Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Koanok

2012. március 15. - ZorróAszter

 

A buddhizmus nagy köröket leírva terjedt Indiából egész Ázsiában. Nyugaton a hellenizmussal találkozva keveredett a görög filozófiával. Északon a helyi sámánisztikus ősvallással, és lett tibeti, mongol, burját lámaizmus. Mikor Kína felé vette útját, akkor az ősi kínai vallásokba ütközött, és lett Csan. Onnan dél felé fordult, és Koreába, Japánba a Csan már mint Zen érkezett. Végül végigsöpört Délkelet-Ázsián, és kétésfél évezredes útja során most újra a Nyugat felé fordult.

A különleges Zen irányzat egyik sajátossága, a koanok feltehetően Csan buddhista példázatok nyomán kialakult rövidke történetek, amik első hallásra logikátlanságukkal hökkentenek meg, de a tanítás szerint ezek alkalmasak arra, hogy a tudat, a logikus gondolkodás kikapcsolásával közvetlenül adják át Buddha tanítását.

 

Shuzan felemelte a botját:
- Ha ezt botnak nevezitek, szembeszegültök az igazsággal. Ha nem nevezitek botnak, szembeszegültök a valósággal.
Nos, minek nevezitek?

 

Amikor Hyakujo látogatóban volt Mesterénél, egy csapat vadliba repült el felettük.
- Mik azok? - nézett fel Baso mester.
- Vadlibák, uram.
- Hova repülnek?
- Már el is mentek, uram.
Ekkor Baso hirtelen úgy megcsavarta tanítványa orrát, hogy az felkiáltott fájdalmában.
- Azt mondod, elmentek? Mind itt vannak a kezdetektől fogva! - harsogta Baso.
Hyakujo ekkor megvilágosodott.

 

A koan mögött tehát valami olyasmi van, hogy a tudatunk akadálya mélyebb igazságok felismerésének.

Első pillantásra ez lehetetlennek tűnik, de eszembe jutott, hogy nyilvánvalóan működhet a dolog. Például a szótagolás algoritmusa eléggé bonyolult. A kisgyerekek számára mégis néhány példa alapján könnyen és tökéletesen elsajátítható.

Európai fül számára ezek a történetek, és ez a gondolat kelletiesen idegennek tűnnek. De például a katolikus teológia szerint a bűnbeesés előtt az első emberpár a valóságot és Istent közvetlenül fogta fel. Ilyenformán a tudat megjelenése az ősbűn egyik következményének tekinthető.

 

Kicsit olyanok is, mint a találós kérdések. A Szfinx azt kérdezi Oidipusztól, mi az, ami reggel négy lábon jár, délben két lábon, alkonyatkor pedig hármon.

Vajon szegény Dagadtlábú kitalálta, vagy ezt a technikát alkalmazta? Vagy csak az emlékei és a jóslat dolgozott benne?

És vajon mit jelenthet, hogy Orfeusz nem nézhet vissza Eurüdikére? És mit, hogy Kronosz, az Idő egykoron felfalta az isteneket, saját gyermekeit.

 

Kérdés, hogy ha működik ez a koan technika, nem veszélyes-e?

Nem lehetséges-e, hogy általa veszélyes gondolatokat ültessenek gyanútlan agyakba?

De működik-e egyáltalán?

 

2012. 03. 15.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr338907364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osszián 2012.03.15. 23:47:04

Szerintem nem veszélyes. Viszont annyira más a gondolkodásmód, hogy nekem spec. nem csak értelmetlen lenne, hanem már idegesítő és bosszantó is. Idegen, nem tudunk azonosulni, egy idő után vállat vonok, és nem olvasom tovább, nem is töprengek rajtuk - van egy sereg könyvem, beléjük kukkantok, de annyira máshogy van az eszem berendezve, hogy valószínűleg semmi eredményt nem érnék el akkor sem, ha megpróbálnék belemélyedni a világukba.

Számomra ha elrepült a vadlibaraj, akkor elrepült, és az orromat azt tuti nem csavarná meg egy rimpocse se...:-)

Most is kaptam a Tan Kapujától - évek óta küldik a periodikáikat - egy kiadványt.
Ilyen egyházak vannak bejegyezve és tartanak fent mindenfélét, mint:

Dhammadípaszagha, Magyarországi Nyingmapa közösség, és a Mennyei Trón Öt elem Rend.

