Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Harunalrasid és az egybites demokraták

2011. július 13. - ZorróAszter

kitiltott az Ellenszék, a demokratikus véleménymagazin - a véleményemért.

De legalább demokratikusan - Harunalrasid egy személyben.

Mégpedig úgy, hogy a saját véleményét - kettőt is  - leírta rólam, majd elegánsan kitiltott, hogy ne válaszolhassak.

De válaszolok: megfogadtam ezt, mikor először cenzúráztak ki, hogy nem fogadom el a cenzúrát - legkevésbé az ilyen, liberális úriember stílusút.

Mi verte ki a biztosítékot?

Talán nem az, hogy Harunalrasid két napon keresztül csillogtatta ország-világ előtt matematikai képességeit a negyven kettes számrendszerben való felírásával, de két nap alatt csak ötig sikerült eljutnia (00101 majd 000101 formában). Ezzel méltán nevezhetnénk a nolblog eszének.

És nem is annak a pletykának a felemlegetése, ami szerint felváltva dicsérik egymás cikkeit különféle nickek alatt, ami szerintem teljesen helyénvaló és dicséretes ilyen megrögzött demokratáktól.

Szóval tanácstalan vagyok.

Legfeljebb csak arra tudok gondolni, hogy ezek a demokraták kizárólag a hozsannázást hajlandók demokratikusan elfogadni, minden cseppnyi egyébre, minden picurka ellenkezésre diktátorként csapnának le, ha lehetne.

De akkor milyen alternatívái ők a FIDESZ-eseknek?

A végén még örülhetünk a szocialisták vereségének, mert az ilyen útitársakkal nullára írták volna még négy év alatt az egész baloldalt.

 

Harunalrasid cenzori dühének áldozatul esett kommentem a

ellenszek.nolblog.hu/archives/2011/07/10/Ideologiai_nihil/

oldalon:

-------------------------------------------------------------------

34.

Kedves Harunalrasid!

Akkor azt, hogy két nap kínlódás után még mindig 5-nél tart, úgy veszem, hogy szabad a gazda.
A megfejtés taram-taram-taram:
A tizes számrendszerben 40 kettes számrendszerben 101000.

Azt hiszem, az téveszthette meg, hogy például 123≠321a annak ellenére sem, hogy ugyanazok a számjegyek szerepelnek bennük.

Nem tudom, tud-e követni? Vagy magyarázzam el részletesen?

"azt mondani, hogy egy hazug kis seggfej vagy."
Ön tényleg nem tud olvasni:
Nemcsak a számokat nem ismeri:

Egyrészt nem tudom ellenőrizni, hogy kik legyezgetik itt az ellenszékben az Ön önérzetét, másrészt nem én csináltam a felsorolást, hanem ha jól emlékeszem, először Ön vágott valakinek a fejéhez egy listát, és aztán az a valaki felsorolta az Ön nickjeit.

Szerintem ez pár napja volt. Nem hiszem, hogy valakinek a régebbi cikkét olvastam volna a kommentekkel együtt.

Ne mondja, hogy Ön erre nem emlékszik?

------------------------------------------
Ön ismét úgy állít valamit, hogy vagy nem tud olvasni, vagy nem érti, amit olvas,
vagy mindegy, mit állít, replikázik akár valótlanságot is, csak válasz legyen:

"a postttal kapcsolatban egy szót sem írtál, csak végig személyeskedtél."

Például ezek?

3. ZorróAszter 2011. 07. 10. 11:33

11. ZorróAszter 2011. 07. 10. 15:02

21. ZorróAszter 2011. 07. 11. 16:47

De Ön ezekre nem reagált, mert dührohamot kap attól, ha nem csak legyezgetik, pláne ha ellentmondanak Önnek.

 

Hát ennyi.

 

2011. 07. 13.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr208907418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dinnyéknek 2011.07.14. 07:47:06

figyeld blogger miként rajzanak a tálibok a blogtered körül. A pofájukat persze tartják, mert kellemetlen figura a rasidi kennel a maga ellenszékletével. Alaposan rámásztál az arculatukra. Ideje volt.....kedves szerkesztők és botaxvazallusaik..DDDDD

maxval bircaman HFJDFHCJ 2011.07.14. 08:39:39

HarunAlRasid igencsak nehezen tűri az ellenvéleményt, ő nem egy demokrata.

harunalrasid 2011.07.14. 08:46:56

101000.
hát, itt valami alapvető gond van:
1= 2 a nulladikon, az 1
0=2 az elsőn, ami kettő, ha lenne, de nincs, ezért nulla
1=2 a másodikon, ami 4,
a többi nulla irreleváns. így valóban az 5 jön csak ki, ami, lássuk be, korántsem a 40:-)
a kitiltás pedig a nolblogról szól,. ha majd rendet tanulsz, és a posthoz is szólsz valamit, nem csak személyeskedsz, talán kiengedlek a ketrecből.
az ellenszék véleménymagazin meg túl magas neked, zorro:-)

harunalrasid 2011.07.14. 08:48:14

3. maxval bircaman
2011. 07. 14. 8:39
az ellenvéleményt, miért ne?
de a mindenki felett álló okoskodást és a személyeskedést miért kellene tűrnöm?

Nyifu1 2011.07.14. 08:50:56

13. maxval bircaman
2011. 07. 14. 8:39
.., Ajjajajajjajj!
:))

maxval bircaman HFJDFHCJ 2011.07.14. 08:50:58

15.

Nem értek veled egyet. Lásd hozzám intézett hozzászólásaid 90 %-át...

harunalrasid 2011.07.14. 08:51:03

0. dinnyéknek
2011. 07. 14. 7:15
orvos látott már, ferike?

ZorróAszter 2011.07.14. 09:22:40

12. dinnyéknek 2011. 07. 14. 7:47

Kedves Dinnyéknek!

Nem válszolt a kérdésre: nem Ön sorolta Harunalrasid nickjeit pár napja?

Nem Önök vitatkoztak?

ZorróAszter 2011.07.14. 09:24:37

14. harunalrasid 2011. 07. 14. 8:46

Kedves Harunalrasid!

Mint mindenki 40-es IQ-val, Ön is túlságosan biztos önmagában.

Kérdezzen meg már egy kisgyereket a környezetében.

