Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

A JOBBIK tiszaeszlári fekete miséi

2012. április 06. - ZorróAszter

A JOBBIK és a MIÉP évek óta Solymosi Eszter sírjánál rendezett náci fekete misén igyekszik sírjából feltámasztani a klasszikus középkori antiszemitizmus zombiját.

Az sem zavar egy nyilast se, hogy a protonáci elődök nézetei szerint abban a sírban nem is Solymosi Eszter, hanem egy cselből a kislány ruháiba öltöztetett zsidó asszony nyugszik.

 

 

Miben különbözött ez az este a többi estétől?

Miben különbözött ez az eset a többi esettől?

 

 

Ez semmiben, legfeljebb abban, hogy most nem elégedtek meg ennyivel, hanem Baráth testvér még egy csinos kis parlamenti felszólalást is rittyentett a fekete mise eredménytelenségén keseregve.

 

Ugyanis ami megjelent Solymosi Eszter sírjánál, az nem a régi vágású vérvád fagyos szelleme, hanem ismét csak egy test nélküli nagy szőrös lópata, miszerint a JOBBIK nem egy nemzeti radikális párt, nem is szélsőjobboldali, nem is nemzeti érzésű konzervatív, és még csak nem is újfasiszta, hanem kutya közönséges, régi vágású náci párt.

 

Hiába álcázza polgárőrnek rohamosztagosait, bújtatja bőgatyába és rámás csizmába, hiába próbál legalább a nagynyilvánosság előtt viszonylag szalonképes lenni, Tiszaeszláron körükben mindig megjelenik az a bizonyos lóalkatrész.


 

 

A JOBBIKot bizakodással töltötte el, hogy a vérvád a XX. században még a világháború után is működni látszott. Még 1945-46-ban, és szórványosan még utána is előfordultak antiszemita attrocitások, pogromok. Az antiszemitizmus pedig már a rendszerváltás előtt is nyiltan felbukkant, és a szorgos gondozás következtében a rendszerváltás óta is szépen fejlődik.

 

Ám miközben a gyanútlan és engedelmes honpolgárok a piros sávokat számolgatják a nyilas zászlón, az ilyen parlamenti felszólalásokkal a JOBBIK az ország orcájába ordítja: Ne számolgass, marha! Nem látod,  hogy nácik vagyunk!?

A JOBBIK és szimpatizánsai arra számítanak, hogy előbb-utóbb csak lesz hazánkban akkora káosz, hogy felélénkül a munkaerőpiac a piszkos munkákra vállalkozók számára is.

 

 

De rosszul számít. A nagytőke pénztárcája a nácik szolgálataira csak kommunista veszély elhárítása céljából nyílik meg.

Ahhoz azonban nem a primitív antiszemitizmus és az állami pogromok szellemét kellene feléleszteni, hanem a kommunista veszélyét.

 

2012. 04. 06.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr498907348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lujza 2012.04.06. 18:57:42

"A nagytőke pénztárcája a nácik szolgálataira csak kommunista veszély elhárítása céljából nyílik meg." - fontos mondat

kimitake 2012.04.06. 19:05:41

"Az sem zavar egy nyilast se, hogy a protonáci elődök nézetei szerint abban a sírban nem is Solymosi Eszter, hanem egy cselből a kislány ruháiba öltöztetett zsidó asszony nyugszik."

Igazán?
Aztán ki volt az cseles aki kislány ruháiba öltöztette a zsidó asszonyt?
Valamint aki beöltöztette honnan szedte elő a kislány ruháit ,ha a kislány viszont nem került elő?

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.04.06. 19:11:37

Ez te vagy a képen?

izomagyu 2012.04.06. 19:17:06

2. kimitake !
a plébániáról!

kimitake 2012.04.06. 19:22:10

4. izomagyu
2012. 04. 06. 19:17

Aha
Tehát maga szerint a plébános volt aki prezentálta a kislány ruháiba öltöztetett zsidó asszonyt?

Osszián 2012.04.06. 19:24:11

Most szedegetem össze a gondolataimat Solymos Eszter ügyben. Valamikor olvastam Eötvös Károly könyvét, A nagy pert, vissza is jönnek az alakok, a vérvád témáját szítók, és a józanok. Maga Eötvös védte a vádoltakat, a szerencsétlen kislány sanyarú sorsáról is írt, aki nem birta már tovább és szegényke a Tiszának ment. Emlékszem a zsidó suhancra, aki a "tátiék" ellen vallott, a vádolók betanították, rosszul tanúskodott, a vallomása megdőlt.

Ami a jelen vérvádasokat illeti: akkora barmok, mint ide Hétfalu.
Csurkától olvastam az esetről vagy 10 éve, a saját verzióját adta elő. Onnan kezdem, hogy kifogtak a Tiszából egy női hullát a kislány ruhájában, ő van a sírban,, na de a vádolóknak ez nem felelt meg: hisz porrá zúzta a vérvádat, Csurka szerint, valami prostitultra adták a lány ruháját, az került a vízbe.
Voltak, akik felismerték a lányt, az anyja nem, nem is csoda, egy 10 napos vízihulla ritkán hasonlít az ember saját lányára. Az azonosítás felületes volt. A nyakán vágás nem volt.

A következő verzió az volt, hogy egy idegen női holttestről van szó, amit lefizetett tutajosok dobtak a vízbe, a zsidók megbízásából.

Na mármost: ha a halott Solymosi Eszter, akkor nincs vérvád, ma sem, mert a holttest ép volt. Lehet tisztelegni a sírjánál, akár jobbikosnak is - csak éppen miért pont az ő sírjánál, ha senki se bántotta.

Ha meg elcserélt vízihulla, akkor nem az Eszter - borzasztó furcsa egy ismeretlen nő sírja felett megemlékezéseket tartani - miről is?

Logika: na az nincs a jobbikosok gondolkodásában.

izomagyu 2012.04.06. 19:24:42

kimitake!
azzal az erővel, amivel az egész történet alapját kitalálták, igen!
ja és a Bádogember is valóságos!

ZorróAszter 2012.04.06. 19:31:00

3. maxval, the bircaman 2012. 04. 06. 19:11

>Ez te vagy a képen?

Hogy feltételezhet ilyet rólam, hogy civelben!?!

Én gárdaegyenruhában voltam.

lujza 2012.04.06. 19:34:08

Tudom, én leszek a fekete bárány.
9/11 bűnelkövetői is, míg a világ világ, az arab terroristák lesznek.

Osszián 2012.04.06. 19:35:11

Szerintem még most is lehetne exhumálni, annyit ki lehetne deríteni, hogy valóban 14 éves korú-e a sírban fekvő. Ezt akkor megállapították. Persze,soha, egyetlen pillanatig nem hittem ennek az ostobaságnak, a zsidóknak éppenhogy tartózkodni kell a vértől, nem hogy pászkában megenni, na és Eötvös rendkívül meggyőző volt.
Viszont a tudomány már akár DNS vizsgálatokkal is igazolhatja (ha van rokon, vagy a szülők sírja meg van, testvéreké, nem valószínű persze, szegény emberekről van szó), de korát a csontok állapotából, fogazatból percre meg tudja állapítani.

Hogy ott a bizonyíték: Eszter nyakát nem vágták el, vízbe fúlt, öngyilkos lett szegényke.
Attól még vihetnek virágot a sírjára a jobbikosok.

De volt még valami festék is.

A felmentő ítélet után a legbőszebbek megalapították az Országos antiszemita pártot, ami be is jutott egy időre az országgyűlésbe.

Pár pletykás tiszaeszlári vénasszony mekkora szelet vetett. Máig érzik.

ZorróAszter 2012.04.06. 19:38:42

2. kimitake 2012. 04. 06. 19:05

Ha jól emlékszem, a Mama nem ismerte fel a holttestet.

Ezért a vád úgy módosult, hogy a zsidók egy kórházban meghalt zsidó asszonyra adták fel a kislány ruháját, és a holttestet a Tiszába dobták.

Osszián 2012.04.06. 19:47:05

Csak hogy a vizihulláról megállapították, hogy nagyon fiatal volt.

Pare 2012.04.06. 20:03:58

6. Osszián
2012. 04. 06. 19:24
Butaság bemenni az utcájukba.

ZorróAszter 2012.04.06. 20:08:26

Kedves Pare!

Miért ne?

ZorróAszter 2012.04.06. 20:08:55

Kedves Osszián!

Sajnos nem emlékszem, hogy a korát mire állapították meg. A felső határ azt hiszem, 17-18 éves volt, amibe elvileg beleférhetett az "asszony". Más nem részletezett dolgok viszont azt jelezték, hogy fiatalabb, és nem volt férjnél.

