Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

Az MSZP balrapálfordulása

2017. március 16. - ZorróAszter

Nagyon hosszú évek óta mondogatom, hogy az MSZP-t a gyarmatosítóink tudatosan tették tönkre. Ezért sulykolta a német gyarmatosítóink kezében lévő baloldali sajtó, hogy a választók kívánsága az, hogy az MSZP szakítson a „kádárista” gyökerekkel, és váljék „modern” szociáldemokrata párttá. Nem mondták ki, de ez alatt azt értették, hogy váljon liberális páttá, az SZDSZ társutasává. Szakítson a szakszervezetekkel, felejtse el azt a szót hogy munkás, dolgozó, bérből és fizetésből élő.

Mivel ki nem mondták mindezt, az MSZP választói csak szép lassan vették észre, hogy a baloldali médiumok sorra változnak liberális szócsővé, a párt pedig nemcsak hogy összebútorozott az SZDSZ-szel, de gazdaságpolitikájában is liberális lett. A dolog elkendőzésére ott volt a párt múltja és neve, Horn Gyula múltja és neve... A választók csak lassan kaptak észbe és maradoztak le. Az se volt feltűnő. Nem is nagyon indokolta senki, miért. Mi bántja őket. Talán ők maguk se tudták volna megfogalmazni maguknak.

Ki volt ez találva.

A közvéleménykutató cégeknek is szigorúan megtiltották, hogy erről kutakodjanak. Meg a sajtó se beszélhetett erről.

Először leváltak a masszív kádáristák már valamikor 90 körül. Nagyobb részük megsértődött és otthon maradt. Kis részük a Türmerpártra szavazott és egy részük az MSZP-re.

Mégis úgy sejtettük, a pártban és a pártvezetésben ott vannak még a valódi baloldaliak is, csak háttérbe vannak szorítva, és revolverezve a német nagytőke zsebben tartott „baloldali” sajtójával.

Úgyhogy most, Botka megjelenésével akár örülhetnék is.

Mert Botka ugyanazt mondja, amit én is jó régóta. Beszél végre a munkavállalókról, bérből és fizetésből élőkről. Masszívan kiáll amellett, hogy az MSZP-nek egyedül kell indulnia. Nem viszi be többé a hátán hatalmas szavazatveszteségek árán a liberálisokat meg mindenféle róla leszakadt fecnijeit, vagy a baloldal szétforgácsolására létrehozott pártocskákat a parlamentbe.

Csupa olyan, ami nékem is nünükém.

 

De valahogy mégse tudok hinni neki.

 

Miért?

 

Talán mert nem tudom, korábban, mondjuk Gyurcsány tündöklése idején miket mondott?

Vagy a stílusa miatt, ahogy párszor lopva a leírt beszédébe sandított?

Vagy csak mert már annyiszor basztak át, hogy már mindenkivel szemben gyanakvó vagyok?

Vagy a túl hatásosnak és népszerűnek szánt egyéb balos lózung miatt?

Vagy mert tudom, hogy ami Európában van, az sehol sem demokrácia. Sehol sem sajtószabadság. Mindenhol a nagytőke, a nemzetközi nagytőke manipulálja természettudományosan kidolgozott módszerek szerint a társadalmat a zsebredugott, megvett újságírókkal és politikusokkal?

És nincs médium, internet, facebook, google amivel ez a kézivezérelt manipuláció megkerülhető lenne?

Vagyis nem szabadulhatunk a kapitalizmus farkastörvényei alól, a jól kidolgozott világmanipuláló rendszerből, és megintcsak zsákbamacskát vehetünk csak?

 

Mi itt a sok szélmalomharc láttán mégiscsak biztató?

Az, hogy a német gyarmattartóink meg általában a nemzetközi nagytőke szemlátomást azért fosik néhány lehetséges forgatókönyvi fejleménytől.

Nem véletlenül fektet ennyi lopott pénzt még kis országok közvéleményének manipulálásába is.

Tehát ha nem lennénk hülyék mindezek átlátásához, akár hatékonyan szembe is szállhatnánk az akaratukkal.

 

Ha!

 

 

 

2017. 03. 16.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr6012342621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.16. 16:22:57

Megjósoltam még 3 éve: a 2018-as hatalmas ballib bukás után az MSZP balra megy.

Arra nem számítottam azonban, hogy még a választás előtt elindul ez.

Ez pozitív fejlemény, növekszik az országban az antiliberális harc.

ZorróAszter 2017.03.16. 16:34:47

Kedves MaxVal!

Nemcsak ez a kérdés. Hanem hogy kamu politikai propagandafogás vagy őszinte?

Egyébként működik már magánál a kommentelés?

CsipkeRózsa 2017.03.16. 18:32:35

Nekem Botka nem igazán volt rokonszenves, most kezdem őt kedvelni. Tetszett az MSZP, Botka által elmondott, változtatása. Én ezt őszintének érzem.

"Talán ők maguk se tudták volna megfogalmazni maguknak."
Ezt én is így gondolom.

ZorróAszter 2017.03.16. 18:46:28

Én még nem tudom, hová tegyem Botkát. Félő, hogy csak a választások megnyerése után derül ki.

Nekem abból is elegem van, ahogyan a politika mágusai kezelik ezeket a dolgokat, kihasználják a szavazókat.

Konkrétan hogy nem baj ha valakit utálnak, ha következetesen, akkor úgyis kénytelenek lesznek rá szavazni. (Ezt most nem Botkára mondtam, hanem általában)

Ez is egyike azoknak, amiktől a baloldaliaknak tele lett a bugyra.

Kérdés, hogy visszaszivárognak-e azok, akik úgy mentek el, hogy "Soha többé...".

CsipkeRózsa 2017.03.16. 19:00:35

@ZorróAszter:

visszaszivároghatnak, mert elegük van már az Orbán kormányból, változtatást akarnak. Az új irány lelkesítheti a szavazókat, kevesebben fognak otthon maradni.

ZorróAszter 2017.03.16. 19:37:42

Csak tetszik tudni az a baj, hogy akiket kimartak a politikából, azok már egyáltalán nem néznek többé politikai műsorokat.

Úgyhogy ilyenformán elérhetetlenné váltak a továbbiakban.

Ha néha mégis belebotlanak valamibe véletlenül, akkor az ma már fideszpropaganda.

Arra meg legyintenek, hogy semmi nem változott és mennek tovább.

Azt se tudják, ki Botka.

ZorróAszter 2017.03.16. 20:12:52

Csak most láttam az ATV híradóban, hogy Botka ma itt járt Kispesten.

De nem ez inspirált.

Hacsak nem a telepatikus képességeim dolgoztak.

pettra01 2017.03.17. 15:58:50

Az összebútorozás az tényleg nem jött be, de hogy mit tud összehozni az MSZP, az nagy kérdés. Valahogy nagyon vérszegénynek tűnnek, de ne legyen igazam. Botkából is talán előbújhat még valami, mert most sok mindent el tudok képzelni róla, csak azt nem, hogy képes lenne a miniszterelnökségre. Tartok tőle, hogy 2018-ban megint siralmas lesz a felhozatal.

morph on deer 2017.03.17. 16:37:42

@pettra01:
Bottka most jutott el arra a pontra, hogy felismerje, ha valaha is mérvadó politikai szereplővé akar vàlni, akkor annak most van itt az ideje. Pontosabban: most vagy soha. Az összes lépése csupán az ebből következő út megtételéhez szükséges(nek vélt) lépés, és nem egy konzistens és átgondolt politika következménye.
Sajnos.
Ahogy most az MSZP kinéz, kötve hiszem, hogy túl nagy támogatottsága lenne egy markánsan 'bal' -oldali fordulatnak, különösen mivel a Fidesz jónéhány színtiszta bolsevik lépése kellő mértékben elbizonytalanította a támogatókat.

