Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

József Attila a kis fasiszta

2012. március 20. - ZorróAszter

Kedvcsináló jobbikosoknak, fideszeseknek

Hátha mégiscsak maradhat az a szobor

Sokmindent összeolvastam róla, pedig nem kerestem a témát, csak valahogy lépten-nyomon belebotlottam. Először József Attila párttagságának a vitatására figyeltem fel. És arra, hogy sokan a harmincas évek kommunista párttagságát valahogy, anakronisztikus módon az MSZMP párttagsághoz hasonlóan képzelik el - párttitkár, párttaggyűlés, tagsági könyv, stb.

Valójában teljesen esetlegesen kerestek segítőket az illegális párttagok. Megkérdeztek régebbi, megbízhatónak vélt ismerősöket, barátokat leginkább a szakszervezetből, szocdem pártból, hogy hajlandóak lennének-e valami feladatot elvégezni. Legtöbbször kisebb feladatokról volt szó - legfeljebb bujkáló párttagok befogadására néhány napra, küldöncködés, stb. Aztán szintén esetlegesen ezek a feladatok kibővültek fontosabb megbízatásokkal, míg egyszercsak (pl. Kádárnak is hasonlóan) valaki azt mondta neki, mostantól tekintse magát a kommunista párt tagjának.

Se párttagkönyv, se gratulációk, se tagnyilvántartás.

Pontosabban tagnyilvántartás azért volt: a M. Kir. Államrendőrség politikai nyomozó osztályán, a M. Kir. Csendőrség politikai nyomozó osztályán és a VKF 2. Katonai Elhárítás szovjet és kommunista elhárításnál.

De azért a pontosság kedvéért a vádiratokban mégis az szerepelt, hogy vádlott "a Kommunista Párt érdekében tevékenykedett".

Így!

Nem KMP, nem MKP, nem is SzKP, nem is SzK(b)P, hanem A Kommunista Párt érdekében. A moszkvai székhelyű Világpárt, a Komintern érdekében.

Ám sokszor itt meg is állt a dolog. A Pártba beszervezett csak 45 után tudta meg, hogy kapcsolatai lebuktak. Tagnyilvántartás hiányában a szabadlábon lévő párttagokat nem lehetett megtalálni. Új kapcsolatokat építettek ki.

 

Ezekre a körülményekre utalnak megsárgult Ki kicsodákban sokak életrajzánál a rejtélyesnek tűnő mondatok: párttagságát (pl.) 1931-től ismerik el.

József Attila végzett különféle munkákat: például aláírásokat gyűjtött Sallaiék kivégzése ellen. Ha jól emlékszem, Illyés Gyulához hasonlóan vörös segélyt is osztott. Hogy ténylegesen elhangzott-e az ominózus mondat, hogy "mától tekintsd magad a Kommunista Párt tagjának" vagy sem, az mellékes volt.

 

Érdekes viszont, hogy József Attilát nem hívták meg a Szovjet Írók kongresszusára, és ezt megelőzően a Kommunista Párt sajtójában, ha jól emlékszem, a Sarló és Kalapácsban már megjelenik a fasizmus vádja.

És megjelenik egy gúnyolódó vers is a Mond, mit érlel gúnyos parafrázisa.

Sokat mondó azonban, hogy József Attila tudott minderről, és bántotta is a dolog.

Demény Pál, aki a hazai (moszkvától szervezetileg elszakadt) kommunista mozgalom egyik vezetője volt, és József Attila személyes ismerőse is, emiatt a cikk miatt állítja hogy nem lehetett párttag.

Ezért aztán nem szivesen mondok ellent neki, de abból, hogy Moszkva lefasisztázta, nem következik, hogy az MKP moszkvai vezetése tudta vagy nem tudta, hogy párttag-e?

De az is valószínű, hogy ezt követően a hazaiak megszakítottak vele minden kapcsolatot.

Miért?

Mert ha valami probléma lett volna, lebukások, stb., akkor nehezen mosták volna ki magukat, hogy nem voltak eléggé éberek: hiszen Moszkva már megmondta, hogy József Attila fasiszta.

 

Aztán Marosán egyik emlékiratában másik érdekes momentumra leltem. A szocdem párt szervezte József Attila temetését. Marosán furcsállotta, hogy a rendőrség nem mutatta szokásos megtisztelő érdeklődését, figyelmét az eseménnyel kapcsolatosan. Pedig nyilván tudták, a várható tömeg miatt lehetnek gondok. Ám a temetés minden probléma nélkül lezajlott. Egy dolog zavarta csak meg némileg: megjelent egy Rácz Kálmán nevű közismerten nyilaspárti képviselő, de letette a koszorúját anélkül, hogy néhányukat kivéve valaki is felismerte volna.

 

Aztán eltelt pár év. Előkerült József Attila gimnazista kori verse. Nem, nem, soha.

 

És aztán jött Pál Judit (Szántó Judit) visszaemlékezése: József Attila és éppen az említett nyilas képviselő meg akarta alapítani a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot.

Ekkor már nagyon beteg volt. Barátai és elsősorban szerelme lebeszélte erről.

Mi a csudát akarhatott József Attila? Vagy tényleg fasiszta lett?

Valószínűtlen.

 

Szerintem valami szélsőjobbos dekoráció mögé búvó baloldali pártra gondolt. A baloldali fedőpártok ideje ugyanis már lejárt. És Rácz eléggé zavaros múltú férfiú volt ehhez.

Ennek voltak egyébként hagyományai Magyarországon.

 

Baloldali fedőpárt volt az 1925-ös un. Vági-párt, az MSZMP, azaz Magyarországi Szocialista Munkáspárt.

 

József Attila tudta a legjobban: hiszen az MSZMP vezetésére hazahívott Rákosi Kovács álnéven jó pár napig Makay Ráday utcai lakásában lakott.

Rákosi belopta magát az ifjú költő szivébe. Annyira, hogy illegális találkozóra is csak úgy tudott elszabadulni tőle, hogy azt mondta, nőhöz megy.

De egyébként fedőpárt volt - később - a Békepárt is.

Szélsőjobbos díszlet mögé búvó baloldali párt nóvum lett volna.

 

Bár kevesen tudják, hogy az SD, az SS biztonsági szolgálatának rendkívül korai megszervezését az indokolta, hogy Hitler attól félt, az SA-ba szivárgó baloldaliak átveszik az SA vezetését.

Mi a csudát akarhatott József Attila? Vagy tényleg fasiszta lett?

Valószínűtlen.

Szerintem jót nevetett volna ezeken, össze-vissza ide-oda-vissza temetésén, a Párt packázásain, szobrának huzavonázásán - ha lett volna humorérzéke.

 

De az az egy az nem volt neki.

 

2012. 03. 20.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

 

2012. 06. 27. Talán érdekes lehet a további fejlemény Rácz Kálmánnal kapcsolatosan Ungváry Krisztián Beszélőben megjelent cikkéből:

Jandl Lajos[38], Keck Antal és Rátz Kálmán[39] 1944-ben az antifasiszta ellenállásban is szerepelt vállaltak, Keck rejtegette a kommunista Faust Imrét, Rátz a kommunista mozgalommal, a cionista ellenállással és Bajcsy-Zsilinszky Endrével tartotta a kapcsolatot.

