FEMMnek, mindenOKÉnak és Tarskinak, és minden dialektikát értőnek
Először 2003-ban találkoztam a jelenséggel. Nem tudván, hogy már nem kell, igazolványképet mentem csináltatni.
Ahogy beléptem a nemtom még ma is műteremnek nevezett? helyiségbe, a szemüvegem nyomban bepárásodott.
A két igenifjú hölgy rettenetesen bedurrantott nem törődve a jó mínuszokból betévedő kuncsaftokkal.
Értékelték a humort, hogy De ugye nem csak egy nagy szőrös toka lesz a fotón?. Látszott, hogy a fényképezőgép túl alacsonyan van.
Miután a kép elkészült, a mezítlábas hölgy a papírkosár mellé guggolt, és ollóval szép akkurátusan körbevágta képeket.
És ahogy ott guggolt a papírkosár mellett, hirtelen belémnyilalt a felismerés, hogy a hölgy egész pucér feneke kilátszik.
Nem költői túlzás: nem a fele, nem is a háromnegyede, hanem szó szerint az egész.
Nem hogy egy kis tangabugyicsíkocska, de semmi sem takarta.
Tudom, úriember ilyenkor nem él vissza a helyzettel, és félrenéz, de én egyrészt proligyerek vagyok, másrészt olyan szép volt, mint valamelyik híres francia festő (Degas?) fürdőző lánykájáé.
Az vesse rám az első követ, aki csak a Louvreba jár bámészkodni.
Ő volt az első fecske.
Aztán pár éve, pontosabban 2006 tavaszán hirtelen újraindult a dolog.
Először egy kerékpároslány suhant el mellettem úgy, hogy mintha pucér fenékkel ülne a nyeregben, aztán az étteremben egy nekem háttal ülő hölgyben gyönyörködhettem. Majd még aznap egy kirakatrendező lányt csodálhattam meg egy könyvesbolt kirakatában. És így ment ez napokig.
Aztán hirtelen vége lett pár nap után.
Mindenki, akinek említettem, tagadta, hogy valami új divatról lenne szó.
Így hát azt az elméletet találtam ki, hogy a szokatlan időjárás tehetett a dologról. Az idő hirtelen melegedett, és a hölgyek hirtelen előkapták tavalyi (szűk divatnak megfelelő) nadrágjaikat. De néhány ifjú hölgy asszonyosodott a télen pár kilócskát, ami ezzel a nem várt jelenséggel járt.
Mindezt a dialektika ama törvénye sugallta, mi szerint a mennyiségi változások egyszercsak minőségi változásba csapnak át.
De a jelenség nagy bánatomra azóta se tért vissza.
Szépek a diszkrét dekoltázsok is. A kevésbé diszkrétek méginkább. A szép lábak és kivillanó hasak mellett szerintem ebben is volt báj.
Az igazolványkép egyébként rettenetesre sikerült. Nem tudom, a sztambuli vezérhóhérra, vagy inkább valami elvetemült háborús bűnösre emlékeztetek rajta, de ha kezembe kerül az azóta se felhasznált fotó, rögtön van min mosolyognom.
2010. 12. 15.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