Én még középiskolás koromban tanultam, de ma már általános iskolai tananyag tudtommal.

dinnyéknek...akit természetesen a görényrasidkápó utasitására már ki is vettek a formalomból 2011.07.14. 09:50:03

kedves Zorró...nem, nem én soroltam.... Ez a válaszom. Nekem ez a gecihuszár börtöntöltelék nem annyira emberszabásu,hogy vitába szálljak vele. A sitten fog megdögleni, szánalmasan, romák által vazelinezve..DDDDD

ZorróAszter 2011.07.14. 11:15:49

21. dinnyéknek...akit természetesen a görényrasidkápó utasitására már ki is vettek a formalomból (látogató)
2011. 07. 14. 9:50

Kedves Dinnyéknek!

Nem tudom, meg szabad-e kérdezni? De ha nem, akkor ne válaszoljon.

Személyesen is ismerik egymást, vagy itt a nolblogon barátkoztak össze ennyire?

KériSzépen 2011.07.14. 11:32:12

Ha a számrendszerekből sikerült elvi,politikai összeveszést csinálni, arra nincsen jobb szavam, mint, hogy szánalmas.

zoltán.kovács 2011.07.14. 11:40:16

Rasid az adócsaló , a spicli , a besúgó megint kitett magáért.
Persze nagy a nyomás mostanság rajta ,érthető ha frusztrált szegény.

Ne izgulj nem magától tette.Előbb körbejárta a helyi mszp-t , hogy kérjen engedélyt.

Kertitőrpe

Nyírfa 2011.07.14. 11:53:10

ZorróAszter, ez lenne a Te társaságod?

wesz 2011.07.14. 12:00:32

15. harunalrasid
2011. 07. 14. 8:48
3. maxval bircaman
2011. 07. 14. 8:39
az ellenvéleményt, miért ne?
de a mindenki felett álló okoskodást és a személyeskedést miért kellene tűrnöm?

Mar megint jo napot szereztetek neki, vele foglalkoztok. Nem vettet meg eszre senki, hogy o folyamatosan szemelyeskedik mindenkivel, majd amikor kap egy pofont, akkor megsertodik. Szinten mindent szemelyeskedesnek minosit, ami nem az o velemenye. A baloldali demokracia egyik fenypontja a mi Rasidunk.....

zoltán.kovács 2011.07.14. 12:12:30

26.
Hadd csinálják ,már szinte mindenki tudja , hogy ez a receptjük.

Itt van mindjárt NYirfa aki nem érti az egészet

ZorróAszter 2011.07.14. 12:35:58

23. KériSzépen 2011. 07. 14. 11:32

Kedves KériSzépen!

A számrendszer téma csak körítés.

A politikai rendszer a lényeg.

Szánalmas?

Szerintem is.

ZorróAszter 2011.07.14. 12:39:50

25. Nyírfa 2011. 07. 14. 11:53

Kedves Nyírfa!

Nekem fogalmam sincs, ki kicsoda.

Elvből nem cenzúrázok és tiltok ki. Ezen az oldalon meg külön ciki lenne.

Ja bocs: például MaxValról tudok, mert megadott valami saját linket.

Atlasz 2011.07.14. 12:40:53

Szomorú, hogy véleménycsere, vita helyett ismét a kakaskodás megy.
Elég nagy a szemétdomb, még én is elférek rajta (bár nem mindig), mégis, a fele sincs már itt azoknak, akikre figyeltem, akikhez szóltam, s akik szóltak ahhoz, amiket elkövettem.
Vajon ki lesz a győztes, aki élvezhet egyedül? Az se' rossz, de mégsem az igazi.

ZorróAszter 2011.07.14. 12:42:08

Ja és még Bástya elvtársról.

Tényleg, Bástya elvtárs nem Ellenszékes?

Akkor neki se kommentelhetek többet?

Hogy áll a demokrácia az Ellenszéknél?

zoltánkovács 2011.07.14. 12:55:14

31.
Felesleges kérdések.
Mindenki tudja ,maximum Te még csak most tapasztalod.

kimitake 2011.07.14. 12:56:17

Rasid papánkon a kifáradás jelei mutatkoznak
Hiba a monotonitás kezdi felőrőlni az idegrendszerét
Az a sok fel-le fel-le fel-le......... a sorompóval
Ilynekor kell váltani
Gondolom ez nem okozhat gondot mert azt rég tudjuk hogy a balibcsi az aztán mindig moder ,progresszív haladó ,innovatív ők értik sőt csak ők értik a mai modern világot
Ellenben ellenben a jobbosok azok nem értenek semmihez csak a múltba fordulnak a köldöküket nézik nem korszerűek nem felelnek meg a kor kihívásainak blab blab laaaaa

KériSzépen 2011.07.14. 13:05:13

28.
" Talán nem az, hogy Harunalrasid két napon keresztül csillogtatta ország-világ előtt matematikai képességeit a negyven kettes számrendszerben való felírásával, de két nap alatt csak ötig sikerült eljutnia (00101 majd 000101 formában). Ezzel méltán nevezhetnénk a nolblog eszének. "
Akkor félreértettem. Elnézést. Azt hittem,hogy ez volt a vita oka, amit írsz.

harunalrasid 2011.07.14. 13:19:12

hehehe
akkor, bizony, rosszul tanultad meg a leckét, zorro fiam:-)
a te kedvedért sem fog megváltozni a kettes számrendszer:-)
amúgy, ha megkérhetlek, ne keverd az ellenszek.hu-t az ellenszek.nolbloggal.
talán még képes vagy megkülönböztetni a kettőt.
az ellenszek.hu -pont az ilyen díjnyertes hozzászólók miatt, mint akik itt turbózzák magukat - nem ad teret a hozzászólásoknak, csak a "tárgyaló" c. rovatban.
de olvasói levelet bárkitől szívesen fogadunk.
már, ha tud olyat írni:-)))

harunalrasid 2011.07.14. 13:20:41

33. kimitake
2011. 07. 14. 12:56
misima, a sorompót egy másik kolléga kezeli:-)
én a fülkékért vagyok felelős. tudod, azokért, ahol a forradalmárok izzadnak, hova tegyék az x-et:DDD

harunalrasid 2011.07.14. 13:25:09

a demokrácia az ellenszek.hu-n, köszöni szépen, jól áll.
az ellenszek.nolblog pedig szarik a demokráciára. majd ha lesz saját oldalatok, ti is megtehetitek.
amatőrök...
ja, és a feljelentés el ne maradjon a médiahatóságnál!
a pech csak az, hogy az ellenszek.hu-ra egyenlőre nem terjed ki a hatóság jogköre, a nolblogos meg nem személyi felelősség tárgya.
különben is, csak valós névvel és címmel, mi több, magyarországról fogadják be, úgyhogy, volgográd nem játszik:-)))

harunalrasid 2011.07.14. 13:33:03

A kettes számrendszerbeli számok felépítése

Minden helyiértékes számábrázolási rendszerben, így a kettes vagy a tizes számrendszerben is a számot valahány különböző számjegyből gazdálkodva írjuk fel. A rendelkezésre álló számjegyek száma valójában a számrendszer alapszáma.

