Mottó: Láttál-e már fa tetején jurtát, mit egy kurta nyelű lándzsa hegye fúrt át?

ZorróAszter

ZorróAszter

A munkásosztályt elküldték a Pokolba

2017. augusztus 26. - ZorróAszter

A honi népellenes propaganda egyik jelentős eredménye volt a munkásosztály kifejezés kiradírozása a választók (sőt a teljes népesség) buksijából. Annak elhintése, hogy munkásosztály immár nem is létezik.

Csak középosztály létezik. Ezen kívül legfeljebb még szegényekről és gazdagokról lehet beszélni.

Sőt nép se létezik, csak nemzet. Olyannyira, hogy a buzgók még a Népszövetséget is átnevezték utólag Nemzetek Szövetségének. Naja. Elvégre a Nation az Nemzet és nem Nép. De azért gyanús lehetne ez az újkori buzgóság nemzetes urainktól. (A wikipédia cikken is látszik még egy kis kezdeti bizonytalankodás, következetlenség. Érdemes megnézni.)

 

Az értelmiség is ezzel eliminálta saját árulását. Mert ugye ha nép sincsen, akkor nem lehet, lehetett mit elárulni, ugyi. Ilyen egyszerű.

 

A teljes magyar sajtóra kiterjedő cenzúra és központi irányítás remekül működött. Munkásosztályról a zsebrevágott baloldali sajtó se beszélhetett.

Így aztán már annak se volt már különösebb jelentősége, hogy rés keletkezett a pajzson, és az amerikai választási küzdelem és főként Trump győzelme kapcsán megjelent a szó a honi sajtóban is.

De immár ez se probléma. A Győzikével és Big Brotherrrel nevelt, tenyésztett maradék újságolvasó nemzedék már annyira elhülyült, hogy eszébe sem jut a kérdés, hogy ha Amerikában van munkásosztály, hogyhogy Magyarországon kipusztult?

Ha pedig van, akkor hogyhogy a szó ki volt tiltva a Nemzetszabadságból, Nemzetszavából?

Érdemes kicsit játszadozni a Nagy Cenzorral/Big Brotherral, a Google-lal.

Írjuk be a keresőbe:

munkásosztály Trump

Aztán írjuk be úgy, hogy az összes találat Trump nélkül.

munkásosztály -Trump

 

Az eredmény elgondolkodtató.

 

Lenne.

 

Ha lenne még valaki, aki elgondolkodik, és nem csak azokat a kérdéseket és válaszokat szajkózná, amit a kedvenc médiájában hall/olvas.

Ami egyébként ugyanazoknak a német állampolgároknak a kezében van, mint az összes többi média és újság beleértve az úgynevezett baloldalit, a fidesznyiket vagy akár a nyilast.

 

 

Hát így vezetik orránál fogva a teljes magyar

 

népetnemzetet.

 

Beleértve a teljes munkásközéposztályt.

 

Derkovits Gyula - Dózsa-sorozat I. Menetelők. 1928.

Derkovits Gyula - Dózsa-sorozat I. Menetelők. 1928.

 

2017. 08. 26.

 

További cikkek »»»»

Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!

A bejegyzés trackback címe:

https://zorroaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr7412780050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 08:11:21

A középosztály egy liberális mítosz.

Még a gazdag magállamokban se mindenki tartozik a középosztályhoz.

A periférián meg arról értkezni, hogy mindenki középosztály lesz kb. a cirkuszi varázslás kategóriája: tömény hülyeség.

Mára a legtöbb erő, mely védte a középosztály alattiakat megszűnt. A szocdemek liberálisok lettek, de ugyanez lett a keresztényszocialista jellegű jobboldallal is. Ma mindenki liberális, s csak ötödrangú ügyekről vitáznak.

Ezért jelentek meg a populisták mind jobb-, mind baloldalon, aki végre kezdik felvéllalni a nép érdekeit is.

ZorróAszter 2017.08.26. 08:22:26

Kedves MaxVal!

A nagy kérdés, hogy a Nácipárt a maga kútfejéből kezdett bele a bérből és fizetésből élőkre hivatkozni, vagy a német gyarmattartóink őket akarják most hatalomra jutattni és a nyakunkba ültetni?

Nekem ugyanis feltűnt már annak idején, hogyan kezdték el sztárolni Vonát és a többi nyilast az ATV-ben például Péterfi Judit, Kálmán Olga de még pár megjegyzés erejéig még Havas Henrik is.

Azóta meg Kálmán Olga és Péterfi Judit is már a HírTV-nél vannak.

Maga szerint nem furcsa?