A lábjegyzetben:
[39]       Rátz Kálmán (1888-1951) nyugalmazott huszárőrnagy, 1919-ben különítményes tiszt, MOVE alapító tag, 1935-1939 országgyűlési képviselő, hírlapíró, József Attila, a kommunista Agárdi Ferenc és Madzsar József barátja. 1941 decemberében a parlamentben egyedül tiltakozik az USA-val szembeni hadüzenet ellen. 1948-ban emigrál.

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr498907362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rodosto 2012.03.20. 01:54:14

Amit most leírtál vond ki J.A. életrajzából és máris csak az esendő, gyötrődő érzékeny kiváló költő marad.
Akit a komcsik csak összenyálaztak behálóztak lerántottak a sárba.
Maradjon a szobra ott ahol van de mindezeket felírjuk a talapzatra örökre megtisztítva komcsik mocskától.

ZorróAszter 2012.03.20. 06:59:33

Kedves Rodosto!

Nekem József Attila (és például Kádár is ) azért szimpatikus, mert akkor voltak kommunisták, amikor még kötelet osztogattak érte, és nem villát és jól fizető állásokat.

Egyébként nagyon szeretném, ha egyszer annyi forintom lenne, ahányszor Ön kiejtette a száján azt a szót, hogy "elvtárs".

Drága X elvtárs.
Kedves Y elvtárs!

Muhahaha

Nyifu1 2012.03.20. 07:26:52

Ühümmm .... :))
..., nem mindenki következetesen szent ember! ...
József Attilla, az József Attila, ....

kimitake 2012.03.20. 07:55:39

Jó pár éve több mint 15 is van már hallgattam a Kossuth-on a Gondolat Jel című műsort
Az egész adás József Attiláról szólt Beszélt valamilyen irodalmi tótumfaktum aki elmondta hogy ő elolvasta minden egyes szót amit József Ailla valaha is leírt és fellelhető Ő mondta hogy talált olyan írását amiben azt fejtegeti hogy a szociáldemokrácia betöltötte történelmi küldetését és a jövő a nemzeti szocializmusé

ZorróAszter 2012.03.20. 08:15:30

4. kimitake 2012. 03. 20. 7:55

Kedves Kimitake!

Két probléma van: az egyik, hogy József Attila szocdem párttag volt, és illegális kommunista párttag.

Ha "hagyományos" nemzeti szocializmusra vágyott volna, senki se akadályozhatta volna meg, hogy kilépjen a szocdemektől, és belépjen a nácikhoz.

De ennek semmi jele.

Ugyhogy a másik kérdés, hogy mit értett József Attila nemzeti szocializmus alatt, és mit akart ezzel?

Azt nyilván tudta, kik használják ezt a kifejezést, és mire.

Osszián 2012.03.20. 08:28:12

Egyet bizonyosan tudok József Attiláról - azon kívül persze, hogy a legnagyobb költőnek tartom - hogy az élete utolsó két évében már rendkívül zavart volt. Kozmutza Flóráék kezelték,(szanatórium) ő írta le egy könyvben, mennyire nehéz volt vele bánni.

"Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már" (J.A.)

"József Attila 1937 februárjában ismerte meg Kozmutza Flórát, aki később Illyés Gyula második felesége lett. A pszichológusnő már az első találkozás alkalmával viharos érzelmeket ébresztett benne, hamarosan levelekkel kezdte ostromolni. Noha Flóra nem bíztatta különösebb ígéretekkel, Attila minden sorában a közös életükről álmodozott, - hol bizakodón, hol teljesen lemondóan. A korabeli napló és levélrészletek azt sugallják, az ebből fakadó csalódottsága hozzájárult a komplexusokkal küzdő személyiség lelkiállapotának további romlásához, és ilyen módon a szárszói tragédiához. Következzen egy augusztusi levél, amely egy tiszta pillanatban született. (postalada.freeblog.hu/tags/Kozmutza_Flora/)

Ami tény: a verseiben semmi zavartság nem tükröződik, annál inkább a leveleiben, viselkedésében.

Hogy akkor hogy viszonyult a politikához, szinte érvénytelen attitűd a betegsége miatt. Semmi szín alatt nem lett fasiszta, ugyan már. Valószínűleg korábban sem volt alkalmas napi politizálásra. Filozofikus alkatú költő volt, benne semmi provincializmus nem volt, más dimenzióban látta a világot, mint egy kis, megnyomorított ország valamelyik pártjának tagja, nyüzsgönce.

Az egyetlen költő, akinek nem volt gyenge verse - ez a lényeg. Csak jó és még jobb és legjobb.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 08:29:14

Tévedni emberi dolog. JA is eltévelyedett egy ideig a kommunista ideológiában, ezzel nem volt egyedül. Az, hogy valaki tévedik életében egyszer vagy többször nem használható fel ellene.

Osszián 2012.03.20. 08:40:27

Max, szerintem Attila elsősorban a társadalmi igazságtalanság ellen lépett fel, nem lett ő se kommunista, de fasiszta, máshogy járt az agya, sokkal magasabb dimenziókban, sokkal komplexebben látta a világot.

kimitake 2012.03.20. 08:43:13

Az hogy esetleg József Attilának tetszett a kommunizmus vagy aztán a nemzeti szocializmus nem jelent semmit
A sztálinista szovjetúnióról is odákat zengtek nyugateurópai értelmiségiek irók művészek
ahogy annak idején a Time magazin is az év emberének választotta a Hitlert

lujza 2012.03.20. 09:26:42

Utólag mindig bölcs az ember - ebbe a hibába sok "okos" is beleesik. Azt ne mondja nekem valaki, hogy kristálytisztán látta előre, hogy pl. nálunk a rendszerváltás után alakult ilyen-olyan pártocskákból mi lesz.

Azonkívül valószínűleg Osszinak van igaza:
"

lujza 2012.03.20. 09:32:28

hehe, korábban elküldtem (a francba)

"Valószínűleg korábban sem volt alkalmas napi politizálásra. Filozofikus alkatú költő volt, benne semmi provincializmus nem volt, más dimenzióban látta a világot, mint egy kis, megnyomorított ország valamelyik pártjának tagja, nyüzsgönce."
Aki olvasta az Eszmélet című versét, az kapiskálja. Érezte, tudta, hogy nem jó ez így, ahogy van - volt - , de hogy hogyan kéne, mi lenne a jó, és hogy az megvalósítható-e? Valószínűleg úgy volt ezzel a témával is, mint az Isten-kereséssel:
"s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben."

gordius 2012.03.20. 10:09:34

József Attila szerintem is a világ egyik legnagyobb költője...természetesen vonzódott a kommunizmus eszméjéhez....fiatal volt, lánglelkű és szerelmei ellenére alapvetően magányos....

Az utókor számára szerintem csak költőóriás lehet....

Fasiszta? Megírta volna ezt a verset?

THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. január eleje


És a Flóra ciklus egyik legszebb darabja, egyenesen gyönyörű

1. Hexaméterek

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

József Attila nagy költő és ember volt elsősorban!!!

