Pár éve egy kedves brit úriember, egy művészettörténész készített sorozatot az orosz művészetek és kultúra évszázadairól. Egy újmilliomost is meglátogatott gyönyörű ikongyűjteményéért. Semmi Feofán Grek, Rubjov vagy Csorníj, de így is impozáns és szép. Az angol úriember viszont óvatlanságában mondott valami rosszul fogalmazott mondatot, amitől a levegő rögvest megfagyott.
Ott a kamerák előtt.
Valamit, amit a házigazda úgy is értelmezhetett, hogy Oroszország (részben) ázsiai.
Az orosz kultúra átellenes, nem kontinentális ellenpontja éppen a brit.
Jellegzetes furi ablakaival, a keverő vízcsap minden nembritet meghökkentő hiányával, érdekes szamárhát gótikájával, neogótikájával, román helyett normann stílusú műemlékeivel, no meg nefeledjük, balra hajtssal. Stb., stb.
Micsoda furcsaság jött volna ki belőle, ha Rettegett Henrik lánya, Rettegett Erzsébet királynő valóban hozzámegy Rettegett Ivánhoz, mint amit sokan reméltek (mások rettegtek) a kontinens két átellenes sarkán.
Tán nem is Erzsébet megrögzött, fanatikus szüzességén, hanem annak a kiszámíthatatlan rémületnek az okán bukott meg a dolog, amit ez az egyelőre igencsak lazának látszó harapófogó is kiváltott volna Európában.
Oroszország mindigis igyekezett felkiáltójelre cserélni megkérdőjelezett európaiságát.
És ha egy ruszkinak azt mondod, az orosz az európai kultúra, civilizáció, művészetek, tudomány EGYIK bölcsője és oszlopa, jól teszed, ha nyomban felkötöd a nyúlcipőt.
Hacsak nem akarod, hogy minimum egy egész háztömb smároljon végig egyenként. Két vizespohár vodkával és frissensült saslikostállal a kézben örök barátságot fogadva. És a túláradó megbecsülés egyéb kellemetlenségeit elszenvedni.
Ilyesmit állításként én is csak álnéven merek leírni.
Azonban a mai Oroszország nem a Szovjetunió. És az Európai Unió léte és vele kapcsolatos politikája mind egyértelműbben sugallja nekik, ők nem Európa.
Túl azon, hogy egy sértett, egyre nacionalistább Oroszország milyen veszélyes, a dolognak erősen figyelmen kívül hagyott (esetleg félő, fel sem ismert) veszélyei is vannak.
Az, hogy Oroszország legyűrve sértettségét, Európára áhítozását, vélhető, kisebb népességéből is adódó másod/harmadhegedűsi szereptől való ódzkodását valóban ázsiaivá válik, és becsatlakozik Kína és Japán mellé.
Merthát van hagyományos kínai/japán tapintat és udvariasság, ami Oroszországot valójában megkímélheti attól, hogy ezzel a másod/harmadhegedűsi szereppel folyamatosan szembesüljön. És egy nagyvonalú Oroszország lemondhat a japánok javára az áhított szigetecskékről, és Kínával sem tűnnek innen nézve olyan kibékíthetetlennek az ellentétei.
Hozományként pedig beviheti nemcsak tudományát és technikáját, és nemcsak a hadit és az űrt, hanem rendelkezésre bocsáthatja szibériai ásványi kincseit, olaját, földgázát, aminek szűkössége mindigis hátráltatta Kína és Japán fejlődését.
Viszonylag könnyű felismerni egy ilyen kínai-japán-orosz együttműködésből létrejövő gazdasági, politikai, katonai szövetség méreteit és veszélyeit. (Még ha a feltörekvő Indiával nem is számolunk.)
Ám végképp kevesen akarnak belegondolni, hogy egy ilyen szövetségnek milyen kiszámíthatatlan egymásrahatásokból és visszahatásokból eredő teljesen ismeretlen végkifejlete lehet.
Ezért érthetetlen az Egyesült Államok legújabb büntető támadása az orosz gazdaság ellen az olajárak drasztikus leszállításával.
Hacsak nem akarja Oroszországot Kína és Japán karjaiba lökni, és ezáltal valami jó kis orwelli III. világháborút Óceánia és Eurázsia-Keletázsia között.
2014. 11. 28.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