Vona Gabi emberarcú nácizmusa és az ATV
zorroaszter.blog.hu/2016/09/23/vona_gabi_emberarcu_nacizmusa_es_az_atv

ZorróAszter 2017.08.26. 08:23:31

Ja és mit szól hozzá, milyen kitűnően kicenzúrázta a szabad magyar sajtó Dózsa apánk 500 éves fennállását?

ZorróAszter 2017.08.26. 08:26:55

Egy pisszenést se engedtek meg róla.

littke 2017.08.26. 16:07:19

Az osztályokat manapság jövedelmük szerint osztályozzák, így a középosztályba itt pl. olyan családok tartoznak akik évi jövedelme mondjuk 60 és 120 ezer dolcsi között van, ezen tuk a felső osztály alatta a szegények.
A középosztályba tartozhatnak értelmiségiek, pl. a tanárok és a munkások is de még szinészek és teherautó/busz vezetők is.

Egy másféle legitimális osztályozása a népnek az iskolázottságuk alapján megy, értelmiségi, blue collar (=munkás) stb. De ez kihalófélben van mert sok munkásnak van már egyetemi végzettsége.
Aztán meg van városi és falusi, stb... ezek megint fontos szegmentek.

De a régi marxista osztályok értelmüket vesztették. A jövedelem alapján levő megkülönböztetés a legdivatosabb.

ZorróAszter 2017.08.26. 17:09:20

Kedves Little!

A burzsujok Marx fénykorában is ugyanezt mondták. De ez nem akadályozta meg őket abban - ma sem, azóta sem - hogy önmagukat osztálynak titulálják.

És nem csak Andrássy Katinkától hallottuk, hogy az arisztokrácia is osztálynak mondta magát.

És például mivel magyarázza mondjuk a Guardian szövegét ami Trump győzelme kapcsán szintén munkásosztályról beszél?

littke 2017.08.26. 21:56:22

@ZorróAszter:
Trump győzelme nem csak az állásvesztett munkásokra alapult. Az igaz, hogy azok mind rá szavaztak.

ZorróAszter 2017.08.27. 07:17:40

Kedves Little!

Kizárt hogy ne értené, én nem a választásról beszéltem, hanem arról, hogy itt az un. szabad sajtó teljes palettája hogyan radíroz ki fogalmakat az emberek agyából.

A teljes paletta oldaltól függetlenül, összefogva.

Például ilyen a munkásosztály is.

Itt az amerikai választás csak annyiban jött be, hogy a hülye firkászok elcseszték, és Trump győzelme kapcsán visszahozták a munkásosztály kifejezést holott korábban sikeresen irtották ki.

De szerencsére az újságolvasók mára már méghülyébbek, és eszükben sincs megkérdezni az 1bit Hamming-távolságra húzódó kérdést se, hogy hogyan lehetséges, hogy Amerikában van munkásosztály Magyarországon meg nincsen.

Apropó: mit szól milyen szuperül elhallgatta a teljes magyar sajtó a Dózsa-fele parasztlázadás 500 éves évfordulóját?

Itt már bármit meg lehet csinálni.

Ez tényleg Orwell világa.

Moin Moin 2017.08.27. 22:16:25

A munkások szavazták meg a brexitet. A munkások választottja volt Trump. A Fidesz törzsszavazói is az általad "munkásosztálynak" nevezett közegben vannak túlsúlyban.

Gratulálok a munkásosztálynak!:-)

Tudod, a demokrácia addig működött jó, amíg a közéletbe való beleszólás joga-lehetősége és az ehhez szükséges kompetenciák (adekvát tudás a kor világáról és technológiájáról, műveltségéről, stb.) összekapcsolódott. Azonban amikor létrejöttek a tömegdemokráciák (azaz: amikortól fogva semmiféle személyes tulajdonság sem volt szükséges ahhoz, hogy választhass és választható légy), csak idő kérdése volt, hogy a csekély kompetenciákkal rendelkező, ámde számbeli fölényben lévő tömeg mikor "veszi a kezébe az irányítást" - csupa olyan kérdésben, amelyhez a legkevésbé sem ért. Ez akkor következett be, amikor a "munkásság" szavazati jogot kapott. (Voltak érdekes "társadalmi kísérletek", amelyekben nem csupán a közéletbe kaptak gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket a kezükbe adó beleszólást, hanem a gazdaságba is: ezek a különféle szocializmusok-kommunizmusok. Hogy ez mire vezet, elég leírnom, hogy "Venezuela"...)

