Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Brit kilépés - Kilőve?

2016. november 04. - ZorróAszter

Nekem teljesen világos volt, hogy a britek nem léphetnek ki az Unióból. A világ kétharmada angolszász protestáns kézben van. Ennek is kétharmada (így a világ fele) jenki kézben, egyharmada (így a világ negyede) angol kézben.

Nagy Britannia hatalmasat kaszál azon is, hogy az Egyesült Államok kapcsolatait főleg rajtuk keresztül bonyolítja az EUval.

Ezért aztán óriási személyes pofonként hatott a brit kilépés megszavazása.

Én egy percig sem gondolom, hogy a világ bármely pontján demokrácia lenne. Még a szépgyepű Angliában sem. És mivel a világsajtó amerikai kézben van, nyilvánvaló, hogy ezt a döntést az amerikaiak kényszerítették ki.

Hogy miért, az világos. A félmilliárd embert egyesítő EU minden töketlensége ellenére Kína mellett komoly vetélytársa az újkori Rómának, az Egyesült Államoknak.

És ami ott lejön (az EUból), itt megjelenik (az USÁnál). És hát ez mégiscsak több mint 60 millió ember.

Ám ha Nagy Britannia a kőrön kívül kerül, az ezzel kapcsolatos funkciókat átveheti, sőt nagy valószínűséggel át is veszi - elsősorban Írország. Sőt ami lehetséges, hogy némi időveszteség után az Egyesült Királyságból kiváló és expressz gyorsasággal az EUhoz csatlakozó Skócia.

Nagy kérdés, hogy az amerikai nagytőke mit ígért a brit nagytőkének mindezért cserébe? És mi változott?

Mert azt azért kevesen hihetik, hogy a visszahátrálás az EUba azon múlik, hogy egy háziasszony (Na jó! Egy ügyvéd.) besétál egy bíróságra és bead egy keresetet.

Der Lőve - Az oroszlán meglőve.

Der Medve - A medve megdermedve.

(Egy kis hiba a viccben: a medve die.)

 

 

2016. 11. 04.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

 

Ajánlott link:

Atlanti charta

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr3611928667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.04. 14:30:05

Ezt megmondtam fél éve.

Ha az USA biztps benne, hogy az EU nem fog ellen fordulni, Anglia kiléphet. Ellenkező esetben bent fog maradni.

Azaz van remény.

ZorróAszter 2016.11.04. 15:51:35

Nem tudom. Ez a meccs még nincs lejátszva.

És nem akarok jósolgatni, mert a múltkor már ráfáztam. Én határozottan úgy gondoltam, meg mertem volna esküdni rá, hogy kizárt hogy a kilépésre szavazzon a többség.

ZorróAszter 2016.11.04. 15:52:57

És valójában még mostsem értem, hogyan fordulhatott e elő,

Xilit 2016.11.04. 19:35:26

@ZorróAszter:

Kedves ZorróAszter, a hat éve Angliában élő gyerekem azt mondta, hogy a kilépést főleg az idősebbek forszírozták, a fiatalok többsége EU-párti.
Szerintem visszakozni fognak.

ZorróAszter 2016.11.04. 21:38:31

Kedves Nyírfa!

Mint MaxValnak is említettem, én akkorát tévedtem akkor, amikor többször mondtam, hogy kizárt a Brexit, hogy már nem merek jósolgatni.

Abban nem hiszek, hogy az emberek szabadon döntenek. Az embereknek a propaganda mondja meg, hogy mit gondoljanak.

Arra én is kíváncsi lennék, mi történt a háttérben. Függetlenül attól, hogy végülis mennek vagy maradnak.

Xilit 2016.11.04. 22:29:40

@ZorróAszter:

Az angolok a betelepülést és a munkavállalást illetően a volt gyarmataikat részesítik előnyben. Nincs ínyükre az EU-tagállamokból jövő tömeges munkaerő-beáramlás. Akkor sem, ha profitálnak belőle.
Persze, ez a szemlélet sem általános, elsősorban az idősebb korosztályt érinti. A fiatalok rugalmasabbak.

