Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Isten-e Allah?

2013. április 07. - ZorróAszter

A láthatatlan halhatatlan Béke Nobel-díjasok és a háború ebei

Pár napja Pat Robertson, a 700-as klub műsorvezetője azzal a meggyőző fejtegetéssel lepte meg nézőit, miszerint Allah nem azonos a zsidó vallás és a keresztény vallás istenével. Hanem a föníciai Baállal, vagy a baálok egyikével, a mekkai holdistennel, Hubállal.

A láthatatlan halhatatlan Béke Nobel-díjasok és a háború ebei

Pár napja Pat Robertson, a 700-as klub műsorvezetője azzal a meggyőző fejtegetéssel lepte meg nézőit, miszerint Allah nem azonos a zsidó vallás és a keresztény vallás istenével. Hanem a föníciai Baállal, vagy a baálok egyikével, a mekkai holdistennel, Hubállal.

Tulajdonkáppen örülhetünk, hogy ilyen visszafogott volt, és nem egyenesen Molochhal azonosította.

Régóta megfigyeltem, hogy a nemzetközi sajtó interjúk alkalmával egységesen őrizkedik attól, hogy ha a riportalany Allahra hivatkozik, az Allah szót Istenre fordítsák.

A dolog pedagógiai célja nyilvánvaló: nehogy valaki butuska néző azt higgye, bármi is összekapcsol bennünket egy muzulmánnal, pláne nem, hogy ő végső soron ugyanazt az istent tiszteli.

Úgy látszik, az amerikai közoktatás színvona elérte azt az üdvös fokot, amikor már ilyen hamis állításokat lehet rezzenéstelen arccal belehazudni a világ szemébe. Legalábbis Pat Robertson nyilvánvalóan ezt feltételezi. Aki ugyebár nem akárki: a világ majdnem összes országában minden nap látható a 700-as klub helyi nyelvekre frissiben lefordított változata.

Mennyibe kerülhet ez vajon?

És hány éhező lakhatna jól ebből a pénzből nap mint nap?

 

A muzulmánok Istent ugyanúgy Ábrahám (Ibrahim) istenének, az egyedüli Istennek hiszik, mint a zsidók. És tiszteletét hitük szerint első fia, az arabok ősatyja, Izmael hagyományozta rájuk.

Ez ugyanaz az Isten, mint a kereszténység Istene, ami földi halandó számára teljes értelmében felfoghatatlan mibenlétű hármasság.

Arab keresztények sem tudnak más kifejezést használni Isten megnevezésére. Az arab nyelvű Biblia kezdő sorában is Allah szerepel.

Az Allah szó eredete az ősi kánaáni, héberben is megtalálható Él, Élim szó arab megfelelője (iláh) arab névelővel (al).

Ilyenformán szó szerinti fordítása AZ ISTEN, AZ EGYISTEN.

Ez figyelhető meg az muzulmán hitvallás, az adhán soraiban is, amit a müezzin is világgá ordít nap mint nap:

"Lá iláhá ilálláh" azaz Nincs más isten csak Az Isten!

Az iszlám Jézust (Iszá) a legnagyobb próféták egyikeként, sőt egyesek a sorban Mohamed után közvetlenül következőnek tekintik.

Muzulmánok szivesen adnak bibliai neveket gyerekeiknak: Ábrahámot (Ibráhim),  Dávidot (Daud), ritkábban Salamont (Szulejmán), Jézust (Iszá), de még Mózest (Muszá) is.

 

Az özönvíztörténethez kapcsolódó nem kanonizált zsidó legendák egyike szerint Isten úgy biztosítja az emberiség fennmaradását, hogy Noé óta minden pillanatban él a Földön tizenkét igaz ember, akik miatt nem lehet az egész bűnös emberiséget elpusztítani. Ezek nem szentek, nem közismertek, még a környezetük, családjuk sem tudja róluk, hogy ezek egyike. Sőt még ők maguk sem.

A 67-es háborúban az izraeli csapatok Jeruzsálemben is előrenyomultak.

A Templomhegyet és környékét egy százados vezetése alatt álló műszaki egység foglalta el.

A katonák, és a tábori rabbi követelték, hogy használják ki a talán soha vissza nem térő lehetőséget, és rombolják le a Templomhegyen álló két mecsetet.

A százados megtagadta. A nyomás egyre erősebb lett.

A százados attól félt, hogy a katonák maguk mögött érezve a nép külső támogatását a maguk kezébe veszik a cselekvést.

De keményen tartotta a fegyelmet, és elejét vette minden próbálkozásnak.

A világ nem is tudott róla, hogy talán hajszálnyira volt a világháborútól, az atomháborútól.

A százados neve is feledésbe merült. Nem tudom, mi lett a sorsa. (Talán ő lehetett Mordeháj Gur, későbbi vezérkari főnök helyettes. Bár ő desszantos volt, és nem tartalékos műszaki).

De ma is vannak, akik megsemmisítenék ezeket a mecseteket, és újjáépítenék a helyén Salamon templomát.

Egyes keresztény csoportok szerint is ez a feltétele Jézus második eljövetelének. Mármint hogy előbb fel kell építeni a Templomot, hogy az Antikrisztus meggyalázhassa.

