Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Népszabadság sirató

2016. október 26. - ZorróAszter

Siratnom kellene a Népszabadságot? Miért? Mert jó régóta elárulta az olvasóit, és vált szép lassan, fű alatt, sunyiban liberális szócsővé?

Lenézve az olvasóit, a dolgozó embereket - mondván ezek a barmok úgysem veszik észre a változást, pláne ha szép lassan, sutyiban adjuk be nekik?

Sőt liberális propagandával még az MSZP liberálissá formálásában is részt vett. Azt sulykolva folyamatosan, hogy ez a választói óhaja?

Persze az olvasók jó része nem tudta megfogalmazni fenntartásait. Egyszerűen lemaradoztak.

Az MSZP szavazói szintúgy.

De mindez a gyarmattartóink érdekét szolgálta. Hogy a dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élő munkavállalók, munkások, technikusok, mérnökök képviselet nélkül maradjanak. És kizárólag valamelyik globálburzsujlakáj banda közül választhasson (médiát is, pártot is) - már aki nem marad otthon.

Azt, amit a Mediaworks csinált a Népszabadság újságíróival, ugyanazt csinálták ők a NOLBLOG bloggereivel. Persze a nolbloggereknek nem ez volt a munkahelye, megélhetése. (Bár azért néhány bloggerre gyanakodtunk.)

 

És ne féltsük az újságírókat: remek mindigis jobboldali meggyőződésű újságírókká válnak majd pár hónap alatt. Öröm lesz nézni őket.

 

És mi marad nékünk?

 

Hát már csak az hogy a rohadt tolvaj kurvaanyját szídjuk ennek az enyveskezű tolvajbandának. És szép csendben élesítsük a kiegyenesített kaszát a sufniban.

 

Persze csak amíg le nem csapnak ránk a TEK mindenrekész (mindenre kapható) szakemberei.

 

És hol fér majd el ennyi ember? Hát a szép új stadionokban. Chilében már ki lett próbálva.

 

Így végre fény derül arra a bizonyos falra is az MTK stadionban. Nem hangfogónak kell, hanem golyófogónak.

 

Szép lesz rajta a márvány emléktábla annak idején.

 

Emlékeztetőül:

 

Tisztelt NolBlog.hu felhasználó!

Sajnálattal értesítjük, hogy a Mworks Print Zrt. mint a nolblog.hu üzemeltetője, 2016. január 31-én bezárja a nolblog.hu és az admin.nolblog.hu weboldalakat, azok minden szolgáltatásával együtt. A weboldalak – az ott megjelenő adatokkal, blogokkal és szolgáltatásokkal együtt –, ettől a naptól kezdve nem lesznek sem a nolblog.hu webcímen, sem annak aloldalain keresztül elérhetőek.

Az oldalakon keletkezett adatokat a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.

Ha blogját meg szeretné őrizni, vagy a blogolást más szolgáltatónál kívánja folytatni, akkor a blog saját számítógépre való mentéséhez a következők a teendők (a mentett blog importálásáról a választott blogszolgáltatónál érdeklődhet):

• Belépés, ‘Saját blogjaim’ menüpont, adott blog kiválasztása
• Blogexport: a NolBlog admin felületén Vezérlőpult ---> Hasznos holmik menüpont
• Képek mentése: Blog ---> Intéző menüpont

Köszönjük, hogy használta szolgáltatásainkat!

Üdvözlettel,
Mworks Print Zrt.
support: nolblogsupport@nepszabadsag.hu

 

2016. 10. 26.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr9411838721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2016.10.26. 13:00:36

Orbán láthatatlan enyves mancsa. Ez van.

ZorróAszter 2016.10.26. 13:03:11

Vagy nem emlékszik, amikor múlt évben erről beszéltünk?

Nem én voltam az egyetlen, aki megjósoltam, hogy ez az enyvespatájú baromcsorda nem áll meg addig, amíg az orbánseggnyaló fidesznyiken kívül más is olvasható.