Szóval az Autórát még kicsit korai elkezdeni szidolozni...

ben2 2017.03.17. 17:01:05

Az MSZP sosem volt baloldali.
Kezdjük ott, hogy az MSZP az MSZMP jogutódja.
Az MSZMP szovjet típusú bolsevik párt volt, és felesleges ismételni a közhelyt, hogy a szovjet típusú bolsevik pártok számára a szocialista, kommunista, baloldali ideológia egyszerű máz volt a keményvonalas, de facto jobboldali diktatúra elfedésére.
1990-re ráadásul az MSZMP-ben már rég átvették az uralmat a nyugatbarát, pragmatista nagyvállalkozók . Az MSZP nyugati típusú baloldalisága valójában tehát ugyanolyan ideológiai máz, mint az MSZMP kommunista máza volt.

Az MSZP három dolognak köszönhetően tudta magát a magyar közéletben baloldaliként eladni:
1. 1990 előtt állampárti, titkosszolgáltati eszközökkel csírájukban elfolytották az alternatív szociáldemokrata mozgalmakat.
2. A választásokon győztes MDF és SZDSZ a népi-urbánus ellentétben látta a fő politikai törésvonalat és nem a jobb-bal felosztásban, ezért hagyták, hogy az MSZP magára aggassa a baloldali jelzőt.
3. Az európai szociáldemokrata mozgalmak elfogadták az MSZP-t szövetségesüknek (ha valamiben Hornék tehetségesek voltak az az, hogy hogyan adják el magukat tökéletes alatvalónak).

A másik, hogy az MSZP szavazótábora sem tekinthető ideológiai értelemben baloldalinak.
Persze többségét a leszakadó térségek nincstelenjei alkotják, azonban életstratégiájuk sosem a kemény, kétkezi munkára és a keményvonalas munkavállalói érdekképviseletre épült, mint a nyugati baloldali szavazóknak, hanem az állami gondoskodás passzív igénybevételére. "Ússzuk meg a munkát némi ügyeskedéssel" volt a szocialista Magyarország ki nem mondott jelmondata és a kádári nosztalgiában ez a mentalitás köszön vissza generációkon át.

Amikor tehát Botkával az MSZP újfent baloldali fordulatot hirdet, akkor azért fogadjuk erős kétkedéssel, mert az MSZP fennállása óta _sosem_ működött baloldali pártként, szavazói sosem voltak nyugati értelemben véve baloldaliak, elitjük pedig végképp nem volt baloldali.

Ez amúgy nem jelenti azt, hogy Botka nem gondolná őszintén, amit mond.
Véleményem szerint Botka felismerte, hogy a Gyurcsány ámokfutását követő hitelvesztésből csak úgy van esélye kilábalnia az MSZP-nek, ha az ideológiai máz és a valódi politikai szándékaik valahol félúton találkoznak.
"Ezek szocialistáknak hazudják magukat már több mint húsz éve, és most _tényleg_ szocialisták lettek, megtörtént a csoda!" - ez akár tényleg beindíthatja az MSZP lemorzsolódott szavazóinak visszaáramlását.

Botka stratégiája tehát nem hülyeség.
Csakhogy igen komoly kockázatot rejt magában az MSZP maga: ki fogja a baloldali fordulatot érdemben, gyakorlatban is végigvinni, ha nincs érdemben, gyakorlatban is baloldali szavazó, párttag, médiamunkás, parlamenti képviselő az MSZP-ben?
Botka komolyan elhiszi, hogy rá tudja venni az MSZP "békáit", hogy önként lecsapolják a mocsarukat?

ben2 2017.03.17. 17:06:44

@CsipkeRózsa:

"visszaszivároghatnak, mert elegük van már az Orbán kormányból, változtatást akarnak. Az új irány lelkesítheti a szavazókat, kevesebben fognak otthon maradni. "

Aki kormányellenes indulatból megy el választani, az vagy a Jobbikra, vagy a DK-ra fog szavazni.
Ez a két szélsőség szépen lefedi az indulati szavazatokat, a Botka féle "mondjunk valami értelmeset is" startégia hasznos lehet a középmezőny megnyerésében, de a protestszavazatok begyűjtésére pont, hogy alkalmatlan.

Bicepsz Elek77 2017.03.17. 17:10:29

Az MSZP hamarosan megy a történelem szemetdomjara, az SzdSz, MDF, FKGP stb. utan. Ott a helye, ahol nincs professzionalizmus, elvi politizalas, nemzeti erzes(=a jövőert erzett felelősség) meg csapatmunka, az megdoglik!!! Orbannak nincs alternatívája.
Egyebkent a Botka mar a masik szélsőségbe, a mocskos tolvaj baloldal fele megy(vagyonkisajatitasok es hasonloaj) a normalis szociáldemokrácia helyett!!!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.03.17. 17:34:05

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Valóban, és a facebookon is látni bizony, hogy a vérlibsiknek nagyon nem smakkol Botka. Ez jó..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.03.17. 17:38:35

@Bicepsz Elek77: Nem hinném. Ha Botka csinál egy tisztességes szocdem jellegű pártot, akkor simán lehet jövőjük. Persze ehhez meg kell szabadulnia a párt múmiáitól és gyökeresen , véglegesen szakítania kell Gyurcsánnyal. Ha ezt megcsinálja, valamint garanciát látok arra, hogy nem ereszti be a migrihordát az országba, 2022-ben kaphat tőlem egy szavazatot..

CsipkeRózsa 2017.03.17. 18:06:00

Eddig sem bíztam a kormányváltásban, most a hozzászólások elolvasása után még kevésbé hiszem, hogy változás lehet.

ben2 2017.03.17. 18:27:13

@Bicepsz Elek77:

Botka baloldali programjával, pl. a felsőosztály adóztatásával elméletben egyet lehetne érteni, ha nem lenne rá komoly esély, hogy azt is "MSZP-sen" csinálnák.
Magyarországon jellemzően nem az a szegény, akinek nincs pénze, hanem az, akinek rossz a könyvelője.
Így a "gazdagokra" kivetett adókat jellemzően nem a gazdagok fizetnék, hanem vagy senki, vagy a középosztály azon része, aki nem tud kibújni az adófizetés alól.
Ezért értelmetlen visszahozni pl. a többsávos SZJA-t: a magas kulcsok alól kibújnának, az alacsony kulcsok miatt kieső bevételt pedig az állam kénytelen lenne a magasabb adósáv lejjeb vitelével kompenzálni, így megint a középosztály kerülne a legmagasabb adósávba.

Ahhoz tehát, hogy az állam jövedelemkülönbség alapján tudjon újra elosztani mindenek előtt egy olyan adórendszer kellene, ami kíméletlenül leszámol az adóelkerüléssel. Csakhogy az egész gazdasági és politikai elitünk az adóelkerülésbe szocializálódott és garantáltan ellehetetlenítenének minden kezdeményezést, ami komolyan venné az adófizetési fegyelmet.
Ráadásul az egész adórendszerünk túlbürokratizált és túlközpontosított, így mindig is hatalmas szakadék lesz a "papír" és a valóság között.
Amíg tehát Botka nem hirdet a baloldali programja mellé egy koncepcionálisan új adórendszert is, az egész baloldali fordulat halva született gondolat.

ZorróAszter 2017.03.17. 18:30:27

@pettra01:

Kedves Pettra!

Nekem is vannak ilyen félelmeim.

Kérdés, hogy ezis csak a bábszínház része-e, vagy komolyan beindultak?