Didgeridoo 2012.03.20. 10:23:01

J.A. a 30-as évek elején a nemzeti szocializmus alatt nem ugyanazt érthette, mint amit 10 évvel később értettek. Valószínűleg egy Moszkvától független kommunista irányzatra gondolt.

Virág elvtárs s.k. 2012.03.20. 10:36:09

József Attila szárszói esetét valószínű, hogy baleset okozta......sietett, és át akart bújni az álló teher-szerelvény alatt.....vesztére.

Hogy nem volt gyenge verse.....volt az is......és a kiadatlanokat tartalmazó, kis példányszámban kiadott kötet egy pszichológiai tanulmány.....Freud elvtársnak öröme lett volna benne.....

Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...
Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Virág elvtárs!

Nyifu1 2012.03.20. 11:03:11

13. Didgeridoo
2012. 03. 20. 10:23
.., de hisz "EZ" már maga a Nácizmus! .... - Engem ezért a múlthéten IS lefasiszták a lefasisztázók ...
:))))
... Nemzeti???!!!! ..., kommunizmus, esetleg szocializmus ... ??????!
- Csak INTERNACIONALISTA, Kozmopolita, és Globalista lehet!
:)))))))

ZorróAszter 2012.03.20. 11:13:28

13. Didgeridoo 2012. 03. 20. 10:23

Kedves Didgeridoo!

József Attila ismerte Demény Pált, a Moszkvától szervezetileg független KMP vezetőjét. Ha akart volna, csatlakozhatott volna hozzájuk is.

Ha náci lett volna, csatlakozhatott volna hozzájuk is.

De József Attila a moszvai irányyítású vonalasokhoz csatlakozott.

Tudomásom szerint Moszkva azt az információt, miszerint József Attila fasiszta, azt éppen Sándor Páltól kapta.

Sándor viszont nem "besúgta" József Attilát, hanem valamit dühében mondott róla, és az került Moszkvába valamilyen úton-módon.

ZorróAszter 2012.03.20. 11:18:57

15. Nyifu1 2012. 03. 20. 11:03

Kedves Funyi!

Rosszul fogja fel a dolgot!

Szerintem nem fasisztázták le, hanem csak megtisztelő módon József Attilához hasonlították.

:o)

ZorróAszter 2012.03.20. 11:21:12

7. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 8:29

"Tévedni emberi dolog. JA is eltévelyedett egy ideig a kommunista ideológiában, ezzel nem volt egyedül. Az, hogy valaki tévedik életében egyszer vagy többször nem használható fel ellene."

Vajh miért mondhatta ezt pont Ön?

:o)

Nyifu1 2012.03.20. 11:21:18

17. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 20. 11:18
:)

Nyifu1 2012.03.20. 11:25:12

..., valahol olvastam, hogy .... az MKP-ből J.A.-t "kizárták", mert .... megbízhatatlan, ... , s csak bajt hozhat az illegális mozgalomra ...
(?!) ....

Nyifu1 2012.03.20. 11:28:07

18. ZorróAszter (szerkesztő)
2012. 03. 20. 11:21
...., tévelygett a "tévelygők" között a "főldalatti"- ban ... és az illegálisban ....
:)))

ZorróAszter 2012.03.20. 11:29:26

Szerintem a kizárás is olyan volt, mint a felvétel.

Semmi formalitás: egyszerűen megszakították vele a kapcsolatot.

De azt is csak eszmeileg, mert Sándorral továbbra is találkozott.

medve1942 2012.03.20. 12:17:30

Brumm. Nem zárták ki, "lehagyták". Fel se vették, már csak azért sem, mert a párttagság, pláne nyilvántartott párttagság és a pszichoanalízis összeegyeztethetetlen dolog volt.
Érdemes tanulmáűnyozni a valamikor 57-ben kiadott József Attila Emlékkönyvet, csupa visszaemlékezés. Naná, hogy bevonták... 89-ben lehetett kapni a raktárból kikerült példányokat. Kun Béla életrajzával együtt (Borsányi, kiváló könyv), amit még az unoka vonatott vissza a piacról, mivel kínos dolgok voltak benne. Alaptörténet például az "illegális aktatáska a taxiban". Aki nem ismeri, nem tud semmi a "mozgalomról".
Na most, fasizmus. Ez végülis egy Német Munkáspártból indult ki, az NSDAP neve pedig csak egy "nemzeti" szócskával volt bővebb a Kádár-.párténál. Röhméket nem a buzerancia miatt "kellett" kinyírni, hanem mert az ős-SA reklamált Adolfnál, hogy hol a megígért forradalom? Ők úgy gondolták, a nem-zsidó nagytőke is seggbe rúgandó.
Moszkva. Keresd a nőt... Miért volt Szántó Judit József Attila kedvese? Mert a férje Szántó volt, illetve mozgalmilag Hidas Antal, a mérsékelt író, később Kun Béla veje (ült is ezért).Ő eresztette meg azt a cikket a Sarló és Kalapácsban, hogy J.A. most "a jelek szerint a fasizmus irányában tájékozódik". Szóval, ügyesen mószerolt... (Fejből idéztem, de lényegében pontosan).
Ami a halált illeti - elképzelhető a baleset is. A magyar rendőrség szóvivője egész könyvet írt erről. De az is biztos, hogy József Attila rendesen megőrült élete vége felé, és világos pillanataiban éppenséggel felismerhette ezt. A nyolcvanas években egész tudóscsoport kutatta J.A. "patográfiáját" - zseninél nincs orvosi titok. Az biztos, hogy a Flóra előtti analitikusnőt (Gyömrői Edit) kis híján leszúrta, bebizonyítandó, mennyivel keményebb férfi Hidas Antalnál. (Az ma már felejtésbe merült íróról azt mesélték, hogy Moszkbában megnyerte az emigráns kommunista irodalmárok birkózó bajnokságát, és csak Fagyejev elvtárs tudta kétvállra fektetni - tényleg erős pasinak látszott, és a történet akkor is aranyos, ha nem igaz.)

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 12:27:11

18.

Én is sokszor tévelyegtem. Történetesen kommunista éppen még nem voltam, de ez másodlagos.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 12:28:50

23.

Ezek az antikapitalista, antidemokrata ideológiák mindig összeérnek.

ZorróAszter 2012.03.20. 12:46:20

25. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 12:28

Kedves MaxVal!

>"Ezek az antikapitalista, antidemokrata ideológiák mindig összeérnek."

Ez csak az Ön perspektívájából látszik így.

De abból a perspektívából például az se látszik, kik juttatták hatalomra mondjuk a dél-amerikai juntákat.

medve1942 2012.03.20. 13:10:37

Két idézet (az első a Magyar Életrajzi Lexikonból, a második Fábián Dániel J.A.-könyvének ismertetője). Ebből kitűnik, miért „jelentette fel” Sándor Pál filzófus a költőt Moszvában.

