Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

2014. február 25. - ZorróAszter

A kommunizmus az 1800-as évek vége óta garázdálkodik hazánkban.

 

A kommunizmus miatt menekült el az országból 1,5 millió ember (vagy 3?), és keresett új hazát.

 

Aztán röviddel ezután világháborúba rántotta Magyarországot és a világot.

 

Négy év alatt a közös hazának 1,5 millió polgára halt meg, több mint 3,5 millió ember megsebesült, megrokkant.

 

Majd tették a hazát a hárommillió koldus országává.

 

 

 

 

Aztán beugratták a hazát az újabb világháborúba is. A magyar kommunisták hadat üzentek orosznak, angolnak, amerikainak.

 

Aminek következtében meghalt a lakosság több mint 6%-a, közel 600 ezer ember.

 

Kegyetlenkedtek, gyilkoltak Szerbiában, Ukrajnában. A nyakunkra hozták az oroszt és a szövetséges szőnyegbombázókat. Dunába lőttek nőket, gyerekeket.

 

 

 

Holdbéli tájat hagytak maguk után. Egy szétlőtt, szétdúlt, szétbombázott országot.

 

Mindezt olyan szövetséges érdekében, aki ha győz, megsemmisíti Magyarországot, a magyarokat meg kitelepíti az Uralon túlra. Hacsak nem vonatoztatja a zsidók után Auschwitzba.

 

 

 

De mindez a múlté.

 

A kommunizmus bukásának hála ma már nem menekülnek Magyarországról százezrek új hazát keresni. És nem vagyunk a négymillió koldus országa sem.

 

Soha többé kommunizmust!

 

Nem! Nem! Soha!

 

2014. 02. 25.

 

 

 

További cikkek »»»»

 

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr578907202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman HFQJBLWX 2014.02.26. 09:29:57

Szánalmas cikk, ne is haragudj.

ZorróAszter 2014.02.26. 09:39:27

Dehogy haragszom!

Örülök, hogy tetszett :o)

kimitakevolt 2014.02.26. 09:42:50

És ez miben kisebbíti a bűnöket ?
Miben kisebbíti ez azt hogy az öregfater falujában megjelentek a Rákosi alatt éjjel az ávósok kirángatták Jóska bátyámat meg még két másik teljesen ártatlan embert és a tanácsházán ütötték verték őket úgy hogy az ordításukra felébredt az egész falu majd elhurcolták és ,mindenféle bírósági ítélet nélkül évekig fogvatartották kinozták aminek következtében életük hátralevő részében testi lelki nyomorékként vegetáltak

ZorróAszter 2014.02.26. 09:45:31

Tényleg!

Miben különbözik ez például attól, kihajtani a Dunapartra a nőket és gyerekeket és belelőni őket.

Igaza van.

Semmiben.

kimitakevolt 2014.02.26. 09:48:13

Egyetértünk
Semmiben nem különbözik

ZorróAszter 2014.02.26. 09:52:06

Hát persze. Hát épp erről szól ez a bejegyzés.

4elefánt 2014.02.26. 09:59:19

No akkor még a keresztyények áldozatait meg sem említettük.... mer az is volt, mert "jobb" munkát végeztek mint Hitler...

ZorróAszter 2014.02.26. 10:03:13

Á, dehogy.

A keresztények mindigis szentek voltak.

Amikről hallunk, az a Sátán cselvetése, aknamunkája.

Közönséges történelemhamisítás.

Nyírfa2 2014.02.26. 10:32:53

Kedves ZorróAszter, mint oly sokszor, igaza van.
Szeretem az írásait, no.

szazados90 2014.02.26. 10:36:14

3 ra Kimitake....,
Te nem a dánosi cigányoról beszéltél, akiket a csendőrök kínvallattak, de úgy, hogy abba már Európa is beleszólt?
De ha az is igaz, amit mondtál, akkor az mégsem volt olyan, mint '34 ben a csendőrök műveltek a mecsekszabolcsi sztrájkoló bányászokkal a Csertetőn: Sortűz, négy bányászhalottal.

kimitakevolt 2014.02.26. 10:41:39

10. szazados90
2014. 02. 26. 10:36

És ha a csendőrök ezt művelték az miben mentesíti azt a bűnt amiről én írtam Mi? Nem érzi mennyire silány amit ír? Mi köze volt Jóska bátyámnak ahhoz hogy a csendőrök mit műveltek 34-ben Mi?

ZorróAszter 2014.02.26. 10:43:50

Kedves Nyírfa!