ZorróAszter 2017.03.17. 18:41:37

@ben2:

Baloldali párt az, amelynek a szavazói baloldaliak.

Ne véletlenül szivárogtak el, és maradtak otthon. És szálltak ki a politikából.

De ez nem véletlenül alakult így. A német gyarmattartóink generálták mindezt az általuk megkaparintott teljes média segítségével.

Ők sulykolták, hogy egy modern szociáldemokrata párt az valójában liberális.

ZorróAszter 2017.03.17. 18:43:28

@Bicepsz Elek77:

Nagy vicc orbándúlás idején "mocskos tolvaj baloldal"-ról beszélni.

:o)

medium size devil 2017.03.17. 18:57:01

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Te nem vagy magyar valaszto ugyhogy nem vagy abban a helyzetben, hogy jonak vagy rossznak minosits egy belpolitikai infot. Majd mi eldontjuk.

medium size devil 2017.03.17. 19:00:04

@Bicepsz Elek77: Az Orban kormany szakmailag az egyik leggyengebb. Egy szervilis latens homokos pap vezeti pl. az onallo miniszteriummal nem rendelkezo egeszsegugyet, no comment. Fidesz a polgari ontudat nelkuli kelet-mo-i aljanep partja.

Janossz 2017.03.17. 19:11:33

"Vagy mert tudom, hogy ami Európában van, az sehol sem demokrácia. Sehol sem sajtószabadság. "

Ha kilóg a lóláb, az is ciki. De legalább ne rugdalózz vele! Így csak Kedves Maxval barátodhoz fűződő gyengéd vonzalmad derül ki.
Jól fizet Moszkva?

CsipkeRózsa 2017.03.17. 19:21:14

@ben2:

nem csak jövedelemadó van, a vagyonadó viszont a gazdagokat sújtaná.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.17. 19:30:56

@ZorróAszter:

Mo-on szükésg van baloldali pártra.

Az ideális helyzet az, ha a liberális országrontókat 2 oldalról ytámadják: balról és jobbról is.

Szóval a magam rlészéről le a kalappal Botka előtt.

laci_52 2017.03.17. 19:37:33

@ZorróAszter: "egy modern szociáldemokrata párt az valójában liberális"

"Ha Botka csinál egy tisztességes szocdem jellegű pártot, akkor simán lehet jövőjük"

Az első mondat egyszerűen nem igaz és ennek következménye: Botkának a liberalizmussal is látványosan szakítania kell, ha sikeres MSZP-t akar csinálni.

ZorróAszter 2017.03.17. 19:39:59

@Janossz:

"Jól fizet Moszkva?"

Azt magának kell tudnia. Maga tartja oda a seggét mindenkinek, aki fizet.

Én csóró panelproli vagyok Kispest alsóról.

:o)

Janossz 2017.03.17. 19:41:38

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Mo-on szükésg van baloldali pártra."
Így van. Volt is, lesz is. Moszkva ügynökeire nincs szükség itt. Rád se.

ZorróAszter 2017.03.17. 19:42:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Nem működik. Nem látja, hogy nincs komment már több mint egy hónapja?

Vagy cenzúrázni kezdett?

ZorróAszter 2017.03.17. 19:45:10

@laci_52:

Nem értem, mi a kifogás.

Amit írtam, az nem az én véleményem, hanem a liberális sajtó sulykolása volt a rendszerváltás óta.

Janossz 2017.03.17. 19:49:14

@ZorróAszter: Te meg egy magát a baloldaliért aggódó valakinek adod ki, de beleégsz a szerepbe folyton...
Panelprolizol, szerencsétlen, mikor arról írsz fentebb:
"Mert Botka ugyanazt mondja, amit én is jó régóta. Beszél végre a munkavállalókról, bérből és fizetésből élőkről"
Abba bizony a panelproli is beleértendő. Sőt, főleg az.
Megkeveredtél kicsit? Van ilyen. Gyakorold még ezt a hazugságipart, nem megy igazán.

Alick 2017.03.17. 19:52:45

Beszélgetés Szegeden, zárt ajtók mögött:
- Idefigyelj Laci, rengeteg pénzt tudnánk csatornázni nektek és a holdudvarotoknak, ha rádolgoztok, hogy 2018-at is behozzuk. Nektek úgysincs esélyetek, de jó lenne ha nem kényszerülnénk koalíciós osztozkodásra, így jutna nektek is bőven.
- Na de Viktor, mi ellenzéki párt vagyunk, nem adhatjuk fel magunkat.
- Persze, az átlátszó lenne... tudod mit, hirdessetek markáns programot.
- Mire gondolsz?
- Először is, erőteljesen dobjátok Gyurcsányékat, így a koalíció fel se merül, viszont ti határozott balos fickóknak fogtok tűnni.
- Ez nem választási program...
- Arra egy erős üzenet kéne, de rosszul kommunikálva, hogy a gyanakvást is erősítse...
- De akkor elvesztjük a választókat...
- Olyan megfogalmazás kell, ami az együgyű proliknak bejön, ugyanakkor a kifinomultabb értelmiségieket zavarni fogja. Például Vagyonegyenlőség.
- Hmmm... ez eléggé kommunista megfogalmazás.
- Az hát... a lényeg, hogy a bizonytalan középosztály ettől megijed és inkább ránk szavaz, de a plebs azért be fog húzni benneteket a parlamentbe. Ez így kellően megosztó.
- Szerinted működni fog?
- Dobjatok be még hasonló jelszavakat, pl. általános vagyonadó, az 1 millió felett keresők büntetőadója...
- De hát az jó 3000 Euro, német átlagfizetés...
- Nem baj, a lényeg hogy megosztó legyen. Ha lementek a választások, komoly fejlesztési programok lesznek, jut majd bőven nektek is. Lényeg az, hogy némi kommer darabosággal legyetek balosok... de ne foglalkozzatok a szakszervezetekkel, meg a munkahelyteremtéssel, mert az túl komolyan hangzik.
Megegyeztünk?
- Oké, így lesz!
:)

ZorróAszter 2017.03.17. 20:07:27

@Janossz:

Ha sikerülne picit továbblendülni veleszületett funkcionális analfabétizmusán, és megpróbálná makogva kisilabizálni, mit írtam oda, akkor esetleg megérthetné, mit írtam oda,

Mert ebből a kommentjéből az derül ki, nem sokat fog a leírt szóból.

Az enyémből se.

ZorróAszter 2017.03.17. 20:13:48

@Alick:

Nekem is vannak félelmeim.

De a rendszer úgy van megcsinálva, hogy csak a választások után derül ki, milyen zsákbamacskát vettünk megint. És aztán baszhatjuk még négy évig. Így megy el az életünk.

Kiegészítésnek csak annyit, hogy én még emlékszem "Merjünk baloldaliak lenni" Gyurcsányra is. Most meg hunvan?

Plusz Orbán ugyanúgy a német nagytőke zsebrevágott kollaboráns csicskása, mint az összes többi.

Ne higgyünk jól eljátszott cicaharcnak.

Se a pávatáncnak.

Boross Bence 2017.03.17. 20:25:26

@ben2: Így van, Botka kísérlete azért hiteltelen, mert a régi MSZP van mögötte, és abban a baloldaliságnak nyoma sincs. Nem az történt ugyanis, hogy valamiféle baloldali csoportosulás régóta küzdött volna a neoliberális MSZP-vezetők többségével, míg azok mostanra végképp lejáratódtak, így nekik is esély adódott. Nem. Az utolsó baloldali MSZP-s csoportot, a Társadalompolitikai Tagozatot 2008-ban lehetetlenítették el. Azóta pedig csak liberálisokból és tehetségtelen, ideológia nélküli hatalomtechnológusokból áll a párt felső vezetése, akik utolsó esélyként maguk elé tolták Botkát - lesz ami lesz alapon.