Xilit 2016.10.26. 13:35:18

Hát, kedves 'Aszter, Ön nem jósol fényes jövőt. Sajnos, egy ilyen út is lehetséges. De van másik is, mindig van, legfeljebb megépítjük a XXI. századi magyar Noé-bárkát, és elhúzunk.
Vagy hagyjuk az egészet a fiatalokra, csináljanak maguknak olyan országot, amilyenre igényük van.
De ez felelősséghárítás, így máris elvetem.
Kasza-kapa, ez is egy variáció, de folyt jó sok vér '56-ban, azt semmiképpen ne ismételjük - mi különbek vagyunk.
Mi marad? A kivárás, mely szerint dőljenek a saját dugájukba? Kis találatértékű, így még húzhatják akár 10-20 évig is, közben kizárhatnak minket az Unióból, bekebelezhet újra Oroszország, sőt, ami még rosszabb, orosz-kínai befolyási övezetté válnánk, itt , a Nyugat kapujában - életveszélyes lenne.
Van azért megoldás: a civil társadalom magával húzza az ellenzéki politika képviselőit, jönnek új pártok, komolyabbak az eddigieknél.
Sok , egyetemes emberi probléma vár megoldásra, én úgy fogom fel ezt a válsághelyzetet, hogy minden egy humánusabb világ megteremtése érdekében történik. Egyetlen kérdés van csupán a fejemben: hányan értették meg vajon, hogy így nincs tovább.

ZorróAszter 2016.10.26. 14:17:06

Kedves Nyírfa!

Magyarországon a patyomkin-díszletek mögött/alatt súlyos gazdasági válság van. Ez látható azokban a negyedévekben, amikor az EUs pénzek beáramlása akadozik. Ez a válság annak a nyakába szakad, aki ezt az enyvespatájú baromcsordát váltja. 2018 után csappan meg ez a forrás drasztikusan.

Orbánt a gyarmattartóin azért ültették a nyakunkba, hogy a lopott pénzt ettől a sok hülyétől elszedhesse. És a jónép még tapsikolni is fog, amikor mondjuk Gázüzemű Mészáros Lőrincset kiforgatják a vagyonából.

Nem így lenne, ha látná, hogy voltaképpen ugyanúgy ugyanazok rabolták ki, mintha közvetlenül az ő zsebéből húznák ki a pénzt.

A leghasznosabb az lenne, ha a jónép egyre inkább kinyilvánítaná, hogy ezt az okádtató korrupt elitet a gyarmattartóink ültették a nyakunkba beleértve a korrupt, hazug sajtót is.

pettra01 2016.10.26. 15:08:42

@ZorróAszter: Ezzel a gyarmattartós elmélettel azért van némi probléma. Mondjuk a jónép kinyilvánítja, hogy ezt az okádtató, korrupt elitet a gyarmattartóink ültették a nyakunkba, beleértve a korrupt, hazug sajtót is. Ezzel akkor megvolnánk, de utána mi lesz? Ettől mi változik?

Xilit 2016.10.26. 15:33:09

@ZorróAszter:

'Aszter kedves, azt hiszem, elvesztettem a fonalat: miért és egészen pontosan kik ültették a nyakunkra ezt az Orbán nevű léhűtő bandát? A kik által ellopott pénzt kell begyűjteni, kiknek a számára és kik által?

Anna Mikulás 2016.10.26. 15:34:44

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Max, a szabad piac szabad keze úgy tűnik erősen egyoldalra hajlik..
24.hu/media/2016/10/26/csak-egy-valaki-lesz-nagyobb-a-mediapiacon-a-meszaros-lorinc-kozelebe-kerulo-mediaworksnel/

Egy működő piac gazdaságban nem merülne fel valakiben a kartellezés gyanúja?

ZorróAszter 2016.10.26. 15:52:15

Attól az változna, hogy nem lehetne piros jelmezek meg jól hangzó név (Magyar SZOCIALISTA Párt) mögé bújva hazudozni és közben liberális politikát folytatni. A párt sajtóját meg átengedni fű alatt a liberálisoknak. (Most a paletta másik felét, az okádtatóan hazug magyarkodást a kollaboráns, tolvaj kormány részéről hagyjuk.)

Hanem színt kellene vallani.

Vagy szakítsanak a dolgozók érdekeivel ellentétes hazudozó politikával vagy takarodjanak a kurva anyjukba a szocialista pártból.

Mert itt senki nem akar színt vallani. Politizálnak fű alatt, az emberek meg nem szólnak semmit, hanem szép lassan a többség kivonult a politikából. Nem néz politikai műsort, nem megy el szavazni.