Érdekes, mennyire nem jut eszébe senkinek, hogy Istennek van temploma a Templomhegyen. Nem is egy, hanem kettő is. Az egyiket úgy hívják, al-Aksza Mecset, a másikat úgy, hogy Szikla Mecset.

 

Hány év kell még ahhoz, hogy ezekben a mecsetekben halkan, hogy egymást ne zavarják, együtt imádkozzon muzulmán, zsidó és keresztény?

 

Ötezer év?

 

Tízezer?

 

Soha?

 

 


2013. 04. 07.


További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr88907256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyírfa 2013.04.07. 23:37:59

És mennyi idő kell ahhoz, hogy a templomot ne kívül, hanem belül keresse, találja meg az ember?

Úgy tudom, Isten annyit jelent: Vagyok. Minden nyelven. Hogy Allah vagy Jehva vagy Manitu a neve, a lényeget illetően, mindegy.

Ez a Pat R. ritka ellenszenves ember. Amíg nem tudtam, miről szól a 700-as Klub, néha belehallgattam. Egy arrogáns politikai manipulátor a vallás zászlaja alatt.

Nyírfa 2013.04.07. 23:39:07

Nahát, nem üdvözöltem!
Szép jó estét! :-))

ZorróAszter 2013.04.08. 00:22:56

Kedves Nyírfa!

Jó estét Önnek is.

JHVH vagy kimondva Jahve valóban azt jelenti, hogy Vagyok Aki Vagyok. De nagy valószínűséggel inkább eredetileg Jam lehetett, a midiániaiak istene, ahová Mózes szökött, és ahol elvette feleségül a pap lányát.

De a magyarban nagy valószínűséggel nem Istemi kagán nevéből származik, hanem Is=Ős és Tem, vagy Ten=Szellem szóösszetételből.

Pat Robertson valahogy nékem se szimpi.

Atlasz 2013.04.08. 05:50:52

"Úgy látszik, az amerikai közoktatás szinvonaLA elérte azt az üdvös fokot, amikor már ilyen hamis állításokat lehet rezzenéstelen arccal belehazudni a világ szemébe." Amennyiben a hazai prédikátorok tévedéseit is a hazai közoktatás okozza, akkor biztosan. A másik lehetőséget
az itt említett Lamed-vov történet példázza. Semmi köze az általános iskolázottsághoz. Intelligencia kérdése az efféle magabiztosság. A kimondhatatlan kimondása is. Rezzenéstelen arccal.

kimitakevolt 2013.04.08. 06:21:10

Annak a századosnak béke nobel díjat kellet volna adni

ZorróAszter 2013.04.08. 07:37:21

Kedves Atlasz!

Mit jelent a Lamed-vov?

ZorróAszter 2013.04.08. 07:43:36

Kedves Kimitakevolt!

Örülök, hogy Ön is erre a következtetésre jutott.

Atlasz 2013.04.08. 08:15:58

6. ZorróAszter: Ez két héber betű, és harminchatot is jelent.
A harminchat igaz ember legendáját André Schwartz-Bart regényben írta meg.

ZorróAszter 2013.04.08. 08:18:22

De ez a regény nem valamilyen ősrégi, ókori legendán alapul?

Fannyvár 2013.04.08. 08:33:15

Szép napot :)



Pat Robertson egy provokátor. Ezért fizetik. Tévedés ne essék, maga a provokátorság a médiában jelenlévő, elfogadott eszköz, nem ez a gond. Úgyhogy Nyírfával értek egyet


:)


Amúgy általában ki nem állhatom a vallási okokra fogott háborúságot, mert a lényeg ilyenkor egyértelmű: alacsony intelligencia szintű emberek (akik híveknek mondják magukat) létjogosultságot, vagy nagyobb hatalmat akarnak szerezni maguknak és a mögéjük besorolóknak.

A keresztes háború más téma...bár hogy úgy mondjam a fejlettebb formáját valósították meg ennek a tételnek . A pénzre utaztak :(

Nagyon bízom abban, hogy a "normális" hívek - mindkét oldalon - elvetik a háborúság minden formáját.

lusta 2013.04.08. 08:59:00

Isaac Pubalana, a skót Szent János templom lelkésze Aberdeenben a téli tavaszban kinyitotta a helyi iszlám hitűek százai előtt a tempolomot, akik a közeli mecsetbe járnak imádkozni napjában ötször. Miután a helyi, szomszédos dzsámiból kívülrekedtek a hívők ésmajd megfagytak, az anglikán lelkész lehetővé tette számukra, hogy a tempolmban imádkozzanak.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 08:59:55

Allah természetesen Isten, ez Isten neve arabul. Pat Robertson komolytalan hitgyülis emberke, keresztény cionista, aki vallása alapjának tesznek az iszlám gyűlöletét, s emiatt mindent ami az iszlámmal kapcsolatos igyekszik fekete színben bemutatni.

Nyírfa 2013.04.08. 09:15:26

3. ZorróAszter

A vallástörténettől mindig távol tartottam magam. Ugyan ennek műveltségbeli hiányosságát érzem, másrészt viszont nem regényesítettem, illetve fogadtam el olyan magyarázatokat, magyarázkodásokat, amelyek csupán az ember korlátolt belátóképességének , elméskedéseinek produktuma.