Amikor a számjegyeket egymás mellé írjuk, akkor minden számjegy azt mondja meg, hogy az adott helyiértékből mennyi van a számban. Hogy mi a helyiérték? Nos az szintén az alapszámtól függ. A helyiértékek mindig jobbról balra nőnek. A legbaloldali számjegy mindig az egyesek számát adja meg, majd tőle balra haladva minden számjegyet egyel többször kell az alapszámmal megszorozni, mint a tőle jobbra levőt. Tehát a helyiértékek nem mások, mint az alapszám hatványai a nulladik hatványtól (ami 1 minden szám esetén) kezdve.

Ennek megfelelően tehát kettes számrendszerben a 100101 valójában a következő:

20=1-ből van egy darab
21=2-ből van nulla darab
22=4-ből van egy darab
23=8-ból és 24=16-ból van nulla darab
és 25=32-ből van egy darab

Ha összeadjuk a nem nulla értékeket, akkor megkapjuk a szám értékét, ami éppen 37. Ezzel tulajdonképpen kaptunk egy átváltási módot kettes számrendszerből tizes számrendszerbe. Másrészt az is látható, hogy ha valaki tud kettővel szorozni, és így fel tudja írni a kettő hatványait, akkor az átváltás nem lehet gond, mivel a kettes számrendszerben egy adott helyiértéket vagy figyelembe kell venni (mert 1 az értéke), vagy nem kell figyelembe venni (mert 0 az értéke), így csak bizonyos kettő-hatványok összeadására van szükség. Egyetlen más számrendszerre sem igaz ez.
bevezetés a számítástechnikába:-)

kimitake 2011.07.14. 13:39:39

36. harunalrasid
2011. 07. 14. 13:20

Tényleg?
Én meg mintha úgy érzékelném hogy az ellenforradalmárok kezdenek izzadni valahol igaz egyelőre nem a fülkébe
Kínjukba most éppen valami Mszp-Lmp-Jobbik választási koalíción törik a fejüket
Kiváncsian várom hogy ezeknek a természetes szövetségeseknek koalíciójára hányan teszik az x-et?
Nem akar közös jelölt lenni a körzetbe? El lapogatnák egymás hátát a választási gyülésen Maga a Vona a Schiffer meg a Mesterházy Micsoda pazar látvány lenne!!
Hát még ha díszvendégnek befigyelne a Cohn-Bendit is

zoltánkovács 2011.07.14. 13:40:49

37.
Nagy a szádmegint.
Mint jeleztem az elleszék .nolblog az illusztrácókra használt képek után egyetlen fillér jogdíjat nem fizetett kedves Pista.
Tehát nem az első eset lesz amikior a törvény kimondja hogy megkárosítottad a nemzetet:)
De nem gond ha nem érted , hiszen eddigf nem sok mindent értettél meg abból amit a nem te képességeiddel meg
áldott emberek mondtak.
Így csak tovább előre , nagy pofával fejjel a falnap Pityke:)

wesz 2011.07.14. 13:45:33

ja, és a feljelentés el ne maradjon a médiahatóságnál!

Rasid, ennyire nem kellene kovetned GYF-t. Barmennyire is szeretned nem lesz beloled martir. Bizony ebben az esetben Rasdi elvtars (nem Bastya) le van szarva es senki nem akar belole martirt csinalni. Kvazi martirtalanul fogsz kimulni az arnyekvilagbol.

ZorróAszter 2011.07.14. 13:46:24

35. harunalrasid 2011. 07. 14. 13:19
és
38. harunalrasid 2011. 07. 14. 13:33

Kedves Harunalrasid!

Kérem, törölje meg gyöngyöző homlokát, és mindezek figyelembe vételével végre nyögje már ki, mennyi a tizes számrendszerbeli 40 kettes számréndszerben.

Az, amit harmadik napja találgat, variálgat, vagy amit én írtam?

Többet nem tudok segíteni.

kimitake 2011.07.14. 13:48:53

"az ellenszek.nolblog pedig szarik a demokráciára majd ha lesz saját oldalatok, ti is megtehetitek."


Hiába a fejlődés előbb utóbb mindenkit utolér
Van akit kicsit élemedettebb korba de sose késő!!!!!!
Én például már réges régen szarok a demokráciára pedig soha nem is volt saját oldalam

raptor 2011.07.14. 13:54:14

harunalrasid
Pista!
Ne alacsonyodj le erre a szintre!
Ha valakit kitiltottál, nyilván jogod volt hozzá!
Még mindig jobb, korrektebb eljárás ez, mint az itt kommentelő két troll, akik előbb átírják a hozzászólásodat, és utána tiltanak ki!!
Na, ez az igazi aljas dolog!!
Ha nem tudnád, h kik ezek, privátban szívesen megírom, v telefonon elmondom!! :-)))

Nyírfa 2011.07.14. 14:20:28

29. ZorróAszter

Lehet, hogy ezt az oldalt meg sem kellett volna nyitni.

zoltánkovács 2011.07.14. 14:34:37

Tegnap Kokó adott hatalmas FRICSKÁT ennek a raptor nevűnek.
Ma meg Zorró ad fricskát harunnak.

Egy bizonyos sem Kokó , sem Zorró nem joibboldali ...
Vajh mi lehet a háttérben?
És mi lehet az oka , hogy ez a két blogger ilyenkor is csak visszatámad ahelyett , hogy magába nézne?
Csak nem leveszik a kezüket róluk hamarosan ,mentve ami még menthető?:) ;)

ZorróAszter 2011.07.14. 14:50:27

45. Nyírfa 2011. 07. 14. 14:20

Kedves Nyírfa!

Lehet. De mint említettem, megfogadtam, hogy nem hagyom belémfojtani a szót.

Ezen kívül valóban érdekel, amit kérdésként tettem fel:

De akkor milyen alternatívái ők a FIDESZ-eseknek?