Én azt se tudom, hogy ezt a tömeget hogy lehetne visszahozni a politikába. Mert a gyarmattartóink szándékosan járattatták le magukat az MSZP-vel. Az általuk már zsebrevágott politikusokkal. Jól tudták, hogy rohadt nehéz lesz, lenne visszaszerezni az így elmart választókat. Sokkal korábban kellett volna kezdeni.

A lényeg: első lépés annak a felismerése és hangoztatása, hogy látható, látjuk hogy mi folyt az MSZP-ben és a baloldali sajtóban, médiában, Hogy kik tartották kézben az egészet.

És persze hogy tudom, hogy ez egy konszolidált "polgári demokratikus" rendszer, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi nagytőke már mindent befont és benyálkázott. És egyformán tartja zsebben Orbánt és Gyurcsányt, meg a többi idiótát. Mégis van rá esély, hogyha a választók kimondják, és konkrétan erőltetik, hogy mi a bajuk az MSZP-vel, azt nem lehetne fű alatt elintézni.

Persze ha egy nagyon harcos munkavállalói párttá sikerülne változtatni az MSZP-t (nem fog) nagy tömegbázissal, akkor a vége persze az lenne, hogy a nácikat juttatnák hatalomba velük szemben.

Tehát a gyarmati rendszer keretein belül a dolgozók számára optimális mértéket kellene megtalálni.

De most ezzel nem kell különösebben törődni, mert ami most van, az niggertartás.

ZorróAszter 2016.10.26. 15:59:11

@Xilit:

Azt akartam mondani, hogy abban, hogy hagyják ilyen idiótáknak a százmilliárdos lopásokat, amögött az a ráció lehet, hogy aztán ezt a lopott pénzt tőlük könnyen elszedhetik.

Például Mészáros Lőrinctől meg a többi baromtól.

És a jónép még tapsikolni is fog például Mészáros bukásánál. És senki se fogja látni, hogy egyrészt kihez kerültek így a százmilliárdok, másrészt nem veszik észre, hogy az ő, az állampolgárok, adófizetők zsebükből húzták ki a pénzt végsősoron.

Mint ahogy a korábbi magyar Forbes listások vagyonának a túlnyomó többsége is elapadt időközben. Vajon hová párolgott?

Hát a Henckell-Krupphoz, Dutsche Telekomhoz, Siemenshez, stb. stb.

littke 2016.10.26. 16:20:57

Kedves Z.
Az öntől várható, zavaros, egy valami felkelésre buzditó írás. Még szerencse, hogy nagyon kevesen vannak akik ilyesmire hallgatnak.
Tessék szépen egy ellenzékre szavazni a következő alkalommal, és ha sokan vannak akkor majd lesz változás.
Ha meg nem,akkor ez az ami kell a magyaroknak, ezt fogják kapni.

Xilit 2016.10.26. 16:35:50

@ZorróAszter:

Így már értem. A vagyonunk - merthogy minden ellopott fillér közös teremtés eredménye - szinte kibogozhatatlan offshore-cégeknél landol. Valamennyi visszajön, vásárolnak rajta újabb cégeket, és forgatják tovább, s tejelnek egymás között - osztrák, német, lengyel, orosz, kínai, arab? Mindegy.
Ludas benne mindenki, csak nem egyforma mértékben, de nincsenek ártatlanok: vétkes, aki kiötli a csalás ügymenetét, aki végrehajtja, s aki hagyja, hogy az elgondolásból akció legyen.
Az az igazság, hogy szerintem mindig tudjuk, hogy mikor vernek át minket, csak rendkívül kellemetlen szólni, nem is merünk, nem is tudjuk, hogyan kéne. Kultúrája van a számonkérésnek is, a társadalmi ellenőrzés szerepét sokat kell gyakorolni, mire hatékonyan , okosan műveli a jónép.

Azért beszélek globális fejlődési kényszerről - vagyis a válság kapcsán a továbblépés szükségszerűségéről, mégpedig nagy léptekben, az emberiség egészét érintően -, mert sem egy ember, sem egyetlen ország nem tud kilépni a mókuskerékből, ha nem lépnek többen vele együtt, illetve, ha nincs hová menni, ahol már túljutottak a fejlődés e lépcsőfokán.