Jól hangzanak.

Osszián 2012.03.15. 23:52:59

A görög mitológiáról holnap, azt jobban vágom, de már kifolyik a szemem.

Nyifu1 2012.03.16. 00:17:53

..., nekem már nagyon-nagyon veszélyes gondolataim keztek támadni!!!!
:)))

ZorróAszter 2012.03.16. 00:25:42

3. Nyifu1 2012. 03. 16. 0:17

Kedves Funyi!

Ne kíméljen!

És főleg ne csigázzon!

ZorróAszter 2012.03.16. 00:28:04

2. Osszián 2012. 03. 15. 23:52

>A görög mitológiáról holnap, azt jobban vágom, de már kifolyik a szemem.

OK

Engem példul Eurüdiké érdekelne a leginkább.

lujza 2012.03.16. 05:27:41

Elrepült, elrepült! De valahol ott van, csak neked repült el! Illetve tőled. Eh, hagyjuk!

Fannyvár 2012.03.16. 07:18:10

Érdekes tanulmányozni a keleti kultúrákat, mitológiát, hiszen az újdonság legtöbbször segítségünkre van - útkeresés stb....idején - de mint ismereteinket bővítő élmény is hasznos.


A történetek egyike eszembe juttatott egy másik - igaz nem keleti - történetet. Lehet, hogy sikerült kikapcsolnom valamit, és azért pont ez a sztori ugrott be? :)



.."Történt egy ízben, hogy amint Nikola fejedelem a cetinjei udvarban a törzsek véneivel, a szerdárokkal találkozott, Jole Piletichez fordult (egy tekintélyes törzs vezetője) . -Látod odafent azt a köröző sast Jole? Az udvaroncok kérdezetlenül bólintottak, látni vélték a fent köröző madarat. Jole is feltekintett. Nehéz kezét a szeme fölé tartva kémlelte az eget.-Nem látok sast, fejedelem - jelentette ki. - Ha én látom Jole, akkor nyilván te is látod! - mondta a herceg és hangjában fenyegetés vibrált. - Ha maga az úristen állítaná is, hogy látja - én akkor sem látnám, ha nem köröz odafent!.."

Az idézet egy balkáni nép - a crna-gorácok - lelkéről mesél.


Fanny

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.16. 08:57:47

- Hány zenbudhista mester kell egy kiégett villanykörte kicseréléséhez?
- Egy sem. A zenbudhista mesterek nem cserélnek kiégett villanykörtéket. Ők magukban hordják a fényt.

Kokó 2012.03.16. 09:06:16

A valóságot látjuk, halljuk, érezzük....
Ha ezt elfogadjuk, akkor ez mellett, már minden egyéb amit gondolunk, az nem a valóság... Viszont ebből az következik, ha akarjuk végtelen számú illúzióink lehetnek....
A valóságon kívül minden tan arra lett kitalálva, hogy manipulálni lehessen az embereket....

Fannyvár 2012.03.16. 09:19:46

9-re

Kokó...

van egy másik - hsz-edhez fűzhető - gondolat, mely igy hangzik:

Ne ítélj csak a látható dolgok alapján! A materialistának ezt nehéz elfogadni, ez tény :))

lujza 2012.03.16. 09:48:42

Kokó! Ha beütöd a gugliba, hogy "optikai illúziók", láthatsz csomó szép képet, amit lehet értelmezni. Egyébként van egy ilyen című kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy pl. a szem ideghártyáján fordított kép van, a csecsemők kezdetben fordítva is látják a világot, később a tapasztalás útján "tanulják meg" az agyuk megfordítani.

Kokó 2012.03.16. 12:21:41

Lujza, azt amit nem érzékelek, nem tud rám hatással lenni, ergo nem a valóság... Ha lennének is más dolgok, mivel nem érzékelem őket, számomra nem léteznek....És nekem ez a lényeg....
Érzékcsalódás meg konkrét dolog, hiszen érzék, csak tévesen érzékelem, illetve dolgozom fel...Amit viszont nem érzékelek, azt még tévesen sem tudom feldolgozni....
Azért keresik az ezoterikusok is a materiális bizonyításokat, hogy az elképzeléseik manifesztálódjanak. Ha meg találnak rá, akkoraz egyból valóság lesz, és az ellenoldal bizonyítékává minősül... Ördögi kör...:-)))
És még mindig fenntartomhogy az "érzékeken túli világot elsősorban a tömegek manipulációjára találták ki... Jó régóta az igaz........