Köszi szépen. :o)

szazados90 2014.02.26. 10:47:00

Zorró,
te csak a rosszról tudsz beszélni? A jóról megfeledkezel? A harmincas évek közepén Gödöllőn volt a cserkész világtalálkozó. A Jambore. (amit nem tudom minek, de Dzsemborinak mondanak.) A világ minden ittlévő cserkésze, nagyon jól érezte magát.
No meg volt a Róbertbácsi ingyenkonyhája. Olyasféle, mint amiket mostan csinálnak karácsonykor. De Róbert bácsi, mindennap adott enni, nem csak karácsonykor.

Funyi1 2014.02.26. 10:53:39

..., látom jól el dehonesztálódzkodtok ..., - ezek szerint akkor a Holocausttal is LEHET!
:))))
Jó Viccölődést! .., vannak akik idegen temetésre járnak röhögni.

szazados90 2014.02.26. 11:10:49

10- re Kimitake...
Miben mentesíti? --kérded. Hát abban, hogy minden diktatúra egyformán gonosz. A keresztény inkvizició, a legkatolikusabb keresztémy hatalom, Spanyolország és portugália konkvisztátorai, Lenin bolsevikjai, az intervenció katonái, a cári tiszti különitmények, Szamueli terrorlegényei, Horthy különítményesei, a fehérterror, a statárium, ahol kommunistákat akasztottak börtönöztek be, Töreki vészbírósága, Rákosi és Péter Gábor magán-politikai rendőrsége, Zushlag talpig vasban-állítása a bíróságon, A VII. kerületi önkormányzat , meg Hagyó évekig húzódó koncepciós pere, no meg az olajszőkítők bűncselekményének furcsa lefolyása, ahol csak a főnyomozót hurcolták meg hat évig és tették tönkre az életét, de a milliárdokat csalók közül senkit sem állítottak bíróság elé.
Kihagytam valamit?
Szóval, abban különbözik a te írásodtól az enyém, hogy minden diktatúra és a hatalommal való visszaélés egykutya. Ebből kiemelni valamelyiket, az csalás és a hazugsággal egyenlő.

ZorróAszter 2014.02.26. 11:39:55

Kedves Százados úr!

Dehogy feledkeztem el. Csak udvarias cikkíró hagy elég teret a kedves olvasóinak is.

Ezért hagytam ki pl. Orgoványt és az Eucharisztikus Kongresszust is.

ZorróAszter 2014.02.26. 11:42:45

Kedves Funyi!

Miért? Eddig nem csak azon lehetett?

ZorróAszter 2014.02.26. 12:01:25

15. szazados90
2014. 02. 26. 11:10

Kedves Százados úr!

Ha minden önkény egyforma, akkor mivel magarázhatóak azok az eltérések, amiket a különféle rendszerek produkáltak holtakban és elmenekültekben.

A rendszerváltás óta többen szeleltek el, mint Rákosi és Kádár elől összesen.

Ferenc Jóska-Károly rendszer: 1867-1918
Károlyi-Kun Béla rendszer 1918-1919
Horthy-Szálasi rendszer 1919-194545
Rákosi-Kádár rendszer 1949-1990
Mainapság 1990-2014

Mindenki gondolja utána a közismert számokat.

zili 2014.02.26. 12:33:23

4.-re
A Dunába lövés tényleg ordenáré dolog volt, amit egyáltalán nem ment, hogy a Tanácsköztársaság találmánya volt.

ZorróAszter 2014.02.26. 12:35:44

Kedves Zili!

Ezt személyesen nekem találta ki ehhez a bejegyzéshez, vagy ez már Dr. Szakály Sándor legújabb kutatásainak az eredménye?

ZorróAszter 2014.02.26. 12:39:15

19. Véres kard
2014. 02. 26. 12:28

Azok után, hogy az ottani első hasonló ünnepen kivénhedt banderisták meg ukrán SS-ek feszítettek a régi kopott egyenruhájukban, én inkább azon csodálkozom, hogy eddig nem volt ilyesmi.

szazados90 2014.02.26. 12:45:27

18 ra, Kedves Zorró,
igazat adok, abban, amit a 18-ban mondasz. Akkor finomítom, amit Kinitakenak írtam. Nem minden diktatúra okoz ugyanakkora disznóságokat, károkat az emberiségnek.. Vannak különbségek különbségek a diktatúrák, hatalmi visszaélések közt, nagyságukban, méreteikben. mélységeiben, időtartamában.
De,
Minden diktatúra, hatalmi visszaélés egyazon tőről fakad. És következményei, hatalmi visszaélései, akármilyen borzalmasak i lehetnek. És alkalmasak arra, hogy népeket, nemzeteket, osztályokat, vallásokat kiírtsanak, vagy nyomorékká, páriává tegyenek.
Ezért semmilyen diktatúrát nem szabad mentegetni. A diktatúrákat el kell ítélni. Mind. És mindörökre.