Nyifu1 2011.07.14. 14:53:53

44. raptor
2011. 07. 14. 13:54
Elvileg igazad lenne, ha .. !
- De nincs igazad, mert a Rasid IS és TE is az alja mocska emberek közé tartoztok, - nem vagytok tisztösségös és böcsületös embörök!
..., merthogy, - rendben, kitíltott! - DE akkor MIÉRT JÁR annak a blogjába mocskolódni, akit kitíltott?! Ha az Ő blogjában "nem lehet" ezt, vagy azt, akkor Ő MIÉRT teszi meg a másiknak a blogjában!
--- egyszer már, azaz már némelyek TÖBBSZÖR IS, a Rasid, a Hümmmmmi, az Árpapa, Yankari és más KUTRICA KÁVÉS KÚLTÚREMBEREK becsapták a NolBlog ajtaját, - mindenkit elhajtottak, lebunkóztak, lefasisztáztak, és kitíltottak, és ELMENTEK A BLOGSZIGETRE!
- De akkor MIÉRT IS járnak IDE vissza csesztetni az ITTMARADOTTAKAT?!
..., Balliberálias KÚLTÚREMBERSÉGBŐL?!
Ez a Baloldaliság?! Ez a KÚLTÚREMBERség?!
- NEM!
Ez idegbajos idiótizmus!

Nyírfa 2011.07.14. 15:05:19

47. ZorróAszter

Ez nem politikai vita. Ez két macsó egymásnak feszülése. Hiúság, ego. Sajnos, csak ennyi.
Ha Te valóban meg akarnád beszélni a Benned felmerülő kétségeket vagy ellenérzéseket, akkor nem szerkesztenéd ki Rasidot.
Így csak odahívtad a kocsma elé, és Ő nem tért ki a kihívás elől.
De, remélem, látod, hogy kik adják a törzsközönséget.
Komolyabb embernek érezlek, ezért mondtam el, amit érdemesnek tartottam.

Nyifu1 2011.07.14. 15:09:50

47. ZorróAszter (szerkesztő)
EZÉRT NINCS "alternatívája a Fidesznek", s legalább két-három cikluson keresztül sajnos NEM IS LESZ!
"EZEK" az álbaloldali, és álliberális SZÉLHÁMOSOK egy emberőltőre tönkre vágták, - devianciává silányították a baloldaliságot, lefasisztáztak Népet-Nemzetet-Hazát, még a legtisztességesebb baloldali embereket IS, mert nem rájuk szavazott, - ragaszkodott a TISZTESSÉGHEZ, a Magyarságához, az "Öntudatához" ..... !!!
..., S most is csak a politikai teret foglalják a baloldalon, ŐK a baloldal megújjúlásának a legnagyobb akadálya, a Pártból és annak holdudvari kapcsolati tőkéjéből élők, s még évekig akadályozni és hátráltatni fogják a baloldalt!
- NEM a Fidesz, NEM a Fasiszták, - hanem ŐK a Pártkörnyéki Élősködők, a kicsikis hátramozdítók! ..., és néhány "hasznos idióta", aki még ingyen is őket támogatja ....
Vagyis: NINCS ALTERNATÍVA! .... "EZEK" meg pláne nem!
( Bocsánat, hogy bele mertem szólni! ... )
:))

zoltánkovács 2011.07.14. 15:11:32

48.
Funyo .
No meg ezek a kutricásaok nem is oly rég még minden blogger blogját feltőrték , átírták belerondítottak beletöröltek , személyes adatokat , kódokat , IP cimeket adtak ki egymásnak.
Ezek a tisztességes ártatlan báránykák:)

4.

Pont fordítva .Rasid vágta ki Zorrót :)
De nem gond előfordul nélad , hogy pont fordítva teszed elénk a lapostányért tele levessel:)

raptor 2011.07.14. 15:24:27

48. Nyifu1
Funyi1!
Én arra az időkre nem emlékszem, mert nem voltam itt, de nem is akarok tudni róla!
Szerintem ez a post a mostani esetről szól!
Úgy gondolom!
Akkor minek belekeverni a múltat??
Egyébként igazat adok Nyírfának!
Az ő dolguk, de nem posttéma!!

raptor 2011.07.14. 15:32:45

51. zoltánkovács
verecke!

"4.

Pont fordítva .Rasid vágta ki Zorrót :)
De nem gond előfordul nélad , hogy pont fordítva teszed elénk a lapostányért tele levessel:)"

Persze az egy pillanatig ne zavarjon, h most éppen Iván Petrovot, született gubkaferkót hülyézted le!
Nem számít, nálad nem érdekes, csak lövöldözz nyugodtan az elv-, baj-, eszme társaidra!!
Ez kapufa volt!! Muhahaha!!!!!!!!!!!

Nyifu1 2011.07.14. 15:34:48

52. raptor
2011. 07. 14. 15:24
..., Szerintem meg "MI" NEM vagyunk beszélőviszonyban ..... , ÉN NEM szoktam a TE Blogodba járni csesztelődni!
:)))
Ehhez tarsuk magunkat!
-- de azért ÉN TÉGED IS SZERETLEK, mint Yankait!
:)

ZorróAszter 2011.07.14. 15:35:22

49. Nyírfa 2011. 07. 14. 15:05

Kedves Nyírfa!

"Ez nem politikai vita."

Kérem, olvassa el Harunalrasid cikkéhez írt kommenteket. Szerintem az is.

"Hiúság, ego."

? Lehet.

Csak a legnagyobbak látják magukat kívülről. De lehet, hogy még ők se.

Nyírfa 2011.07.14. 15:40:48

52. Raptor

Hallottam már itt boldog békeidőkről. Meg az ellenkezőjéről is.
Amíg az a néhány ember rendszeresen ír, akik itt tartanak, addig akkor is jól érzem magam, ha ezt mások akadályozni próbálják.
Egyébként ennyire feldolgozatlan a múlt, a távoli, a közeli egyaránt.
Nehéz így a jelenben bármi értelmeset tenni.

Nyírfa 2011.07.14. 15:46:47

55. ZorróAszter

Van kívül?

zoltánkovács 2011.07.14. 15:50:39

53.
Jajj már ratyika , szerinted megy ez neked?
Csak kérdem , nem volt elég nagy még a tegnapi "pofon"?
Kell még több is , mélyebbre ható , jobban szántó gondolat rólad?:)
Akarod még ?
Csak mondd , hogy igen:)

Atlasz 2011.07.14. 15:54:34

49. Nyírfa és 52. raptor :
Ha Rasid barátom kitiltotta Zorrót, mert rasszista, becsületsértő vagy indiszkrét volt, szerintem jól tette. Ha a kettes számrendszer miatt, akkor erkölcsileg nem értelmezhető a dolog, se nem jó, se nem rossz. Szíve joga neki is másnak is az ilyesmi.
(Jehu egyszer kimoderált, becsületére legyen mondva: indokolta. Tudomásul vettem.)
Ha Zorrónak befogták a száját, ott, ahol vendégként vitázott, akkor miért ne adná ezt hírül ott, ahol teheti?! Szerintem minden blogger azt írhat, amit szabad! Ott, ahol szabad!