A védő megkérdezte, hogy milyen gyakori, hogy a hozzátartozó nem ismeri fel az elhunyt rokonát, az orvos azt mondta, hogy ilyen esetben eléggé gyakori.

De én is eléggé régen olvastam a témáról. Úgyhogy lehet, hogy ilyen részletekre rosszul emlékszem.

Fenn van a nyeten?

lujza 2012.04.06. 20:16:35

Én is azért kezdtem kutakodni annak idején a témában, mert őrült nagy hülyeségnek tartottam ezt az egész hajcihőt az ügy körül. Aztán néhány dolog szöget ütött a fejemben.
Minden feltételes módban, hiszen valóban ki tudhatja mi történt valójában.
1., Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével.
A gyerekek sokszor bizony kikotyognak olyat is, amit nem kéne, igaz, konfabulálnak is.
2., Ki tudja, igaz-e, hogy Tisza Kálmán mai szóval élve nyomást gyakorolt a törvényszék elnökére? Tudja valaki?
3., Valaki lemondott mindenféle bírói tevékenységről az ügy lezártát ( és a zsidó vádlottak felmentését) követően, mert nem tudott elszámolni a lelkiismeretével. Ezt régebben megtaláltam a neten, most nem. Nem tudja valaki véletlenül ki volt az?

lujza 2012.04.06. 20:25:27

"Más politikusok visszaemlékezése szerint azonban voltak olyanok - így például Andrássy Gyula -, akik hittek a rituális gyilkosságról szóló elméleteknek, de azt vallották, hogy a külföldi zsidó közösségektől érkező anyagi támogatások fontosabbak az ország számára. A történeti hűséghez tartozik azonban, hogy Lichtenstein herceg ezt csak Andrássy halála után mesélte el, így a grófnak nem adatott meg a viszontválasz lehetősége." Múlt-kor történelmi portál

kimitake 2012.04.06. 20:27:31

A kislány áprilisban tűnt el
A ruháiba beöltöztetett hulla meg júniusba került elő

16. lujza
2012. 04. 06. 20:16

" Valaki lemondott mindenféle bírói tevékenységről az ügy lezártát ( és a zsidó vádlottak felmentését) követően, mert nem tudott elszámolni a lelkiismeretével. Ezt régebben megtaláltam a neten, most nem. Nem tudja valaki véletlenül ki volt az?"

Azt hiszem Bary Józsefre gondol
Emlékiratai fent vannak a neten

ZorróAszter 2012.04.06. 20:36:58

Bary nem elégedett meg a gyilkossági váddal, hanem belekeverte a pászkás történetet.

Kezdettől antiszemita hangulatkeltéssel akart lendületet adni a karrierjének.

Ha megelégedett volna a szerelemféltés vagy egyéb váddal, akkor bárkit elitéltethetett volna.

De akkor azt se tudnánk, hogy kivégeztek valakiket. Sőt még a kortársak se.

A tanúkból, vádlottakból kínzással akartak vallomást, beismerő vallomást kicsikarni.

Többen ezt meg is tették.

A vérvád koronatanúját, egy fiatal rokon fiút, az egyik vádlott fiát nem kínozták meg. Az ő motivációi nem teljesen ismertek. De a bíróságon többször ellentmondásba keveredett.

lujza 2012.04.06. 20:39:51

Nem, nem Bary Józsefre gondoltam!

Pare 2012.04.06. 20:42:07

15. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 06. 20:08
Aki erre "gerjed", már eleve antiszemita.
Tudni illik: egy esetből általánosítani...
Optimális esetben meggyőzöd őket, hogy nem a zsidók tették...
Ettől elmúlik az antiszemitizmusuk?

kimitake 2012.04.06. 20:46:04

20. lujza
2012. 04. 06. 20:39

Valamit én is hallottam hogy volt valami bíró aki szerint nem volt korrekt se a vizsgálat ,se a tárgyalás és tiltakozásul lemondott valamint további tiltakozása jeléül némaságot fogadott és hátralévő életében nem hagyta el több szó a száját

lujza 2012.04.06. 20:58:41

re 22. Kimitake: igen, valami ilyesmi.
re 21. Pare: nem vagy te is egy kicsit előítéletes? Éppen ez az, hogy általánosítani hülyeség, de attól még tisztességesen ki kellett volna nyomozni az esetet és nem eltusolni. Talán akkor ma sem lenne visszhangja. De mit szólsz a 9/11-es hasonlatomhoz? Természetesen a gonosz arab terroristák voltak.

ZorróAszter 2012.04.06. 20:59:14

21. Pare 2012. 04. 06. 20:42

Kedves Pare!

Egyrészt nehogy már csak a nácik interpretálják a történelmet.

Másrészt nem árt, ha világos, hogy ki hol áll.

Én magam nem vagyok a cenzúra pártján. A cenzúra csak elaltatja az immunrendszerünket, és elmossa a határokat.

Végül nehogymár valaki azt higgye, hogy itt valami titok lappang, és a nemnácik ezért kerülik a témát.

Osszián 2012.04.06. 21:20:45

Sok minden van a neten. Wikipédia is, kevés forrásmegjelöléssel. Most olvasom az 1915-ben írt, a vérvádat alátámasztandó írást:

tinacska.uw.hu/zolibacsi/solymosi/index.html
A vér pászkába sütését nem hiszem - a mózesi törvények rigorózusan tiltanak a vértől, a sakter is arra kell, mert ő ért hozzá, hogy kellően kivéreztessék az állatot.

A kislány sorsa, eltűnése, halála viszont soha fel nem derített rejtély marad. Eötvös szerint nagyon rossz sora volt és azért ment a Tiszának. De ugyanaznap találkozott a testvérével, akivel beszélgetett, az nyilván elmondja, ha zaklatott, vagy szomorú lett volna... nyitott, megválaszolatlan kérdések.

A Samu gyereket hol 4, hol 6 évesnek mondják, Móric nagyobb volt, állítólag a kulcslyukon nézte, mint egy mozit - őt elkülönítették, az ügyésznél lakott és tejbe vajba fürösztötték.

medve1942 2012.04.06. 21:25:55

Krúdy Gyula is írt egy könyvet az esetről rögvest, igazi környékbeli riporterként. A Tények és Tanúk sorozatban jelent meg újra, úgy emlékszem.
Abban a korban számos főpap is megnyilvánult, hogy ugyan már, tessék megnézni az ótestamentumi és a moszlim vágási előírásokat. De sokkal izgalmasabb volt nem hallgatni rájuk.
Mindenesetre valóban belenyúltak egy kicsit felülről az ügybe, mert ha nem teszik, akkor nem lett volna miből felépíteni például a Duna-parti csodapalotát, ahol most a Jobbik szónoka ijesztgeti az IMF-et. Egy állam nem-modern, prekapitalista-középkori mivoltának nincs erősebb bizonyítéka annál, minthogy hivatalos bírák és ügyészek vérvádperrel foglalkoznak. Szerintem ez a Baráth-megemlékezés még inkább betett Orbán egykori tanárának, mint Kövér megjegyzése Csádról. Mindenesetre végigfutott a hátamon a hideg, amikor ma este a tévében hallottam, hogy nem lesz államcsőd.

Pare 2012.04.06. 21:30:58

23. lujza
2012. 04. 06. 20:58

Nem tudom, kivizsgálták-e az esetet, és nem is érdekel. Talán v.-miféle zsidó-világösszeesküvést kellene gyanítanom?

Pare 2012.04.06. 21:36:28

24. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 06. 20:59
Ki beszélt itt cenzúráról?
Tőlem mindenki azt hisz, amit akar.