Janossz 2017.03.17. 20:31:27

@ZorróAszter: Olyan, hogy panelproli-identitás, olyan nincs.
Van tanárnak, esztergályosnak, raktárosnak, kéményseprőnek tituláló ember, olyan, aki panelprolinak titulálná magát, olyan nincs.
Illetve egy van. Maga. Ha Kövér paneltrógert emlegetett volna, akkor most az lenne.
Ugyan, nézzen már utána, hogy az annyit emlegetett és szemlátomást gyűlölt német cégek hány munkahelyet teremtettek nálunk. Hol lenne az a sok ember most nélkülük. Van hazai munkahelyteremtő termelő beruházás? Nincs. Ez van. Nem kell örülni neki, de ha ma CSAK ötszázezer ember szaladt el az országból, ennek tudható be.
Ezzel szemben Moszkva mit is mit mutat fel? Egy-két tucat harmadosztályú médiamunkást, akik hintik itt az igét, hogy Európa a világ alja. Mint a lekedvesmaxwellezett cimbi, akiről a fél világ tudja, miféle.
Ha csak ostobaságból sikerült volna ezt a posztot összehozni, nézzen el május elsején Németországba., bárhová. Csodálkozni fog, garantálom.

ZorróAszter 2017.03.17. 20:33:51

@Boross Bence:

Nem teljesen.

Egyrészt ott vannak a szavazók, meg ott vannak, akik leszakadtak és bezárkóztak Győzikét meg brazil sorozatokat nézni lemondva róla, hogy bárki is őket képviselné.

A pártvezetésben is volt mindig mutatóba a látszat kedvéért pár balos, meg a háttérben is.

Csak eddig leordították a fejüket meg a Népszabadsággal verdesték, ha megszólaltak.

ZorróAszter 2017.03.17. 20:54:41

@Janossz:

Kiállítja a 40-es IQ-járól a hatósági bizonyítványt azzal az elmefuttatásával, miszerint nem lehetek panelproli, mert akkor nem mondanám.

Azonban én ezt nem először teszem, ott vannak fenn a régi írásaim és kommentjeim évekre visszamenőleg. Továbbá ezt a kommentet is több olyan ember olvassa, aki pontosan tudja, hogy lakótelepen lakom.

Tudom, csúnyán megerőltetné a pirinyó kis agyacskáját annak végiggondolásával, miért nem lehet hogy a Vekerlén lakom családi házban a tizedik emeleten. Úgyhogy ez nem is feszegetem.

Viszont elolvashatná a Cyrano-t, mégha az is lenne az első könyv életében. Soha nem késő elkezdeni.

Azzal meg már végképp nem fárasztanám az agyacskáját, hogy kacifántos német nevem van és több rokonom Németországban mint itthon.
zorroaszter.uw.hu/archives/2013/11/22/Talalkozas_egy_fiatalemberrel/index.php

Amit írtam, nem németgyűlöletből írtam, vagy öngyűlöletből, hanem mert az általuk létrehozott rendszer ocsmány, és rendkívül káros Magyarországra.

Beleértve hogy a kezükben lévő sajtóval a nyakunkra ültették ezt a tolvajbandát, mellesleg meg azzá változtatták az MSZP-t, ami ma.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.03.17. 20:57:43

@ben2: "Az új irány lelkesítheti a szavazókat, kevesebben fognak otthon maradni."

Pár havonta új irányt vesznek. A választások bő egy év múlva lesznek. Ha tovább veszik az új irányokat, akkor végül már annyira nem fognak érdekelni senkit, hogy még az 5%-ot is elbukják. Ami nem lenne jó, bár értelme a fennmaradásnak csak az adhatna, ha végre dolgozni, azaz érdemi ellenzéki javaslatokkal előállni kezdenének.

"Botka baloldali programjával, pl. a felsőosztály adóztatásával elméletben egyet lehetne érteni"

Valamiért nekem olyan érzésem van, mintha a gazdagok megadóztatását az MSZP dühösen kritizálta volna, nem is túlságosan régen. Persze én elismerem, hogy létezik olyan, hogy valakik módosítják a világképüket, de az MSZP az utóbbi években szerintem nagy buzgalommal játszotta el a szavahihetőségének maradékait is. Az a baj, hogy nagyon úgy néz ki, mintha nem is érdekelné őket jobban az egész, mint hogy alibi-ellenzékben közel maradhassanak a tűzhöz, és bezsebelhessék a fizetéseket és ajándékokat, a kormányzás felelőssége nélkül, kibicként.

Kellene egy jó ellenzék, de egyelőre csak sunnyogókat és seggfejeket látok.

Janossz 2017.03.17. 21:02:01

@ZorróAszter: A kiállított bizonyítványokról ennyit:
"Azt magának kell tudnia. Maga tartja oda a seggét mindenkinek, aki fizet."

Ez alapján még akár panelbunkó is lehetsz, felőlem. Jó éjt!

VT Man 2017.03.17. 21:14:25

Luxusadó, a 30 millió feletti ingatlanokra. Az kb. teljes budapest. Bûnös város?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.17. 21:18:08

@Janossz:

Az oroszbarátsátg termászetesen mind a bal-, mind a jobboldlaon. Csak a hozzád hasonló liberális nagytőkecsicskások utálják az orosz népet.

Janossz 2017.03.17. 21:31:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Az orosz néppel, meg az orosz kultúrával semmi bajom.
Az orosz ügynökökkel egy kicsit több. Hazaárulók.

ZorróAszter 2017.03.17. 22:05:59

@Janossz:

Mondták már magának, hogy kicsit lassúak a reflexei? Mint egy brontosaurusnak.

Nézesse meg gumikalapáccsal.

De most az egyszer kérje meg őket, hogy ne a fejét verdessék :o)

ZorróAszter 2017.03.17. 22:13:12

@VT Man:

Mondjuk én 30 milliós határról még senkitől se hallottam.

lázártól hallotta vagy a kormányszóvivőtől?

laci_52 2017.03.17. 22:42:03

@ZorróAszter: Akkor ezek szerint egyetértünk: egy igazi - azaz a munkaadókkal szemben a munkavállalók érdekeit képviselő és felvállaló - olyan igazi szociáldemokrata pártnak, amelyik elveti a liberalizmust, lenne jövője kis hazánkban.

Az MSZP akkor indult el a lejtőn, amikor - elvtelen kompromisszumot kötve koalíciót kötött az - ezzel a rendszerváltást lényegében eláruló - SZDSZ-szel. Innentől a farok csóválta a kutyát, azaz az SZDSZ folyamatosan a parlamenti súlyánál jóval nagyobb hatalomra tett szert - alapvető taktikájuk volt a zsarolás - és nem mellesleg rengeteget lopott. Alapvetően tehát a liberalizmus tette tönkre az MSZP-t és vitte bele a 2010-es katasztrofális vereségbe, melyet nehéz lesz kiheverni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.17. 23:03:33

@Janossz:

Megint magadból indulsz ki, édes ballibám,. Attól, hogy te Soros fizetett bérkuvasza vagy még nem jelenti azt, hogy mindenki más is valaki ügynöke.

ZorróAszter 2017.03.18. 00:11:09

@laci_52:

Két gond van: egyrészt százezreket martak el annyira a politikától, hogy már semmi politikai műsort nem néznek, nem hallgatnak. Bezárkóztak, és már választani se jönnek elő.

Nemcsak a kádáristákat, hanem a többi baloldaliak százezreit is.