A természet, az élet szerelmeseként felháborítóan oktalannak, károsnak tartottam az egyházfik működését - ez javarészt így van ma is -, s a hívek és az őket butuska nyájba terelő vezetőik által festett istenkép, számomra, maga volt az élet káromlása.

Aztán az út , az utam úgy alakult - mert úgy akartam, hogy alakuljon -, hogy az énektanáromat kísérő kántor-korrepetitor egy mondatára felkapjam a fejem: Isten bennünk van.
Ma már úgy vélem, mi vagyunk Istenben - ha Istennek akarja szólítani az emberiség egy hányada a Létezést.
A lényege végül is a mondandómnak a kívülállás elutasítása, ugyanis, szerintem, minden a mi akaratunk szerint történik, a kérdés csak az, hogy van-e bátorságunk ennek a meglátására és az ezzel járó felelősségvállalásra.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 09:28:11

Érdekességképpen az apostoli hitvallás szövege máltai nyelven:

"Jiena nemmen f'Alla l-Missier li jista' kollox, li ħalaq is-sema u l-art
u f'Ġesu Kristu, Ibnu wieħed Sidna,
li kien konċeput mill-Ispirtu s-Santu, twieled minn Marija Vergni,
bata taħt il-ħaqq ta' Ponzju Pilatu, sallbuh, miet u difnuh,
niżel il-limbu, mat-tielet jum qam minn bejn l-imwiet,
tela' fis-smewwiet, qiegħed in-naħa tal-lemin t'Alla l-Missier, li jista' kollox,
minn hemm għandu jiġi biex jagħmel ħaqq mill-ħajjin u mill-mejtin.
Nemmen fl-Ispirtu s-Santu,
il-Knisja Mqaddsa Kattolika, ix-xirka tal-qaddisin,
il-maħfra tad-dnubiet,
il-qawma tal-imwiet,
u l-ħajja ta' dejjem. Amen."

A máltai nyelv egy arab nyelvjárásból vált önálló nyelvvé. Ez az egyetlen arab nyelvjárás, mely latin betűket használ. Jól látható, hogy Isten hogyan van máltai nyelven.

S itt a hitvallás első sora maláj nyelven (nem szemita nyelv, de latin betűs szintén):

"Aku percaya akan Allah, bapa yang mahakuasa pencipta langit dan bumi."

Egyébként a malájok 90 % muszlim.

Magyarul:

"Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban,
az Ő egyszülött Fiában,
a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől,
született Szűz Máriától,
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe,
ott ül a mindenható Atya Isten jobbján,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,
a szentek közösségét,
a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását
és az örök életet. Ámen."

ZorróAszter 2013.04.08. 09:40:51

10. Fannyvár 2013. 04. 08. 8:33
12. maxval bircaman HFDJ 2013. 04. 08. 8:59

Kedves Fanny és MaxVal!

Ez a Pat Robertson is azért akarja felépíteni a Templomot, hogy aztán az Antikrisztus ott páváskodhasson, aztán meg kitörjön az Armageddon?

Akkor érteném a kéztartását a képen.

ZorróAszter 2013.04.08. 09:59:02

11. lusta 2013. 04. 08. 8:59

Kedves Lusta!

Akkor azt mondja, nem kell 10000 évet várni?

ZorróAszter 2013.04.08. 10:02:19

13. Nyírfa 2013. 04. 08. 9:15

Kedves Nyírfa!

Az a baj, hogy mindenre van minden féle szintű és mélységű magyarázat, és mindenki eldöntheti, melyik szinten vagy mélységnél áll meg, és mondja: Immár hiszek!

Node mi a nagy K betűs igazság?

lusta 2013.04.08. 10:09:00

16. ZorróAszter (szerkesztő)
Felismerte és alkalmazta azt az egyszerű tényt ez a skót pap, hogy a mi kukltúrkörünkben az egyisten hite mit is jelent. Ön is nagyon jól levezette, hogy mindenütt ugyanarról az istenségről beszélnek. Az anglikán egyház, a reformátusok, a katolikusok, a pravoszlávok, a görögkeletiek, a mohamedánok, az izraeliták és itt lehetne még sorolni és sorolni, ugyanabban az istenben hisznek. Csak másképp. Milyen jól kihasználják egyesek ezt a konfliktust, arra példa az emberiség történelme.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 10:20:32

15.

Keresztény cionizmus - ez egy újprotestáns tévtanítás. Egyik elvük éppen az, amit írsz.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 10:21:02

18.

"a pravoszlávok, a görögkeletiek"

Mi a különbség a pravoszlávok és a görögkeletiek között?

ZorróAszter 2013.04.08. 10:31:50

19. maxval bircaman HFDJ 2013. 04. 08. 10:20

Jó-jó! De akkor az Armageddonig nem lehet tudni, ki újprotestáns, és ki sátánista.

És akkor is csak abból, hogy ki kinek szurkol.

Egy kereszténynek nem azért kellene imádkoznia, hogy bár szegény Jézus máshogy oldotta volna meg a megváltást, mint ilyen szörnyű módon és hogy találjon ki valamit Armageddon helyett az Atyával?

