolgálás. Nem sokkal több feladat, mint a blogot beállítani "Látszik a blogban" állásba és az időt jól beállítani.

Próbálja ki. Ha valamit elront, kijavítom. Meg segítek is.

Osszián 2016.01.31. 20:24:59

Már folytattam, Zorró, az ősztől. Erdély, Felvidék - most vestem fek BOK Pirézzrl a kapcsolatt. a Múlt-kor rendszeresen foglalkoztat - csak kissé személytelenebbé kell tenni a témát - pl: "osszian.nolblog.hu/archives/2015/08/24/A_baljos_XIV_szazad/"

Nem nehéz, dokumentarista vagyok, de jól eett ilyeneket írnom:

"Máriát Zsigmond szabadítja ki - az ő ideje következik. Luxemburgi Zsigmond - de családfája IV. Bélához köti: Béla egyik lánya a sok közül az ő szépanyja. Sokáig uralkodik, nem is eredménytelenül: még Német-Római császár is lesz. És Husz János megégetője...

És még érdekesebb korok jönnek..."

grincs 2016.01.31. 20:30:05

Sikerült, de a kép nem! :-(

ZorróAszter 2016.01.31. 20:36:20

Jó-jó! De hol blogolsz eztán?

Adsz egy Múlt-koros linket?

Én a Wikipédián lendültem be utóbb. Ezeket írtam legutóbb:

hu.wikipedia.org/wiki/A_tanítványok_(film)
hu.wikipedia.org/wiki/Flamand_közmondások
hu.wikipedia.org/wiki/Krónika_–_A_2._magyar_hadsereg_a_Donnál
Vagy még egy pár itt az ottani nemtommilyen lapomról:
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:ZorróAszter

ZorróAszter 2016.01.31. 20:41:05

Kedves Grincs!

OK kijavítom.

Ezt a képet találtam ott. Nem tudom jól néz-e ki majd ikonként.
1.bp.blogspot.com/-1E_kfvqG8JE/VqTDQrQksSI/AAAAAAAAAAU/gkNeInYUNQg/s150/grincs.jpg
Legközelebb ezt adja meg. Aztán valamikor megpróbálom megoldani, hogy csak akkor kelljen megadni egyszer, ha meg akarja változtatni.

grincs 2016.01.31. 20:42:24

Ez az Zorró!
Hiába másoltam be az adatait ..... :-)

Osszián 2016.01.31. 20:42:33

Bocsánat: elmentettem. Jövök, valszeg, mert Te mindenképpen hiányozni fogsz - ahogy grincs is, Nyírfa és Valika, és még sokan mások.
De még a patkánykommandó is, bazki - hisz ők adták a feelinget, a pepsi érzést, azt, hogy vagyunk, nem kell megcsípni magunkat...:-)
A keresztes vipera az mar, a homoki kígyó csak csörög, itt is ott is amott is, aztán, ha a méregfogukat kiszedik, csak sziszegnek a sarokban, patkánymódra.
Szegény nyomorultak.
A falat fogják kaparni.
A lényegüket vette el a nol. Se mást (értsd: más bloggert), izélgetni, se másról pletykálni, se sehol semmi,. esetleg két pánikroham közt egy pandamaci fotó - két hiszti közt egy injekció - vagy az írnél egy kis hosszabbítás a szociális ellátásról.
"Mink "meg majd csak boldogulunk...:-)

Medvét ne felejtsd!

grincs 2016.01.31. 20:44:39

Azaz, még sem, mert elbaxtam az egészet!
Javítsd ki lécci! :-)

grincs 2016.01.31. 20:48:12

Köszönöm!
De kép továbbra sincs! :-(
Bocsi, h ilyen fakezű vagyok!

ZorróAszter 2016.01.31. 21:17:23

De! Most már ott kell lennie.