Bartha Miklós (Rugonfalva, 1848. nov. 14. – Bp:, 1905. okt. 19.): függetlenségi párti politikus, publicista. A bp.-i egy.-en végezte jogi tanulmányait. 1872-től vm.-i aljegyző Udvarhely vm.-ben, 1873-tól – megszakításokkal – haláláig függetlenségi párti ogy.-i képviselő. A szabadelvű párti kormányok heves nacionalista, antiszemita, lényegében konzervatív ellenzékének vezére. Élesen szemben állt a munkásmozgalommal. 1880-ban megindította Kolozsvárt az Ellenzék c. napilapot, amelynek 1895-ig felelős, attól kezdve főszerk.-je. 1880 őszén egy hírlapi cikke miatt két katonatiszt szobájában rátámadt és összevagdalta. Különösen élesen támadta a kormányt az egyházpolitikai javaslatok parlamenti tárgyalása idején. 1891-től a Magyar Hírlap, 1893-tól a Magyarország állandó vezércikkírója. 1893-ban ő indította meg a mozgalmat az EMKE (Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület) megalapítására. 1901-ben lemondott az Ugron-pártban viselt elnöki tisztéről és kilépve a pártból, Szederkényi csoportjához csatlakozott, majd 1904. nov.-ben belépett a Függetlenségi és 48-as pártba. 1898-ban a Petőfi Társ. tagjává választotta. Sovinizmusa, antiszemitizmusa szépirodalmi munkásságára is rányomta a bélyegét. 1925-ben nevét viselő, baloldali értelmiségiekből álló, eszmeileg és politikailag nem egységes irodalmi-politikai társaságot szerveztek, amely jobbszárnyával az 1930-as években a nacionalizmus, kis részében a fasizmus hirdetőjévé vált. – M. Hangulatok (Bp., 1898); Kazár földön (útinapló, Kolozsvár, 1901); A feleség (színmű, Vígszínház, 1902); Összegyűjtött munkái (I–VII., életrajzzal, Bp., 1908–13). Irod. Sebesi Samu: B. M. élete és működése (1847–1905; (B. M. Összegyűjtött munkái. I. Bp., 1908.)
Fábián Dániel orvos, közíró, 1927 és 1930 között a Bartha Miklós Társaság ügyvezető elnöke, József Attilával 1928 elején került személyes kapcsolatba. Első találkozásuk élményét később így idézi fel:
„Egész lénye azt sugározta felém: ímé, az ember!! Az ember, aki nem csap be, szemben ugyanaz, mint a hátad mögött, aki nyíltszívű, őszinte és egyenes. Érdemes a barátságra. Megvallom, ilyen abszolút lírai alapon indult a mi barátságunk…”
Fábián Dániel és József Attila „sok gondolati és világnézeti egyezés mellett is mindig lírai hangulatú” barátsága 1929 végén – 1930 elején volt a legszorosabb, amikor a költő tevékeny részt vállalt a Bartha Miklós Társaság munkájában. Ez időben jelent meg – 1930 tavaszán – kettejük közös munkája, a Ki a faluba! című BMT-röpirat is.
A szerző e könyvében nem csupán az együttes munka, a személyes kapcsolat maradandó élményét idézi fel, hanem közelképet rajzol József Attila személyiségéről, kísérletet tesz a költői életmű sorsformáló hatásának sajátos értelmezésére is.

Hát ez volt a "tájékozódás"...

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 13:11:14

26.

Igen, az én perspektívámból, mely a kapitalizmus, a demokrácia perspektívája.

Dél-amerikai hunták? Hogyan jönnek ide? Se kommunisták, se fasiszták nem voltak ezek a hunták.

lord 2012.03.20. 13:40:51

Ha jól tudom,József A. írt istenes verset is.
Ebből kifolyólag Isten félő-, hívő ember volt?

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 14:04:10

Erről jut eszembe: hol lehet letölteni illegálisan JA műveit hangoskönyvben? Nagyon kellene, de utálok pénzt kiadni hangoskönyvekre. Bocs. Próbáltam keresni, de mindenhol zárt, új tagokat nem fogadó torrentcsoportokba botlottam.

ZorróAszter 2012.03.20. 14:45:59

28. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 13:11

A dimitrovi definíciót általában el szokás vetni, mégis azokat szokták széles körben fasisztának nevezni, akik a dimitrovi definíció szerint is azok.

Például Peron, Videla, Stroessner, Pinochet és a többieket széles körben fasisztáknak tekintik.

Ne tévessze meg, hogy a demokrácia bajnokai, mint Teacher asszony, vagy II. Pál Pápa ott vigyorognak Pinochet jobbján, balján.

Attól Pinochet még az volt aki: egy fasiszta.

ZorróAszter 2012.03.20. 14:48:15

29. lord 2012. 03. 20. 13:40

Az Istenhit, netán vallásosság nem akadálya a kommunistaságnak.

Pablo Neruda, vagy Enrico Berlinguer is vallásos volt.

És a világon ma is vannak katolikus papok is, nem is kevesen, akik tagjai a hazájuk kommunista pártjának.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 14:53:57

31.

A szocialista Pinochet? Akit annak idején a többi tábornok Allende beépített emberének tekintett és ki akarták hagyni a puccsból?

Vagy Perón? Aki folyton a nagytőkét kárhoztatta.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 14:55:16

32.

Tegyük hozzá: ez új fejlemény. JA korában még nem volt kompatibilis egymással a kommunizmus és a kereszténység. Ez már a 60-as évek fejleménye, elsősorban francia, olasz és dél.amerikai újítás.

zili 2012.03.20. 14:56:30

Ez a két háború közti Párt érdekes szerzet volt! A háborúban pláne. Fehér Lajos: Budapestért harcoltunk könyvében feketén-fehéren leirja, hogy 22-en voltak, akik -beszéd szintjén- csinálni is akartak valmit, köztük egyetlen munkás, akit egyszer láttak aztán le is lépett. Ennyit a produktumról, a többi a legenda.
Nekem úgy tünik, a hogy a Párt tagsága inkább átdobott ügynök volt, politikusnak álcázva.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 15:03:12

35.

Magyarországon működött Európa legnépszerűtlenebb kommunista pártja a két vh között. Ugyanis Magyarországon az embereknek lehetőségük volt látni is mi a kommunizmus az 1919. évi féléves rémuralom miatt.