...És te itt munkásosztályozgatsz! Mondd, mégis hányszor kell egész országokat-nemzedékek sorsát elcsesznetek nektek, komcsinkak még ahhoz, hogy belássátok: semmi dolgotok a közélettel-gazdasággal?!:-)

ZorróAszter 2017.08.28. 06:37:12

@Moin Moin:

A világban nincs és soha nem is volt demokrácia. Nem a választók választották meg Trumpot, még kevésbé a munkásosztály. Trumpot az amerikai nagytőke választotta ki/meg évekkel ezelőtt. A kérdés csak az hogy milyen rémséget találtak ki nekünk erre az öt évre amihez ez a barom passzol színészként.

Az, hogy a társadalom egésze hogyan vezetgethető orránál fogva, arra éppen az a jó példa, hogyan radírozgathatók ki szavak, események a komplett társadalom elméjéből.

Úgyanígy választatnak pártokat, pártvezetőket is. A sajtó egésze egy kézben van és természettudományos módszerekkel és pontossággal állítják be propagandával a kívánt választási eredményeket.

A világot 5000 év óta sátánista pszichopaták irányítják. Nekik köszönhető a permanens háború a világban beleértve a két világháborút is. Ehhez képest miféle irányításra lehet büszke maga?

ZorróAszter 2017.08.28. 06:41:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Kedves MaxVal!

Mi ez a "szeredőci"?

Azért én még emlékszem, amikor a nyilasok nyilaszászlóval FIDESZ gyűlésekre jártak.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.28. 06:52:46

@ZorróAszter:

Pozitív fejlemény azpnban, hogy az amerikai nagytőke már nem egységes, s egt része kihátrált amilitraista Clinton-Bush klán mögül.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.28. 06:53:35

@Moin Moin:

Igen, manapság egyre több liberális szeretne diktatúrát...

Xilit 2017.08.28. 08:18:45

Mindenkinek ajánlom utólagos megtekintésre, amennyiben nem látta, illetve, ha elő tudja varázsolni a filmet - nekem itt és most nem sikerült, csak a beharangozóját:

www.atv.hu/belfold/20170826-ujabb-valtozas-az-atv-n

Annyi bizonyos számomra, hogy Kádárhoz és Aczélhoz hasonló nagy koponyák ma nincsenek.

ZorróAszter 2017.08.28. 09:18:51

Kedves Nyírfa!

Aczél három téje sehol nincs a világsajtó cenzúrázási és központi manipulációs képességéhez.

Úgyhogy ma egy médiafogyasztó sokkal kiszolgáltatottabb és manipuláltabb helyzetben van mint bármikor a történelemben.

Ez a mai az igazi orwelli világ.

Érdemes a jellegzetességeit sorra venni.

Én csak a szavak és fogalmak kitörölgetéséről írtam, de érdekes az összes többi párhuzam is.

Akár a látszatháború és terrorizmus kérdése is.

ZorróAszter 2017.08.28. 09:22:01

Egyébként Öntől is megkérdezném, hogy mit tetszik szólni ahhoz, milyen remekül kiradírozták a Dózsa féle parasztlázadás 500. évfordulóját?

Xilit 2017.08.28. 10:21:07

@ZorróAszter:

Apósom a Népszavát járatta, reggel az volt az első dolga, hogy szemlézte, elolvasta, ami érdekelte, aztán félretette nekem, mert tudta, hogy a reggeli teendők elvégzése után kivonulok a lugasba a kávémmal, és fellapozom a Diurnus-rovatot. Diurnus nem arról volt híres, hogy bájolgott a politikusokkal.
Sokszor csak nézek ki a fejemből, hogy miket beszélnek a kortársak, mintha nem is ugyanabban a világban éltem volna a a szocializmust ma köpködőkkel. Az nem valószínű, hogy a ' 70-es évek első felében csak a Népszava szerkesztősége élhette meg a sajtószabadságot, vagy Moldova, Galgóczi külön megbízást, egyenesen forgatókönyvet kapott volna a kormánynak beszólogató írások közlésére/hez.
Tanúja vagyok, még élő hírnöke egy kornak, amelyben sok minden másképpen történt, mint ahogyan ma azt sulykolni akarják.

Azért is több mint érdekes és figyelemre méltó az Aczéllal készült interjú, mert , miközben egy pillanatra sem tagadja meg a hátrahagyott évtizedeket, és a legjobb, talán az egyetlen barátjának vallja Kádárt, sokat időzik a reformtörekvések elemzésénél, s hogy mik vezettek valójában a rendszer bukásához.
Eszembe jutottak Ön és aLEx, részben a marxi fejtegetések , részben a dolgozói részvények tervei miatt.

