Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Miért hamis Einstein lányának írt levele?

2015. július 28. - ZorróAszter

Furcsa, hogy sok vallásos ember hite oly rozoga lábakon nyugszik, hogy időről időre mindenféle hazugsággal kell azt megtámogatnia.

És ezek egymásnak gyártják a muníciót.

Ennek iskolapéldája Einstein lányához írt állítólagos levele.

 

Első kérdés, hogy milyen nyelven íródott volna az igazi levél?

 

Einstein se szerbül se magyarul nem tudott. Feleségével németül beszélt. Lánya feltehetően ha a szerben kívül más nyelven is beszélt volna, és persze ha megéri, akkor az feltehetően inkább a német lehetett mint az angol.

Tehát a levél eredeti nyelve nagyon nagy valószínűséggel német lett volna, de hol van ez feltüntetve?

Egyáltalán hol van megnevezve a pontos forrás, fellelési hely és mondjuk a levélről készült fotokópia?

 

Tartalmi problémák:

 

Mint minden műszaki, természettudományos és mellesleg még jogász végzettségű emberre is szakmai ártalomként jellemző egy általában kora gyerekkortól belenevelt precíz fogalmazási kényszer. Einstein szóhasználatára is ez a jellegzetes szóhasználat jellemző más esetekben. (Például a humán értelmiségieket irritáló gyakori szóismétlések, aminek éppen az az oka, hogy nem rendelik alá a precízséget az esztétikának.)

Ennek oka hogy ezekben a körökben megengedhetetlennek tartják a pongyola fogalmazást, és ez a hétköznapi érintkezésben is megmarad.

Ezt csupán a természettudományokkal cseppet sem törődő laikusok tekintik felesleges modorosságnak.

A hétköznapi érintkezésben persze egy természettudós is igyekszik  általában a száraz nyelvezetet kicsit oldani. De olyan félreérthetőségekbe semmiképpen sem bocsátkozna, amibe egy humán értelmiségi esetleg gond nélkül.

 

Például:


"Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, ..."

"This force explains everything and gives meaning to life. This is the variable ..."

Vagy

"Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!"

"Maybe it's too late to apologize, but as time is relative, I need to tell you that I love you and thanks to you I have reached the ultimate answer!"

 

Ez a hivatkozás esetleg lehetne öngúny, ha nem ilyen primitív.

Halványan arra a bonmotra emlékeztet, hogy mi a kapcsolat a tér, az idő és a tömeg között?

- ???

 - Az hogy ha jó az idő, a téren általában megnő a tömeg.

 

Einstein vallásossága:

 

Einstein nem vallásos családban nőtt fel. Sőt úgy tűnik, a zsidó vallásról is csupán hallomásból szerzett ismereteket.

Egyes kitételei pedig még a nem túlzó neológok számára is istenkáromlás. Például miszerint Isten nem kockajátékos.

Istent ugyanis istenkáromlás ilyen világi, profán szövegkörnyezetben egyáltalán megemlíteni is.

 

Szándékos?

 

Aligha. Einstein úgy tűnik, egyáltalában nincs ezzel tisztában. Nem hogy nincs kiforrott Istenképe, vallásos világképe még az elutasításhoz se, de egyenesen az az ember érzése, hogy akkor rögtönöz valamit ha éppen rákérdeznek. De mintha a kérdés sosem foglalkoztatta volna pár percnél tovább egész életében.

 

Miért emlegeti egyáltalán Istent?

 

Talán mert Amerikában roppant képmutatóan és gyanakvóan tekintenek a nemhívőkre. Egyes államokban ha már nem is bűncselekmény, de elvben törvény szerint kitoloncolhatóak a nem hívők. A mai napig. Egyéb hátrányokról, kommunistaság gyanújáról már ne is beszéljünk.

 

Einstein Isten felemlegetésével kínosabb kérdéseknek megy elébe.

 

Hitt-e Istenben Einstein? Vagy valami természetfelettiben?