Józsikám 2012.04.06. 21:38:29

ZorróAszter 2012. ápr. 6. 18:25

Náci aki mondja. Következésképpen - mivel nácizol - TE vagy a náci. (Bele vagytok már bolondulva a non-stop, monomán és paranoid nácizásotokba. Szerintetek mindenki náci, aki nem ballib.) A kommunisták szoktak a fentiek szerint nácizni, így nem kizárt, hogy kommunista is vagy. Amúgy a kommunisták több embert öltek meg, mint a nácik (tudományosan bizonyítva: 100 m vs. 6 m), a NolBlogon mégis tabu a kommunisták bűneiről cikkezni. A kommunista bűnök emléknapján, idén - akárcsak eddig mindig - 0, azaz nulla darab, a kommunisták bűneivel foglalkozó cikket írtak a NolBlogon blogoló, alapvetően ballib figurák. Nem véletlen, hiszen nekik ez a téma tabu. Szerintük a kommmunisták nem követtek el bűnöket, na, de, ha mégis (mert az egyértelmű bizonyítékokkal szembe menni alapvetően baromság, erről lásd pl. Katyn esetét, ahol, mint UTÓBB (a túl későn előkerült levéltári forrásból) kiderült, Sztálin adta ki a parancsok a lengyel értelmiség krémjének kinyírására, holott a kommunisták évtizedekig Hitlerre kenték a dolgot), akkor azok nem voltak olyan nagy bűnök, mint a nácik bűnei. Különben is - a NolBlogon blogolók szerint - a kommunistáknak minden bűnt meg lehet bocsátnai. Igaz, a kommunisták soha, de soha nem kértek bocsánatot az általuk elkövetett bűnök után. Ebből következik, hogy a kommunista bűnöket nem tagadó, NolBlogon blogolók szerint még bocsánatkérés nélkül is meg lehet bocsátani a kommunisták bűneit. Megbocsátás bocsánatkérés nélkül? A NolBlogon blogolók alapvetően el vannak tévedve.

4. izomagyu 2012. 04. 06. 19:17

Te ott voltál? Láttad? Nos? Ha ébren vagy, ne álmodj!

lujza 2012.04.06. 21:43:39

Nem. Egy egyszerű bűntényt, amit felfújtak. Ugyan a kutyát sem érdekli, de ide is bemásolom a Magyar Hírlap 2012.03.31-i hírét:
„Emberek, köztük egy hétéves hozzátartozója életét áldozta fel pogány szertartás keretében, Santa Muerte,
vagyis a Szent Halál tiszteletére egy család a mexikói Sonora államban. A rendőrség gyilkosság gyanújával őrizetbe vette a család nyolc tagját.”

Úgyhogy az én szememben az, aki azt állítja, hogy pusztán antiszemitizmus volt az alapja ennek a történetnek, nem mond igazat.

ZorróAszter 2012.04.06. 21:47:57

25. Osszián 2012. 04. 06. 21:20

Igen. Scharf Móricra gondoltam, de nem mertem mondani, mert nem emlékeztem a vezeték nevére. A Scharf is csak most ugrott be, hogy mondtad.

Szerintem a legérdekesebb a per prekoncepciója, és az, hogy mindenki mennyire magabiztosan hiszi, hogy ez az ügy simán "át fog menni".

Senki se gondolta, hogy bárki a védelmébe vesz egy zsidót, főleg akiket ilyesmivel vádolnak.



Egy neves védőügyvéd pár hónapja azt mondta, semmiképpen sem vállalná a védelmet bizonyos ügyekben. Azt hiszem, gyerekek vagy öregek ellen elkövetett bűntettek elkövetőit említette.
Félelmetes, hogy egy sztárügyvéd ne tudja, mi az ügyvéd dolga: nem egy gyilkos kimosása, hanem egy vádlott jogainak a biztosítása.

Józsikám 2012.04.06. 21:56:15

10. Osszián 2012. 04. 06. 19:35

És te? Te ott voltál? Láttad, hogy kit és milyen állapotban helyeztek a sírba? Ha nem voltál ott és nem láttad a sírba helyezett személyt (annak a sírba helyezéskori állapotában), akkor mi alapján állítasz ex catedra? A dumáddal akarod etetni az embereket? Nem érdemes. Úgysem hiszi el neked senki.

ZorróAszter 2012.04.06. 21:56:33

29. Józsikám (látogató) 2012. 04. 06. 21:38

Kedves Látogató!

Látja ez a különbség a bal és jobboldali sajtó és blogfelület között.

Ez a véleménye itt marad, amig a NOLBLOG winchestere meg nem rozsdásodik.

Egy jobboldali blogfelületen meg már akkor eltűnik a komment, ha valaki még csak annyit ír, hogy "Nem értek egyet Orb"

Pare 2012.04.06. 22:02:31

30. lujza
2012. 04. 06. 21:43
Én tévedhetek (és ezt most tényleg nem v.-miféle felsőbbrendűségi érzéstől vezéreltetve mondom), de mi változik attól, ha 130 évvel ezelőtt egy bíróság rosszul ítélt? (Fenntartom, hogy nem ismerem az ügyet, és nem is érdekel igazán!)
Nem tűnik értelmesnek a kérdések feltevése, de mit lehessen tudni: szerinted a bíróság eltussolta az ügyet? És ettől a zsidók bűnös nemzet?

Józsikám 2012.04.06. 22:05:25

13. Pare 2012. 04. 06. 20:03

Mert? Zavar, hogy véleményszabadság van? Nem tiszteled, hogy másnak más lehet a véleménye, mint a tiéd? Tipikus baloldali és kommunista észjárásod van. Tudod, ők azok, akik évtizedekig üldözték a másként gondolkodókat. Aztán (úgy 1989-1990 körül) bele is buktak. Igaz, a hatalmukat és a - néptől ellopott - javakat azért gondosan átmentették. Persze, naná, hogy saját maguknak. Attól dagad a májuk és a büszkeségük. Meg a piától. Igaz, attól inkább zsugorodik a máj és butul a személyiség. Lásd Horn Pufajkás Vodka Gyula és Tintás Szanyi Tibor hevesi marciskodását az 1990 utáni évekből. És ők csak két személy a cucilistáktól. A többiekről még szót sem ejtettem...

ZorróAszter 2012.04.06. 22:07:31

30. lujza 2012. 04. 06. 21:43

Kedves Lujza!

>Ugyan a kutyát sem érdekli, de ...

Miért mond ilyeneket. Miért ne érdekelne, hogy mit mond?


A különbség annyi, hogy a maja és azték vallás bizonyos reneszánszát éli az őslakosok körében. Ezek a vallások ismerték az emberáldozatot.

A zsidó vallás azonban tiltja az emberáldozatot, a vért a lélek hordozójának tartja, ezért tiltja a vér megevését. Az emberi vér megevése kannibalizmus. Az is szigorúan tilos.

A pászkába emberi emberi vért keverni, és megenni a legsúlyosabb istenkáromlás lenne.


Ennek semmi köze a zsidókhoz. Ennek csak a középkori antiszemita hiedelemvilághoz van köze.

ZorróAszter 2012.04.06. 22:12:46

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy ez a mexikói ügy biztosan nem koncepciós ügy.

Osszián 2012.04.06. 22:17:04

Józsikám, vedd be a gyógyszeredet, és légy szíves olvasd el újra amiket írtam.
Azt is, kikre hivatkoztam a mondandóm kapcsán.

Milyen hülye duma ez: "te ott voltál?"

Miért, a jobbikos képviselő ott volt, te idióta?

lujza 2012.04.06. 22:18:17

re 34. Dehogy bűnös nép! De hát nem értitek? Éppen ezzel van tele mindenkinek a hócipője, hogy ha zsidó származású embert gyanúsítanak valamivel, akár jogosan, azonnal felhozzák az antiszemitizmust.
re 36: nem feltétlenül csak azért ölthették meg a lányt, hogy a vért "megegyék".

Józsikám 2012.04.06. 22:23:06

33. ZorróAszter 2012. 04. 06. 21:56

Tudod pajtás, nekem kurvára elegem van a monomán és paranoid nácizásból. A nácizmus a hitleri birodalom bukásával együtt, 1945-ben kimúlt. Az a párt (a Jobbik), amire ti monomán és paranoid módon ráfogjátok, hogy náci párt, 2002 és 2006 között, de különösen 2006 után erősödött meg. És nem csak úgy lárpurlár alapon, vagyis nem passzióból, hanem a 2002 és 2010 között a hatalomban volt ballib koalíció kormányzásának minősége és milyensége okán. A kurva nagy nácizásotokban csupán csak erről a fontos tényről szoktatok volt "megfeledkezni". Nos, erről kell beszélni. Erről. Ha 2002 és 2010 között nincsenek a hatalomban a szoclibek, akkor a Jobbik sincs, nota bene sehol nincs. De nem így történt. Épp' ellenkezőleg. És ezért ti vagytok a hibásak. Ti. Igen, ti. Ti, akik anno 2002-ben és 2006-ban a nyakunkra ültettétek a szoclib koalát. És nem puszán a Jobbik megerősödése miatt, de elsősorban az elkúrás miatt is hibásak vagytiok. Mert ti juttattátok a hatalomba az elkúró bandát. Mert bizony, azok mindent elkúrtak. Nem kicsit, de nagyon! A Jobbik megerősödése pedig az elkúrás egyik okozata. Én amúgy nem vagyok a Jobbik tagja és szavazója. De vannak dolgok, amikben egyezik a véleményem és az álláspontom az ő általuk elmondotakkal. A legjobb persze az lenne, ha megkérdeznétek azt a közel egymillió választót, hogy miért szavaztak a Jobbikra. Mert az ő választásuk jajkiáltás volt a végeken, a végekről, amiket persze a ballibek basztak meghallgatni. Így találtak rá a Jobbikra. A Jobbik megerősödése és a helyi és országos népképviseleti szervekbe való bekerülése KIZÁRÓLAG a szocik és a liberálisok közös műve. Ők az okok. A baj és a bajban lévőknek a Jobbikra való szavazása az okozat. A betegségeket okozatok alapján, az okokra való kereséssel lehet orvosolni. De erről a ballib oldal mélyen kussol. Zsenánt nekik a valósággal foglalkozni. Inkább náciznak tízezerrel, hátha azzal tudnak szavazatokat gyűjteni. De hasztalan. A liberálisok kipukkadtak, a szocik pedig zsugorodnak, mint az alkoholtól elázott máj...