Osszián 2013.04.08. 10:41:20

Természetesen a vita merőben elvi, mivel sem antropomorf Allah, se antropomorf JAHVE, se ilyen jellegű Isten nem létezik. a kisködmönön vitatkozunk: itt csak arról lehet szó, hogy a KÉPZELETBELI (ám nem létező, helyesebben egyáltalán nem úgy létező) természetfeletti ur eredete hol található.
Valóban az Ószövetségben ahogy Zorro írja.

"Pat Robertson, a 700-as klub műsorvezetője azzal a meggyőző fejtegetéssel lepte meg nézőit, miszerint Allah nem azonos a zsidó vallás és a keresztény vallás istenével. Hanem a föníciai Baállal, vagy a baálok egyikével, a mekkai holdistennel, Hubállal."

Nos, megkérdezném, hogy ez az úr mit tud Baálról? És Hubálról? Levezeti-e a gondolatmenetét? Vagy csak az iszlám félholdból indul ki?

Valószínűleg ez ugyanaz a spekuláció, mint a párthus Jézus története.

Rengeteg spekuláció van a vallások körül. És főleg ezek a spekulációk hintik el a viszály magvát, évezrede, sőt több - népek és hitek közt. Vissza kellene menni Platonhoz, és egyszeriben helyre rázódnának a dolgok.

De csak úgy mondom. És mondom Adyval

"Add, hogy hadd higyje, kiki a maga hitét
S a millióknak is legyen igazuk"

ZorróAszter 2013.04.08. 10:45:17

18. lusta 2013. 04. 08. 10:09

OK De azért kis bibi csakcsak van:

A mohamedánok nem hajlandók teológiailag követni a keresztény Szentháromságtant, hanem egyszerűen kijelentik, hogy Allah mellé helyezni egy embert, Jézust mégha Mohamed után a második legnagyobb próféta is, istenkáromlás.

Osszián 2013.04.08. 10:47:06

"Node mi a nagy K betűs igazság?"

Hát az bizony az értelemben rejlik. A nagy vallások tételei tele vannak logikai buktatókkal, amin nagyvonalúan át kell siklani, mert nevén nevezzük ezeket a buktatókat, akkor egyből atomjaira hull az egész történet, úgy ahogy van.
Két eset van: vagy gyermekien hinni,kritika nélkül, ahogy egyik bloggerünk szokta volt írni, vagy gondolkodva értelmezni a dolgokat, ez esetben azonban odaugranak az ellentmondások, és borul az egész.

Osszián 2013.04.08. 10:50:35

A mohamedánoknak van igazuk. a szentháromság teória egy értelmezhetetlen kitaláció, a gnosztikus keresztények is elvetették, ahogy Mani is. Nincs is se füle se farka. Mi külön (Isten nélkül) a szentlélek fogalma? Mire való, amikor ott van maga Isten? (most a hívő szemével nézem).
Ezt arra kellett kitalálni, hogy Jézusból istent fabrikáljanak - holott ő maga is Emberfiának nevezte magát.

Emilke 2013.04.08. 10:54:09

Ti nézitek ezt a vén undorító barmot? Furcsa perverzitás!

Osszián 2013.04.08. 10:57:55

De egy pár szót magáról Baál-ról, aki állítólag Allah eredeti alakja:

" A szíriai világ vallási kultúrájában Baál alakja a meghatározó. A mitológiai hagyomány szerint õ néha a felhõkön lovagló viharisten, a villámlás ura, máskor meg égi pásztor vagy a termékenységet hozó esõ istene. "

Nos, egyébként a főisten ezeknél is Él volt.Baál esőisten volt, ami, valljuk be azon az éghajlaton igen fontos szerepet tölthetett be.

ZorróAszter 2013.04.08. 11:08:26

Kedves Osszián!

Itt van az eredeti szöveg 25:13-tól:
atv.hu/videotar/20130404_700_as_klub_2013_04_03
Nekem semmi bajom nem lenne, ha nem lenne nyilvánvaló, hogy a pacák nem tudatlan, nem tudatlanságból és fanatizmusból beszél marhaságokat,, hanem egészen egyszerűen szemrebbenés nélkül belehazudik a nézők képébe.

És ezt nem tudom hová tenni.

Egyébként ennyi Hold a kereszténységben is van: lásd húsvét.

lord 2013.04.08. 11:13:39

Szerintem ez az elmélet nem más mint a "vallásháború" része, mely így próbálja lealacsonyítani a mohamedán vallást, más világ vallásokkal szemben.
(Köztudott, hogy Mohamed a zsidó - keresztény vallásból hozta létre a mohamedán vallást, csak Ő nem Istennek nevezte el a Teremtőt, hanem Allahnak.)

Osszián 2013.04.08. 11:25:40

"Hold a kereszténységben is van: lásd húsvét."

És a régi, első századokból való ikonokon (ilyenek még ma is vannak a koptoknál, Egyiptomban) a Pantokrátort úgy ábrázolják, hogy egyik vállánál a nap, a másiknál a hold van feltüntetve.

Minden régi vallásnál szerepel a nap és a hold, mint szimbólum.

Emilke!

a pacákról most hallottam először, itt Zorronál!