ZorróAszter 2012.03.16. 13:00:37

Kedves Mindenki!

Köszi szépen. De én azt is meg szerettem volna kérdezni, hogy mondjuk Orfeusz és Eurüdiké története koan-e?
És Jézus példabeszédei? Mondjuk a Menyország olyan, mint .. kezdetűek?

Vagy rossz koan-e, amikor egy film azt sulykolja, milyen férfias valaki fegyverrel a kézben fegyvertelenekkel szemben?

ZorróAszter 2012.03.16. 13:02:40

Kedves Kokó!

És mit szól a szótagolásos példámhoz?

lujza 2012.03.16. 13:41:27

Kokó! A röntgen, vagy ionizáló sugárzást sem érzékeled, mégis igencsak hatással vannak rád!

lujza 2012.03.16. 13:43:08

Amúgy meg szinte mindent lehet jóra is és rosszra is használni.

Kokó 2012.03.16. 13:43:49

Nem tudok mit mondani, mert teljesen tájékozatlan vagyok a témában....(Mámint a szótagolás mibenlétében) Annyi a tapasztalásom, hogy az egyik fiam szótagolva, a amásik meg a "szóképfelismeréses" alapon tanult meg olvasni...
Azonos genetikai, szociális, kulturális háttér mellett az egyik szeret olvasni a másik útál...
Tippeljen melyik hogyan...:-)))

Kokó 2012.03.16. 13:46:42

Lujza, mindkettő nyomot hagy egy tárgylemezen....
"Ha meg találnak rá, akkoraz egyból valóság lesz, és az ellenoldal bizonyítékává minősül... Ördögi kör...:-)))"

lujza 2012.03.16. 14:18:06

Tyú, nagyon belebonyolódunk: de közvetlenül nem tudod érzékelni őket.

ZorróAszter 2012.03.16. 14:23:37

Kedves Kokó!

Ki akar bújni a válasz alól. :o)

A szótagolás arra volt példa, hogy a gyerekek halmaz és sorozat, algoritmus ismerete nélkül pusztán példák (ha akarom, koanok) segítségével HELYESEN elsajátítják a szótagolás bonyolult algoritmusát.

Tudnak szótagolni anélkül, hogy tudnák, hogy mi a magánhangzók és a mássalhangzók halmaza, és hogy például
szótagolás => bbabababab => bba-ba-ba-bab => szó-ta-go-lás

Vagyis a koanok más témában is működhetnek.

Akár Buddha tanaira is.

És akkor Hitler tanaira is működik?

Kokó 2012.03.16. 14:37:05

Aszter, az üdvösségemre mondom, nem!
Lövésem sincs a témáról, legalábbis azon a szinten, amelyre rákérdezett...
De kísérletet teszek... Gondolom hasonló mechanizmusok működtetik, az anyanyelv tanulását is, anélkül, hogy a fogadó fél tisztában lenne a jelek halmazának a mibenlétével...
A "koanok" kifejezéssel is most találkoztam először...
Ezután a válaszom már valószínűleg értékét veszti, mert a "laikusságot" sem érem el a témában... Sajnálom hogy csalódást okoztam....:-((

medve1942 2012.03.16. 15:09:25

A szóképfelismerő, modernnek mondott, bár igazából óegyiptomi olvasástanításnak alighanem a kissé bonyolult angol helyesírási hagyomány lehetett az alapja. A hangul-elvű, vagyis a hangokat és a betűképet összekapcsoló magyar helyesírás mellett nincs igazán értelme, ezért utálja a srác, akit így tanított az a tanár, aki maga sem szerette... A szótagírás háromezer éven át bevált a maga néhány száz jelével. A képírásból absztrahált betűket mindenki meg tudta tanulni, ezért lehet, hogy míg a hieroglifákat túl kevesen voltak képesek használni, a betűkkel a kelleténél többen tudnak írni... De ez csúf arisztokratizmus, már önkritikát is gyakoroltam.
Zen-grafikákat már 1960 táján illett rajongva bámulni a Muskátli presszóban a Váci utcában, később kapcsolatba hozhattuk Salinger rövid írásaival, eltűnődhettünk azon, hogyan szól "egy tenyér, ha csattan", elfojtva azt a léha élcet, hogy a másik tenyeret helyettesítheti egy orca is, Pierre Székely párizsi absztrakt szobrász később elmagyarázta egy kőgömbféléről, hogy az egy koan, és végül 1990 körül igyekezhettem megérteni Terebessy csan-buddhista példabeszéd-gyűjteményét... De őszintén szólva, még mindig nem tudom, mi a mélység értelme. Majd nemsokára!