Anno, töriből tanultunk az angolok híressé vált egyensúlypolitikájáról. Ezt a funkciót a mai napig betöltik, bár gyengülni látszik a pozíciójuk. Ma már megkerülhetetlenné váltak az ázsiai államok, az idők folyamán nagyon sok problémát idézett elő az USA, betokosodtak a keleti diktatúrák, és kiömlött az arab "olaj".
Ilyen körülmények között próbálkozik Anglia megőrizni a befolyását, és azt az életszínvonalat, amelyet biztosít a polgárai számára. A hogyan tovább számukra ugyanolyan létfontosságú kérdés, mint valamennyiünk számára.
Jó kis átalakulás tanúi és szereplői vagyunk. És mindenki számít, mindenki véleménye, gondolata, tudása. Aztán megszületik, összeáll a kritikus többség ................de miben lesz meg a többség?

ZorróAszter 2016.11.04. 23:29:00

Én azt hiszem, a legeslegfontosabb kérdés, hogy Kína valóban az, aminek látszik, vagy valójában már újra gyarmat. Vagyis hogy kinek a kezében vannak tulajdonképpen a vállalatai.

Ha pedig az, aminek látszik, akkor nem fullad-e ki, nem pukkad-e ki.

Ha nem, akkor belátható időn belül átveszi a világban a gazdasági, technikai, tudományos és politikai vezetést. És magával húzza fel egyre inkább Indiát is.

A kérdés, hogy mit lép erre Európa és főleg az Egyesült Államok.

Xilit 2016.11.05. 06:29:44

@ZorróAszter:

Amennyiben Kína ideológiai-tudati beállítottsága nem változik, az oroszokhoz hasonlóan bemanőverezi magát egyfajta zsaroló-fenyegető szerepbe, amely a nyugati világot legalább annyira sarkallhatja fejlődésre, mint amennyire világháborút is provokálhat - de , ez egyben az emberiség végét is jelentené. Egy kínai-orosz szövetséget a jelenlegi politikai struktúrájukkal kimondottan veszélyesnek látok, így abban bizakodom, hogy Kína ráérez a saját tradíciójának a modern kori átültetésére, amely , Japán mintára , meghozhatná számukra a komplex fejlődést. Akkor, igen, magával húzhatná Indiát, az egész ázsiai régiót, ide értve Oroszországot is.

Érdekes látni, ahogyan a volt birodalmak próbálgatják a karmaikat újra növeszteni, miközben visszafordíthatatlanul megváltozott a világunk. Az óriási technikai fejlődést most a tudati kell, hogy kövesse, különben nem áll helyre az egyensúly - csakhogy a tudati mindig nehezebb.

Tegyük fel, hogy Kína meglépi ezt a mindent eldöntő lépést, teret ad a szellemi fellendülésnek, amely , többek között lehetővé tenné Tibet elengedését, a gyermek- és rabszolgamunka megszűnését, a környezetvédelmet és általánosan a felelősségteljesebb, előrelátóbb mentalitás térhódítását .
Vajon miképpen hatna Európa, az USA vagy akár a Közel-Kelet hajlandóságára? Több szempont felől is megközelíthető a kérdés:

- kapzsiság, üzleti érdekek, nagyhatalmi vetélkedés ,
- a liberális és a kommunisztikus eszmék közös vonásainak az erősödése,
- ez utóbbinak a társadalmi és gazdasági kihatásai

Mindegyik variációnak van esélye. Erre céloztam azzal a kérdésfeltevésemmel, hogy mire érik meg a kritikus többség.

ZorróAszter 2016.11.05. 14:47:49

Egyszer már beszélgettünk erről. Oroszország mindigis európai országnak szerette láttatni magát, és roppant ingerült azokra a megnyilvánulásokra, amik Nyugaton azt próbálják sugallni, hogy Ázsiai. Ezért egy ilyen szövetség lélektanilag nincs megalapozva. De ha a Nyugat nagyon erőlteti a dolgot, akkor végül Oroszország mégis átlendülhet Kína felé.