 

Feltehetően nem. Csak éppen általános ismeretelméleti, logikai alapon nem tesz kijelentést ilyen nem ellenőrizhető területen. De az sem teljesen lehetetlen, hogy őszintén gondolta, hogy esetleg az emberileg akárcsak lélektanilag is belátható tartományokon kívül valahol ott a Teremtő.

 

De inkább valószínűbb, hogy nem. Akkor ugyanis feltehetőleg kicsivel többet foglalkozott volna a kérdéssel és legalább nyomokban felfedezhető lenne benne valami rendszer.

 

Milyen világnézetet sugall ez a hamisítvány?

 

Valamilyen new age-es különbejáratú halalandzsavallást, amit kis jóindulattal be lehet helyettesíteni Szeretet=Jézus alapon.

Tehát esetleg azok valamelyik Jézusos változata.

A korinthusiaknak szóló levél new age-es paródiája.

Ám a minősége olyan szörnyen primitív, hogy aligha alkalmas tömegek megtévesztésére.

 

Inkább a tömegek gyanakvásának a felkeltésére a hasonlókkal szemben.

 

Ajánlott linkek:

A hazugság mint történelemformáló erő

 

A levél facebookféléken terjesztett angol és magyar nyelvű változata:

Levelet írt Albert Einstein lányához, Lieserlhez: Az UNIVERZUM ereje a SZERETET!

Feltehetően az egyik első angol nyelvű változat

 

Albert Einstein

 

 

2015. 07. 28.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr388907100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cuba Libre c.C. 2015.07.28. 08:55:30

Kedves ZorróAszter !

Elolvastam a levelet. A szöveg és a stílus inkább emlékeztet egy népies falvédő felirataira, mint egy írástudó családi levelezésére. Ki ír a kislányának bombákról és olyan dolgokról, amelyeket még a felnőttek sem értenek pontosa és ki kéri meg a saját gyerekét, hogy őrizze a levelet, míg az emberiség éretté válik a befogadására. Az egész szövegfelépítés és a dramaturgia is inkább emlékeztet egy röpiratra, mint egy apa kislányához írt levelére, annyira didaktikus és komponált az egész.

ZorróAszter 2015.07.28. 09:15:27

Kedves Cuba Libre!

Így igaz. Azért érdekel a kérdés, mert ha jól látom, a kampány pár hónapja indult, és érdekelne, milyen hatást lehet elérni vele hosszútávon. Pláne hogy ennyire rossz minőségű hamisítvány.

A módszer működni látszott például az álMarxidézetek esetén is.

Merthát ugye ki tud vagy akar utána nézni, mit írt Marx mondjuk a Alte Frankfurter Zeitung 1860. február 31-i számában?

Úgy látszik, a hazug csalók vérszemet kaptak.

Cuba Libre c.C. 2015.07.28. 09:32:52

Kedves ZorróAszter !

Még az aláírás is..."Édesapád, Albert Einstein".
Ki ír így a gyerekének:..."Na akkor vigyázz magadra,
Apa, azaz Kovács János".
Ez is írra utal, amit Ön ír.
Hogy kinek az érdeke, az jó kérdés.Aki ettől lesz vallásos, annak kár belekezdenie.

ZorróAszter 2015.07.28. 09:40:31

De az is lehet, hogy csak tesztelik a bolygót szisztematikusan különféle dolgokkal, hogy mi az amit még beveszünk és mi az amit nem.

És hányan.

Osszián 2015.07.28. 10:17:56

Már Purim blogjában kikerestem egy pár levél, vagy interjú részletet Einsteinnek az istenléttel kapcsolatos hozzáállásáról.

"Sehol nem találom az állítólagos levél dátumát. A többi istennel kapcsolatos elmélkedéséből azt lehet leszűrni, hogy leginkább panteista volt - hisz az emberi civilizáció egyik legnagyobb koponyájaként, aki az Univerzum titkait faggatta nem állíthatott olyat, hogy a világban nincs valamilyen rendezőelv, aminek háttere kell, hogy legyen. Nevezhető istennek. Leginkább Spinoza követő volt (Spinoza pedig Bruno, Bruno pedig Platon követő).