ZorróAszter 2014.02.26. 12:51:01

Kedves Százados úr!

Csak eg bibi van. Az angol polgári forradalomnak több angol áldozata volt. mint a világháborúnak,. És a Nagy Francia Forradalom, amitől a mai köztársaságok eszméi származnak, permanens nyakazásba fulladt. Sőt bizonyos értelemben nekik köszönhetjük a 0. világháborút.

Pedighát tőlük származik a mai kapitalista világrend, a liberális polgári demokrácia eszméje.

zili 2014.02.26. 12:51:12

21.-re
Sajnos nem! A kivégzések a Lánchid budai (déli) oldalán voltak.

zili 2014.02.26. 12:55:59

Valamit elfelejtettem: forrás pl. NÉPSZAVA 2012. márc.12.

ZorróAszter 2014.02.26. 12:57:36

Zsidó nőket és gyerekeket, vagy csak simán nőket és gyerekeket?

Nyírfa2 2014.02.26. 13:09:21

Szíves engedelmetekkel hozzáadtam Osszián cikkéhez Emilke linkjét, egy kommentár kíséretében.
Nagy-nagy szomorúságot érzek.

lord 2014.02.26. 13:35:56

Kedves ZorróAszter!

Semmi hozzáfűzni valóm nincs, csak küldtem egy pluszt!

zili 2014.02.26. 13:42:09

27.-re
Szerinted tehát nem mindegy milyen vallású valaki? Szerintem ugyanis tök mindegy, és az is mindegy, hogy férfi vagy nő. Folyóparton, egy város közepén ez gazemberség, csinálja bárki, bárkivel.

ZorróAszter 2014.02.26. 13:58:38

Kedves Lordom!

Köszi szépen.

ZorróAszter 2014.02.26. 14:04:20

30. zili 2014. 02. 26. 13:42

Nekem teljesen mindegy bárki vallása.

Akkor nem mindegy, amikor valakit emiatt üldöznek.

És aközött is látok némi különbséget, ha kivégeznek mondjuk egy kémet egy hadban álló országban, vagy ugyanott a Dunába lőnek egy gyereket csakmert zsidónak minősítették.

Holott általában ellenzem a halálbüntetést. Még kémek esetén is.

zili 2014.02.26. 14:26:39

Kémet? A konkurenciát lőtték a Dunába, meg akasztották az Alföldön. A TAnácsköztársaság szerinted milyen választáson győzött? Egyszerű puccs volt!

Kokó 2014.02.26. 14:33:46

Na igen kellene egy "izmusok bűne" világnap is.... Vagy helyett...
Fasizmus, nácizmus, kommunizmus, katolicizmus, merkantilizmus, impresszionizmus, imperializmus,...stb...
Azzal sem Funyi, sem Zili nem tudna mit kezdeni...
Aztán mindenki számolhatná az okozott hullákat saját ízlése szerint...
Pl minden dunábalövés ér három indiánt két Ausztrál "aboriginál" öt bolsevikot... stb...

ZorróAszter 2014.02.26. 14:55:14

33. zili
2014. 02. 26. 14:26

"konkurenciát"

Kommunista a kommunistát?

Vagy kommunista a szociáldemokratát?

A Tanácsköztársaság ugyanolyan választás által került hatalomra, mint a Habsburgok, vagy Tisza Pista, vagy Horthy Miklós, vagy Szálasi, vagy Rákosi, vagy Kádár.

Hogy másokat ne is mondjak.

Az biztos, hogy Horthy és bandája hátbatámadta a románok, csehek ellen harcoló Tanácsköztársaságot. És nemhogy tovább folytassa a harcot, hanem hogy Antant és román segítséggel befészkelje magát a Várba és a nyakunkba üljön.

De a legnagyobb hazaárulása az volt, amikor az ország szekerét Hitler mögé kötötte, holott tudta, hogy a náci ideológia szerint a magyar csak egy elcigányosodott zsidó-török nép, akiket ki kell telepíteni valahová jó messzire az Uralon túlra, ahonnan jöttek ha majd lesz rá idő gondot fordítani rájuk.

zili 2014.02.26. 14:55:54

34.-re
Fején találtad a szöget! Ha bárkit bármilyen eszme nevében bármilyen méltánytalanság ér (kifosztástól kivégzésig), az áldozat. És nálam nincsenek I. és II. osztályú áldozatok.