Kokó 2012.03.16. 15:15:26

Fanny, ha kiteszek két vesszőt a mondatba, ellenkezőre vált az értelme....:-)))
Ne ítélj, csak, a látható dolgok alapján!......

Fannyvár 2012.03.16. 16:12:58

24-re

Kokó !

Gratulálok ! Ezt a felismerést !!! Szuper !


:)

Osszián 2012.03.16. 16:47:56

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 16. 13:00

Kedves Mindenki!

Köszi szépen. De én azt is meg szerettem volna kérdezni, hogy mondjuk Orfeusz és Eurüdiké története koan-e?

Egy frászt koan.

Itt ugye Orpheusz tűzön, vízen minden megpróbáltatáson át utánamegy Euridikénel, aki egy buta liba.
Csak tudomásul kellene venni, hogy a férje megfogja a kezét, és húzza magával, ha van kérdése, majd tisztázzák fent - de a liba csak sipít és jajveszékel, hogy tessék énrám visszanézni. Orpheusz sokáig birja, de aztán már nem a nagy szerelem készteti, hogy hátraforduljon, hanem a felismerés: ha ez a nő itt is, ezekben a kritikus percekben ilyen hülye, minek vigyem magammal. Húzzon vissza - milyen öregasszony lesz ebből, atyavilág - na attól kezdve még jobban ment az énekkés...

Hát ez az Orpheusz és Euridiké hiteles története.

Osszián 2012.03.16. 16:49:57

Teljesen rossz a szótagolásunk. De erről később.

lujza 2012.03.16. 18:06:45

A probléma okán elővettem Erich Fromm: Pszichoanalízis és zen buddhizmus című tanulmányát.
Még nem találtam meg azt, amit kerestem, viszont arra kaptam választ, hogy Kokónak miért nehéz ebben a koordináta rendszerben mozogni.

"Bárhogy legyen is, a tapasztalat csak azzal a feltétellel jut be a tudatba, hogy felfogható, besorolható és elrendezhető egy fogalmi rendszerben és annak kategóriáiban.Ez a rendszer már önmagában társadalmi fejlődés eredménye. Valamennyi társadalom kifejleszt az életvitelével, a kapcsolatok, az érzés, az érzékelés módjával egy kategória-rendszert, amely meghatározza a tudatosság formáit. Ez a rendszer, mondhatni, úgy működik, mint egy társadalmilag kondicionált szűrő; a tapasztalat csak akkor jut be a tudatba, ha át tud hatolni ezen a szűrőn."

lujza 2012.03.16. 18:11:54

Egészen pontosan ez a címe:
Erich Fromm – Daisetz Teitaro Suzuki
ZEN-BUDDHIZMUS ÉS PSZICHOANALÍZIS

és itt el is olvasható, ha netán valakit nagyon érdekel:

www.terebess.hu/zen/pszicho1.html

lujza 2012.03.16. 18:31:45

Annyit azért még itt hozzáfűznék, talán nem véletlen, hogy a két szerző közül én is a "nyugatibb gondolkodásútól" idéztem.

lujza 2012.03.16. 19:05:37

Elnézést, hogy megint túltengek egy blogban (mondhatnám úgy is, megint kakukk ügynök vagyok és teletojom más blogját:)), de jobban átcsócsálva a fentieket, Kokó 9. hsz-éhez még:
valószínűleg nem jártál messze az igazságtól, amennyiben Fromm szerint is:
"A zen megismerésének lényegi eleme a valóság torzítatlan és nem absztrakt-intellektuális észlelése..." viszont valószínűleg nincs igazad abban, hogy "A valóságon kívül minden tan arra lett kitalálva, hogy manipulálni lehessen az embereket....", mert valószínűleg arról van szó, hogy az élményt, tapasztalatot valahogy szavakkal akarják leírni, elmondani, ami már önmagában, minden hátsó szándék nélkül torzít.
"Mindeddig csak az elfojtás torzító szerepéről beszéltünk; meg kell említeni egy másik aspektust is, amelynek nem torzulás az eredménye, hanem agymunkával létrehozott valótlan tapasztalat. Arra a jelenségre utalok ezzel, amikor azt hiszem, hogy látok, de csak szavakat látok; azt hiszem, hogy érzek, de csak érzéseket gondolok. A csak agyával élő ember az elidegenedett ember, az ember a barlangban, aki - Platón allegóriájában - csak árnyakat lát, és összetéveszti őket a közvetlen valósággal.
Az agymunkának e folyamata összefügg a nyelv kétértelműségével. Mihelyt szóval fejezek ki valamit, megtörténik az elidegenedés, és a teljes élmény helyét máris a szó foglalja el."
Fromm, IV. fejezet