"Einstein „vallása", ahogy ő gyakran kifejtette, inkább kozmikus tisztelet, csodálat és a buzgó alázatosság a természet harmóniája előtt, mint hinni egy személyes Istenben, aki képes az egyének életét irányítani.
- Miért írtad nekem, hogy „Isten meg kell hogy büntesse az angolokat"? Egyikükkel sincs közeli kapcsolatom. Én csak mély sajnálattal látom, hogy Isten olyan sokat megbüntet gyermekei közül számos butaságukért, amelyekért csak Ő Maga tehető felelőssé; véleményem szerint csak nemlétezése lehet mentség számára. - Svájci kollégájához, Edgar Meyerhez írt leveléből (1915. január 2.), Robert Schulmann hozzájárulásával. CPAE, 8. kötet


"A természet minden igaz kutatója vallásos tiszteletet érez, mert nem tudja elképzelni, hogy ő az első, aki kigondolta a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek." - Moszkowski: Conversations with Einstein, 46. o.


Mivel belső élményeink érzékeléssel szerzett benyomásaink reprodukcióiból és kombinációiból állnak, a lélek fogalma test nélkül számomra üresnek és értelmetlennek tűnik. - Egy bécsi hölgyhöz írt leveléből (1921. február 5.); Einstein Archívum 43-847; Dukas and Hoffmann: Albert Einstein, the Human Side, 66. o.


Nem tudok elképzelni egy személyes Istent, aki közvetlenül befolyásolná az egyének cselekedeteit... Vallásosságom a végtelenül felsőbbrendű szellem alázatos csodálata. E szellem a kis dolgokban nyilvánul meg, hogy megérthessük valóságát. - Egy coloradói bankárhoz írta (1927 augusztusa); Einstein Archívum 48-380; Dukas and Hoffmann: Albert Einstein, the Human Side, 66.o.


Minden determinált... olyan erők által, amelyeket nem tudunk irányítani. Elrendeltetett a bogárnak, akárcsak a csillagnak. Emberek, növények vagy kozmikus por - mindannyian rejtélyes dallamra táncolunk, a távolban egy láthatatlan dudás adja meg a hangot. - Saturday Evening Post (1929. október 26.); Clark: Einstein, 346-347. o.


Én Spinoza Istenében hiszek, aki minden létező harmóniában megnyilvánul, és nem abban az Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik. - Távirat egy zsidó újsághoz (1929)"

Ezek hiteles idézetek, forrás, lapszám stb megjelölésével.

Máshogy nem is lenne szabad előállni ilyesmivel. Mikor írta, hol írta, hová címezte.

A lány családi neve sem ismert, és állítólag Einsten sosem találkozott vele.

Osszián 2015.07.28. 10:20:03

4. ZorróAszter (szerkesztő)
2015. 07. 28. 9:40
De az is lehet, hogy csak tesztelik a bolygót szisztematikusan különféle dolgokkal, hogy mi az amit még beveszünk és mi az amit nem."

Beveszik, Zorró. A 90% beveszi, mert utána se gondolnak, és eszükben sincs utána nézni, hogy EGYÉBKÉNT" hogy gondolkodott a témáról ez a korszakalkotó zseni.

Mert az meg nem érdektelen.

ZorróAszter 2015.07.28. 10:39:54

Igen, de ezek az idézetek is mintha azt mutatnák, hogy nem lelhető fel ezekben szinte semmilyen rendszer.

Amiből két lehetséges következtetést vonhatunk le:
1. Voltak olyan területei Einstein gondolkodásának, amik teljesen zűrzavarosak coltak, és jól érezte magát ebben a zűrzavarban.

vagy

2. Einstein egyszerűen szinte sosem foglalkozott ezzel a témával, behatón mégúgyse. És csak ad hoc módon válaszolgatott ami az eszébe jutott ha mindenképpen ezzel a kérdéssel macerálták.


Azt hogy ez a silányság mennyire lesz sikeres, az majd pár hónapon belül csak elválik.