ZorróAszter 2014.02.26. 14:56:00

Kedves Kokó!

Én nem vagyok semmi rossznak az elrontója.

ZorróAszter 2014.02.26. 14:57:46

36. zili
2014. 02. 26. 14:55

Akkor Önt láttam zokogni Szálasi sírjánál, aztán meg a holokauszt emlékműnél fél órával később.

Azért volt olyan ismerős.

zili 2014.02.26. 15:35:13

38.-ra
Ez netto hülyeség! Szálasit nem méltánytalanság érte, hanem birósági tárgyalás után megkapta amit megérdemelt.
Ez a látomása a "zokogásomról" eléggé rosszindulatu volt!

little 2014.02.26. 15:40:25

Kedves Zorró igen tudom ez szatirikus, nekem a kapitalizmust kell mindenüvé behelyettesítenem?
Na látja így már tipikus Zorró poszt, nem a legjobbak közül.
Maradnék az összeesküvés elméletek és a science fikciók mellet abban nagyobb mester.

ZorróAszter 2014.02.26. 16:04:39

Kedves Zili!

Márpedig ha legközelebb jobban megnézi a fotókat a Terror Házában a kommunizmus áldozatai "Arcok falán", akkor felfedezheti őt is, meg például Beregffy-Bergert is.

"Ez a látomása a "zokogásomról" eléggé rosszindulatu volt!"
Bocsánat.

ZorróAszter 2014.02.26. 16:11:38

Kedves Little!

Ne mondja, hogy műszaki ember létére ilyen nehezére esik egy kis behelyettesítés.

"nem a legjobbak közül."
Örülni szoktam. Ha Önök ilyeneket mondanak, az általában telitalálatot szokott jelezni, mint a BING!!!!! :o)

Sci-fi és összeesküvés elmélet:

Minapában láttam egy jó kis gépet, amibe a pacák beprogramozta a DNS-t (AACTTGCGGAT ....) és a cucc automatikusan legyártotta a begépelt DNS szekvenciát.

A gép talán már interneten is rendelhető.

Tudja, erre is azt mondta legutóbb a mesterséges vírusokról szóló bejegzésemnél.

De azzal is tisztában vagyok, Ön csak azt hiszi el, amit megír a Guardian.

Amit nem ír meg, az nincs is :o)

maxval 2014.02.26. 16:52:52

Szögezzük le: Horthy jól tette, hogy a Tanácsköztársaság külföldi ellenségeivel szövetkezett. Mint ahogy a debreceni kormány is jól tette 1944-ben, hogy az ország ellen támadó szovjet haderővel szövetkezett.

Rapier 2014.02.26. 17:21:08

Ez ugye nem ízléstelen és sértő az áldozatokra? Igaza van Funyónak veletek kapcsolatban.

hecketaper 2014.02.26. 19:07:07

43. maxval (látogató)

Tehát üdvözlöd Horthy hazaárulását?

napos 2014.02.26. 19:10:43

Zorró,
ezzel mélyebbre vetted az irányt, mint a kormány a kommunistázással.
Hiszen eleve elköveteted ugyanazt a hibát, hogy a terrort az izmussal kötöd össze.
Másrészt egészen különbözö korok eltérö büneit mosod össze.
Harmadrészt gyáva lennél hasonló szatírát írni a holokauszttal kapcsolatban.
Ezzel a kommunisztikus eszmék lejáratását segíted elö.
Te tudod pesze, miért teszed.

maxval 2014.02.26. 20:06:36

45.

Igen, mint ahogy pl. Ságvári hazaárulását is helyesnek látom.

nyúlürege 2014.02.26. 20:33:02

Írtam már egy párszor, hogy egy gazemberség meg még egy gazemberség az nem nulla gazemberség lesz, hanem kettő.

ZorróAszter 2014.02.26. 20:46:20

43. maxval (látogató)
2014. 02. 26. 16:52

Kedves MaxVal!

Mi biztosítéka volt Horthynak az ellen, hogy a románok bekebelezzék egész Magyarországot, vagy egész Magyarországot felosszák Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia között?

Vagy arra, hogy ha ezt megteszik, akkor az Antanthoz lehet fordulni, és az szembefordul
Magyarország kedvéért a szövetségeseivel?