A másik dolog, hogy Kína mellett másodhegedűs szerep jutna neki. Persze ezt Kínának nem feltétlenül kell kihangsúlyoznia. Sőt sokat tehet azért, hogy Oroszország ezt ne érezze.

Az orosz ipar és tudomány, technika szerintem nagyon jelentős. És nemcsak a hadi.

Én nem azt látom, hogy Oroszország pláne Kína agresszívebb lenne a Nyugatnál. Sőt!

Inkább csak a Nyugati propaganda sokkal hatásosabban tolja el a fókuszt ezekre az országokra, és a saját, sokkal agresszívebb lépéseit elhomályosítja.

Xilit 2016.11.05. 17:58:49

@ZorróAszter:

Nem tagadom, sem a kínaiak, sem az oroszok nem váltak mostanában a szívem csücskeivé. Néha magam is meglepődöm, milyen ellenszenv váltotta fel a közös ügyből eredő valamikori rokonszenvet.
Valószínűleg ez is, az is kissé demagóg jellegű előítélet. Apám szilárd véleménye volt, hogy aki érzelmekkel közelít a politikához, az nem sokat ért belőle. Milyen igaza volt!
De hát azok a bizonyos nemesebb célok mégis csak formálják az ember gondolkodását - előbb-utóbb.

A ( Szovjetuniót akartam írni), szóval Oroszország hihetetlenül gazdag, és a rá kényszerített fegyverkezés által technikailag hatalmasat fejlődött. Összességében Kína szerintem is előbbre tart, bár ez eléggé látens állapot. Azért azt nem hiszem, hogy az oroszok csupán másodhegedűsök lennének mellette.
Ahogy én látom a dolgokat, hamarosan robbanásszerű változások történnek. Csak remélni merem, hogy ez nem háborút jelent.

ZorróAszter 2016.11.05. 18:22:57

Sajnos ahhoz, hogy ezt meg tudjam mondani, mélyen bele kellene látni a kínai gazdaságba.

Engem elsősorban az érdekelne, hogy a sikeres mamutcégek tényleg kínai tulajdonban vannak-e.

Oroszországot megint sikeresen bezárták, és ez visszaveti a fejlődését. Jószerivel megint csak olcsó nyersanyagot meg némi haditechnikát exportálhat.

Tehát nemcsak a népessége tekintetében, de gazdaságilag is lemaradt Kína mögött.

És ha Kína okos, akkor az orosz lehetőségeket nagyon jól kihasználhatná a maga javára és az oroszok hasznára is.

Ott van például a szibériai térség. Kína szegény ásványi kincsekben, az oroszok meg régóta szeretnék felfuttatni és benépesíteni ezt a területet.

Japánt az amerikaiak visszakoztatták ettől 30-40 éve. De Kínával bejöhet.

Xilit 2016.11.05. 19:19:12

@ZorróAszter:

A putyini politika nem használ az orosz gazdaságnak, ez a kor nem a neocárevicseké, s ha a népesség nem érteti meg a kormányával, hogy a demokratizálódás nehéz, de kihagyhatatlan folyamatát halasztgatni lehet, de teljességgel értelmetlen, ráadásul az elnapolás keményen visszaüt, akkor az érintett társadalom önmagát zárja be.
Kína ebből a szempontból sokkal előbbre tart. Ugyanakkor, némileg skizoid, mégis érthető módon ragaszkodik a saját bürokráciájához, s örlődik a zártabb konfuciuszi s a nyitottabb buddhista irányzatok, valamint a kapitalista gazdálkodás és a kommunista örökség között. Filozófiailag mindenképpen fejlettebbek az oroszoknál, de ez nem erény. A cselekedeteink határozzák meg, mennyire is vagyunk erényesek.

Emlékszem Japán befektetési ajánlatára, nagyon drukkoltam, hogy tető alá hozzák a szibériai területek feltérképezését, kiaknázását.
Látja, milyen az élet, ami késik nem múlik, az elszalasztott lehetőségek is visszatérnek: legyen úgy, hogy akkor Kína váltsa valóra az orosz reményeket.

