Néminemű kis Marx-reneszánsz jelezte a jeles napok közeledtét. Pár évtizede megtudhattuk munkásságából, életművéből, hogy felcsinálta a szolgálólányát és ráfogta Engelsre, illetve hogy szifilisze volt (Jenny Marx, az ördög felesége, 1993). Ennyi elég is belőle a nyugat-európai munkásosztálynak. Már ami maradt belőle.
Az újabb reneszánsz különféle hamis Marx-idézetek formájában köszöntött be. Ilyenek korábban is voltak, de azok inkább ellenségesnek látszottak. Hogy például antiszemita volt, vagy hogy lusta disznóknak nevezte a magyarokat (más országokban másokat). Emezek meg inkább csak félrevezetőek.
Ám a világ lassan sőt egyre gyorsulva közeledik ahhoz a ponthoz, amit ő kortársaival ellentétben megjósolt, hogy a termelőerők fejlődése szükségszerűen eléri egyszer azt a pontot, amikor a társadalom alapigényei sőt az azokon túliak is egyre nagyobb számban minden probléma, különösebb erőfeszítés nélkül kielégíthetőek lesznek.
Ezzel különösebb probléma nincs is mára. Inkább nyugtalanítók Marxnak azok a jóslatai, miszerint mindennek különféle automatikusan beálló további következményei is lesznek. Vagyis azon túl, hogy Marx szerint az eddig elvezető út elvben megtehető az emberiség túlnyomó többségének kínkeserve és nyomora nélkül is, ezek mellékesek, de Marx azt jósolta, hogy mindez enélkül, sőt - elvben - akár még osztályharc nélkül is bekövetkezne, annyira szükségszerű folyamat.
Viszont a bekövetkeztével párhuzamosan teljesen átstruktúrálódik a társadalom szerkezete. Mégpedig úgy hogy akik korábban a világot a markukban tartották, a változásokkal párhuzamosan vesztik el hatalmukat, befolyásukat sőt tulajdonukat.
A folyamat némileg hasonlít ahhoz, mint amikor a korábbi gyökeres átalakulás során a földtulajdonos arisztokrácia minden különösebb behatás nélkül kezdte elveszíteni gazdasági erejét, jövedelmét, tulajdonát, befolyását pusztán amiatt, hogy a kereskedelmi, bank majd ipari tőke jövedelmezősége lassacskán, de aztán messze túlszárnyalta a mezőgazdaságét. A végén pedig még végig lehetett volna nyakazni a polgárságot testületileg lassítva a folyamatot, de akkor ki fizeti az adót, ki tartja el az államot, a királyt, az arisztokráciát?
A világ mai urait az aggasztja, hogy míg az arisztokráciának volt egy menekülési útja, a feudális tulajdonát tőkévé téve kapitalista vállalkozóvá válhatott. Nekik viszont Marx különféle utalásaiból kiolvashatóan nem kínál fel ilyesfajta egérutat a történelem.
Igenám, de Marx nem is keresett nekik egérutat. Hátha létezik, csupán Marx nem foglalkozott vele?
Az egyik lehetséges út a folyamat legalább lassítása. Túlnépesedéssel, a termelési eszközök háborús pusztításával, az erőforrások elpocsékolásával, a technikai fejlődés célzott területeken való visszafogásával (pl. fúziós reaktor).
De hátha lehetséges elvben a világot ma kézbentartó elit valamiféle elfogadható, legalább genetikai átmentése az új világba, még ha Marx szerint ilyen elit sem lesz.
Nyugtalanító problémák. És főleg hogy a Nyugat közgazdászai, filozófusai, teoretikusai, propagandistái eddig azért voltak fizetve, hogy Marxról jó messzire tereljék a figyelmet. Mostani megnyugtató szakvéleményeik emiatt cseppet sem megnyugtatók. Merthát ha valaki az elmúlt másfél évszázadban hasonló kérdésekről csak hangosabban morfondírozott is, rögvest rásütötték a kommunistaságot és mehetett dolgozni szégyen szemre.
Az ő véleményük már csak ezért sem releváns.
Hát lesz miről tárgyalgatni, fecserészni a Bilderberg meg hasonló csoportok zárt ülésein a közeljövőben is.
2017. 03. 23.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