Osszián 2012.04.06. 22:35:12

Józsika, te fasz.
Te se nem náci nem vagy, se nem fasiszta, se semmi nem vagy, hanem az én elmebetegem vagy, de ezt már többször kitárgyaltuk. Most megint van egy kis nethozzáférésed az elmegyógyintézetben, és előadod itt a rögeszméidet, kedvenc hülyénk.
Nos, itt és most egy 130 évvel ezelőtti kriminális esetet tárgyalunk - te meg jössz megint szocikkal, meg a liberálisokkal: szokás szerint eltévesztetted a házszámot és terelsz. Nálam repülnél, a Kozmoszba ahogy a másik elmebeteg, a miniszterelnök emlegette épp ma, Húsvét kapcsán az istentelen kozmoszt...-)))

Őrültek birodalma ez ma, te épp beleillessz, és csókolj kezet a bloggazdának, hogy megtűr, mert ő tényleg jó liberális, nem úgy mint én, aki úgy törölném a hülyeségeidet, mint a pinty.

kimitake 2012.04.06. 22:39:40

Egyébként meg nem tudom hogyan került elő itt a vérvád ?
A vádiratban ilyenről szerintem szó nincs A vádirat szerint gyilkosság miatt emeltek vádat , ha jól tudom szó sincs semmiféle pászkába sütött vérről és egyéb badarságokról

Pare 2012.04.06. 22:40:53

39. lujza
2012. 04. 06. 22:18
Jó.
És nem értjük. Nincs mindenkinek tele a hócipője. Ez csak egy ügyesen terjesztett mítosz.
Vagyis: a jobbikosoknak "tele van"! Már az ügy felemlítése is célzatos (finoman szólva).
És mi következik belőle? Ehh!

ZorróAszter 2012.04.06. 22:44:26

40. Józsikám (látogató) 2012. 04. 06. 22:23

Kedves Látogató!

Rosszul emlékszik: a JOBBIK a MIÉP-ből vált ki, mert Vona elégedetlen volt a megcsillogtatott karrierlehetőségekkel.

Különösen mivel Orbán óvodájában nevelkedett az V.? kerületi Polgári Körben.

Miért náci a JOBBIK?

Azért, mert náci propagandával, rasszista és antiszemita hangulatkeltéssel, és szociális demagógiával akar hatalomra jutni, mint Hitler.

Mert rohamosztagokkal próbálja a társadalmat megfélemlíteni.

De erre még a hazai és a nemzetközi nagytőke még nem vevő.

Vona ajánlkozik és reklámozza magát, hogy elvégzi a piszkos munkát, és a nyakunkba ül.

De még nem kell, mert a nagytőke ingyen nem etet senkit. Amíg nincs kommunista veszély, addig Vona handabandázhat, de a nagytőke támogatására nem számíthat.

ZorróAszter 2012.04.06. 22:49:20

42. kimitake 2012. 04. 06. 22:39

A magyar jogban nem szerepel a rituális gyilkosság mint bűncselekmény.

Erre alapoznak a vérvádtagadó nyilasok is.

Azonban a vádiratban szereplő cselekmény egy rituális gyilkosság, amiből csak a gyilkosság volt büntethető, illetve a rituális jelleg enyhítő vagy súlyosbító körülményként.

Józsikám 2012.04.06. 22:50:28

38. Osszián 2012. 04. 06. 22:17

Ex catedra állítottál. Milyen akkori exhumáció? Tudsz erről valami bizonyítékot? Más. Nagy elődeink, akár Kossuth, akár Deák, akár Széchenyi antiszemiták voltak. Persze, nem ezért tiszteljük őket. De nyilván nem alapból voltak antiszemiták, hanem volt rá okuk. Mégsem nácizzuk le őket. Vagy lehet, hogy ti igen? A zsidók 1919 ig - többnyire - asszimilálódtak. Es ez rendjén is volt. Nem is volt ebből baj. Aztán Károlyi Mihály - akinek a szobra ma már nem csúfítja budapesti Kossuth Lajos teret - 1919-ben sokat tett azért, hogy Kun Béláék (de különösen a Szamuely Tibor féle vonal (a Lenin-fiúk)) a hatalomba kerüljenek. És ők, a vértől saját magukat felhergelve GYILKOLTAK. (Persze, a ballib oldal erről sem szeret beszélni.) Nos, ott és akkor valami elszakadt a magyar nép türelmében. Az 1919 húsvéti és nyári, vidéki akasztások idején megtudták, hogy milyenek azok a zsidók, akik kommunistaként a hatalomba kerültek. Utána minden más már csak okozat. Fehérterrortól a numerus claususig. Az okokat kell nézni. Az okokat. A ballib oldal erre képtelen (impotens) és nem is akar ezzel foglalkozni (vagyis passzív). A tiszaeszlári ügy ennél ugyan hamarabbi, ennek mostani felvetése pedig a Jobbik egyik képviselőjének magánakciója, napirend után. A többség szemében érdektelen. Talán még haszontalan is, hiszen az elszámoltatásokkal és a baloldal megbüntetésével kéne foglalkozni. Három napig rágóguminak jó, aztán a kutya se foglalkozik vele. Kivéve a ballibeket, akik ezen magukat felhúzva náciznak tízezerrel, hogy eltereljék a figyelmet hazánk rengeteg bajáról, amiknek persze ők az okzói, akár közvetve, akár közvetlenül: ki így, ki úgy...

Didgeridoo 2012.04.06. 22:59:32

El vagyok képedve, hogy mi a téma ma Magyarországon. 20 éve még ennyire nem volt sötétség. Az iPhone korában démonokkal hadakozni, ez az ország lejáratása. Piroska és a farkas újratöltve, Drakula gróf is a történetben. A strigákkal mi a helyzet? Azok is vannak?

Józsikám 2012.04.06. 23:03:54

41. Osszián 2012. 04. 06. 22:35

Nem tudom, hogy miről beszélsz, de amennyiben Magyarországot elmegyógyintézetnek nézed, akkor többmillió netező honfitársammal együtt vallom, hogy te is a Ferike embere vagy. Ő az, aki olyan ellenszenvvel viseltet a másik oldal irányába, pusztán már azok létezése és gondolkodásuk milyensége okán, mint te itt és most. Egy vérből (és akolból, alomból) valók vagytok: mert, ha másként gondolkodunk mint ti, akkor a szemetekben elmebetegek és - Ferikével mondva - veszett rókák vagyunk, akik nálatok nem mondhatják el a szabad véleményüket. Te kilövöd az illetőket (hogy írmagjuk se maradjon), Ferike pedig begyűjti és sintértelepre viszi őket. Akkor itt és most csak neked: habzó szájjal és veszett rókául, őrjöngve, ordítva és toporzékolva ugatva: WAÚÚÚ-WAÚÚÚ!!! (Hogy meglegyen a mai sikerélményed, ázott fejű nyálbohóc...)

Pare 2012.04.06. 23:12:39

44. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 04. 06. 22:44
"Tőke s fasizmus jegyesek." (JA)
Szerencsére a dolog csak elvétve válhat friggyé. Mivel a tőke lételeme a verseny, s az említett rémség épp ezt zárja ki.

Osszián 2012.04.06. 23:12:40

Józsikám, fújod a magadét, mint akit felhúztak.

Sem Kossuth sem Deák nem volt antiszemita, te hülye hólyag. Műveletlen tahó, honnan veszed ezt? Széchenyi meg pláne nem.