Kokó 2012.03.16. 19:12:52

Lujza kedves, talán azért ódzkodok az elolvasásától, mert attól félek, még a végén megtérek, és Buddha mellé kerülök a nirvánába... Azt meg még korainak tartom...:-)))
De azért nincs harag ugye....?

lujza 2012.03.16. 19:25:23

Jaj, dehogy! De a kommentemet azért legalább elolvastad? ha nagyon tömör akarok lenni (:)), az az egy mondat is ér valamit!

ZorróAszter 2012.03.16. 19:26:24

22. Kokó 2012. 03. 16. 14:37

Jóvanna! Nem macerálom tovább.

ZorróAszter 2012.03.16. 19:27:59

26. Osszián 2012. 03. 16. 16:47

Nem stimmol.

A koan az lenne, hogy miért nem szabad Orfeusznak visszanéznie?

Nem az. hogy visszanéz-e?

ZorróAszter 2012.03.16. 19:30:55

>Elnézést, hogy megint túltengek...

Kedves Lujza!

Ez itten egy szabad blog. Itten mindenki annyit szól hozzá, amennyit akar. És ahhoz, amihez akar.

És egyébkén is szívesen látom és olvasom.

ZorróAszter 2012.03.16. 19:35:24

Ja! Még elfelejtettem Kokónak!

Igen. Az anyanyelv és szélesebben a világ megtanulása is ilyesféle folyamat, csak az még sokkal rejtélyesebb és követhetetlenebb.

Ezért választottam egy egyszerűbb példát.

Kokó 2012.03.16. 20:26:59

Lujza 33,:
Természetesen elolvastam, és némileg tudtam is követni...:-))

Kokó 2012.03.16. 20:28:02

Aszter, viszont van rá egy egész élet...

ZorróAszter 2012.03.16. 21:05:25

Még az jutott eszembe, hogy valahol filmen láttam egy zen buddhista meditációs gyakorlatot.

A tanítványok két sorban ültek egymással szemben. Két mester meg a sor két végén állt egy-egy bottal a kézben, kicsit terpeszállásban.

Aztán kb. egy óra elteltével elindulnak, és szép lassan, akkurátusan végigjárják a sort, és szertartásosan minden tanítvány hátán végighúznak a bottal kétszer, és mikor végeztek, megállnak a sor másik végén.

Senkinek a szeme sem rebben.

Aztán egy óra múlva kezdődik az egész elölről.

lujza 2012.03.16. 21:41:11

Biztos, hogy ez egy zen buddhista gyakorlat volt? Hogy meditációs, azt nem kétlem.

ZorróAszter 2012.03.16. 23:24:41

Igen. A szerzeteseknek szürke szabadidőruhára emlékeztető szerelése volt. A szoba pedig japános volt.

Hogy miben láttam, arra már sajna nem emlékszem. De ez is annyira furcsa és meghökkentő volt, hogy ezen röhögtem egy órát.

Főleg hogy a botütés nagyot szólt, a szerzeteseknek meg szeme se rebbent, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

csot-any 2012.03.25. 17:12:31

Nemrégiben egy másik blogról kiútáltak ezzel a koannal. Szerintetek JOGOSAN?