Bár például az tavalyi meg azelőtti álMarxidézeteknek se tudom mi lett a sorsa?

ZorróAszter 2015.07.28. 10:45:37

Egyáltalán

Érdekli az embereket, hogy mi az igazság?

És most nemcsak az Einstein levél kapcsán kérdezem, hanem általában.

Vagy csak arra figyelnek, hogy lehetőleg minél kevesebben fogadjanak el dolgokat igazságként, amiről úgy vélik, hogy nem áll az érdekükben?

Osszián 2015.07.28. 10:58:15

8.

Nem érdekli.

Ott van a fotón Einstein, a sosem látott lányával, Liserl-lel...:-)

És az olvasók meg vannak hatva, 227 ezren lájkolták, csak ezt a linket. De sok kering fent, nagyon fel lett kapva.

filantropikum.com/levelet-irt-albert-einstein-lanyahoz-lieserlhez-az-univerzum-ereje-a-szeretet/
És Cubának tök igaza van: senki nem írja úgy alá, hogy apád, Albert Einstein...:-)

A Harmadik felvetés: Ha a lányának írta, akkor a lányánál kell lenni, vagy feltüntetni, hogy esetleg a leány mikor, milyen körülmények közt és mi okból ajándékozta a levelet a Jeruzsálemi Héber Egyetemnek.

Tudod, ahogy fel van tüntetve mifelénk, hogy Szendrey Júlis mikor ajándákozta a férje hajtincsét az akadémiának...:-)

Osszián 2015.07.28. 11:00:23

7.

Azt írta, leginkább Spinoza platformján áll isten-kérdésben. Spinoza pedig platonista volt és brunoista.
Brunó nagy hatással kellett hogy legyen az Univerzumot kutató tudósra egyébként is. Nem gondolod?

ZorróAszter 2015.07.28. 11:34:26

Szerintem nem.

A természeti törvények által létrejött és irányított világ az nem tudat által létrehozott és irányított világ.

És nem is tudat által létrehozott, de természeti törvényeknek átadott világ.


Azonban:

Van egy nagyon érdekes kérdés, ami lehet hogy megérne egy posztot.

Az, hogy a világnak ez a véletlenekkel visszacsatolt működése nagyon hasonlít a szerves agyban lévő valószínűségi változókkal visszacsatolt, majd ezáltal megerősített működéséhez.

És ha a világban van valami ilyesmi visszacsatolás, akkor az a működés tekinthető lenne egyfajta gigantikus tudatnak. Aminek persze részei az emberi tudatok is.

ZorróAszter 2015.07.28. 11:35:09

Nem tudom, sikerült-e eléggé érthetetlenül fogalmaznom.

:o)

ZorróAszter 2015.07.28. 11:48:16

Engedelmeddel megreparáltam a linkedet. Kihagytad az elejéről az f betűt, azért nem működött.

Osszián 2015.07.28. 11:50:15

Ezt a postot neked kell megírni, mert én esetleg Spinoza vagy Bruno idézetekkel tudom alátámasztani, vagy cáfolni, esetleg József Attilával...:-)

Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat -
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.

Osszián 2015.07.28. 11:51:42

Kösz...

És mit szólsz a soha nem látott kislányhoz, akivel együtt örvendeznek a relativitás elméletének? És ez a manipuláció sem tűnik fel senkinek.

ZorróAszter 2015.07.28. 11:53:28

Tyűha! Ez tényleg passzol

ZorróAszter 2015.07.28. 11:56:40

15. Osszián
2015. 07. 28. 11:51

Nem tudom, ki az a kislány. Homályosan az rémlik, hogy valami nyaraláson találkoztak.

Mintha valami portréfilmben filmet is mutattak volna, nemcsak fotót.

Tényleg olyan, mintha a világ urai tesztelnének, mennyire vagyunk birkák.

ZorróAszter 2015.07.28. 11:58:12

Ja de értetted, mit próbáltam gagyogni?