ZorróAszter 2016.10.26. 16:50:41

@littke:

Kedves Little!

Magyarországon a teljes politikai palettát és a teljes médiát korrumpálta a gyarmattartónk, a nemzetközi nagytőke.

Ezek lakájai mondják, hogy tessék választani a kreatúráink között. "Szabadon"

Ott vannak az okádtató, nemzeti színű jelmezbe bújtak, meg az ilyen-olyan néven nevezett liberális pártok.

Tessék választani közöttük szabadon. Hisz ez a polgári demokrácia.

Ha meg nem tetszik a rendszer, akkor majd a nyakatokra tesszük a nácikat: Vona Gabi nyilas bandáját. Kutyaköjökkel az ablakban.

Saját politikai és gazdasági érdeket érvényesítő pártról a nép meg ne is álmodozzon. Az csak a nagytőkének lehet.

Egy "szabad", "demokratikus" országban.

Anna Mikulás 2016.10.26. 16:58:45

Zorró, kérem!

Felejtse el ezekhez a pártokhoz való lötődést, meg a kaszát is, nem Dózsa György maga! Dühöngje ki magát, aztán írjon jó kis gazdasági posztokat és pakolja fel ahova csak lehet! Jól is ír, esze is van - hallassa a hangját civilkénr! A Liberális Büszkeség Lapjáért nem kár, ott sem becsülték meg magát.
Ráadásul kétlem, hogy a belső vezetők nem tudták pontosan mi fog történni. A Mediaworks egyik jól fizetett kommunikációs tanácsadóját Murányi Marcellnek hívják, s ha jól tudom Murányi András testvére.
Más jelek is mutatnak erre:
magyarnarancs.hu/belpol/mirol-beszelget-habony-arpad-a-nepszabadsag-vezerigazgatojaval-92254
Ez az írás 2014-es!

Még egy kis adalék a szabadpiacról - 24.hu/media/2016/10/26/az-echo-tv-is-uj-tulajdonoshoz-kerulhet-es-johet-a-nyomtatott-ripost/

Egészen új utakat kell keresni - de hagyja otthon a kaszát! :-)))

Az előbbi hsz-emet pontosítanom kell - szó sincs itt kartellezésről! Olyan gazdaságban, ahol nincs ellenérdekű vevőkör ez így működik!

ZorróAszter 2016.10.26. 17:01:22

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Az a nép, amelyik ezredszer is bedől egy nemzetiszínű mázzal leöntött tolvajbandának, az minden csak nem okos.

Az sem, amelyik nem vette észre, hogy az MSZP-t is korrumpálta a gyarmattartónk, és fű alatt liberálissá változtatta. A sajtót - már a maradék pár százaléknyit szintúgy.

Nem elfordulnia kellett volna a politikától, hanem dührohamot kapni.

És nem a Népszabadság - a rég liberálissá változtatott Népszabadság ledarálása után, hanem az első jelekre.

A folyamat már rég befejeződött. Már rég az óriáskígyó gyomrában vagyunk mindannyian.

littke 2016.10.26. 17:01:44

@ZorróAszter:
Kedves Z.
Az ön nihilista, másokat vádoló, "nem tehetünk semmit" szövege tipikusan semmire sem vezet.
Nem tökéletes ez a világ, igen a pénznek van befolyása, érdekes, hogy ez egyeseknek ujságnak számít, de a nagy tömegek azok akik a politikát meghatározzák.
És MO-n, még a Népszabi nélkül is van szabad sajtó.

Szóval tessenek már a tükörbe nézni.
Orbán azért sikeres mart a magyarok többsége hasonló képpen gondolkozik/érez.

ZorróAszter 2016.10.26. 17:11:00

@littke:

Kedves Little!

Ez nem igaz. A liberálisok hitették el azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy a tulajdonosokat csak (A NEM LÉTEZŐ) profit érdekli, és az újságírók azt írják amit szent politikai meggyőződésük diktál.

És ezért nem probléma, ha a baloldali sajtót közismert német és osztrák jobbosok vásárolják fel.

Ótvaros nagy hazugság volt. Mindenki emlékszik rá.