Ha az ATV nyilvánossá teszi a felvételt - és kérem is, hogy tegye azzá -, biztos, hogy meghallgatom még néhányszor, és, bizony , jó lenne, ha minél többünkhöz eljutnának ezek az információk.

Xilit 2017.08.28. 10:27:00

@ZorróAszter:

Nem emlékszem, hogy lett volna nagyobb megemlékezés, gondolom, a fidesznek egyéb sem hiányzott, amúgy is látványosan fél minden megmozdulástól, majd pont egy ekkora felkelést fog ünnepelni.
Az ellenzék - van ilyen? kik ők? - dolga lett volna , meg össznépileg a miénk. Vagy össznemzetileg? :)

ZorróAszter 2017.08.28. 13:13:15

Kedves Nyírfa!

Én is megnézném, bár Aczél nem volt se közgazdász se politológus.

De nem értettem, hogy már leadták egyszer vagy csak tervezik?

ZorróAszter 2017.08.28. 13:17:04

Tök érdekes, hogy tegnap este tíz után ez a cikk valahová kikerült a címlapra, megnézték kb. 1200-an, de aztán sietősen levették még hajnal előtt.

Xilit 2017.08.28. 17:58:34

@ZorróAszter:

Tegnap este adták , 11-kor. Jó későn, hogy minél kevesebben nézzék meg. De ez nem az a film, amit elég egyszer végigülni, annyi fontos momentum szövi át az emlékezést, a fejtegetéseket. Szinetár kicsit merev a kérdező szerepében ,mintha szigorú tanár bácsit alakítana, de Aczél - bár vannak pillanatok, amikor láthatóan gondolkodik a válasz előtt, sőt, olykor zavarról árulkodik a testbeszéde - tartja kézben a gyeplőt.
Szinetár közel 30 évig őrizte a szerényében ezt a riportot. Nem fura, hogy pont most vette elő?

ZorróAszter 2017.08.29. 09:52:46

@Xilit:

Fel tetszett csigázni az érdeklődésemet. Mostmár nagyon ki vagyok váncsi a filmre. Remélem igazuk lesz és 31-én megismétlik.

ZorróAszter 2017.08.29. 09:59:59

@Barbara Babbo:

Kedves Quick!

Köszi szépen. Elolvastam.

Tök furi, hogy a 3T-t emlegetik a totális cenzúra és a teljes sajtó totális központi kézi irányításának a korában, amikor egyes híreket, kérdésfeltevéseket, történelmi tényeket, ... ujjpattintással tüntetnek el a teljes médiapalettáról. És az emberek agyából.

Ez a mai világ még Orwellnek is sok lenne.

Ennyire elzárva az információktól a Rákosi rendszerben sem voltak az emberek. Még az amerikaiak sem. Akkor még nem működött tökéletesen ez a kézi vezérléses manipuláció.

Xilit 2017.08.29. 17:46:13

@CsipkeRózsa:

Te zseni vagy. Én nem találtam meg , amikor kerestem. Köszi!