ZorróAszter 2011.07.14. 15:55:50

57. Nyírfa 2011. 07. 14. 15:46

Hát persze, hogy van.

Ha van belül, akkor kívülnek is kell lennie.

Nyírfa 2011.07.14. 16:10:15

59. Atlasz

Ennyiféle igazság van. És ennyiféleképpen lehet egymás tudomására hozni. :-))

60. ZorróAszter

Vagy csak szükségünk van erre a meghatározásra a relatívitás miatt.

professzor a tudás fája....DDDD 2011.07.14. 16:22:55

Tudja kedves Zorró, nekem a portál professzorának van némi áttekintésem a kennel kutricáinak állapotáról. Alapos takaritásra szorulnának, de sajnos a telep gazdája már nem képes változtatni a tartástechnológián. Nem megy....nincs rá keret..DDDDD Igy aztán elszaporodtak errefelé a telep önkéntes kápói, a picikjópofi szociáltalibán fasiszták; ..akarom mondani antifaszisták. Nos ezek tenyésztett változata a mirasidunk,nyirfánk, raplitorunk, yankankókarink és egyéb , dolgos kromoszómáik a szabadosban...DDDDD
Régi , jó volgográdi decensként azonban ugy gondolom én vagyok egyike azoknak a keveseknek akik halkan a saját markukba köpve megmegkuncogják a kibontakozó osztályellentéteket ezen a por....tálon. Porba hulló ,holt lelkek szociáldemokráciája ez barátom ahol a tálon lévő maradék bárányszemet igyekeznek még vagy tizen kiragadni saját hormonháztartásuk balanszirozása érdekében.
De hiába minden igyekezetük. A természet és a kor visszaüzen. Kapkodják városi minor módjára a levegőt , fosztják az oxigént a génjeik, de azok már alkalmatlanok arra,hogy reinkarnálódjanak a gazdiban.
Maradnak tehát a törpék , akik emlékeznek . Mindenre amire akarnak és semmire ami az igaz valójukat jellemzi....DDDD
Szives kérdésére miszerint találkoztunk -e valahol a sittmalaccal.....DDDDD
Én igen, én láttam őt, ő viszont nem ismer engem, csupán annyit tud rólam,hogy állitólag Volgográdban élek. ...DDDDD
Legyen meg a vonalvezetője. Persze,ha venné a fáradtságot és átvenné a birósági értesitést, akkor már rég rendelkeziésére állhatnának polgári adataim. ..DDDD
Vagy a jogászomé, aki másodállásban közeli rokonom...DDDDDD

az ezernevü ,de egyarcu becsület....DDDD 2011.07.14. 16:26:07

Kovácszoli,,,na ez az......ezt már nehezen viselik el. Kidölt rájuk a tesztoszteron....DDDD

botaxcenzoroknak 2011.07.14. 16:27:59

miután a portál tekintélyét szétbaszta ez a blog és rasid aláfütött, öt percen belül lekerül a blogismertetőből. Ezek vagytok ti gecihuszárok a botaxvilágában..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:36:50

még van néhány perce ennek az irásnak, aztán jön a rasidradir és ellenszéklete végigfolyik a portálon...szép jövőt barátaim.....irány a daráló és a sitt..

zoltánkovács 2011.07.14. 16:41:39

65.
De meddig élt volna ha ezt Te vagy én irom?
Akkor azonnali tiltásra lettünk volna ítélve.
Ezért kis lépés egy embernek ,de nagy lépés az emberiségnek amit tegnap Kokó ma pedig Zorró tett:)

Nyifu1 2011.07.14. 16:49:58

NA JA!
.., ÉS jut eszembe!
Lesz ITT beszarás, hőguta, ha az ősszel a felvásárolja a tönkrement Népszavát, és a Népszabadságot egy "Fideszközeli médiaguru"!
..., vagy a mostani tulaj egyszerűen megszünteti, mint az a MŐrdok az Ő mocskát!?
:))))
Hihihihih ..... !!! .., mint Raptor szokta a huncutkodását!

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:52:11

Igazad van zozi....lőjük ki őket a Marsra.....egy lépés a szarba, két lépés hátra a szociáltalibanizmusba..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:52:11

Igazad van zozi....lőjük ki őket a Marsra.....egy lépés a szarba, két lépés hátra a szociáltalibanizmusba..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:52:11

Igazad van zozi....lőjük ki őket a Marsra.....egy lépés a szarba, két lépés hátra a szociáltalibanizmusba..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:52:14

Igazad van zozi....lőjük ki őket a Marsra.....egy lépés a szarba, két lépés hátra a szociáltalibanizmusba..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:52:14

Igazad van zozi....lőjük ki őket a Marsra.....egy lépés a szarba, két lépés hátra a szociáltalibanizmusba..DDDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 16:53:04

most vehették le a frissülőből, hatalmassakat röhögött a spyprogramom..DDDD

zoltánkovács 2011.07.14. 16:54:06

Félek az örletet rossz.
A paraziták még szaporodnának az 56ezres nyugdíjukkal a Marson .
inkább várjuk a kihalási státuszukra.

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 17:03:39

74-re ..tudod az bennük az egyetlen amit becsülök. Hivatásos potyautasai a rendszernek. Rendszerfüggetlenül. Ezek még a Marsra is a mi kasszánk terhére sikkasztanának ki maguknak egy kirándulást. Ugyhogy inkább a kozmautca vagy környéke. Ott legalább a hangjuk nem hallatszik majd az uj oroszoktól vásárlandó repcsik turbináinak hangzattanától..DDDDD

zoltánkovács 2011.07.14. 17:05:56

75.
közmunka a kőfejtőbe.
villával és steak késsel -lehet fűrészelni!
:D

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 17:21:33

Ami a steak kést illeti, nos vannak kétségeim.....tudod legtöbbjük most szokja a kést-villát. Eddig csak a minden lében kanál verziót ismerték. Még a hallében is találtak szálkát..DDDD

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 17:23:38

el sem tudom képzelni mekkora erkölcsi terhet jelent a cenzornak,hogy még mindig fennt képes tartani a posztot a frissülő farkában.....DDDDD
Az a gyanum,hogy kezdenek számolni a szerkesztőségben. Mi a jobb, a fizu, vagy az utca...???

