Kissrác koromban a Duna-parton találtam egy követ. Egy hófehér, tökéletesen gömb alakú kavicsot.
Őrizgettem, nézegettem.
A napfényben apró pontocskák csillogtak rajta. A fény felé tartva pedig fehéren áttetsző volt.
Aztán mikor megmutattam valakinek, megnézte, és azt mondta, hogy nem is gömb alakú. Én is megnéztem jobban, és láttam, hogy tényleg nem teljesen szabályos gömb. Egy egészen picit tojás alakja volt.
Mit lehet vele csinálni?
Lecsiszolni nem lehet. A folyóban csiszolódott kitudja meddig, és ha nem veszed ki, egy idő után tökéletes gömbbé csiszolódott volna. De kivetted.
Elszomorodtam.
De aztán eszembe jutott a megoldás. Ha arra járok megint, visszadobom a Dunába.
Hónapokig hurcolásztam a zsebemben, de elveszítettem.
Aztán közeledett az iskola. És én elhatároztam, hogy lesz egy füzetem, amibe mindent ami a világon csak létezik, minden bölcsességet és mindent ami csak van a világon, bele fogok írni abba a füzetbe.
De az iskola rideg volt mint egy kaszárnya. Kívül-belül arra is emlékeztet máig. Szó szerint. Nem túlozva. Pucér, vakolatlan téglaépület, belül szürke kőpadló, állig zöld olajfestés a falakon, azon felül vajszínű a mennyezetig. Akár mondjuk a Petőfi laktanya, amit szerintem mindenki ismer.
És a többi is mind hasonló. Nemcsak az általános, hanem a többi is.
A füzetet elfeledtem. Azt hittem, örökre. Az sincs már meg. Talán azt is elveszítettem üresen. Nem is emlékszem.
Aztán jött az internet.
Jókat röhögtem és röhögök ma is, amikor mint valami vadiúj csúcstechnológiát emlegetik. Kevesen tudják, vagy kevesen akarják tudni, hogy amikor a hatvanas évek legvégén elkezdték pedzegetni, hogy egy számítógép nem csak egy embert tud esetleg kiszolgálni, és nemcsak egy programot tud egyszerre futtatni, és elkezdték fejleszteni a mai Linux ősét, a UNIX-ot, felmerült az ötlet, hogy ha lúd, legyen kövér. Újítani kéne valamit a hálózaton is.
Az amerikai ARPA, a csúcstechnológiákat, főleg katonaiakat támogató szervezet elindított eme számítógéppel kapcsolatos fejlesztéssel párhuzamosan egy számítógépes hálózattal kapcsolatos fejlesztést is, amit ARPANET-nek neveztek el.
El is készült az ARPANET, de pocsék lett. A katonák fintorogtak, látták a rendszer számtalan hibáját, ami katonai alkalmazásra teljesen alkalmatlanná tették. És amiket az elmúlt húsz évben valamennyiünknek volt szerencséje megtapasztalni. Azóta is ezeket a hibákat reszelgetik, kerülgetik.
Amikor egy lekért oldal homokórázik, mert a rendszer nem tudja, ott van-e a másik oldalon a megnevezett számítógép és ki akar-e szolgálni bennünket, amikor a spamszűrő ellenére egy halom kéretlen szemetet kapunk a postaládánkba, vagy amikor a nevünkben levelet küldenek valakinek mert az interneten azt is lehet ... És még sorolhatnánk.
A katonák bezúzásra ítélték az egész vacakot, de valakinek az a ragyogó ötlete támadt, hogy adják oda az egész szemetet az egyetemistáknak, had kínlódjanak ők vele.
Onnan terjedt el aztán pár évtized alatt az egész világon.
A távközlésben mások csomagkapcsolásos megoldását használták fel.
Szóval nem vártam, hogy ez az új csúcstechnológia lesz az én szép piros füzetem.
És be is igazolódott.
Vagy legalábbis úgy látszott.
Ám 15 évvel ezelőtt megszületett a Wikipédia.
2016. 01. 18.
Ja! És ha véletlenül megtalálod az én szép kerek fehér kavicsomat, ami majdnem teljesen szabályos, kérlek ne szólj semmit, csak dobd vissza a Dunába.
Ezeket írtam legutóbb:
Pieter Bruegel - Vadászok a hóban
Pieter Bruegel - Flamand közmondások
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