pietnik 2017.08.29. 17:59:50

Az interjút nagyon könnyen megtaláltam,még mielőtt CsipkeRózsa belinkelte volna!
Engem nem rázott meg,csak az volt a furcsa,hogy Aczél teljes mértékig Kádárra próbálja hárítani a felelősséget!
Kádár pl. nem félt Gorbacsov bukásától,hiszen Gorbacsov váltatta le Kádárt,mert enélkül nem tudta volna kiszolgáltatni Mo.-t a Nyugatnak!!
Moldova erre világosan utal a Kádár könyvében,és arra is,hogy Kádár a nem volt ugyan jó káderes(sztem senki sem az!),de akkor ,mikor betöltötte a 60. évét,akkor kérte a nyugdíjazását azzal,hogy senki sem csontosodhat bele a hatalomba!Brezsnyevtől kezdve mindenki maradásra bírta,a magyar politikusok közül pedig egyetlen egy sem akadt,aki merte volna vállalni azt a mérhetetlen felelősséget,ami Kádár vállát nyomta 1986-os leváltásáig(86-tól nem a párt mindenható főtitkára volt,csupán a párt elnöke,minden hatalom nélkül!!),sőt,azután is,mert ekkor kezdődtek meg igazán a támadások ellene olyan paprikajancsikkal,mint Grósz Károly!
Moldova utal rá,hogy szinte egész pályafutása alatt aljas támadásoknak volt kitéve a középszerű politikusok részéről!
Kádárnak kevés választása lett volna az utód-jelöltek közül,és bárki került volna életében a helyére,a magyar politikai élet legalább Csau szintjére süllyedt volna(minimum!!)
Aczél György dumáján látszik,hogy a rendszerváltás sokkja elérte,és nem láthatta előre,hogy mára a népesség józanabbik fele már világosan látja a szocializmus bukásához vezetett az értelmiség,és a pártvezetés,Gorbacsov,és a külső belső ellenzék árulása,a Nyugat adósságcsapdája,és az ideológiai fellazítás!
Én 85-ig élesben benne voltam az Ideológiai szférában,igaz ,csak a peremény,de még ma is élénken emlékszem,hogy a párt értelmes vezetése,és ideológusai milyen óriási küzdelmet folytattak a szektásság,a dogmatizmus,a jobb,és baloldali elhajlás ellen!
És a munkásosztály!A rendszerváltás,amely Kádár halálakor még csak erősen fújó szél volt,Kádár szerint is a munkásosztály halála lett!Nem véletlen,hogy amikor nagy gúnyolódások közepette zavarodottan elmondta a KB ülésén,hogy a termelőeszközöket nem szabad kiadni a kezünkből,mára beteljesült váteszként jelenik meg ebben a postban (is) a munkásosztály halála!
Aczél ugyanazt firtatja,hogy Kádár miért nem engedte,hogy 56 más értelmezést nyerjen,pedig kellett volna!Hát,most itt van az új értelmezés!Népfelkelés,forradalom!!Ja meg a 4,5 millió koldus,a menetelő fasizmus ,a kiméletlen rabló,és demokrácia-terjesztő USA,meg Németo,na,meg az EU!
Ha 89 után ez lett belőle,ami ma van,akkor 61 évvel ezelőtt,a háború után 11 évvel mekkora vérfürdő lett volna!Főleg annak tükrében,a hogy a bitófára akarták hajtani a kommunista politikusokat 89-ben is,csak az mentette meg őket,hogy nagyon hamar bejelentették a törvényt,amely előre mentette a mai gányoló politikusokat is úgy,hogy politikai tevékenység miatt nem szabad halálra ítélni senkit,ma meg már elítélni sem!!
A múltkorokban itt Aszter azt hajtogatta,hogy Drábikot olvasok!Nem csak őt ,ugynis akkor is megjegyeztem,meg most nyomaékosan is elmondom,hogy a háttérhatalom ellen vívott heroikus küzdelem során a háttérhatalom megbuktatását akarók zöme(ha ugyan nem a helyükbe akarnak lépni!!!??,)eróteljesen kommunista-baloldal ellenesek,egyre azt hajtogatva,hogy a kommunizmust,a SzU--t,a szocializmust a háttérhatalom hozta létre,hogy sakkban tartsa a világot.Azegyik ilyen nagy hangú(nem találom az új világtudaton a videóját az Istennek sem) akarnok egyenesen azt számlálja,hogy a kommunizmus, a baloldaliság hozta az egész világra a legnagyobb átkot!!Sic!!)
Aztán most higyjünk a NWO ellen küzdőknek!
Miközben azt hajtogatják,hogy a háttérhatalom(a kiötlő Davbid Rockefeller már az ördögé,ha esetleg nem reinkarnálódott volna!!) az emberiség 90%-ának a kirtására törekszik,és nem másért,hogy a népesség ne ismerhesse fel a szándékát,mert akkor bukásra vannak ítélve!
Na de a jóisten baszkodja pofán az idiótáit,ha a tudatára ébredt néptömegek elzavarnák ,és megsemmisítenék őket,akkor az kikből tevődhet össze?!Nem a kirabolt,kizsákmányolt munkásokból,nincstelenekből!?
Tehát van munkásosztály,még ha nem is beszélnek róla,mert tilos!
Dózsa?!!Hát ,szerintem,attól is fosnak,meg ha eszükbe jut Ady verse!(Havasok,és Riviéra!)

Xilit 2017.08.29. 18:22:47

@pietnik:

Te aztán jól beindultál. Az első húsz percet már újra néztem, csak kezdődik az ATV-n a Nap híre, ezért félbeszakiítottam.
Nekem most is nagyon tetszik. Szerintem nem hárítja Kádárra a felelősséget, ellenben kihangsúlyozza a magányosságát, beszél arról, mennyire és milyen sokan támadták , s hogy milyen eltökélten próbált előre menekülve utat nyitni a reformoknak.
De sok-sok minden van ebben az egy órában, ami továbbgondolásra késztet, bár egyelőre csak hagyom hatni.

ZorróAszter 2017.08.29. 19:55:07

@CsipkeRózsa:

Kedves CsipkeRózsa!