dinnyecsőszöknek 2011.07.14. 17:40:36

Komolyra forditva a szót és hogy legyen értelme a végén is...DDDDD
l. egyértelmü,hogy ennek a portálnak a bányászbékája és análvégződménye harunalrasid nevü kápónk....
2.undoritó az az igyekezet,amellyel még mindig itt tartják köztörvényes elitéltként s site-on és még fizetnek is neki azért,hogy mocskos aljasságaival fertőzze a köztársaság jogi intézményeit, országunk első számu vezetőit
3.szánalmas,ahogy a néhány bérrettegő minor igyekszik a maga ossziáni tehetetlenségével, öszrtogén hormonzavaraival, kiflimajszoló ,agressziv bambaságával koszorut fonni ennek a kivénhedt menyasszonynak.
Röviden tehát és kkulturáltan.....rasid..illepista..menj a büdös p....csába...LOL. Mielőtt még bekisérnek szatyor és vazelin nélkül...

puffogó vipera 2011.07.14. 17:42:57

31-re
Zorró!
Bástya elvtárs csodálatos ember volt ,mikor ide jött a nolra.
Felnéztem rá, szerettem olvasni.
Sajnos be állt a sorba, mert aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Lepaktált a két fő mocsokkal.
Remélem Zorró veled ez nem fog megtörténni, nem lesz rá idő, a nolnak hamarosan vége!

öngól 2011.07.14. 17:47:49

10-re
Ha a leírtak igazak, akkor gratulálok rasid!
Remélem a bűdös kapcádat is viszed!
"Mindenkinek a magáét!"

jövőkép 2011.07.14. 18:02:08

48-ra
Nyufi1!
Azért, mert ilyenek, azért mert, így születtek, azért mert ez van a génjeikben!
Mocsokból jött, kikupálodott, senkik, aki oda tartanak ahonnan jöttek.
Siratják a múltat amiben evickéltek, most jön a feketeleves, amit már
gyermekként is megtapasztaltak, állati körülmények, embertelen sors!
( Trágyadombról az összkonfortba!)

Nyifu1 2011.07.14. 18:22:28

80. puffogó vipera (látogató)
2011. 07. 14. 17:42
..., S tényleg "Megették a Disznók"!
Kár Érte!

Nyifu1 2011.07.14. 18:32:06

82. jövőkép (látogató)
..., És UGYANEZT a STORYt már 2007 nyarán IS, aztán 2008 nyarán és 2009 nyarán IS pont ugyanígy kitárgyaltuk, ugyanígy mondtuk, hogy ez a Baloldal és az MSZP szétzilálódásához fog vezetni, ugyanígy mondtuk, hogy ez a fajta mentalítás kontraproduktív és taszítja a társadalmat, taszítja a Magyart, taszítja a tisztességes-becsületes EMBERT!
MI LETTÜNK a FASISZTÁK! ..., mi lettünk a baloldal ellensége, mi lettünk a Fideszfasiszták!
..., MOST ITT az "EREDMÉNYE"! ..., - mert különben a Fidesznek SOHA. - DE SOHA NEM LETT VOLNA Kétharmada!
A Rasidok és a Balliberális KÚLTÚREMBEREK, az Árpapák, a Yankarik, és a holdudvari élősködők, akik soha nem is voltak a pártnak a tagjai, - ELINTÉZTÉK NEKÜNK!
"MI" meg már életünk végéig SZOPHATJUK!

granicsar 2011.07.14. 18:49:32

Nem értem a vita lényegét.
Aki nem tud számolni kettes rendszerben, az idekatt
www.convertworld.com/hu/szamrendszerek/ Vagyis Zoroaszternek van igaza. Szégyen ez Harunnnak, elvégre volt valami köze az informatikához és így lejáratódni egy humán előtt :))))
Ez azzal egyenértékű, mintha én iskoláznám le Zorrót helyesírásból :DDD

granicsar 2011.07.14. 19:00:29

Ja, ha nincs kéznél átalakító, akkor a 2-es számrendszerben így kell számolni:
a kettő hatványa az 1-es utáni nullák száma.
Vagyis
2 az 1O
4 az 1OO
8 az 1OOO stb.
Nos a 4O hez legközelebb 32 áll, ami a 2 nek az 5 hatványa
32 az 1OOOOO
4O - 32 az 8 tehát az 1OOOOO höz hozzádajuk a 8-at ami 1OOO a végerdmény pedig
1O1OOO

Nyifu1 2011.07.14. 19:18:57

85. granicsar
2011. 07. 14. 18:49
.., EZ régen nem "matematikai kérdés!", ..., mindenkinek ott a kezében, az orra előtt a "GUGLI!", s ha nem tud valamit, akkor azt a gugli biztosan tudja, s segít neki!
..., - de persze, ha valaki "KÚLTÚREMBER"?! ..., az akkor MÁS! ..., vagy ha "ISTENBARMA"!
:)))!

granicsar 2011.07.14. 19:29:23

87
Na ja. Harun még engem is kioktatt orosz nyelvből :)))) Nagy marha lett szegényből, pedig valamikor tényleg rendesen viselkedett. Úgy látszik az agyára ment a rettegés.

j elen 2011.07.14. 20:30:04

88-ra
Igen, és egy mégnagyobb rettegőt
állított maga mellé védelmezőnek, pedig csak árt neki!

ZorróAszter 2011.07.14. 20:47:24

Elnézést. Azt hittem, elült a csatazaj. De itt vagyok.

ZorróAszter 2011.07.14. 20:52:58

85. granicsar 2011. 07. 14. 18:49

Kedves Granicsar!

Önnek ez a mániája ez a humán meg az értelmiségi.

Nem vagyok se humán, se értelmiségi, humán értelmiségi meg végképp nem.

Egyébként informatikával foglalkozom tágabb értelemben is.

Ezért is voltam ilyen elnéző és segítőkész Harunalrasiddal.

hééé 2011.07.15. 00:10:00

Aster!
Rasidnál a pont. Nektek, mai informatikusoknak nem kell, nem kellet tanulni matematikát.(BME-n ma is kell, és kurva komoly)Készen kaptok programokat, csak azt kell tudni,melyik program gombot kell megnyomni.-(meg némi nyelv hozzá, mivel legtöbbször angolul van.) Az biztos, hogy a húsz évvel ezelőtti matek érettségin sem mennél át. - egy kérdés nagy okos: -Miért fúj a szél???( van benne matek fizika)-kíváncsi lennék arra melyik egyetemen tanultál informatikát.