Az antiszemitizmus akkor kezdődött Mo-n amikor az emancipáció nyomán a tönkrement nagybirtokokat zsidó bankárok vásárolták fel. Ezt a rosszul gazdálkodó dzsentrik személyes sértésnek fogták fel.

Az országnak mindenek ellenére 1000-szer több kárt okozott a jobboldal, a nacionalizmus és a nemzetiségellenesség - ez vezetett 2 világháborúhoz, na ezek a legfőbb okok, itt keresd Trianont, a kommunista diktatúrát és egyebeket.

Károlyi szobra Varga Imre remekműve, jellemző az ostobaságaitokra, a civilizálatlanságotokra, amit azzal műveltek.
Nagyon hamar szét kell zavarni ezt a szemléletet, mert éppen eléggé tönkretette ez a mai jobboldali maffia az országot, rohanunk a csőd felé: nem kell egyéb még, mit egy kis jó nacionalizmus: készen is leszünk, országrontó, nevetséges csürhe.

Még csak nem is nácik: azok kártékony mocskok voltak, de valakik, ti csak afféle utánzatok vagytok, a mucsai fajtából.

Józsikám 2012.04.06. 23:15:20

47. Didgeridoo 2012. 04. 06. 22:59

A strigák 1989 novemberében (az első nagy népi nekimozdulás estéjén) egy jó nagy adag kondér sólet behabzsolása után fingóversenyt rendeztek E. István, 1956-os elítélt vezetésével. Aztán 2002-ben (a tavaszi választás éjszakáján) még egymás vállára borultak a Gizella utcai főhadiszálláson (ha akkor már nem a Mérleg utcai bázis volt a fészkük). Tették ezt 2006-ban is, de akkor már a Károly körúti új közpark volt a sírva vígadás helyszíne. 2009-ben pedig E. Matyika (a külügyi vonalon futott, vicsorgó vad) elképedt, midőn meglátta a júniusi EP választás végeredményét, immár ismét a Gizella utcában. 2010-ben már nem is indultak. A maradék pedig a D. Ibi (a kalapos csaj) vezette roncs hátára felkapaszkodva hullott a mélybe, midőn a Magyarok Istene segedelmével kimondtuk rájuk a végitéletet. Strigák voltak, talán még vannak, de már nem lesznek.

lujza 2012.04.06. 23:16:40

re 49: manapság már éppen nem a verseny jellemző a tőkére. A verseny és a versenytárs kiszorítása inkább. A monopóliumok.

Osszián 2012.04.06. 23:21:00

48. Józsikám (látogató)
2012. 04. 06. 23:03

41. Osszián 2012. 04. 06. 22:35

Nem tudom, hogy miről beszélsz, de amennyiben Magyarországot elmegyógyintézetnek nézed,"

Annak nézem, az is.

Te itt elmebeteg vagy, az tuti, a miniszterelnök is elmebeteg, és a legjobb úton vagyunk., hogy egy csaló után szintén egy elmebeteg lesz a KE is, országunk nagyobb dicsőségére. De mindegy, már úgy sem áll ezekkel szóba senki, egy albán vezetőt a tenyerükön hurcolnak, hogy valaki egyáltalán idedugja az orrát, a külföld véleménye a legrosszabb, a gazdaság éppen omlik össze, és hitelre vár, de nem kap, nem ám - megvárják, amíg összedől itt minden.

Én nem vagyok senkinek az embere te hülye.
Na Solymosi Esztertől, a paralitikus agyad eljutott Gyurcsányig - az ember azt gondolná ilyen témánál nem kerül elő, dehogynem Orbán elmebeteg hódolói annak kapcsán is idekeverik, mert az a rögeszméjük.

Na, vedd be már végre a gyógyszered, mert még stroke-ot kapsz, aztán a saját halottunk leszel itten.

Osszián 2012.04.06. 23:23:44

Te Józsikám, ezek a te kedvenceid hamarosan bukni fognak: megint a baloldal jön, ebben biztos lehetsz: ott fogsz sírni, ahol senki se lát? az ápolód vállán?
Vagy itt?

Józsikám 2012.04.06. 23:35:08

50. Osszián 2012. 04. 06. 23:12

Bohóckám! Hidd el, ők azok voltak. 2008-ban voltam egy vonulásos tüntin, ahol Tomcat XIX. századi nagy magyaroktól idézett antiszemita szövegeket. Ezek tények, utána lehet nézni. Nyilván nem a kisujjából szopta, hanem utánanézett. Ha érdekel, hogy kitől mit és honnan, akkor kérdezd meg tőle! A többi ömlengésed pedig érdektelen: nem csökkenti a kommunisták bűneit. Mert azok sokkal nagyobbak voltak, mint a jobboldal bűnei és hibái. Az én családomat, kiknek évszázadok óta - a saját maguk tehetsége és szorgalma révén - családi vagyona volt, mellyel munkát és megéhetést adott embereknek és a közellátás révén hasznukat is látták az emberek, nota bene adót fizettek a magyar államnak, a kommunisták nullázták le. Úgyhogy az én szemeben a kommunisták a senkik, a nem emberek, a minden úton és módon eltaposni való férgek. Különösképpen a még életben lévő Biszku Béla (nekik, önmaguknak csak elvtárs), aki a családom 1956-os szerepe miatt büntetett, holott embert nem öltünk, de még meg sem vertünk. Én meg pláne nem, hiszen akkor még nem éltem. Csak éppen mertek 1956-ban hazafiak és forradalmárok lenni. És ezek után még van pofája a baloldalnak védeni a Biszku Bélát, annak idős állapotára való hivatkozással? (Midőn Képírós Sándor bíróság elé való citálásakor egymást taposva ujjongtak és verték a nyálukat.) Nos, menjenek a picsába!

Osszián 2012.04.06. 23:41:44

Na te ökör, már meg eljutottál Biszku Bélág.

Másokknak meg a jobboldali politizálástól vannak sérelmeik.

a kommunisták? A családomat kitelepítették, mindenük odaveszett, 1953-ra mindent elölről kellett kezdeni, nincs okom szeretni őket.
De ennél a maffiánál mindennel együtt mégis különbek voltak, mert legalább felépítették az országot, míg ez a maffia most éppen lerombolja.
Engem nem az indulataim és az érzelmeim vezetnek, én racionalista vagyok, és csodálkozom, hogy van még, aki védi ezt a rablóbandát. Similis simili gaudet?

ZorróAszter 2012.04.06. 23:52:13

49. Pare 2012. 04. 06. 23:12

Igen. A fasiszta rendszer nagyon költséges.

Németországban 1933-ra már 2 millió rohamosztagosnak fizettek zsoldot, egyenruhát, kocsmát.

Ezenkívül az összeomlás előtt ki kellett menteni a mozdítható vagyont.

A II. Világháborút a német nagytőke nyerte meg. Csak a nácik, és a német nép vesztette el.

Józsikám 2012.04.06. 23:55:09

56. Osszián 2012. 04. 06. 23:41

Ha az történt, amit leírtál, akkor kutya kötelességed utálni őket. Ha pedig véded őket, akkor valótlan lehet az állításod. Felépítették az országot, mi? Mert nyugaton nem, mi? Csak nyugaton nem a kommunisták építették fel a romokból az országot, jobban is építettek, elfogadták a Marshall segélyt, nem erőszakoltak a népre cucilizmust és nem terrorizálták a népet. És lám: jobban is élnek, mint mi. Ez a felépítették az országot duma nagyon fals és nagyon hamis. Szerintem a mostani hatalmi elit nem rombol. Igaz, újat csak úgy lehet építeni, ha a menthetetlen roncsokat elvontatják az útból. A cuclibek szarának ellapátolása van most, midőn az üressé vált területeken már épül az új felépítmény. Csak Széchenyivel tudok megszólalni: "Magyarország nem volt, hanem lesz!" És nem vagyok senkinek sem a bűntársa, de bűnöző sem vagyok. Hamis váddal ne vádolj, különben a Krupp acélból készült piszkavasat töröm ketté a hátadon! Világos?

Józsikám 2012.04.06. 23:59:01

56. Osszián 2012. 04. 06. 23:41

Ha nem lenne világos: nem tartom bűnözőnek a mostani hatalmi elitet. Tehát ők az én szememben nem bűnösök. Viszont semmilyen bűnözőnek nem vagyok a társa. Ezt csak a hasonló a hasonlónak kitételre írom, ha estleg az előbb félreérthető lett volna az írásom.

lujza 2012.04.07. 00:05:49

Búcsúzóul: megtaláltam Bary József emlékiratait, azt olvasgattam mostanáig. Érdekes.
mtdaportal.extra.hu/books/a_tiszaeszlari_bunper.pdf Eddig úgy tűnik, valóban felfújták a dolgot, de mintha éppen az Eötvös Károly által képviselt védelem tette volna ezt. A nagy védekezésben.