Köszi szépen. Önre mindig lehet számítani.

:o)

ZorróAszter 2017.08.29. 20:07:22

@pietnik:

Kedves Pietnik!

"a háttérhatalom ellen vívott heroikus küzdelem során a háttérhatalom megbuktatását akarók zöme(ha ugyan nem a helyükbe akarnak lépni!!!??,)eróteljesen kommunista-baloldal ellenesek,egyre azt hajtogatva,hogy a kommunizmust,a SzU--t,a szocializmust a háttérhatalom hozta létre,hogy sakkban tartsa a világot."

Én arra is bíztatom, hogy olvasson eredeti nyilas irodalmat, mert akkor látni fogja, hogy ez régi náci/nyilas duma, hogy a pajeszos/kaftános ortodox zsidó,

CsipkeRózsa 2017.08.29. 20:07:27

@Xilit:
@ZorróAszter:

Szívesen, örültem, hogy megtaláltam, hogy mások is örüljenek.

ZorróAszter 2017.08.29. 20:09:23

a pénzeszsákon ülő bankár és a zsidó komisszár az ugyanaz.

Drábik mint mondám nyilas, de ez csak akkor látszik világosan, ha megnézi a régi nyilas szövegeket.

pietnik 2017.08.31. 08:20:18

Én nem intézném el azzal,hogy a bankár,és a komisszár ugyanaz!!
Végignézve a SzU,és a közép-európai szocialista országok történetét,szerintem egészen más a dolgok lényege,mint a háttérhatalom kettős játéka!
És ,ha jól értettem,akkor megjelent Moldova György:Kádár János c.-ű műve új kiadásban!
Javaslom ,hogy vegye meg mindenki,és ha sikerült,akkor beszélgessünk el róla!Persze,elolvasás után!És akkor össze lehet hasonlítani,az Aczél interjúval,azzal,amit Aczél mondott!!
Aztán el lehet többször is olvasni az 1988.márc.23.-i MSZMP KB.ülés jegyzőkönyvének kivonatát,amelyet annyiszor próbáltam elolvastatni itt a blogtársakkal!
Most megyek,mert dől a fal!

ZorróAszter 2017.09.01. 07:55:44

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Csak azt szerettem volna mondani, hogy engem nem lepett meg, mert ez a kép, ahol a pajeszos ortodox zsidó, a szivarozó bankár és a vörös csillagos zsidó komisszár ugyanazzal az arccal jelenik meg, azt láttam már nyilas plakáton is.

A nácik szocializmusképe az, hogy a kapitalizmus csak azért rossz, mert vannak idegenszívű zsidó kapitalisták, akik nyúzzák a munkásokat. A szocializmus tehát: kapitalizmus zsidók nélkül.

Én egyáltalán nem csodálkozom, hogy Drábik és a többiek ide lyukadnak ki. Régi nóta ez is.

pietnik 2017.09.03. 13:06:01

Már megint az,hogy kapitalizmus,meg fasiszta szocializmus!
Hogy Kádárt idézzem ismét!:Most ne arról beszéljünk,hogy mi itt szocializmust ,kommunizmust építünk,hanem arról beszéljünk,hogy itt egy élhető országot akarunk felépíteni!!
Na most,ebből az következik,amit már itt leírtam sokszor,ami a tudszoc témája is volt,stb.stb.,
hogy a szocializmus annyiban különbözik a kapitalizmustól,hogy a szocban az értéktöbblet kisajátítása társadalmi,míg a kapitalizmusban egyeéni az!!Ebből következik,hogy az értékteremtő munka pedig mindekettőben társadalmi!!Miért mondogatom?!Hát azért,hogy az ördög vigye el már ezt a körhintát,hogy mindegy,hogy minek hívom azt a kurva társadalmat,ha az a termelési eszközök akárkinek a kezében vannak is,de a dolgozót rendesen megfizeti,biztosítja számára az utódnevelés boldog lehetőségét,az egészségmegőrzést,az ingyen oktatást,nyugdíjat,és a fokozatos fejlődést,a világ megismerésének lehetőségét,az akkor lesz egy élhető ország!
Volt ilyen kapitalista ország?! Volt!Volt ilyen szocialista ország?!
Majdnem volt, de tönkretették!Élhető is volt,de ma ezért szidják!
Az most mindegy,hogy azok fasiszták,kapitalista ellenállók,jobboldali ellenállók,56-os ifjak,vagy renegát kommunisták ,vagy éppen szervezett munkások,(munkásosztály,óhhh),szemetje mind!
Monjuk,ezért engem nem érdekel,hogy Drábik mi az apjafasza hülyeségeket mond,az sem,hogy Vona mit énekel,az sem,hogy Orbán hogyan járja gusztustalan meztelen valagával a pávatáncát,hanem az érdekel,hogy a fentiek közül egyiknek sem jut eszébe az,hogy nem a saját romlott húsú pecsenyéjüket kéne sütögetni,hanem az ország jobb sorra érdemes népével,a dolgozókkal,és a vétlen,vagy éppen vétkes heréivel,és az ország ,mindenki számára való élhetőségével törődni!