Tehát itt a baj nem a Népszabadsággal és a fidesznyik pojácával kezdődött.

És ez a zsebrevágott politikai bábszínház a Parlamentben és médiában juttata hatalomra Orbánt.

Kézi vezérléssel.

ZorróAszter 2016.10.26. 17:13:55

@littke:

Egyébként mint mindig - remekek ezek a Jolly Joker kliséi.

"Az ön nihilista, " , stb., stb.

Persze csak ha valaki nem tudja, hogy klisék.

Bár azok szerintem kevesen vannak.

:o)

Xilit 2016.10.26. 17:34:47

@ZorróAszter:

A magyarról nem is állítottam, hogy okos nép! :)
Tehetséges, de mint nép, nem tud az adottságaival élni. Egyesek, igen.

Miután abszolút nem tudok mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a magyarok a létbiztonságukat adták fel a rózsaszínűnek gondolt kapitalista rendért, oktalanság lenne elvárnom a társadalomtól, hogy öntudatosan odavágjon, hiszen nem is ismeri fel a valódi szükségleteit.
Persze, türelmetlen vagyok, meg csalódott, de ez az én személyes problémám, hiszen csak a vak nem látta, hogy a magyarok jó része nem becsüli a Kádár-rendszert, leleményesnek tartva magát csal és lop, ahol tud. Ki is választódtak a csalni, lopni, nyerészkedni nagyon tudók ebben a szép, szabadrabló vadkapitalizmusban.

ZorróAszter 2016.10.26. 17:44:58

@Xilit:

Szerintem nem magától adta fel most sem, meg a rendszerváltáskor sem.

Az itt lihegő gyarmatosítóink hatalmas pénzt öltek a propagandába.

A magyar értelmiség meg testületileg akkora kurvák gyülekezete, hogy mellettük a Kocsisor meg a Rákóczi tér legharcedzettebb veteránjai is Angol Kisasszonyoktól szalajtott elsőbálozó leánykáknak tűnnek.

A Népszabis újságírók dettó.

Xilit 2016.10.26. 18:21:23

@ZorróAszter:

Kedves 'Aszter, az éremnek nem csak egy oldala van, bárki akar velünk tenni valamit, ahhoz kell a mi döntésünk is, hogy megtehesse.

A Népszabadság sirató cím nagyon tetszik. Egy újság, egy nép szabadsága .........

Tudja, 'Aszter, egyre sűrűbben merül fel bennem, értik-e az emberek, mi a szabadság. Úgy gondolom, aki érti, az értékeli, és vigyáz rá. Elkezdem számolni a két kezemen, hány ilyen embert ismerek.:)

ZorróAszter 2016.10.26. 18:29:58

Kedves Nyírfa!

Hogy értenék? Speciel én se értem.

Például Amerikában, ahol kulcsszó, nyilván azért, mert ott beszélnek a legtöbbet kenyérről, ahol a legkevesebb van. És álmodoznak róla, hogy egyszer sok lesz.

A szabadság a rabok fétise.

A szabad embereknek eszébe se jut.

Xilit 2016.10.26. 21:00:55

@ZorróAszter:

Hát, nem tudom. Az egészségünk is olyan természetes, amíg valami bajunk nem esik, s utólag mindig tudjuk, hogy nem kellett volna megbetegednünk vagy balesetet szenvednünk, ha odafigyelünk a szervezetünk jelzéseire. A szabadsággal is így vagyunk: evidencia, az kellene, hogy legyen, de a gyermekek többsége megalkuvásra van nevelve, önfeladó alkalmazkodásra, helyezkedésre, a túlélés és a boldogulás fortélyaira. Ennek a szabadsághoz annyi köze van, mint Makónak Jeruzsálemhez.
Szerintem minden a neveléssel kezdődik - az önnevelést is ide értve - , a tudatos felkészüléssel, gyakorlással. Felismerni és őrizni az értékeinket, ezt hagyományozhatjuk a gyermekinkre - már ha képesek vagyunk rá.

ZorróAszter 2016.10.26. 23:06:03

Kedves Nyírfa!

A Szabadság olyan mint Isten a neveltetésünkben. Kulcsfogalom, amit tilos megkérdőjelezni. Kifejezett nagy tapintatlanság keresztkérdéseket feltenni velük kapcsolatosan.