hééé 2011.07.15. 00:36:46

A kettes számrendszerben a negyven az igenis101000. Pont .Egyébként fel lehet hívni a maiak közül Dr. Hajas Csillát-(osztálytársam volt,én elmentem a biológia, kémia felé)- Ő ma a Budapesti Műszaki Egyetem docense- matematikát, informatikát, tanít- külföldön is(google)-Az én férjem meg igaz, hogy a Szu-ban tanult, de vörös diplomával végzett, fejlesztőmérnök,matek, fizika a szakiránya, és még tanított a Kandón, vizsgáztatott, és Te azon a metrón ülsz, aminek a a kifejlesztésében-elektronika, az a gyár 40 évvel ezelőtt megépítette. Kedves fiatal barátom, több tudást, amit tanulás által érhetünk el, és kevesebb"nagymellénységet"

hééé 2011.07.15. 00:45:00

Egyébként meg jót röhögtem ma,Te neki estél
Rasidnak, egy ilyen témában, nem tudván ,hogy Ő ki, és mit csinált a biztonsági őri idők előtt. Én tudom.

professzor 2011.07.15. 04:37:41

Fog ez haladni barátaim. Elég még néhány ilyen blog, ami legalább egy napig fennt felejtődik a portálon és vége az ellenszékleti bünözői faszkalapok helyi rémuralmának. A kápókat csak a lágerekben szerették. ott se mindenütt..Szilárdan csatlakozom tehát a fenit commentekhez. RASID TAKARODJ A BÜDÖS P.....BA TE NYOMORULT KÖZTÖRVÉNYES BÜNÖZŐ.....
Ja..és nagyon várom,hogy alperes lehessek egy az adóügyeidet ismét feltáró perben...DDDDDDDDDDDD

u.a. 2011.07.15. 04:40:09

94-eske , ha tudod ,add meg légyszi a koordinátáidat. Azonnal perbe hivlak terhelő tanuként Ille István Károly felperesem ellen..DDDDDDDDDDDDEgy kis számlamentes forgalom, némi mérlegkorrekció, iratok eltüntetése, a birósági határozat negligálása. Csak elég lesz arra, hogy bebasszuk a sittre a csótányát.

ZorróAszter 2011.07.15. 07:10:15

92. hééé 2011. 07. 15. 0:10
93. hééé 2011. 07. 15. 0:36

Kedves Hééé!

"A kettes számrendszerben a negyven az igenis101000."
Valamit félreérthetett.
Harunalrasid nem jutott el eddig.
Ne engem győzködjön, hanem Harunalrasiddal vitatkozzon erről. Ő vitatja ezt, nem én.

"kíváncsi lennék arra melyik egyetemen tanultál informatikát."
Több helyen is. Például ELTÉ-n is. De a számrendszereket középiskolában tanultuk, ma pedig úgy tudom, általános iskolai tananyag.

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 12:56:45

14. harunalrasid 2011. 07. 14. 8:46

15. harunalrasid 2011. 07. 14. 8:48

Te önző, egoista, fölényeskedő hólyag! Menj a Segg utca 1-be fingot szagolni! Utána rohadj szét! Amúgy szar és unalmas passzió állandóan a Fideszt és az Orbánt basztatni és mocskolni úgy, hogy az elődeik nyolc éves teljesítményéről soha meg nem említetek egy kritikát. Na, de ha megfizetik...? Hát ez az... :)

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 13:06:21

27. zoltán.kovács 2011. 07. 14. 12:12

Ugyan honnan is értené? Amikor köztudott, hogy ő a NolBlog legbutább, legprimitívebb, legprolibb, legszőkenősebb, leggagyibb, legaljább kommentelője. Ő a konkrét butaság fizikai megtestesülése, tanulatlan zsebpiszok.

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 13:12:01

33. kimitake 2011. 07. 14. 12:56

Ja. Pl. jehu szerint aki nem úgy gondolkodik, mint jehu, erlauer és az szdsz (még megmaradt roncshalmaza), az (neo)náci, (neo)fasiszta, (neo)nyilas. Erre én azt mondom, hogy az szdsz is, erlauer is és persze jehu is menjenek a retkes picsába! Ott a helyük, sehol máshol!

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 13:19:00

35. harunalrasid 2011. 07. 14. 13:19

36. harunalrasid 2011. 07. 14. 13:20

37. harunalrasid 2011. 07. 14. 13:25

Primitív mentegetőzés, terelés, hárítás, gagyi smúzolás három kommentben bő lére eresztve, némi, idétlen nyihogással (a "hehehe"-vel) megspékelve. Értelme azonban nincs.

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 13:32:21

44. raptor 2011. 07. 14. 13:54

Na, megjelent a színen a nagy éceszgéber, FSP elvtárs egyik házi seggnyalója, aki szintén nem tartja puccosnak, ha megjelennek a színen az ellenvélemények. FSP-nél is ezt csinálja, mert, ha ott megjelenik egy ellenvélemény, máris ledorongolja annak íróját, mert FSP-nél csak azoknak a véleményeknek lehet helye, amik az FSP irányvonanllal párhuzamosak. Az azzal merőleges véleményeknek neki kell menni. Nos, raptor - sokszor Nyírfával (korábban Nyírfacukorral) megsőpékelve - neki is megy, miközben az egyik kezében a szocik által rendszeresített - hejj, te - gircses-görcsös bunkócskája várja a bevetést... Lásd pl. ezt:

198. karibari 2011. 07. 15. 8:24

199. Nyírfa 2011. 07. 15. 10:06

200. raptor 2011. 07. 15. 10:07

201. Nyírfa 2011. 07. 15. 10:18

202. raptor 2011. 07. 15. 10:28

Innen: fsp.nolblog.hu/archives/2011/07/12/Dinnyere_magyar

Amúgy tévedésben vagy, mucuska. Az Osszián haverod gyakorlata a kommentek átírása.

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.15. 13:59:17

46. zoltánkovács 2011. 07. 14. 14:34

Önkritika náluk? Ugyan. Ők azt még hírből sem ismerik. Nem az ő műfajuk, na.

59. Atlasz 2011. 07. 14. 15:54

Jehu mindig kimoderálja azokat, akik nem úgy táncolnak, ahogy jehu, erlauer és az szdsz roncsa fütyül.

88. granicsar 2011. 07. 14. 19:29

Ja. Önzőségből fakadó*, kollektív Fidesz- és Orbánfóbia, mint általában a balliberális oldalon. Habár, előfordulhat, hogy megfizetik. Abban az esetben pedig az a rettegés magyarázata, hogy bármikor elapadhat az a (gempa)forrás.

