Nem tudom, én sem tudom, ki volt az a zsidó hittudós, egyiptomi tudós pap, vagy egyszerű mesemondó, aki becsempészte a teremtéstörténetbe, az első emberpár történetébe Ábel és Káin történetét.
Nehéz megmondani, hogy valaha hogyan értelmezték egyáltalán Ádám és Éva szerepét. Ma, utólag, feltételezhetjük még azt is, hogy Ádám és Éva talán az emberek közül az első öntudatra ébredteket szimbolizálja, akik tudatukkal kiemelkedtek a tudat nélküli, ebből a szempontból még embernek nem tekinthető fajtársaik közül.
És ezzel felelősek lettek tetteikért. A belátható és beláthatatlan következményekért egyaránt.
Ábel és Káin története talán a legnyugtalanítóbbak egyike. Ennek ellenére viszonylag kevésbé kommentált, mint a többiek. És ezek is inkább csak tudományoskodóak. Mintha valami kellemetlen igazságot lepleznének szándékosan.
Zsidók, keresztények egyaránt.
Pedig Káin történetében éppen ott az a bizonyos, pofon egyszerű, mégis legritkábban kimondott és évezredek során máig leginkább csak figyelmen kívül hagyott tanulság:
Ábelnek nem voltak gyermekei.
Mi valamennyien Káin gyermekei vagyunk.
Olyan faj egyedei, akik még saját testvérükben is képesek halálos ellenséget látni.
És évezredek során talán erre figyelmeztet bennünket ez az elfeledett mesemondó, tudós egyiptomi, vagy zsidó teológus. Vagy maga az Isten.
De mi nem akarjuk meghallani.
2012. 04. 16.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