A másik, hogy a sajtó és más médiák továbbra is a német gyarmattartóink kezében van. A maradék baloldali is, amit szép lassan fű alatt inkább liberálissá változtattak. Ezek pedig továbbra is összehangoltan manipulálják a közvéleményt, a teljes sajtót, a pártokat, újságírókat, politikusokat.

A manipuláció pedig már nagyon régóta természettudományos megalapozással és hatékonysággal működik.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.03.18. 00:43:13

H a Botka nem hirdeti meg a programjában hogy börtönbe csukja Lopbánt családostul Tibocostul, gázszetelöstül,, meg úgy teljes fudeszestül, Rogánostul, stb,, akkor szart se ér. Akkor majd megint arra megy ki a játék, hogy a közbeszerzési lopásokat átvegye az Mszp számára.

BÖRTÖN NÉLKÜL NINCS KORMÁNYVÁLTÁS! Fideszes bebörtönzések nélkül nem kell egy új kormány sem!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.03.18. 00:47:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Soros fizetett bérkuvasza"

Mi van ruszki ügynök, újra fizet Putyin a netes troll brigßadjának, újra aktív vagy?

Jaj, ezeket a Soros által fizetett bérenceklet mindeki ismeri: Orbán, Kövér, Deutsch, Szájer, Kovács kiafaszom szívivö. 1990-ben Soros pénzelte be a fideszmaffiát a Parlamentbe, 2002 után Soros fizette ki a fideszmaffia milliárdos adósságait. A fideszkomcsik ezért még ma is tejelnek a Sorosnak.

Bicepsz Elek77 2017.03.18. 01:47:19

@Alick: Kb. Igy van: "Egy banda maguk mind, ne is tagadjak!!!"
Orban lelegezteto gepen tartja az MSZP-t, mivel neki igy sokkal kényelmesebb, mintha megjelenne egy uj, életerős part. Regebben is kb 80-20%-ban megosztoztak a koncon(fuggoen ki volt kormányon), es Orban sem lehetetleniti el pl. Gyurcsány cegeit meg forditva sem lenne hasonlo. Neha perelik egymast, mert kell a cirkusz a nepnek, a hatterben meg rohognek.
Janossz a Soros fizetesi listajan van meg, de igy erdeklodik, hogy Putyinal mennyit kapna, ha atmenne(biztos kevesebbet).
Amugy leirta itt valaki, hogy Botka is a kozeposztalyt szivatna meg(meg a berbol es fizetesbol eloket).
Ez mar csak igy van mindenhol(vagyis Amerikabol jött ez is). Erdemes Kiyosakit olvasni. A Cash flow(magyarra leforditva kb A penz folyasa(illetve annak a sajat hasznukra valtasa). pl. nagyon jo konyv. Nem tudomanyos, hanem jol olvadhato. A lenyege, hogy miota az USA-ban 1942 korul bevezettek a szemelyi jovedelemadot, azota folyamatosan cumiztatjak a berbol es fizetesbol eloket, inflaljak a dollart(mikor Nixon levalasztotta az aranyalaprol), adossagokba vezetik az embereket(foleg a lakashitelekkel). kb 1986-ban mar raszalltak az egyeni vallalkozokra is(addig sok ndent le tudtak irni) viszont azok, akiknek cegeik vannak vagy befektetett tokejuk, azok kihuzzak a fejuket az adofizetes alol.
Ez csak egy rövid osszefoglalo. Szoval a Botka is kitalalna, hogy jol megadoztat, ha kiadod pl a nagyanyadtol megorokolt lakasodat, viszont meghagyja a nagyok jatszmait a forditott AFA-val meg az olajugyekhez hasonlo sotet bizniszekkel!!
Masreszt most a sok beszedett ado is mehet a szemetbe, ha olyanokra koltik, akik nem termelnek hasznot vagy meg el is sikkasztjak!!! pl. minek setalo utcako felujitasokra kolteni.
Szoval az Mszp is a Fideszhez hasonlo erdekpart, a migransokat siman a nyakunkra hozna, ha a kulfoldi urai ugy parancsoljak. Ezert jelenleg Orban az egyetlen alternativa.

Potyka Kálmán 2017.03.18. 07:35:41

Puch, Molnár, Lendvai (Puch lapjában a Népszavában), Leisztinger, Lengyel Laci, Hiller, Újhelyi: hirtelen baloldaliak lettek? :DDDDDD

midnight coder 2017.03.18. 08:21:22

@ben2: "Az MSZMP szovjet típusú bolsevik párt volt, és felesleges ismételni a közhelyt, hogy a szovjet típusú bolsevik pártok számára a szocialista, kommunista, baloldali ideológia egyszerű máz volt a keményvonalas, de facto jobboldali diktatúra elfedésére."

A bolsevikok mint jobboldaliak ? Egy fenét. Az más kérdés, hogy alapvetően túl nagy különbség nem volt a sztálini kommunista párt és a hitleri náci párt módszerei között, de ennek alapvetően az volt az oka, hogy a kommunizmus fenntartásához alapvetően diktatúra kell. Ha csak picit is lazul a rendszer, máris kb. a kádári gulyáskommunizmus jön létre, ha pedig tovább lazul, akkor kapitalizmus. A kommunizmus alapvetően ellenkezik az emberi természettel - társadalommérnökök hosszabb-rövidebb ideig be tudják vezetni, de ehhez vagy kőkemény diktatúra kell, vagy nagyon-nagyon-nagyon nagy jólét, ahol lényegében senkinek nem kell dolgoznia. Ez amúgy egyszer még bekövetkezhet a robotizáció következtében - feltéve, ha sikerrel gyarmatosítjuk a naprendszert, hogy legyen hozzá elég nyersanyag is - de ma még erősen sci-fi.

ZorróAszter 2017.03.18. 08:46:13

@Potyka Kálmán:

Lengyel László nem MSZP tag. Molnárról meg Hillerről azt mondják, balosabbak.

A többiek szerintem sem.

Viszont nem is ők heten a párt.

2017.03.18. 09:00:51

Botka ügyes gyerek, nem véletlenül nyerte meg annyiszor a szegedi választásokat.
A politikai víziója túlmutat azon, hogy Orbán takarodj, igaz nem a trendi antiglobalista vonatra szállt fel, hanem egy szocdem programot próbál sulykolni. Persze az Orbántakarodj is meggyőző program, de ha összevetjük az elmúltnyóccal, akkor biztos lesznek olyanok, akik úgy érzik, hogy még mindig a Fidesz a kisebbik rossz, vagy hogy úgy is tök mindegy alapon inkább otthon maradnak.

ZorróAszter 2017.03.18. 11:07:22

@Kukoricajancsi:

Szerintem tudatosan és összehangoltan marták el a baloldal szavazóinak jelentős részét a politikától az elmúlt 25 évben.

Ebben az volt a ráció, hogy enélkül Magyarország folytonosan balon maradt volna. Ráadásul veszélyes. szakszervezetekkel összefonódott módon.

Ezek a százezrek viszont mára teljesen elfordultak a politikától. A kádáristák megsértődtek, a többi munkás, dolgozó, munkavállaló meg lemondott róla, hogy bárki is az érdekeit képviselné, és már nem néz politikai műsort, nem olvas újságot, csak a sorozatokat meg Győzikét.

Azt se tudják, ki Botka.

Amivel néha ennek ellenére találkozik, az meg fidesznyik propaganda meg óriásplakát, amire legyint és azt mondja, minden a régi továbbra is.

Ezeket szinte lehetetlen rábírni, hogy visszatérjenek.

És a koncepció se változott. Mármint az, hogy a baloldali szavazók jelentős részét ki kell zárni a politikából.