Hogy hogy van képe össze-vissza hazudozni, tudománytalanul? mert abból indul ki (jogosan), hogy az emberek tudatlanok a végtelenségig és bármit becumiznak.

Osszián 2013.04.08. 11:40:45

Lord, az Él, Éli istennevet vették át.

A magyar nyelv szokása a megerősítés, ez az Isten fogalmakra is kiterjed.

Megerősítés: ha duplán mondunk valami, vagy még többször: igen -bizony, halálnak halálával hal, uram-teremtőm, egyszál magam, pörög-forog, jön-megy, stb.

Fokozottan így van, ha Istenről van szó.
Az Él, Élő, Eleve, Egy, Ég, Igaz, Bizony, Teremtő, Úr, Atya mind istenfogalmak voltak a régi nyelvünkben.
Itt egy megerősítő eskü 1600-ból:

"Én, ……… Gáspár, debreceni hites polgár, tanácsbéli, kijelentem és fogadom az igaz Istennek, aki Atya, Fiú, Szentlélek, aki egy igaz bizony Isten, hogy ő engem az én hitemben úgy segéljen, hogy aminémű hivatalra engem becsületes Tanács elválasztott, abban tehetségem szerént eljárok."

Igaz, bizony, Isten, Atya, Fiú, Szentlélek, egy, igaz, bizony - minden szónak isten jelentése van.

a mohamedánok az arámi Éli, vagy a szíriai Él kifejezést vették át.

Jézus arámiul fohászkodott a kereszten:

"ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? " - Máté (27:46)

Él, élő - a mi nyelvünkben is istenfogalom.

Nyírfa 2013.04.08. 12:03:05

Gondolom, sokan vagyunk úgy vele, hogy nem látjuk, vagy nem látjuk tisztán, ami az orrunk , szemünk előtt van, zajlik. Itt VAN velünk a nyelveinkben is a bölcsesség, mióta világ a világ, és milyen kifejezően: mi más Isten, mint maga az Élet.

Hát nem? :-))

Nyírfa 2013.04.08. 12:04:14

Osszián, szép ez az eskü.

ZorróAszter 2013.04.08. 13:01:42

30. Osszián 2013. 04. 08. 11:25

"És a régi, első századokból való ikonokon (ilyenek még ma is vannak a koptoknál, Egyiptomban) a Pantokrátort úgy ábrázolják, hogy egyik vállánál a nap, a másiknál a hold van feltüntetve."

Ebben az érdekes a Hórusz szemei. A Nap az egyik, az ép. A másik szeme a Hold, amit nagybátyja, Szét sebzett meg, mikor a mocsarakba menekült előle, mert Hórusz meg akarta rajta bosszulni apja, Ozirisz megölését.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 13:29:41

28.

Ez nem tudatlanság. Egyszerűen ez az álláspontja a keresztény cionizmusnak.

Alapeszmék:
- A zsidó nép kiválasztott nép, ezt Jézus nem szüntette meg. Következésképpen 2 út van Istenhez: a zsidó és a keresztény út.
- A mai izraeli állam nem csak egy ország, hanem Isten igéjének beteljesülése is. A mai Izrael feltétlen támogatása vallási kötelezettség. Izrael ellenfelei pedig Sátán hívei.
- Az összes zsidónak Izraelbe kell költöznie, s újra kell építeni a jeruzsálemi templomot. Ezután lesz Jézus második eljövetele. Ekkor az összes zsidó elhagyja a zsidó vallást és megkeresztelkedik.

Osszián 2013.04.08. 14:00:28

Az a tudatlanság, Max, amit Allah-ról és Baálról állít. Illetve valami ráfogás. Amit te írtál, az a zsidó-keresztény felfogás.

Ilyen alapon (JAHVE a keresztény és az iszlám istene is), zsidó-mohamedán vallásról is beszélhetnénk - nix Baál.

Vagyis ez még a kitaláción belül is kitaláció - de alantas célzattal.

ZorróAszter 2013.04.08. 14:28:48

35. maxval bircaman HFDJ 2013. 04. 08. 13:29

Igen, csakhogy ebben benne van az is, hogy azért kell újjáépíteni a Templomot, mert Jézus második eljövetelének feltétele hogy a Templom Antikrisztus általi meggyalázása kapcsán valahogy kitörjön az Armageddon.

Én ezt a tevékenységet nehezen tudnám másként értelmezni, mint az Antikrisztus szolgálatának.

Jó-jó! Tudom: Armageddonnál a másik félnek szurkolnának, nem az Antikrisztus csapatainak.

Ha ezek után hihetünk nekik ebben.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2013.04.08. 14:42:10

37.

Alapvetően ezek a millenarista tanok számomra teljesen idegenek.

little 2013.04.08. 14:43:16

Pat Robertson egy seggfej. Egyutt a hasonszoruekkel, van itt boven.
Sajnalatos hogy vannak kovetoi de van vallas szabadsag.
Hogy komoly emberek vitatkoznak arrol hogy o mit mond/tanit az szinten sajnalatos.

De az egesz vallas dolog egy bizonyos fokon humbug. Bar erkolcsi tanitasa legtobbnek OK, es anno hasznalt, csak hidd hogy setalt valaki a vizen, en nem.