A vén bölcs a barlangjában haldoklik. A bejáratnál egyszercsak megjelenik az Ég küldötte, hogy magával vigye.
- Még nem mehetek - mondja a bölcs. - Még ideköt valami. Valaki még emlékszik rám. Ott fönn a szirten él egy vén sas. Ő az. LŐDD LE, kérlek. Ha meghalt, veled mehetek.

csot-any 2012.03.25. 17:40:18

Ja, lemaradt... A lujza 31.hez: 1. A szó csak arra jó, hogy eltorzítsa a gondolatot. 2. Egy nyugati mentalitású szerzőtől tűrhető pontosságú megközelítés. 3. "A mi életünk a földön csak egy MEGKÖZELÍTÉS." (Szörényi: Approximáció).

A visszhangokra: kár, hogy a nyugati/as átképzés évezrede ENNYIRE hatékony volt!

ZorróAszter 2012.03.25. 18:19:47

Nekem tetszett.

Bár a sas lelövése nem egy echte buddhista gondolat.

De lehet, hogy így együtt a sas Holle anyó "Holnap!"-jára hasonlít.

Melyik blogról "utálták ki"?

ZorróAszter 2012.03.25. 19:42:35

Most, hogy figyelmeztetett, és a koanok logikájából is az következik, hogy az Ég küldötte maga a sas volt, aki ép akkor már meghalt

Tehát a bölcs még nem volt eléggé bölcs.

:o)

csot-any 2012.03.25. 20:00:20

Köszönöm a reakciót, egyetértek, tényleg nem az. Ám tény, hogy egy koan-gyűjteményben olvastam vagy húsz éve. Nekem spec. nem a hmm...'fegyverhasználat' miatt tetszett meg, hanem a rejtett mondanivalója miatt: egyáltalán nem biztos, hogy nyomot kell hagynunk magunk után (mögött) a világban. Most viszont már EZ IS mindegy... A blog-gazda (cím) nem lényeges, ami viszont TALÁN az, hogy ez egy amolyan HIRID kreatúra, a 'tiszta' spiritualitás, a New Age és a Piros Pirula Project eklektikus és TISZTÁZATLAN CÉLÚ keveréke. Ha NEM 'útáltak' volna ki, akkor is elhagytam volna a fórumot, mert - főleg a P.P.P.-féle hangulatkeltésre - 'finnyás' vagyok. Valahogy RÜHELLEM, ha okostojások ELLENSÉGESKEDÉST kívánnak szítani az EGYSÉGbe 'terelés' helyett (rasszista felhangok, összeesküvés-elméletek, uszítás, stb.). KELETI/es mentalitású NYUGAT(?)ra született lettem (lehet, hogy nem is egészen véletlenül), megdöbbent és rossz érzésekkel tölt el minden olyan 'ECHTE'-nyugati FELHANG, ami MÉLTATLAN az emberi mivoltunkhoz. LÁTOGATÓ voltam, köszönöm a LEHETŐSÉGET, most alighanem - TÁVOZOM...

csot-any 2012.03.25. 20:27:31

Utolsó megjegyzés ugyanahhoz (45.ZorróAszter): hogy a FEGYVER-használat mennyire buddhista-attitüd vagy sem, tény, hogy a buddhizmus tanát INTÉZMÉNYESÍTVE valló japán nép soraiból kerültek és kerülnek ki a mai napig a világ legjobb FEGYVERES harcosai. Hogy ez jól van-e így, az már egy egészen MÁS kérdés...

granicsar 2012.03.26. 01:15:10

48
Ez nem igaz. Sőt pont az ellenkezője.
A japán íj kb. feleannyíra volt átűtő, mint a mongol, magyar vagy angol íj. Egyszerűen azért, mert a japánok nem tudták volna megfeszíteni.
A híres japán kard szinte semmit nem ért, ér egy kínai egyenes kardvívó ellen.
A legjobb lovasíjjász pedig egy magyar mostanában.
Egész egyszerűen a keleti harcművészeteknek jobb a marketingje. Habár mostanában már az európaiak is kutakodnak, hogy hogy is volt náluk a kiképzés.

csot-any 2012.03.26. 02:29:37

Köszönöm a válaszát, de amiket felsorolt, azok jobbára ESZKÖZÖK. Én valami MÁSRA gondoltam. A többit VÉGLEG megtartom magamnak. De hogy ne HÁLÁTLANUL köszönjek el a blogjától, egy gesztus:

Az öreg bölcshöz egy fiatalasszony érkezik, a karján egy kisded. - Neveld tovább, hiszen a tiéd.
A bölcs bólint: - Valóban?
Úgy tíz év múlva az asszony újra megérkezik. - Elviszem a gyereket, hiszen NEM a tiéd.
A bölcs bólint: - Valóban?

granicsar 2012.03.26. 06:38:59

5O
Gondolati csapdák :) Egy harcos megtanulja, hogyan fedezze fel őket és hogyan kerülje ki.
Nem szabad megállni egy csapda előtt és csodálni azt. Hisz pont az a célja a csapdának: meg kell állítson.
A koan is csak egy csapda. Ha megállít, már elérte a célját. Csodáld csak.