Gekko 2017.03.18. 12:00:40

A bolseviknek nincs oldala, az nem bal vagy jobb kérdése, bolseviknek lenni mindennek az alja, szurkos, feneketlen és kártékony. Mindegy, hogy MSZP-s vagy FIDESZES köntösben "tündököl", ugyan arra a sikertelen, frusztrált, elcseszett életű kisemberre hat, aki olyan mélyről nézi a világot, hogy esélye sincs észrevenni mi van a horizonton túl.

A bolsevik mindent és mindenkit korrumpál, fertőz és megpróbál lerántani a saját szintjére. És a "nap végén" vezetőik mindig a szerencsétklenek vérét szívva gazdagszanak meg, maguk után egy lerabolt és megnyomorított világot hagyva.

A blogger fogjon kezet a Birkával, hisz egyformák ők, ami a lényeget illeti, csak a máz fedi el kicsit máshogy a szagokat....

ZorróAszter 2017.03.18. 12:01:14

Tök érdekes ez a baloldali választók elmarása a politikától, választásoktól.

Évek óta mondogatom, de senki rá se hederít.

Miért? Mert csak én mondom, de egy újság se.

Mindannyian a sajtó foglyai vagyunk.

Ha valamit a sajtó nem kérdez, azt nekünk se jut eszünkbe megkérdezni.

Tökéletesen vezetik orránál fogva az egész társadalmat.

Ezekből látszik ragyogóan.

ZorróAszter 2017.03.18. 12:03:53

@Gekko:

Elfelejtett Kitartás! Éljen Szálasi!-val elköszönni.

Bárdolatlan.

medium size devil 2017.03.18. 12:58:33

@Gekko: Kb. így van. Nem tudom hány ostoba posztot és kommentet kell még leírni ezzel a teljesen téves jobbos vs. balos megközelítéssel. Ezek a fogalmak egy modern demokratikus társadalomban teljesen alkalmatlanok a politikai hatalomra pályázók céljainak és képességeinek pontos jellemzésénél.

medium size devil 2017.03.18. 13:05:43

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Vagy sehogy (tehát hazudsz), vagy kettős állampolgár vagy és a Rád jellemző bomlasztó parazita attitűddel volt pofád élni a választójogoddal egy olyan országban aminek a sorsában de facto nem osztozol (nem adózol, nem basznak ki az állásodból ha kritizálod a rendszert). Erkölcsileg mindkét eset aljasság, úgyhogy job ha nem rázod magad a Magyar választójogodra, és ha már itt tartunk meg is kérnélek, hogy a továbbiakban kurvára tartsd távol magad a magyar választásoktól.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.18. 13:17:49

@medium size devil:

A választások nem az országlakosok dolga, hanem az állampolgárok dolga.

Lám, hiábha élsz Mo-on, mégse szavazhatsz, ha nem vagy magyar állampolgár. Vajon miért nem?

ZorróAszter 2017.03.18. 13:24:55

@medium size devil:

Igen. A burzsujseggnyalók és nemzetközi nagytőke csicskásai szokták megpróbálni elhinteni, hogy baloldaliság és jobboldaliság nincs is.

Axiómákat azonban ritkán fogadnak el olyanoktól, akik ránézésre szellemi fogyatékosok.

Például aki egyik kommentjével csapkodja agyon a másikat. Az egyikben a demokráciáról papol, a rögtön utána következőben meg megfosztana szavazati jogától valakit, aki törvényesen rendelkezik azzal.

Következtetés:

IQ ~ 40

2017.03.18. 15:40:48

@ZorróAszter: Szerintem sokkal egyszerűbb a képlet. Vannak ideológiák, amik nem kerülnek semmibe, és ezeket folyamatosan lehet lobogtatni, vagy elegendő néhány jelképes eseményt időről időre megtolni egy kevés pénzzel. Mivel a liberális szó nem éppen a legszebben cseng jelenleg idehaza, ezért nyugodtan lehet más irányba kalandozni: szocdem, viccpárt, kalózpárt, zöldek, stb. Az utóbbiak közül tényleg a szocdemeknek van a legtöbb esélye. Persze van igény egy nyitottabb liberálisabb pártra is, de abból most túl van a palettán, és az ilyen pártoknak egy ideig nem lesz nagy tömegbázisa.
Botka politikai szempontból ügyes, kihozza az MSZP-ből azt, amit ki lehet. Én annak külön örülök, hogy Gyurcsányt elzavarta, hosszútávon hálásak lehetünk neki ezért, letisztul az ellenzéki oldal.

ZorróAszter 2017.03.18. 16:17:32

@Kukoricajancsi:

Így lenne, ha a társadalom öntörvényű módon működne. Azonban a sajtó, média a nagytőke kezében van, és immár természettudományos megalapozottsággal manipulálja a társadalmat a saját érdekeinek megfelelően.

A társadalom meg már kérdést se tud feltenni anélkül, hogy ne olvasta volna előbb a kedvenc lapjában.

Itt a teljes média és a teljes politikai paletta egy kézben van, és összehangoltan működtetik azt a bábszínházat.

Így könnye lehet, hogy Botka is csupán egy új báb úgy szöveggel. Legalábbis az országos politikában.

Bizakodjunk, hogy most az egyszer nem.

Mást úgyse nagyon tehetünk.

pietnik 2017.03.18. 19:43:39

Aszter kérem!
Ha Isten harcolna a vákum ellen,hát itt pár kommentelőnek igencsak nedvesedne a gatyája!
Igaza volt abban,hogy Mo. baloldali,és ezért kell a fasizmust támogatni!
Szép példája ennek az a sok retardált szöveget nyomó,bolsevikozó,mindent leszóló kommentelő!
Az sem véletlen,hogy most itt nyergelődnek a maga postján,és ontják a hülyeségeiket!
Minden olyan oldalt megszálltak,amely egy kicsit is ellent mond Viktor negatív diadalának,vagy aki egy normális országot vizionál Magyarisztán helyén!Nem szólok most hozzá,mert maga a lényeget elmondta,a többi csak értelmetlen töltelék,vagy mocskolódás.
Egy követhető utat nem lehet mondani,mert az itt hőzöngőknek az jó,ami most van,a többinek be kellene fogni a száját!
Rosszindulatú ostobákkal vitatkozni?! ÁÁ!

pietnik 2017.03.18. 19:52:08

Még valamit azért!
Alick 19:52:45 kommentjének tartalmára volt azért sanda ráérzésem akkor,mikor Botkát Orbán meglátogatta!Miért éppen Botkát látogatta meg olyan feltünően,Botka pedig miért hallgat arról,hogy miről tárgyaltak?!
Molnár Gyula meg olyan mint amit a fúró kihány, se fa ,se forgács!
Vadai meg,azt hiszem,hogy vesztett párezer szavazatot a DK-nak Kádár szidásával,összemosva őt Hitlerrel!
Az az érzésem,hogy elnézve a MSZP,és a DK dumáját,ugyanazon a szinten akarják megoldani a porblémát ugyanazokkal az emberekkel,amiről köztudott,hogy a legritkább esetben sikerül!
Baloldali ilyen baromságokat nem mondhat,nem tehet!
De csak ennyire telik!Jól megkötötték egymás kezét

ZorróAszter 2017.03.18. 20:14:53

Kedves Pietnik!

Sajna mint mondám, ez a rendszer úgy van kitalálva, hogy csak választás után derül ki, milyen zsákbamacskát vettünk már megint.

Aki meg elhasználódott, mehet akár négyévente a lecsóba. Vagy akár méggyakrabban ha kell. Vállalkozóból, utánpótlásból nincs hiány.