Xilit 2017.09.04. 10:51:00

@pietnik:

Ezt szajkózom évek óta. Hogy ne osszuk fel a társadalmat oldalakra, osztályokra, hanem az legyen az egyetlen szempont, hogy mindenki számára váljon élhetővé az ország. 2010-ben ezért szavaztam az LMP-re. De most, most kire fogok? A szívem az Együtt-PM-é, az eszem Botkáé, de képtelenség a DK-t figyelmen kívül hagyni, mint ahogy a Kétfarkúakat és a Momentumot sem lehet. Most jelentkezett a Nőszövetség - nem néztem utána pontosan a nevüknek-, hogy ernyőszervezetként kínálja magát. Ennek még utána kell néznem, de valami hasonlót akart Bajnai is, akit , mi tagadás, ma is örömmel látnék miniszterelnökként.
Ha a hölgyek, az asszonyok akként lépnek fel társadalmi szinten is, amilyen szerepet visznek a családban , élnek az összetartó erejükkel, a gondoskodás képességével, a végtelen gyakorlatiasságukkal, lett légyen szó szervezésről, beosztásról, tervezésről, rendcsinálásról, a tisztaság iránti igényükről, akkor az ő színre lépésük nagyon is jó jelnek tekinthető.

Vissza a bejegyzésedhez, pietnik, amit írtál, az emlékeztet a jóízű nolblogos dialógjainkra.

Xilit 2017.09.04. 19:31:31

Ezt sem gondoltam volna, hogy megtörténik: programozom a Hír tévét. Olgát akarom, színvonalat akarok. Hogy az Egyenes beszéd nézhetetlen legyen, már sok.

ZorróAszter 2017.09.04. 20:48:19

@pietnik:

Kedves Pietnik!

Ezek a dolgok csak első pillantásra ilyen egyszerűek.

Például:

Ha nincs demokrácia, akkor nem a nép gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Akkor pedig nincs társadalmi tulajdon.

2. Azt szoktam mondani, hogy a létező szocializmus tulajdonképpen az állammonopolkapitalizmus sajátos formája volt. (Jó sok hülyeséggel nyakonönve.)

De!

Ez az állammonopolkapitalizmus mégsem olyan volt, mint mondjuk a francia. Vagy a mint a francia lett volna, ha nem csak 40% hanem 95% lett volna az állam tulajdoni hányada.

Sőt! A kommunizmus is az állammonopolkapitalizmus sajátos formája lesz, csak éppen az már egy teljesen más állam lesz és teljesen más jellegű monopólium (például mert már senki se akarja megtörni).

Tehát az is meg nem is.

Voltaképpen gyökeresen más, de a mai fogalmainkkal így írjuk le.

ZorróAszter 2017.09.04. 20:50:35

Mellesleg Kádár is ilyesmiket írt körbe csak kacifántosan.

Engem PG szigorlatról emiatt akartak kirúgni. Csak a Jóisten mentett meg.

Mellesleg a prof persze mostanában lelkes fideszes.

ZorróAszter 2017.09.04. 20:57:43

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Azok az oldalak, az osztályok nem önkényes, öncélú felosztások.

Csak a dolgozókat etetik azzal, hogy ne beszéljünk osztályokról.

A burzsujok, az idióta arisztokraták ettől függetlenül nem zavartatják magukat, és magukat osztálynak mondják egymás között. Csak a dolgozó osztályokat etetik és etettetik ilyesmivel.

Kálmán Olga nem minőség. Azt mondja, amiért megfizetik.

Ez régen is gyanús volt, de most hogy beállt a nyilasokhoz, még nyílvánvalóbb.

Nekem már az is feltűnt, amikor még az ATV-nél elkezdte tolni a nácik szekerét. Persze csak finoman.

De Önöknek nem nagyon tűnt fel ha jól emlékszem.