ZorróAszter 2013.04.08. 15:18:31

Kedves Little!

A 700-as klub azt állítja magáról, hogy a világ csaknem összes országában megjelenik naponta, a helyi nyelvre szinkronizált változatban.

Vagyis a világsajtó egyik legnagyobb terjesztettségű és így hatású orgánuma.

Ennek fényében egyáltalán nem közömbös, hogy nyilvánvaló hazugságokkal eteti a jónépet.

Vagy hogy pár fanatikus ilyen szövegek hatására levegőbe repít magával együtt pár tucat vagy pár száz embert.

little 2013.04.08. 15:28:56

re 40. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 04. 08. 15:18
Mint irtam nem lehet elhalgattatni az ilyeneket. Arra figyelni hogy mit predikalnak, idofecserles.
Ugyan lehet jol szorakozni rajtuk, en mindig hallhatom kocsim radiojan Rush Limbaugh-t, o ugyan nem vallasos, de egy jobboldali seggfel. Nagyon nepszeru. Az az igazsag hogy majdnem az osszas nepszeru radio "talk show" jobboldali.
w3.newsmax.com/radio_hosts.cfm

ZorróAszter 2013.04.08. 15:34:48

Kedves Little!

Amennyire én látom, a műsorainak fele napi politika. Erősen jobboldali szemszögből interpretálva.

Ám azt szerettem volna mondani, hogy szubjektív érzésem szerint ez egyáltalán nem egy sufnirádió Alabama Alsóról.

Bundi-Bandi 2013.04.08. 16:13:18

Rövid megfigyelés után könnyű rájönni, hogy az amerikai szekták szervezői inkább politikai figurák, mint vallási vezetők. A háború óta mindent megtettek, hogy kereszténynek nevezett egyházaikat visszavigyék a zsinagóga ajtajához, és ott rögzítsék időben, amint Jézus kilépett rajta. Ettől messzebb már nem tudnak elmenni, mert ők maguk is a zsidó vallás követői lennének, amire a zsidóknak semmi szükségük, ők nem terjesztik hitüket. Őket a középkori reformáció és maga a katolikus egyház nem érinti, rájuk hatást nem tett, hiszen az angol puritánoktól vonatkoztatnak mindent. A vezetőség többnyire dús gazdag, de nem a magán tulajdonuk, adózás miatt, hanem a templomé, igaz gyermekeik gyakran öröklik a vallási vezetést, tehát életforma. Pat Robertson csak az egyike a sok tv, templom és sportaréna szónokainak és a legotrombább politikai ostobaságtól a legelképesztőbb vallási gagyiságig mindent hirdetnek.
Szomorú, hogy a helyi indián és eszkimó társadalom bigott vallásos lett és a Pat Robertsonokhoz hasonlók járják rezervátumaik, eszkimó telepeiket „Keresztes hadjárat” címmel, ahol a mámorig sulykolják beléjük az általuk gyakorolt szekták eszméit.
Valamikor Chevy Chase-szel volt egy gúnyos, komikus film készítve e vallások tevékenységeiről. Az amerikai republikánusok táborait erősítik, tehát politikai tevékenységet folytatnak. Különös kettőségben él az a társadalom. Még külországokkal is konfliktusban van a vallásszabadság értelmezésében az amerikai kormány, de bent az országban szervezetek figyelik, hogy mikor lépik át a gagyiság határait és válnának az állam eleségeivé, mivel szinte mindegyik úgy állítja, hogy a kormány mindent megtesz ellenük, hogy ezt a szent szabadságot elvegyék tőlük. Ha tovább aprózódnak és 50-100 fős csoportokat képeznek ott már sokszor a fegyveres konfliktus is emlegetve van, felkészülve a harcra, mint Texasban volt jó néhány éve. Vagy Guayanában egy egész tábort öngyilkosságra vettek. Megdöbbentően alacsony, sivár kultúrkörből kerülnek ki híveik. Floridában még olyan csoport is létezik, ahol a marihuána szívására építették elveiket. És igen, minden hivatalos állítással szemben ezek a vallások anti muzulmánok.

little 2013.04.08. 18:00:29

re 42. ZorróAszter (szerkesztő)
2013. 04. 08. 15:34
Ezek nem sufniradiok es a 700 club nem sufni televizio. Ertelmes emberek azonban, es ezek meg mindig tobbsegben vannak, nem hallgatjak, vagy ha igen csak komedia celjabol....

lujza 2013.04.08. 18:18:53

"Ne bántsuk egymás érzéseit."

ejmiakő 2013.04.08. 20:03:13

43.
A szekták hazugságai pusztán kis részét képezik az általános hazugságözönnek.
Ma minden hazugságnak beárazható értéke van, akár valami vallásos, vagy más egyéb dologban. Értéke attól is függ, ki hazudja.
Ilyen a dezinformációs társadalom.

ZorróAszter 2013.04.08. 21:35:53

Kedves Little!

Én még mindig nem értem, miért bagatelizálja a 700-as klub világsajtóban / médiában elfoglalt helyét.