Egyébként pedig a kommunizmus fő ereje mindigis az értelmiség volt, sosem a munkások.

kimitake 2012.03.20. 16:03:31

36. maxval bircaman (HCJD-tag)
2012. 03. 20. 15:03

Bocsánat ha közbeszólok
Itt kommunista párt a két világháború között csak a későbbi a kommunisták által írt legendárium szerint működött
Volt pár maréknyi és ez a szó szoros értelmében véve megszámolhatóan pár tucat ember Akik itt a kommunista pártot megcsinálták azok Moszkvából meg a fene tudja honnan ide paterolt emberek voltak Nélkülük meg a Vorosilovék nélkül itt 45 után labdába nem rúghattak volna

Nyifu1 2012.03.20. 16:18:59

35. zili
2012. 03. 20. 14:56
...., ÉN még láttam "Igazi Kommunistát", a Kavács-bácsit! - még tanuló voltam, s az üzletben ilyen "kegyelemkenyéren" igazítószabó volt az öreg, s valahol ágybérlő!
19-es Vöröskatona volt, - aztán 30-ban bevágták a kóterba Kommunistaságért ÖTévre, akkor megkérdezte a bíró, hogy Kovács elítélt még mindig Kommunista?! - Igen bíróúr! S még kétszer visszacsapták ÖT évre, - '45-ben szabadúlt, - de '48-ban Kommunistaságért megint becsapták a kóterba!
'54-ben szabadúlt, s megint addig Kommunistáskodott, hogy 57 tavaszán megint bekaszlizták, s valamikor a hatvanas években szabadult!
Az élete nagyrészét a bőrtönben töltötte, mert nem tágított a Kommunistáskodástól!
Amikor egyszer megmutattam neki a Horthy ezüst emlék Ötpengőst, az Öreg idegrohamot kapott, .... még a főnök is lebaszott ... , - de ugyanúgy szidta az a Rákosit is, Marosánt is, Nagyot is, Kádárt is! ..., - neki egy "Igaz Kommunista" sem volt, .... mindenki áruló és megalkuvó volt .....
:)))))

Nyifu1 2012.03.20. 16:25:55

36. maxval bircaman (HCJD-tag)
2012. 03. 20. 15:03
A kvalifikált, józanéletű MUNKÁSOK a Szociáldemokrata Pártban voltak, s megvetették a Lumpen Kommunistákat, s Ők mentek Spanyolországba IS harcolni a Köztársaságért ...
A kommunisták akkor már régen Moszkvában jelentgették fel egymást, vagy már tíz éve itthon bőrtönben voltak!

nekeresd rt. 2012.03.20. 16:27:33

36. maxval bircaman (HCJD-tag)
2012. 03. 20. 15:03 Magyarországon az embereknek lehetőségük volt látni is mi a kommunizmus az 1919. évi féléves rémuralom miatt.


Ide figyelj te nagyon birka biztos gyerek korodban hallottál valamit de jó lenne ha már felejtenéd ezt a baromságot amit számtalanszor hangoztatsz már.

kimitake 2012.03.20. 16:34:25

36. maxval bircaman (HCJD-tag)
2012. 03. 20. 15:03

"Egyébként pedig a kommunizmus fő ereje mindigis az értelmiség volt, sosem a munkások."

Ezt tanusíthatom egyik Nagyapám elbeszéléséből
Az öreg mozdonyvezető volt Nem volt párttag de szocdem szimpatizáns Szerinte a munkások közül csak a leglustább lumpen munkakerülő ócska emberek szimpatizáltak a kommunistákkal
Az értelmiség meg
Melyik? Nem a szakértelmiség, hanem az ilyen olyan gyöpös agyú bölcsész -philosz világmegváltó terveket szövögető ember aki életében egy morzsát az asztalra le nem tett az életet a valóságot elemi szinten nem ismerte

ZorróAszter 2012.03.20. 16:38:31

33. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 14:53

"A szocialista Pinochet? Akit annak idején a többi tábornok Allende beépített emberének tekintett és ki akarták hagyni a puccsból?

Vagy Perón? Aki folyton a nagytőkét kárhoztatta."


Kedves MaxVal!

Pinochet sosem volt szocialista, csak Allende megbízott benne, hiszen "Chilében még sosem volt katonai puccs."

Miután az amerikaiak meggyilkoltatták a vonakodó René Schneider tábornokot, mert szerinte ha a népszerűségük csúcsán verik le Allendét és a kommunistákat, akkor több százezer embert kellett volna meggyilkolni.

Furcsa módon meggyilkolása után megfogadták a tanácsát, és előbb két millió dollárból megszervezték a fuvarosok elégedetlenségét, akik elégedetlenségükben előbb megbénították az országot.

Allende véletlenül elkotyogta, hogy hétfőn rádióbeszédet mond, népszavazást ír ki, és ha alul marad, lemond.

Pinochet és társai megrohanták, hogy ne hétfőn, hanem szerdán legyen a népszavazás bejelentése.

Allende beleegyezett.

1973 szeptember 11 pedig a kedd volt.

Ennyit az Ön demokratáiról.

ZorróAszter 2012.03.20. 16:52:58

35. zili 2012. 03. 20. 14:56

Kedves Zili és MaxVal!

A két háború közötti szocdem párt tagságának a többségét nem nagyon lehetett megkülönböztetni a kommunistáktól. Azért is volt olyan könnyű felszámolni a MSZDP-t.

A moszkvai irányítású pártnak is volt sok ezer ilyen tagja, csak miután lebuktak, és letöltötték a börtönbüntetésüket, azután már elvesztek egy illegális párt számára, mert bármikor ellenőrizhették, kőrözhették őket.

A Demény féle KMP-nek a taglétszáma több tízezer volt. Szinte mindegyikük gyári munkás. Értelmiségi elég kevés volt közöttük.

Ezen kívül is voltak elszigetelt kommunista csoportok. Például Weiszhauz Aladáré, aki benne volt a Rákosi féle MSZMP-ben (Vági párt), és Rákosiék a Magyar Közösség ügyben csukatták le.

Amikről Ön beszél, azok a kis létszámú kifejezett partizáncsoportok.

Akikről egyébként még kevesebbet beszélnek, mert vagy így, vagy úgy kompromittálódtak.

Nógrádi rákososista volt.
Fehér Lajos, Horváth István, Tömpe András, és sokan mások ÁVÓsok.

Maléter és egy-két másik 56-osok.

Egyedült Uszta Gyula maradt valamelyest tisztán, de ő meg szegény nem volt egy sugárzó intellektus.

ZorróAszter 2012.03.20. 17:04:44

41. kimitake 2012. 03. 20. 16:34

Kedves Kimitake!

"Az öreg mozdonyvezető volt Nem volt párttag de szocdem szimpatizáns Szerinte a munkások közül csak a leglustább lumpen munkakerülő ócska emberek szimpatizáltak a kommunistákkal "

A Demény féle KMP tagjainak túlnyomó többsége nehézipari gyári munkás volt, főleg Csepelről és Kispestről.

A MÁV-nál éppen az említett Weiszhauz Aladár csoportja működött.

Az illegális kommunisták, amíg tudták, megtartották szocdem párttagságukat, mert nagyon jó fedés volt.

Amikor meg kiestek, lebuktak, kijöttek a börtönből, akkor a szocdemek szinte mindenkit visszafogadtak.

Ezeket a szocdem vezetőket aztán jó pár év börtönnel jutalmazták Rákosiék.

ZorróAszter 2012.03.20. 17:10:25

34. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 14:55

"Tegyük hozzá: ez új fejlemény. JA korában még nem volt kompatibilis egymással a kommunizmus és a kereszténység. Ez már a 60-as évek fejleménye, elsősorban francia, olasz és dél.amerikai újítás."

Kedves MaxVal!

Egy újszülöttnek minden új :o)

A klérus ellenesség nem egyházellenesség, az egyházellenesség még nem vallásellenesség.

A Marxizmus pedig SOSEM VOLT tételes ateizmus. És főleg nem vallás.

