„A kivégzett 12-14 éves gyermekek ruháit itt adták ki az őrjöngő szülőknek.”
Ezek szerint ugye ismernünk kellene a kivégzett 12-14 éves gyerekek nevét. De ugye nem ismerjük. És hát egy történész se említi ezt az epizódot. Pedig elég felütni kitalált nevekért a telefonkönyvet, de ezzel már elkéstek. Előbb kellett volna.
Nem a Kádár rendszer vagy az ÁVÓsok dicsekedett azzal, hogy 12 éves gyerekek kezébe fegyvert adtak, hanem az 56-osok és a mai rendszer.
Olyannyira, hogy tettüknek még szobrot is állítottak:
A kis zászlócskákból látszik, hogy kisiskolásoknak mutogatják ünnepség keretében.
A magam részéről régóta várom, hogy valaki, esetleg egy pap, egy püspök, esetleg egy országosan elismert közéleti személyiség, nemzetlelkiismerete író így fordul a tökkelütött magyar néphez:
„Kedves forradalmárok és ilyenek! Ha legközelebb ilyen van, ne tessenek 12-14 éves gyermekek kezébe puskát nyomni.”
Ha már Mindszentytől, az emigráns politikusoktól, Antall Józseftől nem hallhattunk ilyesmit.
Mi tehát ennek az epizódnak az értelme? Hogy feledtesse azt a hőstettet, hogy gyerekek kezébe adtak puskát.
De kontraproduktív volt elébe menni a kérdésnek. Húsz év óta senkise tette fel.
De talán majd most.
A világ bármely országában szégyellnék magukat. Otthon, Kanadában gondolom nem meséli el a dicső forradalom eme epizódját, mert a kanadaiak nyilván jobban fintorognának, mint egy sanda szellentéstől.
Ott ugyanis erről
meg erről
mindenkinek ez jutna eszébe:
De ugye régi bölcsesség az - ha nem akarod szégyellni, hát dicsekedj vele.
Csak hát nem mindig jön be.
Ünneplők a Corvin közben a pesti srác szobránál. 2010. október 23.
2012. 06. 23.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!