Ha nem hazudnak magukról is, akkor "Az adás az Egyesült Államok televíziós piacának 97 százalékában nézhető olyan csatornákon keresztül, mint például az ABC Family Channel, a FamilyNet, a TBN. Mindez azt jelenti, hogy naponta körülbelül egymillió nézője van az Államokban. A műsor nemzetközi adása 80 idegen nyelven és több mint 200 országban látható, így összesen körülbelül 90 millió otthonba jut el, és évente körülbelül 1,5 milliárd ember számára hozzáférhető. ".

Nekem első pillantásra ez nagyobb és kiterjedtebb, mint a BBC, az Voice of America és a Deutsche Welle együtt.

lord 2013.04.09. 13:20:47

Az Észak Kóreai "fenyegetés", csak arra jó, hogy néhányan háborús hisztériát szítsanak akár az USA-ban, akár a világ más táján egy kommenista rezsim ellen!

Ha az É.Kóreaiak VALÓBAN lépnének, és TÉNYLEGESEN fenyegetnének bárkit is, akkor az USA - és az ottani szövetségesei - beuzsonnáznák É.Kóreát!
És EZT az É.Kóreaiak is tudják!
Nem hüllle gyerekek azok sem!

lord 2013.04.09. 15:21:09

48. kiegészítése:

Nem véletlen, hogy az USA politikai, katonai körei se nagyon izgatják magukat, amit tesznek, az maximum annyi, hogy megreszelik a bal kezük kis ujján a körmöt.

Felvették e tárgyban Kínával a kapcsolatot, és - feltehetően - egy - két - már meglévő rendszabályt - jobban beélesítettek É.Kórea közelében, és az USA nyugati zónájában.
Ennyi, és semmivel sem több.

A nyálzók meg - sajnos - terjesztik a nyálukat, és idegesítik az olyanokat, akik hajlandóak mindenféle szirre, sz...a ugrani.

ZorróAszter 2013.04.09. 18:28:17

Kedves Lord!

Hát igen. Már amennyire Észak Korea kommunista ország.

Kétségtelen, hogy azt mondja magáról, de ez valami egészen elképesztő katyvasz mind ideológia, mind gazdasági, mind kulturális téren.

Olyan mint a zsiráf, akiről azt szokták mondani, hogy ilyen állat nincs is.

Ez csak valami káprázat lehet. :o)

Itoérambolafoci 2013.04.17. 11:12:14

50. ZorróAszter

Van benne valami.

Ha már egyszer az ír terroristáknál, a szicíliai maffiánál és a mexikói drogbáróknál sem azt emeljük ki, hogy bigott katolikusok, akkor talán Észak-Korea esetében sem az ideológiai sódert, hanem esetleg a totális katonai diktatúrát kéne kihangsúlyozni.

ZorróAszter 2013.04.17. 22:51:28

Igen, de ezt általában a politikai cél határozza meg. Ha a rémületet akarják növelni, akkor szoba kerül az ideológia, hogy ítt kiszámíthatatlan fanatikusokkal van dolgunk.

Ha meg az ellenkezője a politikai cél, akkor meg elhallgatják, hogy itt kiszámíthatatlan fanatikusokkal van dolgunk.

Itoérambolafoci 2013.04.18. 09:42:13

De a dolog lényege pont az, hogy ezek a fanatikusok maguk sem veszik komolyan az általuk nagy hangon hirdetett ideológiát.

A katolikus ír terroristák például könyörtelenül betartatják az abortusz tilalmát, de abszolút természetesnek veszik az ártatlan civilek felrobbantását.

Tehát a hangsúly nem az ideológián, hanem csupán a mások fölötti hatalmuk demonstrálásán van.

"A cél szentesíti az eszközt" is arról szól, hogy mindig a hatalom mondja meg, hogy abban a pillanatban mi a "szent".

A diktatúra lényege tehát pont az, hogy kizárólag csak a hatalom a "szent", az ideológia pedig mellékes.

ZorróAszter 2013.04.19. 09:31:11

Szerintem a sajtó jelentősen torzítja az eseményeket, néha az igazság teljes ellentétéig.

Az IRA nem katolikus terrorszervezet volt, hanem formálisan konszolidált baloldali. Nem maoista, nem anarchista, nem kommunista, hanem politikai irányultságát tekintve inkább marxista szociáldemokrata. Mivel ez mindenkiben értetlenséget váltana ki, ezért nem keresik az okokat, hanem átalakítják a valóságot, és azt írják, az IRA vallási fanatikus terrorszervezet.

A valóság másik felét pedig egyszerűen kitörli a világsajtó: ha megkérdezek valakit, mondjon három észak-írországi terrorszervezetet, mindenki rávágja, hogy IRA. Még senkivel sem találkoztam, aki hallott volna olyanokról, mint UDA, UFF, UVF, stb.

Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a nagyon egyszerűnek látszó dolgok nagyon bonyolulttá válnak, ha nem elégedünk meg a felszín kapargatásával.

Itoérambolafoci 2013.04.22. 11:56:05

Való igaz, hogy még a legegyszerűbbnek látszó dolgoknak is lehet bonyolult mikrostruktúrájuk.
A végeredmény viszont ebben az esetben is lehet ugyanaz.

Mert ugye az ártatlan civilek áruházbeli felrobbantása a konszolidált baloldali, marxista, szociáldemokrata szemlélettől pont ugyanolyan távol van, mint a tízparancsolattól.