Annak ellenére sem, hogy sok kommunista állítja az ellenkezőjét, mások meg vallásként hisznek benne.

Nyifu1 2012.03.20. 17:11:01

41. kimitake
2012. 03. 20. 16:34
..., nem akartam ennyire drasztikus lenni! - de én IS ÍGY hallottam az "Öregszakiktól"! ..., még a hetvenes években .... , azok csak köptek egyet a kommunista szóra!

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 17:14:57

40.

Csak tényeket mondtam.

maxval bircaman HFJDFHCJ 2012.03.20. 17:16:06

42.

Ismerem a sztorit. Nem védem Pinochetet. Viszont fasiszta biztosan nem volt,

kimitake 2012.03.20. 17:39:55

46. Nyifu1
2012. 03. 20. 17:11

Tudod Funyi az én egyik dédnagyapám még hallotta a Kun Bélát beszélni
Nem azért mert kiváncsi volt rá hanem mert előtte megjelent a faluba a vörös őrség és kihajtotta az embereket
A Kun Béla összevissza handabandázott majd azzal zárta a beszédét hogy övüké most már itt a hatalom ,szegény embernek dolgoznia többet nem kell
Ez volt ezeknek az elmeháborodottaknak a világképük Akinek valamilye van azt elveszem majd kiírtom őket a szegénynek dolgozni nem kell hogy aztán mi lesz arról fingjuk nem volt

ZorróAszter 2012.03.20. 17:50:32

48. maxval bircaman (HCJD-tag) 2012. 03. 20. 17:16

>Ismerem a sztorit. Nem védem Pinochetet. Viszont fasiszta biztosan nem volt,

Kedves MaxVal!

Vannak, akik Mussolinin kívűl senkit se tartanak fasisztának. Mások meg lefasisztázzák Horthyt is.

Mint említettem, a dimitrovi definíciót sokan nem fogadják el, annál érdekesebb, hogy ennek ellenére szinte ugyanazokat tartják fasisztának, mint akiket azok, akik elfogadják.

És azt hiszem, a túlnyomó többség Pinochetre azt mondja, fasiszta.

Szerintem is egyébként.

medve1942 2012.03.20. 18:17:53

Deményt 45-ben az első közt vitte el az új politikai rendőrség az Andrássy út 60-ba. Eisenberger Béni, azaz Péter Gábor, akinek Demény készítette az illegalitásban a papírjait a saját gyerekei keresztnevére, 1945. május elsején felhozatta a pincéből az erkélyre, hogy láthassa a felvonulást. 54-ben aztán Péter Gábor kipróbálhatta a beosztottak szakismereteit saját magán.
Tömpe András sok minden volt, de ávós speciel nem, mivelhogy abban az időszakban Dél-Amerikában kémkedett a Szovjetunió részére. Öngyilkos lett ugyan, de a Párt saját halottjának tekintette, teljes joggal - a balos gárda nyírta ki. Nem hivatalos információim szerint megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy az egyenruhás tisztek után a pártvezetés tagjait is magasabb iskolák elvégzésére akarta kötelezni.

granicsar 2012.03.20. 18:19:45

Szerintem meg JA költő volt, irodalmár. A múlt század harmincas éveiben sikk volt kommunistának lenni, vagy legalábbis szimpatizánsnak. Aztán az ötvenes években jött a kijózanodás, mikor a sztálini dolgok felszínre kerültek.
Az más kérdés, hogy a harmincas évek elején még nem volt látható, hogy mi lessz a nemzeti szocializmusból. Az volt látható, hogy megszünt a válság, lett munka és a munkások életszínvonala nőtt Németországban.
Persze, ma már tudjuk, hogy mind a fasizmus, nemzeti szocializmus, mind a sztálini-lenini proletárdiktatúrás kommunizmus, szocialiuzmus zsákutca.
A fejlődés, a termelőeszközök fejlődése majd kikényszeríti a társadalmi változásokat, de hogy azok milyenek lesznek a közeljövőben? Na, ez jó kérdés. Az biztos, hogy hosszútávon a társadalom megszünteti az államot.

KériSzépen 2012.03.20. 18:32:44

Németh László is azzal fejezi be a Kisebbségben című híres tanulmányát, ha jól emlékszem, hogy a faj és a szocializmus mennyire elválaszthatatlanok. Akkor ő náci ? Nem hinném, hogy érdemes lenne ezt így, innen, nekünk visszafelé kiokoskodni. A nép írók úgy lelkesedtek Gömbös hatalomra kerülésekor, hogy csak na, Illyésék azt várták, hogy végre le lehet számolni azzal a bizonyos semmirekellő magyar történelmi arisztokráciával. Ilyen kor volt.
Akkor, Trianon és a proletárdiktatúra után, szerintem inkább egy nagy és leginkább zavaros útkeresés folyt, ami mellesleg mintha szinte változatlanul folyna tovább...
( Őszintén szólva pont ez az, amit én biztosan nem vártam 90 után, ezzel a lendülettel biztos nem.)

KériSzépen 2012.03.20. 18:34:49

52.
De csak,mint az uralom randa lehetőségét. A helyes és indokolt ,társadalom szervező, sok féle kontroll és fék mellett működő hatalomra mindig szükség lesz.

kimitake 2012.03.20. 18:37:15

52. granicsar
2012. 03. 20. 18:19

Valami fegyelmező erő akkor lesz az emberek felett még ha nem is államnak hívják
A csupa autonóm szabad emberekből álló társadalom illuzió Olvasta Huxly Szép uj világát?
A legértelmesebbek ott az alfák egy csoportjának kérésére a világellenőrök kiürítették Rhodosz szigetét és betelepítettek 20 ezer alfát és rendelkezéükre bocsátottak mindent
Talán egy év sem telt el egymást ölték mert az aljább munkát senki nem akarta elvégezni és könyörögtek a világellenőröknek hogy vigyék őket vissza ,ahol rajtuk kívül van béták gammák meg epszilon "félmajmok"

ZorróAszter 2012.03.20. 18:57:10

51. medve1942 (látogató) 2012. 03. 20. 18:17

Kedves Medve!

Deménynek Vera nevű lánya volt. Azonban tényleg Péter Gábor keresztapja volt, de úgy, hogy Kun Erzsébet két kisfiának a keresztnevét írta be Eisenberger Benő papírjaiba. Kun Erzsébet és Péter Gábor a Vonalhoz tartozott, Kun Erzsébet testvére volt deményista.

Tömpe András a Vidéki ÁVÓ vezetője volt, Péter Gábor a Budapestié.