* A balliberális oldal hatalmi tébolyban szenved. Elvégre az utóbbi száz évnek több, mint a felében ők voltak hatalmon. Ebből majd fél évszázadon keresztül egyhuzamban, monopol helyzetben. Ha pedig a nép - élve a demokrácia adta jogával - kiebrudalja őket a hatalomból, akkor megsértődnek (pl. hálátlannak tekintik a választókat (erről lásd pl. Vadai Ágnes elvtársnő tavaly tavaszi nyavajgását)) és önkritika helyett mocskolódnak, illetve az ellenfelüket (akiket már az ellenségüknek tartanak) basztatják és mocskolják. Holott ma már alapvető dolog, hogy Magyarországon már huszonegy éve politikai váltógazdálkodás van, ami a demokrácia -. egyik - alapja.

professzor 2011.07.16. 04:30:30

Hát Sándorom....te még mindig a régi formában tudod elhuzni a gereblyét a rasidi szarmadzagok felett ugy ,hogy beléjük is akadjon. Egész jól kiirtad őket a mozgalomból igy aztán ez a blog nagyszerüen finisel.....Kezdem komolyan sajnálni őket. Mire észbe próbálnának zárkózni, addigra beviszik őket a legpitiánerebb kabátlopásokért a sittre vazelint kajálni.....DDDDDD

raptor 2011.07.16. 12:28:28

104. professzor (látogató)
Iván Petrov, szül.: gubka ferenc!
Te egy oly nagy bunkó vagy, h hozzád hasonló nincs még egy!
Mondd: ott a hazádban. - Volgográdban - mindenki ennyire bunkó, vagy csak te??
Mi van az igazolványaidra írva?
H, vagy RU ?
Mert így ismerszik meg a MAGYAR EMBER!!
Te már csak egy OROSZ vagy, az is a legbutább, legbüdösebb fajtából!!
Ja!!
Miért nem mesélsz a III/III.-as besúgó múltadról?
Kellemetlen lenne?
Pedig tisztáznod kellene magad, mert mindenki tudja, h ezért "disszidáltál" oda!!
Muhahaha!!!!!!!!!!, DDDDDDDDDDD, LOL, meg amit akarsz!! :-))))))))))))))

ZorróAszter 2011.07.16. 16:41:45

Kedves Professzor Úr!

Ön volt a Dinnyéknek nick is?

Ha igen, minek alapján választ nicket? Dinnyéknek nickkel pár napja találkoztam Preema Palvernél is. Van ebben valami rendszer?

Vagy a Gubka Ferenc az valami általános szitokszó itt a nolblogon, mint mondjuk a Zöld Marci vagy Miska Japoncsik???

peacekeeper 2011.07.18. 18:46:15

55. ZorróAszter (szerkesztő)
2011. 07. 14. 15:35

Kedves ZorróAszter!
Elsőre olvasva nemigen értettem, miért nekem ajánlja ezt a blogot.
Azt még értem, hogy egy matekpélda ürügyén nekimentek Rasidnak az Ön itteni egybites barátai ("Harunalrasid és az egybites demokraták") és erről szól a blog, hogy ki tudja jobban mocskolni Rasidot.
Szerintem ezzel csak önmagukat minősítik. Egy kupacba gyűjtötte a nolblog összes szemetét. Erre büszke?

Aztán megtaláltam ezt a mondatát:
"Csak a legnagyobbak látják magukat kívülről."
Hát igen! Ez a blog ezt valóban bizonyítja!

Két magyar (nem dakota) mondás jut az eszembe erről a blogról......
"Zsák a foltját...."
"Madarat tolláról...."
Hajrá....! :-(

És egy jó tanács a végére. Amikor eljut ide, szólni fogok.....ahogy Funyi-Nyufinak is szóltam....
"Aki farkasok közé kerül, megtanul üvölteni......!" :-(

Sándor ma nem parolázik... 2011.07.18. 19:13:30

107. peacekeeper 2011. 07. 18. 18:46

Mi van, kiskoma? Nem bírod elviselni az ellenvéleményt? Akkor mi a francnak blogolsz? Menj haza, nyiss ki egy üveg sört, idd meg a tartalmát, húzd magadra az asszonyt és vele dohogj! Nézzenek oda...

ZorróAszter 2011.07.18. 19:39:25

107. peacekeeper 2011. 07. 18. 18:46

Kedves Peacekeeper!

Azt hiszem, régi jó szokása szerint alighanem (most az egyszer nem biztos) félreértett:
"Csak a legnagyobbak látják magukat kívülről."

Ezt egyik hozzászólónak írtam arra, hogy csak hiúságból és magamutogatásból írtam mindezt. Erre mondtam, hogy lehetséges, de csak a legnagyobbak látják magukat kívülről.

Az kimaradt valóban, hogy én nem, de azt hiszem, implicit módon benne volt a válaszomban.


Kérem, szíveskedjen visszaidézni nekem ebből, vagy a témául szóló cikkből egy mocskolódó megjegyzésemet.

Néha tényleg elvesztem a türelmemet, és ritkábban esetleg nem is emlékszem.

Kérem, segítsen ki.

Közben lehetősége lesz Harunalrasid szóhasználatát és stílusát is tanulmányozni.


A kommentelők többségét én nem ismerem. A változó néven kommentelőket pedig végképp nem tudom követni. Azt hiszem, az látszik, hogy megpróbáltam őket megkülönböztetni, de lehet, hogy nem fordítottam rá elég figyelmet. De ha jól értettem, éppen Harunalrasid és Ronagyuri ismeri őket.

Nefelejcs 2011.08.12. 10:31:15

Néha már elviselhetetlennek érzem, ahogy egymásra aggatják a jelzőket, főneveket, ahogy "belelátnak" egymásba és a szövegbe olyat, ami nincs is ott.
Írsz egy posztot és ha nem tiltod ki azokat, akiket ők kitiltanak (de minden alkalmat megragadnak, hogy összevesszenek velül, beléjük rúgjanak), akkor te is olyan vagy, mint ők.
Add hozzá, hogy nekem személyes barát Rasid is és Gubkát sem köpdösöm. Képzelheted, hogy érzem magam néha, főleg, mikor olyanok osztanak ki, akikről azt sem tudom, kicsodák - de ők bezzeg tudják, hogy én ki vagyok, mit gondolok, és főleg, mit csinálok rosszul.

Bocs, hogy ide sírtam... kitörölheted. Gondolom, téged vagy meg sem viselt, vagy már túl vagy azóta rajta. (nekem tegnap volt ilyen napom)

ZorróAszter 2011.08.13. 14:35:05

Kedves Nefelejcs!

Egyrészt nem szoktam cenzúrázni. Másrészt nem haragudtam senkire.

Amit írtam, azt elvből tettem: megfogadtam, hogy ha megcenzúráznak, akkor azt megírom.

Minden sértődöttség és harag nélkül.
süti beállítások módosítása