Pedig mindegyikkel kapcsolatban lenne mit.

Talán épp ezért tilos.

ZorróAszter 2016.10.26. 23:48:07

@littke:

Ja! Még ehhez:

"Az ön nihilista, másokat vádoló, "nem tehetünk semmit" szövege tipikusan semmire sem vezet."

Erről még az jutott eszembe, hogy a múltkor Pettránál megrótt, hogy miféle nácikról meg nyilasokról beszélek én itt, mikor ilyenek nincsenek is.

csakmondom123.blog.hu/2016/10/22/az_en_unnepem_a_te_unneped

Hallotta, hogy ma egy náci, nyilas, a Magyar Nemzeti Arcvonal tagja agyonlőtt egy rendőr őrnagyot?

pettra01 2016.10.27. 01:34:06

@ZorróAszter: Sajnálom szegény rendőrt, de azért nem kellene ebből az egészből arra következtetni, hogy most aztán támadnak a nácik. A rendőrség megint késik a normális tájékoztatóval, miért nem lehetett egyből olyan részleteket is nyilvánosságra hozni, hogy mi volt az ügy háttere, mert nem véletlenül mentek oda házkutatási paranccsal. Más kérdés, hogyha azért mentek, hogy a vén majom föl van fegyverkezve, akkor miért csak ketten mentek oda? Hol volt a TEK, ha ilyen veszedelmes nyugdíjast készültek elkapni? Se páncélautó, se drón, hát hogy van ez?

ZorróAszter 2016.10.27. 07:21:10

Kedves Pettra!

Azért mondtam csupán, mert Little a múltkor (nincs egy hete) jószerivel azzal vádolt épp Önnél, hogy csak festem a falra az Ördögöt, a nyilasokat, holott alig lézengtek, 1956-ban pláne, ma meg már tán nem is léteznek.

Ez az MNA, a Magyar Nemzeti Arcvonal ez csak egyike a fegyveres szervezeteiknek. Legalább egy tucat neonáci, nyilas fegyveres szervezet működik Magyarországon kitudja milyen taglétszámmal.

Eddig tojtak rájuk. Holott eddig is lehetett róluk hallani jópárszor.

A romagyilkosságoknál is szépen megálltak a pár tökkelütöttnél, és senki nem akarta kutatni a kapcsolataikat szervezetekkel, támogatókkal, felsőbb vezetőikkel.

ZorróAszter 2016.10.27. 07:30:03

Egyébként az a vicc, hogy épp a napokban írtam egy wikipédia cikket a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségéről,
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Harcosok_Bajtársi_Közössége
és abban írtam a Henney Árpád vezette Hungarista Mozgalom Hírszolgálata elnevezésű szervezetről, ami szintén hiányzik a Wikipédiáról, és fel is teszem, ha elkészült.

Na most láss csodát: a Magyar Nemzeti Arcvonal ennek az utódszervezete. De ezt még nem mondom biztosra, mert még csak félig gyűjtöttem össze a forrásokat a cikkhez.

pettra01 2016.10.27. 08:18:41

@ZorróAszter: Igen, eddig is voltak, meg ezután is lesznek, időnként történik valami, mint most ez a lövöldözés, és akkor fölháborodunk, hogy hát miért is vannak ezek szabadlábon, aztán szépen beletörődünk, elvégre hadd virágozzék minden virág. A kérdés persze nem az, hogy mi, kívülállók hogyan viszonyulunk ezekhez a nem normális pacákokhoz, hanem hogy nem kellene-e az ilyeneket a dilis klubjaikkal együtt az eddigieknél szigorúbban kezelni. Azért tényleg röhej, hogy teljesen szabadon, nyilvánosan parádézhatnak, hogyha éppen ahhoz van kedvük. Hát legalább bújjanak el és féljenek, a fene essen beléjük.

ZorróAszter 2016.10.27. 11:11:21

Ezek a szervezetek mindig fenik a kést a jobb napokra várva. 56-ra, 2006-ra, ...

2016?-ra ...

Xilit 2016.10.27. 12:27:07

@ZorróAszter:

" Pedig mindegyikkel kapcsolatban lenne mit. "

De még mennyire!