Vagy arra, hogyha Hitler nyer, nem csinál Nagy-Magyarországból Gross-Ungarnt, és nem küldi a magyar népet is Auschwitzba a bolgárokkal, horvátokkal, szlovákokkal, románokkal együtt?

ZorróAszter 2014.02.26. 20:49:10

44. Rapier
2014. 02. 26. 17:21

Kedves Rapier!

Ez úgy látszik, tényleg telitalálatra sikeredett. Pedig pár perc alatt csaptam össze :o)

ZorróAszter 2014.02.26. 21:01:34

46. napos
2014. 02. 26. 19:10

Kedves Napos!

Egészen biztos benne, hogy figyelmesen olvasta szerény munkámat és helyesen értelmezte a szándékaimat?

Ha elmegy mondjuk a Terror Házába, Ön szerint a kiállítás szekcióinak mondjuk alapterülete, hangsúlya arányos azzal, hogy mekkora hullahegyeket hagyott hátra mondjuk a Horthy, a Szálasi, a Rákosi vagy a Kádár rendszer?

Azon kívül Önnek is ajánlanám, keressen ismerős arcokat a kommunizmus áldozatait mutató "Arcok falán".

Pár ismerős arccal találkozhat, akiknek eléggé jellegzetes a fizimiskája ahhoz, hogy a szándékos túlexponálás ellenére felismerhesse. Ilyen például Szálasi és például Beregffy-Berger.

ZorróAszter 2014.02.26. 21:10:32

48. nyúlürege
2014. 02. 26. 20:33

Kedves Lujza!

Kevés emberrel találkoztam, aki ne ezt vallotta volna nyílvánosan.

De ne legyen gyermek: itt a tét nem ez, hanem például az, hogyha minden áldozat egyforma, akkor miért nem lehet állami pompával SS-eket, gestaposokat, nyilasokat dicsőiteni és koszorúzni.

És ugyanakkar a következő lépés az, hogy ezt lehet, de mondjuk ha már elhangzott a neve, Ságvárit meg ezzel szemben nem.

Én egyébként személy szerint nem tiltanám a nácik parádézását, és még a holokauszt tagadását sem.

Mindenkinek meg kell engedni, hogy az asztal közepére csináljon és jól bemutatkozzon.

Tévedés, hogy a nácizmus ezért került hatalomra akár Németországban, akár itthon.

A nácizmust nem a szabadság, hanem a német nagytőke sokmilliárd márkás támogatása és minden egyéb eszközének bevetése juttatta hatalomra törvény és alkotmányellenesen.

maxval bircaman HFQJBLWX 2014.02.27. 08:09:47

49.

Nem volt terv Mo. megszüntetéséről.

ZorróAszter 2014.02.27. 09:07:41

Kedves MaxVal!

Volt terv, amiben Csehszlovákiát és Jugoszláviát "korridor" kötötte össze: a Dunántúl.
Románia meg a Tiszáig nyúlt volna.

Vagyis Magyarország a Duna-Tisza köze lett volna.

A kérdés, hogy az Antant hajlandó lett volna háborúzni a szövetségeseivel, ha ezt a variciót akarják megvalósítani, vagy még ezen is túlmennek, és egész Magyarországot felosztják.

Én kizártnak tartom.

Némi ökölrázás és némi szankció múltával belenyugodtak volna. Mint ahogy a lengyel területi nyereség felett is szemet húnytak.

maxval bircaman HFQJBLWX 2014.02.27. 09:10:12

54.

Ez határkérdés volt. Az tény, hogy az ország határai vitatottak voltak.

A legnagyobb árulást Károlyi követte el. Ha ő aláírta volna a békét, a mainál messzebb lennének a határok.

De egy kommunista hadsereg eredményeit sosem fogadta volna el az Antant.

ZorróAszter 2014.02.27. 13:02:15

Károlyi aláírhatta volna a békét. ha lett volna. De nem volt. Még folyt az osztozkodás.

Magyarországot éppen a kommunizmustól való félelemmentette meg. Ekkorra megalakult a Román Kommunista Párt jó pár magyarral, meg a Csehszlovák. És a hülyék azt hitték, Magyarország szétdarabolásával maguk importálnák a kommunizmust Romániába, Csehszlovákiába a magyarokkal.

Plusz még az, hogy az Antantnak se volt érdeke, hogy fák az égig nőjenek.

De attól még áll, hogy Horthy és például Julier hazaárulók voltak, mert azt kockáztatták, hogy a Kis-Antant egész Magyarországot szétdarabolja. Semmi garanciájuk sem volt arra, hogy a Tanácsköztársaság bukása után nem számolják fel a hazájukat.

