Valaki szóba hozta a nemrég újravetített Nagyítást. Éppen itt a nolblogon.
Én pedig éppen a Gugli Street View szolgáltatását próbálgatom.
Jó pár éve jártam utoljára Angliában, először viszont főként Bristolban. Még a szálloda nevét is elfelejtettem (Victoria) és a kedvenc kocsmámét is (most látom: Bunch of Grapes).
Már kicsit ütött-kopottan ugyan, de megvan.
És hajdani fénykorában valamikor jó régen. A Google Street View-ra feltett fotó.
Ám kedvenc kínai éttermem átalakult. Ma úgy hívják, Sands, amiről nekem csak Bobby Sands neve ugrik be. Tudom, nem szép dolog. Ám libanoni lett. Mármint libanoni étterem.
Jó pár évvel ezelőtt hallottam először erről a csodamasináról, ami akkor valami kis furgon tetejére szerelt szuperhalszemoptikával készített felvételeket.
És akkoriban még kizárólag földmérési, térképészeti, városépítészeti segítséget jelentettek volna.
Számítógép számolja ki a két-három ilyen halszemfotóból bárhonnan a látványt. Szinte már holografikusan.
Tíz éve láthattam - talán akkor Google még nem is volt.
Így lehet bal egérgombbal a csúszkán látható narancssárga emberkét ráugrasztani, ráhúzni az
eközben megjelenő, bejárható kék útvonalra. S a háromdimenziós városkép nyomban megjelenik,
és indulhatunk a sétára.
Most az ennek a csodamasinának a felvételeire épülő program (Google Street View) segítségével járhatom be Bristol ismerős utcáit akár valóságos 3D-ben is. Sajna úgy látszik, Budapestet még nem lehet.
Kissrác koromban olvastam egy könyvet, ami híres csillagászok életével foglalkozik. Az egyik bemutatott férfiú egy amatőrcsillagász volt, nevezetesen James Nasmyth. Bár csillagászati munkásságáról nem sok érdekes maradt fenn (egy csillagászati távcső tükörelrendezési megoldás) de viszont ő találta fel kedvencünket, amire nagyobb örömmel ébredünk, mint a madárcsicsergésre, a légkalapácsot.
Pontosabban akkoriban még az elődjét, a gőzkalapácsot.
Úgy esett, hogy egy szép napon beállított hozzá egy úriember, aki megrendelt tőle egy acéltengelyt. A tengely méreteit túlzás nélkül nevezhetnénk bizarrnak: 10 méter hosszú és fél méter átmérőjű.
Korábban minden kovács megdermedt és úgy maradt, akinek ez az ismeretlen megemlítette a dolgot, ám Nasmythben emberére akadt: ő fellelkesedett a feladaton, és rövid idő alatt felskiccelte a gőzkalapács elvi rajzát, amit rövid idő alatt meg is épített. Forradalmasítva ezzel az ipart, és a korán kelés szép és erkölcsös szokását.
Mikor Bristolban jártam, megcsodáltam a fenséges Clifton hidat, és a kikötőben a világ első nem fából, hanem vasból épített és hajócsavarral felszerelt hajóját, az SS Great Britain-t, ami a kikötőben pihen. Érdekes módon akkoriban nem figyeltem fel építőjük, tervezőjük, Isambard Kingdom Brunel nevére.
A bristoli Clifton-híd egy Google Street View sétán
Érdekes, hogy a Google képkeresője is a Clifton-hidat választotta illusztrációnak
És csak pár éve tudom, hogy Brunel valójában régi ismeretlen ismerősöm: ő volt az az őrült Nasmyth műhelyében, aki megrendelte azt a bazinagy tengelyt éppen ehhez az SS Great Britain-hez. Mert akkoriban a hajócsavar felfedezése előtt még mindenki lapátkerékben gondolkodott. De aztán éppen ekkor - pont jókor - jött a hajócsavar, és szegény Nasmythen rajta maradt a bazi tengely.
Kicsit olyan érzés, mint mikor végre kiadták Wells Világok harcát, és gyermekkori vágyam teljesült, hogy végre elolvashattam. Akkor döbbentem rá, hogy az eredeti regény helyszínei - ma már mind Nagylondon kerületei - Sunbury, Shepperton, Kingston, Hampton Court mind a regény fontos helyszínei - pont azok a helyek, ahol pár napot én is eltöltöttem.