A tilosról jutott eszembe:

magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/levegot.htm

Elképzelem József Attilát a jelenünkben - jó eljátszani a gondolattal. Azért az sem ártana, ha hasonló talentumú ifjak és leányok kerülnének ki közülünk.

Xilit 2016.10.27. 12:44:07

Megboldogult Nolblogos korszakunkban , első és irdatlan nagy felháborodásomban írtam egy posztot, amikor az egyik mailcímemre tájékoztatót kaptam a nevezett arcvonaltól. Először is, elképzelni nem tudtam, hogyan került a címem a birtokukba, másodszor, iszonyattal töltött el, hogy ilyen szenny lapulhatott a leveleim között, amíg fel nem fedeztem. Természetesen olvasás nélkül azonnal töröltem, de utána néztem, kik ezek.

Littke, ezek a hírek a szélsőjobb katonai szervezkedéséről nem kitalációk. Horrorisztikus, de 'Aszternek igaza van: " Ezek a szervezetek mindig fenik a kést a jobb napokra várva. 56-ra, 2006-ra, ... "

Vona cukipártja 2018-ra készül vagy akár egy puccsszerű hatalomátvételre - jól jön akkor a saját hadsereg.

ZorróAszter 2016.10.27. 12:48:10

Erről mindig az jut eszembe, hogy amit Orwell megálmodott az 1984-ben, az enyhe kis nyomasztó álmocska ahhoz képest, mint ami mára megvalósult.

Sőt ami a 451 Fahrenheitben szerepel, hogy Montagot mai szóval egy drón próbálja levadászni, az is.

Szóval ez tényleg egy Szép új világ.

ZorróAszter 2016.10.27. 12:56:55

@Anna Mikulás:

Jajajaj, Kedves Quick!

Bocsi-bocsi-bocs.

Gőzöm sincs, hogy siklottam át a kommentje felett. Szerintem épp válaszoltam Nyírfának, mikor küldte.

Igen. De ha már Dózsát tetszett emlegetni, mit tetszik ahhoz szólni, hogy agyonhallgata az 500 éves évfordulót testületileg a teljes média és a teljes politikai paletta 2014-ben.

Én megemlítettem egy Dürerről szóló bejegyzésemben, meg valahová feltettem egy Derkovits linómetszetet.

Szerintem Murányi András a testvére strómanja volt a testvére balesete miatt. Vagyis a Marcell irányított valójában.

Különben nehéz elképzelni, hogy :

Marcell kiesett? Jó. Akkor legyen a tesója. Hogy családban maradjon a főszerkesztői poszt.

Esetleg még szóbajöhet Marcell nagymamája.

ZorróAszter 2016.10.27. 12:57:34

Szóval ezek tök hülyének néznek bennünket.

CsipkeRózsa 2016.10.27. 15:36:14

Én nem tudom elképzelni, hogy a politikusok, főleg a vezetők, valóban tudják, hogy mit kell tenniük a "nagy nemzetközi akaratnak megfelelően". Nem közlik velük írásban, szóban. Inkább úgy látom, hogy ők is, akár az átlagember (mint én is), buták ehhez az elvárt, "nagy ívű elgondoláshoz". Ezért, ezt ők sem látják át, és butaságból teljesítenek "megfelelően". A politikusoknak az volna a feladatuk, hogy gondolkodjanak, de impotensek erre a feladatra.

Xilit 2016.10.27. 18:00:19

Ezt a cikket elolvasva úgy döntöttem, hogy , én ugyan egyiket sem választom, sem a CIA-t, sem a KGB-t, de nagyon-nagyon az Unió tagja akarok maradni.

index.hu/belfold/2016/10/27/orosz_hirszerzok_gyakorlatoztak_a_rendorgyilkos_harcosaival/

ZorróAszter 2016.10.27. 20:50:36

Kedves Csipkerózsa!

Nem tudom, higgyek-e abban, hogy a német nagykövet mint gyarmati helytartó magához rendelte Horn Gyulát, és közölte vele, hogy az MSZP-nek "modern" szociáldemokrata párttá kell válnia, ami azt jelenti, hogy valójában liberális, az SZDSZ "útitársa"? És eszébe ne jusson szakszervezetekkel szövetkező dolgozók, bérből, fizetésből élők pártja lenni.