De ha Ön tud ilyen garanciákról, kérem ossza meg velem.

"De egy kommunista hadsereg eredményeit sosem fogadta volna el az Antant."
És a Kis-Antant eredményeit?

Hát épp erről van szó.

nyúlürege 2014.02.27. 13:14:12

kedves Zorró!
Most Önnek van igaza.
"...nem lehet állami pompával SS-eket, gestaposokat, nyilasokat dicsőiteni és koszorúzni." Én ehhez azért hozzátenném még, hogy MÁR HALOTT NYILASOKAT, stb. Ha jól tudom, Mexikóban egy helyen áll a spanyol hódítók és a szabadságharcosok emlékműve. Ott megférnek egymás mellett. Vagy azok az események már elég régen voltak ehhez?

Ságváriról szégyen vagy sem, nem sokat tudok, de azon mindig ki voltam akadva, hogy azokat a kommunistákat, akik életüket adták a fasizmus elleni harcban, miért kellett a rendszerváltásnak nevezett őrületben száműzni a megemlíthető hősök közül.

Arról pedig emlékeim szerint értekeztünk már párszor, hogy a nácizmust kik is segítették hatalomra, és úgy emlékszem, egyetértettünk. :)

ZorróAszter 2014.02.27. 13:45:14

Kedves Lujza!

Igen én is úgy emlékszem.



A dolog nyilván abból a megfontolásból születhetett, hog ma már nagyon kevés echte maja, azték, itza, tolték él Mexikóban, és a ma élő mexikóiak túlnyomó többsége a hódítók leszármazottja is.

Azonban ha egyik nagyapám volt gestapos lenne, a másikat meg megölték volna auschwitzban, én azért tudnám, kiről mit gondoljak. Sőt szerintem a dédunokám is tudná, pedig őt már kb. száz év választaná el a szépapák korától.

pietnik 2014.02.27. 14:29:24

kimitake!
Tán csak nem a faterod volt az,aki a G--i rendőrkapitányságnak egyik fő prominense volt,vastagon kommunista?!
Meg a másik renegát!Birka!,akinek a faterja párttag-külkeres volt Kubában,SyU-ban,Bulgáriában!
Most már elhiszem,hogy ennyi hazugság tönkre tud tenni egy országot!

pietnik 2014.02.27. 14:38:58

Aztán még mielőtt itt replikáznátok,azelőtt elmondom,hogy birka a szocializmus nélkül nem lenne más,mint egy lisztesképű molnárlegény,aki az utolsó liszteszsákkal a fején már rég a Dunában pihenne,mert az annyira siratott malom,ami az öregapjáé lett volna,de államosították,az az utó-Horthy-korszakban már rég tönkre ment volna,kimitake földjei pedig,amit apja akommunistáktól szerzett vissza,a saját verejtékétől lenne lucskos,és mutterja pedgi görnyedt hátú napszámos lenne,ha nem vesyik el öregapjától a földet a tsz javára!
Nagy hazugok vagytok kispajtások!Amit a szocializmustól kaptatok ,az mocskoljátok!Ti ott nem nélkülöztetek,sőt sokkal többet kaptatok attól a rendszertől,mint azok,akik azért meg is dolgoztak!Ugye,kimi,te dicsekedtél azzal,hogy mikor egyetemista voltál,nem érdekelt ,honnan van az a pénz,amiből olyan jókat buliztatok a haverokkal,tanulás helyett!!
Birka pedig a szocializmus aknamunkájaként,és soha el nem évülő bűnének felróhatóan bejárhatta a világot,tanulhatott nyelveket,és soha nem kellett a liszteszsák alatt gönyedezni!
Nagy szarok vagytok ti ,halljátok!!