ZorróAszter 2015.07.28. 12:16:28

Azért az tök furi gondolat, hogy lehet, hogy Einstein dédunokái, ükunokái itt élnek Magyarországon.

Vagy legalábbis egy részük. De lehet hogy a többségük.

Egyébként ez a Mileva szerintem tök szép nőci volt.

És tök kedves az arca.

http://www.tvbest.rs/files/mileva-maric_1.jpg

Bár lehet, hogy emellett egy sárkány volt.

És ezért pattant meg mellőle az öreg.

Ja és okos is volt.

Osszián 2015.07.28. 12:55:35

Hogy értettem-e?

Igazából csak sejtem, mit akartál írni, de zavarban vagyok, mert "szerves agyat" írtál, amit én szerves anyagnak olvastam elsőre.

Na most melyik a helyes? Elütés volt? Vagy az agyműködésről beszélsz?

" a világnak ez a véletlenekkel visszacsatolt működése nagyon hasonlít a szerves agyban lévő valószínűségi változókkal visszacsatolt, majd ezáltal megerősített működéséhez."

Szóval ezt még ki kell fejteni.

ZorróAszter 2015.07.28. 13:35:33

Nem. Szerves agy.

Ellentétben a természettel, ami egy gigantikus szervetlen agy lehetne.

Mert mind az evolúció, mind az élet kialakulása valami olyasmi, hogy megszórjuk a valóságot valamilyen valószínűségi elosztás szerint. És abból jön egy válasz, egy visszacsatolás, a megoldás.

Mint amikor mondjuk egy majomnak beteszik a kedvenc kajáját egy dobozba, és a majom megszórja valószínűségi változóval az objektumot, tekergeti, nyomogatja véletlenszerűen, mire egyszercsak kinyílik, mert véletlenül épp a nyitját csinálta. Ez a visszacsatolás.

És ez érvényes az emberi gondolkodásra is.

A kérdés, hogyha van ilyen véletlennel megszórás és visszacsatolás a világegyetemben is, akkor az tekinthető-e egyfajta gondolkodásnak?

Vagyis akkor felfogható-e maga a világegyetem egy gigantikus gondolkodó szervetlen agynak?

ZorróAszter 2015.07.28. 13:36:47

Ja! Azt hogy lenne ilyen megszórás és visszacsatolás a világegyetemben, azt nem állítom. Szerintem ezen senki se gondolkodott el, hogy mi lehetne az.

Osszián 2015.07.28. 13:43:41

Gondolkodni gondolkodott, de az ezotéria szintjén. Ha jól kapiskálom a témát. Vagy legalább is valamennyire. Energia átadás az agyból, meg ilyesmi, ami visszahat. Valamiképp az ima is ilyen képzet lehet.
Szóval a szerves emberi agy, meg a szervetlen világegyetem kölcsönhatásai esetlegesen - már dereng.
Hogy létezik-e?
Lehet, hogy létezik, sőt lehet, hogy csak az létezik, a többi illúzió...-)

ZorróAszter 2015.07.28. 13:45:40

Visszacsatolás a Bibliában:

"És Isten látá hogy jó"

:o)

ZorróAszter 2015.07.28. 13:53:19

"Lehet, hogy létezik, sőt lehet, hogy csak az létezik, a többi illúzió...-)"

Ja igen. Ilyen variáció is van.

Einstein fél életét ezzel a szélmalomharccal töltötte feleslegesen.

Vagyis a kvantummechanika determinisztikussá varázslásával.

És különösen az verte ki nála a biztit, hogy a tudat befolyásolja a jelenségeket.

Vagyis az a kvantummechanikai kísérlet, hogy az eredmény attól függ, hogy a kísérletet emberi intelligencia szemléli-e vagy sem.

Ez már végképp sok volt az öregnek.

A nem kockajátékoson túl is.

Bevallom, nekem is.