ZorróAszter 2016.11.06. 13:38:44

Szerintem demokrácia Nyugaton sincs, csak éppen a politikai bábszínházban más előadás fut. És én az oroszoknak vagy általában a népnek ezekben a kérdésekben sokkal kisebb szerepet gondolok. A népet propagandával nagyon könnyű az orránál fogva vezetgetni. Erre pont Magyarország a legjobb példa.

Kína esetében én nem beszélnék őrlődésről. Illetve Kína esetében sem. Az emberi elme elég rugalmas ahhoz, hogy ezeknél is különbözőbb irányzatok megférjenek és keveredjenek benne békében.

A keresztényi szeretet az antiszemitizmussal, a liberalizmussal a nacionaizmus, stb.

A kínaiak bevonásáról a szibériai fejlesztésekbe konkrétan nem hallottam, csak felvetettem a lehetőséget.

pietnik 2016.11.06. 20:42:40

A pur es homu pettra-postnál adtam egy linket a hibrid háborúkról!
Nyírfa,neked külön ajánlom olvasásra!Nem kell,hogy megváltozzon a véleményed,de azért ennyi russzofóbiaz egy enyhe baloldalitól talán túlzás!
De,ugye ,nincs harag!Nem sértésnek szántam, de ezt már évek óta el akartam neked mondani!
A könyv tartalmának alapjait ismertem már régen,de ennyire részletesen nem!
Nem véletlen az sem,hogy váltig hangoztattam eddig is,hogy 56-ot,és rendszerváltás előtti,és mai megdicsőülésének ez az alapja ,amit a könyv ír!
Az laza hazugság,hogy a mi 56-unk nem tartozik ebbe a kategóriába!
És azt se felejtsük el,hogy a feudalizmus,és ikertestvére a kapitalizmus,vagy a kettőnek egyvelege sosem bánt kesztyűs kézzel az igáját levetni akarókkal,vagy a kirabolni,meghódítani,gyarmatosítani akartakkal!Kegyetlenül megtoroltak eltiport forradalmakat,lázadásokat,vagy a gyarmatosításnak ,kirablásnakellenáűllókat!
Ezért nem szabad csodálkozni Sztálin,Rákosi keményvonalas politikáján,Kádár szigorán!

Xilit 2016.11.10. 13:44:05

@pietnik:

Kedves exnolblogger-társam, miért is lenne harag? Jót mosolyogtam a megfogalmazásodon: enyhe baloldali. :)
Nagyon fura - nekem az -, hogy van két tábor, a jobb meg a bal, az aranyközépút gyanús, olyan nincs is, mert valamerre csak hajlik az ember, aki mégis középre helyezi magát, az elvtelen, langyos, gumigerincű.....mintha nem lenne elég egyszerűen csak tisztességgel létezni. Szóval, nagyon fura.
Megmondom neked, miért nem olvasom a Bal-Rad és hasonló felületek híreit: egyrészt tavaly, éppen az ajánlásodra, már tájékozódtam, és eldöntöttem, hogy nem az én világom. Másrészt nekem a KGB-vezér Putyin vezette orosz kormány rettenetesen ellenszenves.
Aztán, tudod, volt nekem az édesapám személyében tanítómesterem - az más kérdés, hogy mint "tanítvány" hogyan működöm -, s miután az ő szavahihetősége számomra megkérdőjelezhetetlen, maradok az általa megélt tapasztalatok igazságainál. Apa 1918-ban született, 12 évesen már dolgozott, és 16 évesen belépett a kommunista pártba. Ragozzam?
Van még furcsaság bőven, például az, hogy éveken át blogoltunk egymás mellett, beszélgettünk is, nem keveset, mégsem arra emlékszel, amik a kommunikációink során részemről elhangzottak.