pietnik 2014.02.27. 18:41:55

15-re!
Bátya!
Látod,már megint szemben állunk egymással!Minden diktatúra egyformán gonosz!?Biztos vagy ebben?!Mert azért különbség van aközött,hogy egy földrésznyi ország elhatározza,hogy a picsába űzi kapitalistáit,cáratzuskáját,meg burzsujait,és erre fel az egész kapitalista világ 14(!!) országa indít ellene támadást,nem beszélve a belső intervencióról!Igazolva ezzel Leninnek azt a mondását,hogy a burzsoázia önként nem adja a hatalmát,azt fegyverrel kell elvenni tőle,és azt fegyverrel is kell megvédeni,kitörölve a burzsoá gondolkodásnak az irmagját is!Az orosz mészárlások ott kezdődtek,hogy a távolkeleneten partra szállt intervenciós csapatok,karöltve Vrangel csapataival,lemészárolták a vörökatonák,és a velük szimpatizáló lakosság ezreit!!
Innetől kezdve nem volt megállás!Hogy aztán mi volt mögötte,miért kellett annyi kommunistának is elvesznie Sztálin nyomán,azt csak találgatni lehet!.De az biztos,hogy a rendszerellenes lázadások egészen a harmincas évek közepéig tartottak,nem kímélve a szovjet terveket,elképzeléseket!
Ma már nyilvánvalónak kellene lennie annak,hogy a borzsoázia a neki nem tetsző berendezkedésű országokban mindenkor olyan helyzetet teremt,hogy az elviselhetetlen legyen a lakosság számára,és megmentőnek tekintse azt,aki tulajdonképpen n megteremtője ennek a helyzetnek!Mi most ugyanebben a helyzetben vergődünk!Mennyire szidták a mai burzsujaink,a külföldi kémszervezetek sugallatára,az ENSZ nyomására,hogy milyen kegyetlenek voltak Biszkuék,és milyen kegyetlen gyilkos volt Kádár,hogy most a kommunizmus bűnei mellett eltörpülnek a fasizmus bűnei,
bölcsen elhallgatva ,hogy 56-t ők idézték elő,de dicsérik,hogy milyen bátor nép vagyunk!
A nagy szart !Ilyen iszonyú hülyéket,mint mi vagyunk ,keveset hordott a hátán a Föld!!
Beszoptuk 56 provokációját,és most a bünbakra osztott szerepként befoghatjuk a pofánkat,és Orbán azt csinál velünk,amit csak akar!
Nem véletlen mentem ám neki Szanyinak a múltkor!És hiába is csitítasz,mert ennek a kurva országnak a fülébe kell üvölteni,hogy mekkora hülye vagy!!!
Itt a pofánkba hazudozták,hogy 13í millió áldozata volt a kommunizmusnak,amit ugyan leredukáltak 1OO-ra.hogy kerek legyen a szám,de azért jóval,nagyságrendekkel nagyobb legyen,mint a fasizmus, a kapitalizmus,és a klérus áldozatainak száma(bár egy ám a három!!)
és nehogy a dolgozó a kapitalizmus igájának lerázására a kommunisták ,vagyis a baloldali eszmék felé forduljon!!
Hát,nem is fordul,mert a kommunisták közé befurakodott provokátorok,meg Pozsgay-Szűrös féle árulók gondoskodtak arról,hogy kevés emberben merüljön fel a közösségi élet(azaz a kommunizmus!) eszményképe! Az a semmi pedig ,ami a baloldalból megmaradt,az ugyanúgy a borzsoázia kiszolgálója,mint a vezetői,mert a baloldali gondlattól nagyon messze áll!

pietnik 2014.02.27. 18:58:35

Bátya!
Azért még egy meglepő dolog!Tudod,mióta büntetendő Mo.-n a kommunizmus bűneinek tagadása?!Mióta a Gyurcsány-kormány a Jobbik előterjesztésére elfogadta azt!
És a MSZP baloldaliságára jellemző az is,hogy baloldali kormány fogadta el azt a törvényt,hogy a munkáltatóval szemben indított munkavállalói perben a munkavállaló költségmentessége megszűnik!!
Pont akkor,mikor többmilliós perek voltak folyamatban a munkáltatók ellen!Egy milliós perben 1o% a perköltség,amit be kell fizetni,anélkül nincs per!És a munka nélküli felperesnek hol lenne alapesetben is 1oo ezer kiperkálható forintja?!
Szép burzsoá világ,hát persze,hogy megviseli az idegeit ilyen mértékű kommunista bűnök!És ráadásul ezek még ma is büntetlenek!Na,majd Biszkunak adnak egy taslit!
Hadd senyvedjen a kutyája,hogy nem engedte győyni azokat a szegény nyilasokat,horthyistákat!Így elvesztegettek 33 évet!Micsoda Krisztusi kor!!Na,de majd most!!

pietnik 2014.02.27. 19:00:27

Lemaradt az utolsó!
Na,de majd most!25 év már nem nagy idő a 33 évhez képest,most már ráérünk!(Az összeomlásig biztosan,utána meg már mindegy!)

Patriots 2014.02.27. 19:12:37

Gyenge! Nagyon gyenge!
Elpocsékolt idő volt, amit elolvasásával töltöttem!