ZorróAszter 2012.04.07. 00:18:05

Ha Bary nem akar vérvádpert, akkor bárkit felakasztathatott volna. Soha senki nem tiltakozott volna. És ma senki se tudna róla.

De meg akarta csinálni a karrierjét, és jól számolt, amikor arra számított, hogy senki se fog a védelmébe venni egy zsidót.

Eötvös csak egy peches körülmény volt.
Nélküle azt verik ki a zsidókból, és bármelyik nemzsidóból is, amit csak akart.

A JOBBIK ezt a szép régi világot szeretné visszahozni.

lujza 2012.04.07. 00:18:20

Egyébként akkoriban is úgy volt, hogy a bírák, ügyészek állami fizetést kaptak, az ügyvédeket meg az ügyfél fizette? És igaz, hogy Eötvös Károly ezután a per után vett egy hatalmas birtokot?
De jaj nekem, már a kérdések is antiszemitizmust sejtetnek!!!
Megyek is gyorsan. Álmodni.

ZorróAszter 2012.04.07. 00:55:46

Akkor Eötvöst csak maga Rotschild fizethette.

Nem is tudom, hogy maradhatott kívül a magyar igazságszolgáltatás látókörén, mikor közismerten imádta a véres maceszt.

izomagyu 2012.04.07. 05:08:08

lujza!
én is azt sejtek benned

lujza 2012.04.07. 09:34:59

Hát látod, Fülepke, te is.
Kár, hogy nem tudok Pdf-ből copyzni, bemásolnék részleteket Bary József emlékirataiból. Ahhoz hoszzú, hogy bepöntyögjem. De tudod mit, kis szünet, és egy részletet mégis bepöntyögök, hogy ki is kezdte a vérvádozást. Az igazság persze az, hogy meg kéne hallgatni ugye a másik felet is, na de hogyan, hol?

lujza 2012.04.07. 10:00:03

Na megtaláltam, hogyan kell másolni.

"Kiválóan képzett, nagytudású büntetőjogász, nyakas, hajthatatlan erős jellem volt: Egressy
Nagy László. Inkább bírói, mint ügyészi hivatásra született. Nem tudott soha belenyugodni
abba, hogy a jó ügyésznek a mindenkori kormány igazságügyi politikáját, s nem a
bizonyítékokból a benső meggyőződés által leszűrt anyagi igazságot kell szolgálni és érvényre juttatni.
Egressy Nagy László a főszolgabíró jelentésével beérkezett iratok áttanulmányozásával
nem nagyon sietett. Nem azért, mintha talán szándékosan késlekedett volna az ügy
elintézésével, amint azt Eötvös állítja (I. 95.), mert erre semmi oka nem volt. Egyszerűen nem
vette komolynak az eszlári mende-mondát, nem tulajdonított neki nagyobb Jelentőséget.
Ügyészi kötelességéhez híven azonban a főszolgabíró és községi bíró által kihallgatott tanúk
vallomása alapján, mégis kénytelen volt indítványozni, hogy a kir. törvényszék tartson bírói
vizsgálatot a helyszínen. Ezt az indítványt május 12-én tette meg, indokolván azzal, hogy:
„tanúk vallomásával azon jogszerű gyanúok állapíttatik meg, hogy a kérdéses helyben és
időben Solymosi Eszter akár esetleges erőszakos nemi közösülés, akár ellopás és idegen kézre játszás, akár megölés céljából idegen befolyás és erőszak által veszett el, vagy tűnt el.”
Erre az indokra nagyon haragszik Eötvös. Hol van itt vérvádról, vagy csak vallási
fanatizmusból elkövetett gyilkosságról is szó? A nagy haragnak éppen az az oka, hogy
minderről szó sincs benne.

Vajjon mit kellett volna tehát tartalmaznia az ügyészi indítványnak? Mikor lett volna
benne „ész és igazság”?
Természetesen, ha kimondotta volna az ügyészség azt, amit a per folyamán Eötvösék olyan
nagy igyekezettel kísérelték meg erőszakosan belemagyarázni a bíróság minden
ténykedésébe: hogy vérvádiról van szó és az egész zsidóság a per vádlottja.

A perben ötnegyedév múlva hozott végítélet után a Pesti Hírlap, amely pedig ebben az
időben köztudomás szerint kifejezetten filoszemita irányú volt, s amely, mint látni fogjuk, az
egész per folyamán mindig teret adott hasábjain Eötvösnek a vizsgálat ellen emelt vádjai és
rágalmai számára, – „Roma lucuta est” című vezércikkében többek között ezeket írja:
„Sokszor hallottuk, sokszor olvastuk nyomtatásban, hogy az eszlári pör kompromittálta az ország jó hírnevét.
Vajjon azok, akik így gondolkoztak, a ma kihirdetett ítélet után is fenntartják e véleményüket? – Ha igen, mondják meg, mi lett volna humánus, civilizált államhoz méltó eljárás egy esettel szemben, ahol egy anya elveszett gyermekét keresi? – Vizsgálatot nem indítani ily esetből, az lett volna az embertelenség, az igazi barbárság. Ha ezért tör pálcát felettünk a civilizált világ akkor igaza van, mert akkor mi valóban barbárok vagyunk, mint akik törvényes eljárásra méltónak találjuk az elveszett csirkét, de az elveszett emberélet nem számít előttünk.”

ZorróAszter 2012.04.07. 10:31:26

Kedves Lujza!

Amikor ez történt, akkoriban, nem sokkal korábban volt egy nagy templomátnevezési hullám Európában: a zsidók által keresztefeszített vagy vérük vett gyerekekről elnevezett templomokat nevezték át. Az antiszemita vérvádaknak ez volt a két legelterjedtebb motívuma a középkorban.

Magyarországon sem akkor, sem ma nem volt olyan bűntett, hogy rituális gyilkosság: a rituális jelleg csak minősítője lehetett a vádnak.

A nyomozás adataiból világosan kiderül, hogy mi volt az eredeti koncepció. Solymosi Eszter meggyilkolásának az indítéka
- nem szerelemféltés
- nem kéjgyilkosság
- nem rosszul sikerült leánylablás
- nem személyes bosszú
- nem etnikai ellenszenv

hanem becsalták a templomba, megfogták, nyakát elvágták, vérét a tálba csorgatták, és ...?

Akkor mi volt az eredeti koncepció?

lujza 2012.04.07. 11:09:15

Amit idéztem, az még a kiindulópont, amikor csak annyit tudtak, hogy eltűnt a leány, a négyéves kisfiú már kotyogott dolgokat a rokonairól és lányról a faluban, az anya feljelentést tett és megindult a nyomozás.
Mát a saját blogomban is észrevettem, hogy ön szereti terelni és nem megérteni a dolgokat.

ZorróAszter 2012.04.07. 11:25:09

Kedves Lujza!

Vicces, hogy az én fórumomon beszél terelésről. De én is megfigyeltem, hogy akkor szoktak értetlenséggel és tereléssel gyanúsítani, mikor kifogyóban vannak az érvek.

Azt azért tetszik tudni, hogy annak az emlékiratairól, mentegetőzéséről beszélünk, aki az antiszemita koncepciójába belebukott?

Aki mentegetőzik, hogy szó sem volt semmilyen vérvádról, ugyanakkor folyamatosan lebegteti az ezzel kapcsolatos mozzanatokat.

Egyszerre akar a szájával hideget is és meleget is fújni.

És ez persze nem sikerülhet.

lujza 2012.04.07. 11:38:11

Nem fogytam ki az érvekből, és attól, hogy akárhol is vagyunk, még XY terelheti a szót. Például a feltett kérdéseimre sem kaptam érdemi választ. Van újabb is: akkor az idézett Pesti Hírlap cikk sem igaz?

ZorróAszter 2012.04.07. 12:25:48

Kedves Lujza!

Abban az időben mindenki ismerte a vérvád két alapvető motívumát: hogy a zsidók gyerekekeket feszítenek keresztre, és hogy húsvétkor megölt keresztény lányok vérét keverik a maceszba.

Abból a tanúvallomásból, amit Baryék kivettek Scharf Móricból, mindenki számára világos volt, hogy mi a vád.

Ha nem hiszi, akkor kérem, fejezze be a tanúvallomást úgy, hogy a végeredmény ne vérvád legyen.