Hivatalosan akkor még Magyar Államrendőrség Vidéki/Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya.

granicsar 2012.03.20. 18:58:19

54
"Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szívünk míg vágyat érlel
nem kartoték adat.
Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat "

Mondom én, hogy anarchista volt :)

55
Igen, lessz, de csak olyan, amit én elfogadok. A társadalom alúlról építkezik, mégpedig szabad emberek önkéntes szövetségeként. Valahogy úgy, mint Svájc. Faluközösségek, akik később kantonokba egyesűltek és aztán a kantonok alkották Svájc államát. A hatalom nem felülről lefelé, hanem alúlról felfelé épül ki. Ehez persze öntudatos, szabad emberekre és nem rabszolgákra van szükség.
Ismerve az emberiség összetételét, vagyis hogy vannak benne alfák, lázadók, alárendeltek stb., egy stabil, anarchista társadalom valószűnöleg kasztrendszerre épűl. Vagyis minden csoportnak meglessz a feladata, de ezt nem egy felső hatalom fogja rájuk kényszeríteni, hanem az, hogy melyik csoportba soroja magát az illető. A kényszert meg az fogja jelenteni, hogy a társadalom hasznos tagjává kell válnia annak, aki meg szeretne élni egy ilyen társadalomban. Aki vezetésre született, az vezetni fog, aki a föld művelésére, az művelni fogja kertjeit, aki meg lumpenkedésre, más munkájából megélésre, az pedig a kivetettek kasztját fogja boldogítani. Mindenkitől a képességei szerint, mindenkinek a képességei szerint, de senkinek semmit ingyen.

ZorróAszter 2012.03.20. 19:03:40

53. KériSzépen 2012. 03. 20. 18:32

>"Németh László is azzal fejezi be a Kisebbségben című híres tanulmányát, ha jól >emlékszem, hogy a faj és a szocializmus mennyire elválaszthatatlanok. Akkor ő náci ?"

Zelk Zoltánt pár napig Németh Lászlóék is bújtatták. Zelk hogy elüsse az időt, Németh László huszas évekbeli cikkeit olvasgatta.

Démusz Ella viszi be neki az uzsonnát: habos kakaót és kuglofot. Zelk felnéz, és azt mondja:
- Te Ella! Ahogy olvasgatom Lacinak ezeket a régi cikkeit, hát nem véletlenül kell nekem itten bujkálnom!

KériSzépen 2012.03.20. 19:10:52

58.
A Kisebbségben azért nem a huszas évek, nagyon nem, az 42, ha jól emlékszem, és akkor már sok minden látható volt ...de, hol vagyunk mi Némethez, hogy utólag okoskodjunk?
A történet jópofa és jellemző. Akkor azért biztos nem volt ennyire jópofa.

kimitake 2012.03.20. 19:16:36

57. granicsar
2012. 03. 20. 18:58

Mondjuk ilyen volt már Szerintem ilyen volt a rendi állam vagy valami hasonló Mondjuk én nem bánnám ha ujra rendi állam lenne mert én mindenféle demokratikusságnak, az egyenlőség rémálmának a nagy ellenzője vagyok De az emberek már belemagyarázták ezt

medve1942 2012.03.20. 19:22:51

51. Most megnéztem a wikit Tömpéről, ami nem ártott, mert főként az élete kései szakaszát ismertem. Ebben az értelemben valóban volt "ávós" egy darabig. Így érthető is, miért kérte Kádár őt Moszvától 56 után a fegyveres erők rendbe tételére - abszolút megbízott benne, ott állt Aczéllal a koporsónál is.
Demény önéletrajza megvan a winchesterben, azt sem ártott volna megnézni (A Párt foglya voltam). Sanos, az emlékezegben gyakran összeolvadnak az eredeti források és a másoktól hallott, kiszínezett sztorik, Érdemes előbb utána nézni. Közben viszont elmegy a kedvem mindenféle hozzászólástól. Hisz sok értelme nincsen.

KériSzépen 2012.03.20. 19:23:10

57.
Ebben nagy vitánk nincsen. Azért azt én el tudom képzelni, hogy nem kizárólag és egyedül alulról lehet alapos kontroll alatt tartott, valószínűleg helyesen és célszerűen működő hatalmat "csinálni".

Nyifu1 2012.03.20. 19:52:29

61. medve1942 (látogató)
2012. 03. 20. 19:22
.., VAN értelme! ..., mert olyanokat mondasz, amiket mi nem tudunk ..., nekünk érdekes ...
:)))

ZorróAszter 2012.03.20. 19:58:17

61. medve1942 (látogató) 2012. 03. 20. 19:22

>Demény önéletrajza megvan a winchesterben, azt sem ártott volna megnézni (A Párt foglya voltam).

Kedves Medve!

Az speciel engem is érdekelne.

Nem volt déjá vu érzésed A tanúban, amikor Pelikánt Virág elvtárs fogadja a konspirációs villában Gogolák elvtársnővel?

Sokáig gondolkodtam, hogy Bacsó csak a szigorúan titkos, ma sem látható Demény riportfilmet látta, vagy honnan vannak a forrásai?

Aztán megvettem a Bacsó emlékkönyvet, és ahhoz két DVD is volt. A tanúhoz extraként adtak egy plusz hangcsatornát, amin vetítés közben Bacsó beszélget egy történésszel.

Na mit mond itt Bacsó?

Hát hogy csatlakozott a KP-hez, mégpedig a Demény féléhez.

Aztán ezzel dicsekedett a felszabadulás után, amíg rá nem szólt valaki jóakarója, hogyha jót akar, ne nagyon dicsekedjen ezzel.

Fannyvár 2012.03.20. 20:08:40

József Attila életművében, pályafutásában az a szép,

hogy igen széleskörűen vallhatja magáénak többféle érzelmű, identitású ember. Úgy általában világméretűen.

Ha akarom így, ha akarom úgy vizsgálom...mondhatnám : ahogy tetszik (de nem mondom, mert ...nem és kész) :)



Közhely, viszont igaz:

KLASSZIKUS költőnk József Attila, Ady Endre ...és még sorolhatnám, pusztán a jellemző példa okán soroltam éppen őket...

Milyen egy költő lenne az, akinek nem csaponganak érzelmei??? Érzés-könyvelő, tudálékos impresszió-számviteli ellenőr? Vagy Szótagraktáros, szellemi logisztikai felügyelő?
Ugyan már !!!


Ha úgy akarom, azt mondhatom : mércéje megbukna legtöbbünk morális-mérlegén...és ez így van jól...de ez csupán az én véleményem.


Mint Medve írta...élete vége felé egészen elborult elméje. Nos nem akarok példákat felhozni a közeli múlt, vagy akár a jelen művészeivel kapcsolatban. Néha egy egy jelenség, - vagy személy- esetén " csak néz" az ember (rajongó stb). Mi ez? Hol élünk, ha már ez is..XY itt kampányol stbstbstb..