Csak sajnos ettől még nem vagyok Einstein. :o)

ZorróAszter 2015.07.28. 13:53:40

Zweistein pláne :o)

Cuba Libre c.C. 2015.07.28. 14:22:11

Saját magunkról akkor tudunk meg majd lényegi információkat, amikor eljutunk a világegyetem meiserésében addig a pontig, amely már elég információval szolgál ehhez.
Mindenesetre két dolog érdekes. Létrejön egy tudattal rendelkező anyagszerveződés, amely generációról generációra úgy reprodukálja magát, hogy alig érzékelhető valamilyen fejlődés. Kérdés, hogy ennek mi értelme. Mi értelme, hogy elpusztul egy tudattal és ismeretekkel bíró anyagegyüttes és a következő generáció előlről kezdve megtanulja ugyanazt. Persze lehet azt mondani, hogy erre a folyamatos tökéletesebbé válás érdekében van szükség. De ha így van, akkor maga az élet alapötlete is kellene, hogy tudja, meddig fejlődhet. Ha tudja, miért nem lép át így teljesen értelmetlennek tűnő fázisokat. Nem csak az a kérdés, hogy mi értelme az életnek, hanem az is, hogy miért éppen így szerveződik és minek öli meg saját magát periodikus ismétlődésse? S miért csak bizonyos életkörülményekhez alkalmazkodik, miért nincs például olyan formája, amelyet a Hold viszonyaira adaptált...ha már itt járt a közelben.
Amit eddig tudunk, az azt bizonyítja, hogy az első magyarázat-kísérletek, a vallások, egy leegyszerűsített pillanatfelvételnel láttatják az egészet, mert ennyi ismerettel dolgoztak a magyarázat megalkotásakor. A bizonytalanságot az okozza, hogy ezen az ember a felismeréseivel túl tudott már lépni, de még nem érte el a következő lépcsőfokot. Ez akkor lesz, ha máshol, más életet talál. Akor könnyebb lesz választ adni, hogy az anyag szerveződés véletlenje-e mindez. Ma még ehhez a válaszhoz a Naprendszer is kicsinek tűnik.
De a kérdések alapja az, hogy miért jön létre egy tudattal létező anyagszerveződés, amely egyfolytában fejleszti magát, és ha képes rá, miért nem a végén kezdte ? Minek a vannak az állatok, csak a gyakorlatot szolgálják vagy tévedések ? Ha bármilyik a kettő közül, hogyan képesek fejlődni ?

ZorróAszter 2015.07.28. 14:41:01

Hát mert a véletlenekkel bombázás és visszacsatolás az egy fejlődést hoz gyakorlatilag a semmiből.

Így feltenni a kérdést olyan, mint azt kérdezni, hogy a majom miért nem nyomja le egyből azt a gombot ami a dobozt nyitja?

Minek az a sok felesleges véletlenszerű próbálgatás előtte?

"miért nincs például olyan formája, amelyet a Hold viszonyaira adaptált...ha már itt járt a közelben."
De. Van.

Mi vagyunk azok.

Ott jártunk, és vissza is fogunk menni.

Cuba Libre c.C. 2015.07.28. 16:30:23

Persze, én nem mondom, hogy nem véletlen konstelláció eredményezte pl. a Földi életet.
De azt mégsem tudjuk, hogy miért pontosan ilyen, miért tudott itt egy hosszú evolúciós folyamatban ilyenné válni. Ezeknek a koordinátáknak a megértése még vissza van. Szerintem az ember rá is jön, de azt nem hiszem, hogy én még olvasok róla a Neten.
Az sem világos, hogy mi most pl. éppen erről beszélgetünk, majd egyszer minden ismeretünkkel és minden kérdésünkkel egyszerűen eltűnünk. De akkor miért nm tudunk uralkodni azon, amik mi saját magunk vagyunk ? Szóval, azért marad még rengeteg kérdés.Szerintem.

ZorróAszter 2015.07.28. 16:48:20

Lélektanilag tényleg borzasztó feldolgozni, hogy egy olyan fantasztikus csoda, mint akár csak a legbutább ember elméje is, szinte nyom nélkül elenyészik.