Xilit 2017.09.04. 23:28:09

@ZorróAszter:

Vissza lehet nézni, ki miként vélekedett Olga működéséről az ATV-n, vagy távozásáról a Hír tévéhez.
Én eddig tartottam magam ahhoz, hogy Simicska tévéje nem lehet alternatíva. De, ma megjelent a női terminátor az Egyenesben, akihez képest Olga nagyon is minőség. Igazából össze sem lehet hasonlítani őket, lévén, nem egy súlycsoport a két hölgy.
Nekem ebben a pillanatban inkább tűnik úgy, hogy az ATV megszállása a kormány médiastratégiájának egy újabb állomása, míg a Hír tévében Orbán megbuktatását készítik elő. Ez utóbbi feltevéssel , éppen Olga csatornaváltása kapcsán, már tavaly decemberben is előálltam.

ZorróAszter 2017.09.05. 11:16:42

@Xilit:

Kedves Nyírfa!

Csak az a gond, hogy ha Simicskáék buktatják meg Orbánt, akkor az nyilas hatalomátvételt jelent.

Erre mondtam mégrégebben, hogy leszünk mi még FIDESZ szavazók is.

ZorróAszter 2017.09.05. 11:17:56

Arról nem beszélve, hogy lehet, hogy az Orbán-Simicska ellentét a gyarmattartóink ötlete a baloldal teljes és végleges kinyírására.

Xilit 2017.09.05. 12:02:48

@ZorróAszter:

Jogos félelem, én mégis mást gondolok. A jobbik vagy erőt akar mutatni, vagy nyeregben érzi magát , de , szerintem nagyokat hibázik. Nem is fokozatosan fedi fel a valós arcát, hanem, szinte letépi magáról a nyájaskodó álarcot, mint amikor valaki végre levegőhöz akar jutni, és nem törődik a látszattal. Az a súlyos diszkrimináció, amelyet a választói jog mentén erőltet, s ahogy valósággal rendelkezik az ellenségnek kinevezett nyárfák kivágása felől, pontosan arról az autokráciáról szól, amely a lényegük. Nem hiszem el, hogy menet közben megszerették a zsidókat, s az EU-t ők is csak fejni akarják, ugyanolyan pimasz cinizmussal, ahogyan azt a fidesz teszi.

Tudja, mit gondolok? Hogy Simicskának nem volt más választása, mint a jobbik. Gyurcsányt és a szocikat nem akarta a keblére ölelni, legalábbis nyilvánosan nem. A kis pártokkal mire megy?
Hogy közben a háttérben kikkel, és miben egyezkedik, igazából nem tudjuk.
A jobbik már csak azért is gyanús, mert az oroszokkal való összefonódásai ugyanúgy Simicska ellenére lehet, mint Orbán navigálásai az orosz vizeken.
Szóval, nem egyértelmű Vonáék támogatása, nekem inkább fedősztorinak tűnik.

Persze, jó lenne tudni, mi az igazság, ki mit kavar itthon és a nagypolitikában.
Azt tudom, hogy az ATV maradék kis respektje is elszállt, a kismalac befalta, és mosakodhatnak a végtelenségig, amikor kiköpi őket. Mert ki fogja.

Amúgy nagyon érdekes volt megfigyelni, Gyurcsány hogyan viselkedett Demcsák Zsuzsával, és hogyan Kálmán Olgával. Mert hogy behoztam a Hír tévét, a többit pedig meglátjuk.

pettra01 2017.09.08. 02:21:40

Hova tették Rónai Egont? Ő is megy másik tévéhez? De hova? Tegnap amikor Demcsák megkérdezte Rogántól, hogy szerinte ki nyeri a 2018-as választást, hát kedvem lett volna sírva fakadni. Mondjuk azért a Hír TV is produkál érdekességeket, tegnap láttam ezt a Tóásó nevű fickót, hogy valami sorozata lesz a Hír TV-n, hát lehet, hogy van benne valami, de nekem az jött le, hogy ez az ember egy akkora nagy semmi, hogy el se lehet mondani.

Xilit 2017.09.08. 20:14:06

@pettra01:

Egon heti váltásban lesz Demcsákkal. Hogy meddig, azt csak az ATV főszerkesztője tudja, részben, mert lakájmédia lett/lesz belőlük, részben pedig, mert elkapta őt is a nézettségi gépszíj, már minden nap bemondják, milyen sikeresek a műsoraik, hányan kapcsoltak a csatornára reggel, délben, este.
Majd a jövő héten nézem az Egyenest, kicsit kíváncsi is vagyok, Egont bele lehet-e hajszolni a celebes bulvár stílusba és műsorszerkesztésbe, vagy az ő vezetése alatt az lesz az Egyenes, amivel hírnevet szerzett magának. Olyan furcsa, hogy már ez is csak múlt.
süti beállítások módosítása