A marslakók utolsó póklábú szörnytankja pedig Sherlock Holmes baker street-i lakásától pár méterre, a Regent's Park sarkán múlik ki. A döglött szörny ráborult a dudára, ami azóta is Hollywood csontigrágott visszatérő motívuma - minden második hollywood-i filmben valaki ájultan vagy holtan ráborul.
Szóval fantasztikus a Googli új találmánya így béta verzióban is. De picit félelmetes is.
Olyan, mintha utolsó pillanatunkat élnénk, mintha az életünk peregne le ahogy járjuk az ismerős utcákat néhol egy-egy kővé dermedt járókelőbe botolva.
Permanens déjá vu érzés.
Amiről meg egy másik sci-fi kedvencem, a Három nap egy esztendő jut eszembe. Amiből pár éve hollywoodi kalózremake-et csinált valaki (Időstoppolók - Clockstoppers). Szerzőként nekem Alekszander Beljajev ugrott be, de most hogy utána néztem, kiderült, hogy valami Ganszovszkij. A filmet egyébként éppen ma ismételték.
Játszadozás az időbe fagyott méhhel és a kerti öntöző vízsugarával az Időstoppolók című filmben
És ha már Antonioni, és Nagyítás, akár ellátogathatunk a film helyszíneire, például az emlékezetes Maryon Parkba is. Kicsit kopottasabb ugyan, mint 66-ban a Nagyítás forgatásakor. Akárcsak bristoli kedvenc kocsmám.
A záróképsor emlékezetes dühöngő stílusú kettős teniszpálya képe ma műhold felvételen
A Maryon Park ma a Google Street View szolgáltatással
A zárójelenetből ismert teniszpálya ma a Google street View-n
Egyébként a Soho-t járva is déjá vu érzésem támadt: az első látogatásom nagypéntekre esett: minden zárva, minden redőny lehúzva. Egy-egy szolidabb kocsma, mint például a Búsuló Postás (Blue Postman - Black Tie!) volt csak nyitva. Útjain néha az Üdvhadsereg felvonulásába botlottam.
Egyébként nagyon érdekelnek a régi fotók, rézkarcok is. Ez például Wenceslaus Hollar Londoni sorozatának a darabja.
Érdekessége, hogy a puritánok által bezárt Shakespeare-színházat, a Globe-ot is mutatja a "Ma este előadás!"-t jelző vörös keresztes angol zászlóval. Tüntetőleg.
De érdekesek a régi fotók, ismerős helyeket megörökítő filmrészletek. Ez a Tanítványok című filmből vett dokumentumfilm részlet a Városház utca sarkát is mutatja. Én még Keravillra emlékszem. Itt a harmincas években készült amatőrfelvételen valami Gyümölcsbolt látható.
Aquincumban van valami érdekes masina, amivel körbenézve megláthatjuk, hogyan nézett ki a környék amikor a mai romok még szépen vakolt épületek voltak.
Egyesek szerint időgép helyett valami ilyesmink lesz pár év múlva. Úgy mehetünk végig majd az ókori Róma utcáin, mint most Bristolén.
És egyébként is egy neves valaki szerint mindannyiunknak van időgépe: a visszafelé vezető az emlékezet, a jövőbe vivő meg a képzelet.
Jane Birkin (középen) a Nagyítás egyik emlékezetes jelenetében. Két év múlva belopja magát
a világ házibulijaiba Je T'Aime... Moi Non Plus (Szeretlek ... Én már nem) című számával.
Úgyhogy pár év múlva már azon sem kell majd csodálkoznunk, ha egy ilyen Googlis kiránduláson Bristolban hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy aki velünk szemben közeledik, az egykori önmagunk pár évtized távolából.
Hát ez jutott eszembe Goole Street Viewról, Nagyításról, Antonioniről, Bristolról, Sohoról, Brunelről, Nasmythről. Vagy csak szokás szerint össze-vissza beszéltem?
Aki ezt érezné, és el is jutott idáig, attól elnézést kérek.
2011. 11. 01.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