ZorróAszter 2016.01.31. 21:22:34

120. Osszián
2016. 01. 31. 20:42

"De még a patkánykommandó is, bazki - hisz ők adták a feelinget, a pepsi érzést,"

:o)

"se sehol semmi"

Dehát épp ezt mondom. Mehet tovább a NOLBLOG a diaszpórában is. Nem figyelsz? :o)

exnolbloggerek.uw.hu/
Nemrég fejeztem be a progi első részét.

Pár olvtárs már az új helyén szerepel a frissülőben.

Osszián 2016.01.31. 21:40:40

www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/kozepkor/hadjaratok/szazeves.html

Deszerintem sokkal jobb volt a nolblog postom a századról.

Osszián 2016.01.31. 21:47:37

osszian.nolblog.hu/archives/2015/08/24/A_baljos_XIV_szazad/

Merhogy kettő az egybe nem megy...

na de már mindegy, kurvára mindegy - asszem jövök hozzátok Marcell néven vagyok pár éve regizve a blogstaron, nem nagyon foglalkoztam a témával, helyesebben az égvilágon semennyit se, ám, ha úgy adódik, csatlakozom. Aztán lesz ami lesz...

Osszián 2016.01.31. 21:53:37

124.

Figyelek, mint a sas!!!!!!!!!

Osszián 2016.01.31. 22:16:31

Megnéztem, lementettem.
Szörnyű családi tragédia bénított le, még ma is le vagyok taglózva. Épp akkor történt, amikor (ezt utólag, mélben tudtam meg) a két loncsos kurva épp a nevemet cincálta (quick, na meg a kedves altáji barátnéd, a sade márkiné), hát épp jó alkalom volt, hogy azt mondjam - elég ebből a hülye weboldalból, ahol minden bipoláris félbolond ugrabugrálhat.
Téma van, írni tudunk, hát akkor fel Sabácra, menjen az új fórum!

Üdv, és ne feledkezz meg Medvéről!!!

Nyírfa2 2016.01.31. 22:27:10

Hú, itten nagyon le vagyok maradva, a betyár mindenit!
Miért nem lehet gondolattal elintézni a dolgokat?

Jövő héten regizem, és írok egy posztot az örökkévalóságról! :))

ZorróAszter 2016.01.31. 22:43:03

125. Osszián
2016. 01. 31. 21:40

Szerintem is.

126. Osszián
2016. 01. 31. 21:47

A lementett cuccaidat feltöltötted oda?

Medve bácsi: oksa

ZorróAszter 2016.01.31. 22:44:18

Kedves Nyírfa!

Mit jelent ez a regizem?

Kicsit déjá vu érzésem van. Lehet hogy már kérdeztem.

Nyírfa2 2016.01.31. 22:51:05

Az új helyen. A Blog.hura megyek. Azt a címet kell megadni a Frissülőnknek, nem?

Osszián 2016.01.31. 23:00:30

Nem exportáltam. Pendrájvon van az egész (300 post, 25000 komment), de nem is érdekes. Mit kezdjünk ott ezekkel?
Van új téma, ha meg nem lesz, az lenne a szép világ, valami kibaszott jó unalmas kor - mint a viktoriánus időszak volt Angliában. Oszt beszélgethetnénk az időjárásról.

A blog - de az újságírás is teljesen efemer műfaj. Kérészélet, de persze a kultúra, vagy a tudomány kivétel - azt később is el lehet olvasni. Ja, lementettem egy pár Zorró postot is, nem egészen önzetlenül (sok jó kommentem van bennük). De a cikkek is remekek.

ZorróAszter 2016.01.31. 23:28:56

132. Nyírfa2
2016. 01. 31. 22:51

Igen. A Nicknevet, a cikk címét és az internet címét
Pl.

Nyírfa
Nyílt levél!
http://nyirfa.blog.hu/ .... /nyilt_level/

Vagy ilyesmi.

Tuti el tetszik igazodni rajta.

:o)

Nyírfa2 2016.01.31. 23:50:21

134. ZorróAszter

:)) Tuti!

Nem baj, majd kérdezek! :)

ZorróAszter 2016.01.31. 23:54:31

Bátran!

ZorróAszter 2016.02.01. 00:11:01

:o)
süti beállítások módosítása