De persze ez a csoda ez csak kevés embernek csoda, mert születésünktől megszokjuk, és kevesen gondolkodnak el ezen, ami hétköznapinak tűnik.

Pedig bizonyos értelemben általunk a természet vagy ha úgytetszik, maga az univerzum elmélkedik önmagáról.

Cuba Libre c.C. 2015.07.28. 22:35:01

Igen, ebben az utolsó mondatban benne van a jelenség teljes ellentmondása.
Sőt még lehetne fokozni azzal is, hogy az Univerzum is azért olyan az érzékelésünkben, amilyen, mert mi ilyen érzékelési képességek alapján vagyunk képesek leírni. De lehet, hogy vannak életformák, amelyek az anyagból egészen mást érzékelnek . Tulajdonképpen csak a saját érzékelésünk alapján gondoljuk, hogy az anyag egy objektív tényező a hozzá kapcsolódó minden teret és mennyiséget leíró fogalommal együtt.De ki tudja, hogy képesek vagyunk-e mindent érzékelni.
De ettől függetlenül még mindig a világ anyagi alapon történő magyarázata a legvalószínűbb. Az az egyetlen, amely konkétan bizonyítja azt a keveset, amit állít. vagyis hogy az érzékelésünk egybeesik azzal, ami körülvesz minket. Minden más csak spekuláció.

ZorróAszter 2015.07.29. 05:41:57

A tudomány már régóta és iszonyúan kiterjesztette az ember érzékszerveit.

Gondoljon a mikroszkópra, távcsőre, rádió teleszkópra, röntgentávcsőre.

A világegyetem háttérsugárzására, röntgen távcső felvételekre, elektronmikroszkópos felvételekre.

Ezek olyanok, mintha nekünk lenne például röntgen szemünk.

Cuba Libre c.C. 2015.07.29. 21:40:11

Ez igaz, de ezek az információk azt az érzékelést támogatják, amellyel eleve rendelkezünk. De ki tudja, hogy ez az érzékelés mennyiben írja le az egészet és a kép, amelyet ezzel az érzékeléssel szerzünk, teljes egészében megfelel-e annak a valóságnak, amely esetleg más érzékeléssel egy más képet mutatna. Ki tudja, hogy az egészet látjuk-e, vagy csak azt, amit egy gyenge látású hal a zavaros vízben. Sok olyan oldala van a valóságnak, amit csak közvetve érzékelümk, mint pl. egy sugárzás fajta, ami nem látható, csak kimutatható. De ki tudja, mi mindent nem látunk és még nem is tudjuk kimutatni.
De ezek csak részletező kérdések, majd akkor lesznek igazán aktuálisak, amikor az ember egy újabb lépéssel előbre jut.

ZorróAszter 2015.07.30. 08:44:53

Igen, de ehhez nem kell kimenni a csillagok közé.

Itt is feltehető a kérdés, hogy pl. létezik-e Amerika?

Nemcsak Kolombuszék találták ki aztán emberek sokasága szövögette tovább a mítoszt?

Különféle tárgyi bizonyítékokat is kreálva a meséhez?

Még hollywoodi filmek sokaságát is?

És lehetséges-e, hogy egy egész láthatatlan világ vesz körül bennünket, és elvileg is lehetetlen, hogy meglássuk és kimutassuk?

Mivel indokolható meg a visszája, vagyishogy a kimutatása elvileg is lehetetlen?

Györgyi 2015.07.30. 21:38:42

Leírt volna valaha olyat Einstein, hogy szeretet szorozva a fény sebességével? Persze a szeretet minden jónak és szépnek a forrása, éltető erő és energia, de a nagy tudós és eredeti személyiség alázása ez a pancser hamisítvány.

ZorróAszter 2015.07.31. 10:06:37

Kedves Györgyi!

Szerintem nem Einstein személyét támadták, vagy akarták lejáratni, hanem fel akarták használni.

Valamilyen new age-es üzenet népszerűsítésére.

És feltehetően nem is valami átlagos new age-es vallás hanem inkább valami Jézusos vadiújvalláséra.

