Ősi sámán (táltos?) nemzetségből származom. A Baksák kései leszármazottja vagyok.
A családomban ez egy elfeledett titok volt. És mikor kisiskolás koromban az Élet és Tudományban talált sámándob rajzolatokat másolgattam át a füzetembe, Nagymamám kérdezte, mit csinálok. Megmutattam neki az újságot, ő megnézte - szokása szerint szemüvegét orra hegyére tolva, aztán mikor megértette, miről van szó, összecsapta a két tenyerét és "Jesszusom! Szűz Máriám ne hagyj el!" felkiáltással elrobogott.
Tudtam, akaratom ellenére valami rosszat cselekedtem. Ám nem tudtam, mit?
Burokban születtem, és állítólag ez biztosabb jele az új sámán születésének, mint a fölös csont vagy hatodik ujj. De sajna nem tudom, hogy ez ősmagyar eleinknél is így volt-e, vagy csak egyes hasonló vallást követő népeknél volt és van-e így?
Így aztán azt sem tudom, nagy sámán (táltos?) lehetett volna-e belőlem, ha az Átkosban nem üldözik annyira az ilyesmit, hanem beiratkozhattam volna mondjuk a 43-as számú Állami Sámán és Táltosképző Szakközépiskolába, vagy még tovább is tanulhattam volna ezen a vonalon.
Viszont ma sem értem, hogy is volt az, amikor kisiskolásként tiltakoztam az ellen, hogy a Világfa egy ténylegesen létező, óriási, égigérő fa lenne. Fogalmam sincs, honnan vettem, hogy a Világfa csupán egy metafóra a világ, az alvilág és az ég réteges szerkezetére. Ahogyan egy fa ágai sorakoznak egymás felett.
Ma sem tudom, igazam volt-e, és ha igen, honnan vettem mindezt?
Viszon nagyon érdekes, hogy a Világfa stilizált ábrázolása a kereszt. S ebből a szempontból érdekes Krisztus keresztjének így soha nem értelmezett szimbóluma, útja a Földről az Alvilágba, majd a Mennybe.
Pakal palenquei maja király sírjának fedőlapja kereszt alakú Világfa ábrázolással
Nemhiába.
A sámánizmus valaha világvallás volt Európában, Ázsiában, Amerikában egyaránt
És vajon a Nagymama honnan vehette, hogy bőgatyás, nagydobot püfölő őseinket azért nem üldözték olyan intenzíven, mint társaikat, mert ők "Isten"-ben hittek, akit valami Manitou-szerű szellemnek képzeltek, aki már majdnem olyan, mint a keresztény Isten, vagy legalábbis a Szentlélek. (Is=Ős, tem,ten=szellem)
Bár gyanakszom, hogy inkább sebesebben katolizálhattak szegény társaiknál. Még mielőtt egyszerűen lekaszabolhatták volna őket.
Ez a nemzetség egyébként érdekes egy társaság volt. Még jóval az Árpádház kihalása után is együtt éltek egymás hegyén-hátán a Bodrogközben, mígnem egy vitéz tagját a király azzal tüntette ki, hogy (adományozható földje már rég nem lévén) semmizze ki büntetlenül rokonait. A dolog feltehetően véres részleteire a történelem, vagy inkább a történetírás jótékony homálya borul. A vitéz utódai gyönyörű legendát kanyarítottak a helyébe hét ikerfiúról, akiktől fényes nemesi családok eredtek, még erdélyi fejedelem is.
A nemzetség maradék megmenekült része egy kis nógrádi falucskában húzta meg magát pár száz évre. A kis palóc falucska (Baksaháza) mára elnéptelenedett, de még a múlt század fordulóján is csupa Baksa lakta. És csak ezután széledtek szét a környező nagyobb falvakba, a közeli Salgótarjánba.
Furcsa maradványa a dolognak, hogy a helybéli nép akiről tudja, hogy a nemzetséghez tartozik, nem a rendes családnevén nevezi, hanem például nagymamámat is Baksa Borisnak. De ha megkérdezik, miért, nem tudnak válaszolni.
A burokban születésen kívül talán még egy táltostulajdonságot örököltem: szuperérzékenységet a keserű ízre. Gyerekkoromban rendszeresen körbekergettek az asztal körül, hogy egyem meg "azt a finom májat". Én meg azt kiabáltam, hogy keresű, mint az epe. A szüleim esküdöztek, hogy nagyon finom, semmi keserű nincs benne. De hajthatatlan voltam.
Nem tudom, van-e ennek haszna táltoséknál?
Az tény, hogy a mérgező növények mérge keserű, és egyesekét csak ilyen szuperérzékenység birtokában lehet büntetlenül észrevenni.
Lelki szemeim előtt megjelenik egyik lógóbajszú hosszúhajú ősöm zsíros, szutykos csúcsos süvegében, amint lehajol, és tép egy szál füvet, megkóstolja, kiköp, és bajszát pödörgetve kissé borízű hangon emezt mondja:
- Ez fű kesernyű biza! Ne haggyátuk legelni lúkat! Mennyünk tova!
Akit érdekel, hogy vajon a táltosgének örökítenek-e jövőbelátási tudományokat is, vagy legalábbis a gyanakvó sejtések tudományát, az kérem, olvassa el eme szerény, Papírrongy című írásomat két év távolából.
http://zorroaszter.uw.hu/archives/2011/03/16/Papirrongy/
2013. 04. 22.
Ne nézd a hozzászólások dátumát! Szólj hozzá bátran bármikor!