A lényeg, nekem is vannak fenntartásaim. De hát olvashatta is.

medium size devil 2017.03.19. 12:25:29

@ZorróAszter: Te valami idoutazo lehetsz az 50es evekbol ezzel a dumaval. A komcsik ideje lejart elvtars, orulj, hogy eletben vagy, Ti nem adnatok eselyt a masik felnek.
Nem kell nyalnom a burzsujok segget, en magam vagyok a burzsuj:-)

pietnik 2017.03.19. 14:54:46

Debil Devil!
Azt hiszem,a te(a ti) isőtök járt le,és félelmedben óbégatsz itt minden hülyeséget!

ZorróAszter 2017.03.19. 15:07:23

@medium size devil:

Hallottam már kutyákról, akik a saját seggüket nyalják.

De azért nem szívesen találkozom a jelenséggel hallomásból sem.

Dehát ilyen az élet.

Mellesleg többször mondtam már az ilyen burzsujseggnyalókkal kapcsolatosan, hogy bár annyi ötforintosom lenne, ahányszor Önök kiejtették a szájukon az elvtárs szót. Szinte hallom az Ön lefetyelését is.

Bár ha teljesülne, félő, leszakadna az emelet.

:o)

CsipkeRózsa 2017.03.19. 19:22:53

@pietnik:

a Nyílt levél c. írást mikor tudjuk megnyitni?

ZorróAszter 2017.03.19. 23:53:30

@Kukoricajancsi:

Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy abszolút zsebrevágott kollaboráns kormány saját zsebre hatalmas károkat okozva dolgozik a hazája és népe ellen, vagy pedig megpróbálja a multikból kiszedhető maximális összeget itt tartani.

Mert Magyarországon az látszik, hogy a már közel 30 éves időszakban először ezek a kollaboráns kormányok abban működtek közre, hogy az állami vagyonhoz a lehető legalacsonyabb áron jussanak hozzá a multik.

Ezt követően pedig abban, hogy a lehető legkevesebb pénzt, bért, adót fizessenek.

És ne tévesszen meg senkit, hogy a legnagyobb kollaboráns hazaáruló tolvajbanda döngeti a legjobban a mellét és fújjol a multikra. Az ingyen van.

Azt azonban nem tudhatjuk meg, hogy a FIDESZ kormány és különadói előtt a multik többet vagy kevesebbet költöttek Magyarországon bérre és adókra.

Ez hétpecsétes titok.

Mi meg elég hülyék vagyunk hozzá, hogy konkrétan ezt a világért meg ne kérdezzük.

Holott ez a lényeg. Nem a duma.

pietnik 2017.03.20. 09:22:13

Csipkerózsa!A Nyílt levél nem született meg,mert valami karantén alatt állok.Az abban nyilvánul meg,hogy egyre több helyre nem tudok belépni,vagy a már kész komment eltűnik elküldés után.
Akkor,mikor próbáltam ezt a postot elkészíteni,akkor a bejelentkezésem ugyanúgy nem sikerült sorozatban,mint pupunál,aztán a bal-radon,új világtudaton.Valami bohóckodás az egész,és komoly alapja van annak,hogy azt gondoljam,hogy nagyon sokakat a magyar neten szoros,egyénekre kiterjedő figyelés,és korlátozás folyik!
Nincs szándékomban kideríteni az okát.A párom fia egy komoly ,nemzetközi cégnél programozó,aki látva a nem működő internetemet,a helyreállítás után annyit mondott,hogy ne kísérletezzek vele,mert még komolyabb is lehet a dolog.Többet nem mondott,és az istennek sem akarta megmondani,hogy miért mondja ezt.Azóta még párszor lekapcsoltak a netről,törölték írás közben a kommenteteket,vagy pl.mint az új világtudatnál ahogy írtam,úgy lett minden szó zagyvaság,amit el lehetett volna küldeni,amit meg normálisan írhattam le,az az elküldés utábn elveszett a nagy pusztaságban!
Igaz,nem nagy tudással bírok a PC-vel kapcsolatosan,de eddig nem volt problémám az elmúlt 12 évben,most viszont minden zagyvalék lett!
Ami meg a lényeget illeti,nagyon nem is érdemes vitába szállni senkivel sem,lássd a fenti mocskolódó kommenteket!Azokból az látszik,hogy akik tisztességesen gondolkodnak,vagy nem tetszik nekik a nyomoruknál fogva ez a mai szarság,azok nem férnek hozzá a nethez,akik meg hozzáférnek,és elmondják a véleményüket,hát azok szava elvész a mocsok-tengerben,amit a küldött fizetett,vagy önkéntesen hülye trollok zagyvaságában,mocskolódásban elveszik.A politika felső szintjeiről meg nem is mondom,mennyire érdekli őket a mi véleményünk!Hát az valami szörnyedelem!
Nagyon sok véleményem volt,de nagyon kevesen akarnak tisztán látni,,és ez igaz a kormányon lévőkre,de az ellenzékre egyaránt!
Hát ennyi!

CsipkeRózsa 2017.03.20. 12:08:51

@pietnik:

Ez egy rejtély, mi lehet az oka, ki figyelhet meg, csupa kérdőjel.

Itt nekem az tűnt fel, hogy honnan jött a sok új hozzászóló, és ennyire egyszerre. Mintha valaki ideirányította volna őket.

Xilit 2017.03.20. 13:09:36

@CsipkeRózsa:

'Aszter posztja megjelent az Index2-n , így sok olvasó értesült róla.

ZorróAszter 2017.03.20. 16:31:55

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Így van :o)

CsipkeRózsa 2017.03.20. 16:33:02

@Xilit:

Köszi, most már értem. Halványan volt egy ilyen elképzelésem, hogy valaki valahol elvitte a hírét.

ZorróAszter 2017.03.20. 16:45:36

@pietnik:

Kedves Pietnik!

De azért egész jól elboldogultunk velük :o)

Viszont akkor tévedtem a rejtélyes "Nyílt levél"-lel kapcsolatosan. Én azt spekuláltam ki, hogy valaki elolvasta az Exnolbloggeres régi cikkemet, és kipróbálta a cuccot.

Hibák:

Ön még nálam is paranoiásabb. Pedig rajtam nehéz túltenni ebben.

És nem tartom kizártnak, hogy használnak többek között műszaki, programozási hibának álcázott cenzúrát is.

Azonban a mai programok többségét fakezű hülyék csinálják, ami televeri a böngészőket mindenféle szeméttel. Aminek a következménye mindenféle hiba és lelassulás lesz. Nem beszélve most a vírusokról.

Általában elegendő szokott lenni ha időnként megkeresi az előzmények törlése gombot, és törli az összes cookiet, jelszót és összes kérés nélkül elmentett szemetet.

Az ezeken általában segíteni szokott.

Néha csak a browser törlése és újrainstallálása.

Néha még az sem, mert sokszor a browser gyártója a törlésnél sem töröl mindent, és ha abban van valami szemét, azt csak akkor találná meg, ha nagyon ismeri a programot és utána keresgél.

Ilyenkor már csak az segít, ha áttér másik böngészőre. Mondjuk a Microsoftéről a Firefoxra, vagy vissza.
Vagy esetleg az Operára vagy a Google Chrome-jára.

ZorróAszter 2017.03.20. 20:07:54

Kedves Kukoricajancsi!

Itt sokkal többről van szó, mint hibákról, hibás döntésekről. Sorozatban.

Itt senki nem rúghat labdába aki nem a nemzetközi nagytőke, konkrétan nekünk a német nagytőke csicskása, kollaboránsa.

Az egész média német kézben van. Összehangoltan játsszák nekünk a bábszínházat.