Tinta 2015.08.03. 10:28:25

Einsten nem volt vallásos.

"Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható."

"Ami Istent illeti, az én állásfoglalásom agnosztikus. Meggyőződésem szerint az erkölcsi alapelvek elsődleges fontosságának biztos tudata, ami által az élet jobb és nemesebb, nem igényel egy törvényhozót, főleg nem olyat, aki jutalmazásra vagy büntetésre alapozza törvényeit."

"Tehát mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri."

Forrás: www.citatum.hu/szerzo/Albert_Einstein

ZorróAszter 2015.08.03. 22:47:22

Kedves Tinta!

Ha figyelmesen megnézi, ez nagyon messze van egy kiforrott, kidolgozott ateista világnézettől.

Alighanem igaznak kell lennie annak, hogy Einstein nem kifejezett ateista volt, hanem egyáltalán nem foglalkozott Istennel vagy természetfelettivel.

És mivel intelligens volt, ezért ha feltettek neki valami kérdést ezzel kapcsolatosan, akkor viszonylag hosszan tudott róla értelmesen beszélni.

De ezek az idézetek nem állnak össze rendszerré.

A természettudományos világképe igen. De az ateista világképe nem,

Az nagyonis esetleges.

ZorróAszter 2015.08.23. 23:58:43

Látom a keresési kulcsszavakból, hogy milyen sokan találnak ide a google-ról még most is.

Ha tudom, hogy ekkora az érdeklődés még majdnem egy hónappal a megjelenése után is, akkor kicsit több időt szánok rá, és gondosabban írtam volna meg.

De egyébként nemcsak nolblogosok szólhatnak ám hozzá.

Kritikus 2015.08.28. 14:09:41

Ide tartozik, hogy Einstein ' Isten nem kockajátékos' mondása a közismert, mert ő a közismertebb személy (tudós). Véleményem szerint Bohr reagálása erre minimum annyira szellemes : 'Finally Niels Bohr one day said to him, ‘Stop telling God what to do’'
Nehogy már te mondd meg Istennek, hogy mit csináljon (mit csinálhat).

Kritikus 2015.08.28. 14:52:06

Einstein lánya Lieserl 1902 januárjában született a mai Szerbiában. A születéskor Einstein Svájcban volt. Mileva (a gyermek anyja) később Einstein után utazott, de a kicsit nem vitte magával. Einstein XX.század elején írt leveleiben alig esik szó lánya életéről és sorsáról. 1903 szeptember 19-i levelét követően - melyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a gyermeknek skarlátos láza van- a levelezésében sehol nem lelhető fel további adat, információmorzsa a kicsi sorsáról.
Ettől kezdve minden csak spekuláció, amelyet tények, dokumentumok nem támasztanak alá.
1986-ig még ennyit sem tudhattunk róla (ekkor került elő Einstein levelezése első feleségével).
A legvalószínűbb spekuláció, hogy 21 hónapos korában skarlátban meghalt Lieserl.
Forrás döntően snopes.

ZorróAszter 2015.08.29. 07:08:16

Kedves Kritikus!

Köszönöm a megtisztelő figyelmét. Ismerjük már egymást régebbről más nicken?

Vagy hogy került ide, ahol a madár se jár?

Liserl:

Igen, én is ilyesmit olvastam. De azért az tök érdekes lenne, ha kiderülne, örökbeadták és ma itt élnek közöttünk Einstein dédunokái.

Bohr:

Engem is zavar a kvantummechanika statisztikus szemlélete, és titkon azt remélem, hogy mint annyiszor, végül ki fog derülni, hogy Einsteinnek volt igaza, és a statisztikus viselkedés csak a mélyebb működés megnemértésének a következménye.

ZorróAszter 2015.08.29. 07:09:25

Igen, én is ilyesmit olvastam. De azért az tök érdekes lenne, ha kiderülne, örökbeadták és ma itt élnek közöttünk Einstein dédunokái.

Már úgy értem, hogy itt Magyarországon.
süti beállítások módosítása