:)))

granicsar 2012.03.20. 20:29:06

6O
Igen, a rendi állam, amig az abszolutizmus koran el nem jött, valami hasonló volt.
Mert mi kellett ahoz, hogy valaki nemessé avanzsálhasson? Ki kelllett állni a harc mezejére, kivont karddal és nem a csatában nem megfutamodni. Egyszerű nem? Nos, erre a népesség kevesebb mint a két százaléka képes :)
Amúgy meg.... Röhögnöm kell. Itt ülök Hessen tartomány egy csodálatos kisvárosában, iszom a helyiek szenzációs rizlingjét... És elgondolkodom, hogy a cégem felsővezetői kurzusán kik vannak... Mindenféle von, van és hasonlók. Meg jó magam. Szintén von meg hasonlók. És vannak, akik nem vonok, és mit tapasztalunk. Nem értik!!!! Nem tehetnek róla. Ja, férfiak és nők vegyesen. Mert nagy marha az, aki azt gondolja, hogy a vezetés csak férfiak kiváltsága.
62
Kériszépennel közös nevezőnk van? Azta!!!!
Ami érdekes. Csak és kizárólag az elismert vezetők hatalma legális. Nem a megválasztott, pártok által kijelölté, hanem azoké, akiket megválasztanak vezetőnek.
Pld. Putyin pártja hát enyhén szólva, szarháziak pártja. Viszont Putyin népszerűsége töretlen. Amint tapasztalom, Putyin pont azon van, hogy megszabaduljon a pártjától. A nyugati demokrácia felfogás szerint ez abszurd. Itt viszont teljesen normális.

medve1942 2012.03.20. 20:32:38

wazze... Örömmel láttam a minap a norton commanderben, hogy nem csupán olvastam 88-ban a Medvetánc kiadású Deményt, hanem le is töltöttem valahonnan. Most nekiálltam keresni az URL-jét, és nincs meg a világhálón, amit pedig magamnál találtam, az nem a konmplett szöveg, csakj egy ismertető...
A pártmunkások iskolázottságára vonatkozó info viszont hiteles, olyantól hallottam, aki emiatt tette le az érettségit...
Nem is tudom már, hány éven át szobai, kocsmai és mindenféle munkaügyi barátom volt egy igazi irodalomtörténész, Erki Edit, aki mindent tudott az irodalomtörténet és a munkásmozgalom-történet összes XX. századi jeleseiről, ráadásul el is mesélte, sokkal élvezetesebben, mint a szürke valóság. Amikor megírta, az is jó volt, csak ott kínos gonddal vigyázott a filológiai hitelességre. Viszont sokszor azon kapom magam rajta, hogy az Edit-sztorik elnyomják a memóriámban a források tényeit - igaz, hogy ezek meg rengeteg dolgot elhallgatnak. Próbálok szintézist teremteni, és nem mindig sikerül. A számítógélp és az internet amennyit segít, annyit lustit is az elmén.

KériSzépen 2012.03.20. 20:48:56

62.
Szerintem nem abszurd. Minden keresztény civilizáció valamiképpen a jogállami konstrukció felé halad, nem is haladhat más felé.Az orosz is keresztény alapú civilizáció. A személy uralma helyett inkább választja a jog uralmát, amely különb uralom,mint a személyé, minden szempontból. Így, úgy, ilyen-olyan kanyarok után, de abba az irányba megy. Az oroszoké is. Ez nem nyugati cucc, hanem keresztény alapvetésű cucc.
Abban lehet, egy jó hosszú beszélgetés után egyetértenék veled, hogy ez talán (!) elvezethet egy teljesen uralom-mentes konstrukcióhoz. De,ha végül nem is történik ez meg, törekedni nagyon is lehet rá. Akár most is.
Én mindig érdemesebb a kisebb uralmi esélyt kinálót választani, mint a rosszabbat. Most is.

granicsar 2012.03.20. 21:09:27

68
Ez így van. Most az a kérdés, hogy a mai EU társadalom mennyire áll a kereszténység alapjain ?

kimitake 2012.03.20. 21:23:32

69. granicsar
2012. 03. 20. 21:09

Semenyire
A mai Eu-nak a leghalványabb köze nincs nem is lehet semmiféle kereszténységhez sőt azzal a legteljesebb mértékben szemben áll Ez egy ateista -materialista képződmény
Keresztény alapú civilizáció nincs keresztény hit nélkül
Esetleg a Kéri fantáziájában

KériSzépen 2012.03.20. 21:35:44

69.
A kereszténység nem mint vallásosság fontos, hatalmi konstrukciós ügyben. A nyugat ? Már,amit mi - szerintem tök tévesen - nyugatnak nevezünk ?
Az azzal küzd, hogy a keresztény alapvetésű jogállamiásg számára túl régen,túl természetes. Mint a nemzeti létezés. Ezért kissé belelassult, és az államról kezdett szociális értelemben túl sokat gondolni.
No, pont jókor jön Orbán, aki belesza... a jogállamba,de nagy ívben, és az állam még normálisan elképzelhető szociális feladataiba egyaránt. Az előbbi elfogadhatatlan, az utóbbi tolerálható - legalábbis nálam. Egyszóval : pont jókor jön ! Kissé felébreszti a "nyugatot", ami láthatóan éledezik is, és ki is takarítja az orbáni kísérlettől Európát. Ki is kell, mert ez a vírus akár az egész kontinenst nyomorba döntheti, ugyanis ez a legmélyén egy szocializmus-kísérlet, amitől meg pont elfele halad a világ.

granicsar 2012.03.20. 22:17:35

71
Ja ja :) Bizony így van.
Amig van az EU, úgy általában, de a nemzetállam feladati maradnak, addig szó sem lehet unióról.
Ami meg Oroszországot illeti. Hát ők arra koncentrálnak, hogy az oroszok éljenek jól. És magasról tesznek a volt gyarmattartók demokráciájára.
Követendő példa.

KériSzépen 2012.03.20. 23:14:48

72.
A demokrácia önmagában nem érdekes. A jogállam az érdekes,demokráciát lehet csinálni anélkül is, csak arra én már nem szoktam rámondani,hogy demokrácia. De mások, marxisták pl. vagy most a fideszesek simán rámondják. A népi demokrácia, plebejus demokrácia stb. valójában autokrácia.
És ebből a szempontból nincsen követendő példa. Követhető lehet.
Ez a nemzetállami dolog jó kérdés, szerintem nem szükséges a nemzetállamokat felszámolni,sőt, közjogi konstrukcioját illetően ugyanis nem csak az USA uniója lehet unió.
Ami itt a valódi kérdés, az a nemzeti elitek szuverenitással kapcsolatos értékelési standardja.
Úgy tűnik,hogy a NATO a katonai szuverenitásokat illetően elfogadható a nemzeti eliteknek, most az EU kénytelen behátrálni a nagyon sikeres német liberális jogállam fiskális érdekeinek, amelyekből érdemes európai érdeket csinálni, és így tovább, szépen lassan. Pl. az angolok kisebb állami ujraelosztása szintén mérték lehet eu szinten is.
Akik pedig a nemzetállami szuverenitásokat valami sokszáz évvel ezelőtti állapothoz képest képzelik, azokat el kell takarítani az útból. Menni fog, csak itt, Közép-Kelet Európában még van egy-két nemzet, félig kész állapotban. Az itteni föderációs elkötelezettségű elitet úgy kell támogatni, hogy ne őrüljenek meg azok, akik elhiszik a betegen szociális demagógiával hatalomra jutottaknak az olyanokat, mint amit Orbánék is mondanak. Ez viszont nem könnyű, pl. az olyan közösségi félelmek közepette élő társadalmaknál, mint a magyar. Hasonló a szlovák is, csak ott időben leverték az állami újraelosztást, ezért egészségesebbek az egyéni hozzáállások.
süti beállítások módosítása