Az áruházi robbantás oka egyszerű volt: mivel nem vállalták az öngyilkos merényletet, ezért fontos volt, hogy a bombát feltűnés nélkül helyezhessék el, és annak robbanása előtt feltűnés nélkül távozhassanak. Ez pedig csak sűrű tömegben volt lehetséges.

Ez az egyszerű gyakorlati szempont írta felül a fennkölt ideológia, az önfeláldozó hazafiság és a mély humanitás összes szabályát.

Vagyis az ideológia csak egy maszlag volt, amit maguk sem vettek komolyan.

De eközben az ír terrorszervezetek halálosan komolyan vették az abortusztilalom betartatását.

ZorróAszter 2013.04.22. 13:33:08

Én éppen azt szerettem volna mondani, pontosabban kérdezni, hogyha annyira nem ismerjük a valóság elemeit, hogy az emberek 99%-a még csak nem is hallott mondjuk az UDÁ-ról sosem, és teljesen hamis képe van az IRA politikai irányultságáról, akkor szabad-e ilyen kategorikus kijelentéseket tenni?

Itoérambolafoci 2013.04.22. 16:00:10

Szerintem ne keverjük a politikai irányultságot a világnézettel.

Hiszen hazai tapasztalatból is tudjuk, hogy még a marxista politikai irányultság is simán összefér a mély vallásossággal.

És miért is ne férne össze, ha az egyik kizárólag földi, a másik pedig kizárólag természetfeletti dolgokra vonatkozik.

Nem véletlen, hogy a kelet-európai kommunista diktatúrák mindegyikében meghagyták az egyházakat.

Az pedig biztos, hogy a 88%-ban katolikus ír lakosság által legális szervezetnek tekintett Ír Köztársasági Hadsereg nem materialista, hanem katolikus világnézetű irányítás alatt állt.

- - - - - -

De megismételném: önmagában a civilek felrobbantása az, ami durván összeegyeztethetetlen az abortuszt tilalmával.

Politikai irányultságtól és világnézettől függetlenül.

ZorróAszter 2013.04.22. 20:37:05

Én csak azt szerettem volna kérdezni, hogyha ilyen alapvetően téves és amellett még hiányos ismereteink vannak az Észak-Ír helyzetről, akkor szabad-e ilyen kategorikus kijelentéseket tenni?

Például szeretném felhívni a figyelmét arra tényre, hogy milyen nehéz hozzájutni ahhoz az adathoz, hogy Észak-Írország lakosságának hány százaléka is katolikus egyáltalán?

Miért?

És ha ez ilyen titok, és például a világsajtó sikeresen tünteti el a szemünk elől az unionista terrorszervezeteket (UDA, UFF, UVF, ....), akkor szabad-e abban hinnünk, amit az IRA abortuszellenességéről írnak?

Itoérambolafoci 2013.04.23. 11:02:38

Jobban belegondolva kénytelen vagyok elfogadni az érvelésedet.

Hiszen a gátlástlanul gyilkoló, ámde eközben közismerten buzgó templombajáró szicíliai maffiacsaládokról sem sikerült világnézeti statisztikát készíteni :-)

Tehát az esetükben is igaz, hogy megalapozatlanul mondanánk ítéletet a felemás erkölcseikről.

Mert könnyen meglehet, hogy valójában mindannyian megveszekedett istentagadók, és csak a kánikula miatt járnak a hűs templomokba... :-D

ZorróAszter 2013.04.23. 21:04:55

Hát igen. A sziciliai maffiával kapcsolatosan az emberek 99%-ának egyetlen forrása a Keresztapa című film. Holott Mario Puzzo állítólag sosem járt Sziciliában, és az egész történetet kitalálta. Legfeljebb beleszőtt néhány újságcikkből megismert figurát is. De ott legalább nem torzítja az információt a Világsajtó apparátusa.

De ha már előhozta Olaszországot, és az eredeti téma a terrorizmus volt, akkor had hivatkozzak Aldo Moro halálára. Ugye évtizedekig úgy tudtuk, hogy egy ultrabalos terrorszervezet rabolta el és gyilkolta meg mint főfő burzsujlakájt.

Aztán pár éve megjelent egy ötrészer dokumentumfilmsorozat A CIA cimmel, és abban az akkori műveleti igazgató a következő döbbenetes dolgokat mondta el:

Az amerikaiaknak fogalma sem volt róla, hogy a kereszténydemokrata párton belül milyen ádáz frakcióharc dúl a színfalak mögött, és hogy az összes informátor a Pertini-Andreotti frakcióból jelent. Ez volt a forrása annak a téves információnak, miszerint a következő választások után ha a választási eredmények a várakozásoknak megfelelően alakulnak, vagyis a kereszténydemokraták kicsit visszaesnek, az Olasz Kommunista Párt pedig előretör, akkor Aldo Moro koalícióra kíván lépni a kommunistákkal.

Ez a téves információ vezetett Aldo Moro elrablásához, és meggyilkolásához.

A műveleti igazgató nem volt hajlandó semmilyen további információt vagy részleteket mondani.

Na de hát erre varrjon gombot az ember, ahogy mondani szokás.
süti beállítások módosítása