Aki nem az, aki más lenne, arról legfeljebb az édesanyukája tudhatja ezt meg. A tömegek nem is hallanak róla, hogy létezik.

Így működik a rendszer.

Ezért vagyok szkeptikus Botháékkal kapcsolatosan. De nincs másom, mint a remény.

Abban is téved, hogy Orbán legalább a különadókkal sanyargatja a multikat.

A multikat ugyanis nem érdekli, milyen címen fizetnek pénz. Az érdekli őket, hogy összességében az minél kevesebb legyen, minél többet vihessenek haza. Többek között a saját népük korrumpálására is.

Ezért nem tudhatjuk meg, mennyit fizettek összességében a multik 2010 előtt és a különadók bevezetése után.

Pedig ez így összesítve ugye nem adótitok.

pietnik 2017.03.21. 10:16:29

Aszter Kérem!
Nem vagyok paranoiás,csak van egy kis elképzelésem arról,hogy mi folyik abban az ügyben,hogy a véleménynyilvánítást milyen eszközökkel,és módszerekkel tudják elnyomni!
Tavalyelőtt valahol Európában egy gyártó internetes lehallgató készülékeket favorizált (meg még milyen kütyüket!!) egy hivatalos kiállításon!Ott kérdésre előadta,hogy ugyan ezen termékek gyártása,és forgalmazása tiltott az USA-ban is,de eddig még nem léptek a f..ára,és ezt a kiállítást is minden további nélkül engedélyezték,pedig tudták az engedélyezők,hogy miről van szó!
Azt is elmondta a riporternek,hogy a legnagyobb érdeklődés az ön hazájából,azaz a volt keleti blokk országainak vezetői ,és technikai köreiből került ki!
Ott szó volt egyéni számítógépes figyelésről,lehallgatásról,karanténról stb.stb.
És a mai helyzetben ,ami nagyon is eldurvult,és a hazai ordashad,de talán a felettesek is a vesztüket érzik,akkor miért is ne lehetne igaz a paranoia!?
Lehallgatják,zavarják ezek egymást is,pláne a baloldali fordulatot előkészítőket,az azzal egyetértőket,szinte mindenkit!.
Nem beszélve ezekről az ideküldött trollokról,akik mindenhol megfordulnak,mindent figyelnek,akár központilag szervezve,vagy éppen spontán szórakozásból,az elhülyülés ,és becstelenség fokától függően!
Ami pedig a mai nyugatot illeti,arra Benjamin Fullford beígérte,hogy sok háttérhatalmi vezető fog idén a fűbe harapni ,hát David Rockefeller megkezdte a sort!Igaz,hogy 101 éves volt már,és hét szívátültetés ,meg két vese transzplantáción volt túl!
De mennyi rosszat tudott tenni ez a nyomorék testű nyomorék gondolkodású sárkány ezalatt a hosszú idő alatt?!(Benjamin Fulford írásait rendszeresen olvasom!Sok zagyvaságot összeír,de annyi kihámozható belőle,hogy azért nem olyan egyértelmű a háttérhatalom uralma,mert nagy az ellenállás állítólag vele szemben,és mindenáron le akarják győzni!
Erről mi nem tudunk,nem is tudhatunk semmit,csupán csak ilyen BF.-re ,Cobrára,meg különféle sámánok ígéreteire,jóslataira szorítkozhatunk!

ZorróAszter 2017.03.21. 14:45:19

Kedves Pietnik!

Persze hogy mindent lehallgatnak, elemeznek vagy adott embereket személyre szabottan meg is figyelnek, lehallgatnak. De amit maga írt, az inkább a böngészőjében felgyűlt kéretlen cookiek meg egyebek, esetleg vírus miatt lehet.

Viszont mit az újabb posztomnál is mondtam, vigyázni kell ezekkel a balosnak meg multiellenesnek látszó fazonokkal, mert sok esetben a fasiszták álcázzák magukat balos lózunkgokkal. Legutóbb éppen Drábiknál bújt ki a szög a zsákból. Kiesett a szerepéből, aztán meg a riporterre is jó kiakadt. Nem tudom, hallotta-e.

Vonal végén Drábik János
www.youtube.com/watch?v=tZs89GUqzTU

Ha nem egy echte jólfizettett náci lenne, azt mondanám, szánalmas volt.

Bár azt hiszem, akkor is kimondható.

Benjamin Fulfordot nem ismerem, de abból amit Ön mondott, ő is gyanús kissé.

Ez a bábszínház része. A lehetséges ellenállás elterelése vakvágányokra. Ilyenek ezek a háttérhatalmas nyilasszövegek is.

És ne feledjük, hogy nemcsak a nacionalizmus és látszólagos ellentettje, a liberalizmus a nagytőke, nemzetközi nagytőke, globalizált nagytőke arca.

De a fasizmus is az ő orcájuk.

pietnik 2017.03.23. 17:27:35

Megnéztem a Vonal végén....-t!
Igen,ez Drábik!
Ami pedig a fasizmusát illeti:Orbánt nagyra becsüli,ezzel mindent megmondtunk!!

pietnik 2017.03.23. 17:30:44

Ami pedig a "figyelést illeti,vagyis a kommentelési lehetőséget,pl a bal-rad-on legalább öten panaszkodnak arra,hogy nem megy el a komment ,elveszik stb.Azt az oldalt támadják is rendesen.
Körülményesen,az outlookon keresztül oda tudom küldeni a hozzászólást,de ott is körülményes!

ZorróAszter 2017.03.23. 17:50:51

Kedves Pietnik!

Én azért kicsit szkeptikus vagyok. A nagy machinátorok ritkán használnak olyan módszereket, amikkel nyíltan kibújik a szög a zsákból.

A többség a fakezű programozók hibája.

Sokszor annak köszönhető, hogy indul valami támadás a szerver ellen, aztán a rendszergazdák megpróbálnak saját fej után valami nem kellően átgondolt ellenlépést megtenni. Aminek aztán különféle furi hiba lesz a következménye.

Itt az indexen is van valami ilyesmi. Feltehetően az, hogy nem enged olyan új regisztrációt, amiben akár csak egy adat is szerepelt már korábbi regisztrációban, viszont hibaüzenetként valami banálisat mond.

Ez is valami korábbi tömeges spamregisztrációnak a következménye lehet. Pontosabban az ellene hozott intézkedésnek.

CsipkeRózsa 2017.03.23. 18:18:33

Meghallgattam Drábikot, nem volt olyan magabiztos, mint máskor. Mindig mond valami hülyeséget, amit ő talál ki, és úgy érzi, hogy egy tudományos magyarázatot adott. Az a baj, hogy sokan őrá hivatkozva mondják, szintén a hülyeséget.

ZorróAszter 2017.03.23. 19:04:47

Igen, itt most csúnyán lebőgött. Különösen visszatetsző volt, hogy a kérdésre már elkezdett hazugozni.

Várható volt, hogy Schweitzer főrabbi megtámadásával kihúzza a gyufát. Egyrészt mert ez az ember közismerten egy tipikus vallástudor volt. Nem nagyon tekintett ki a vallási irodalomból.

Még Schreiber Sándor is inkább, mert ő foglalkozott kapcsolódó ókori történelemmel.

Szóval ez még az antiszemitáknak is betett, hogy pont egy ilyen zsidót pécézett ki magának.

De egyébként az ész nélküli vagdalkozásnak néha vannak ilyen nem várt fejleményei.

Mindenkit óvva intenék, hogy Drábik romlott, mérgezett tányérjáról bármit felcsipegessen. Bármilyen szép pirosnak is látszik.
süti beállítások módosítása