Sokan a Bibliát benne a négy evangéliummal Jézus történetének betű szerinti helyes elbeszélésének tartják.
Ha szembesülnek is vele, hogy valaha legalább 36 evangélium létezett, akkor azt jobb esetben hamisítványnak, rosszabb esetben eretnekségnek, még rosszabban egyenesen a Sátán munkájának tartják.
Pedig a kereszténység Jézus halála után szájhagyomány útján terjedt Izráelben is, és lassan a Földközi tenger kikötőiben élő diaszpórán keresztül egyre mélyebbre is a térségben.
Kezdetben Judeán kívül csak a diaszpóra szegényebb rétegeiben és a velük érintkező nem zsidó szegények, rabszolgák között terjedt. Csak lassan vonzott be tehetősebb, tanultabb zsidókat és pogányokat. Ekkoriban éleződött ki az a vita, hogy a kereszténység maradjon a zsidó vallás egyik egzotikusabb irányzata, szektája, vagy a zsidó hagyományok nagy részével szakítva váljon igazi világvallássá. Ez a vita vezetett az elfeledett nulladik egyházszakadáshoz.
Azonban a nulladik egyházszakadásnál is nagyobb titok, hogy hogyan vélekedett a Jézus testvére által vezetett korai egyház magáról Jézusról. Ugyanis egyesek szerint hitújító prófétának tartották, és nem Isten fiának.
A diaszpórában viszont a kereszténységnek helyi változatai alakultak ki. Saját szervezettel, egymástól sokszor jelentősen eltérő felépítéssel, rítusokkal, szokásokkal. Sokszor a helyi, régen honos, vagy éppen valamelyik új misztérium vallás elemeivel ötvözve.
Mikor főleg a zsidó háború után ez a diaszpóra felduzzadt, és már a pogányok közül is tanultabb, műveltebb rétegek is csatlakoztak, egyre nagyobb lett az igény a vallásos irodalomra is.
Addig jóformán csak Jézus helyi bölcsességekkel kevert mondásainak gyűjteményei léteztek.
Jézus és a tanítványok az utolsó vacsorán. Legtöbbjük nevéhez valamilyen evangélium is fűződik.
Valamikor 50 évvel Jézus halála után ez oda vezetett, hogy egy ismeretlen műfajteremtő talán csak oktatási céllal összefoglalta azt a tudást, amit a gyülekezete Jézusról tudott.
Nem lehet tudni, hogy ez melyik mű volt, és már ennek is az evangélium, azaz Örömhír címet adta-e ez az első szerző, de az bizonyos, hogy valóságos hullámot indított el.
Aztán valaki, de lehet hogy már ez az első szerző azzal akart megerősítést, tekintélyt szerezni munkájához, hogy annak a szentnek az evangéliuma címet adta munkájának, akitől a gyülekezete származtatta magát.
Lehet hogy csak úgy, hogy megkérdezte a nagypapát, melyik szent is alapította a gyülekezetet. A Nagypapa meg az mondta, úgy hallotta, hogy itt a városban járt Szent Tamás, beszédet mondott a fórumon, és ő maga térítette meg az első embert a városban.
Ezek az evangéliumok elsősorban a kereszténység spontán terjedésének, szóbeliségének a nyomait viselik, és annak a kultúrkörnek a nyomait, ahol lejegyezték őket.
Eltérőek Jézus születési adatai, életének egyes mozzanatai helyi pogány istenek legendáriumára emlékeztetnek (Szűztől születés, feltámadás, víz borrá változtatása, ...) És még abban is, hogy voltaképpen ki is volt Jézus? Egyszerű tanító? Próféta? Maga az Isten? És csak isten volt vagy ember is?
Aztán ahogy a gyülekezetek száma és létszáma gyarapodott, felmerült az igény a szervezeti kapcsolatok felvételére, a hittételek egyeztetésére, sőt közös egyház létrehozására.
Ennek betetőzései voltak az első zsinatok, és tárgyunk szempontjából talán a legfontosabb, 325-ben az első niceai zsinat. Nem is annyira az ariánusok kiközösítése miatt fontos, hanem az egyetemes hitvallás megfogalmazása és kihirdetése miatt, ami tartalmazza a kereszténység legfontosabb hittételeit.
Ezután valóságos hajsza indult azok után az iratok után, amelyek valamilyen formában ellentmondtak a niceai hitvallásnak. Főleg azok után, amelyek valamelyik, immáron eretneknek nyilvánított irányzat hivatkozási alapja is volt.
Vagyis a kanonizált négy evangélium nem abban különbözik a több tucat apokriftól, hogy Jézus hiteles vagy legalább hitelesebb története, hanem csupán abban, hogy nem tartalmaz kimagyarázhatatlan eretnekséget.
Jakob Jordaens - Négy evangélista
2012. 04. 27.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!