Ritkán tudom megjegyezni az álmaimat. És még ritkábban tudom részletesen megfigyelni pláne meg is jegyezni az álmomban megjelenő helyszínt, tárgyakat.
Néha a véletlen segít.
De már többször megfigyeltem az álmok furcsa, perspektívát ellentétére fordító sajátosságát. Ami nyilván csak különleges helyszíneken játszódó álmokban jelentkezik. Kertben, parkban vagy a hegyek között játszódóaknál a legritkábban. Pontosabban ott nem is látszhat annyira.
De úgy tűnik, a filmművészet a kezdetektől alkalmazza a jelenséget díszletként: nyugtalanító atmoszférát teremtve a jeleneteknek.
Furcsa, torz perspektívájú díszletek a Dr. Caligari című filmből (R.: Robert Wiene, 1919)
Egy másik részlet a Dr. Caligariból
A legutóbbi bejegyzésemhez készített montázsról vitatkoztam egyik olvtársunkkal. És akkor tudatosodott bennem, hogy szinte automatikusan követtem az expresszionista némafilmek díszletreceptjét, és kerestem ki nyersanyagnak a perspektívikusan legtorzabb képet az Új Színházról. És azt alakítottam át szintén torzított módon.
Nosferatu (R.: Murnau, 1922)
Egy másik jelenet a Nosferatuból
Vajon mi lehet az oka ennek a jelenségnek?
Talán az a mechanizmus működik túl álmunkban, ami ébren a perspektívikus torzítást egyenlíti ki a szemünkben?
Pontosabban nem is a szemünkben, hanem az agyunkban?
És egy kései példa az 1989-es Álombrigád (R.: Jeles András) című magyar filmből.
Vagy nem is túlműködésről van szó, hanem amikor az álmot látjuk, akkor nem működnek a szemünk (szemlencséink és homorú felszínű ideghártyánk) okozta optikai effektusok, torzítások. Hiszen a kép forrása ekkor maga az agy, és így az agy megszokott kiegyenlítő mechanizmusa a torzításmentes álomképet próbálja torzként kiegyenlíteni?
De perspektívikus torzítás hijján éppen valami ellentétes, így természetellenesnek látszó perspektívikus torzitás beiktatása lesz az eredménye?
Régóta érdekelnek az álmok, de az álmoskönyvek mégis hidegen hagynak. Viszont nagyon érdekelnének az álmok valóban tudományos elemzései. De amit a napokban is a Mindentudás Egyetemén kaptunk, az is csak alpha hullámok, meg REM fázis, meg hipotalamusz.
Pedig milyen régi, egyetemes élménye az emberiségnek például a zuhanásos álom?
Állítólag űrhajósok fogalmaznak úgy, hogy a súlytalanság valami permanens zuhanásélmény.
Jó pár éve hallottam először, hogy a REM-fázisban a szervezet un. alvási paralízissel, bénultsággal akadályozza meg, hogy álmaink ránk osztott szerepeit el is játszuk.
És azt is, hogy egyensúlyérzékünkben nemcsak a fül speciális folyadékkal töltött ívecskéi (három-három un. félkörös ívjárat), hanem a belső szerveinket felfüggesztő szövetekbe ágyazott érzékelő idegeink is részt vesznek. És érzékelik a zuhanást, szabadesést is, ugyanis ilyenkor nem kapnak a belső szervek súlyával arányos nyomási ingert. Ezt a szó szerint zsigeri érzést azt hiszem, mindenki megtapasztalta életében.
Alvási paralízis alatt nem ez okozza a zuhanásérzetet tartalmazó álmainkat?
Az idegek blokkolása miatt ugyanez zajlik le, ezeknek a nyomásra érzékeny idegeknek a jelei nem jutnak az agyba, mintha éppen zuhannánk?
De ezekkel mintha nem foglalkozna senki.
Na erre varrjon gombot a Sigmund Freud!
2011. 10. 25.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