Esetleg javaslom azt az utat, hogy a vért vérátömlesztéshez akarták eladni. Vagy Báthory Erzsébet leszármazottjának tusfürdőként.

lujza 2012.04.07. 12:41:21

"Amint Korniss kinevette és képzelődésnek tartotta az egész eszlári pletykát, éppúgy annak
tartottam és nem vettem komolyan én sem. A vérvád szót azelőtt soha nem halottam, nem is
tudtam mi az. Keresztények és zsidók addig mindig békességben éltek Nyíregyházán.
Zsidógyűlöletet senki nem hirdetett, ilyet nem is tapasztaltam és ellenszenvet magam sem
éreztem a zsidókkal szemben, akik pedig jelentékeny számban laktak úgy Nyíregyházán, mint
az egész Szabolcs megyében.
Olyan erős kálvinista szellemű nevelésben részesültem, olyan környezetben nőttem fel,
ahol a krisztusi szeretet, az embertársaim iránti megbecsülés, a meggyőződés és a hit
szabadsága voltak az uralkodó elvek."

lujza 2012.04.07. 12:55:42

Kezdetben szó sem volt Scharf Móric vallomásáról. A már említett kisfiú Móric öccse volt.
Még egyszer: az eset úgy indult, hogy eltűnt egy lány, az anya feljelentést tett, elkezdték az ügyet kivizsgálni. Közben a kisfiú elkezdett dolgokat kikotyogni a faluban, plusz mikor az anya a lány eltűnésének útvonalát bejárva összetalálkozik Scharf József templomszolgával, az ezt mondja neki: „Nem kell azon búsulni, nem vész az el! Nánáson volt ilyen történet gyermekkoromban, azt is (!) a zsidókra fogták,…” pedig ekkor még senki sem gyanakodott rájuk. Ez szöget ütött az anya fejében, s ekkor kérte, hogy vizsgálják meg jobban a faluban vendégeskedő idegen zsidókat. De még mindig nem történt ,meg Móric ominózus vallomása

lujza 2012.04.07. 12:59:17

Csak mellesleg még mindig: itt még akár elő is kerülhetett volna élve a lány. (Mondjuk átment bulizni a szomszéd faluba.)

ZorróAszter 2012.04.07. 16:13:16

Kedves Lujza!

Eichmann is hasonlókat mondott Jeruzsálemben.

Ez a könyv Bary - nem konzekvens - mosakodása. Nem konzekvens annyiban, hogy miközben arról beszél, hogy senkinek eszébe sem jutott a vérvád, időről időre visszatér a vérvád motívumaihoz. Például ugye ha a fejetlen holttest Solymosi Eszteré, akkor miért is fejetlen? Mert akkor nyilván nem látszik a vágás.
Hogy a zsidó templomban éjjel világosságot láttak, és a zsidók aznap éjjelig voltak valami szokatlan vallási eseményen.
Hogy gyanúsítottként senki szóba nem került, csak zsidó, stb.
Hogy a négy éves kisgyerektől származik a vérvád történet, ami alapján ő embereket tartóztatott le.

És még sorolhatnám.

szazados90 2012.04.07. 17:42:40

ZorroAszter,
én még 1951 ben olvastam Eötvös Károly védőügyvéd könyvét, amiben teljes történetében leírja az eseményeket. Benne minden bizonyítékot felsorol. Azt is írja, hogy Eszter eltemetett maradványait exhumálták és Budapestre küldték szakvizsgálatra. S amikor kibontották Pesten a szállítmányt, a csontok közé valaki, .. nyilván "tréfából" egy borjú bordát is is kevert.
Arra is emlékszem, hogy amikor a zsúfolt villamoson olvastam munkába menet a könyvet, egy mellettem álló férfi, odanyúlt, megnézte a könyv elejét, kiadási idejét és így szólt: Nemgondoltam volna, hogy ez egy régi kiadás és Eötvös írta. Azt gondoltam, hogy mostanában írta valamelyik zsidó.
Szóval, a könyv, biztosan megtalálható valamelyik könyvtárban. Érdemes lenne kivenni és elolvasni.
Ami pedig a rituális gyilkosságra vonatkozik, arról annyit, hogy a zsidó vallásban sohasem szerepelt emberáldozat. Ábel is állatáldozatot mutatott be Istennek, valamint Ábrahám is, akit az Úr azzal tett próbára, hogy azt kérte Ábrahámtól, áldozza fel Izsákot, ha őt az Urat annyira szereti. S amikor Ábrahám ezt meg akarta tenni, az Úr angyala megállította és egy koszt kellett feláldoznia fia helyett.
Ha az ószövetséget végigolvasod, sehol nincs benne emberáldozat. Tehát, rituális gyilkosság a zsidó vallásban nincs. Ez egy kitaláció.
Százados.

ZorróAszter 2012.04.07. 18:04:50

Kedves Százados úr!

Igen. Már én is megtaláltam.

Eötvös Károly - A nagy per:
mtdaportal.extra.hu/books/A_nagy_per_1.pdf mtdaportal.extra.hu/books/A_nagy_per_2.pdf mtdaportal.extra.hu/books/A_nagy_per_3.pdf
De szándékosan főleg Bary József visszaemlékezésére hagyatkozom, mert a nyilasok is erre alapozzák a vérvádtagadásukat.

Zsidó vallás/emberáldozat/kannibalizmus - szerintem hasonlókat írtam 36.-ban.

lujza 2012.04.07. 18:24:09

Mivel kételkedő vagyok, és nem fogadom el a MA URALKODÓ ÁLLÁSPONTOT, én vagyok egyenesen Hitler. Értem. A kérdéseimre még mindig nem kaptam választ. Az Eötvös- féle verzióba is beleolvasok, s ha érdekeset találok, jövök.

A Jobbikkal kapcsolatosan: a ló egyik oldala és a másik. Ahogy fent írtam, manapság "civilizált ember" nem kételkedhet abban, hogy a holokausztra való tekintettel csak igaz lehet, ami zsidó köröktől származik, elhangzik. Néha pedig az udvari bolond mondja ki az igazságot.

ZorróAszter 2012.04.07. 18:46:11

Kedves Lujza!

Lehetséges, hogy elsiklottam valamelyik hozzám intézett kérdése felett. Melyik volt az?

Nem értek egyet a holokauszt tagadásának a büntethetőségével.

Szerintem mindenben szabad kételkedni. Abban is, ami "zsidó köröktől" származik, elhangzik.

Viszont ettől függetlenül általában az, hogy valaki miben, és hogyan kételkedik, az elárulja, hogy hol is áll.

lujza 2012.04.07. 19:36:46

Nem vagyok holokauszttagadó. Gyermekkorom meghatározó élménye volt, mikor általános iskolában valamelyik ünnepen iskolai ünneplés helyett egy közeli moziban egy a koncentrációs táborokról szóló dokumentumfilmet néztünk meg. Gyerekfejjel én is úgy gondoltam, az a nép, amelyik ennyi szenvedésen ment keresztül, csak emberséges, igazságos lehet. Keserűen kellett csalódnom.
Szeretnék idézni eddigi hozzászólásaimból:
"Minden feltételes módban, hiszen valóban ki tudhatja mi történt valójában." - Nem így van? Ezzel szemben önökt azt veszik készpénznek, hogy antiszemita felindulásból aljas rágalom volt az egész. Azt írja: "...hogy valaki miben, és hogyan kételkedik, az elárulja, hogy hol is áll." Igen. És az is, hogy miben nem kételkedik.

A kérdéseim, amire nem kaptam választ (nem feltétlenül öntől, hanem senkitől sem):
- Ki tudja, igaz-e, hogy Tisza Kálmán mai szóval élve nyomást gyakorolt a törvényszék elnökére? Tudja valaki?
- Egyébként akkoriban is úgy volt, hogy a bírák, ügyészek állami fizetést kaptak, az ügyvédeket meg az ügyfél fizette? És igaz, hogy Eötvös Károly ezután a per után vett egy hatalmas birtokot?
- 9/11 bűnelkövetői is, míg a világ világ, az arab terroristák lesznek....De mit szólsz a 9/11-es hasonlatomhoz? Természetesen a gonosz arab terroristák voltak. (a tegező mód egy másik bloggernek szólt, nem önnek)

lujza 2012.04.07. 19:40:40

Olvasom az Eötvös-féle könyvet. Eddig (59. oldal) elég fellengős, patetikus a hangneme, és korábbi "vérvád" perekről mesél.

ZorróAszter 2012.04.07. 20:09:54

>És az is, hogy miben nem kételkedik.

