Pár éve egy Újpestnek frissiben eladott fradistát kérdeztek, hogy nem okoz-e gondot neki, hogy első meccsét éppen a Fradi ellen fogja játszani. A játékos gondolkodás nélkül rávágta, hogy semmi gondot sem okoz. Eddig a Fradi fizetett, mostantól meg az Újpest. Mi itt a gond?
Nesze neked legendás fradiszív.
A focistákat se az eszükért szeretjük.
De másokról is sejtjük, hogy valójában a tárcájukban hordják az elveiket. Akár rá is írhatnák szép díszes bötűkkel Cödlinger úr modorában, hogy Pénz- és elvtárca.
Aztán ott vannak a szélkakasként pörgő politikusok.
De ugye még hajdanán először még a FIDESZnél kopogtató MSZPs politikusról is hallottunk már. Nem is egyről.
Éshát persze azt is tudtuk, hogy az újságírás rég nem úri mesterség. Tán sosem volt.
Hiszen régi szöveg: „Meg ne mondjátok anyámnak, hogy újságíró lettem! Szegénynek azt adtam be, hogy csak zongorista vagyok a kuplerájban.”
Éshát azt is tudjuk, hogy pénzes befektető ide, szakmai tulajdonos oda, az újságírónak az a véleménye, amit a tulajdonos megmond neki.
Persze ez snassz dolog. Erről nem illik beszélni, mint ahogy szerkesztői értekezleten néhány decibelnél hangosabban szellenteni se.
Ám rendkívüli tapintatlanság, hogy ne mondjam, már-már etikátlanság mindezt nemcsak fortisszimóban, hanem egyenesen az olvasók orra alá megcselekedni.
Dehát Bayer Zsoltot se csak az eszéért szeretjük.
Ajánlott link és aprópopó:
Bayer Zsolt: Leszarom Mozartot (2.) (Magyar Hírlap Online)
„1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket. Csak azért mondom, mert ha én 1995-ben megértem nekik ennyi pénzt, akkor vajon mennyit érnek nekik a döntéshozók?”
2014. 11. 14.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!