Xilit 2016.11.10. 13:48:15

@ZorróAszter:

Kedves 'Aszter, biztos Ön abban, hogy békében megférnek egymás mellett " A keresztényi szeretet az antiszemitizmussal, a liberalizmussal a nacionaizmus, stb. " ? Talmi békét produkál a keveredésük - mint láthatjuk az emberiség történelmének bármely szakaszában.

ZorróAszter 2016.11.10. 19:53:20

Kedves Nyírfa!

Igen. Azt hiszem, a nagyok ezt hívják kognitív disszonanciának.

Elég sokan élnek vele ahhoz képest.

Talán emlékszik, mikor a keresztényeknek az Utolsó Ítéletre vonatkozó részt idéztem a Bibliából a menekültekkel való bánásmóddal kapcsolatosan. Úgy reppent el a melldöngető keresztények füle mellett mintha soha el nem hangzott volna.

Xilit 2016.11.10. 20:38:14

@ZorróAszter:

Kedves 'Aszter, nekem csak a béke fogalmával volt gondom. Szerintem az más.
A melldöngető keresztények - akiktől külön-külön minden szőrszál feláll a hátamon - diszharmóniája a keresztény tanokkal viszonylag könnyen feloldható: kereszténnyé válással. Egy-két évezred, nem is olyan hosszú idő, szinte elröpül. :)

Egyébként, ha kikeveredve ebből a világválságból megmaradunk, akkor már tettünk egy lépést a keresztényinek nevezett attitűd megélése felé. Azt hiszem, ez a feltétele annak, hogy a jövőben emberek és ne zombik lakják a földet.

ZorróAszter 2016.11.12. 01:31:40

Kedves Nyírfa!

Ön örök optimista.

Nem úgy néz ki, hogy a menekültválság a legjobbat hozná ki az emberiségből. Vagy akár a magukat kereszténynek mondókból.

Egyáltalán nem,

Xilit 2016.11.16. 19:23:43

Kedves 'Aszter, ez most nem politika: kétszer is megadtam a Frissülőben a blogom címét, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy jó-e bármelyik is.
Ha volna kedves, ránézni......:)

ZorróAszter 2016.11.16. 20:38:31

Kedves Nyírfa!

Megnéztem. Jó lett.

A duplikációt töröltem.

ZorróAszter 2016.11.16. 20:41:08

De közben le tetszett venni?

ZorróAszter 2016.11.16. 20:48:35

Ja!!! Már látom! Meg tetszett hagyni az Üdvözlő blog URL címét:

udvozlunk_a_blog_hu-n_56879

Ezt ott lehet átírni, hogy a SZERKESZTŐben jobbra van egy gomb, hogy "Egyéb beállítások"

Arra katt, és az "udvozlunk_a_blog_hu-n_56879"
szöveget tessék átírni arra, hogy
"most_nincs_itt_grincs"

Ha megvan, átírom az ExNOLBloggerek-nél.

Xilit 2016.11.17. 10:25:22

Jó reggelt!

Kedves 'Aszter, töröltem a bejegyzést, mert vázlat állapotban , nyitottan jelent meg, csak az nem tudott bemenni a szerkesztő részbe, aki nem is akart.
Ma újat írtam, de ugyanúgy nem tudom élesíteni, azaz kihozni a szerkesztő részből.
Az egyéb beállításoknál átírtam a címet, mentettem, bezártam, de hogyan kerül elő nem vázlatként?

ZorróAszter 2016.11.17. 11:12:53

Kedves Nyírfa!

"csak az nem tudott bemenni a szerkesztő részbe, aki nem is akart."
Ez csak a látszat. A blogja az Ön számára láthatatlan módon azonosítja Önt, de másokat kizár a szerkesztőből. Ettől ne tessék félni.

"azaz kihozni a szerkesztő részből. "
Nem kell "kihozni".
A "Bejegyzés láthatósága:" felirat alatti gombot kell "Éles" be állítani majd MENTÉS gomb.
Akkor válik láthatóvá mások számára is az, amit írni tetszett.

Xilit 2016.11.17. 11:45:50

Köszönöm. :)

Akkor megint jövök a Frissülőnkbe.
süti beállítások módosítása