Igen. De ez csak formális kiegészítés. Mert amit írtam, abban implicit, de nyilvánvaló módon ez is benne foglaltatik.


>- Ki tudja, igaz-e, hogy Tisza Kálmán mai szóval élve nyomást gyakorolt a törvényszék elnökére? Tudja valaki?

Az, hogy a vád vérvád volt-e, abból a szempontból nincs jelentősége.

Ha Tisza nyomást gyakorolt volna, akkor az amiatt lehetett, hogy Magyarország megítélése szempontjából ne legyen csúfos a bíróság munkája. Ne legyenek kirívó szabálytalanságok a per vezetésében, ne derüljön ki, hogy mindenkiből kínzással vették ki a vallomást, ne legyen boszorkányper, ha már a szegedi boszorkányperrel hallattunk magunkról ezt megelőzően.
De nem hallottam, hogy valaki ilyesmivel vádolta volna Tiszát. Vagy Bary vádolja?

------------------------------------------------------------------------

>- Egyébként akkoriban is úgy volt, hogy a bírák, ügyészek állami fizetést kaptak,
>az ügyvédeket meg az ügyfél fizette?

Azt hiszem, akkor is létezett a kirendelt védő intézménye, de nem vagyok biztos benne. Abban viszont igen, hogy egyes ügyvédek vállaltak ingyen védelmet szegények számára. Mint ahogy egyes orvosok is gyógyítottak ingyen szegényeket.

Úgy tudom, Eötvös ingyen vállalta a védelmet.

>És igaz, hogy Eötvös Károly ezután a per után vett egy hatalmas birtokot?
Nem tudom. De ha esetleg Rotschild vett neki egy hatalmas birtokot, az mit változtat a vád eredeti koncepcióján?

Azt viszont tudom, hogy sok nyilas nem finnyás az igazság szerepével és tiszteletben tartásával kapcsolatban, és hajlamos kitalálni, és a köztudatba bedobni kitalált és nehezen ellenőrizhető adatot. Ilyenkor ezek az attributomok, különösen a forrás megjelölés hiánya szokta felkelteni a gyanúmat. Szerencsére majdnem mindenkiét is.

------------------------------------------------------------------------

- 9/11 bűnelkövetői is, míg a világ világ, az arab terroristák lesznek....De mit szólsz a 9/11-es hasonlatomhoz? Természetesen a gonosz arab terroristák voltak. (a tegező mód egy másik bloggernek szólt, nem önnek)

Nincs sok ideje, hogy épp Ön vádolt tereléssel.

lujza 2012.04.07. 23:00:39

"Az, hogy a vád vérvád volt-e, abból a szempontból nincs jelentősége." Már hogyne lenne jelentősége!!! És egyáltalán, bármilyen hatalom részéről történő nyomásnak igen csak van jelentősége az igazság kiderítésére. Ha nem is az egészet, de nagy részét elolvastam az Eötvös Károly-féle könyvnek. A végső konklúzióm pont ez: megette a fene az igazságot és annak kiderítését, ahová bármilyen hatalom beteszi a lábát/kezét/pénzét!!! Mellesleg, mintha Eötvös is kikacsintana a szerep mögül: megírt egy regényes, fellengzős, publikumnak (ha úgy tetszik, a megrendelőnek) szánt könyvet, de a végén ott vannak az ellenőrizhető, száraz adatok is, amit természetesen a kutya sem fog elolvasni. Aki viszont veszi a fáradtságot és elolvassa, abban ugyanúgy megmarad a kétely: mégiscsak lehetett alapja a vádnak. Szeretném hangsúlyozni újfent a kétely szót. Ahogy ma is vannak olyan bűntények (bár a technika fejlődésével nyilván jóval kevesebb), ahol nem lehet 100%-osan eldönteni sem a vád igaz, sem hamis voltát, úgy valószínűleg ez az eset is ilyen. Felfújni és saját érdekekre, célokra használni viszont lehet.

Józsikám 2012.04.07. 23:05:56

Megnéztem, meghallgattam a nevezett Jobbikos képviselő felszólalását. Semmi kivetnivalót nem találok a felszólalásában. Ugyanakkor nem tekintem sem őt, sem a Jobbikot, sem magamat nácinak. Tudniillik ismét az az alaptétel az igaz, miszerint NÁCI AKI MONDJA! Na, most aztán már tényleg elég a monomán és paranoid nácizásotokból, ostoba ballibek! Ti, akik még Nagyhéten sem tudtok emberi módon viselkedni, mert nem volt gyerekszobátok és nem tisztelitek az ünnepeket. A Magyarok Istene sújtson le rátok ménkű nagy haraggal! Ámen!

ZorróAszter 2012.04.07. 23:27:31

>Már hogyne lenne jelentősége!!! És egyáltalán, bármilyen hatalom részéről történő nyomásnak
>igen csak van jelentősége az igazság kiderítésére.

Én nyitott vagyok a kérdésre.

Kérem, mondja meg akkor, miként befolyásolta Tisza, hogy Bary vérváddal illesse a tiszaeszlári zsidókat.

És ki állítja ezt? Bary? Vagy Ön találta ki?

ZorróAszter 2012.04.07. 23:36:09

84. Józsikám (látogató) 2012. 04. 07. 23:05

Ugyan miből sejthettem, hogy semmi kivetnivalót sem fog találni a nyilas beszédében?

>Tudniillik ismét az az alaptétel az igaz, miszerint NÁCI AKI MONDJA!
Ezen az érvelési technikán az emberek többsége 4-5 éves korban szokott túljutni.

>Na, most aztán már tényleg elég a monomán és paranoid nácizásotokból, ostoba ballibek!
Köszönöm. Nem kívánom abbahagyni. Különben is tök mulatságos, ahogy itt ugrál.

Nagyon cuki.

Józsikám 2012.04.09. 23:48:09

86. ZorróAszter 2012. 04. 07. 23:36

Ki a francot érdekel, hogy neked mi mulatságos? Kopj le rólam, hülye aszteroid! Ja, és fejezd be a monomán és paranoid nácizást! NÁCI AKI MONDJA!

Józsikám 2012.04.09. 23:52:45

86. ZorróAszter 2012. 04. 07. 23:36

Majd' elfelejtettem: NYILAS AKI MONDJA!

(Lehet, hogy neked a nácizás, a nyilasozás és a fasisztázás okoz orgazmust. Lehet. De az akkor is magánügy, ha magukat ZorróAszternek nevező, hülye aszteroidák potyognak a NolBlogra. De, ha magánügy (márpedig az orgazmus átélése abszolút magánügy), akkor miért rakod ki az ablakba? Nem volt gyerekszobád?)

Géza, nemzeti és népi radikalista 2012.04.10. 19:55:08

Igaza van Józsikámnak, egyetértek vele. Aki a Jobbikot lenácizza, lenyilasozza, az csak egy alávaló, bolsevista, komcsi, eltaposni való féreg. Eddig a Fideszre szavaztam, de nem kizárt, hogy a jövőben a Jobbik lesz nálam a favorit. Kell a radikalizmus, mert ami most van, az kevés. Amig a szocik és a libsik szabadlábon vannak, addig nincs jogállam Magyarországon. Megmutatjuk a szadeszbe, a maszopba és a gyudékába tömörült, tetves, büdös komcsiknak, és libsiknek hogy él még az Igaz Magyar Akarat, mint népi és nemzeti érdek, valamint a Magyarok Istene. Magyarországot teljes területén komcsi- és libsimentes övezetté fogjuk változtatni. És igen: náci, aki mondja és nyilas, aki mondja. Vagyis ti. Hiszen mi a hazánkat szeretjük, végülis nacionalisták is vagyunk, viszont mégsem vagyunk sem, nácik, sem nyilasok. Nektek viszont nincs hazátok, így a ti esetetekben hazaszeretetről sem lehet beszélni, mivel pl. nem tagadtátok meg a magyarokat nemrég gyalázó Kertész Ákost. Aztán sorsotok sincs. Hazátlan, házatlan, bezdomnij sorstalanok vagytok, akik Magyarország ellenségei és rosszakarói is egyben.

Adjon az Isten Boldogságos Szebb Jövőt Magyarországnak!

ZorróAszter 2012.04.11. 07:36:16

Kedves Géza és Józsikám!

Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett szerény bejegyzésem.

Remélem, ezzel sem okozok csalódást:

zorroaszter.uw.hu/archives/2012/04/11/A_vervad_tagadok_tiszaeszlari_csiki-csuki_malma/
süti beállítások módosítása