De például hallottam többször olyanokat, hogy például Havas Henriket megkörnyékezték valamilyen németek, és együttműködést ajánlottak. Havas mondta, hogy jó, de ő sehol se párttag, és nem is tud dönteni ezek közül. Mire a német (BDN-es?) azt mondta, Nembaj! Majd mi kiválasztjuk.

Persze ki hisz egy újságírónak?

Én nem.

pettra01 2016.10.28. 01:08:41

@ZorróAszter: Ezek valami legendák lehetnek. Ilyen beszélgetések nyilván voltak, és ott ez elhangozhatott mint vélemény, de ezt parancsba adták volna? Na ne! Havas meg... A végén kiderül, hogy ő volt a magyar James Bond, egy akkora nagy ász, hogy vele együtt akart működni a nem tudom, kicsoda.
Egyébként egyszer kifejthetné már, miért használja szitokszóként a liberálist? Mitől olyan rettenetes liberálisnak lenni?

ZorróAszter 2016.10.28. 09:18:15

@pettra01:

Hú! Bocsánat. Tök félreérthetően, pontosabban rosszul fogalmaztam. A Horn Gyulás dolgot most találtam ki illusztrációnak, de így tök úgy hangzott mintha konkrét történet lenne.

Viszont Havas Henrik a saját sztoriját többször több műsorban elmesélte. Minimum kétszer hallottam tőle

Xilit 2016.10.28. 09:18:34

pettra, az utolsó államférfi, akit nem tudtak dróton rángatni, szerintem Mátyás király volt.

Xilit 2016.10.28. 09:23:15

Horn Gyula bebiztosította magát Nyugaton azzal, hogy átvágta a vasfüggönyt. Amikor '94-ben kormányt alakított, már semmi nem emlékeztetett arra, hogy valamikor az MSZMP egyik vezéralakja volt.

ZorróAszter 2016.10.28. 09:26:15

Ja! Liberális szitokszó még:
nem használom szitokszóként. Azért tűnhet úgy Önnek, mert mások szitokszóként használják.

Én csak dühös vagyok rájuk konkrét okokból. Leginkább mert liberálissá erőltették az MSZP-t és a baloldali sajtót.

A másik fő ok, hogy annyira meg akarták dönteni a kommunizmust, hogy összebútoroztak a nyilasokkal ellene. és 56-os forradalmárrá és szabadságharcossá mosdatták őket. Ezzel segítették a nyilasokat kimászni a pöcegödörből.

Ezek a fők, de van még pár apróság is.

CsipkeRózsa 2016.10.28. 14:38:04

@ZorróAszter:

elolvastam a

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Harcosok_Bajtársi_Közössége

c. írását. Mindig új dolgokat lehet megtudni, nagyon jó leírás.

Megnéztem utána Zákó András életét is a Wikipédián.

Született : 1898. március 23
Meghalt : 1968. március 13.
zárójelben: 69 évesen .

Gondolom, nem az a személy írta be, aki a cikket kidolgozta. Ő ki tudta volna számolni, hogy 70 éves volt. Igaz, nem ez volt a lényeg.

ZorróAszter 2016.10.28. 16:17:14

Örülök hogy tetszett. Az a legnagyobb bajom a Wikipédiával, hogy nincs visszajelzés, vagy még a blogolásnál is sokkal kevesebb. Meg szaklektorálásra is szükségem lenne néha. Azt se könnyű találni.

Írtam egy cikket pár hónapja a minket körülvevő elemek vegyes eredetéről, de nem merem feltenni anélkül, hogy megnézetném egy csillagásszal vagy fizikussal.

Itt szomorkodik hónapok óta:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:ZorróAszter/próbalap/11

Teszik tudni az ott egy sablon, ami a beírt dátumok alapján számol, de nem kerekít fel vagy le a félév alapján, hanem gyakorlatilag a "hány éves múlt"-at adja meg.

Kijavítanám a programot, csak nekem egyelőre ez még nagyon a Wikipédia átláthatatlan mélységben van.

De már rég tervezem azt a robotot, ami megkeresi a hibás ("") idézőjelezéseket és ki is javítja rendszeresen. Ha akkor megtalálom ezt a részt, akkor kijavítom. Nem lehet nagy hűha.
süti beállítások módosítása