ZorróAszter 2014.02.27. 20:36:44

64. Patriots
2014. 02. 27. 19:12

Köszönöm. Kedves jobboldali olvasóim fanyalgásából szoktam következtetni a találat pontosságára.

Bár kb. 20 körül már gyanítottam, hogy ezúttal véletlenül tényleg telitalálatba trafáltam :o)

Nyírfa2 2014.02.27. 23:03:56

62. pietnik

" !Tudod,mióta büntetendő Mo.-n a kommunizmus bűneinek tagadása?!Mióta a Gyurcsány-kormány a Jobbik előterjesztésére elfogadta azt! "

Mindaz, amiket felrósz az MSZP-nek, megspékelve ezzel a szinte szürreális döntéssel , igaz.
De megpróbálom mindenből a lehető legtöbb pozitívumot kihozni. A rendszerváltás óta eltelt idő abszolút meggyőzött arról, hogy semmi értelmük az izmusoknak. Használom én is, de a jövőt ezek nélkül képzelem.
Ahogy fejlődünk, ki fognak kopni az életünkből, mert jóval tágabb dimenziókban fogunk gondolkodni, érezni: létezni.
Semmi nem számít, pietnik, csak az erkölcsiségünk.

pietnik 2014.02.28. 09:40:35

Nyírfácskám!
Teljesen egyetértünk!Az izmusokat ki lehet forgatni maguknak tetszőre,és indokolni lehet vele olyan tetteket,amelyeket máskülönben szégyellnénk!
Én viszont azért ragaszkodom a múlt tiszta megismeréséhez,hogy a most dőzsölő tomboló,egyre jobban elpofátlanodó jobboldal,és szélső jobb ne bújhasson el azon cselekmények mögé,amit az állítólagos kommunisták azért követtek el,hogy a nép hatalmát megvédjék-tőlük!Amit ráadásul ök okoztak azért,hogy az eddigi legnemesebb eszme ne tudjon érvényesülni!Nem fejtem ki bővebben,mert te ezt tudod(mások meg tagadják!!).
Ha körülnézel a világban ,olyan világot vízionálnak a mai ,jóindulatú futuristák,amely nem más mint a kommun-izmus nélkül,az egész Galaxisra vonatkozóan!De ma még emlékeztetni kell rá minden jobbost,és pszeudó-balost,hogy azért a víz az úr!És ,mondom ezt úgy,hogy teljesen egyetértek Zorró gondolatmenetével!
Csak,amint látod,a jobboldalnak nincs menete!A normális gondolkodás felé!

pietnik 2014.02.28. 15:37:30

És egy kis izelítő,hogy mi is valójában az igazság!
Cím:Az USA a Pentagon kiszivárgott kézikönyve szerint dönt meg külföldi államokat.Ukrajna a célkeresztben.
Csak így beírni a gugliba,és jön fel a cikk!!

Nyírfa2 2014.02.28. 20:36:35

Pietnik, hiszen tudom. És nagyon egy rugóra jár az agyunk. Egész lényemmel hiszem-tudom, milyen csodákra képes az ember, s hogy a közösségi társadalom valósága olyan messze esik a ráhúzott kliséktől, mint a mi Makó fiúnk a távoli Jeruzsálemtől.
De azt is tudom, hogy a fejlődés csak fokról-.fokra, irgalmatlanul lassú tempóban történik.
És nem veszíthetjük el a fejünket, mert az nemcsak nekünk rossz.

Igen, van, amikor oda kell csapni, annak is megvan az ideje. Csak ne permanensen.

Amerikával is úgy vagyok, hogy a legszívesebben lepofoznám, mint Gyurcsányt, amikor megtagadta a szocializmust, mert viszolygok a nagyhatalmi gőgjétől, ahogy evidenciaként irányítgatja a világot a maga vélt érdekei szerint.
De nem tagadom egyikük erényeit sem.

Mérlegelek.

Azért is kedvelem annyira ZorróAszter és fsp, sőt, PuPu írásait, mert könnyed iróniával tálalják a legabszurdabb baromságokat is.

Barátsággal: :))

Öreg nyugger 2014.07.26. 20:26:24

Zorró! Jó cikk, de ez is hiábavaló! Jön a válasz, azután a rekontra, végtelenül...+

ZorróAszter 2014.08.05. 18:48:52

Kedves Öreg nyugger!

Gőzöm sincs, miért került ez a kommentje a moderálandóba. Csak most vettem észre.

Igen, de már így is megérte :o)
süti beállítások módosítása