ZorróAszter 2012.03.26. 20:10:13

48. csot-any (látogató) 2012. 03. 25. 20:27

Nem tudom, egy zen buddhista hogyan intézi el magában, ha embereket kell karddal kibeleznie akár háborúban is. De például a keresztények is egész jól elboldogulnak ezzel.

A buddhisták csak azért érdekesebbek, mert ugye ők az állati életben is látják a lelket.

És mit szól az én megoldásomhoz?

50. csot-any (látogató) 2012. 03. 26. 2:29
> ... köszönjek el a blogjától ...
Bocs: nem az irigység beszél belőlem, csak a pontosság kedvéért: Granicsár olvtárs is látogató.

ZorróAszter 2012.03.26. 20:15:04

51. granicsar 2012. 03. 26. 6:38

>Gondolati csapdák ...
>A koan is csak egy csapda. Ha megállít, már elérte a célját.

A szövegem végén én is feltettem a kérdést, hogy ültethet-e a koan káros gondolatot a gyanútlan agyakba. De szinte senki se reagált erre. Talán csak MaxVal fél szóval.


Kifejtené bővebben?

granicsar 2012.03.27. 00:22:05

53
Talán ajánlanám Castaneda könyveit. Ami ugye a hipnózisról, a szuggeszcióról szól.
A világon a legnehezebb nem más szemével, nem mások gondolatain, magyarázatain keresztűl szemlélni, észlelni a világot.
A harcosnak függetlenni kell magát mások értékítéleteitől, gondolataitól, elmefuttatásaitól, hogy a világot lehetőleg olyannak lássa, amilyen. Kell a túléléshez.
Az ilyen gondolati rövidzárlatokat fel kell ismerni és kikerülni.
Mint a kiszáradt fűvet, amely alatt taposóakna van, vagy mint látni az elhajló bokor ágat, amelyet egy gyalogsági akna húzala hajlit.
Latod, észleled, kikerűlöd vagy hatástalanítod, de semmiképpen nem gondolsz bele.

ZorróAszter 2012.03.27. 01:21:30

OK

De én azt szerettem volna kérdezni, hogy mennyiben csapda egy koan?

granicsar 2012.03.28. 06:18:20

55
"De én azt szerettem volna kérdezni, hogy mennyiben csapda egy koan?"

Ha szeretted volna, miért nem kérdezted ? :)

ZorróAszter 2012.03.28. 06:52:13

Na jó!

Akkor kérdezem.

Merele 2012.03.28. 19:17:01

K. ZorróAster: Fénylélek - G-Portál. Sz.-tem (alapnak) megfelelő. Üdv.

ZorróAszter 2012.03.28. 20:59:25

Kedves Merele!

Kifejtené egy kicsit bővebben is?

Sajnos nem tudom, mi ez.

Merele 2012.03.29. 07:10:28

Olvasni való.
Két oldallal feljebb a Koanok oldalán.

ZorróAszter 2012.03.29. 20:51:24

Kedves Merele!

Erre gondol?
fenylelek.gportal.hu/gindex.php?pg=22882093
Ezt Ön írta?

Egyetértőleg, vagy éppen ellenkezőleg ajánlotta elolvasásra?

Merele 2012.03.30. 16:38:15

Kedves ZorróAszter!
Nem, nem én írtam. Csak úgy böngészés közben akadtam rá. További kérdésére egyértelmű választ nem adnék, hiszen mindenkiben másféle vélekedésre talál minden leírt vagy kimondott szó és mondat. Nekem tetszett, de ez semmilyen kötelezőséget nem jelent mások vonatkozásában.

ZorróAszter 2012.04.01. 03:31:40

Köszönöm. És a cikket is.

Tényleg érdekes.

Merele 2012.04.01. 19:20:50

Kedves Z.A., köszönöm, hogy érdekelte és hogy kedvezően vélekedett róla.
süti beállítások módosítása